Érdekes beszélgetés volt, a lány kifejezetten értelmes. Nem tudok azonosulni azzal, amit képvisel, de az, hogy ilyen nyíltan tud erről beszélni, ráadásul kerek egész mondatokban, választékosan, szimpatikussá vált. Köszi a riportot mindkettőtöknek
Bocsánat, de én pont az ellenkezőjét szűrtem le. Sok mondatával s gondolatával ütötte az előtte állított dolgokat. A végére tűrhetően összeszedi magát, de szerintem azért nem túl magas az intelligenciája, bár lehet nem is azzal van a baj, inkább a tudásával. Amúgy a problémám az, hogy egyedül a végén beszélnek kicsit a részletekről. Lehetett volna több pikáns témát érinteni. Ami számomra pedig totális elfogadhatatlan, hogy a pornó mellett escortot is vállal. Nagyon gáz. És emelett pasija van. Ez felfoghatatlan. El tudom fogadni, hogy keresi a pénzt a testével, de hogy ezek mellett erőltet egy párkapcsolatot ez tök hihetetlen számomra.
@@tamasrozsa7774 Hát érdekes lehet egy beszélgetés este, meló után. "Na mi volt ma a munkában drágám?" Valahogy a "Hogyan rohanj a vesztedbe" című film jut eszembe, ahol a srác csaja prosti volt, ha megvan ez a film...Egyébként jó kis beszélgetés volt, nekem a lány nem tűnik különösebben butának, ezért is furcsa, hogy miért nem valami olyan munkával keresi a pénzt, ami valóban munka (mert bármennyire is hangoztatja, ez nem az) és az eszét használná. Emlékeim szerint Micehelle Wild is kimondottan eszes nő volt, valamiért mégis ezt a "munkát" választotta. Hát ilyennek is lennie kell, nyilván nem baj hogy vannak olyan csajok, akik ezt is bevállalják, csak furcsa hogy az értelmesebbek közül miért keverednek közéjük. A beszélgetésből nekem inkább az volt kicsit már erőltetett, hogy Levente mindenképp ki akarta csikarni belőle, hogy neki ez bizony megalázó. Holott láthatóan nem az. És én el is hiszem neki, hogy egészen más az ingerküszöbe és az erkölcsi normája mint az átlagnak. Annyi biztos, hogy bárhogy is színezzük a dolgot, ő egy drága, szofisztikáltabb prostituált. És bár mindenki tegye azt ami neki jól esik és ami a saját erkölcsi normáin belül belefér, bízom benne hogy soha nem jön haza ilyen ötlettel a lányom.
Ha jol ertem akkor csodalod hogy egesz mondatokban beszel, azaz nem gyogyis. Mondjuk en is, mert aki onszantabol ilyen "munkat" csinal... Az igencsak alja nep. De attol meg beszlni, szamokat osszeadni, kivonni talan meg gyokot vonni is tud!
Több ilyen videóra lenne szükség! Ami észrevétel lenne a részemről: Ha már egyszer ilyen téma kerül feldolgozásra, akkor lehet bátran fogalmazni ,és nem kell kínosan körül írni egy-egy helyzetet, eseményt.
Rossz az észrevétel. Az ember nem azért fogalmaz és átfogalmaz mert szégyenlős hanem azért mert szebben is ki tudja magát fejezni. Semmi értelme nem lett volna ennél tisztábban, érthetőbben fogalmazni. Ha piszkos szavakra vágysz, nézz meg egy pornó videót majd gyere ide vissza és nézd meg ezt az interjút megnyugodva.
Szia, Levente! Én egy 23 éves Romániai magyar, végzős teológia hallgató vagyok, 18 évesen választottam szabadon ezt az utat. Nagyon tetszenek a podcast-jeid, ezért szeretnék jelentkezni egy közös beszélgetésre, teológia, Bibliai, vallásos kérdésekre válaszolhatok, elmondhatom a véleményem, vagy akár saját történeteket is mesélhetek Istennel való tapasztalataimból. Ha van érdeklődés kérlek like-oljátok a kommentem, valamint Levente kérlek vedd fel velem a kapcsolatot ha szeretnéd.
@@kiaralordreal szerintem is inspiráló ez a nagyon nőies, nőiesen magabiztos kisugárzásod. Nem csoda, hogy Levente a végén erőltetette a kinyilatkoztatást a pornóval szemben. El tudom képzelni, hogy sok tininek példaképpé nőtte ki magát a videóban látható arca Kiarának (nem gondolom, hogy pár perc után már ismerlek). Köszönöm, hogy vállaltad ezt az interjút. Erősíted azt a megközelítést, hogy nem minden nő abuzált az ilyen helyzetekben.
@@tabithacorsica Nyilván geci inspiráló lehet a fiatal lányoknak ,, hogy ha sík hülye vagy mindehhez , nem jön be az élet , még kurvának jók lehettek" ! Mert végül is ez is kurválkodás , csak pluszban még videóra is veszik .... Szerintem ez geci szánalmas , főleg amikor megbeszéli csávójával , hogy vissza menne már dolgozni hogy ne ő tartsa el , de semmi alternatívát nem lát a jövöjében , minthogy kizárólag csak kurvának menne vissza na ez szánalmas
Nagyon intelligens lány,tetszett hogy választékosan és őszintén válaszol! Ez az interjú tetszett eddig a legjobban,pedig távol áll tőlem ez a téma. Sáfrány Emesével is megnéznék egy hasonlót. Levente,te megint hoztad a szokásos minőséget,a szokásos tökéletes kérdéseket. Le a kalappal ☺️
Intelligens? Mi volt a referencia? Egy fadarab? Ahh, nem is sértegetek inkább senkit, és semmit... Huh... Intelligens... Őszinte előbb volt, mint intelligens, és úgy érzem előbbi ténye megöli az utóbbit.
@@frankdartagnanburns8630 gondolom tetszett neki, h ezuttal nem csak torok hangokat hallott, es ez volt neki a meglepo. Mondatok hagytak el a szajat,nem mas. Kb egyebkent mintha egy szakmunkas geplakatossal beszelt volna az ember. Lassuk be,nem agykutato vagy ertelmisegi a csaj,de igy van ez jol. Nem cafolta meg a prekoncepciot es ezert is szeretjuk. Ahogy a legtobb kommentelo sem top agytroszt egyebkent.
Csalódás ez az interjú és nem a riportalany miatt-. mert ő szimpatikus, őszinte volt-hanem a kérdező miatt! Egy könyvtáros nővel érdekesebb riportot lehetne készíteni mint amilyenre ez sikerült!
Én nem értem hogy miért csak kicsit több mint 50.000 feliratkozód van. Olyan értelmes és minőségi videóid vannak hogy sokkal több megtekintésednek és feliratkozódnak kéne lennie. Ja és a jól megfogalmazott, választékosan feltett kérdéseket ne felejtsük el. Így tovább Levente!👏🏻
Azért van kevés feliratkozója mert értelmes,okos ferfi aki valós témákat és tartalmakat gyárt. Nézd meg azokat a youtubereket akik finganak,büfögnekna videókban...na nekik százezer feliratkozójuk van 🥴. Pl.:Markó Rebeka,Vishperton,Dezső Pence,Varga Irénke és társai 🥴🤦🏽♀️🤯
nagyon jó videó azt kell mondjam. Bocsásson meg, én vagyok az egyetlen ember, aki anyagilag érzi ezt a gazdasági összeomlást. Lehet, hogy nem a videóról van szó, de azt hiszem, ha ide jönnék megosztani, akkor kapnék egy kis figyelmet. Mintha az átlagfizetésemből próbálnám élelmezni a családomat, és kifizetni a számláimat, nagyon szeretném, ha látnék más jövedelmező módokat, hogy naprakész legyek.
Annyit hallottam a kriptokereskedelemről, és olyan sok embert láttam, hogy ez megváltoztatta az életüket. Nekem is be kellett fektetnem, szóval van miből visszaesni, ha elveszítem az állásomat
na tessék, nem kell neki nagy reklám, mert hírnevet szerzett magának. Azt akarom mondani, hogy a John Joseph nem új név a piacon. Különösen szeretek vele részvényekkel kereskedni.
Nagyon izgatott vagyok, hogy láthatom ezt a kriptobányászati iparmágnást, mi vagyunk a jövő, és miközben Sabatier-rel dolgozom, igazán ismerem őt, mert megnyerte az Év kereskedője díjat, a brókerem pedig második lett. Sőt, még a Commodity Futures Trading Commission és a FINRA is szabályozza.
Érdekes lett az interjú, de azért ennél jobban is bele lehetett volna mászni, nem csak ilyen kényelmesen alákérdezgetni. Mivel foglalkoznak a szülei? Az ő munkájukra és kapcsolataikra nincs hatással a pornózása? Ha a szülei értelmiségiek (/tehetősek) miért (volt) ekkora motiváció számára a pénz? Mik a tervei a jövőre nézve? Ha végleg kiöregszik/kiég a pornóból, mivel akar foglalkozni? Esetleg elmegy ápolónak 150-ért, vagy milyen munkára számít? Mit csinál a milliókkal amit keres? Elkölti (ha igen mire) vagy félreteszi? Úgy gondolja, ki fog tartani 80 éves koráig a pénze hasonló életszínvonal mellett? Esetleg 40 fele közeledve keres majd egy gazdag férjet vagy marad az escort-ozásnál amíg lehet? Nem gondolja, hogy a pszichés problémái erősen összefüggnek a pornóval? Nem tart tőle hogy ez tovább fog romlani a jövőben? Csak gyógyszerekkel kezelteti magát? Mivel tölti a szabadidejét, mik érdeklik még? Mit csinált pl. abban a 3 évben amíg nem pornózott? Azért csináltatott meg dolgokat a testén, hogy jobban tetsszen magának vagy így több/jobb munkát kaphat?
Személy szerint engem ez nem érdekel. Értelmes, intelligens. Végig gondolta, h mit fog csinálni később. Az tetszik, h ennyire jó anyukájával a kapcsolat, mert gyökerek nélkül nem lehet repülni. Tetszik, h mindent átgondolva tesz, nem áldozatként. Nehéz élet, mégis ember tudott maradni. Jók voltak a kérdések. Magányos utja van, csak kivülről csilivili.
A szabadidőn kívűl az összes feltett kérdésed érdektelen és felesleges, illetve nyilván első alkalommal nem akar tolakodó lenni az ember. Az értelmiségi nem egyenlő a tehetőssel, egy egyetemi tanár is értelmiségi és tudjuk mennyire alulfizetettek. A jövőre vonatkozóan pedig ha valakinek van agya, befektet akár ingatlanba vagy egyéb opciókba és boldogan leéli a maradék életét. Mentális állapotával kapcsolatban pedig többször említett pszichológust. A kérdések megírása maradjon inkább Levente feladata :D
@@mirejoez1313 kedves Péter, abszolút lehet ez a véleményed, de ezt lehetne kevésbé kioktató módon is közölni. Egy odaszúrt "szerintem" sokat számít :) semmi kötekedés részemről, csak az értelmes kommentekhez szívesen hozzászól az ember néha abban bízva, hogy célba talál és valamicskét talán ez is hozzátesz, hogy mi emberek pozitívan kapcsolódjunk egymáshoz. Szerintem :)
Kifejezetten jó beszélgetés lett, nagyon jók voltak a kérdések , látszik a felkészültség a témában👍 A válaszok pedig fantasztikusak! Ennyire nyíltan és köntörfalazás nélkül válaszolni még senkit nem hallottam, le a kalappal! Csodálatos nő , értelmes, intelligens és szép is, igazi kincs. Titkon sok férfi szeretne ilyen nőt....még akkor is ha nem vallja be.😀
Szerintem azért egy pornóst nem kellene kincsnek nevezni. Ha annyira értelmes lenne, akkor nem ezzel foglalkozna. Valamint azok vágynak ilyen közhasználtban levő nőkre akiknek olyan vágyaik vannak, amiket érthető okokból egy normális nő nem fog teljesíteni
@@davidkovacs7774 Kedves Dávid, szerintem az intelligencia megléte vagy mennyisége nincs összefüggésben azzal, hogy egy ember mivel keresi a pénzét.(Vad Katalinnak is magasan az átlag fölötti IQ szintje van, mégis felnőttfilmes volt egy ideig) Ugyanakkor vannak kifejezetten bunkó, önmagukat kifejezni nem tudó emberek indokulatlanul magas poziciókban( pl.Lölő)Szerintem amit egy felnőttfilmes nő megcsinál egy filmben arra majdnem minden nő képes lenne biológiailag csak lehet ,hogy olyan szarul csinálná, hogy azt senki nem akarná látni.Valahol az erotika is művészet(és most nem a gusztustalanságokra gondoltam)Mindenkinek van valamihez tehetsége csak vannak akik soha nem jönnek rá ,hogy mi lett volna az..... Gondolom van egy nő, aki számára te is egy kincs vagy....legalábbis ő így érzi.
Wow! Nagyon minőségi tartalom volt és rendkívül hiánypótló a témában. Korábban még nem ismertem az interviewalanyt , csak képeken láttam. Meg kell mondom , hogy KiaraLord a szöges ellentéte, amit gondoltam róla. Rendkívül szimpatikus és értelmes. Nyíltan beszél és felvállalja , hogy ő ezt csinálja. (Sokkal többre tartom azoknál, akik házasság mellett így meg úgy csalják a partnereiket.) Ez egy munka és pont.
A valaha egyik legjobb video interjú lett. Az ember mindig túl haladja Ön magát, de mégis itt egy jól elkészült és tanulságra építő felvétel, amely az egyik legjobb részletekben körül írja és bemutatja egy felnőtt tartalommal foglalkozó színésznő életét. Mindig is tudtam, hogy sok olyan lány van a szakmában, akik tehetségesek, okosak és művelt-érett színésznők. Levente szerintem sokan vagyunk, akik úgy gondolják jöhetne ebből a részből folytatás.
Nem hittem volna, hogy ennyire kedves, helyes, értelmes, jó fej csaj ez a Kiara. Biztosan beleszeretnék, ha személyesen is ismerhetném, ami azt illeti már most beleszerettem. Nagyon tetszett az interjú, úgyhogy ment a lájk és a feliratkozás! :)
Szerintem tökre jófej. Biztos örülnek, akik ismerhetik. Teljesen őszintén, kertelés nélkül beszél, de nem kihivóan és hivalkodóan, hanem az igazság kedvéért. Ilyet én nem is tudom utoljára mikor láttam, állati ritka. Roppant szimpatikus személyisége van, legalábbis szerintem.
Nagyon erdekes video volt, és azt hozzátenném hogy az első vendég aki tudott neked köszönni az elején!!!! Annak ellenére hogy mennyien lenézik ezt a munkát vagy elitélik tisztelettudo, nagyon szépen beszélő, értelmes nőt "ismertem" meg. Egy kalap jót kívánok neki! Nagyon jok ezek a tartalmak, erdekesek. Nem kell mindig a felkapott mindenhol interjut ado alanyok mert unalmas egy idő után. Nagyon szuper amit csinálsz Levente, csak igy tovább!!!
Szerintem minden munkában van ilyen is meg olyan is emberben.Szerintem se igazi munka a pornós mert szerintem a munka nagy könyvébe nincs a szakmák közzé írva,hogy pornó színész,ez olyan mint a prosti könnyű pénzkereset.Nem egy gyárban álldogálsz a szalag mellett vagy egy boltban rohangálsz ide oda vagy ülsz egy unalmas irodában.Tudom most jön a duma,hogy de ez nem is könnyű pénzkereset,de igen könnyebb mint az előzőek amit felsoroltam és alapból ha nem is mindig de többet fizet.Férfiak oldaláról már viszont lehet nehezebb ez a munka is mert a nők mindenhol előnyben vannak mert mindenki őket akarja megdugni.
@@belakovacs3506 Kelemen Annára is azt mondják értelmes intelligens de max arra van csak esze,hogyan húzza le a férfiakat amúgy meg csak simán van egy eszköze ami a lába között van meg jól játszik de csak egy prosti.
