@@kalamona6598 én meg azt nem értem, miért kell "hűségesnek" lenni egy szavazónak, ha a képviselői már semmit nem tudnak a sorsán előremozdítani? A képviselet nem a hűségről szól, ez nem rajongói klub.
Emberileg kedveltem Kunhalmit, sokszor röhögcsélt nyilatkozataiban, üdítő színfoltja volt a baloldalnak, de ahhoz nagyon kevés volt, hogy bármi előre vivő dolgot létrehozzon a társadalomban.
Ágnes eltűnik, mert megy a helyesírás szabályait megismerni! Ágnes, valamit tennie kell, mert nem jó ám három műszakban dolgozni! A beszélgetésben nagyon lehangolt volt, pedig mekkora szája szokott lenni! Egon, most miért nem tolt elé egy piros dossziét, pedig lehetett volna abba is bőven írogatni az elkövetett hibákat!
Magyarországon ez az egész érthetetlen bármilyen más nemzet számára. Az hogy az mszp-nek van akár egy szavazója is legalább akkora csoda, mint hogy a despotának ezzel a teljesítménnyel, amit az elmúlt 5-6 évben produkál még mindig 2millió.
Gyurcsány tudatosan elvette az MSZP embereit és Kunhalmi csak nézte a folyamatot az már tényleg sok, hogy még ő lépett koalícióba a DK val. Teljes önfeláldozás
Kunhalmi nem csinált semmit, meg az MSZP sem. Mitől is vártak eredményt? Szövetségben élték túl az eddigi éveket. Nem tisztújítani kell, hanem kimenni vidékre és beszélgetni az emberekkel, hogy mik a problémáik. Meg valami programot letenni az asztalra.
@gabor...- Valóban ez volt az ellenzék problémája, hogy nem figyelt az emberekre, hogy mit akarnak. Egyetlen dologgal foglalkozott, hogy Orbánt leváltsa és azt hitte az elég hozzá, ha folyamatosan csak lejáratja, még Brüsszelben is és szembemegy a kormány olyan javaslataival és nem szavazza meg azokat, amik az emberek érdekeit szolgálják. Szerinte az rossz amit a kormány tesz még a pozitív dolgokra is ellentmondott. Az emberek többsége viszont nem úgy gondolta és a választáson kinyilvánította, hogy azt a politikai erőt támogatja, amelyik tesz értük valamit.
Ági, frissítsd a linkedined, menj el kócsnak vagy legyél politológus, 1.5 éved van még a politikában, rakd félre a képviselői fizetésed és vegyél egy kis lakást angyalföldön.
Miért nem értitek már meg, hogy vége! Tisztogatás a párton belül? Kire cserélitek le a funkcionáriusaitokat? Szerintem 2015 óta a kutya sem lépett be az MSZP-be....
A pályafutása csúcsa számomra az volt, amikor az mszp oktatási szakpolitikusa lett, diploma nélkül 😂 De emellett is a közéleti pöcegödrünk egyik legkínosabb, egyben legszórakoztatóbb futóbolondja volt. Hiányozni azért nem fog :)
Csodájára? Minek? Annak, hogy mindig jól bemásztak a parlamentbe valakik farvízén? Az nagy csoda. Legkésőbb 2018-ban kiestek volna 1% körüli eredménnyel. Ez aztán csoda!
Én meg emlékszem (nagy idők nagy tanúja) a Mozaik-csoportra. Én még emlékszem Ágikára is… Na de jöjjön a folyamatos megújulás, mint mindig és jöjjön a negyedik vagy az ötödik vonal. Egyetlen hiteles ember maradt, az pedig a Hiller.
Ez a no teljesen bolond.Még mindig a nem létező milliós támogatókrol beszél akik már tízen éve nem léteznek.Nem tudom hogy ezt komolyan is gondolja vagy csak próbálja a népet még mindig hülyíteni
Szerintem Kunhalmit műsorba hívni olyan mint amikor Benkó Lászlót hívták vagy Pataki Attilát. Tudják hogy bolondok de röhög rajtuk a nép , hát hívjuk meg őket. Ez elég gyalázatos
elnöknek is jó volt, de inkább a rendezvények utáni takarítási wc papír feltöltési csoportvezetőnek tudom elképzelni önkéntesként, jelenleg milliós fizetésért mutat ennyit
A “szocdemek” képtelenek felfogni:a magyar emberek jórésze NEM KÉR abbol amit kínálnak. Ha nekem van egy árúm amit tizenakárhány éve kínálgatok de nem veszik akkor elgondolkodom. És a végén rájövök:ha a kacsa nem tud úszni akkor nem a víz a hülye🤷🏻♂️🤷🏻♂️
De akkor ne bohóckodjatok külön pártokként. Egy új pártot csináljatok. Vagy jó móka lesz a 26 mert több párt magasabb bejutási küszöb. Kellemetlen lesz az.
