Sírva panaszkodtak a hívei Magyar Péternek az országjáráson

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 18 кві 2024
  • „Valami mocorog az emberekben” - konstatálta egy gyulai férfi, amikor meglátta a szerdai, hűvös tavaszi időben a vár oldalában sereglő embereket. Magyar Péter a Békés megyei városban kezdte meg a TISZA Párt országjárását, ám az érdeklődés meglepte a helyieket is.
    - Nincs rendes ellenzék a városban, polgármesterjelöltet is szenvedve állítanak, ha sikerül. Évtizedek óta nem láttam a városban ennyi embert egy politikai rendezvényen, maguk is érthetik, mekkora a vágy a változásra - mondta lapunknak egy helyi férfi, miközben a feleségével magasabbra húzódtak a vár melletti téren. Nem csak a meleg miatt, hanem hogy lássák is Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter exférjét, amikor beszél.
    A nem sokkal később megérkező Magyart több mint ezer szimpatizáns és érdeklődő várta.
    - Nagyon örülök, hogy itt lehetek Doboz mellett, ahol a családom felmenői református lelkészek voltak - mondta a politikus.
    Beszédében igyekezett kitérni a térség problémáira, főleg az agrárium helyzetére, de - érdekes módon - erre rezonált legkevésbé a közönsége. Ellenben nagy taps fogadta a közmédia pártsemlegessé tételéről szóló terveit, különösen az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, a korrupció felszámolását.
    - Szerintem a gazdák egész jól elvannak a vidékünkön a többiekhez képest, viszont a jogásztól a kétkezi munkásig mindenki érzi, hogy nagyon elmaradott egész Békés. Fizetésben, életszínvonalban, kulturális és oktatási lehetőségekben - magyarázta egy középkorú nő, aki az esti békéscsabai beszédére is követte Magyar Pétert.
    A beszéde után a legtöbb időt a szavazókra szánta, tucatjával kérdezték a helyi problémáikról, az arra adható szakpolitikai válaszokról Magyart - mindezt okkal, ugyanis a korábbi beszédeiben keveset osztott meg a még formálódó programjáról. Egy fiatal férfi a megyei közutak állapotára panaszkodott, Magyar Péternek ebben még érintettsége is volt.
    - Korábban a Magyar Közút igazgatósági tagja voltam, egyetlen mentségem, hogy nem sokáig - ütötte el egy viccel, majd úgy folytatta, a testületben kínosan beszéltek nekik arról, hogy lehetőség szerint senki ne közlekedjen a magyar hidakon, annyira rossz állapotban vannak, bármikor leomolhatnak.
    A kört azzal zárta, hogy a jó úthálózat és állami szolgáltatások a vidék felemelkedésének alapja, s a hazaihoz képest Ausztriában és Horvátországban ez sokkal olcsóbban, sokkal jobb minőségben sikerül megvalósítani, mert nem lopják el a forrásokat.
    Kövessen minket a közösségi médiában:
    Facebook ► / blikkhu
    Instagram ► / blikkhu
    Feliratkozás a Blikk.hu UA-cam csatornájára ►
    ua-cam.com/users/BlikkTV?...
    Blikk.hu ► www.blikk.hu/?...
    #Blikk #MagyarPéter #TISZApárt
  • Розваги

КОМЕНТАРІ • 906

  • @magyarorszag1909
    @magyarorszag1909 Місяць тому +306

    Orbán Viktor mikor megy így az emberek közé? 🤡

    • @sgtben88hun17
      @sgtben88hun17 Місяць тому +51

      2 kordonnal körbevéve sem mer kimenni az emberek közé, érdekes 😮

    • @user-po9iv9ml3b
      @user-po9iv9ml3b Місяць тому +46

      Nem NER kimenni😮😅😅

    • @attilakrcho7350
      @attilakrcho7350 Місяць тому

      Idióták mit gondoltok mi fog változni mehettek ukrainába

    • @ZoltanHegedus-ru7mv
      @ZoltanHegedus-ru7mv Місяць тому +28

      Szétszednék mint Foxy a lábtörlőt 😂

    • @viktorvarga1577
      @viktorvarga1577 Місяць тому

      Magyar Peti barátodnak miért volt testőrökre szüksége? Mitől fél? Hülyegyerek

  • @alexsierra2282
    @alexsierra2282 Місяць тому +26

    Nem hívek hanem Magyar emberek!

    • @csabafenyo6234
      @csabafenyo6234 Місяць тому

      Félelmetesek ezek a hiszékenyek emberek, hihetetlenül buták.

    • @patronpatron
      @patronpatron Місяць тому

      Csak birka és tudatlan prolik.

  • @evatichi3171
    @evatichi3171 Місяць тому +156

    Ébredés emberek ! Összefogást !👍Egyre nehezebben élünk meg!Sok sikert M Péternek !👍

    • @hoppaistvan9982
      @hoppaistvan9982 Місяць тому

      ö nem fog brüsszelben nehezebben élni abból a havi 17 000€-ból..ökrök vagytok ti..

    • @gabornevarga4848
      @gabornevarga4848 Місяць тому +3

      😂😂😂😂

    • @Optimistic7718
      @Optimistic7718 Місяць тому +6

      Már össze fogtunk 👆🏻 Csak nélkületek😂😂😂😂😂

    • @k-pax8704
      @k-pax8704 Місяць тому +5

      majd amikor a férjed a fronton fog bomlani akkor is ébredj fel.

    • @evahorvath8135
      @evahorvath8135 Місяць тому

      ​@@k-pax8704Még hiszel a mesékben?

  • @BelaTakacs-eh7fo
    @BelaTakacs-eh7fo Місяць тому +232

    Orbán Viktornak most már mennie kell a stadionjaival az akkumulátor gyáraival a hűbéreseivel együtt. Nagy a világ sok sikert kívánunk neki.

    • @gartfi
      @gartfi Місяць тому +40

      De a Hatvanpusztai birtok kulcsát adja le. Minimum 😎 Jó lesz az a rászoruló gyerekeknek!

    • @veronahajek9253
      @veronahajek9253 Місяць тому

      Orbánt fel kell robbantani.

    • @viktorvarga1577
      @viktorvarga1577 Місяць тому

      Arra várhatsz öreg... még olyan 30 évet.

    • @adamorosz1004
      @adamorosz1004 Місяць тому

      Szibériában a fókák közt akad megüresedett hely viheti a Fidesz zászlót is ott kitűzheti

    • @azrael834
      @azrael834 Місяць тому +15

      👍 Úgy legyen!

  • @pa_kta
    @pa_kta Місяць тому +106

    Felcsútra mikor jön?!?

    • @pa_kta
      @pa_kta Місяць тому +38

      @@BencroftLord-rq5iu bár úgy lenne, gusztustalan milyen korrupció van felcsúton

    • @susannavarhegyi8618
      @susannavarhegyi8618 Місяць тому +1

      😂😂😂😂😂

    • @pa_kta
      @pa_kta Місяць тому +12

      @@susannavarhegyi8618 rohogsz de ez a helyzet ahol élek a polginak egy külön háza is van, nem is ház inkább palota. A mi pénzükből könnyű ilyen házat föl húzni. Ja és nem tisztességesen

    • @susannavarhegyi8618
      @susannavarhegyi8618 Місяць тому +12

      @@pa_kta igen nevetek,nem röhögök,mert meg az utcaba se lehet bemenni idegen autóval. Nem vagy egyedül azzal amit tudsz. A normalis emverek tudják, de a szavazokat nem erdekli. Ez a baj

    • @user-xu1go3zg6n
      @user-xu1go3zg6n Місяць тому +1

      @@susannavarhegyi8618 Előbb dolgozni kellene megtanulni!

