Sziasztok, nagyon megörültem a képeknek és hangoknak. Állandó buszom volt 2009 és 2015 között, ez már a sárga korszaka volt. A néhány képen még a sárga üléstakaróm is látszik. Ahogy idősödött, egyre többet küzdöttünk az elektromos bajaival, de leginkább az ajtókkal és figyeltünk, hogy a dísztárcsáit nehogy lenyúlják. Miután a váltóját átprogramozták 5 sebességesre, már nem kapcsolt olyan finoman és visszafelé néha durvákat rántott. Legtöbbet a régi 88-ason futott, de vendégszerepeltünk vele a 13, 87-187, 287 és a 755-ös vonalakon is. Nagyon hozzám nőtt, a hangja még ma is a fülemben cseng.
Édes istenem, mennyi emlék :D gyerekkorom jó részét ezeken a kistesókon töltöttem, elejétől végéig ismertem mind a 17 ex bécsi Citerát. Különlegesen hangos váltója volt szinte majdnem az összesnek. Kellemeseket lehetett velük utazni. Csodás így viszont hallani a kornyikálásukat. Köszi a feltöltést, várom a többit ! :)
Nagyon örülök, hogy tetszik a videó, nekem is igazán a szívemhez nőttek ezek a kocsik, pedig én már csak a(z itthoni) pályafutásuk második felétől találkoztam velük sűrűbben. Mindenképp töltök még fel hangot róluk - a 021, 044, 048 kivételével szerencsére az összeset sikerült még időben felvennem. Úgy hallottam, a 047 és a 052 még ma is fel-felbukkan Érd környékén tartalékként, szeretném majd felkeresni őket legalább még egy útra. Egyébként van már jópár társukról fent felvételem, a Mercedes lejátszási listámon megtalálod az összeset! :)
ECOMAT Igen, igen, már követlek egy ideje, ugyhogy az eddigi felvételekhez volt szerencsém! 😊 azok is jo emlékeket idéztek fel, ezer hála érte, profi munka. 021,044,048 tárnoki autók voltak a fénykorukban, nekem van egypár felvételem róluk, ha másért nem privátban átküldöm, hogy teljes legyen a gyüjtemény! 😁
@@ilanamrzsn8679 Szuper érzés ezt olvasni, mindig örülök, ha másoknak is hasonló élményt nyújtanak ezek a felvételek, elsősorban ezért is kezdtem el feltölteni őket :) Az említett trióról pedig nagyon szívesen fogadnám a hangokat, a 021-ről egy külső videót sikerült egyszer csinálnom, és már akkor is hallottam, hogy hasonlóan hangos volt a váltó abban is, ráadásul a retardere is nagyon szépen sziszegett - sokáig vadásztam is rá, de sajnos soha nem tudtam elkapni, aztán olvastam, hogy leselejtezték. Ha jól tudom, a 044 és a 048 legalább még megvannak, bár a legutóbbi infóim Ózd helyi járatra kerültek, úgyhogy sanszosan már nem fogok összefutni velük... Lényeg a lényeg, igazán hálás lennék, ha esetleg e-mailben el tudnád küldeni a felvételeidet :)
@@zoltanrigo2856 A 043 sem volt olyan rettenetesen halk, na persze a többihez viszonyítva mindenképp :) Én azért azt is szerettem, mindegyiknek megvolt a maga karaktere.
Nagyon örülök, hogy tetszik! :) Nagy kedvenceim ezek nekem is a 415-ösök mellett, sosem tudom megunni őket. Szerencsére majdnem az összes JVP-ről van felvételem, úgyhogy szép apránként mindet fel fogom tölteni, na meg aztán a BKV-s flottában is van nem egy kocsi, ami nagyon szépen szól; azokból is gyűlik már az alapanyag, és ha eljön az ideje, készülnek majd a videók is! :)
@@zf_ecomat A 415, és a régi Mercik( O530 C1, O405)-nek iszonyatosan jó hangjuk van :D Nálam ezek a TOP kocsik :)) Kíváncsian várom az elkövetkezendő felvételeket/feltöltéseket is :D
Thank you, I also admire these old Citaros! :) I'm happy that you like the sound, there are several more recordings of similar cars which I'm planning to upload.