Ez tényleg elmebeteg! 15-20 nap alatt vesztettek egymillió szavazatot!
Ez azért az egymillió szavazójuk hűségéről is sokat elárul.
15-20 évet akart mondani
@@kalamona6598 én meg azt nem értem, miért kell "hűségesnek" lenni egy szavazónak, ha a képviselői már semmit nem tudnak a sorsán előremozdítani? A képviselet nem a hűségről szól, ez nem rajongói klub.
Nem a 22-es marakodás miatt büntettek meg titeket…
Senki nem kíváncsi rátok, mindenestül el kéne kullogni.
1 millió szavazót vesztettünk az elmúlt 3 hétben 🤣🤣🤣🤡🤡
Már megint lefejelted az ajtót 🤡🤡
Ajj Istenem, ez annyira szép volt Martin, meg is könnyeztem, imádom! 😂😂😂😀
Szedd már össze magad te koszos bohóc! Megneznem kire rakod az x et
Kérem folytassa Ágnes, magácska a kedvenc szovjet színésznőm!
😂
😂
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Anyad volt a legnagyobb színésznő.
Emberileg kedveltem Kunhalmit, sokszor röhögcsélt nyilatkozataiban, üdítő színfoltja volt a baloldalnak, de ahhoz nagyon kevés volt, hogy bármi előre vivő dolgot létrehozzon a társadalomban.
Ágika , azt mondták a szavazók, hogy menjetek a picsába! Valljuk be ezt mondták :D
Ennyi naaaaaaaaaaaaaa wazze ......... 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
és akkor most Kunhalmi Ágnes is visszamegy kapálni ?
Legnagyobb duma!
Addig legyek szegény!
Ezek kistafírungolták magukat az évek alatt a mi zsírunkból annyira, hogy luxusban élhetnek a sírig..ne féltsd
vagy kiáll a sarokra.....😀😁🤣😂
Nyilván! Még 2 évig kapja a semmiért a milliós fizetést, ha nem lesznek addig előrehozott választások. 🤡
De aranyos Ági néni, szentül hiszi,hogy volt 1millió szavazójuk 🤣
Àgnes 🤚!😅
1 millio szavazo ezen most felvonyítottam!!!
Nem kell már mérlegelni…(ahogy mondják, megmérettetett és könnyűnek találtatott…)
Elvtársnő, jó döntést hoztak! Ez így tisztességes. A fene gondolta volna egy MSZMP utódpártról.
Te szavazol az elvtársakra te bűdös kutya 😊
A sok szineszkedese utan vegre szerepet kapott az egyik fos szappanoperaban?
Anyaszerepet, ja. Sok sikert a babához, utána úgyis látjuk majd. Csak az a kérdés hogy újra az mszpben, vagy ő is elkezdi a párt szalámizást.
Az Unicum Magyar képviselője is lehet.❤
Hogyne folytatná? Mi mást tudna csinálni ezen kívül?
Varga asztalos lesz, kéne még egy burkoló is!
Elmehetne például dolgozni három műszakba egy minimálbért fizető gyárba!
Ági szemlátomást feszült. Lassan el kell menni dolgozni...
Ágnes eltűnik, mert megy a helyesírás szabályait megismerni! Ágnes, valamit tennie kell, mert nem jó ám három műszakban dolgozni! A beszélgetésben nagyon lehangolt volt, pedig mekkora szája szokott lenni! Egon, most miért nem tolt elé egy piros dossziét, pedig lehetett volna abba is bőven írogatni az elkövetett hibákat!
Hány éve is zajlik a mérlegelgetés...?
Rohej,itt elmegyogyaszati beavatkozas kell.
Lidl-ben van felvétel Ágika
Magyarországon ez az egész érthetetlen bármilyen más nemzet számára. Az hogy az mszp-nek van akár egy szavazója is legalább akkora csoda, mint hogy a despotának ezzel a teljesítménnyel, amit az elmúlt 5-6 évben produkál még mindig 2millió.
úgy látom a baloldalon is létezik a párhuzamos/ alternatív valóság, nem csak a fidesz privilégiuma....
Szegény ajtó, árván fog maradni😢
lesz ra a tiszabol
Először a Feri, most meg ez… Ez nem lehet valóság… szimulációban élünk,nincs más magyarázat 😂😂
Ágnes! 🤚
Kunhalmi Ági az MSZP Kiszel Tündéje
A lepedőt még összegyűrném vele,de neki vége van!!
nem a férfiak ölelésére vágyik.