  • @Major.g87
    @Major.g87 Місяць тому +51

    Nagyon kedvelem Békés megyét. Dolgoztam ott és most se csalódtam,sok értelmes ember nyilatkozott

    • @zsuzsannakojnok5187
      @zsuzsannakojnok5187 Місяць тому

      Mért kedveled Békés megyét?

    • @Major.g87
      @Major.g87 Місяць тому +6

      Nagyon jó emlékek fűznek hozzá! És jó helyek vannak ott! Gyula,Szarvas😍

    • @1dayUllC
      @1dayUllC Місяць тому

      Most pedig felsorakozott MP személyében a Trójai faló is.

  • @jozsefvirag6750
    @jozsefvirag6750 Місяць тому +189

    Most kivágták a videóbol a hülyéket, vagy arrafelé tényleg ennyire tisztánlátó jóravaló emberek élnek?

    • @ilonakocsis2311
      @ilonakocsis2311 Місяць тому +71

      Hazabeszélek: igen, ilyen emberek élnek itt!

    • @attila2754
      @attila2754 Місяць тому

      A hülyék elégedettek a korrupcióval, az egészségüggyel, az árakkal, a fizetésekkel.... , tehát nem mennek el egy ilyen rendezvényre.

    • @jozsefnebrandt3266
      @jozsefnebrandt3266 Місяць тому +25

      Remelem, ez a varos egy tisztanlato joravalo emberek🤞👏

    • @sandorkovacs2453
      @sandorkovacs2453 Місяць тому +46

      Mindenhol élnek jó és értelmes emberek...a vidék sem kivétel ez alól!🤩🤗🥰

    • @attilagm
      @attilagm Місяць тому +50

      Ez nem egy fidkány gyűlés volt agyhalott, egy bites birkákkal... :D

  • @istvanhadnagy9008
    @istvanhadnagy9008 Місяць тому +120

    Végignéztem a jelöltek bemutatkozását. Fantasztikus embereket sikerült kiválasztani. Szívem szerint mindet be kéne juttatni,szavazzunk elsöprő többséggel,másként nem megy!

    • @hoppaistvan9982
      @hoppaistvan9982 Місяць тому +6

      abból meg nem lesz semmi..a végén majd azért állj mellé a színpadon,mert neki már családja sincs,(elkémkedte )mint volt legalább markizaynak..

    • @istvanhadnagy9008
      @istvanhadnagy9008 Місяць тому +17

      @@hoppaistvan9982 vagy írj valami értelmeset,vagy maradj magadnak.

    • @taborossandor2588
      @taborossandor2588 Місяць тому +4

      Megint egy újabb jó összefoglaló. ❤

    • @jozsefnebrandt3266
      @jozsefnebrandt3266 Місяць тому +8

      @@hoppaistvan9982🤥🤣🍊🍊🐑🐑🐑🍊☝️
      Pihenjel, radfer!! A pesszimizmusodra lehet, hogy anyad kivancsi lesz!!

    • @palnevojczek794
      @palnevojczek794 Місяць тому

      @@istvanhadnagy9008 Gubó Jóska, ha nem érti akkor ott a baj.

  • @IzabellaBVajda
    @IzabellaBVajda Місяць тому +56

    Bevallom, nekem a Blikk eddig nem volt egy hiteles hirforras. Viszont Peter orszagjarasaval kapcsolatban eleg korrektek az osszeallitasaik.

    • @pantosmelinda9346
      @pantosmelinda9346 Місяць тому +2

      Blikk független lap, viszont bulvár. Nagyon ritka ha belecsúsznak politikába, de szoktak róla írni.

    • @k-pax8704
      @k-pax8704 Місяць тому

    • @zsoltnagy6991
      @zsoltnagy6991 Місяць тому +1

      A blikket régóta megvette DK

  • @piszkosfred2495
    @piszkosfred2495 Місяць тому +78

    Nem csak Battonyán van borzalmas állapotban az út, menj végig a 13-ason (Kisbér-Komárom) vagy a 82-esen (Győr-Veszprém) és elmegy az ėletkedved. Szégyelld magad Fidesz!

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Місяць тому +1

      Es miert nem kerdezik meg azembetek
      Hol a penz????😂

    • @jozsefnebrandt3266
      @jozsefnebrandt3266 Місяць тому +4

      @@user-sq2ym1qi7e..gondolod, hogy őszinte valaszt kapnal a zorbanektol???…

    •  Місяць тому +2

      @@user-sq2ym1qi7e megkérdezik. Az a válasz, hogy a gonosz EU nem adja oda azt a pénzt, ami nekünk jár.

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Місяць тому

      Ki az a zorbanek?
      Ezt tolem kerded??😂

    • @susannavarhegyi8618
      @susannavarhegyi8618 Місяць тому

      Keszthely se semmi

  • @ferenckiraly2818
    @ferenckiraly2818 Місяць тому +15

    Sajnos sok hivatalnoknak lehetősége van hatalmi visszaélésekre. És ha hivatalban lévő személy bűncselekményt követ el a bunoldozo szervek megvedik. Személyes tapasztalatom.

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому +2

      És sok ügyvéd jó pénzért. Ezért kellene megszüntetni a mentelmi jogot, ami Amerikából begyűrűzött.

  • @tamass6612
    @tamass6612 Місяць тому +20

    A szegénységről kell beszélni ....a "dicsőséges tíz év" után ❤

  • @ezer480
    @ezer480 Місяць тому +74

    Hát igen. Orbán elintézte az ország, és a családok sorsát. Távol a szeretteinktöl, egy jobb életért. Ha nem szavazol az EP választásnál, fogunk még ettöl lejjebb is menni.
    Olvastam hogy a választások után döbrögi megszorításokat fog bevezetni!!!!😭😭😭

    • @viktorvarga1577
      @viktorvarga1577 Місяць тому +7

      Választások után vagyunk épp és nincsenek megszoritások, ennyit rólad...

    • @ezer480
      @ezer480 Місяць тому +15

      @@viktorvarga1577 Ep választást írtam. Nem szavazok a barikák terelő juhászának jelöltjeire.🤭🤭🤭

    • @viktordancso5273
      @viktordancso5273 Місяць тому +1

      😂😂😂

    •  Місяць тому +1

      @@viktorvarga1577 nincsenek megszorítások? 400ezer egyáni vállalkozó adóját emelték a többszörösére a választások után, a forintot pedig nagyon durván elinflálták.

    • @edexaxol7655
      @edexaxol7655 Місяць тому +10

      @@viktorvarga1577 Mert most aztán nagy olcsóság van? Az EP választások után nézd meg az árakat, addig ne védd a bálványod. Júliustól fog kiakadni a pénztárgép és az emberek agya. Bár, már most is füstöl a fejünk az élelmiszerboltban. Is.

