Pintér vs Novák: 9%-kal nőtt a bűncselekmények száma

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 12 вер 2024
  • Pintér Sándor belügyminisztert éves parlamenti meghallgatásán Novák Előd szembesítette korábbi ígéretével, hogy két hét alatt rendet tesznek, és hogy tavaly 9 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma. Ezekre Pintér inkább nem válaszolt semmit, és konkrétat arra sem, hogy milyen bérrendezést terveznek, miután a rendvédelmi illetményalap 2008-óta egy forinttal sem emelkedett (38 650 Ft). Ígéretet tett viszont annak írásos megválaszolására, amit korábban megtagadtak Novák Elődnek, hogy mennyibe kerül a rabok ellátása, és mennyibe a kórházban ápolt szabadoké, mivel a kiszivárgott információk szerint a börtönkosztra többet költ az állam, mint a kórházira.
    A korábbi elutasítások ellenére ezúttal Pintér arra is ígéretet tett a Mi Hazánk többszöri nyomásgyakorlását követően, hogy kezdeményezik az Antifa terrorszervezetté nyilvánítását az EU-ban. Megfontolja végül a belügyminiszter a Mi Hazánknak azt a többször lesöpört javaslatát is, hogy több millió forintos helyszíni bírságot szabjanak ki a határkerítésen áttörőkre, és hogy mobiltelefonjaikat foglalják le bűnjelként, hiszen azzal az embercsempészek felderítését is megkönnyítenék. Csak néhány ilyen eljárást kéne lefolytatni (az érintett migráns beengedése nélkül), elrettentő híre elvenné a migránsok kedvét, hogy nálunk próbálkozzanak.

КОМЕНТАРІ • 296

  • @magyarandrastamas2485
    @magyarandrastamas2485 10 місяців тому +68

    “Ha már egy kisiskolás is megtalálja a drogterjesztőket, akkor a rendőrség miért nem képes?”
    EZ NAGYON BETALÁLT!

    • @zoltanherceg7560
      @zoltanherceg7560 9 місяців тому +1

      Talán azért nem találja őket, mert a ragyássanyi üzletága?

  • @webweb1470
    @webweb1470 10 місяців тому +56

    Csak a MHM!❤ Rendszerváltást!

    • @ferenctoth5215
      @ferenctoth5215 10 місяців тому

      nem fog, mert vitya mögött putyin áll, putyin mögött meg az idegenek

  • @andybrezina
    @andybrezina 10 місяців тому +76

    Csillagos ötös Novák úr!!! ❤❤❤

  • @tibornehorvath5261
    @tibornehorvath5261 10 місяців тому +82

    Szégyen hogy Magyarországon ez téma kell hogy legyen. Nincs más opció Csak A MI HAZÀNK 🇭🇺🙏❤️

  • @nessuno7510
    @nessuno7510 10 місяців тому +44

    Pintér totálisan alkalmatlan a feladata ellátására. Azonkívül, ha csak a töredéke igaz annak, amit a viselt dolgairól rebesgetnek, akkor már rég teljesen máshol lenne a helye...
    Hajrá Mi Hazánk Mozgalom! 💪😍🇭🇺

    • @MrSkillby
      @MrSkillby 9 місяців тому +15

      Szted, hogy lehet az, hogy minden Fidesz győzelem után, az első akit megnevez miniszterének Viktor az Sanyibá 😂😂😂 az öreg maffiózó sokat tud…😉

    • @AttilaHernaczki
      @AttilaHernaczki 9 місяців тому +10

      Anyira olajos hogy kicsuszik az igazság szolgáltatás markábol. De tudjuk jól hogy a zsiványból lesz a legjobb pandur, De ranézve ez sem igaz egyszerűen alkalmatlan a feladatra.

    • @AttilaHernaczki
      @AttilaHernaczki 9 місяців тому +3

      ​@@MrSkillbyés gyakran vakságot szinlel.

    • @MrSkillby
      @MrSkillby 9 місяців тому +1

      @@AttilaHernaczki nem személyes, ez csak üzlet 😂

    • @AttilaHernaczki
      @AttilaHernaczki 9 місяців тому +1

      @@MrSkillby igen adok veszek néha néha intézkedem, ez Pintér Sándor élet útja.

  • @judittabi8833
    @judittabi8833 10 місяців тому +70

    Nagyon igaza van Novák Elődnek! Mindent felvázolt bátran! Köszönjük a sok munkáját!