Szuper! Imádóm a hangját! Tök jó felvétel! Esetleg tudnál hangfelvételt csinálni Érden a Volvo buszokkal (7700,7900) mert azoknak is imádtam a hangját míg otthon laktam most már Angliában
én a az Ikarus c80 as buszokkal nőttem fel mert szinte mindig az jött Zámorra ano és míg Erdre nem kerültek a Volvók (7700,7900) addig az volt az egyik kedvencem.

A 022-es mindet überelte, a 043-ason kifejezetten halk azonban...
@@zoltanrigo2856 A 043 sem volt olyan rettenetesen halk, na persze a többihez viszonyítva mindenképp :) Én azért azt is szerettem, mindegyiknek megvolt a maga karaktere.
Gyönyörű szép lett, mint mindig :D Örülök hogy raktál fel újabb O530 Mercis hangfelvételt :D Nem győztem a régieket újra, és újra meghallgatni :))
Nagyon örülök, hogy tetszik! :) Nagy kedvenceim ezek nekem is a 415-ösök mellett, sosem tudom megunni őket. Szerencsére majdnem az összes JVP-ről van felvételem, úgyhogy szép apránként mindet fel fogom tölteni, na meg aztán a BKV-s flottában is van nem egy kocsi, ami nagyon szépen szól; azokból is gyűlik már az alapanyag, és ha eljön az ideje, készülnek majd a videók is! :)
@@zf_ecomat A 415, és a régi Mercik( O530 C1, O405)-nek iszonyatosan jó hangjuk van :D Nálam ezek a TOP kocsik :)) Kíváncsian várom az elkövetkezendő felvételeket/feltöltéseket is :D
A best!!! Kár, hogy má nincs meg!! :'(
That is a new level of loud ZF, awesome!
Nothing beats an old Citaro, right? :) I'm glad you like it, more recordings like this are yet to come!
Nice Video And Sounds Gearbox ZF! :) 👍 😉
Thank you very much, I'm happy that you like it! :) More like this is yet to come ;)
Régen rengeteget utaztam vele 87-187-esen. Ez volt a kedvencem. Még a piros időszakára is emlékszek
Nekem is nagy kedvenc volt, a JVP-k közül ezzel utaztam először, soha nem felejtem el azt az élményt, mikor meghallottam :)
Szintúgy. Kár, hogy - alváz problémák miatt - az egyik legelső selejt lett...
Absolutely amazing. Thank you for uploading this!
Thank you, I also admire these old Citaros! :) I'm happy that you like the sound, there are several more recordings of similar cars which I'm planning to upload.
@@zf_ecomat ZF 5HP 502C (with added 6th gear)
Hmmm. Doesn't that makes it 6HP?
@@rifkyfahrana1141
No. The gearbox is still 5HP502. The sixth gear has been added to it with programing.
Szuper! Imádóm a hangját! Tök jó felvétel! Esetleg tudnál hangfelvételt csinálni Érden a Volvo buszokkal (7700,7900) mert azoknak is imádtam a hangját míg otthon laktam most már Angliában
én a az Ikarus c80 as buszokkal nőttem fel mert szinte mindig az jött Zámorra ano és míg Erdre nem kerültek a Volvók (7700,7900) addig az volt az egyik kedvencem.
Örülök, hogy tetszik a felvétel :) Vannak hangjaim már fent Volvóról és C80-asról is, és tervezek még feltölteni a későbbiekben is :)
Neki volt a legbrutálisabb a környéken, de sajnos alvázproblémák okozták a vesztét... :'(
Havelbus in Germany had the same seats
For Example this Citaro G(by the way my favourite Citaro) :ua-cam.com/video/K4NCmsjJjeg/v-deo.html