  • @istvannesulyok165
    @istvannesulyok165 Місяць тому +5

    Köszönjük Peter!!! Talpra Magyar! Hajra TISZA!! 🇭🇺🙏💕🇭🇺

  • @katazs.5889
    @katazs.5889 Місяць тому +2

    "sírva panaszkodtak a hívei..." nem hívők vagyunk, csupán elegünk van az uralkodó kormányból! Egy kormány ne uralkodjon, hanem szolgáljon, én így gondolom.

  • @user-wn7jx8qz3r
    @user-wn7jx8qz3r Місяць тому +55

    ... és egyre többen leszünk, hajrá Péter!!!

    • @viktorvarga1577
      @viktorvarga1577 Місяць тому +7

      Hülyék a hülyékkel :)

    • @user-pi8nv1wq7c
      @user-pi8nv1wq7c Місяць тому +2

      ​@@viktorvarga1577Totál igaz

    • @user-fg2ku5qr4e
      @user-fg2ku5qr4e Місяць тому +2

      Acirkuszban igen

    • @svordfisch
      @svordfisch Місяць тому

      Ingyencirkusz peti🥳-al b+ dolgozni kifog agyatlan banda 😡😡😡😡!????

  • @BencroftLord-rq5iu
    @BencroftLord-rq5iu Місяць тому +40

    Köszönjük Békés Megye!
    Talpra Magyarok!
    Minden magyar erkölcsi kötelessége hogy a TISZA képviselőire szavazzon!
    Köszönjük nektek mégegyszer Békés Megye, hogy ilyen sokan eljöttetek!

    • @gabornevarga4848
      @gabornevarga4848 Місяць тому +5

      Erkölcsről beszélsz, miközben Magyar Pétert támogatod. Na ne nevettesd ki magad!

    • @DRBOND99
      @DRBOND99 Місяць тому +1

      Fél éve még megkövezted volna. 3-4 millát kapott a NER lovagként. Szopó ágra tették, ezért áruló lett. Neked ennyi elég megváltóként?????

    • @1dayUllC
      @1dayUllC Місяць тому

      Ha nem vonják meg tőle a mézes bödönt, még ma is annak a rendszernek lenne a haszon élvezője.
      Ez egy számító, manipulatív haza- és magyar nemzet áruló.

    • @csabafenyo6234
      @csabafenyo6234 Місяць тому

      Félelmetesek ezek a hiszékenyek emberek, hihetetlenül buták.

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому +2

      A Tisza tele van örvénnyel.

  • @papplsz
    @papplsz Місяць тому +62

    Vágtatott a TISZA a rónán át....

    • @veronahajek9253
      @veronahajek9253 Місяць тому

      zúgva ,bőgve törte át a gátat.....Isten adta ezt a nevet ennek a Pártnak.....

    • @1dayUllC
      @1dayUllC Місяць тому

      Ez nem az a Tisza.
      Ez az a Tisza, aki bár a XX. század elején felhívta a figyelmet a Habsburgok csapdájára, mégis - a megvezethető és megvezetett többségnek köszönhetően - ármánnyal rántották Magyarországot a későbbi VH-ba.
      Aki nem fér a bőrébe, menjen 'krajnába, vagy a gázai övezetbe, ahelyett hogy Magyarországot teszi ezekkel egyenlővé.

  • @Olga-os8sb
    @Olga-os8sb Місяць тому +80

    Hajrá Péter, hajrá Tisza !!!

    • @DRBOND99
      @DRBOND99 Місяць тому +2

      3-4 hónapja NER lovag volt. 3-4 millát tett zsebre felügyelőbiopttsági tagként. Ettől a csaptól elzárták, ezért áruló lett. Neked ennyi elég? Fél éve még megkövezted volna.....

    • @1dayUllC
      @1dayUllC Місяць тому +1

      Ezek az emberek sajnos nem gondolkodnak.
      Az iskolai indoktrinációban elhazudott történelem, a média manipuláció és a remény vesztettség dolgozik bennük.
      Sajnos a hazánk, (magyar) nemzetünk, fiaink, unokáink, honalapító Atyáink szándékainak, valamint országunk függetlenségének rovására.

  • @kripor7588
    @kripor7588 Місяць тому +62

    Hajrá Péter! ❤

  • @user-oo2kd7cs7e
    @user-oo2kd7cs7e Місяць тому +29

    Gratulálok! Hajrá Magyarország!!! Hajrá magyarok!!!

  • @belasimo3951
    @belasimo3951 Місяць тому +20

    ❤❤❤!

  • @ferenclukacs165
    @ferenclukacs165 Місяць тому +21

    Lea Fidesszel ,eza lényeg ebbe minden bennevan!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC Місяць тому +1

      A tisztán látáshoz hallgassa meg Földi László nyilatkoztait, valamint a videa pont hu-n az ÁKTV csatorna videói között a legutóbbiakat.

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      Utána sírhatsz! Jobb nem lesz, csak rosszabb. Mehetsz katonának Ukrajnába. Jobbik esetbe az EU katonája lehetsz mint édesapám Ferenc Jóskáé.

  • @feketetamas6389
    @feketetamas6389 Місяць тому +19

    Érdekes hogy itt mindenki azt várja, hogy valaki csináljon normális országot!
    De az hogy Ő maga mit tesz ezért, arról nincs szó, mert ahhoz hogy az utcán ne legyen szemét, ahhoz nem a politika kell.
    Nekem az a legnagyobb ellentmondás, hogy Ausztriát akarjuk utolérni, de abba nem gondol bele senki sem, hogy ezt elsősorban hétköznapi emberként fejben kellene elkezdeni, s nem a politikától várni...

    • @24Steevy
      @24Steevy Місяць тому

      Igen, de ez fordítva is igaz. Hiába akarnak az emberek egy jobb országot és tennének is érte ha egy kizsákmányoló tolvaj banda a nyakukon ül.

    • @gaborrajnai6213
      @gaborrajnai6213 Місяць тому +1

      Lol azért a sógoroknak sem kell ám náciskodásért a szomszédba menniük, Orbán minden külpol ötletét róluk koppintja, úgyhogy neméppen egy modellország. Ők addig jók, amíg jó távolról szemléled őket, ha odamész akkor rájösz, hogy ötezer éve abból élnek, hogy utonállnak az alpok hágóin.

    • @hugi27
      @hugi27 Місяць тому

      Az a baj, h a Magyarnak halvany fogalma sincs mi van az orszaghatarokon kivul, azt hiszik mashol kolbaszbol van a kerites. Az a no, aki az egeszsegugyrol beszel… elmondanam neki, h a a nagy Nyugaton, ahol elek es dolgozom zartak be korhazakat, itt a varakozasi lista egy mutetre 8-10 ev, otthon 1-2. En orvoskent, amikor felsoleguti infekciom volt a hazorvosnal idopontot kertem, h antibiotics ot irjanak fel, mert itt nem szeretik, ha magamnak irok fel. 3 hetet kellett volna varnom, might otthon aznap fogad a haziorvos… akkor mi is a gond otthon az egeszseguggyel?
      Es valoban, a gondolkodassal, mentaltassal otthon nagy baj van, ezert jottem el….

