Amikor meghallom ezt a dallamot,már kiröppen az összes rossz kedvem és úgy érzem soha nem is volt.Magyarnak lenni különlegesség, ez a zene a kincseink része.
Abban a pillanatban amikor megszólal az első dallam, már el is felejtem, hogy ha az életemben baj van. Magyarnak lenni velük, dicsőség, s ha majd újra születünk, velük leszünk.
Ennél szebben nemlehet kifejezni magyarságunkat . A Brüsszelieknek kellene lejátszani hogy igy kell hazafinak lenni. Tizenéve nemtudom megunni. Éljenek örökké.
Gyerekek, mondhat bárki-bármit de ez qrva jó, ez nem play back, nem remix, hanem igazi élő Magyar népzene, és ilyenkor átértékelem a világot és baromi büszke vagyok hogy ehez a nemzethez, és kulturkörhöz tartozhatok.
Petite fille, d'une grand mère hongroise arrivé en France a 9ans en 1929 avec Bêla et Mariska ses parents, ces musiques et cette langue remue en moi des choses du passé que j'aurais aimé connaître bien qu'au fond de moi je sais ❤a Klára ma gentille grand mère qui me manque tellement 😇🙏💖
Bevallom ez a dal volt az amit elöször hallottam a Csik zenekartol azota is hallgatom szeretem ezt jó kedvet és n még mindig emelik a hangulatot mi pedig velúk tartunk❤❤❤❤❤
Ez az igazi magyar, élő népzene, mert örömzene! Örül, aki játssza és örül, aki hallgatja! Ezt kell a külföldieknek megmutatni! Van olyan, mint az amerikai blues, és a mienk!
Nagyon sokszor hallgattam meg tele van élettel,szerelemmel,örömmel,jókedvem lesz akkor is ha szomorú vagyok.Aztán jön a csárdás lehet már örülni táncolni ,dalolni nekünk is.Még jön egyy dal örömünkre❤❤❤❤❤❤❤😊😊😊
GRATULALOK!!!!CSODALATOS dalok, valogatas, hang, zene, eloadas ❤❤😊😊!!Szerencsem volt koncertjukon ott lennem Nadudvaron es Hajduszoboszlon !!SZUPER volt az is ❤❤❤❤😊😊😊!!!!Koszonom!!!Kivanok meg sok hasonlot es nagyon jo egeszseget Mindenkinek!!!!!
43 évesen sok zenei stílust meg/átèltem, de az igazi Magyar muzsika egyedülállóan csodálatos. Ilyen autentikus zenèje kevès nemzetnek van! Büszke Magyar vagyok.🇭🇺❤️🤍💚🇭🇺
Ez a zene sosem évül el, mert maradandó. Most az Úr 2020. évében járunk és biztos vagyok benne, hogy 10 év múlva is örömet fog szerezni sokaknak. Ez a népzene ereje! Esta música nunca se perderá porque es eterna. Ahora estamos en el año 2020 del Señor y estoy convencido de que 10 años más tarde, seguirá emocionando a mucha gente. Es el poder de la música popular.
No, ez az a muzsika, amit nem lehet megunni. Az enyém, a tiéd, a miénk. Mindannyiunké. Kell ennél több? Évek óta imádom. Éneklem, dúdolom, ha örülök és ha szomorú vagyok. Erőt merítek belőle. Köszönöm.
Ezt most megkönnyeztem. Nem vagyok amúgy az a sírós fajta. Ez maga a csoda, mert szívből jön. Aki ezt leszólja, vagy beleköt, azt mélységesen sajnálom, mert csak egy a sok mai üres kirakatember közül.
Sokszor megfogalmazódott már bennem, hogy a magyar népzene, (néptáncnál is hasonló figyelhető meg) és az arra épülő feldolgozások erősen asszociálnak a jóféle szexre :) Mindig van előjáték, mindig van benne pozíció, tempóváltás, izgalmas csavar és a vége mindig katarzissal fejeződik be ;)
Van benne rendszer, amit mondasz. Különben a szerelem és a szex (jól mondtad, a jóféle!) egy megnyugtató 2/3-ban tölti ki a népdalok témakörét. Nem véletlen, mert az életről szólnak. Ugyanez a helyzet a latin-amerikai daloknál. Nézd csak meg Wenders " Buena Vista Social Club " c. filmjét magyar felirattal. Látni fogod, hogy ők is örökké az élet szépségéről és a szerelemről a megcsalásról , a vágyakozásról énekeltek gyönyörű formában. A magyar népdal is ilyen, nem véletlenül. Csupa szív az egész!