@@belakovacs3506 Már elnézést, de sok számodra "értelmes" nő ugyan ezt csinálja, csak nem vállalja fel! Akár egy pozicióért, vagy dühből, vagy mert a házastársa nem elégíti ki stb....Csak ő nem igazán kap el semmit, mert azért a színészek többet járnak vizsgálatra!
Igen, nekem külön szimpatikus volt, hogy őszintén kikérte Levente véleményét is bizonyos témákat érintőlegesen, illetve be merte vallani ha valamire még nem tudja a választ, és továbbra is keresi. Nagyon emberséges és autentikus személyiség. Az is tetszett, hogy türelmesen végighallgatta Leventét és nem vágott a szavába. Az meg már csak plusz, hogy milyen szépen tudja kifejezni magát, választékos szóhasználata és érdekes gondolatai vannak.
2 роки тому+339
Eszméletlen jó videó lett, mindig is szerettem volna egy ilyen részletekbe menő interjút megnézni hivatásos pornó színésszel, és rengeteg kérdésemre választ adott. Jöhet még ebben a témában is hasonló, mert kimeríthetetlen 😁 Csak így tovább, zseniális a csatorna! 👌🏻👌🏻👌🏻
Gyönyörű, kedves, őszinte lány, aki megérdemli a boldogságot ugyanúgy, mint mindenki más🙏 Ne legyetek ilyen ítélkező, kirekesztő, tipikus magyar megmondóemberek, mert visszakaptok az életben minden rosszat, vagy a többszörösét. Inkább nézzetek magatokba, hogy miért kaptok vérszemet, hogy ha valaki egy átlagtól eltérő foglalkozást választ magának? Felkavarja az unalmas kis életeteket? Azon nem segít az utálkozás, nektek nem lesz jobb, csak rohasztani fogjátok vele tovább a lelketeket... Lépjetek tovább, ha nincs egy jó szavatok, nem kell minden gonoszságot ide (meg sehová sem) írni.
*A szakma, mint olyan tele van nem oda való lányokkal. Itt komoly tehetség kell minden téren, hogy valaki megkapja a művésznő jelzőt. Nem csak ügyesen kell tudni csinálni, de élvezni is kell a dolgot, és ezt a kamera felé is mutatni. Erre se mindenki képes. Közel se könnyű munka. Egy pornós semmitől se lesz kevesebb, mint más. Ellenben én nagyban lenézem azokat a nőket akik nem csak félre k*rnak fűvel fával holott házasságban vagy kapcsolatban vannak, de van aki e helyett képes eladni magát, és olyan csávót választ magának akit csak a külseje, és a pénze miatt szeret. Az a csóró aki pedig a másik fele volt, HA volt olyan mázlista, hogy találkozzon vele azt meg idővel elküldi a p*csába.*
Nagyon erős személyisége van a csajnak! De nyilván ehhez a "legősibb" szakmához ez kell is. Meglepődtem azon is, hogy mennyire intelligens, azon meg pláne, hogy a normalitásokat követi. Iskola példa lehetne az elvakult LMBTQ hívőknek, hiszen szakavatott a kérdésben. Levente néha asszimetrikus kérdésekkel bombázta, de ezt a személyiséget nem nagyon lehet sarokba szorítani. Nagyon jó beszélgetés volt, gratulálok!
@@horvathr95 hat sajnos igy van. Mar kifejtettem mashol ahol egy ‘budos kurvanak’ hivtak hogy rogton leszoljak es lenezik aki pornozik de arra nincs eszuk hogy azert van ilyen lehetoseg mert van aki nezi? Hihetetlen hogy valaki oszinten nyilatkozik egy ilyen tabu dologrol es ezt kapja. Inkabb menjen tanyara kapalni mert az “tisztessegesebb”, mi?
Érdekes volt a beszélgetés, így még nem hallottam senkit beszélni erről a szakmáról. Meglepő hogy milyen büszke. Azonban az eszkort életből biztos volt veszélyes helyzet arra kiváncsi lettem volna.
Azért érzek késztetést leírni a véleményem, mert szinte a kezdetektől követtem Kiara pályafutását. Nekem nagyon sokáig a kedvenc felnőttfilm szereplőm volt. Volt. Egy nagyon bájos, kifejezetten gyönyörű nőt láttam benne mindig is. Sajnos, azonban mára tönkretette ezt az idilli képet a sok plasztikai műtét! Nyílván ez az én szubjektív véleményem, de annyira kiváncsi lennék, hogy mi késztette erre a sok műtétre. Szerintem semmi szüksége nem lett volna ezekre. Sajnos mára a felismerhetetlenségig szétműtött műanyag nőt látok benne! Őszintén sajnálom emiatt!
@@gerrardsteven2135 maga az elhivatottsága még szimpatikus is, de szerintem elcsúfította magát! Szerintem a régi külsejével is elérhetett volna mindent ebben az iparágban! Persze, ismét hozzáteszem, hogy ez az én véleményem. 🙂
Sütemény sütés közben hallgattam ,illetve néztem meg. Rendkívül jó volt ezt a beszélgetést hallgatni, nagyszerű kérdések és kielégítő válaszok. Annyira jól esett hallani az őszinte szavait. Kiara nem csak elbűvölően szép,de hihetetlenül intelligens is. Nagyon gyönyörű, így női szemmel is. Köszi szépen a videót! Csak így tovább! 🎉😘
Nem csúnya az biztos, de ilyen fiatalon minek kellett neki plasztikáztatni? Bizonyára előtte is szép volt. Vagy ebben a szakmában ennyire látszik a kor?
Meglehetősen érdekes volt az interjú. Ugyanakkor, ha már ennyire fontos a pénz, akkor inkább beszéljünk a rendezőkről és a "managementről". Ráadásul őket meg sem dugják.
Ha nekem felnőttfilmes lenne e lányom, elásnám magam szégyenemben. Azt sem értem, hogy ezek a nők hogy vállalhatnak gyereket. Mit mondanak nekik ha idősebbek lesznek? Nem fognak tudni örökre elrejtőzve maradni előttük. Kész szégyen.
A lány elmondta, hogy antidepresszánst szed, ennek a gyógyszereknek egyik mellékhatása, hogy elnyomja az érzelmeket (én régebb szedtem, tapasztalatból beszélek), nem kell mindenbe beleszólni anélkül, hogy tudnád mi van mögötte.
Tóbb riportod meghallgattam! Profi vagy! Ez a beszélgetés Te oldaladról nézve 👍Önző, léha Jól kérdeztél .A lány remélem nem nyugtat meg fiatal lányokat, akik gyors pénzre vágynak..😔allgatom, hogy antidepresszándhoz is nyúlt..🙄gyenge jellem..pedig azt hiszi kemény ember..Tanulni kétség kívül nehezebb lett volna..Ritka az ilyen nő.
Többen írták, hogy milyen választékos a beszéde az interjú résztvevőinek. Akiknek ez a választékos beszéd, azoknak nagyjából Jay és néma Bob szintjén lehet a társalgási kultúrája.
Nem volt ismerős számorma a hölgy, de nagyon örülök, hogy végre látja a világ, hogy nem minden hülye, aki a felnőtt iparban dolgozik. Kifejezetten értelmes, okos és intelligens a hölgy. Köszönöm az interjút. :)
Sztem nem is az a kerdes, hulye-e.. csak vmi nagyon elcseszodott, ha valaki ezt akarja. De tudom h ezt a velemenyem ti nem ertitek meg. Szamotokra ez normalis
Köszönöm hogy megcsináltátok ezt a kis beszélgetést kár hogy nem lett hosszabb. Remélem a fent említett színfalak mögötti dokufilmből is lesz valami mert szerintem érdekes és keveset hangoztatott téma ez. Az hogy másik elitélik aztán meg este ilyen videókra rázzák a répát vagy pengetik a gitárt meg egy hatalmas álszent dolog. Menjen el egy forgatási napra csinálja végig és utána mondja el ezt. Ez a tipikus felszínes hozzáállás és az alapján ítélkezés a legkönnyebb. Másrészt pedig azt azért ne felejtsük már el hogy ha ebben nem lenne NAGYON NAGYON sok pénz nem csinálnák 🤔😏🤨.
Mitől lennének álszentek? A horrort is sokan megnézik, mégis elítélik a gyilkosságot. Miért kéne ahhoz pornós kurvának lenni, hogy valaki véleményt tudjon formálni? :D :D te is kamerák előtt basztál? A drogbizniszben meg egyéb illegális tevékenységekben is sok pénz van. Akkor ezek is rendben vannak?
45:29 Nekem az jön le az interjúból hogy a hölgynek nagyon de nagyon fontos a pénz. Én fizikai munkával kerestem meg ez idáig a vagyonomat és ha most is rá nézzek a számlámra, nem fel vágás kép de van rajta és rá jöttem hogy akármennyi pénzed van vagy hajtasz hogy “ még még több legyen “ nem boldogít. És az igaz az a mondás “ a pénz nem boldogít vagy pénzért nem vehetsz boldogságot/családot. “
@@kiaralordreal Egyébként igényed sem volt, hogy valami polgári munkát válassz? Értem én, hogy könnyebb leszopni egy fa**t, vagy szétteni a lábad. Azt is megértem, hogy jól fizetnek érte, de más munkával is lehet hasonló pénzeket keresni. Igaz, azért tenni is kell.
@@kiaralordreal még a Dubai teveszopásnál is fontosabb? ti azt hiszitek itt mindenki hülye? mentek az arabokhoz heti szinten és sorolhatom,hogy miket csináltok.........,de a lényeg majd ha a kicsi fiad 5 db nlger 30cm-es faxxal lát majd neki mondjad.....már ha addig nem visz el a heti bekokózás
Jah a pénz nem boldogít, ha van akkor feleslegesnek érzed. Ha viszont hirtelen nem lenne akkor átértékelnéd ezt... Te se véletlenül kezdtél el pénzt keresni.
A helyesírásodra fordíts már figyelmet,ha már kommentelsz!! Borzalom!!!
9 місяців тому
Az antidepresszánsokra nem lehet rászokni, ezt korábban pszichiàter mondta! Nekem az egyik antidepresszánsom ugyanazt okozza mint a k....n, azaz kitisztul a vilàg ès újra azt èrzem èlek! A nyugtatók okoznak függősègeket! Kiara, köszönöm, hogy nyíltan felvàllaltad a depressziód is!
Gyereked nem lehet lekötni az ágyhoz ahogy ezt ő is mondta.. inkább támogassa mint kitiltsa a saját gyerekét... És menjen el drogosnak és depressziósnak. Biztos nem volt könnyű neki és ezt is mondta hogy az idő segített.
@@kyttyke89 szép szakma ez, csak nem lennék az apja helyében :D. Vagy majd ha lesz gyerek mint ahogy a videóban is elhangzott és kivetítik anyukát egy lyukas órán (lol), hogy nyalja egy feka seggét. De legalább elmondhatja, hogy egy anyagilag stabil, független nő.
Kiara nagyon jól leírta a flow élményt, látszik, hogy megtalálta azt, amit szeret, jó benne és boldog. Nagyon jó interjú volt, ez az első, amit láttam. Ment a like és a feliratkozás.
Kedves Levente! Hmmm..Ez igen elgondolkodtató és érdekes beszélgetés volt... Gratulálok a szokatlan témáidhoz! Nagyon kedvelem az őszínte nyitottságod, az empátiád és a tájékozottságod! Köszönöm....🙏👍
Nagyon tetszett a video. Azért sok sztereotípiának ellent mond, már csak az hogy egy igazán értelmes beszélgetést le lehetett folytatni egy “ilyen nővel”. A foglalkozást nem szabad összekötni az intelligenciával. Én gogo táncos vagyok. Ami szintén egy olyan szakma ami sok sztereotípiával jár. 🙄 De üdítő volt ezt az interjút végig hallgatni. 👏🏻
Nagyon jól sikerült beszélgetés lett. Laikusként sok kérdésre választ kaphattunk. Kiara egy intelligens, céltudatos, vonzó nő. Bizonyára vannak kétségei, bizonyos dolgokat esetleg utólag másképp csinálna. Ő is ugyanúgy keresi az útját mint bárki más. A környezetemben rengetegen vannak akik elégedetlenek az életükkel, és ezt még saját maguknak sem hajlandóak bevallani, nem hogy másoknak. Véleménye mindenkinek lehet másokról, de ítélkezni nem szép dolog. Az elfogadás nem könnyű, de lélek emelő.
Azt kell mondjam, nagyon színvonalas beszélgetés volt. Soha nem hallottam róla, de nagyon értelmes volt, lehet hogy az embernek tényleg van valamiféle előítélete, amire a hölgy rácáfolt.
Sok videódat láttam már. Jó volt magyarul is hallani téged :) Jó lenne egy magyar nyelvű videó is ahol magyarul beszélsz a pornó videóban 😁 sok sikert a továbbiakban
*Mivel már készített pár filmet a Legalporno részen így már sokkal durvábbra már nem nagyon kell számítani. Mint az egyik kommentben részletesen leírtam sokat számítana a karrierjében, ha sikerülne bizonyos stúdióknál filmeznie. Ilyen pl a Brazzers. Aki már ott lezavar pár filmet, és felkapott is lesz annak már biztosítva van a jövője. Onnan már a pénz is hasít rendesen. Nem hiába van az, hogy egyes nagy sztárok már dollár milliomosok. A lényeg, hogy elnézve a filmjeit látszik rajta, hogy nem csak szereti, de élvezi, és jól is bírja. Nem finnyáskodik. Az alakja is megvan hozzá. Se nem vékony se nem súlyos. Van mit fogni rajta, mind popsiban, mind cickóban. Az, hogy van egy kis fanszőre ami ugyanolyan színű, mint a haja az csak hab a tortán. :)) Én javasoltam, hogy nem lenne rossz, ha olyan stúdió is felkérné filmezni, mint a Pure Taboo, mert ott szép a filmek fényképezése. Vagy esetleg készíthetne női rendezővel filmet. Proxy Paige nagyon tehetséges. Ő az Evil Angel-nél rendez. Anno is is tolta az ipart rendesen csak azóta nem kicsit felszedett. A pornó lényege, hogy az illető szeresse, ha lehet imádja csinálni. Élvezze ő is, és azok is akikkel forgat, mert jó partnerekkel, egy jó rendezővel, és jó környezetben jó filmeket lehet forgatni. Mondjuk, ha így bírja a filmezést Kiara vajon elbírna két olyan csávóval, mint Shane Diesel és Dredd? Ha valakik akkor nekik igazán nagy a szerszámuk. Az már az a méret ami, ha csak egy kicsit is nagyobb lenne, már imádkoznál hozzá. :))*
@@szekereselektra1253 is egy szakértő atomfizikus a jelek szerint amire nyilván büszke is lehet nő létére. Ki gondolta volna pici korában, hogy milyen sokra fogja vinni.. Ez is egy karrier na, jár a taps 😆😆
@@szekereselektra1253 Te mit futtatod itt a kurvákat? Élvezi és szereti? Miből gondolod, Mert úgy csinál a videókban? Mindenki úgy csinál, ha nem tűnt volna fel.
Ez egy rendkivül értelmes, jókedélyű, full őszinte szimpatikus nő. Abszolúte kellemes meglepetés. Amúgyis birom az orosz embereket, különösen, ha még magyarok is :)
Elképesztő ,jó lesz ! Sziasztok Mindenki, nagyon mélyen gondolt tisztelettel. S Kivánok a legjobbakat, alig várom ott legyünk Együtt! Külön sektorba mindenképp kíváncsi vagyok. Jó színvonalú a program!
Hihetetlen hogy lassan már büszkének kéne lenni arra hogy valaki kamerák előt b@szatja magát. Ez nem teljesítmény attól hogy fizikailag kimerítő és profi szakemberek dolgoznak rajta. Az meg egyenesen szánalmas mikor mentegetik magukat hogy ez csak "munka", "színészet" stb meg hogy a barátjával megegyezett hogy inkább akkor eltartja csak ne pornózzon. Mintha csak ez a 2 opció létezne hogy eltartják vagy pénzért b@szik, pedig bármilyen munkát vállalhatna főleg egyetemi végzettséggel. Nagyon rossz irányba halad a világ ha szexmunkával többet lehet keresni mint normális szakmával, szóval minden tiszteletem azoké a nőké akik a nyomás ellenére még nem aljasodtak idáig! Tudom hogy én leszek most a sz@r, de ebben semmi tisztelnivaló nincs.