    • @piszkosfred2495
      @piszkosfred2495 Місяць тому

      A hétköznapi emberek úgy vannak vele, hogy itt még mindig kommunizmus uralkodik (egypártrendszer) és a pökhendi uralkodóknak mindent el kell hinni, mert különben bajba kerülhetsz. A fejekben az jár csak, hogy miként húzzák ki a kis pénzükből a hó végéig, honnan jön az ingyen tüzifa, meg a buszjegy. A vakolat meg potyog a Kádár kockákról. Kit érdekel igy, hogy a szomszéd a százéves traktorjával olyan hanyag, a legsárosabb kerekeivel is felhajt az egyébként is koszos, lyukas főutra.

    • @chibifox7543
      @chibifox7543 Місяць тому

      Ma már reálisabb cél Románia utólérése, így sereghajtóként. Anno a középmezőnyben volt realitása ennek a vágyálomnak.

  • @judithwaldvogel9835
    @judithwaldvogel9835 Місяць тому +6

    Köszönjük Péter!!!!!!!!!!!! ♥♥♥♥♥

  • @joseflaczko
    @joseflaczko Місяць тому +5

    Ha ugy jönne !Akkor majd megtudjatok . Mi a magyarok istene.

  • @gaborkatona6481
    @gaborkatona6481 Місяць тому +49

    hajra MP!

    • @gyorgynagy4151
      @gyorgynagy4151 Місяць тому +1

      Hajrá MHZ

    • @gaborkatona6481
      @gaborkatona6481 Місяць тому

      pffff a konteos felbolond zsebnaci toroczkai meg a fasiszta bandaja :DDDD ne rohogtess@@gyorgynagy4151

    • @rxtx1979
      @rxtx1979 Місяць тому

      Egy éve még MZP volt. :DDD

  • @mariazana3794
    @mariazana3794 8 днів тому +1

    Magyar Péter őszintén, szenvedélyesen bekésen segiti a változást! Bátor, kiáll a nép elé és amit mond azt mindenki tudja, de Ő kimondja. Szeretünk Péter. Fáradhatatlanul teszed a dolgokat, támogatod a magyarnépet🇹🇯🇹🇯🇹🇯❤️🤍💚
    HAJRÁ TISZA PÁRT🇹🇯🇹🇯🇹🇯❤️🤍💚

  • @jozsefr.7678
    @jozsefr.7678 Місяць тому +53

    Tűpontos az ember!! 😊 ezzel az emberrel szembe nincs ellenszer!!😊 Fidessz most tőrheti a fejét😂😅 megállt a tudomány viktor!!😅😅😅 meg kell nézni a Battonyai beszédét!! Ő lemegy az emberek közé és mindenre tüpontosan felel!! Ő ott volt tudja h hogyan működnek!! 😉

    • @laszlototh78
      @laszlototh78 Місяць тому +9

      Most látható előre és utoljára Battonyán.

    • @Johni494
      @Johni494 Місяць тому +11

      majd átveri ő is a népet! :D

    • @ildiko.jf.
      @ildiko.jf. Місяць тому +14

      Beszélni azt jól tud, de azt is el kellene mondani a hiszékeny embereknek, hogyan, miből fogja megvalósítani ezeket az igéreteket, mert akkor jön majd a hidegzuhany.

    • @nickyflower85
      @nickyflower85 Місяць тому +6

      ​​@@ildiko.jf.jó kérdés,mert az államkasszát kiürítik,kiürítették pláne majd,ha érzik a vesztüket!

    • @laszlototh78
      @laszlototh78 Місяць тому +7

      @@ildiko.jf. .. hát haza hozza a európai pénzeket de hát nagyon jól tudjuk erre mik a feltételek,olyan lengyel szaga van.

  • @katalinlakatos1468
    @katalinlakatos1468 Місяць тому +28

    MP❤❤❤❤

  • @erzsebetoltyan7294
    @erzsebetoltyan7294 Місяць тому +2

    Én is úgy làtom és hiszem,ahogy Békés megyében nyilatkoznak az emberek!Hajrá Magyar Péter!Hajra TISZA párt!❤🤍💚

  • @kevhynaleks2631
    @kevhynaleks2631 Місяць тому +13

    Isten áldja Magyarországot! Jó volt ezt látni! Legyünk egyre többen!
    Aztán leesnek az állak a karmelitában!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC Місяць тому +1

      A tisztán látáshoz érdemes Földi László nyilatkoztait is megismerni, valamint hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni.

    • @patronpatron
      @patronpatron Місяць тому

      Az ön álla fog leesni, mert ön egy tudatlan és tájékozatlan proli. Az ön birka létébe nem jutottak be a szlovákiai események, a Lengyelországban lévő jelenlegi nyílt fegyveres diktatúra, de semmit nem tud az ukrajnai majdan téri eseményekről sem. Bulgáriát és Romániát meg sem merem említeni önnek.

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому +2

      És a tiéd is a kampány és a választás után. Szemfényvesztés folyik és még mindig nem tanultatok belőle.

    • @kevhynaleks2631
      @kevhynaleks2631 Місяць тому +2

      @@margitkovacs5259 Szemfényvesztés 20 éve folyik. És most lesz véget vetve neki!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC Місяць тому

      @@kevhynaleks2631
      Aki 20 évre tud csak visszatekinteni, miközben Magyarországot és a magyar népet Mátyás király likvidálása óta a folyamatosan nyakunkra ültetett gyarmattartók zsigerelik ki, azok megérdemlik a MP által elhozni tervezett glo bali sta bo(ho)lsh ev ik dik tatu rát.

  • @norbertelek2334
    @norbertelek2334 Місяць тому +8

    6:00
    "kotelezik" - De a fulkeben arra huzod az X-et akire akarod.
    - Vagy le kell fenykepezni a telefonnal, mint bizonyitek?

    • @Agi752
      @Agi752 Місяць тому +7

      Sajnos van ahol elvart a fenykep...Akinek esze van az lefenykepezi a szav.lapot, majd ker egy masikat mert "eltontotta".1x lehetoseg van ujat kerni.

    • @bertalantoth5263
      @bertalantoth5263 Місяць тому +2

      Igen,ennyi! Nehogy már más mondja meg kire szavazzunk

    • @norbertelek2334
      @norbertelek2334 Місяць тому +4

      @@Agi752
      Koszi.
      Ez durva.
      (Nem tudtam erről.)
      -Es akkor azt merik mondani, hogy tisztak a valasztasok, es, hogy X millio fideszes van.

    • @gaborrajnai6213
      @gaborrajnai6213 Місяць тому

      Ha ez ígyvan, akkor hogyhogy nem buktatták le őket a Zaysta szavazatszámlálók?@@Agi752

    • @laszlogaal367
      @laszlogaal367 Місяць тому

      Norbika az ellenzék is idág a NERhez tartozott.

  • @gergelygergely3052
    @gergelygergely3052 Місяць тому +3

    Magyar Péter pártja a (rövidítve: TISZA Párt) Tisztelet és Szabadság Párt. Június 9-én az EP választáson ezzel a párttal indul Magyar Péter.