Ahányszor megnézem mindig ámulok. Az arcukon látszik mennyire élvezik amit csinálnak. A saját kedvükre muzsikálnak, mi meg csak nézzük, hallgatjuk, és szóhoz nem jutunk a csodálattól.
Ezt nem lehet elégszer meghallgatni! A végére annyi energia sűrűsödik össze, hogy a saját kezéből tépi ki a hangszert Gyuri bácsi! Úgy örülök, hogy ott voltam!
@druidahun Így van. Az én szívemnek legkedvesebb énekesnője Majorosi Marianna. Nagyon nehezen tűröm ha bele kornyikálnak. Itt viszont kifejezetten örülök a "kornyikálóknak". Így jön át a zene hangulata, igaz öröme. Önfeledetségük emeli a zenészek munkáját, ez pedig a legjobb kritika. Így egyben lett ez zseniális. Köszi a feltöltést és nagy "up" a zenészeknek.
Amikor meghallom ezt a dallamot,már kiröppen az összes rossz kedvem és úgy érzem soha nem is volt.Magyarnak lenni különlegesség, ez a zene a kincseink része.
A legjobb gyógyszer mindenfajta szomorúság ellen , örömet hoznak isten álldja őket , köszönöm
😂ez a szivbéli magyar zene,ez kell a léleknek😂❤🎉😂❤🎉😂❤❤😂🎉
Már nem tudom, hányadszor hallgatom. Egyszerűen megunhatatlan. Csodálatos zene.
Dallam öröm a szívnek ha hegedű szól magyar énekkel!
Húú,ez iggen,ez meg lett tolva rendessen! Bravó!
Ez meg! A végére 4 vonó mínusz! Ahogy kell!
Ilyenkor érzem: JÓ MAGYARNAK lenni.
MINDIG jó magyarnak lenni.
@@cheetachaataaÍgy igaz, ők a legmagyarabbak
Ez kell nekem, s minden magyar embernek, aki hisz Magyarorszàgban!
Ilyen zenei,, összeesküvés" még egyszer ezen a földön nem lesz! Ez valami fantasztikus volt!
A hozzászólásod stílusa verhetetlen!!!
❤❤❤❤❤❤❤❤
Abban a pillanatban amikor megszólal az első dallam, már el is felejtem, hogy ha az életemben baj van. Magyarnak lenni velük, dicsőség, s ha majd újra születünk, velük leszünk.
csak így tovább
❤
En megtudok zavarodni ettöl a muzsikätol ,Mutasson aviläg 1 -egyet .Vilägon senki nem tud csaka Mag-or!!!
Igen, egyetértek, éppen erre gondoltam!😂❤
Ennél szebben nemlehet kifejezni magyarságunkat .
A Brüsszelieknek kellene lejátszani hogy igy kell hazafinak lenni.
Tizenéve nemtudom megunni.
Éljenek örökké.
Érzem Isten jelenlétét, szerintem attól ilyen csodálatos! 🥰
Gyerekek, mondhat bárki-bármit de ez qrva jó, ez nem play back, nem remix, hanem igazi élő Magyar népzene, és ilyenkor átértékelem a világot és baromi büszke vagyok hogy ehez a nemzethez, és kulturkörhöz tartozhatok.
ez ZENE
Igazad van ,mondjuk ki magyarul .k va jo,oszt akinek nem teszik ,....mennnnyen "haza!!!Tisztelettel .
Igazi ÖRÖMZENE! Nagybetűvel!
EZ ÍGY VAN
Ez igen! Mindig meg hozza kedvem
Hajrá Magyarok!