Mindig is jobban fizetett a prostitució, mint a normál szakma. A társadalom megvetését, kirekesztését árazzák be. Ha megnézel más pornósztárokkal készült interjút kb ugyanígy érvelnek. Anyja elfogadta az apjáról nem esik szó. (Nekem egy pornós egyszer azt mondta, h a lányok 99,5%-ánál az apa vagy nem volt jelen vagy erőszaktevő volt) Az emberek úgy érzik, h bizonygatniuk kell, h ők elfogadják a prostituciót de ilyen személyek folyamatosan falakba ütköznek későbbi életük során.
Emberileg sok pozitív tullajdonsága van a hölgynek, nem tudom pártolni a szakmát, de egy kicsit jobban rá láthattunk arra hogy ezeknek az embereknek is van lelke.
Tetszik ez a lány. Őszinte volt, jó volt hallgatni. A végén mondta ki az igazságot, csak az vállalja ezt a munkát aki szívvel lélekkel szereti csinálni, mint Ő. Gondolom, élmény lehet a férfiaknak.
Hát, biztos megfognak kövezni. De végtelenül szimpatikus a hölgy, ahogy őszintén, tényleg tabuk nélkül beszél mindenről. Korábban már írták, valóban sokkal szívesebben ülnék le vele beszélgetni egy bor mellett, mint a “mai” lányokkal.. Életvidám, szép hölgy. Szereti amit csinál. Kellenek ebbe a szakmába is high quality tartalomgyártók. Örülök hogy megismertük kicsit ennek az iparnak mindkét oldalát. Ettől függetlenül, remélem megtalálja az őszinte (!!) boldogságát Kiara. 😊
Ő is tipikus ”mai” lány. Honnan tudod, hogy szereti, amit csinál? Ő pont nem high quality tartalomgyártó. Inkább verd ki az egyik videójára, ne írj hülyeségeket!
Profi kérdések voltak, gratula ezért, belelàttunk egy olyan munkàban ami mégis egy tabu marad....akkor se kivànkoznék belesüppedni ebben a bizniszben, megvagyok én, depresszióról szó sincs, megelégszem egy partnerrel is🤗. Nagyon jó és érdekes volt a műsor☺️. Sok sikert a további interjúkkal.
A riport révén sajnos csak még egyértelműbbé vált, h kár pazarolni a pénzünket az ilyenek iskolai oktatására. De hát nyilván kellett a pénz a drogra, az iskola meg unalmas volt. WOW
Nyilván a közmunkások oktatásáért nem volt kár igaz ? Jó lenne azért, ha néha gondolkodnál is mielőtt leírsz valamit, mert ez egy összecsapott értelmezhetetlen semmi lett ! Különben elhangzik a riportban, hogy nem drogozik és az is elhangzik, hogy nem ajánlja senkinek ezt a munkát.
Mindenkinek azt javaslom, hogy ne nézzen pornot mert erekciós problémákat okoz már 20 éves kor előtt is. A kigyógyulás belőle pedig 5x hosszabb időt vesz igénybe mint leszokni a drogokról vagy alkoholról.
van,akit a kenyszer visz ra,van,aki annak születik..ez a lany a 2.kategoria... kvajo,h bevallalja meg minden de könyörgöm,ne ez legyen mar a csodalni valo,meg a pelda..
Engem az mindig is zavart, hogy a nőket mindig elitélik ha " tisztességtelen" dolgokat csinálnak, a férfiakat pedig soha, amiért ezeknek a haszonélvezőik. Ha nem lenne kereslet, nem lenne kínálat. Sokszor pedig azok a leghangosabbak a kritikában, akiknek a legtöbb a takargatnivalójuk. Szerintem ez a világ legnehezebb munkája, ha nem élvezi a résztvevő, mert akkor a lelkét adja el, nem csak a testét. Akkor ideális ha ezt imádja csinálni. Tetszik, hogy nem szégyenkezik miatta. Gratulálok a riporthoz!
'A világ legnehezebb munkája!!!' Hát igen... Bepucsítani és kész! Láttál már életed során bányászokat, tetöfedöket, öntöket vagy nehézbúvárokat munkában? Idióta... 😂😂😂🎉🎉🎉
Mondanom sem kell, ott egyetlen nöt sem találsz majd. Ennyit az egyenjogúságról... Szánalmas idixta, nem gondolod, hogy a vájár munkája *esetleg* nehezebb ennél, mivel nap mint nap gyakorlatilag az életét teszi kockára?... 😂😂😂🎉🎉🎉
Nyilván öt is fegyverrel kényszerítették erre a 'pályára', gondolom nem volt pont felvétel a téglagyárba'... Még ha szép lenne, de olyan a feje, mint egy lángos... 😂😂😂🎉🎉🎉
autónepperes szakzsargonnal ha a “hölgyet” repzrezantalni lehet.: fiatal koru premium, meg nem a lerugott kategoria, allapota nem tukrozi a sok kilometert, a multja sok gazdara tekint, tobbfele etnikum kezeben mar megfordult, a szinte csak palyaztak vele, uzem melegen volt hasznalva, igy rendeszeresen ki volt kormolva…. 😆🤝
Valószínű már kéri a következő méret gyűrű / dugattyúszettet, a hónolás nyomai már nem látszanak a hengerfalon és szerintem már csipeget az olajból is.
Igazából kiderült hogy mégis a pénz dominál a hölgynél. Látszólag a könnyebb utat választotta,valójában ez lelkileg nagyon megterhelő,én aki a másik oldalt voltam tudom ezt. Kiszállni ebből nem lehet,500 eurót nem lehet mással ennyire könnyen keresni,csak hosszú életpálya után. Nagyon sok ilyen lányt ismerek lelkileg egyik sincs a toppon,és ő is antidepresszánsokat szed. Tegyük hozzá hogy aki kifizeti a pénzt annak nem lehet nemet mondani. Itt nem azt fizetik meg hogy idegenekkel kell szexelni hanem a lelki dolgokat. Nem véletlenül drogozik vagy iszik sok prostituált. Nem boldog ez a lány sem hiába keres rengeteg pénzt. Szomorú egy történet mindegyik lány élete aki ebbe kézd. Ő sem ajánlja ezt a munkát fiataloknak. 7 ilyesmi lánnyal volt dolgom 26-42 éves koromig. Ezt a munkát senki nem élvezetből csinálja. De ez már rég volt,már megöregedtem és nem jövök már be a lányoknak😃
Csak az igazságot nem mondta.Extrém,szórakoztató,stb,ilyen szavakat használ,miközben meg azért tart szüneteket,mert belefásult az egészbe,és nincs mit élvezni ezen.Ha őszintén kitálalna,rontana az escort bizniszén,ami 500euro per óra amint láttam.Gyógyszer,pia,drog.3 közül vmelyik maradni fog a későbbiekben is.
Ez a lány olyan bájos.Értelmesen beszél, semmi megjátszás, jó volt megnézni ezt az interjút, annak ellenére, hogy nem tudok azonosulni ezzel az életformával.Engem Hargitai Beara emlekeztet kulsoleg :)
46:14 Nem egyenlőek vagyunk, egyenrangúak. A kettő nagyon nem ugyanaz! Persze, én sose leszek olyan erős, mint egy edzett férfi, mert másmilyen a csontozatom, a hormonrendszerem, stb. A lényeg itt az lenne, hogy attól még nem érek nála kevesebbet.
Azért az erős mikor mondja hogy hát kellett a pénz ugye és a párja felajánlotta hogy eltartja csak ne filmezzen. Végülis tényleg csak ez az egy munka van a világon amiből pénz lehet keresni.😆 Ha már ennyire szereti mutogatni magát ott a sztriptíz tánc vagy bármi talán abba bele ment volna a pasi. Azért mennyire szerethette már ha ezt is vállalta csak ne filmezzen. Aztán ezt is meg lehet unni három év alatt elfogyott a pénze szegèny pasinak.
Kezdem Leventével! Levente, segíteni szeretnék ezzel az észrevétellel: sajnos beleesel abba a hibába te is, mint szinte minden más modern kori kérdező, hogy folyamatosan belekevered a saját véleményedet és értékrendedet a dologba. Pedig pont arra nem kíváncsi a néző, pontosabban kíváncsi lehetne akár, de mivel nem biztos, hogy egyetért veled, más vélemények meg nincsenek említve, ezért összességében inkább jobb teljesen kihagyni a kérdező véleményét a dologból. Olyasmire gondolok, hogy néha kijelentő módba teszed, hogy az emberek ezt vagy azt gondolják, vagy hogy szerinted ez ilyen vagy olyan, ezt nagyon nem szabad csinálni egy interjú során. Hangsúlyozom, mentségedre legyen mondva, hogy még így is sokkal jobb az interjú, mint bármelyik, akár kormánypárti, akár ellenzéki televízióban bármilyen interjú. Tehát nem rossz, csak lehetne még rajta csiszolni némileg több objektivitással, gondolván rá, hogy a nézők igen sokfélék lehetnek, egy kérdezőnek éppen ezért nem kell állást foglalnia, különben róla fog szólni az interjú. Folytatom Kiara Lorddal: messze több esze van, mint az emberek nagy többségének, ahol kell, ott tiszteli a hagyományokat, konzervatív értékrendeket, ahol attól el lehet térni az élet színesen élése végett, ott eltér tőle. Nem játssza meg magát, mint az átlag "konzervatív", meg átlag "liberális", hanem az őszinte emberi természet mentén válogatja ki magának a legjobbat a különféle világokból. Másra semmit rá nem erőltet, de nem is stresszeli agyon magát, hogy éppen melyik gyogyós mit gondol róla, a munkájában látja az élvezetet és a művészetet is (mert a pornó az ösztönök ábrázolásának, megélésének művészete), rengeteg tévhitet eloszlat. Egy kifejezetten okos, kellemes természetű, a nőiességnek több téren is a legjobbjával bíró hölgyet ismertünk meg ebben az interjúban. Bármelyik - megfelelő önbizalommal rendelkező, inkább domináns, de törődő, alfahím jellegű - férfinak kiváló társa lehetne ebből a nőből egy tartalmas, színes közös élethez. Nekem legalábbis biztos, hogy nagyon szimpatikus, őszinte bánatomra nem ismerem sajnos, pedig nagyon megtisztelve érezném magam, ha a barátaim közt tudhatnám.
Levente műsora, Levente dóga. A néző, okoskodhat, ő lenne ott, ő hogy csinálná, mi tetszik, mi nem tetszik, de mindenkinek nem lehet a kedvére tenni. :) K.Lord -ra hosszasan, de jól foglaltad össze. Röviden a lényeg így hangzik: de meg b...nám. Szerintem Kiara is örül, ha olvassa. :)
Már bocsi de miután nem egy robot a kérdező...így engedjük már meg neki hogy érző,gondolkodó és értékrendjét eltitkolni nem akaró emberként kérdezzen és terelje a beszélgetést.Szerintem nagyon kulturált beszélgetés volt.
@@21szazalek Talán nem értetted teljesen, amit írtam. Azt írtam, jó a riport, csak azt jegyeztem meg, hol lehetne még javítani. Amit viszont te mondasz, és neked is bocsi ezúton, komplett marhaság, hiszen pont az egy jó riporter dolga, hogy a saját véleményét ne vigye bele egy riportba. Ez a szakma egyik alapja. Csak mostanában ezt a szabályt már alig-alig tartja be valaki. Ezért nézhetetlenek a tv-k például. Értem, hogy neked ez belefér, és szuper, jogod van hozzá, hogy ez neked beleférjen, de ettől még a szakmai szempont nem változik. Tehát ha a segged vered is a földhöz, attól még ez a riport szakmailag csak mondjuk 95%-os, mert ez a rész egy picit hibádzott. Ezen lehet javítani, tehát ha Levente ezt majd talán olvassa, akkor ez neki segít, hogy legközelebb még jobb riportot készítsen. Ezen kis csiszolnivalón túl én is úgy gondolom, hogy összességében ez egy jó munka, messze jobb, mint bármi mostanában egy akármelyik tévéadón. Tehát egyetértünk, hogy jó a riport, a szakmai dologba meg, kérlek, ne köss bele, mert legfeljebb szubjektív véleményed lehet erről, de igazad nem, mivelhogy az én kritikám szakmai alapú, objektív, építő kritika volt, ami egyszerűen úgy van és kész, és teljesen felesleges ez ellen lázadozni. Kérlek, ne is tégy így, mert általában elfoglalt vagyok, nem tudok meddő verbális birkózásokba belefolyni. Legjobbakat!
Én el is várom, hogy megossza a gondolatait, hiszen azért követjük Leventét mert őt is kedveljük, ezért jó hogy ad magából.. Másrészt egy podcast nem egy szigorú értelmében vett interjú, ez egy szabadabb formátum.
Nekem egyedül az tűnt fel, hogy nem emlékezett ,hogy 92-ben született, mert később meg kérdezte, hogy hány éves. A fent leírtak egy az egyben igazak, nagyon jó podcast volt.
Nagy nehezen végigszenvedtem ezt a beszélgetést, hogy ne úgy mondjak véleményt, hogy nem láttam az egészet. Aztán rákerestem a hölgy munkásságára, hát mit mondjak. A második videóban, ami felugrott, a művésznő egy pattanásos férfisegget nyalt ki éppen "nagy élvezettel". Gratulálok ehhez az életúthoz pornózással, eszkortozással, ami a luxusprostituáltak fedőtevékenysége, tényleg, jobbat el sem tudok képzelni. A mélyinterjúban valahogy az a szó hogy prostituált nem tudott felmerülni, pedig a hölgy a világ legősibb mesterségét űzi, lehet ezt csomagolni bármibe, attól ez így van. De ilyen világot élünk, ahol az értékek relatívek ugye. A riportot készítő kisfiút sem ismertem eddig, de ahogy látom a többi beszélgetőpartnerét, ők is a társadalom krémjét képezik, csupa jó és követendő példával, ehhez is gratulálok.
Bizony, így van. Eleinte még érdekesnek, izgalmasnak tűnt a riport, de mindinkább közeledett a vége felé, annál jobban ellaposodott, semmitmondóvá és közhelyessé vált. A "helyes, kedves, szimpatikus" lány szép lassan flegma, felszínes, érzelemszegény, gyógyszerfüggő k....vá lényegült át. Aki 500 eurós órabérért (plusz extrákkal) bármit bevállal az escort-os oldalán.
Tokeletesen egyetertek. van valami szurke otven arnyalata szeru konyve a riporter fiunak... aberraltak a vendegek, es a szakertok is csak aberraciokat szakertenek.. hm. Na mindegy. Ha o erre az informaciora ehes, akkor ez van, lelke rajta. Vicces, ahogy kozben vigyorog, mint a tejbetok, kis csillogo szemekkel, talan ha lenne bajusza, azt is morzsolgatna es podorgetne kozben. De, vissza a lanyra: Pszichologiailag senki nem nezi, hogy mennyire fullgaz az, hogy a sajat anyja kiseri el az elso forgatasra? bocsanat de az ertekrend megvan, hogy honnan oroklodott.. a fszehes milf kategoriajat szerintem netto kimeritettuk. :(( nem szeretnek itelkezni, de ha ez a lany tudatara ebred, hogy mit tettek vele a szulei, es kovetkezeskepp milyen mazochista modon viselkedik a sajat teste kizsakmanyolasaval, hat, lehet hogy egyszer megszalad a frontinos doboz :((( ide keves lesz a pszichoterapia..