  • @juma585
    @juma585 Місяць тому +1

    Köszönöm a Blikk-nek a szuper riportokat. Nagyok vagytok!!!!! Megveszem ezekután az újságotokat, mert biztos hitelesek vagytok más dolgokban is!!!! Köszönöm és üdv.😊💝

  • @margitkovacs5259
    @margitkovacs5259 Місяць тому +2

    Sok a volt komcsi mindenütt, akik mindent ingyen vártak, várnak mint régen.

  • @safedrv3823
    @safedrv3823 Місяць тому +8

    És mi van azokkal akik féltek kimenni !? Ugye szavazni nem félnek !?

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      Mért kellene félni? Mindenki azt teheti ebbe az országba amit akar, csak Belgiumban, Brüsszelbe nem.

  • @tibibara
    @tibibara Місяць тому +19

    Hajrá TISZA!🇭🇺

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      Bűnözők alapították?- Egerbe ezt a pártot.Két öreg bűnöző úr?- amikor a vállalkozásuk csődbe ment meg a pártjuk is, csak a pártot nem szüntették meg. 284 kis párt van bejegyezve, akik nem indulnak indultak választáson, h a igen a párt pénzért amit nem tudtak visszafizetni csődöt jelentve, Vitték az adófizető polgárok pénzét munka nélkül. Na ez ellen kellene titakozni.

  • @szilardszabo
    @szilardszabo Місяць тому +1

    Nagyon megható az ott lévő idős emberektöl, hogy a fiatalságé legyen a kormányzás..

  • @user-xu1go3zg6n
    @user-xu1go3zg6n 12 днів тому +1

    Hát ezt nagyon félretudod! Ásványkincsekben és energiahordozókban gazdagabb ! Ipara nem remekel, a😂 mezőgazdaság is középszintet sem üti! A semmibe ne legyünk szerelmesek!

  • @cryptomii
    @cryptomii Місяць тому +7

    Életem 2. Blikk videója, amit végignéztem. Az első szintén Péterről szólt (Egy nap Magyar Péterrel). Gratulálok a Blikknek, remek összeállítás! kezdik összeszedni magukat. Már csak az újságot és a facebook oldalon lévő "szenzációhajhászást" kellene rendbe szedni és egy egész jó kis újság születne belőle 👍👏 csak így tovább!!!

  • @negybolketto7545
    @negybolketto7545 Місяць тому +6

    Nektek is kell remény: a hangtechnikus legény...

  • @istvanne179
    @istvanne179 Місяць тому +1

    Nem csak Orbán ne az Uniós források. Remélem Magyar változást hoz. Hajrá Magyarország.

  • @fazorok
    @fazorok Місяць тому +1

    1:00 Nagy a szegénység a Champion felsőben. :) Viccet félre, a valódi szegénységben élőket kellene megszólítani, mert ez itt a középosztály.

  • @biharygyorgy1944
    @biharygyorgy1944 Місяць тому +3

    "arc-nélkül"

  • @martatanacs3975
    @martatanacs3975 Місяць тому +5

    Ne féljünk

    • @jozsefnenyakas-yf1ic
      @jozsefnenyakas-yf1ic Місяць тому

      Én nem azért nem mentem ki. 😅😅😂😂

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      Ki fenyegetett meg? Még mindig a Kádári félelem él benned? Mert senki nem fenyegetett meg az biztos. Bizonyítsd!

    • @janoskovacs3991
      @janoskovacs3991 Місяць тому

      @@margitkovacs5259 Te Orbán barát vagy ? Nekem Orbán barátom tegeződünk van közös fotónk mint Lezsk úrral , de nem vagyok fidesz kaparó !

  • @kcsaba7722
    @kcsaba7722 Місяць тому +1

    Veled vagyunk!Hajrá Péter!💪💪💪

  • @juliannatoth4947
    @juliannatoth4947 Місяць тому +2

    Mi a baj ? Az , hogy az ember egy kicsit igazabbra vágyik ? Hiteles amit mond !
    Nem kell midíg ócsárolni az embereket ! Akinek esze van , NEM SZAVAZ A FIDESZRE !
    AZ ELLOPOTT PÉNZEKET VISSZAADNÁK , NEM ITT TARTANA AZ ORSZÁG !
    SZINTE KILAPÁTOLTÁK A PÉNZT AZ ORSZÁGBÓL ! HAJRÁ MAGYAR PÉTER !

    • @katalinrobin6222
      @katalinrobin6222 Місяць тому

      drága Julianna, ha igazra vágyik, akkor ne egy elkeseredett, kiábrándult FIDESZ Petitől várja a jobb életet.

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      De akkor minden hatalmon lévő politikus adja vissza amit ellopott. A közbeszerzésen nyert pénzek nem lopottak, főleg ha építkezésre fordították. Aki pénzt lopott az Gyurcsány és Karácsony,?-mert semmit nem építettek és a nemzeti vagyon EU pénzek mind eltüntek.

  • @tokejanos01
    @tokejanos01 Місяць тому +3

    Hívei??😂 Szimpatizánsai talán.

  • @Virtualis_Laposborton
    @Virtualis_Laposborton Місяць тому +5

    tudják az emberek hogy most nem parlamenti választás lesz? :D

    • @tamasstancig2936
      @tamasstancig2936 Місяць тому +4

      Á engedd el😅😅😅

    • @77tonyo13
      @77tonyo13 Місяць тому

      Igen tudják .....és azt is tudják hogy az EP választás valamint az önkormányzati választás után legkésőbb 2025 tavaszán előrehozott választások lesznek. Az okok peddig
      A költségvetés összeomlott
      Az EU választásokat bukja a fidesz
      Az önkormányzatit lehet hogy megnyeri de nagyon sok fideszes "bábú" fog átvedleni "függetlenbe" megvárják még az EP választást.
      Üres a zsebe az embereknek.....
      Igen nagy tüntetések lesznek a nyáron....több száz ezres is.
      Propagandával meg a hazugságokkal mindenkinek tele a töke..... abból nem lehet boldugolni
      Sorolhatnánk még.....

    • @user-rt8id6nk3n
      @user-rt8id6nk3n Місяць тому +2

      Jo kérdés
      Segg hülyék. Azt írják most leválrjuk Orbánt. A gáz hogy eus választás lesz. Nem pedig Magyarországi... 11😁

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      Nem tudják. A baloldal megtéveszti őket az EU vezetés kérésére, mert az EU vezetés a Néppárt fosik. Azt hiszik minden hová MP-t kell beikszelni. Neki jó lesz, mert EP képviselő lehet jó pénzért ez is a célja. Tudatosan megtéveszti a kevésbé tanult embereket vagy azokat akik a magán életi sikereikkel nincsenek megelégedve.

  • @editpointner8256
    @editpointner8256 Місяць тому +2

    Igaz Ember szerintem.

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому +1

      Szerintünk nácisztikus, erőszakos, ravasz.

  • @kanyokatalin4901
    @kanyokatalin4901 9 днів тому

    A nép a lényeg, és ez mindent elmond!

  • @istvannemogyorosi3200
    @istvannemogyorosi3200 Місяць тому +3

    Túl tökéletes ahhoz, hogy igaz legyen !
    *Mi van a kulisszák mögött?*

  • @user-qt5vw1sf4f
    @user-qt5vw1sf4f Місяць тому +38

    végre egy szimpatikus ember..szurkolok neked,vityó mehet a levesbe remélem minél előbb ..