  • @JanosNagy-kz2pp
    @JanosNagy-kz2pp 10 місяців тому +124

    Sok fronton kellene önöknek rendet tenni ebben az országban! Önök az egyetlen remény!!!! Hajrá Mi hazánk!!!!!!!!

  • @sandorpoor4013
    @sandorpoor4013 10 місяців тому +93

    Magáért beszél a szintkülönbség! Tisztelt Novák Úr! Hihetetlen hogy még csak nem is volt igazán kemény a beszéde és Pintér Úr egyszerűen csak képtelen érdemi válaszokat adni ami azt mutatja hogy teljesen felkészületlen és/vagy hazudnia kell mert ez van előírva ! Felháborító hogy mi zajlik az országban és biztos vagyok benne hogy a Mi Hazánk hamarosan vezető párt lesz!

    • @freNETikus
      @freNETikus 9 місяців тому

      🤝 Kedves Sándor, Ön tökéletesen felvázolta a tényeket.
      Ferenc

    • @bodleyibolya7850
      @bodleyibolya7850 6 місяців тому

      Ez a kulombseg a magyar es egy idegen magyarulbeszelo kozott. Ezert is Magyarorszagnak magyar vezetoi kell hogy legyenek!

  • @MrEzanevmarfoglalt
    @MrEzanevmarfoglalt 10 місяців тому +249

    Azért az nagyon durva, hogy egyedül a Mi Hazánknak vannak normális, "ezen a bolygón" élő politikusai... Köszönjük! Csak így tovább!

    • @belakajus5461
      @belakajus5461 10 місяців тому

      de az a legdurvább,hogy ez nem mindenkinek egyértelmű!Még midig sok a fanatikus és agymosott fidesz hívő, és ez a legeslegdurvább!

    • @csakamagyarokjogaiszamitanak
      @csakamagyarokjogaiszamitanak 10 місяців тому +26

      Így van!! Csak a Mi Hazánk Mozgalom!!!

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 10 місяців тому +21

      A többiek elvannak mint a befőtt!

    • @balinttuzko3576
      @balinttuzko3576 10 місяців тому +19

      a németeknél van az AFD azok is normálisak szerintem

    • @illesferenc1204
      @illesferenc1204 9 місяців тому

      ​@@balinttuzko3576
      Pont velük (is) vannak nemzetközi szövetségbe a Mi Hazánkosok.

  • @zsuzsannaszabo6456
    @zsuzsannaszabo6456 10 місяців тому +64

    Köszönjük a munkáját Novák Előd Úr! Ön mindig egyenesen beszél és az átlag magyar ember igazságért szólal fel. Lényeges kérdésekre, felvetésekre semmitmondó, üres válaszok érkeztek...ezúttal is ...

  • @niverius2584
    @niverius2584 10 місяців тому +94

    Elődből jó belügyminiszter lenne.

    • @tano4458
      @tano4458 10 місяців тому +8

      👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻

    • @gyoritalmain3403
      @gyoritalmain3403 10 місяців тому +16

      Remélem lessz is!

    • @janosbalog1588
      @janosbalog1588 9 місяців тому +1

      Milyen kultúrát szolgálunk, milyen Istenben hiszünk, van e befolyásunk - betekintésünk az állsmkasszába, vajon kellőképpen minden társadalmi réteg képviselve van?

    • @illesferenc1204
      @illesferenc1204 9 місяців тому +3

      Pontosan. Vagy Apáti Istvánból...

  • @feherevi
    @feherevi 10 місяців тому +31

    Béremelés...annak adnak, akinek akarnak, mert ez csak akarat kérdése! Ld. honvédség..nekik mindig emelik az illetményalapot is, s egyéb juttatásokat is kapnak! Szóval lehetne, ha akarnák...

    • @margitadorjannefoldes7255
      @margitadorjannefoldes7255 10 місяців тому +11

      És ők maguknak. Évente többször is. Nehéz gazdasági helyzetben is. Más országok csökkentették a képviselői fizetéseket, de legalábbis nem emelték meg másfél millával.

  • @tamaskovacs4002
    @tamaskovacs4002 10 місяців тому +57

    A fegyver használat átgondolása is sokat javítana a déli határon.

    • @ilonabernad2362
      @ilonabernad2362 10 місяців тому +10

      Meg az aknamező...

    • @jozseftoth7411
      @jozseftoth7411 10 місяців тому +6

      @@ilonabernad2362 Az lenne a leg ocsobb megoldas ! Es egyben hatekonyabb is mint a mostani !