Többször elmondja ez a kis szex ringyó, hogy ez egy szakma . Aztán meg " szinésznek" nevezi a partnereit. Az izomlázért viszont kifejezetten sajnálom, na de mindegy, mert majd öregasszonyként büszkén elmondhatja az unokáinak, hogy milyen az izomláz azon a tenyérnyi helyen.🤣🤣🤣
Szerintem nem különösebben intelligens. Az viszont biztos, hogy nem százas, vagy csak szimplán nem őszinte magához, ezt csak ő tudhatja. Ő nem volt erre rászorulva, nem kényszerítette bele senki és élvezi, de közben depressziós, csak nekem ellentmondás ez? Leperegnek róla a bántások, de az iskolában levetítjük az azért elég durva sztori és biztos nagy hatással volt rá, egyetemet sem fejezte be, lehet részben ezért. Akkor ott van a plasztika, ennyi plasztikát egy lelkileg rendben lévő nő nem csináltat magán. Főleg, hogy plasztika nélkül szebb volt.
Néztem a vágóképet, mondom, tuti láttam már valahol, boltba talán benzinkúton nem tudom, aztán fel jöttem youtube-ra és Levi csinált vele egy videót, és így már beugrott😁
A pornó még rosszabb,mert még az unokája orra alá is oda fogják dörgölni 30 év múlva is.Hiába intelligens ez a nő,a hülye is látja rajta,sőt többször majdnem szó szerint is kimondja hogy az egésznek a mozgató rugója a "könnyen" szerzett pénz.Majd egy jó 10-15 év múlva mikor a teste teljesen kiég és megöregszik és ingyen sem kell majd senkinek sem,vagy csak nevetséges aprópénzért mint pl.:M.C. ,na akkor kelnek majd ki a záptojások.Aztán lehet gondolkozni hogy vajon hol rontottam el...
Őszintén? Pornózás szerintem rosszabb mert sosem törlöd ki és közszemléről szól. Örömlányok 4 fal között elintézik amit elintéznek és otthon ugyanazok az emberek vagy egy társaságban, ez a lány meg sosem tud elmenni úgy egy helyre hogy legalább egy pali ne csapta volna ki rá és ez szomorú.
Hát mivel valószínűleg tele van, mint a déli busz (értsd:PÉNZ) , s a boltban, ingatlanpiacon is pénzért lehet vásárolni, mivel pénzalapú a társadalmunk.. háááát hallod.. ez tudatosság, ha valaki megalapozza az ükunokája életét is olyasvalamivel amit szeret is, és ideje is van mellette éldegélni. :D
Folyamatosan tesztelik őket.Ezt Kovi mondta a UA-cam csatornán.Csak érvényes egy hónapnál nem régebbi HIV tesztel mehetnek forgatni.Sajnos sok cégnél még mindig nem kötelezik a szereplőket az ovszer használatára.Ez főleg a Brazil cégekre igaz.
Amúgy ez az interjú mire jó? Hogy megismerjük ezt a szakmát? Hogy jól meglehet ebből élni? Vagy mi a mögöttes tartalma ennek az egésznek? Mert én nem látok semmi értékelhetőt. Kérdezik válaszol rà, máris mindenki előadja micsoda értelmes ember. Valószínűleg az is, de ettől még nem kell itt senkit sem dicsérgetni mert pornózik valaki Unatkozok akkor elmegyek castingra anyámmal mert szeretem a szexet? Nem lehet ágyhoz kötni!?!?!? Mi van? Tehát ha minden tini oda lenne a szexert akkor kézen fogva lehetne menni anyuval porno castingra. Világos. Mind erkölcsileg mind pedig érzelmileg nehéz felfogni egy alapvetően kedves lánynak ezt a választását. Ezzel egyébként népszerűsítve lett ez az iparág, hiába mondjátok el hogy nem valo mindenkinek egy 14-20 éves lány elfog gondolkozni ezen hogy azért ez nem is olyan rossz ötlet.
Az az ő baja lesz. Szerintem mások problémáit ne vegyük a vállunkra. Ha ezzel elcseszte az életét, annak a következményeit ő viseli. Az én életemre semmilyen hatással nem lesz és a tiedre sem.
@@kisasszonylopokroc5397 A kommentem arról tanakodik, mi cèlt vezérel egy pornosztárt meginterjúvolni. Érdekes foglalkozás az biztos. Ezért magas a nèzettség is de mi a cél? Szerintem a video alapján enyhe módon de népszerűsítve lett a pornózás mint foglalkozás, hiszen nem ajánlott mindenkinek meg vannak hátrányai de azert qrva jól meglehet belőle élni. És még élvezni is lehet. Szerintem ez egy olyan dolog ami mellett nem mehetünk el szó mellett hogy majd az iskolát unva a lányom egy nap azzal térjen be hogy kísérjem el castingra mert az neki jobban tetszik. “Ez is egy foglalkozás” Ha ezt így leszarjuk akkor az erkölcs az értékek és minden ami előrébb vitte az emberiséget azt fel lehet rúgni. Ez egy nem követendő választás még 2022-ben sem de élek azzal a gyanúval hogy néhány év múlva ez màr akár egy trendi , normális, foglalkozás lesz. Hozzátéve hogy nincs rendben hogy egy pornósztár vagy focista annyit keres amennyit :))
Nekem inkabb olyba tunik, h volt egy 18 evesen szexualisan tulfutott ,szulei altal erkolcsileg kevesbe terelgetett fiatal lany, aki elhitte h ez milyen konnyu eletut lesz. Mara pedig megprobalja elvezni,ami jutott,valtani ugy sem tud -kell a penz.
@@dentdr miert kerdojelezzem meg? Nem ismerem,tehat az alapveto bizalmat megszavazom neki! A lenyeg ebben annyi volt,hogy en is szivesen csinalnam azt,amit szeretek!
Nem tudtam ki Ő, de tényleg így gyorsan utána néztem a munkásságának. A riportban szó van, hogy olyan mint a szomszéd lány, hát régen mikor kezdte olyan volt mint egy nagyon szép szomszéd lány, most meg SZERINTEM olyan lett mint a többi felnőtt filmes színésznő. Nekem a szomszéd lány jobban tetszett. Intelligensnek intelligens szerintem biztos nagyon jókat lehet vele beszélgetni (itt is jó volt) az escort szakmát biztos nem is lehet másképp csinálni. De nem irigylem a pasiját akár ki is az, Én biztos nem lennék arra képes, hogy elengedjem, hogy mással hemperegjen, vagy egy másik férfival menjen el akár hová is, mert ez a szakmája. Elítélni meg biztos nem fogom, hogy ezt a szakmát választotta, ha ezt szereti hát csinálja, ha ilyen külsővel jobban érzi magát hát lelke rajta, de hogy őszinte legyek érteni nem értem. A riport viszont tetszett!!!!
Pedig jobb lesz majd elmondani a gyereknek,mert sokkal rosszabb lesz amikor az iskolában a többi gyerek mutogatja majd neki telefonon az anyja videóit,és elmesélik hogyan verték ki otthon rá. Ráadásul sok mostani gyerek nagyon bunkó és alpári tud lenni,jóindulat és empátia nulla,mert a szüleik vagy nem tanítják meg őket arra,vagy ők is olyanok. Sajnos nem egy gyerek lett öngyilkos már az iskolai "szekálások" miatt. Másrészt,azt nem nagyon tudom megérteni hogy egy párkapcsolatba az eszkort hogy fér bele. Azért van egy nagy lényegi különbség a stúdióban történő forgatás és az eszkort között. Az előbbinél nagyon szépen részletesen levezette hogy történik,az azért tényleg egy hivatás,színészet,ami után hazamegy a párjához aki szintén szakmabéli. Viszont az utóbbinál vadidegen férfiakhoz megy,nem tudni mi lesz a végkifejlet,nem is veszélytelen,lásd pl. WW Fanni esetét is. Én meg is őrülnék ha otthon mondjuk tv nézés közben tudnám hogy a páromat épp egy idegen férfi dugja valahol,aztán jó esetben hazajön és bedől az ágyba "oszt jóccakát"....
Érdekes beszélgetés volt, a lány kifejezetten értelmes.
Nem tudok azonosulni azzal, amit képvisel, de az, hogy ilyen nyíltan tud erről beszélni, ráadásul kerek egész mondatokban, választékosan, szimpatikussá vált.
Köszi a riportot mindkettőtöknek
Bocsánat, de én pont az ellenkezőjét szűrtem le. Sok mondatával s gondolatával ütötte az előtte állított dolgokat. A végére tűrhetően összeszedi magát, de szerintem azért nem túl magas az intelligenciája, bár lehet nem is azzal van a baj, inkább a tudásával.
Amúgy a problémám az, hogy egyedül a végén beszélnek kicsit a részletekről. Lehetett volna több pikáns témát érinteni.
Ami számomra pedig totális elfogadhatatlan, hogy a pornó mellett escortot is vállal. Nagyon gáz. És emelett pasija van. Ez felfoghatatlan. El tudom fogadni, hogy keresi a pénzt a testével, de hogy ezek mellett erőltet egy párkapcsolatot ez tök hihetetlen számomra.
@@tamasrozsa7774 Nem hülye csak elbaszott XD
@@tamasrozsa7774 Hát érdekes lehet egy beszélgetés este, meló után. "Na mi volt ma a munkában drágám?" Valahogy a "Hogyan rohanj a vesztedbe" című film jut eszembe, ahol a srác csaja prosti volt, ha megvan ez a film...Egyébként jó kis beszélgetés volt, nekem a lány nem tűnik különösebben butának, ezért is furcsa, hogy miért nem valami olyan munkával keresi a pénzt, ami valóban munka (mert bármennyire is hangoztatja, ez nem az) és az eszét használná. Emlékeim szerint Micehelle Wild is kimondottan eszes nő volt, valamiért mégis ezt a "munkát" választotta. Hát ilyennek is lennie kell, nyilván nem baj hogy vannak olyan csajok, akik ezt is bevállalják, csak furcsa hogy az értelmesebbek közül miért keverednek közéjük. A beszélgetésből nekem inkább az volt kicsit már erőltetett, hogy Levente mindenképp ki akarta csikarni belőle, hogy neki ez bizony megalázó. Holott láthatóan nem az. És én el is hiszem neki, hogy egészen más az ingerküszöbe és az erkölcsi normája mint az átlagnak. Annyi biztos, hogy bárhogy is színezzük a dolgot, ő egy drága, szofisztikáltabb prostituált. És bár mindenki tegye azt ami neki jól esik és ami a saját erkölcsi normáin belül belefér, bízom benne hogy soha nem jön haza ilyen ötlettel a lányom.
@@tamasrozsa7774 nem erolteti...es a pasija is szakmabeli aki lenyegeben ugyanezt csinalja. miert meglepo?
Ha jol ertem akkor csodalod hogy egesz mondatokban beszel, azaz nem gyogyis. Mondjuk en is, mert aki onszantabol ilyen "munkat" csinal... Az igencsak alja nep. De attol meg beszlni, szamokat osszeadni, kivonni talan meg gyokot vonni is tud!
Tényleg értelmes /aranyos. Én nem ismertem a hölgyet. Köszi Levente, már töltöm is le a filmjeit 😄
Ez a beszéd!
Levente is kirakta a végén remélem
:DD te mocsok
@@fadedchannel5706 ott van a leírásban
🤣😂
Több ilyen videóra lenne szükség! Ami észrevétel lenne a részemről: Ha már egyszer ilyen téma kerül feldolgozásra, akkor lehet bátran fogalmazni ,és nem kell kínosan körül írni egy-egy helyzetet, eseményt.
A UA-cam nem engedi a f*sz, p*na , basz*s szavakat videókban , letiltana a UA-cam valószínűleg a videót vagy betenné 18+os kategóriába..
Gondolom a UA-cam miatt nem úgy fogalmazott nagy részt
Nekem pont tetszett, hogy teljesen tiszteletteljesen beszélt.
Ha ennyiből nem érted, szerintem rossz helyen várod az információt :)
Rossz az észrevétel. Az ember nem azért fogalmaz és átfogalmaz mert szégyenlős hanem azért mert szebben is ki tudja magát fejezni. Semmi értelme nem lett volna ennél tisztábban, érthetőbben fogalmazni. Ha piszkos szavakra vágysz, nézz meg egy pornó videót majd gyere ide vissza és nézd meg ezt az interjút megnyugodva.
Szia, Levente! Én egy 23 éves Romániai magyar, végzős teológia hallgató vagyok, 18 évesen választottam szabadon ezt az utat. Nagyon tetszenek a podcast-jeid, ezért szeretnék jelentkezni egy közös beszélgetésre, teológia, Bibliai, vallásos kérdésekre válaszolhatok, elmondhatom a véleményem, vagy akár saját történeteket is mesélhetek Istennel való tapasztalataimból. Ha van érdeklődés kérlek like-oljátok a kommentem, valamint Levente kérlek vedd fel velem a kapcsolatot ha szeretnéd.
A kutyát SE érdekli a szaros életed, elárulom.. 😂
Nincs isten :)
😂😂😂 izgalmasan hangzik.
oksa
Ez alatt "választottam szabadon ezt az utat" azt érted, hogy teológia hallgatóként választottad a pornót?
Ez az egyik kedvenc videóm! Nagyon értelmes lány, és jó beszélgető partner! Mindenki úgy éli az életet ahogy szeretné,én nem fogom bántani amiatt!
Köszi! 🥰
@@kiaralordreal szerintem is inspiráló ez a nagyon nőies, nőiesen magabiztos kisugárzásod. Nem csoda, hogy Levente a végén erőltetette a kinyilatkoztatást a pornóval szemben. El tudom képzelni, hogy sok tininek példaképpé nőtte ki magát a videóban látható arca Kiarának (nem gondolom, hogy pár perc után már ismerlek).
Köszönöm, hogy vállaltad ezt az interjút. Erősíted azt a megközelítést, hogy nem minden nő abuzált az ilyen helyzetekben.
Szexi ez a làny!🔥😍
@@tabithacorsica Nyilván geci inspiráló lehet a fiatal lányoknak ,, hogy ha sík hülye vagy mindehhez , nem jön be az élet , még kurvának jók lehettek" ! Mert végül is ez is kurválkodás , csak pluszban még videóra is veszik .... Szerintem ez geci szánalmas , főleg amikor megbeszéli csávójával , hogy vissza menne már dolgozni hogy ne ő tartsa el , de semmi alternatívát nem lát a jövöjében , minthogy kizárólag csak kurvának menne vissza na ez szánalmas
@@tabithacorsica Reklám !
Nagyon intelligens lány,tetszett hogy választékosan és őszintén válaszol!
Ez az interjú tetszett eddig a legjobban,pedig távol áll tőlem ez a téma. Sáfrány Emesével is megnéznék egy hasonlót.
Levente,te megint hoztad a szokásos minőséget,a szokásos tökéletes kérdéseket. Le a kalappal ☺️
Intelligens?
Mi volt a referencia?
Egy fadarab?
Ahh, nem is sértegetek inkább senkit, és semmit...
Huh...
Intelligens...
Őszinte előbb volt, mint intelligens, és úgy érzem előbbi ténye megöli az utóbbit.
Na a Sáfrány Emese ő még intelligensebb! 🤓
@@frankdartagnanburns8630 gondolom tetszett neki, h ezuttal nem csak torok hangokat hallott, es ez volt neki a meglepo. Mondatok hagytak el a szajat,nem mas.
Kb egyebkent mintha egy szakmunkas geplakatossal beszelt volna az ember. Lassuk be,nem agykutato vagy ertelmisegi a csaj,de igy van ez jol. Nem cafolta meg a prekoncepciot es ezert is szeretjuk. Ahogy a legtobb kommentelo sem top agytroszt egyebkent.
@V.É.D.E.R Huntube Poop ne mosdasd már ezt a retket😂
@@wenovsky Az intelligencia nem csak arról szól, hogy mennyire beszélsz választékosan, vagy hány diplomád van.
Csalódás ez az interjú és nem a riportalany miatt-. mert ő szimpatikus, őszinte volt-hanem a kérdező miatt! Egy könyvtáros nővel érdekesebb riportot lehetne készíteni mint amilyenre ez sikerült!
Legerősebb interjúd. Zseniális alany választás. Eddig vaciláltam, hogy nézzelek-e a végtelen podcastos közül, de ezzel behúztad a wint. Bravo
Csak az a baj , hogy amit ,,mesélt" kb 80%-a kamu.