Ági, szerintem egy pénzes csávóra még jó esélyed van. Ne hagyd ki! Én adok lehetőséget, hogy felkészülj rá, ha jön az esély ❤
Gyurcsány tudatosan elvette az MSZP embereit és Kunhalmi csak nézte a folyamatot az már tényleg sok, hogy még ő lépett koalícióba a DK val. Teljes önfeláldozás
15-20 nap alatt egymillió szavazó 😅 miért ilyen rettentő nehéz beismerni Ágika azt, hogy ez a szavazóbázisotok már minimum '22 óta nincs meg?
MUSZALY EZT????
MERLEGELUNK??
Minden kedves nézőnek ajánlom elolvasásra Karinthy Frigyes kitűnő írását :
Magyarázom a bizonyítványom. 😂😅
Kunhalmi nem csinált semmit, meg az MSZP sem. Mitől is vártak eredményt? Szövetségben élték túl az eddigi éveket. Nem tisztújítani kell, hanem kimenni vidékre és beszélgetni az emberekkel, hogy mik a problémáik. Meg valami programot letenni az asztalra.
Nem maradt rá ideje..a 4 fél napos munkanapjaiból 2-őt szépségstúdiókban tölt, 1-et shoppingolással..hogy ért volna rá bármire is?
@gabor...- Valóban ez volt az ellenzék problémája, hogy nem figyelt az emberekre, hogy mit akarnak. Egyetlen dologgal foglalkozott, hogy Orbánt leváltsa és azt hitte az elég hozzá, ha folyamatosan csak lejáratja, még Brüsszelben is és szembemegy a kormány olyan javaslataival és nem szavazza meg azokat, amik az emberek érdekeit szolgálják. Szerinte az rossz amit a kormány tesz még a pozitív dolgokra is ellentmondott. Az emberek többsége viszont nem úgy gondolta és a választáson kinyilvánította, hogy azt a politikai erőt támogatja, amelyik tesz értük valamit.
Cuki vagy Ágika. ❤ Miért nem tűntök el a francba végleg?
Ágika, sajnos nem értesz semmit….. nem vagy alkalmas erre a szakmára 😢
Ha hasra feküdnél Ágika, és tarkóra tennéd a kezed, az NAGYON ÜTŐS lenne 😂. Mint anno, a TV székházban.
Hanyatt fekve, láb a tarkón.
Remélem az országot érintő komolyabb problémákkal is ennyit foglalkozol, mint az ilyen piti dolgokkal :😅
Természetes a csodájára járnak,hogy még mindig léteztek 🤣
Tényleg van mit csodálni az MSZP-n: páratlan teljesítmény 35%-os pártból 0%-osat csinálni!
A feltételes mód asszonyának szánalmas magyarázkodásáról ez jutott eszembe... Karinthy: Magyarázom a bizonyítványom...
Ezek elhitték a Publicus számait?? :)
1 millió szavazó ment el egy hét alatt 😂😂😂
Ági, frissítsd a linkedined, menj el kócsnak vagy legyél politológus, 1.5 éved van még a politikában, rakd félre a képviselői fizetésed és vegyél egy kis lakást angyalföldön.
Lemond.
Újraindul.
Megválasztják.
"gYőzÖtT A DeMokRÁciA 🤓"
Ágika, lefőtt a kávé: el lehet lovagolni a naplementébe, hátra se nézzél! Sok sikert!
Miért nem értitek már meg, hogy vége! Tisztogatás a párton belül? Kire cserélitek le a funkcionáriusaitokat? Szerintem 2015 óta a kutya sem lépett be az MSZP-be....
Szinèszi tehetsège kiváló. 😊Lejárt a lemez. 😊
6:00 Teljesen elmentek otthonról Ági? DK-Momentum győzelem? 😂😂😂😂😂😂😂
A pályafutása csúcsa számomra az volt, amikor az mszp oktatási szakpolitikusa lett, diploma nélkül 😂 De emellett is a közéleti pöcegödrünk egyik legkínosabb, egyben legszórakoztatóbb futóbolondja volt. Hiányozni azért nem fog :)
Hosszú nyaralást, úgy 50 évig egon!
TAKA!
Kedves Ágnes! Ennyi idősen végre el kellene kezdeni dolgozni.....
vicces...1 millió szavazó:-)
Szóval megtudtuk , egész Európa írigyen figyeli , sőt csodájára jár az MSZP - nek. Egyébiránt megnyugodhatunk Kunhalmi is velünk marad.
Istenem, ezek nem néznek tükörbe? Önkritikáról nem hallottak?!
Pedig bírom a csajt. De legalább lesz ideje elővenni a helyesírási szótárt.
Dolgozni kellett volna
A homlokplasztika miatt nem mozog a szemöldöke?
Azert meg mindeg szebb az atlagosnal!
@@sunipopovici3490 Nem mondtam, hogy csúnya. Szép nő.