    • @margitadorjannefoldes7255
      @margitadorjannefoldes7255 10 місяців тому +2

      Azért Torockainak is van egy vadiuj videója, Izrael vagy Palesztina. Ezt is meg kéne nézni, mielőtt fegyverrel mennél a bevándorlóknak. Nagyon korrekt.

    • @viktorkondor7475
      @viktorkondor7475 10 місяців тому

      Tűzparancsot a határra, állítsák vissza a régi rendet. Aki határt akar átlépni, nosza, ott a hivatalos határátkelőhely! Lehet libasorba állni a papírokkal, s kivárni udvariasan a hosszú sorokat! Nincs papír? Akkor nincs határátlépés sem! Ennek ellenére mégis megpróbálja teljesen illegálban? Akkor hajrá, rövid sorozattal lekaszálni azt! Lesz elég munkagép tömegsírt ásni, pár teli gödör után pedig meg fognak változni azok a határ menti állapotok. Nem mélységi felderítésekkel kell kigereblyézni a már bent lévő férgeket, hanem a határnál leszedni és elhantolni. Vagy máglyán elégetni, hogy ne fertőzzön. Mert az ilyen még azt sem érdemli, hogy krematóriumban végezze. Túl vannak azok így is telítve a 2020 óta ténylegesen megemelkedett halottak számaival.

    • @ilonabernad2362
      @ilonabernad2362 9 місяців тому

      @@jozseftoth7411 Köszönöm. .)

  • @gyoritalmain3403
    @gyoritalmain3403 10 місяців тому +77

    Könnyelmüség Pintért úrnak nevezni!
    ☹️

    • @belakovacs1288
      @belakovacs1288 10 місяців тому +23

      Bocsánat a helyesbítésért, de nem könnyelműség, hanem túlzás.

    • @tano4458
      @tano4458 10 місяців тому +2

      Szarházi jobban hangzik!

    • @attilanagy9690
      @attilanagy9690 9 місяців тому +3

      Inkább,,maffiózó-elvtárs"a ,,böcsületes"neve!!!

  • @Messa..
    @Messa.. 10 місяців тому +8

    Köszönet a videóért! Olajos Sanya " nem volt képben mindenkli láthatta!

  • @takacsnimrodrudolf
    @takacsnimrodrudolf 10 місяців тому +15

    Rokonunk 30év után elment belföldi fuvarozónak a tűzoltóságtól. 4xtöbbet keres.

  • @fokisensei
    @fokisensei 10 місяців тому +36

    Hát a válasz egy nagy büdös semmi volt. Nem csalódtam.

  • @juditlenar282
    @juditlenar282 10 місяців тому +31

    Hajrá Mi Hazánk!!!

  • @belakajus5461
    @belakajus5461 10 місяців тому +38

    Novák Úr!Könyörtelen volt,ez a beszéd!👍❤

  • @papplaszlo787
    @papplaszlo787 10 місяців тому +9

    Szerintem nagyon kemény kérdések és gyenge válaszok voltak!

  • @ludoviquewilde8221
    @ludoviquewilde8221 10 місяців тому +41

    Nincs rend az országban és ezt szinte kizárólag a Mi Hazánk által tudjuk, tapasztaljuk.

  • @gabornyerlucz6528
    @gabornyerlucz6528 10 місяців тому +29

    Köszönjükszépen Novák úr!
    Bízom benne,hogy ön lessz a következő Belügyminiszter!
    Sok sikert hozzá!!!

  • @mariamakovi1857
    @mariamakovi1857 10 місяців тому +19

    A rabokat etesse a családja

  • @albertpal1443
    @albertpal1443 10 місяців тому +15

    Mindenben csak az igazat mondtad Előd!!!!! 👍👍👍👍

  • @zoltanjuhasz451
    @zoltanjuhasz451 10 місяців тому +11

    Ebből a videóból is látszik, most milyen vezetői vannak az Országnak most, és milyenekre van szükség!!!!
    💪💪 Hajrá MHM!!💪💪

  • @istvannemagony8351
    @istvannemagony8351 10 місяців тому +11

    Szia Előd csak így tovább sok sikert kívánok neked mhm veled vagyunk!!!! Ez így igaz amit mondasz!!!

  • @tonesz7575
    @tonesz7575 10 місяців тому +13

    Köszönjük Előd!
    Pintér "úr" túlságosan jó bőrben van..
    MHM! 💪

  • @tamaskovacs4002
    @tamaskovacs4002 10 місяців тому +16

    20:19 a parlamenti képviselők és más államigazgatási szervezetek dolgozói esetén a drog teszt szükséges lenne.