Én nem értem hogy miért csak kicsit több mint 50.000 feliratkozód van. Olyan értelmes és minőségi videóid vannak hogy sokkal több megtekintésednek és feliratkozódnak kéne lennie. Ja és a jól megfogalmazott, választékosan feltett kérdéseket ne felejtsük el.
Így tovább Levente!👏🏻
Mert nem dobja fel youtube mindenkinek. Nekem is csak most dobta fel a kezdőoldalon.
Azért van kevés feliratkozója mert értelmes,okos ferfi aki valós témákat és tartalmakat gyárt. Nézd meg azokat a youtubereket akik finganak,büfögnekna videókban...na nekik százezer feliratkozójuk van 🥴. Pl.:Markó Rebeka,Vishperton,Dezső Pence,Varga Irénke és társai 🥴🤦🏽♀️🤯
Mert a youtube algoritmusa, marhára nem szereti ezt a formátumot. tíz max húsz perces videokat csinálna, csilivili indexképpel, már 200k-nál járna.
102K feliratkozzo
Az algoritmus...
nagyon jó videó azt kell mondjam. Bocsásson meg, én vagyok az egyetlen ember, aki anyagilag érzi ezt a gazdasági összeomlást. Lehet, hogy nem a videóról van szó, de azt hiszem, ha ide jönnék megosztani, akkor kapnék egy kis figyelmet. Mintha az átlagfizetésemből próbálnám élelmezni a családomat, és kifizetni a számláimat, nagyon szeretném, ha látnék más jövedelmező módokat, hogy naprakész legyek.
Kereskedelmi? kérem, kaphatok több információt erről?
Annyit hallottam a kriptokereskedelemről, és olyan sok embert láttam, hogy ez megváltoztatta az életüket. Nekem is be kellett fektetnem, szóval van miből visszaesni, ha elveszítem az állásomat
na tessék, nem kell neki nagy reklám, mert hírnevet szerzett magának. Azt akarom mondani, hogy a John Joseph nem új név a piacon. Különösen szeretek vele részvényekkel kereskedni.
Nagyon izgatott vagyok, hogy láthatom ezt a kriptobányászati iparmágnást, mi vagyunk a jövő, és miközben Sabatier-rel dolgozom, igazán ismerem őt, mert megnyerte az Év kereskedője díjat, a brókerem pedig második lett. Sőt, még a Commodity Futures Trading Commission és a FINRA is szabályozza.
@regulaueli6216 Digitális valuta?😂😂🤣🤣🙃🙃😭😭! Zofia férje Pista bá!
Érdekes lett az interjú, de azért ennél jobban is bele lehetett volna mászni, nem csak ilyen kényelmesen alákérdezgetni.
Mivel foglalkoznak a szülei? Az ő munkájukra és kapcsolataikra nincs hatással a pornózása? Ha a szülei értelmiségiek (/tehetősek) miért (volt) ekkora motiváció számára a pénz?
Mik a tervei a jövőre nézve? Ha végleg kiöregszik/kiég a pornóból, mivel akar foglalkozni? Esetleg elmegy ápolónak 150-ért, vagy milyen munkára számít? Mit csinál a milliókkal amit keres? Elkölti (ha igen mire) vagy félreteszi? Úgy gondolja, ki fog tartani 80 éves koráig a pénze hasonló életszínvonal mellett? Esetleg 40 fele közeledve keres majd egy gazdag férjet vagy marad az escort-ozásnál amíg lehet?
Nem gondolja, hogy a pszichés problémái erősen összefüggnek a pornóval? Nem tart tőle hogy ez tovább fog romlani a jövőben? Csak gyógyszerekkel kezelteti magát?
Mivel tölti a szabadidejét, mik érdeklik még? Mit csinált pl. abban a 3 évben amíg nem pornózott?
Azért csináltatott meg dolgokat a testén, hogy jobban tetsszen magának vagy így több/jobb munkát kaphat?
Tök jó kérdések, de ez a műsoridő kevésnek bizonyult ehhez, ill. más volt a koncepció szerintem.
Személy szerint engem ez nem érdekel. Értelmes, intelligens. Végig gondolta, h mit fog csinálni később. Az tetszik, h ennyire jó anyukájával a kapcsolat, mert gyökerek nélkül nem lehet repülni. Tetszik, h mindent átgondolva tesz, nem áldozatként. Nehéz élet, mégis ember tudott maradni. Jók voltak a kérdések. Magányos utja van, csak kivülről csilivili.
A szabadidőn kívűl az összes feltett kérdésed érdektelen és felesleges, illetve nyilván első alkalommal nem akar tolakodó lenni az ember. Az értelmiségi nem egyenlő a tehetőssel, egy egyetemi tanár is értelmiségi és tudjuk mennyire alulfizetettek. A jövőre vonatkozóan pedig ha valakinek van agya, befektet akár ingatlanba vagy egyéb opciókba és boldogan leéli a maradék életét. Mentális állapotával kapcsolatban pedig többször említett pszichológust.
A kérdések megírása maradjon inkább Levente feladata :D
@@mirejoez1313 kedves Péter, abszolút lehet ez a véleményed, de ezt lehetne kevésbé kioktató módon is közölni. Egy odaszúrt "szerintem" sokat számít :) semmi kötekedés részemről, csak az értelmes kommentekhez szívesen hozzászól az ember néha abban bízva, hogy célba talál és valamicskét talán ez is hozzátesz, hogy mi emberek pozitívan kapcsolódjunk egymáshoz. Szerintem :)
@@mirejoez1313 ha ingatlanba fektet valaki akkor azzal egyenes arányban van a boldogság??
Ez azért messze nem így van!
Kifejezetten jó beszélgetés lett, nagyon jók voltak a kérdések , látszik a felkészültség a témában👍 A válaszok pedig fantasztikusak! Ennyire nyíltan és köntörfalazás nélkül válaszolni még senkit nem hallottam, le a kalappal! Csodálatos nő , értelmes, intelligens és szép is, igazi kincs. Titkon sok férfi szeretne ilyen nőt....még akkor is ha nem vallja be.😀
Sok férfi szeretne ilyen nőt, az biztos. De 90%-uk hisztizne, hogy hagyja abba, mert féltékenyek. Ahogy a volt párja is tette :D:D
Köszi a kedves szavakat, Ákos!
@@kiaralordreal Ami a legnagyobb hogy válaszol kommentekre is. Tök korrekt.
Szerintem azért egy pornóst nem kellene kincsnek nevezni. Ha annyira értelmes lenne, akkor nem ezzel foglalkozna. Valamint azok vágynak ilyen közhasználtban levő nőkre akiknek olyan vágyaik vannak, amiket érthető okokból egy normális nő nem fog teljesíteni
@@davidkovacs7774 Kedves Dávid, szerintem az intelligencia megléte vagy mennyisége nincs összefüggésben azzal, hogy egy ember mivel keresi a pénzét.(Vad Katalinnak is magasan az átlag fölötti IQ szintje van, mégis felnőttfilmes volt egy ideig) Ugyanakkor vannak kifejezetten bunkó, önmagukat kifejezni nem tudó emberek indokulatlanul magas poziciókban( pl.Lölő)Szerintem amit egy felnőttfilmes nő megcsinál egy filmben arra majdnem minden nő képes lenne biológiailag csak lehet ,hogy olyan szarul csinálná, hogy azt senki nem akarná látni.Valahol az erotika is művészet(és most nem a gusztustalanságokra gondoltam)Mindenkinek van valamihez tehetsége csak vannak akik soha nem jönnek rá ,hogy mi lett volna az.....
Gondolom van egy nő, aki számára te is egy kincs vagy....legalábbis ő így érzi.
Wow! Nagyon minőségi tartalom volt és rendkívül hiánypótló a témában. Korábban még nem ismertem az interviewalanyt , csak képeken láttam. Meg kell mondom , hogy KiaraLord a szöges ellentéte, amit gondoltam róla. Rendkívül szimpatikus és értelmes. Nyíltan beszél és felvállalja , hogy ő ezt csinálja. (Sokkal többre tartom azoknál, akik házasság mellett így meg úgy csalják a partnereiket.) Ez egy munka és pont.
A valaha egyik legjobb video interjú lett. Az ember mindig túl haladja Ön magát, de mégis itt egy jól elkészült és tanulságra építő felvétel, amely az egyik legjobb részletekben körül írja és bemutatja egy felnőtt tartalommal foglalkozó színésznő életét.
Mindig is tudtam, hogy sok olyan lány van a szakmában, akik tehetségesek, okosak és művelt-érett színésznők.
Levente szerintem sokan vagyunk, akik úgy gondolják jöhetne ebből a részből folytatás.
Nagyon nagy tehetség kell egy ilyen szakmához tényleg.
”Mindig is tudtam, hogy sok olyan lány van a szakmában, akik tehetségesek, okosak és művelt-érett színésznők.”
Szarul tudtad. Egy ilyen sincs.
Jó volt a szó "Le is mehetnél edzeni" :D ezen besírtam :D
29:19
😂😂😂
"Miért nem másztak hegyet!?"😁👍
@@krisztianbako6852 áráért 332wq2q2q%qq2qq%1www
De a vègèn mondja, hogy sokszor izomlàza lesz, amit el is hiszek.
Nem hittem volna, hogy ennyire kedves, helyes, értelmes, jó fej csaj ez a Kiara. Biztosan beleszeretnék, ha személyesen is ismerhetném, ami azt illeti már most beleszerettem. Nagyon tetszett az interjú, úgyhogy ment a lájk és a feliratkozás! :)
Szerintem tökre jófej. Biztos örülnek, akik ismerhetik. Teljesen őszintén, kertelés nélkül beszél, de nem kihivóan és hivalkodóan, hanem az igazság kedvéért. Ilyet én nem is tudom utoljára mikor láttam, állati ritka. Roppant szimpatikus személyisége van, legalábbis szerintem.
Nagyon erdekes video volt, és azt hozzátenném hogy az első vendég aki tudott neked köszönni az elején!!!! Annak ellenére hogy mennyien lenézik ezt a munkát vagy elitélik tisztelettudo, nagyon szépen beszélő, értelmes nőt "ismertem" meg. Egy kalap jót kívánok neki!
Nagyon jok ezek a tartalmak, erdekesek. Nem kell mindig a felkapott mindenhol interjut ado alanyok mert unalmas egy idő után. Nagyon szuper amit csinálsz Levente, csak igy tovább!!!
Szerintem minden munkában van ilyen is meg olyan is emberben.Szerintem se igazi munka a pornós mert szerintem a munka nagy könyvébe nincs a szakmák közzé írva,hogy pornó színész,ez olyan mint a prosti könnyű pénzkereset.Nem egy gyárban álldogálsz a szalag mellett vagy egy boltban rohangálsz ide oda vagy ülsz egy unalmas irodában.Tudom most jön a duma,hogy de ez nem is könnyű pénzkereset,de igen könnyebb mint az előzőek amit felsoroltam és alapból ha nem is mindig de többet fizet.Férfiak oldaláról már viszont lehet nehezebb ez a munka is mert a nők mindenhol előnyben vannak mert mindenki őket akarja megdugni.
Ha értelmes lenne, nem ezt a szakmát választotta volna.
@@belakovacs3506 Kelemen Annára is azt mondják értelmes intelligens de max arra van csak esze,hogyan húzza le a férfiakat amúgy meg csak simán van egy eszköze ami a lába között van meg jól játszik de csak egy prosti.
@@belakovacs3506 Már elnézést, de sok számodra "értelmes" nő ugyan ezt csinálja, csak nem vállalja fel! Akár egy pozicióért, vagy dühből, vagy mert a házastársa nem elégíti ki stb....Csak ő nem igazán kap el semmit, mert azért a színészek többet járnak vizsgálatra!
Igen, nekem külön szimpatikus volt, hogy őszintén kikérte Levente véleményét is bizonyos témákat érintőlegesen, illetve be merte vallani ha valamire még nem tudja a választ, és továbbra is keresi. Nagyon emberséges és autentikus személyiség. Az is tetszett, hogy türelmesen végighallgatta Leventét és nem vágott a szavába. Az meg már csak plusz, hogy milyen szépen tudja kifejezni magát, választékos szóhasználata és érdekes gondolatai vannak.
Eszméletlen jó videó lett, mindig is szerettem volna egy ilyen részletekbe menő interjút megnézni hivatásos pornó színésszel, és rengeteg kérdésemre választ adott. Jöhet még ebben a témában is hasonló, mert kimeríthetetlen 😁 Csak így tovább, zseniális a csatorna! 👌🏻👌🏻👌🏻
Szted ez reszletes volt? Ez nulla volt. Ne h elkepzeld h igy nez ki ez az ipar ahogy ő elmondta. Millio tema meglett kerulve. Ez egy semmi volt.
@@laszloszentpeteri4212 Szerintem is...
Pál pál pállott száj, pusztulj pali
A legfontosabb kérdésre a válasz: halálos bűnben él, és ha ebben az állapotban hal meg, a pokolra jut, ahol örökké fog szenvedni.
@@voxpopuli8132 Kasztráltassad magad, és menj zarándokolni a Himalájára. Hátha belepusztulsz. 👋🏻
Nagyon jó beszélgetés volt. Kiváló minőségű hang és kép.
Köszönöm, hogy megcsináltad.
Gyönyörű, kedves, őszinte lány, aki megérdemli a boldogságot ugyanúgy, mint mindenki más🙏
Ne legyetek ilyen ítélkező, kirekesztő, tipikus magyar megmondóemberek, mert visszakaptok az életben minden rosszat, vagy a többszörösét. Inkább nézzetek magatokba, hogy miért kaptok vérszemet, hogy ha valaki egy átlagtól eltérő foglalkozást választ magának? Felkavarja az unalmas kis életeteket? Azon nem segít az utálkozás, nektek nem lesz jobb, csak rohasztani fogjátok vele tovább a lelketeket... Lépjetek tovább, ha nincs egy jó szavatok, nem kell minden gonoszságot ide (meg sehová sem) írni.
Ez nem átlagtól eltérő foglalkozás, ez krválkodás.
Egy őszinte, nyílt és nagyon érdekes beszélgetést hallottam. Újat nem mondott, csak az igazat. Szép jövőt és életet.
Azért a “ művésznő “ kicsit erős itt . Régen is szégyenletes egy mesterség volt és most is az .
*A szakma, mint olyan tele van nem oda való lányokkal. Itt komoly tehetség kell minden téren, hogy valaki megkapja a művésznő jelzőt. Nem csak ügyesen kell tudni csinálni, de élvezni is kell a dolgot, és ezt a kamera felé is mutatni. Erre se mindenki képes. Közel se könnyű munka. Egy pornós semmitől se lesz kevesebb, mint más. Ellenben én nagyban lenézem azokat a nőket akik nem csak félre k*rnak fűvel fával holott házasságban vagy kapcsolatban vannak, de van aki e helyett képes eladni magát, és olyan csávót választ magának akit csak a külseje, és a pénze miatt szeret. Az a csóró aki pedig a másik fele volt, HA volt olyan mázlista, hogy találkozzon vele azt meg idővel elküldi a p*csába.*
Szegyenletes vagy te 😂
@@BeautyLips-n7rSzopós kacsaszád van 😂
Milyen jófej kis rúdugró!!
Abban a hitben voltam hogy ezek a lányok full agyhalottak!
Benéztem!
Nagyon erős személyisége van a csajnak! De nyilván ehhez a "legősibb" szakmához ez kell is. Meglepődtem azon is, hogy mennyire intelligens, azon meg pláne, hogy a normalitásokat követi. Iskola példa lehetne az elvakult LMBTQ hívőknek, hiszen szakavatott a kérdésben. Levente néha asszimetrikus kérdésekkel bombázta, de ezt a személyiséget nem nagyon lehet sarokba szorítani. Nagyon jó beszélgetés volt, gratulálok!
Tehát tulajdonképpen a végére kiderült, hogy begyógyszerelve, folyamatosan gyógyszer hatása alatt “dolgozik”. Hát csodálatos.
Másképp tán nem is tudná csinálni. Nem egy hálás munka
@@ferenctarr400 “Jaj de sajnálom szegényt.” Elmondta, kell neki a lefárasztás. Nagyon sok fárasztó munkát ismerek ezen kívül.
