"Nem fogok bocsánatot kérni azért, hogy megtartottam a babát” - Nóra igaz története 1.
Вставка
- Опубліковано 9 лют 2025
- „Büszke vagyok a döntésemre.” Ez volt Berényi Nóri, az akkor még csak 23 éves egyetemista lány tételmondata. Ő és párja a várandósság alatt szakítottak, az apa ugyanis nem akart gyereket. Nóri tehát egyedül vágott neki az anyaságnak úgy, hogy visszaköltözött hajdani lányszobájába. De rosszul mondom, mert egyáltalán nem volt egyedül. Édesanyja minden pillanatban mellette állt, és rajta kívül is egy népes, szerető család, sok barát vette körül. A szülőszobában is anyukája és nagynénje segítette, a köldökzsinórt pedig Nóri vágta el. Ő volt az az anya, akit sosem láttam sírni, kétségbe esni, elképesztő belső erő sugárzott belőle, mert az első pillanattól tudta, élete legjobb döntését hozta meg azzal, hogy vállalta az egyedülálló anyaságot. Nézzétek Nóri történetét és szülését!
Minden tiszteletem az övé. Bátor és csodálatos dolog, amit ő felvállalt a tettével példaértékű.
Dori gratulálok hozzá sok sikert egészséget kívánok neked isten legyen veletek sok boldogságot kívánok mindenkinek és egészséget kívánok neked ismerősöd Marika vigyázz magadra
Fent van Nóri a facebokon ott vannak képek róluk, nagyon aranyos a kislàny.
Mi a teljes neve nórinak?
Minden tiszteletem a tiéd Nóra!
imàdom az összes évadot!köszönöm!
De durva, hogy ez egy 2013-as esemeny, most 2021-ben majdnem teljesen igy jartam.
4 honap jaras, becsuszott baba. Akitol van az elhagyott a pozitiv teszt napjan, neki a drogok a fontosak. Nem fog reszt venni az eletunkben viszont, nincs ra szukseg.
Elvalt szulok, de mindkettot szeretem.
En is visszakoltozok videkre anyu kozelebe.
Egyetem utolso eve nekem is, bar en nem fejezem be most.
22 evesen.
Ez a kedvenc részem!
Jó lenne egy utánkövetéses videó : mi lett a leányzóval, lett e párja, mi lett az egyetemmel. Érdekes lenne.
Foiskola nem egyetem ,te okostojas
De jó visszanézni!
Istenem ,de hiányoznak a Hadas műsorai a médiából. Annyit tanulhatnának tőle a többiek a szakmában. Szerénységgel, észrevétlen megfigyelőként csodás műsorokat csinál! És könyvet is írt hús-vér nyersen, baromi jól.
Ugyan ez volt nekem mint a kismamának hogy pco állapítottak meg ez volt 2018 június közepén , 2018 július elején pedig már nem jött meg mert babát vártam én se mentem vissza ahhoz az orvoshoz mert haragudtam rá nagyon .
Én is hasonló cipőben jártam, ellenben meddő voltam....ő azt mondta szeretné, örült neki, de a családja, barátai nem örültek, mivel így nem tudtak volna bulizni menni, a csaladja szerint többre kellett volna vinnie, arra buzdították mondja hogy vetessem el, de ő tudta, hogy nekem nem lehetett elvileg babám, így mondta tartsam meg. A szülei kesobb, hogy ha mégis megtatottam azt mondták, csak gyerekkel foglalkozzon majd ők segítenek de engem hagyjon el mert fiatal még
Attól kezdve megváltozott minden a babaval való viszonyomat is minimálisan befolyásolta mert a sok stressztol depressziós lettem annak ellenére hogy végül velem maradt.Kár, hogy nem ebből lett műsor. Érdemes lett volna...Teljesen egyedül voltam, se szulok, se régi barátok. Borzalmas volt. Masoknak az öröm nekem a veszteség is meg adatott a baba mellé.
Énis ittam ilyen koktélt😉5ora után beindult a szülés
2013?Nem értem
Ez a Jön a baba 1. évada. Kinn lesz nemsokára a 2. évad is. Az új évadot pedig most tél végén forgattuk, áprilisban lesz a bemutatója a Spektrum Home-on.
Jön a baba Hadas Krisztával
Kedves Kriszta! Milyen jo lenne megnezni es tudni mi a helyzet most a fiatal Anyukaval es a Kislannyal 😊 2013 ota eltelt sok ido, lehet eselye egy ilyen sorozatnak hogy par Szulot felkeres es megnezi mi lett veluk? 🤍💙
Engem is nagyon erdekelne! :)
Nem találom a masodik részt. 😔
ua-cam.com/video/PX3fQ3onRJE/v-deo.html
Nagyon szépen köszönöm!
Én se vagyok abortuszpárti, kivéve orvosi javaslatra, de azért ezt egyedül végigcsinálni nagyon nehéz lenne. 😪 meg hát apukát így lerázni😮
Aranyosak, de azért a hívő kifejezés nem illik a családra, mert nem úgy élnek:)
@@noemierdo8110 Jól teszik kinek mi köze? Valami szellemi lény ki talált szabályai szerint kéne élni? Nevetséges 👏👏🤣🤣🤣
🤦🏽♀️🤦🏽♀️
Ha óvszerrel védekeztek akkor vagy elszakadt a gumi vagy nem megfelelően használták
Hát vagy volt előtte egy kis "csak a hegyét hadd dugjam be" dolog 🥴....
Gyermek vállalás közös döntés valakivel erre nem alkamas pár hónapos ismeretség sajnos... felelősen kell szexuális életet élni itt lesz egy újabb gyermek apa nélkül felnő persze szrretni fogják de igazi apa minta nem lesz
Én büszke vagyok a gyermekeimre.
Mit is mondhatnék.... Régen szégyen volt lányanyként, most a vállukat paskolják....
Stresszes világunkban, minden gyerek mentális zavarokkal születik, minden második autistaként, ill. minden második szintén down kóros....stb... sajnos
Micsoda statisztika 👏😁
Ekkora hülyeséget 🤣
@@dorihnef.6569 Nem hülyeség! Kutató orvosok állítják!
@@amyslife8767 Unokabáttyám PROFESSZOR, nem most kezdte .... KORMÁNYKITÜNTETÉST TÖBB ALKALOMMAL KAPOTT!!!
@@amyslife8767 ELNÉZÉST! NEM TUDTAM, HOGY TÖBB DIPLOMÁS és ORVOSPROFESSZOR....
@@amyslife8767 ELÁRULJA ÖNMAGÁT!!! ÍRJA KI A NEVÉT, HOL SZERZETT DIPLOMÁT??? MENNYIT??? MIÓTA TEGEZŐDÜNK????