  • @gonda2006
    @gonda2006 10 місяців тому +25

    Hihetetlen a diamikád, a sok jogos és MEGOLDANDÓ probléma felvetése!

  • @Player-zn6qi
    @Player-zn6qi 10 місяців тому +61

    Mi hazánk kormányra,haza akarok végre menni

    • @kornelhorvath1639
      @kornelhorvath1639 10 місяців тому

      Ne akarj, mert utána még vagy 20 év mire változás lesz, de mire csak elindul a változás, az is minimum 10 év. Ha, ehhez még hozzávesszük, hogy a következő, 2026-os választásokon biztos nem nyernek, inkább csak 20 % alatt lesznek(biztosan) és a Fidesz megint nyer, nagy többséggel (40%+), akkor sincs változás, csak megtörik a 2/3. Viszont ugyanúgy mindent megszavaznak, mert lesz annyi többsége még mindig a Fidesznek. 2030 előtt semmiképpen ne váltható a Fidesz le. Szerintem akkor is maradnak, max. a 2/3 törik meg. Sajnos sok a nyugdíjas és cigány szavazójuk és ezt ők is tudják, erre fókuszálnak. Még bő 20 év mire az ő szavazóbázisuk kihal...

    • @levin1202
      @levin1202 10 місяців тому +14

      En is.❤

  • @ferenctoth70
    @ferenctoth70 10 місяців тому +9

    Bra'vo' Mi Haza'nk mozgalom csak igy tova'b csak az igazsa'got !!!!

  • @kerekgyartokerekgyarto8051
    @kerekgyartokerekgyarto8051 10 місяців тому +10

    Aktív fizikai munkát végző,tűzoltók, mentők.rendőrök,ésszerű korkedvezményes nyugdíja.Ledolgozott 30-35 év szolgálat,betöltött 55 év.Ez ésszerű lenne.

  • @tano4458
    @tano4458 10 місяців тому +40

    Csak a Mi Hazánk Mozgalom!

  • @laszlodarida7761
    @laszlodarida7761 10 місяців тому +15

    Röhej ez a Pintér miniszter úr. De úgy az egész kormány.

  • @dikvilaghaboruhu
    @dikvilaghaboruhu 10 місяців тому +6

    Úgy gondoltam, hogy Pintér megfelelően áll legalább a rendvédelmi szervek problémáinak megoldásához ! Tévedtem !!!! Mellébeszél és dadog , vagyis sokat iszik !!! Le kellene cserélni egy agilisebb szakpolitikusra !!!!!

  • @emmbarta7790
    @emmbarta7790 10 місяців тому +7

    Pintèr is terel a vàlaszadàs elöl ,csak ùgy mint a cimborài.Mièrt kapja a fizetèsèt, ha a munkàjàhoz nem èrt . Tisztàn làthatò,hogy amihez hozzà nyùl az tönkre megy, ez Tèny!!

  • @azrael834
    @azrael834 10 місяців тому +8

    Nincs itt pénz az emberekre csak a NER-re és a sok hülyeségre. Templomokra határon túli fejlesztésekre, stb. Szépen felépítjük Romániát évek alatt és az ottani társadalom már nagyobb bőségben dőzsöl mint az anyaországi Magyarok. Szavazatért, tejhatalomért megéri, bármennyibe is kerül a Magyar adófizetőknek.

  • @user-sp8yi9rf8v
    @user-sp8yi9rf8v 10 місяців тому +7

    Az üzletekben-kedves Pinter Sandor( mivel Önök nem vasarolnak sajaat maguk) minden többe kerül-es SOKKAL-mint 3-5-8 vagy akar 12 honapja. De hangsulyozom, ezt csak akkor tapasztalja, ha berböl-fizetesböl el!!! Az egesz inflacio letöres" mind Humm-bukkkk!2023 Nov.

  • @gaborbarcsa3702
    @gaborbarcsa3702 9 місяців тому +5

    Látszik, hogy Novák Előd felkészült és felelősségteljesen latja el képviselői munkáját.
    Nem csoda, hogy szimpatikus a Mi Hazánk Mozgalom.
    Gratulálok.
    Munkájához sok sikert kívánok.

  • @rainbowpainterboy
    @rainbowpainterboy 10 місяців тому +11

    Zseniális! Köszönjük Mi hazánk!