@@ineznagnem1256 Szerintem van nálunk 1-2 M ember aki alkohol/gyógyszer hatása alatt él, dolgozik és a 99%-uk nem pornós.
@@kalmanlengyel6531 jó hát de az rendben van, na. A pornóst viszont tiszta szívvel kell gyűlölni, merthát ugye magyarok vagyunk
@@horvathr95 hat sajnos igy van. Mar kifejtettem mashol ahol egy ‘budos kurvanak’ hivtak hogy rogton leszoljak es lenezik aki pornozik de arra nincs eszuk hogy azert van ilyen lehetoseg mert van aki nezi? Hihetetlen hogy valaki oszinten nyilatkozik egy ilyen tabu dologrol es ezt kapja. Inkabb menjen tanyara kapalni mert az “tisztessegesebb”, mi?
Érdekes volt a beszélgetés, így még nem hallottam senkit beszélni erről a szakmáról. Meglepő hogy milyen büszke. Azonban az eszkort életből biztos volt veszélyes helyzet arra kiváncsi lettem volna.
Azért érzek késztetést leírni a véleményem, mert szinte a kezdetektől követtem Kiara pályafutását. Nekem nagyon sokáig a kedvenc felnőttfilm szereplőm volt. Volt. Egy nagyon bájos, kifejezetten gyönyörű nőt láttam benne mindig is. Sajnos, azonban mára tönkretette ezt az idilli képet a sok plasztikai műtét! Nyílván ez az én szubjektív véleményem, de annyira kiváncsi lennék, hogy mi késztette erre a sok műtétre. Szerintem semmi szüksége nem lett volna ezekre. Sajnos mára a felismerhetetlenségig szétműtött műanyag nőt látok benne! Őszintén sajnálom emiatt!
az hogy előre haladjon az iparágban ezért bevállalt mindent ennyi!!!!!!!
@@gerrardsteven2135 maga az elhivatottsága még szimpatikus is, de szerintem elcsúfította magát! Szerintem a régi külsejével is elérhetett volna mindent ebben az iparágban! Persze, ismét hozzáteszem, hogy ez az én véleményem. 🙂
Richard Szabó ezzel ne dicsekedjen.
@@markkovacs1713 Hogy ismerem a munkásságát? Én nem álszentkedem. 🙂
Akkor most mire fogsz recskázni?
Sütemény sütés közben hallgattam ,illetve néztem meg. Rendkívül jó volt ezt a beszélgetést hallgatni, nagyszerű kérdések és kielégítő válaszok. Annyira jól esett hallani az őszinte szavait. Kiara nem csak elbűvölően szép,de hihetetlenül intelligens is. Nagyon gyönyörű, így női szemmel is. Köszi szépen a videót! Csak így tovább! 🎉😘
Csak mégis túlságosan szereti a faszt
sutemeny = creampie
Nem csúnya az biztos, de ilyen fiatalon minek kellett neki plasztikáztatni? Bizonyára előtte is szép volt. Vagy ebben a szakmában ennyire látszik a kor?
Es milyen lett a süti?
@@attilalorincz2500 Ez engem is érdekelne.
Meglehetősen érdekes volt az interjú. Ugyanakkor, ha már ennyire fontos a pénz, akkor inkább beszéljünk a rendezőkről és a "managementről". Ráadásul őket meg sem dugják.
Azért egy fél órára pihenőre raktam az interjút,amint bedobta a nevét!
Fenomenális,egyszer remélem tudok vele találkozni.🥰
Imádom a hölgyet!
Aztán mit csinálnál vele? 🤣
Cringe baszottul
@@tedclubberlang7627 Kirántott húst rizsával!
@@tedclubberlang7627 bármilyen hihetetlen, nem minden interneten kommentelő pali 10 centis 2 perces balfasz
@@tedclubberlang7627 *Abban az 5 percben benne lenne AZ plusz a cigi a zuhannyal. :D*
Ha nekem felnőttfilmes lenne e lányom, elásnám magam szégyenemben. Azt sem értem, hogy ezek a nők hogy vállalhatnak gyereket. Mit mondanak nekik ha idősebbek lesznek? Nem fognak tudni örökre elrejtőzve maradni előttük. Kész szégyen.
Pedig majdnem mindegyiknek lesz gyereke, mégis élnek valahogy. Túlgondolod szerintem.
A tèmàt màsként itèli meg egy fèrfi vagy egy nő ! A tèma elbagatelizálasa ekölcsi értelemben ...szerecsen mosdatàs ..!
Érdekes de rendkívül elszomorító beszélgetés volt. Itt egy szép, értelmes fiatal lány de a szemei akár egy halotté.
kajakra tisztara zombi
Az a munka ára, legkésőbb belépéskor meg kell fizetni.
A lány elmondta, hogy antidepresszánst szed, ennek a gyógyszereknek egyik mellékhatása, hogy elnyomja az érzelmeket (én régebb szedtem, tapasztalatból beszélek), nem kell mindenbe beleszólni anélkül, hogy tudnád mi van mögötte.
De legalább szexi zombi?
Nagyon jó kis podcast volt, amúgy én így képzelem el a felnőtt filmes csajok 70%-át, cuki, értelmes, aranyos csajok lehetnek. Ment a Like
Tóbb riportod meghallgattam! Profi vagy! Ez a beszélgetés Te oldaladról nézve 👍Önző, léha Jól kérdeztél
.A lány remélem nem nyugtat meg fiatal lányokat, akik gyors pénzre vágynak..😔allgatom, hogy antidepresszándhoz is nyúlt..🙄gyenge jellem..pedig azt hiszi kemény ember..Tanulni kétség kívül nehezebb lett volna..Ritka az ilyen nő.
Aranyos, kedves és őszinte! Mindenki csinálja a műbalhét, közben meg nézi a filmjeit! Rühellem a képmutató embereket! Pfffffff!
Mit vártál? :D Mindenki kurvul a pénzért. :D
Nagyon érdekes videó, igazán tetszett! Köszönet érte! 🙏❤️
Furcsa volt egy ilyen podcast-ot hallgatni, de meglepő volt. Köszönöm ezt az új élményt
Többen írták, hogy milyen választékos a beszéde az interjú résztvevőinek. Akiknek ez a választékos beszéd, azoknak nagyjából Jay és néma Bob szintjén lehet a társalgási kultúrája.
Így van. Sok itt a pinahiányos fasz.
Egyetértek.. mindenkihez amúgy ezt írják meg hogy “intelligens”
@@Tenguklanszilvaja Igen, mert összebírt szedni három összefüggő mondatot.
@@chankero4776 Azon meg Való Világon szocializálódtak.
Egyet értek!
Nem volt ismerős számorma a hölgy, de nagyon örülök, hogy végre látja a világ, hogy nem minden hülye, aki a felnőtt iparban dolgozik. Kifejezetten értelmes, okos és intelligens a hölgy. Köszönöm az interjút. :)
Nem mellesleg 3 nyelven beszél...
Sztem nem is az a kerdes, hulye-e.. csak vmi nagyon elcseszodott, ha valaki ezt akarja. De tudom h ezt a velemenyem ti nem ertitek meg. Szamotokra ez normalis
@@nilsholgersson6893 És? Tök mindegy hány nyelven beszél.
Köszönöm hogy megcsináltátok ezt a kis beszélgetést kár hogy nem lett hosszabb. Remélem a fent említett színfalak mögötti dokufilmből is lesz valami mert szerintem érdekes és keveset hangoztatott téma ez. Az hogy másik elitélik aztán meg este ilyen videókra rázzák a répát vagy pengetik a gitárt meg egy hatalmas álszent dolog.
Menjen el egy forgatási napra csinálja végig és utána mondja el ezt. Ez a tipikus felszínes hozzáállás és az alapján ítélkezés a legkönnyebb.
Másrészt pedig azt azért ne felejtsük már el hogy ha ebben nem lenne NAGYON NAGYON sok pénz nem csinálnák 🤔😏🤨.
Mitől lennének álszentek? A horrort is sokan megnézik, mégis elítélik a gyilkosságot.
Miért kéne ahhoz pornós kurvának lenni, hogy valaki véleményt tudjon formálni? :D :D te is kamerák előtt basztál?
A drogbizniszben meg egyéb illegális tevékenységekben is sok pénz van. Akkor ezek is rendben vannak?
Hölgyeim és Uraim: egy beteg társadalom melléktermékének nyilatkozatait hallhattuk
Dávid, milyen kedves vagy, nem gondolod, hogy azért ő is egy érző lény?
Akkor minek kommenteltél ha így vélekedsz magadról? 😀
@@Lia-nz8pi Igen aki eladta a lelkét.
@@bagoly3331 Miért vetnéd börtönbe őket? A csajt nem, mert szerepelt benne?
45:29 Nekem az jön le az interjúból hogy a hölgynek nagyon de nagyon fontos a pénz. Én fizikai munkával kerestem meg ez idáig a vagyonomat és ha most is rá nézzek a számlámra, nem fel vágás kép de van rajta és rá jöttem hogy akármennyi pénzed van vagy hajtasz hogy “ még még több legyen “ nem boldogít. És az igaz az a mondás “ a pénz nem boldogít vagy pénzért nem vehetsz boldogságot/családot. “
Szia Alex! Igen, fontos a pénz, de nem a legfontosabb, ezzel én is tisztában vagyok. :)
@@kiaralordreal Egyébként igényed sem volt, hogy valami polgári munkát válassz? Értem én, hogy könnyebb leszopni egy fa**t, vagy szétteni a lábad. Azt is megértem, hogy jól fizetnek érte, de más munkával is lehet hasonló pénzeket keresni. Igaz, azért tenni is kell.
@@kiaralordreal még a Dubai teveszopásnál is fontosabb? ti azt hiszitek itt mindenki hülye? mentek az arabokhoz heti szinten és sorolhatom,hogy miket csináltok.........,de a lényeg majd ha a kicsi fiad 5 db nlger 30cm-es faxxal lát majd neki mondjad.....már ha addig nem visz el a heti bekokózás
Jah a pénz nem boldogít, ha van akkor feleslegesnek érzed. Ha viszont hirtelen nem lenne akkor átértékelnéd ezt... Te se véletlenül kezdtél el pénzt keresni.
A helyesírásodra fordíts már figyelmet,ha már kommentelsz!! Borzalom!!!
Az antidepresszánsokra nem lehet rászokni, ezt korábban pszichiàter mondta! Nekem az egyik antidepresszánsom ugyanazt okozza mint a k....n, azaz kitisztul a vilàg ès újra azt èrzem èlek! A nyugtatók okoznak függősègeket! Kiara, köszönöm, hogy nyíltan felvàllaltad a depressziód is!
szörnyű, hogy egy ilyen szép lány abba az ócska iparba került. de ami még rosszabb, hogy az anyja támogatta benne..
Gyereked nem lehet lekötni az ágyhoz ahogy ezt ő is mondta.. inkább támogassa mint kitiltsa a saját gyerekét... És menjen el drogosnak és depressziósnak. Biztos nem volt könnyű neki és ezt is mondta hogy az idő segített.
@@kyttyke89 Végül is csak sikerült ágyhoz kötni, vagy legalábbis kanapéhoz.
@@vonschirachbertolt7907 haha és még pénzt is kap érte 😆 hát nem jobb ? :))
@@kyttyke89 szép szakma ez, csak nem lennék az apja helyében :D. Vagy majd ha lesz gyerek mint ahogy a videóban is elhangzott és kivetítik anyukát egy lyukas órán (lol), hogy nyalja egy feka seggét. De legalább elmondhatja, hogy egy anyagilag stabil, független nő.
@@kyttyke89 Így is drogos meg depressziós lett, miről beszélsz? Inkább tiltotta volna ki.
Kiara nagyon jól leírta a flow élményt, látszik, hogy megtalálta azt, amit szeret, jó benne és boldog.
Nagyon jó interjú volt, ez az első, amit láttam. Ment a like és a feliratkozás.
Mitől lenne boldog? Meg honnan tudod, hogy szereti?
@@belakovacs3506 Mondjuk, ha megnéznéd a videót, akkor rájönnél szerintem te is. Béla.
Biztos nagyon boldog hogy gyegyszereken kell elnie hogy elbirja viselni a valosagot...
@@davidnagy5616 Itt a pont.
Kedves Levente!
Hmmm..Ez igen elgondolkodtató és érdekes beszélgetés volt...
Gratulálok a szokatlan témáidhoz! Nagyon kedvelem az őszínte nyitottságod, az empátiád és a tájékozottságod!
Köszönöm....🙏👍
Nagyon tetszett a video. Azért sok sztereotípiának ellent mond, már csak az hogy egy igazán értelmes beszélgetést le lehetett folytatni egy “ilyen nővel”. A foglalkozást nem szabad összekötni az intelligenciával. Én gogo táncos vagyok. Ami szintén egy olyan szakma ami sok sztereotípiával jár. 🙄
De üdítő volt ezt az interjút végig hallgatni. 👏🏻
😘
@mnch Mi is reméljük, hogy egyszer te is megtalálod a saját életedet. Mármint ami a YT-on történő ámokfutáson kívülit.
Nagyon jól sikerült beszélgetés lett. Laikusként sok kérdésre választ kaphattunk. Kiara egy intelligens, céltudatos, vonzó nő.
Bizonyára vannak kétségei, bizonyos dolgokat esetleg utólag másképp csinálna.
Ő is ugyanúgy keresi az útját mint bárki más.
A környezetemben rengetegen vannak akik elégedetlenek az életükkel, és ezt még saját maguknak sem hajlandóak bevallani, nem hogy másoknak.
Véleménye mindenkinek lehet másokról, de ítélkezni nem szép dolog.
Az elfogadás nem könnyű, de lélek emelő.
Azt kell mondjam, nagyon színvonalas beszélgetés volt. Soha nem hallottam róla, de nagyon értelmes volt, lehet hogy az embernek tényleg van valamiféle előítélete, amire a hölgy rácáfolt.
Nagyon érdekes beszélgetés volt, jó volt belelátni ebbe a szakmába is. Nagyon szimpatikus, értelmes csajszi.
Sok videódat láttam már. Jó volt magyarul is hallani téged :) Jó lenne egy magyar nyelvű videó is ahol magyarul beszélsz a pornó videóban 😁 sok sikert a továbbiakban
*Mivel már készített pár filmet a Legalporno részen így már sokkal durvábbra már nem nagyon kell számítani. Mint az egyik kommentben részletesen leírtam sokat számítana a karrierjében, ha sikerülne bizonyos stúdióknál filmeznie. Ilyen pl a Brazzers. Aki már ott lezavar pár filmet, és felkapott is lesz annak már biztosítva van a jövője. Onnan már a pénz is hasít rendesen. Nem hiába van az, hogy egyes nagy sztárok már dollár milliomosok. A lényeg, hogy elnézve a filmjeit látszik rajta, hogy nem csak szereti, de élvezi, és jól is bírja. Nem finnyáskodik. Az alakja is megvan hozzá. Se nem vékony se nem súlyos. Van mit fogni rajta, mind popsiban, mind cickóban. Az, hogy van egy kis fanszőre ami ugyanolyan színű, mint a haja az csak hab a tortán. :)) Én javasoltam, hogy nem lenne rossz, ha olyan stúdió is felkérné filmezni, mint a Pure Taboo, mert ott szép a filmek fényképezése. Vagy esetleg készíthetne női rendezővel filmet. Proxy Paige nagyon tehetséges. Ő az Evil Angel-nél rendez. Anno is is tolta az ipart rendesen csak azóta nem kicsit felszedett. A pornó lényege, hogy az illető szeresse, ha lehet imádja csinálni. Élvezze ő is, és azok is akikkel forgat, mert jó partnerekkel, egy jó rendezővel, és jó környezetben jó filmeket lehet forgatni. Mondjuk, ha így bírja a filmezést Kiara vajon elbírna két olyan csávóval, mint Shane Diesel és Dredd? Ha valakik akkor nekik igazán nagy a szerszámuk. Az már az a méret ami, ha csak egy kicsit is nagyobb lenne, már imádkoznál hozzá. :))*
@@szekereselektra1253
Tetszik ahogy szakértelemmel elmélkedsz.🙂
Az biztosan nagyon szuper, hogyha érted is, miről beszélnek egy pornófilmben. :P
@@szekereselektra1253 is egy szakértő atomfizikus a jelek szerint amire nyilván büszke is lehet nő létére. Ki gondolta volna pici korában, hogy milyen sokra fogja vinni.. Ez is egy karrier na, jár a taps 😆😆
@@szekereselektra1253 Te mit futtatod itt a kurvákat? Élvezi és szereti? Miből gondolod, Mert úgy csinál a videókban? Mindenki úgy csinál, ha nem tűnt volna fel.