    • @DRBOND99
      @DRBOND99 Місяць тому +5

      Fél éve még a Vityó fizetés listáján volt. Elzárták a csaptól, ezért áruló lett. Ettől lett szimpatikus??? Gondolkodj már!!!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC Місяць тому

      A tisztán látáshoz érdemes a videa pont hu-n az ÁKTV csatorna videói között az utóbbi adásokat is megismerni.

    • @flyingancsusz7265
      @flyingancsusz7265 Місяць тому

      Nincs mivel!

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому +2

      És neked utána még leves sem jut.

  • @gyorgycsaba6736
    @gyorgycsaba6736 Місяць тому +1

    💓💓💓

  • @evamentenyi3882
    @evamentenyi3882 Місяць тому +1

    A címadás nagyon félrevezető....

  • @livmarlin4259
    @livmarlin4259 Місяць тому +5

    Hajrá Péter! 😍😍

  • @sunshine_girl182
    @sunshine_girl182 Місяць тому +3

    Én eddig minden élőt néztem és minden kérdés nagyon jól megfogalmazott, kritikus gondolkodást tükrözött. Ennyit arról, hogy egy szekta vagy vallás ami megy. Pacsi 🫶🏻

  • @davidattilakovacs658
    @davidattilakovacs658 Місяць тому +1

    Várják a változást😅😅😅😅😅

  • @zoltanbencsik9814
    @zoltanbencsik9814 Місяць тому

    All the best for you Peter, I am with you from Canada, right now in Hungary and staying, because I want to vote for you the best of luck!

    • @user-xu1go3zg6n
      @user-xu1go3zg6n Місяць тому

      Ha még magyarul sem tudsz,ne szólj bele !szavazz a kanadaiakra!

    • @katalinrobin6222
      @katalinrobin6222 Місяць тому

      magyarul el tetszett felejteni, vagy csak mutogatja, milyen jól tetszik beszélni angolul. szégyellje magát!!!!!!

  • @sdfghjk167
    @sdfghjk167 Місяць тому +4

    Ami nagy baj, nincs is ellenzéki jelölt. Akkor hogy lenne változás??? Valaki lepjen ki! Egy bátor ember kerestetik...

    • @pantosmelinda9346
      @pantosmelinda9346 Місяць тому

      Azt hiszem a határidőből kicsúszott a Péter, ezért indulhat csak az EU választásokon.

  • @akos2742
    @akos2742 Місяць тому +19

    PÉTER VELED VAGYUNK SOK SIKERT ❤❤❤ VÁGTÁT A TISZA A RÓNAN ÁT ❤❤❤❤ ICA JOBBIK KONZERVATIVOK

    • @tamasstancig2936
      @tamasstancig2936 Місяць тому +1

      Legalább Pethőfi versének sorait ìrnád le normálisan helyesen.

    • @DRBOND99
      @DRBOND99 Місяць тому +1

      Minden áradó folyónak vissza kell térnie a szabott medrébe, mert ugye a valóság.....

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      És az örvényei mely sok lehúznak a mélybe.

  • @user-co8wc2ry3i
    @user-co8wc2ry3i Місяць тому

    Csak az emberek között van !!!!

  • @istvanszabo8698
    @istvanszabo8698 Місяць тому

    Péter, hangsúlyozni kell hogy az ellenzék vádolása kivülről jövő pénzek miatt az jó az országnak mert nem a hazai adóforintokat használják fel. Persze csak akkor ha van alapja a vádnak. A hatalom csak azért sír mert azt nem tudják lenyúlni.

    • @bertalantoth5263
      @bertalantoth5263 Місяць тому

      Orbán se Hatvanpusztárol fizeti Rogán csapatát!

  • @agotapataki3661
    @agotapataki3661 Місяць тому +8

    Minden okunk meg van arra hogy sirva panaszkodjunk.......

    • @patronpatron
      @patronpatron Місяць тому

      Nem gondoltam, hogy ennyi birka proli van, én sem.

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому +1

      Jobb mintha sírva dolgoznál, vagy harcolnál Ukrajnáért.

    • @patronpatron
      @patronpatron Місяць тому

      Annyira kár, hogy a mérőverák nem tudnak bemenni az oktatási intézményekbe megrontani elembété pride a gyerekeket, és annyira kár, hogy nincs naponta mu szlimok által megkéselt csecsemő, meg kézigránát dobálás minden nap, na meg a városaink sincsenek bombázva. Megértem önt, hogy sírva panaszkodik birka proikám.

    • @patronpatron
      @patronpatron Місяць тому +1

      @@margitkovacs5259 Ezek nem értik, hogy a béke szigete vagyunk jelenleg.

  • @tbedit
    @tbedit Місяць тому +8

    ( SAJNOS ) " - Keresett annyit a FIDESZ - ben , hogy elete vegeig megelhet belöle " ‼Magyar Peter jo rendezö es szinesz Hollywood - ban..

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      Akinek sok van még többet akar. PLD. Soros.

    • @hedi53
      @hedi53 Місяць тому +1

      Jézusom... SOROS...Na tőletek kell megszabadulni végre.

  • @egonviktorkulcsar3287
    @egonviktorkulcsar3287 Місяць тому +2

    Nem láttam sírni senkit.

    • @hoppaistvan9982
      @hoppaistvan9982 Місяць тому +1

      ne is szeretnéd..de addig ünnepeltek,míg fogtok..😃

  • @drandr-nb4bo
    @drandr-nb4bo Місяць тому +2

    HAJRÁ DR MAGYAR PÉTER !!!! RÁD SZAVAZUNK, TE VAGY A MAGYAROK MEGMENTŐJE !!!

    • @viljajuditvalkai6346
      @viljajuditvalkai6346 Місяць тому

      Húúúúúúha, nem kis baj van a fejükben!
      Ja és nem vagyok se fideszes, se balos!

  • @user-xu1go3zg6n
    @user-xu1go3zg6n Місяць тому +7

    Én Is panaszkodom petikének:megvert az asszony! Adj tanácsot , mert csak tudod te a megoldást ! (Ne feledd, hogy pertuban vagyunk, amióta sziát köszöntél nekem,nekünk! Biztosítlak, hogy akkor is tegezni foglal, amikor a bukott politikusok táborában leszel! Én nem feledlek el!)

  • @EditOlah-kr5uw
    @EditOlah-kr5uw Місяць тому +3

    Szegény honfitársaim nagyon sajnálom Öket!!

    • @newdeal78
      @newdeal78 Місяць тому +1

      Pedig, sajnálatára te szorulsz.

  • @user-in2rk1cp8v
    @user-in2rk1cp8v Місяць тому

    Én sajnálom, hogy ennyire elkeseredett az ország, hogy ilyen sokan várják Magyar Pétertől a megoldást, hiszen Gárdonyi Gézánál az Egri csillagokban Hegedűs Istvánnak, Molnár Ferencnél a Pál utcai fiukban Geréb Dezsőnek hívták Magyar Pétert.

  • @erikamolnar1204
    @erikamolnar1204 Місяць тому

    Hát igen, valami tényleg mocorog az emberekben, mint a sorsa és jövője felett felelőtlenül dönteni képes lánykánál 0.14 perc körül, akinek tetszik a lázadás! Igaza van, ez elég is mindenhez abban az életkorban, ahol mostanság ő jár.