Petite fille, d'une grand mère hongroise arrivé en France a 9ans en 1929 avec Bêla et Mariska ses parents, ces musiques et cette langue remue en moi des choses du passé que j'aurais aimé connaître bien qu'au fond de moi je sais ❤a Klára ma gentille grand mère qui me manque tellement 😇🙏💖
Bevallom ez a dal volt az amit elöször hallottam a Csik zenekartol azota is hallgatom szeretem ezt jó kedvet és n még mindig emelik a hangulatot mi pedig velúk tartunk❤❤❤❤❤
Ez az igazi magyar, élő népzene, mert örömzene! Örül, aki játssza és örül, aki hallgatja! Ezt kell a külföldieknek megmutatni! Van olyan, mint az amerikai blues, és a mienk!
Magyarorszag - Akarki 11-0 !
Ehhez bizony kell ám szufla,innen is,onnan is!!!
Amit most érzek azt soha senki nem veheti el tőlem. KÖSZÖNJÜK NEKTEK !
Ungarise Betyár
Ez jó volt!😊
Nagyon sokszor hallgattam meg tele van élettel,szerelemmel,örömmel,jókedvem lesz akkor is ha szomorú vagyok.Aztán jön a csárdás lehet már örülni táncolni ,dalolni nekünk is.Még jön egyy dal örömünkre❤❤❤❤❤❤❤😊😊😊
GRATULALOK!!!!CSODALATOS dalok, valogatas, hang, zene, eloadas ❤❤😊😊!!Szerencsem volt koncertjukon ott lennem Nadudvaron es Hajduszoboszlon !!SZUPER volt az is ❤❤❤❤😊😊😊!!!!Koszonom!!!Kivanok meg sok hasonlot es nagyon jo egeszseget Mindenkinek!!!!!
Nem tudom elèszer meghallgatni annyira jò szeretem
43 évesen sok zenei stílust meg/átèltem, de az igazi Magyar muzsika egyedülállóan csodálatos. Ilyen autentikus zenèje kevès nemzetnek van!
Büszke Magyar vagyok.🇭🇺❤️🤍💚🇭🇺
De nem csak te
Ezredszer hallgatom, csoda.
Isten éltesse aCsik zenekar valamennyi tagját .!!!Szivböl Gratulálok .!!!Nagy tisztelöjök .Rozsa Bay .!
Köszönöm a visszajelzést !!!Gratulálok önöknek/!
Hálás vagyok a jó Istennek,hogy magyarnak születtem.
Kedvetlen Ibolya, miért is tetszik ekkora, de ekkora .............. kérdezni??????? Mónika hozzászólására reagálva. ÁMEN!!!!!
Olyan jó hangulatot teremtenek. Elfelejti az ember minden búját, baját. Fantasztikusak! Köszönöm az élményt!
Ha már így alakult, akkor én lettem a 400. hozzászóló! Hú de bitang jó ez a zene!!
Mindig jót bulizok velük. Ülve táncra perdülök.
NO A ZENE ITT KEZDŐDIK....!!!!!!!! KÖSZÖNÖM NEKTEK EZT AZ ÖRÖM ZENÉLÉST !
Ez az igazi magyar boldogság .
Nem tudok ujat mondani,az osszes hozzaszolast sokszorosan tudnam csak ismetelgetni,ezt at kell erezni❤
Igazi örömzene!❤❤
Zseniális. Örömzene!
Szìvüket-lelküket beleadják. EZ a magyar népzene. 😊
Ez az igazi magyar zene, amikor a hallgatása közben bizsereg az ember háta.
Imádom!!!🌷🌷🌷 Nekem eszt húzzák mikor temetni fognak engem!!!
az enyémen a barátaim táncolni is fognak ezt remélem
Imádom ezt a hozzászólást!!!! Élj nagyon soká!!!😊
Hátborzongató zene ! 👏👏👏
Ez a zene sosem évül el, mert maradandó. Most az Úr 2020. évében járunk és biztos vagyok benne, hogy 10 év múlva is örömet fog szerezni sokaknak. Ez a népzene ereje!
Esta música nunca se perderá porque es eterna. Ahora estamos en el año 2020 del Señor y estoy convencido de que 10 años más tarde, seguirá emocionando a mucha gente. Es el poder de la música popular.
Minden alkalommal könnyezem. Köszönöm.