Ez egy rendkivül értelmes, jókedélyű, full őszinte szimpatikus nő. Abszolúte kellemes meglepetés. Amúgyis birom az orosz embereket, különösen, ha még magyarok is :)
Elképesztő ,jó lesz !
Sziasztok Mindenki, nagyon mélyen gondolt tisztelettel. S Kivánok a legjobbakat, alig várom ott legyünk Együtt! Külön sektorba mindenképp kíváncsi vagyok. Jó színvonalú a program!
Hihetetlen hogy lassan már büszkének kéne lenni arra hogy valaki kamerák előt b@szatja magát. Ez nem teljesítmény attól hogy fizikailag kimerítő és profi szakemberek dolgoznak rajta. Az meg egyenesen szánalmas mikor mentegetik magukat hogy ez csak "munka", "színészet" stb meg hogy a barátjával megegyezett hogy inkább akkor eltartja csak ne pornózzon. Mintha csak ez a 2 opció létezne hogy eltartják vagy pénzért b@szik, pedig bármilyen munkát vállalhatna főleg egyetemi végzettséggel. Nagyon rossz irányba halad a világ ha szexmunkával többet lehet keresni mint normális szakmával, szóval minden tiszteletem azoké a nőké akik a nyomás ellenére még nem aljasodtak idáig! Tudom hogy én leszek most a sz@r, de ebben semmi tisztelnivaló nincs.
Igy van,sajnos ma a rosszat jónak mondják s még büszkék is rá.Szééép.Gratulálok mindenkinek akiknek csak ilyen lent van a léc hogy ez tetszik.
Mindig is jobban fizetett a prostitució, mint a normál szakma. A társadalom megvetését, kirekesztését árazzák be. Ha megnézel más pornósztárokkal készült interjút kb ugyanígy érvelnek. Anyja elfogadta az apjáról nem esik szó. (Nekem egy pornós egyszer azt mondta, h a lányok 99,5%-ánál az apa vagy nem volt jelen vagy erőszaktevő volt)
Az emberek úgy érzik, h bizonygatniuk kell, h ők elfogadják a prostituciót de ilyen személyek folyamatosan falakba ütköznek későbbi életük során.
Anyukája meg megvárta a parkban és tudta, hogy a lányát fenn .opatják, meg .asszák idegenek. 😀🤦🏻♂️
Maximálisan igazad van.
Egyetértek veled.
Emberileg sok pozitív tullajdonsága van a hölgynek, nem tudom pártolni a szakmát, de egy kicsit jobban rá láthattunk arra hogy ezeknek az embereknek is van lelke.
Putyinnak is van, mégis egy gyilkos.
Lelke mindenkinek van, csak sokan megölik saját magukat, a lelküket.
Nagyon jó interview volt Levente és Kiara.
Tetszik ez a lány. Őszinte volt, jó volt hallgatni. A végén mondta ki az igazságot, csak az vállalja ezt a munkát aki szívvel lélekkel szereti csinálni, mint Ő. Gondolom, élmény lehet a férfiaknak.
Hat
Hát, biztos megfognak kövezni. De végtelenül szimpatikus a hölgy, ahogy őszintén, tényleg tabuk nélkül beszél mindenről. Korábban már írták, valóban sokkal szívesebben ülnék le vele beszélgetni egy bor mellett, mint a “mai” lányokkal.. Életvidám, szép hölgy. Szereti amit csinál. Kellenek ebbe a szakmába is high quality tartalomgyártók. Örülök hogy megismertük kicsit ennek az iparnak mindkét oldalát. Ettől függetlenül, remélem megtalálja az őszinte (!!) boldogságát Kiara. 😊
Ő is tipikus ”mai” lány. Honnan tudod, hogy szereti, amit csinál? Ő pont nem high quality tartalomgyártó. Inkább verd ki az egyik videójára, ne írj hülyeségeket!
@@belakovacs3506 látszik rajta, hogy élvezettel csinálja. El is mondta, hogy vannak kivételek. 😄 Magadat ne minősítsd. :)
@@mrbalint100 Mindenkin ez látszik. nem tűnt még fel?
Érdekes volt, a témában egyébként még szívesen látnám-hallgatnám Mászáros Dórit (Dorothy Black), nagyon jó fej csaj.
Profi kérdések voltak, gratula ezért, belelàttunk egy olyan munkàban ami mégis egy tabu marad....akkor se kivànkoznék belesüppedni ebben a bizniszben, megvagyok én, depresszióról szó sincs, megelégszem egy partnerrel is🤗. Nagyon jó és érdekes volt a műsor☺️. Sok sikert a további interjúkkal.
A riport révén sajnos csak még egyértelműbbé vált, h kár pazarolni a pénzünket az ilyenek iskolai oktatására. De hát nyilván kellett a pénz a drogra, az iskola meg unalmas volt. WOW
Nyilván a közmunkások oktatásáért nem volt kár igaz ? Jó lenne azért, ha néha gondolkodnál is mielőtt leírsz valamit, mert ez egy összecsapott értelmezhetetlen semmi lett ! Különben elhangzik a riportban, hogy nem drogozik és az is elhangzik, hogy nem ajánlja senkinek ezt a munkát.
maximálisan igazad van.
Azért lehet az én gondolkodásommal van baj de ha 7 napból 6 szor mással van és a 7-dik nap én jönnék a sorba,hát nem tudom nem olyan érzés az.
És a videó után hány ember nézett meg a színésznőtől egy filmet?
Mindenkinek azt javaslom, hogy ne nézzen pornot mert erekciós problémákat okoz már 20 éves kor előtt is. A kigyógyulás belőle pedig 5x hosszabb időt vesz igénybe mint leszokni a drogokról vagy alkoholról.
ennyi👐 nem ertem ezt mier nem mondta, hogy mennyire karos ezt elkezdeni nezni aztan rajonni hogy rohadt nehez leszokni errol
Tapasztalatból mondod?
:)))..dehogy okoz...csak te függő lettél.
van,akit a kenyszer visz ra,van,aki annak születik..ez a lany a 2.kategoria...
kvajo,h bevallalja meg minden de könyörgöm,ne ez legyen mar a csodalni valo,meg a pelda..
Bocsánat, de előítéletes voltam veled korábban, kedves Lakatos úr. Ez egy klassz és tabudöntögető videó volt , ha tehetem, ajánlom másoknak.
Levente,ismét tartalmas és minőségi videót sikerült elénk rakni! Gratulálok.
Jó kis beszélgetés volt. Most megyek az Xham%/erra, megnézem a hölgy művészetét.
Engem az mindig is zavart, hogy a nőket mindig elitélik ha " tisztességtelen" dolgokat csinálnak, a férfiakat pedig soha, amiért ezeknek a haszonélvezőik. Ha nem lenne kereslet, nem lenne kínálat. Sokszor pedig azok a leghangosabbak a kritikában, akiknek a legtöbb a takargatnivalójuk. Szerintem ez a világ legnehezebb munkája, ha nem élvezi a résztvevő, mert akkor a lelkét adja el, nem csak a testét. Akkor ideális ha ezt imádja csinálni. Tetszik, hogy nem szégyenkezik miatta. Gratulálok a riporthoz!
'A világ legnehezebb munkája!!!' Hát igen... Bepucsítani és kész! Láttál már életed során bányászokat, tetöfedöket, öntöket vagy nehézbúvárokat munkában? Idióta... 😂😂😂🎉🎉🎉
Mondanom sem kell, ott egyetlen nöt sem találsz majd. Ennyit az egyenjogúságról... Szánalmas idixta, nem gondolod, hogy a vájár munkája *esetleg* nehezebb ennél, mivel nap mint nap gyakorlatilag az életét teszi kockára?... 😂😂😂🎉🎉🎉
Hogy legyen fütés az ilyen hulladékok hajlékában is... 😂😂😂🎉🎉🎉
Nyilván öt is fegyverrel kényszerítették erre a 'pályára', gondolom nem volt pont felvétel a téglagyárba'... Még ha szép lenne, de olyan a feje, mint egy lángos... 😂😂😂🎉🎉🎉
akárhogy nézem egy fizetős lány :D
autónepperes szakzsargonnal ha a “hölgyet” repzrezantalni lehet.: fiatal koru premium, meg nem a lerugott kategoria, allapota nem tukrozi a sok kilometert, a multja sok gazdara tekint, tobbfele etnikum kezeben mar megfordult, a szinte csak palyaztak vele, uzem melegen volt hasznalva, igy rendeszeresen ki volt kormolva…. 😆🤝
29
Az már szerintem öreg a pornóban.És látszik is rajta.
Azt a sok pénzt amit keresett egy jobb sebészhez kellett volna vinni.
Valószínű már kéri a következő méret gyűrű / dugattyúszettet, a hónolás nyomai már nem látszanak a hengerfalon és szerintem már csipeget az olajból is.
@@Tomigrabi ebbű mar orran-szajan dol az olaj 😆😆😆
Ez nagyon jó videó volt. Tanulságos és még jót is élveztem. Köszi
Nagyon jó beszélgetés volt, nem közönséges, érthető, MEGérthető, elfogadható, érdekes.
Nagyon jók voltak a kerdesek es a lany is nagyon ertelmesen valaszolt, meg szimpatikus is volt az ôszintesege.
Igazából kiderült hogy mégis a pénz dominál a hölgynél.
Látszólag a könnyebb utat választotta,valójában ez lelkileg nagyon megterhelő,én aki a másik oldalt voltam tudom ezt.
Kiszállni ebből nem lehet,500 eurót nem lehet mással ennyire könnyen keresni,csak hosszú életpálya után.
Nagyon sok ilyen lányt ismerek lelkileg egyik sincs a toppon,és ő is antidepresszánsokat szed.
Tegyük hozzá hogy aki kifizeti a pénzt annak nem lehet nemet mondani.
Itt nem azt fizetik meg hogy idegenekkel kell szexelni hanem a lelki dolgokat.
Nem véletlenül drogozik vagy iszik sok prostituált.
Nem boldog ez a lány sem hiába keres rengeteg pénzt.
Szomorú egy történet mindegyik lány élete aki ebbe kézd.
Ő sem ajánlja ezt a munkát fiataloknak.
7 ilyesmi lánnyal volt dolgom 26-42 éves koromig.
Ezt a munkát senki nem élvezetből csinálja.
De ez már rég volt,már megöregedtem és nem jövök már be a lányoknak😃
Volt más választása...
Szia, Te egy pszichomókus lennél? :)
Csak az igazságot nem mondta.Extrém,szórakoztató,stb,ilyen szavakat használ,miközben meg azért tart szüneteket,mert belefásult az egészbe,és nincs mit élvezni ezen.Ha őszintén kitálalna,rontana az escort bizniszén,ami 500euro per óra amint láttam.Gyógyszer,pia,drog.3 közül vmelyik maradni fog a későbbiekben is.
Ez egy ilyen szakma....
Ez a lány olyan bájos.Értelmesen beszél, semmi megjátszás, jó volt megnézni ezt az interjút, annak ellenére, hogy nem tudok azonosulni ezzel az életformával.Engem Hargitai Beara emlekeztet kulsoleg :)
🌸🌸🌸
Nemcsak Hargitai Beára, hanem sok celebre is hasonlít. Egy kaptafára készülnek ezek a mostani "sztárok".
@@andreabukovic1801 igazabol mindegy, a lenyeg nem a kulsejen van, nem is errol szol a video.
Bea idősebb majdnem egy tízessel és szerintem sokkal helyesebb.
@@kiaralordreal Azert azt szereted mikor a niggak telibe hugyoznak xddd
46:14 Nem egyenlőek vagyunk, egyenrangúak. A kettő nagyon nem ugyanaz! Persze, én sose leszek olyan erős, mint egy edzett férfi, mert másmilyen a csontozatom, a hormonrendszerem, stb. A lényeg itt az lenne, hogy attól még nem érek nála kevesebbet.
Igen, egyetértek, rosszul fogalmaztam meg. Egyenlő jogok mindenkit megilletnek, azonos bérezés az adott munkakörben szintén.
Nem hallottam róla eddig, de belenézek majd a dolgaiba 😏
Azért az erős mikor mondja hogy hát kellett a pénz ugye és a párja felajánlotta hogy eltartja csak ne filmezzen. Végülis tényleg csak ez az egy munka van a világon amiből pénz lehet keresni.😆 Ha már ennyire szereti mutogatni magát ott a sztriptíz tánc vagy bármi talán abba bele ment volna a pasi. Azért mennyire szerethette már ha ezt is vállalta csak ne filmezzen. Aztán ezt is meg lehet unni három év alatt elfogyott a pénze szegèny pasinak.
Mekkora egy okos megmondó ember vagy ,gondolom közelről ismered ?Igen nem rossz a pénz benne baj?
Miért zavar ?
Szia Adél.
Az exem pénze sosem fogyott el, de a szerelmünk igen. 🤷🏼♀️
Kezdem Leventével! Levente, segíteni szeretnék ezzel az észrevétellel: sajnos beleesel abba a hibába te is, mint szinte minden más modern kori kérdező, hogy folyamatosan belekevered a saját véleményedet és értékrendedet a dologba. Pedig pont arra nem kíváncsi a néző, pontosabban kíváncsi lehetne akár, de mivel nem biztos, hogy egyetért veled, más vélemények meg nincsenek említve, ezért összességében inkább jobb teljesen kihagyni a kérdező véleményét a dologból. Olyasmire gondolok, hogy néha kijelentő módba teszed, hogy az emberek ezt vagy azt gondolják, vagy hogy szerinted ez ilyen vagy olyan, ezt nagyon nem szabad csinálni egy interjú során. Hangsúlyozom, mentségedre legyen mondva, hogy még így is sokkal jobb az interjú, mint bármelyik, akár kormánypárti, akár ellenzéki televízióban bármilyen interjú. Tehát nem rossz, csak lehetne még rajta csiszolni némileg több objektivitással, gondolván rá, hogy a nézők igen sokfélék lehetnek, egy kérdezőnek éppen ezért nem kell állást foglalnia, különben róla fog szólni az interjú.
Folytatom Kiara Lorddal: messze több esze van, mint az emberek nagy többségének, ahol kell, ott tiszteli a hagyományokat, konzervatív értékrendeket, ahol attól el lehet térni az élet színesen élése végett, ott eltér tőle. Nem játssza meg magát, mint az átlag "konzervatív", meg átlag "liberális", hanem az őszinte emberi természet mentén válogatja ki magának a legjobbat a különféle világokból. Másra semmit rá nem erőltet, de nem is stresszeli agyon magát, hogy éppen melyik gyogyós mit gondol róla, a munkájában látja az élvezetet és a művészetet is (mert a pornó az ösztönök ábrázolásának, megélésének művészete), rengeteg tévhitet eloszlat. Egy kifejezetten okos, kellemes természetű, a nőiességnek több téren is a legjobbjával bíró hölgyet ismertünk meg ebben az interjúban. Bármelyik - megfelelő önbizalommal rendelkező, inkább domináns, de törődő, alfahím jellegű - férfinak kiváló társa lehetne ebből a nőből egy tartalmas, színes közös élethez. Nekem legalábbis biztos, hogy nagyon szimpatikus, őszinte bánatomra nem ismerem sajnos, pedig nagyon megtisztelve érezném magam, ha a barátaim közt tudhatnám.