  • @JanosNagy-kz2pp
    @JanosNagy-kz2pp 10 місяців тому +37

    Tisztelt Novák úr! Figyelmet felhívnam hogy a rabok nem sokat látnak abból amit elméletileg kellene hogy kapjanak. Ezzel nem azt akarom mondani hogy többet érdemelnek de az adofizetők pénze a politikusok zsebébe vándorolnak. Börtön biznisz, rabtartás az nagyon nagy üzlet tán még Pintér úr is benne van .

    • @sandorpoor4013
      @sandorpoor4013 10 місяців тому +4

      Akkor miért nem Pintér Urat szólítok meg a hozzászólásodban ?????

  • @janekvladek5198
    @janekvladek5198 10 місяців тому +17

    Miket nem hord össze ez a szép olaj szőke herceg!

  • @antaljoco97
    @antaljoco97 10 місяців тому +7

    Azért az arcokon lehet látni hogy van bőven probléma!

  • @jani4748
    @jani4748 10 місяців тому +7

    Mikor annakidején kiképzésen voltam nekem három pontból állt a fegyverhasználat. A rendörnek kb 10 pont volt mire a fegyvert elövehette.

    • @janosbalog1588
      @janosbalog1588 10 місяців тому

      Ahol virágzik a gazdaság, ott virágzik a kultúra, müvészet !! Nincs alsó szint...csak középső, De nagyon jól élnek!! Pl. A kis és középiparosokból áll ki az ország gazdasága!! Hiába lenne kormányváltás az ország gazdasága állandóan stabil maradna!! Lásd pl. Észak - Olaszországot, régebben amikor oly gyakori volt a kormányváltás de gazdaságilag Nyugat - Németország szintjén állt !!

  • @sandorharaszti1272
    @sandorharaszti1272 10 місяців тому +13

    pihenten jönnek dolgozni, kiveve aki beesik az ajton a masod allasa utan

  • @honestopinion7585
    @honestopinion7585 10 місяців тому +7

    Sanyi bácsinak már a folyamatos beszéd is nehezére esik, sajnos Viki még mindig nem meri leváltani. Valamit tudhat...

  • @hunmagyar7127
    @hunmagyar7127 10 місяців тому +8

    A pintér mellet ott ül a vörös nyakkendős. Mintha semmi sem változott volna...

  • @csabatari1924
    @csabatari1924 10 місяців тому +10

    Sanyííí nincs már olyan messze karácsony.

  • @andreakerepeczki2020
    @andreakerepeczki2020 10 місяців тому +3

    Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!!! Nem hallotta még tisztelt Pintér "úr"!!! Mindenek előtt MI HAZÁNK!!! 1🕊🙏🇹🇯🇹🇯🇹🇯🙏🕊

  • @istvanjordan3858
    @istvanjordan3858 10 місяців тому +6

    volt apósom meggyőződéses komcsi volt nemtudom miről győződött meg de pont így dumált mint pintér és utánna semmi sem történt

  • @laszlonebatyai4076
    @laszlonebatyai4076 10 місяців тому +5

    13 éve a vásztáskor azt mondta a pintér, hogy ha 100 napon belül nem javul a közbiztonság akkor lemond. Nem hogy nem mondott le, hanem még több más poziciót is betölt, ahol kedvére kártékonykodhat.

  • @robertsallai5368
    @robertsallai5368 10 місяців тому +16

    Nagyon értelmesen modta el kérdéseit, véleményeit Novák Előd. Egy dolog viszont feltűnt, szotkák mondani, hogy a kevesebb néha több. Túl sokat vázolt fel, túl sok volt a kérdés. Egyébként Pintér nem jött zavarba, állta a sarat, de azt éreztem, hogy sablonos válaszokat ad. Tény azonban, hogy szinte minden kérdésre válaszolt. Ettől függetlenül a rendőrök béremelését csak általánosan érintette, nem dönthetjük be az ország gazdaságát, a fegyverhasználattal kapcsolatosan is inkább közhelyek hangzottak el. A rendőrök máig nem értem miért nem bilincselték meg a drogost? Erre nem jött válasz.

    • @viktorkondor7475
      @viktorkondor7475 10 місяців тому

      A rendőrök bére bedöntené az ország gazdaságát? A miniszterek, képviselők rendszeres fizetésemelései meg nem, igaz? Hogy a számlára vásárolt és visszatérített élelmiszerekről, üzemanyagokról, mi egyébről szó se essen... Pintér semmire sem válaszolt tisztán és őszintén, minden szava kitérő volt és ködösítés. Ezért kellene már eltüntetni a politikából, de végleg, a hozzá hasonszőrűekkel egyetemben.