  • @janosmorar6728
    @janosmorar6728 Місяць тому +4

    Veled vagyunk Péter. Ne hagyd veszni a kisHazánkat.

    • @jozsefnenyakas-yf1ic
      @jozsefnenyakas-yf1ic Місяць тому +1

      Te is mit hordasz már össze?
      😅😅😅

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      Éppen ő aknázza alá.

    • @janosmorar6728
      @janosmorar6728 Місяць тому +1

      @@margitkovacs5259 T.cím: igen, a kövér disznó és csűrhéje vagyonát, amit ellopott az országtól.

    • @janosmorar6728
      @janosmorar6728 Місяць тому

      @@margitkovacs5259 T.cím; igen, a nocskos ner garázdálkodását amit 14 éve művelnek, és törvényesen szétlopják a csókosok az országot.

  • @user-te8xg9hq2x
    @user-te8xg9hq2x Місяць тому +7

    Kormányváltásról beszél az Úr, de mi lesz utána (ha sikerül), a “szürke” hétköznapokban? !?????

    • @janoskovacs3991
      @janoskovacs3991 Місяць тому +3

      Lesz munkád becsületed szabad lesz beszélned ! Nem korlátoznak mint engem és nem jelentenek fel ! Nem kell járnod bíróságra mint nekem ! Végül Bukott a Fityeszes Polgi !

    • @csabafenyo6234
      @csabafenyo6234 Місяць тому +1

      @@janoskovacs3991 Félelmetesek ezek a hiszékenyek emberek, hihetetlenül buták.

    • @rxtx1979
      @rxtx1979 Місяць тому +2

      Majd előbújnak azok, akik most fizetik az új messiást.

    • @janoskovacs3991
      @janoskovacs3991 Місяць тому +1

      @@rxtx1979 Talán félnek,?

    • @rxtx1979
      @rxtx1979 Місяць тому

      @@janoskovacs3991 ennyit tudsz hozzáfűzni?

  • @l-ln.1754
    @l-ln.1754 Місяць тому +2

    Hajrá Magyar Péter!

  • @Just-MyOpinion
    @Just-MyOpinion Місяць тому

    Ezt teszi a Fidesz a legjobban - kritizál mindenki mást, de nem kínál megoldást a Magyarországi problémákra.

  • @kovarikanyar
    @kovarikanyar Місяць тому +4

    Május 5 Debrecen!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC Місяць тому

      Addig a tisztán látáshoz érdemes megismernie Földi László nyilatkoztait is, valamint a kubinyitamas pont hu oldalon a legutóbbi adások tartalmát.

  • @laszlototh78
    @laszlototh78 Місяць тому +5

    Tartsatok ki vele mert a vasútállomás és az út is a fürdő felé megújul.

    • @edexaxol7655
      @edexaxol7655 Місяць тому

      Mészáros építteti?

    • @tamasstancig2936
      @tamasstancig2936 Місяць тому +6

      És a Marikáék kerìtése is át lesz festve, plusz hétvégente jön Elton John, Eminem stb.

    • @laszlototh78
      @laszlototh78 Місяць тому +2

      @@tamasstancig2936 és a Napraforgó együttes is ott lesz

    • @1dayUllC
      @1dayUllC Місяць тому

      @tamasstancig
      Hazai buzgányra már nem is futja az országnak?
      Vagy azok annyira elfoglaltak a Pressman vacsora meghívásaival?

    • @viljajuditvalkai6346
      @viljajuditvalkai6346 Місяць тому +1

      @@laszlototh78 😄De jót nevettem!

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 Місяць тому

    Minden nap megnézem Péter országjáró útjainak videóit!

  • @jozsefaradi54
    @jozsefaradi54 Місяць тому

    Nem kellet volna hagyni hogy idejuson még Horn Gyula idejében csak akkor az emberek szivbajosok voltak

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      Mert akkor még volt miért félniük, de nem merték hangoztatni. Most hogy nincs mitől félni állandóan azt szajkózzák nem félünk.

  • @kolmankaras5099
    @kolmankaras5099 Місяць тому +6

    Akik saját magukban sem bíznak,azok MP -t mint " ő a messiás" várják maguk helyett!! Minden szavát már Gyurcsány -tol hallhattuk!

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      Ja arra nem figyeltek, mert el hiszik minden megváltozik a javukra már másnapra. Pompon meséje. Ez való nekik.

    • @hedi53
      @hedi53 Місяць тому

      Nem...Orbán hazaáruló, tolvaj . Abból van elegünk.

  • @IrenPantocsik-xd1xi
    @IrenPantocsik-xd1xi Місяць тому +3

    Azt eddig miért nem sírtak ? Hm ?

    • @1dayUllC
      @1dayUllC Місяць тому

      Várták a NER rendszer korábbi kegyeltjéből bukott hamis Messiásukat.

    • @cryptomii
      @cryptomii Місяць тому +1

      eddig is sírtak , csak eddig nem hallotta meg őket senki...azért

  • @Valent742
    @Valent742 Місяць тому +2

    Fuuuuu!!!! Sok itt a kétségbeesett 👍🏼👍🏼👍🏼👍🏼👍🏼👍🏼👍🏼

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      Mert nem tesz semmit az élet minőségéért semmit. El van otthon, de jól akar élni, közben a telkén tuják és fű van vagy szemét, lom hegyek és síránkozik ne milyen rossz az élete. A politika nem fog helyette dolgozni sem letenni a piás poharat, drogos zacskót.

  • @jucuska6282
    @jucuska6282 Місяць тому +1

    Èn szurkolok neki!

  • @quidadosoloyo
    @quidadosoloyo Місяць тому +4

    Ez az, végre!

  • @csabafenyo6234
    @csabafenyo6234 Місяць тому +8

    Félelmetes milyen hívei vannak, ezek mindent elhisznek ?

    • @hedi53
      @hedi53 Місяць тому

      Te is elhittél egy hazaárulónak...

  • @user-jb8lb2ic4y
    @user-jb8lb2ic4y Місяць тому

    Még ez a duma.... csalódjunk 10x inkább de egyszer majd bejön!! Hááát ekkora baromságot!!!

  • @peva5255
    @peva5255 Місяць тому +1

    Sok megvezetett ember mind varja a csodat . Elfog maradni ez boritekolhato . Nem ez az ember a megoldas .

    • @newdeal78
      @newdeal78 Місяць тому

      A megvezetett emberek nem itt vannak.

  • @gartfi
    @gartfi Місяць тому +19

    Blikk az ország legnagyobb szennyoldala, tele írástudatlan szerkesztőkkel. Magyar Péter egy karizmatikus ember a mai politikusok között lámpással kell keresni ilyen embert. Tudom, ez sokaknak fáj de ez van. 😎

    • @SperS-222
      @SperS-222 Місяць тому +4

      😂😂🤣🤣

    • @veronahajek9253
      @veronahajek9253 Місяць тому +23

      Megjelent egy fiatal ember,egy apa,aki élvezhetné a rusnya , tohonya jó létet...de vándorbotot vett és egy platón beszél nekünk...hát,Emberek...Álljunk mellé!!!!!!!!!