Levente műsora, Levente dóga. A néző, okoskodhat, ő lenne ott, ő hogy csinálná, mi tetszik, mi nem tetszik, de mindenkinek nem lehet a kedvére tenni. :)
K.Lord -ra hosszasan, de jól foglaltad össze. Röviden a lényeg így hangzik: de meg b...nám. Szerintem Kiara is örül, ha olvassa. :)
Már bocsi de miután nem egy robot a kérdező...így engedjük már meg neki hogy érző,gondolkodó és értékrendjét eltitkolni nem akaró emberként kérdezzen és terelje a beszélgetést.Szerintem nagyon kulturált beszélgetés volt.
@@21szazalek Talán nem értetted teljesen, amit írtam. Azt írtam, jó a riport, csak azt jegyeztem meg, hol lehetne még javítani. Amit viszont te mondasz, és neked is bocsi ezúton, komplett marhaság, hiszen pont az egy jó riporter dolga, hogy a saját véleményét ne vigye bele egy riportba. Ez a szakma egyik alapja. Csak mostanában ezt a szabályt már alig-alig tartja be valaki. Ezért nézhetetlenek a tv-k például. Értem, hogy neked ez belefér, és szuper, jogod van hozzá, hogy ez neked beleférjen, de ettől még a szakmai szempont nem változik. Tehát ha a segged vered is a földhöz, attól még ez a riport szakmailag csak mondjuk 95%-os, mert ez a rész egy picit hibádzott. Ezen lehet javítani, tehát ha Levente ezt majd talán olvassa, akkor ez neki segít, hogy legközelebb még jobb riportot készítsen. Ezen kis csiszolnivalón túl én is úgy gondolom, hogy összességében ez egy jó munka, messze jobb, mint bármi mostanában egy akármelyik tévéadón. Tehát egyetértünk, hogy jó a riport, a szakmai dologba meg, kérlek, ne köss bele, mert legfeljebb szubjektív véleményed lehet erről, de igazad nem, mivelhogy az én kritikám szakmai alapú, objektív, építő kritika volt, ami egyszerűen úgy van és kész, és teljesen felesleges ez ellen lázadozni. Kérlek, ne is tégy így, mert általában elfoglalt vagyok, nem tudok meddő verbális birkózásokba belefolyni. Legjobbakat!
Én el is várom, hogy megossza a gondolatait, hiszen azért követjük Leventét mert őt is kedveljük, ezért jó hogy ad magából.. Másrészt egy podcast nem egy szigorú értelmében vett interjú, ez egy szabadabb formátum.
Nekem egyedül az tűnt fel, hogy nem emlékezett ,hogy 92-ben született, mert később meg kérdezte, hogy hány éves. A fent leírtak egy az egyben igazak, nagyon jó podcast volt.
Nagy nehezen végigszenvedtem ezt a beszélgetést, hogy ne úgy mondjak véleményt, hogy nem láttam az egészet. Aztán rákerestem a hölgy munkásságára, hát mit mondjak. A második videóban, ami felugrott, a művésznő egy pattanásos férfisegget nyalt ki éppen "nagy élvezettel". Gratulálok ehhez az életúthoz pornózással, eszkortozással, ami a luxusprostituáltak fedőtevékenysége, tényleg, jobbat el sem tudok képzelni. A mélyinterjúban valahogy az a szó hogy prostituált nem tudott felmerülni, pedig a hölgy a világ legősibb mesterségét űzi, lehet ezt csomagolni bármibe, attól ez így van. De ilyen világot élünk, ahol az értékek relatívek ugye. A riportot készítő kisfiút sem ismertem eddig, de ahogy látom a többi beszélgetőpartnerét, ők is a társadalom krémjét képezik, csupa jó és követendő példával, ehhez is gratulálok.
Bizony, így van. Eleinte még érdekesnek, izgalmasnak tűnt a riport, de mindinkább közeledett a vége felé, annál jobban ellaposodott, semmitmondóvá és közhelyessé vált. A "helyes, kedves, szimpatikus" lány szép lassan flegma, felszínes, érzelemszegény, gyógyszerfüggő k....vá lényegült át. Aki 500 eurós órabérért (plusz extrákkal) bármit bevállal az escort-os oldalán.
Tokeletesen egyetertek. van valami szurke otven arnyalata szeru konyve a riporter fiunak... aberraltak a vendegek, es a szakertok is csak aberraciokat szakertenek.. hm. Na mindegy. Ha o erre az informaciora ehes, akkor ez van, lelke rajta. Vicces, ahogy kozben vigyorog, mint a tejbetok, kis csillogo szemekkel, talan ha lenne bajusza, azt is morzsolgatna es podorgetne kozben.
De, vissza a lanyra:
Pszichologiailag senki nem nezi, hogy mennyire fullgaz az, hogy a sajat anyja kiseri el az elso forgatasra? bocsanat de az ertekrend megvan, hogy honnan oroklodott.. a fszehes milf kategoriajat szerintem netto kimeritettuk. :(( nem szeretnek itelkezni, de ha ez a lany tudatara ebred, hogy mit tettek vele a szulei, es kovetkezeskepp milyen mazochista modon viselkedik a sajat teste kizsakmanyolasaval, hat, lehet hogy egyszer megszalad a frontinos doboz :((( ide keves lesz a pszichoterapia..
Rengeteg pornószínész lesz öngyilkos. Nem véletlen, hogy ő is antidepresszánson él.
A pornószínészek olyan prostik, akiket munkájuk közben még le is filmeznek.
Többször elmondja ez a kis szex ringyó, hogy ez egy szakma . Aztán meg " szinésznek" nevezi a partnereit.
Az izomlázért viszont kifejezetten sajnálom, na de mindegy, mert majd öregasszonyként büszkén elmondhatja az unokáinak, hogy milyen az izomláz azon a tenyérnyi helyen.🤣🤣🤣
Grat a riport alanyhoz! Menő csaj, megmondja merre, mennyi es Levi is bekerdez!! Szuper adás volt! 😎
Nem kell elmondania, a gyereke magától is megtalálja majd a videókat!
Ezért nem kell gyereket csinálnia.
ÈN ,nöként, csak szuperlativuszokban tudok róla nyilatkozni.
Rendkivül értelmes ,bölcs nötársam!
Kiváló ötlet volt vele riportot késziteni!
Profi interjú volt Levente! Erre születtél.😎😎😎
19:07 -nél hangzik el a lényeg. Ez egy luxusprosti, semmi több.
Ez luxus?
Ne viccelj már.
Biztos bejön valakinek.
Szerintem nem különösebben intelligens. Az viszont biztos, hogy nem százas, vagy csak szimplán nem őszinte magához, ezt csak ő tudhatja. Ő nem volt erre rászorulva, nem kényszerítette bele senki és élvezi, de közben depressziós, csak nekem ellentmondás ez? Leperegnek róla a bántások, de az iskolában levetítjük az azért elég durva sztori és biztos nagy hatással volt rá, egyetemet sem fejezte be, lehet részben ezért. Akkor ott van a plasztika, ennyi plasztikát egy lelkileg rendben lévő nő nem csináltat magán. Főleg, hogy plasztika nélkül szebb volt.
Melyik szakmában nincs depressziós?
@@istvanmeszaros9204 És? Mi köze ennek más szakmákhoz?
Teljesen igazad van.
egyetértek, én nagyon sajnalom szegenyt
@@nagycsenge5098 Miért választotta ezt a szakmát?
Néztem a vágóképet, mondom, tuti láttam már valahol, boltba talán benzinkúton nem tudom, aztán fel jöttem youtube-ra és Levi csinált vele egy videót, és így már beugrott😁
Na még több ilyet! Végre értelmes válaszok
Nem akarok senkit se megbántani, de nekem a pornózás, és az út szélén álló örömlányok között semmi különbség nincs. Gratulálok a szülőknek is!
A pornó még rosszabb,mert még az unokája orra alá is oda fogják dörgölni 30 év múlva is.Hiába intelligens ez a nő,a hülye is látja rajta,sőt többször majdnem szó szerint is kimondja hogy az egésznek a mozgató rugója a "könnyen" szerzett pénz.Majd egy jó 10-15 év múlva mikor a teste teljesen kiég és megöregszik és ingyen sem kell majd senkinek sem,vagy csak nevetséges aprópénzért mint pl.:M.C. ,na akkor kelnek majd ki a záptojások.Aztán lehet gondolkozni hogy vajon hol rontottam el...
Senki nem is gondolja hogy van különbség 😂 ugyanaz a munka
Őszintén? Pornózás szerintem rosszabb mert sosem törlöd ki és közszemléről szól. Örömlányok 4 fal között elintézik amit elintéznek és otthon ugyanazok az emberek vagy egy társaságban, ez a lány meg sosem tud elmenni úgy egy helyre hogy legalább egy pali ne csapta volna ki rá és ez szomorú.
"nem mindenki ennyire tudatos, mint én" hát ha neked ez az életforma a tudatosság, akkor gratulálunk!
Miert ne lehetne attol meg tudatos hogy pornos?
@@514shorty talán érintett vagy? Akkor hiába magyaráznám...
@@gergote9293 Nyilvánvalóan érintett :D
Köszönöm!
Hát mivel valószínűleg tele van, mint a déli busz (értsd:PÉNZ) , s a boltban, ingatlanpiacon is pénzért lehet vásárolni, mivel pénzalapú a társadalmunk.. háááát hallod.. ez tudatosság, ha valaki megalapozza az ükunokája életét is olyasvalamivel amit szeret is, és ideje is van mellette éldegélni. :D
Egy fontos kérdés sajnos nem hangzott el vagy nem beszéltek róla, az a nemi betegség…
2 hetente full teszten kell részt vennünk. Pályafutásom alatt 3x voltam beteg, de az sem volt komoly.
Folyamatosan tesztelik őket.Ezt Kovi mondta a UA-cam csatornán.Csak érvényes egy hónapnál nem régebbi HIV tesztel mehetnek forgatni.Sajnos sok cégnél még mindig nem kötelezik a szereplőket az ovszer használatára.Ez főleg a Brazil cégekre igaz.
@@kiaralordreal 3-szor? Az rengeteg.
Amúgy ez az interjú mire jó?
Hogy megismerjük ezt a szakmát? Hogy jól meglehet ebből élni? Vagy mi a mögöttes tartalma ennek az egésznek? Mert én nem látok semmi értékelhetőt.
Kérdezik válaszol rà, máris mindenki előadja micsoda értelmes ember. Valószínűleg az is, de ettől még nem kell itt senkit sem dicsérgetni mert pornózik valaki
Unatkozok akkor elmegyek castingra anyámmal mert szeretem a szexet? Nem lehet ágyhoz kötni!?!?!? Mi van?
Tehát ha minden tini oda lenne a szexert akkor kézen fogva lehetne menni anyuval porno castingra. Világos.
Mind erkölcsileg mind pedig érzelmileg nehéz felfogni egy alapvetően kedves lánynak ezt a választását.
Ezzel egyébként népszerűsítve lett ez az iparág, hiába mondjátok el hogy nem valo mindenkinek egy 14-20 éves lány elfog gondolkozni ezen hogy azért ez nem is olyan rossz ötlet.
@mnch 1934 Németország, népszavazás volt! Mire gondolsz pontosan?
Végre valaki, aki nem magasztalja az egekig.
Az az ő baja lesz. Szerintem mások problémáit ne vegyük a vállunkra. Ha ezzel elcseszte az életét, annak a következményeit ő viseli. Az én életemre semmilyen hatással nem lesz és a tiedre sem.
@@kisasszonylopokroc5397
A kommentem arról tanakodik, mi cèlt vezérel egy pornosztárt meginterjúvolni.
Érdekes foglalkozás az biztos.
Ezért magas a nèzettség is de mi a cél?
Szerintem a video alapján enyhe módon de népszerűsítve lett a pornózás mint foglalkozás, hiszen nem ajánlott mindenkinek meg vannak hátrányai de azert qrva jól meglehet belőle élni.
És még élvezni is lehet.
Szerintem ez egy olyan dolog ami mellett nem mehetünk el szó mellett hogy majd az iskolát unva a lányom egy nap azzal térjen be hogy kísérjem el castingra mert az neki jobban tetszik. “Ez is egy foglalkozás”
Ha ezt így leszarjuk akkor az erkölcs az értékek és minden ami előrébb vitte az emberiséget azt fel lehet rúgni.
Ez egy nem követendő választás még 2022-ben sem de élek azzal a gyanúval hogy néhány év múlva ez màr akár egy trendi , normális, foglalkozás lesz. Hozzátéve hogy nincs rendben hogy egy pornósztár vagy focista annyit keres amennyit :))
Mihez képest értelmes, de komolyan. Azért ,mert el tud 3 egybefüggő mondatot mondani választékosan,ma már értelmesnek számít?
Nagyon csinos lány és legalább őszinte.❤
Meg fogom nézni a munkásságát!
😂 tetszett?
A mai vilagban,ha van lehetoseg abbol megelni,amit szeretunk,akkor marha szerencsesnek mondhatjuk magunkat!
Nekem inkabb olyba tunik, h volt egy 18 evesen szexualisan tulfutott ,szulei altal erkolcsileg kevesbe terelgetett fiatal lany, aki elhitte h ez milyen konnyu eletut lesz. Mara pedig megprobalja elvezni,ami jutott,valtani ugy sem tud -kell a penz.
Ezt te sem hiszed el, hogy valójában szereti azt amit csinál😁 saját magának is hazudik látszik
@@dentdr miert kerdojelezzem meg?
Nem ismerem,tehat az alapveto bizalmat megszavazom neki!
A lenyeg ebben annyi volt,hogy en is szivesen csinalnam azt,amit szeretek!
😂😂
@@farkasabel4801 ?
Nem tudtam ki Ő, de tényleg így gyorsan utána néztem a munkásságának. A riportban szó van, hogy olyan mint a szomszéd lány, hát régen mikor kezdte olyan volt mint egy nagyon szép szomszéd lány, most meg SZERINTEM olyan lett mint a többi felnőtt filmes színésznő. Nekem a szomszéd lány jobban tetszett. Intelligensnek intelligens szerintem biztos nagyon jókat lehet vele beszélgetni (itt is jó volt) az escort szakmát biztos nem is lehet másképp csinálni. De nem irigylem a pasiját akár ki is az, Én biztos nem lennék arra képes, hogy elengedjem, hogy mással hemperegjen, vagy egy másik férfival menjen el akár hová is, mert ez a szakmája. Elítélni meg biztos nem fogom, hogy ezt a szakmát választotta, ha ezt szereti hát csinálja, ha ilyen külsővel jobban érzi magát hát lelke rajta, de hogy őszinte legyek érteni nem értem. A riport viszont tetszett!!!!
Hát, én nem ülnék vele egy asztalhoz. 😊
Pedig jobb lesz majd elmondani a gyereknek,mert sokkal rosszabb lesz amikor az iskolában a többi gyerek mutogatja majd neki telefonon az anyja videóit,és elmesélik hogyan verték ki otthon rá. Ráadásul sok mostani gyerek nagyon bunkó és alpári tud lenni,jóindulat és empátia nulla,mert a szüleik vagy nem tanítják meg őket arra,vagy ők is olyanok. Sajnos nem egy gyerek lett öngyilkos már az iskolai "szekálások" miatt. Másrészt,azt nem nagyon tudom megérteni hogy egy párkapcsolatba az eszkort hogy fér bele. Azért van egy nagy lényegi különbség a stúdióban történő forgatás és az eszkort között. Az előbbinél nagyon szépen részletesen levezette hogy történik,az azért tényleg egy hivatás,színészet,ami után hazamegy a párjához aki szintén szakmabéli.
Viszont az utóbbinál vadidegen férfiakhoz megy,nem tudni mi lesz a végkifejlet,nem is veszélytelen,lásd pl. WW Fanni esetét is. Én meg is őrülnék ha otthon mondjuk tv nézés közben tudnám hogy a páromat épp egy idegen férfi dugja valahol,aztán jó esetben hazajön és bedől az ágyba "oszt jóccakát"....
Még nincs gyerek, úgyhogy mindenki nyugodjon meg! 😽
Nincs eltérés se különbség a 2 szakma között!Egy a vége nem?