    • @niverius2584
      @niverius2584 10 місяців тому +4

      Mert ennyire van képben a rendőrök valódi helyzetével kapcsolatban. Csak a miniszteri gázsi meg a fekete biznisz érdekli.
      Ahogy eddig is.

    • @azrael834
      @azrael834 10 місяців тому +1

      Nincs itt plusz pénz a költségvetésben. Ha van, akkor azt szét lopják. Elsősorban nem a Pintér tehet róla, hanem a Csuti vezér.

    • @jordanhernadi2157
      @jordanhernadi2157 10 місяців тому

      @@azrael834ez nagyon demagóg duma

    • @jordanhernadi2157
      @jordanhernadi2157 10 місяців тому

      Pintér válaszolt, szűkszavúan de korrekten

  • @karolygyorgypal3424
    @karolygyorgypal3424 10 місяців тому +10

    Ez melyik Pintér ?

  • @peterkocsis-ye5jh
    @peterkocsis-ye5jh 10 місяців тому +5

    A "Lerágott csont"??!
    drMáriás: Schadl György és Völner Pál börtönbudi-tisztítás közben fényes visszatérésüket tervezgetik
    Ez a festmény ajándékozásra is kiváló...
    (Valamint fel is akasztható, mármint az alkotás.)

  • @zsoltknapcsek3469
    @zsoltknapcsek3469 10 місяців тому +4

    Egy ezredes fizetéséből kijön 10 őrmester fizetése. Ezért nem jut az alvégekre.

  • @ferenctoth5215
    @ferenctoth5215 10 місяців тому +11

    határvadász fizetés nettó 173 ezer.

  • @vencelfancsali8882
    @vencelfancsali8882 10 місяців тому +9

    Ezek nem válaszok....

  • @DArpi-hl9mp
    @DArpi-hl9mp 10 місяців тому +7

    Hajrá 💪

  • @istvanmayer1674
    @istvanmayer1674 10 місяців тому +4

    Tökéletes értelmes beszéd

  • @csxyn
    @csxyn 10 місяців тому +10

    Hogy lehet, hogy csak 9%-al? Lassan a gyilkosságok ügyében tett feljelentéseket is bűncselekmény hiányában utasítják el.

  • @levin1202
    @levin1202 10 місяців тому +22

    Nesze semmi fogd meg jol.Pinter valaszai.

  • @pritorian
    @pritorian 10 місяців тому +6

    Pintérünknek már "kicsit" akadozik a beszéd nem ?

    • @nessuno7510
      @nessuno7510 10 місяців тому

      Sajnos nem eléggé ...😂

  • @bigmack7175
    @bigmack7175 10 місяців тому +2

    …ÉS AKKOR kéremszépen!!! Így kell árnyékkormányozni, nem úgy,hogy videókat csinál a netre,hogy minden milyen szuper lesz,ha a mi bábszínházunkat választod,mint pl. DK !
    Emelem kalapom! 🙋🏻‍♂️👏🏻👏🏻👏🏻

  • @windenbergw.a8622
    @windenbergw.a8622 10 місяців тому +7

    a határőrség felállítása a múltbeli mintára, aminek az esküje szerint védenie kellene külső és belső ellenségtől ,első feladata nem a határ védelme lenne ,hanem a billentett karhatalomból eredő gusztustalan bűnözés felszámolása, akár a teremben ülőkkel szemben is. de a rendőrsegg elleni fellépés minden képpen szükséges lenne. olyan súlyos hibákat cselekedtek ,ami kimeríti a hazaárulást. már ha lenne törvényileg bármi ilyen. szerintem mielőtt a határra költenének rengeteg pénzt, elötte egy belbiztonsági erő felállítás, a jelenlegi rendszer teljes leépítése után a lehető legszükségszerűbb. hogy olyan politikai erő ,aki jelenleg a teremben ül ,még egyszer a jogalkotás környékére ne kerülhessen. olyan emberek politizálhatnak, akiknek aggályos a politika közelében lenni. a nemzetvédelem és a belső védelmi rendszerek "elhárítás" teljes kudarca ami ott van.✋🙄

  • @bozse54
    @bozse54 10 місяців тому +13

    Mindenben egyet ertunk!

  • @tano4458
    @tano4458 10 місяців тому +7

    Van baj a pintér komcsinál!