Köszönjük, hogy vannak még akik fel vállalják a népi zenéket! Nagyon szépen játszanak és mesterien.
Äldääääääs!
A szívemből szól ez a zene...! Aki magyar lelkű, azt egészen biztos, hogy megérinti!
Köszönöm a feltöltést!
Hát ilyen szépet alkotni ,ahol mind a három jelen van , a magyar, a jókedv és a művész,hát ilyenben, Istennek hála csak gyönyörködni lehet.
AZTA!!!!
Köszi.
Évekigképes életbentartani. Isten áldja a tehetségüket!
Konkrétan ez az érzés amikor kirúgom a ház oldalát.
No, ez az a muzsika, amit nem lehet megunni. Az enyém, a tiéd, a miénk. Mindannyiunké. Kell ennél több? Évek óta imádom. Éneklem, dúdolom, ha örülök és ha szomorú vagyok. Erőt merítek belőle. Köszönöm.
Bárhol legyen az ember a világban, ez a zene rögtön haza varázsolja!
Az első énekes ezt kihagyhatta volna!A zenekar nagyon jó és a néni is :)
Amit a zenekar tud, azt senki nem tudja, és boldog a szívem mikor ilyen többé kevésbé elfeledett zenét hallok, gyönyörű
A legjobb
tiszta szivü magyar zenészek
Judit Hajdú
Magának fogalma sincs a magyarságról.
Egy néphez nemzethez így a magyarsághoz való tartozás is, elsősorban kulturális felvállalás kérdése.
Duru mó - Nem szokott néha ellenállhatatlan vágyat érezni, hogy nyerítsen?
Istenem de jó látni, hogy milyen jól érzik magukat miközben zenélnek!
DE NEKÜNK IS! NAGY KIRÁLYOK:)
Itt hagyják egymást érvényesülni! Van szakmai alázat és tolerancia!
áldjon meg az isten bennetelet 😘
Leg kedvesebb ZENEKAROM.KÍVÁLÓ EGYÜTTES!!! AKI TEHETI SOKAT HALLGASSA.
Imádom Őket a magyar zene nagy mesterei
Love from Czech 🖤
Love back from Hungary, love Czechia!!
Isten Áldja Csík Jánost és zenekara minden tagját!!
Igazi örömzene. Lélek épitő.
Ezt most megkönnyeztem. Nem vagyok amúgy az a sírós fajta. Ez maga a csoda, mert szívből jön. Aki ezt leszólja, vagy beleköt, azt mélységesen sajnálom, mert csak egy a sok mai üres kirakatember közül.
Ezen a koncerten személyesen részt vettünk ! Örökre szóló élmény marad !
Szombat esti koncertjük a Kárpátmedencei Borászok Találkozóján hatalmas közönséggel egyszerűen leírhatatlan élmény volt!!!! Köszönjük! ^^
Csodálatos előadás gratulálok.
Még csak kb 100-szor hallgattam, van aki megelőzött...
Nem lehet elégszer hallgatni! Óriási élmény!
Szuper
Andrenalin mozgatooo!@!
Thanks for the great music!!!
Ez az igazi magyar nép zene.
Sokszor megfogalmazódott már bennem, hogy a magyar népzene, (néptáncnál is hasonló figyelhető meg) és az arra épülő feldolgozások erősen asszociálnak a jóféle szexre :) Mindig van előjáték, mindig van benne pozíció, tempóváltás, izgalmas csavar és a vége mindig katarzissal fejeződik be ;)
Van benne rendszer, amit mondasz. Különben a szerelem és a szex (jól mondtad, a jóféle!) egy megnyugtató 2/3-ban tölti ki a népdalok témakörét. Nem véletlen, mert az életről szólnak. Ugyanez a helyzet a latin-amerikai daloknál. Nézd csak meg Wenders " Buena Vista Social Club " c. filmjét magyar felirattal. Látni fogod, hogy ők is örökké az élet szépségéről és a szerelemről a megcsalásról , a vágyakozásról énekeltek gyönyörű formában. A magyar népdal is ilyen, nem véletlenül. Csupa szív az egész!
Nagyon jól látod !!!