@@karolyszabo3788 De milyen '''homlokplasztikarol'' beszelsz?Ilyenek a '''kunsagi'' nok!
Az OnlyFans elég jól hoz a konyhára kedves Ágnes. 😂😂😂
OnlyFansMILF...
Egymillió szavazót! Még mit, a szüzességüket?
Októberben lesz tisztújítás, addig minek lemondani?
Csodájára? Minek? Annak, hogy mindig jól bemásztak a parlamentbe valakik farvízén? Az nagy csoda. Legkésőbb 2018-ban kiestek volna 1% körüli eredménnyel. Ez aztán csoda!
Gazdag fantáziája van a néninek!
Szomika ... vígasztalnám ...
Én meg emlékszem (nagy idők nagy tanúja) a Mozaik-csoportra. Én még emlékszem Ágikára is…
Na de jöjjön a folyamatos megújulás, mint mindig és jöjjön a negyedik vagy az ötödik vonal.
Egyetlen hiteles ember maradt, az pedig a Hiller.
Pontosan ......................
VOLT NINCS MSZP. ==>> ENNYI !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!😊
Van megélhetési bűnöző és van a megélhetési politikus vajon melyik ő?
Kedvenc megélhetési politikusom. Kár érte...
Én meg elvesztettem Palvin Barbi szerelmét. Annyira volt az enyém Barbi szerelme, mint ahogy Ágneséknek 1 millió szavazója volt.
igen Ágika,még él ennyi agg szavazójuk....😅
Ez a no teljesen bolond.Még mindig a nem létező milliós támogatókrol beszél akik már tízen éve nem léteznek.Nem tudom hogy ezt komolyan is gondolja vagy csak próbálja a népet még mindig hülyíteni
Gyászruhába öltözött...0
Ágnes! 🤚, Egon!🟥
A legeslegszimpatikusabb női politikus. Amíg meg nem szólal.
Ügyes voltál😂
Szerintem Kunhalmit műsorba hívni olyan mint amikor Benkó Lászlót hívták vagy Pataki Attilát. Tudják hogy bolondok de röhög rajtuk a nép , hát hívjuk meg őket. Ez elég gyalázatos
Verébből nem lesz sas…😂😂
Kedves Ágnes. Az a baj hogy önök kompletten hiteltelenekke tettek magukat
elnöknek is jó volt, de inkább a rendezvények utáni takarítási wc papír feltöltési csoportvezetőnek tudom elképzelni önkéntesként, jelenleg milliós fizetésért mutat ennyit
Jo lenne megkérdezni tölle mi lett azzal a levéllel amit állitolag elvitt a pápához !!
Még utoljára fuss neki egy ajtónak!
ágika, ideje értelmes dolgokat csinálni, szüljél gyerekeket
De te inkább ne szaporodj!
@@ferencdeak4691 pedig téged is dugnálak
Atya Úristen😂😂😂
Már korábban kellett volna.….
Ági már megint füllentesz. Milyen egymillió szavazatról beszélsz? Inkább nyiss egy boltot csak ne politizáljon. A politika sajna neked lecsengett.
Istenem, Ági! 😭😭😭😭
rehabilitáció!😂😂 amíg ti itt vagytok ez lesz! Lássátok be
"Éjjjenazeemeszpé"!😂
Nyaldossad!!!!😂
Pápá !
A lőtéri kutya sem sajnálja! Eddig "feküdt" jól! Ahogy Egonnak bevallotta, nyaldosta alulról és felülről is!
Bye! Bye! Ágika!
A “szocdemek” képtelenek felfogni:a magyar emberek jórésze NEM KÉR abbol amit kínálnak. Ha nekem van egy árúm amit tizenakárhány éve kínálgatok de nem veszik akkor elgondolkodom. És a végén rájövök:ha a kacsa nem tud úszni akkor nem a víz a hülye🤷🏻♂️🤷🏻♂️
Dejoo remelem 26ban a szavazo lapon sem lesznek :)
Na csá Ági! Lapozhatunk is! 😂
Egy elnökkel bajban volt, kettővel még nagyobb bajban. 😂
De akkor ne bohóckodjatok külön pártokként. Egy új pártot csináljatok. Vagy jó móka lesz a 26 mert több párt magasabb bejutási küszöb. Kellemetlen lesz az.
Egy pusztulattal kevesebb.
Menthetetlen
Fárasztó hallgatni ezt a sok hazudozást.
Ágnes 😂😂
Marci 🤣🤣🤣
akik még jutnak ennek a csatornának. egy kapaszkodó megélhetési politikus és egy hitelvesztett kérdező...
Egon, lesz komoly kerdes valaha?
😂 remény sincs rá
de Agnes..😁😀🤠🤡
Mérlegelj Ágnes
Ági!Hány fok,fök van a metróban?