  • @DarenRudi73
    @DarenRudi73 10 місяців тому +9

    Pintér bácsi nem akar nyugdijba menni? Picit megrágta már a kor........Nem tudtam végig halgatni sry.
    HMH

  • @AdoAsz
    @AdoAsz 10 місяців тому +8

    Bátor az Előd 😂😂😂

  • @gaborczegledi9580
    @gaborczegledi9580 10 місяців тому +14

    Teljesen igaza van a Mi Hazánk nak és Novák úrnak. Mint mindig! Le a Fidesszel👎

  • @robertbana8059
    @robertbana8059 9 місяців тому +2

    Nem a fizetest kell emelni,hanem a forintot megerositeni,hogy olyan vasarlo ereje legyen,mint az angol fontnak vagy eppen, mint az arany forint volt.

  • @rivoendre
    @rivoendre 10 місяців тому +9

    Biztosan szóba kell állni egy kormányzati bábbal?

    • @edgardpalotai619
      @edgardpalotai619 10 місяців тому +3

      Valakihez hozza kell vagni a kerdeseket

  • @ferenctoth5215
    @ferenctoth5215 10 місяців тому +20

    attól hogy megemelik a rendőrök fizetését nem lesz kevesebb a bűnözés, a kettőnek semmi köze egymáshoz, nyilván mindenkinek kellene egy tisztességes bér amit megérdemel ha megdolgozott érte és nem csak a száját tátotta

    • @janosbalog1588
      @janosbalog1588 10 місяців тому +1

      Önnek tókéletesen igaza van!! A " roma kártyán" kívül nincs semmi programjuk, a munkanélküliség felszámolásában, a magas élelmiszerárak drasztikus csökkenésében, az alacsony szoc. Ellátás - nyugdíjak felemelésében: Farizeusi jövedelem!!! kb 35.000 Ft !!!

  • @ilona..2280
    @ilona..2280 10 місяців тому +10

    biztos ennyit keresnek ők is..

  • @robertboros457
    @robertboros457 10 місяців тому +5

    Mit keres Marco Rossi Pintér Sanyi mellett?

    • @mariatereziahorvath9583
      @mariatereziahorvath9583 10 місяців тому +1

      Tényleg hasonlít rá, de Ő nem Marco Rossi. Nem tud annyira magyarul, hogy tolmács nélkül értené az elhangzottakat, és joga sem lenne ott lenni.

    • @editkiss5127
      @editkiss5127 10 місяців тому

      Egy sport embert nem elegáns egy sportszerűtlen megjegyzéssel belehuzni egy politikai vitába! Pls!

  • @ultra6
    @ultra6 10 місяців тому +3

    Andráska az örök köpönyegforgató

  • @istvangogos4829
    @istvangogos4829 10 місяців тому +2

    Mit vársz te a Felkai ingatlanmaffia hóhérától?

  • @palmailaszlo5668
    @palmailaszlo5668 10 місяців тому +7

    Pintér be fáradt!

    • @honestopinion7585
      @honestopinion7585 10 місяців тому

      Befáradt a terembe, aztán a választól jól kifáradt...

  • @kdzsodzs74
    @kdzsodzs74 10 місяців тому +4

    Sok kórházban 1 beteg napi étkeztetését szintén 500 Forintból kell megoldani.

  • @imrehorvath8886
    @imrehorvath8886 10 місяців тому +2

    jo osszfoglalo gratulalok Elod

  • @gyulakocsandi8380
    @gyulakocsandi8380 9 місяців тому +2

    Pintér nem való belügyminiszternek . Miota ő van nőt a bűnözés nem hogy csökkent volna. Köszönőm szépen Előd . HAJRÁ MHM.

  • @S.Andras
    @S.Andras 9 місяців тому +1

    Én már nem is írok ide mást, csak annyit, hogy ti vagytok a legjobbak MHM! 🤝

  • @ChristaHorvath
    @ChristaHorvath 10 місяців тому +1

    Pintér úr, milyen rendes volt, hagyta beszélni Novákot. Pedig nem szokása, eligazításon, mindig előbb le kellett egy fecnire írni a kérdést, hol ott azt se nem tudtuk mire fog eligazgatni minket.

  • @sandorfarkas6370
    @sandorfarkas6370 10 місяців тому +4

    Kicsit agresszív stílusban kommunikált a Pintér bácsi

    • @apszika
      @apszika 10 місяців тому

      Miért, kommunikált? 😅

  • @miyokokoala4
    @miyokokoala4 9 місяців тому +1

    Novák Előd nagyon jó volt. 👍🇭🇺

  • @zlimbak
    @zlimbak 10 місяців тому +9

    Ok a béremelés, de igazságtalan az EÜ szakfolgozókkal szemben, mert csak 18%ot kapunk, és nincs bkk bérlet, sem szépkartya, sem üdülési kedvezmény, sem 13.dik havi, semmi és semmilyen +juttatás !Ezen kell dolgozni a MHM- nek !!!