Ez cuki... Én még sosem gondoltam erre, de most, hogy mondja... igen, van benne valami ; )
Mindenhova nem
vagyok
én
senkinek sem
adosa
Adom
Ahányszor megnézem mindig ámulok. Az arcukon látszik mennyire élvezik amit csinálnak. A saját kedvükre muzsikálnak, mi meg csak nézzük, hallgatjuk, és szóhoz nem jutunk a csodálattól.
ÖRÖMZENÉLÉS, IMÁDÁS!!!
À ez jo èn is 2 èvig csináltam
Ettöl csak megööörülni lehet!Csak a Magyar tudja!A Mag-Ur!Äldäs!!!
Mondjon valaki ettöl szebbet ha tud!!!Örjitööööö!Imädom amuzsikäjukat,imädom.
Csoda csoda ❤❤❤
Ettől a magyar embernek megdobban a szíve :)
meg... nem kicsit, nagyon.....
Gabi K. Es beindul a lába.
és mása is
Edina Varadi azaz
lacy54 Nem kicsit nagyon valóban
Will it happen ever? I wanna be there…
BRAVO ! A jóisten àldjon meg benneteket !🙏
Ezt nem lehet elégszer meghallgatni! A végére annyi energia sűrűsödik össze, hogy a saját kezéből tépi ki a hangszert Gyuri bácsi! Úgy örülök, hogy ott voltam!
Szuper
Szalonna a kiraly
Ezerszer es meg 100 szor ezerszer!Imäääädoooom!
GYÖNYÖRŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ ! KÖSZÖNÖM ! ÜDV A DÉLVIDÉKI TÖRÖKVERŐ ZENTÁRÓL !
Nem lehet ülve meghallgatni. Csodálatos zenészek. Gratulálok. Üdv Erdélyből.
Wunderschön gespielt! Danke..Danke...
magyar..autentikus, és ráadásul szép is nagyon...köszönöm...!!!
Jó zene,jó a szöveg,és ősi hitvallás.
aproape 4 milioane de vizualizari ! exceptional ! la fel ca marile melodii rock si blues ce stau postate aici de mult mai multi ani !
Ez aztán az öröm zenélés!!!!!!! Nagyon szép! Élvezetes!!!!!!!!! Köszönöm!
Imádom!❤❤❤❤
újra és újra évek óta
Azt a mindenségit, először látom-hallom, ez nagyszerűű! :) :)
ISTENEM!!!ILYENKOR NAGYON JÓ MAGYARNAK LENNI!!MILYEN BOLDOG EMBEREK!!!!:-)
Ez az igazi öröm zenélés.Ferenczi Gyuri és Szabó Attila közt az az összhang,az a kurjanrás...
Gratulálok mindenkinek.
Èn szèkely felmenőkkel rendelkezem ès nagy öröm volt a Csik zenekert hallgatni mert a verbunkos jutott eszembe Kalotaszeg kőrnyèkèről
A kalotaszegi is megfacsarja minden igaz magyar sziveeeeeeeet a gyonyortol
Class! Magyar music-the best.
Ez a világ N°1 zenéje
Imádom ezt a zenekart. Addig
nem halok meg míg egy koncertjükre el nem megyek 😁
Köszönöm szépen nektek ❤️
Qvajó és vidámság boldogság öröm így szép az élet ❤️❤️❤️
@druidahun Így van. Az én szívemnek legkedvesebb énekesnője Majorosi Marianna. Nagyon nehezen tűröm ha bele kornyikálnak. Itt viszont kifejezetten örülök a "kornyikálóknak". Így jön át a zene hangulata, igaz öröme. Önfeledetségük emeli a zenészek munkáját, ez pedig a legjobb kritika. Így egyben lett ez zseniális. Köszi a feltöltést és nagy "up" a zenészeknek.
Éljen a magyar népzene!❤
Energiabomba!
Minden áldott nap meghallgatom ❤️
Nagyon szép régi dalok!
Nagyon szeretem őket ❤❤❤
Bravo, bravo, bravo ! Adorabili ! Love us !
öröm halgatni boldoggá teszi hogy ilyeneket lehet hallgatni köszönöm 😘😘
Örökzöld! Imádat értük
Kinyílik a szívem, olyan szép, olyan magyar....
Igazi örömzene. Köszönöm.