    • @ferenctoth5215
      @ferenctoth5215 10 місяців тому

      rendőrből kevesebb van 😀🤪

    • @zlimbak
      @zlimbak 10 місяців тому +1

      @@ferenctoth5215 Nem, az EÜ szakdolgozókból van kevesebb !

    • @terisumegi1169
      @terisumegi1169 10 місяців тому +4

      Mindenkinek ,majdnem , aki becsülettel dolgozik csak ehber jut.

  • @mariabugyenszki8450
    @mariabugyenszki8450 10 місяців тому +3

    Parlamentben? Igaz lehet

  • @krisztianegervary8430
    @krisztianegervary8430 9 місяців тому +1

    Huh... annyi mindent akartam ide írni! De leegyszerűsítem: "a töketlensèggel szembeni harc a tökèletessèg jegyében!!!!" Jó reggelt magyarok!!!! 🕊️

  • @huskotabago
    @huskotabago 9 місяців тому +1

    Az olajszőkítés jobban ment Pintyőnek, mint ahogyan a rulettkerék Dídzsé Bobronak. Van ez így. Ha NaHancs, akkor narancsos módon Haverok Buli, Fanta-zmagória (de még 2vh-s "ízű...").

  • @alexshmidt3848
    @alexshmidt3848 9 місяців тому +1

    Ennyi mellébeszélést még nem hallottam, mint Pintér tett most!

  • @pusztaitamas1078
    @pusztaitamas1078 9 місяців тому +1

    Sanyibáttyánk 70+ osan is képes mellébeszélni. Kis kezecskéje még mindig csúszik az olajtol.

  • @mihalykondacs8574
    @mihalykondacs8574 9 місяців тому

    Örülök neki hogy mikor a miniszterek fizetését emelték az nem gazdaságilag nem döntötte be az országot 👍🏻😁

  • @edymaljinsia248
    @edymaljinsia248 10 місяців тому +1

    Tűzoltók reálisan tényleg mennyit keresnek????

  • @zoltankomaromi4479
    @zoltankomaromi4479 9 місяців тому +1

    Pintér úr mindent beválal csak nem csinál semmit!!!😂😂😂😂😂

  • @andrastakacs9967
    @andrastakacs9967 9 місяців тому

    Fel a győzelemre!Hajrá Mi hazánk Mozgalom!

  • @AJ184583
    @AJ184583 9 місяців тому +1

    Nem is kell csodálkozni a mi "olaj szőke hercegünkre" Hiszen ő a legnagyobb maffiózó ..... Illetve egy inmár kamionos munkatárstól hallottam miszerint Ő annak idején a Pesti Rendőr palotában dolgozott. Idézem - a 10 legkeresettebb bűn banda vezér napi szinten jár be Pintér elvtárshoz. Mit várunk??

  • @annamariavolgyesi5017
    @annamariavolgyesi5017 10 місяців тому +4

    Okádék hasonmás ge@i!!!!

  • @incifinci-9664
    @incifinci-9664 9 місяців тому +1

    És ebben a felderítetlen, mivel nem is vizsgált politikusbűnözés nincs is benne!

  • @jani4748
    @jani4748 10 місяців тому +4

    Annak idején vettem szobabutort. A szekrény hátulján fel van ragasztva a származása. Röviden : CSILLAG

    • @honestopinion7585
      @honestopinion7585 10 місяців тому +1

      Kár, hogy a szegedi Csillag börtön mellett levő, rabokat foglalkoztató Alföldi Bútorgyár megszűnt, annak idején jó minőségű bútorok készültek ott.

  • @hviktor25
    @hviktor25 9 місяців тому

    Nem merik használni a fegyverüket a rendőrök? Dehogynem. Amikor megkapták a Tasereket első dolguk volt kipróbálni kilakoltatások alkalmával, ill. tüntetéseken kizárólag passzív ellenállást mutató tüntetőkkel szemben.

  • @PROMETHEUS2083
    @PROMETHEUS2083 9 місяців тому

    Nagyon jó! Határvadászat helyett hatásvadászat folyik. DE mondok egy jobbat, a szemkilövetés politikája helyett a szemfényvesztés politikája hatásosabb. Ez van 2010 óta!