    • @zsuzsavarga1803
      @zsuzsavarga1803 Місяць тому +13

      Blikk egy jó tudósítás készített. Az emberek bíznak Péterben, mert változásra várnak, és Ő jelenleg az, akinek nem cseng hamisan a hangja.

    • @SperS-222
      @SperS-222 Місяць тому +1

      @@veronahajek9253 😂🤡🤡😂

    • @belakovacs4163
      @belakovacs4163 Місяць тому +2

      @@SperS-222 Mit röhögsz? Szerinted nem szennyoldal?

  • @generonam
    @generonam Місяць тому +13

    Csodálatos, ahogy a selyemfiú felemeli az elnyomott népet! Halleluja!👍

    • @pantosmelinda9346
      @pantosmelinda9346 Місяць тому

      Trump??? Ő egy kőgazdag ember, semmi szüksége nincs az elnöki pénzekre, sőtt miután elnök lett ugyanúgy a saját lakásában élt mivel luxusosabb mint a Fehér Ház. Ja és ő is magas, szőke, kék szemű és helyes arcú.

    • @jocibanderas3885
      @jocibanderas3885 Місяць тому +2

      szóban mindenképp😂

    • @margitkovacs5259
      @margitkovacs5259 Місяць тому

      Táncba hívta Katáékat és a száras csizmákat.

  • @Bogoss794
    @Bogoss794 Місяць тому +1

    Évek óta csak a MiHazánk teszi azt amit igért !

  • @dima9171
    @dima9171 Місяць тому

    Lessgo!

  • @bertufuxer3737
    @bertufuxer3737 Місяць тому +9

    Na ez a barom majd vezet titeket...Az orrotoknál fogva😅😅😅

  • @balazsdr.hajnal3520
    @balazsdr.hajnal3520 Місяць тому +5

    A vezír kb. 2050-ig tervezett egyszuszra, és akkor most jön ez a kis 'mitugrász ficsúr', és belerondít az egészbe. Ez tűrhetetlen, nem igaz?😂

    • @mikerenton5808
      @mikerenton5808 Місяць тому

      várhatóan addigra elpusztul az isten barma /vityó/

    • @hoppaistvan9982
      @hoppaistvan9982 Місяць тому +7

      nem tett ez semmit..megy a pénz után,ami már nincs neki..

    • @evahorvath8135
      @evahorvath8135 Місяць тому

      Szeretnék én annyi semmit, amennyi neki van. Jó magyar irigység.

  • @sandorrozsa4154
    @sandorrozsa4154 Місяць тому

    Baromarcunak üzenném,hogy most intézted el a csoróóónak az 500 000 000 huffot,5 évre.
    Neked marad a parizer...

  • @janizave3563
    @janizave3563 Місяць тому

    Rezeg a léc?

  • @magyarallamtulajdonosa
    @magyarallamtulajdonosa Місяць тому +3

    Általános tények
    1) Tény, hogy a magyar társadalom tagjai, emberi jogi státuszukban, 2019. szeptember 2-ával tulajdonba vették a
    de iure Magyar Államot; így ők már nem tartozhatnak az állami jogrend hatálya alá.
    2) Tény, hogy a Magyarország nevű állam nem azonos a Magyar Köztársasággal, valamint azzal nem
    jogfolytonos, önálló állam.
    3) Tény, hogy a de iure Magyar Állam jelenlegi nevén Magyar Köztársaság, a de facto állam nevü Magyarország.
    4) Tény, hogy a Magyarország nevü állam időben későbbi, mint a Magyar Köztársaság, ezért a Magyar
    Köztársaság előrébb van a jogban. - Qui prior est tempore potior est jure.
    5) Tény, hogy a Magyarország nevű állam kizárólagosságra törekszik a Magyar Köztársasággal szemben, ebben
    a törekvésében de facto hatalmával élve elfoglalta és a saját jogrendje szerint müködteti a de iure állam
    intézményeit, amely alkotmányos válsághelyzetet okoz, valamint elvette és jelenleg is kizárólagosan birtokolja. a
    Magyar Köztársaság közhiteles nyilvántartásait.
    6) Tény, hogy az új állam ,,Magyarország"-ra való elnevezése megtévesztést okoz, mivel a de facto
    okiratokban a ,,Magyarország" név használata nem egyértelmű, hiszen külön magyarázat nélkül nem lehet tudni,
    hogy a megnevezés az országra, vagy pedig a de facto államra vonatkozik. Például a Magyarország
    Alaptörvényében a név az A) és B) cikkekben háromszor is magyarázat nélkül szerepel: a B) cikk (1)
    bokozdésében államnévként, a (2) bekezdésében pedig országnévként szerepel, míg az A) cikkben országnévként
    és államnévként is értelmezhető, függően a ,,HAZÁNK" szó kétféle értelmezésétő).
    7) Tény, hogy 2012. január 01. óta az állam vonatkozásában szinte mindenből kettő van, így polgárokból is, egy
    de iuro és egy de facto.
    8) Tény, hogy elmaradt a társadalom teljes körű tájékoztatása az új de facto állam keletkezéséről, valamint
    elmaradt az optálás is, így a társadalom beleegyezése és tudatos felhatalmazása nélkül a de facto állam hatóságai
    a társadalommal szemben egy új, vélelmezett állampolgári státusz alapján járnak el.
    Tény, hogy a polgári adatok nyilvántartásában a de iure és a de facto polgár a de facto allam Nytv.
    törvényének 11. § (1) b) pontja szerinti állampolgárságukban, egyben jogalanyiságukban is különböznek.
    okoz.
    10) Tény, hogy az állampolgárság, illetve állampolgár vonatkozásában a magyar" kifejezés nem elegendő..
    mivel az egyformán érthető a de iure Magyar Köztársaságra is, és a de facto Magyarország elnevezésű államra
    is.
    11) Tény, hogy az alkotmányos válsághelyzetben a de facto állam intézményeinek munkatársai abban a tudatban
    vannak, hogy a Magyarország nevű állam a de iure állam, és még nem tudatosult bennük, hogy abban az esetben
    is 2019. szeptember 2. óta alá volnának vetve az állam tulajdonosai, a magyar társadalom tagjai akaratának.
    A Magyarország nevfi állam szempontjából érthetů az a törekvés, hogy Magyarország (ország) területén
    kizárólagosságra törekszik a Magyar Köztársasággal szemben, és fogalmazásaiban úgy tesz, mintha a Magyar
    Köztársaság nem is létezne. Őszintén reméljük, hogy ez a törekvés nem fordul át jogtalanságba.
    Megértjük azt is, ha a Magyarország elnevezésű állam hatóságai nem kívánnak kimondani olyan tényeket,
    amelyek a de facto államot és ezzel a részéről cljáró hatóságokat is kompromittálnák. Azonban minden
    hatóságnak, mint jogalkalmazónak kötelessége, hogy a jogban tájékozott legyen, ezért annak figyelmen
    kívül hagyása, hogy 2012. évvel másik államban, és ezzel másik jogrendben végzi munkáját, nem csak
    figyelmetlenség, hanem kifejezett felelőtlenség is, amely mulasztásával a társadalomnak jelentős kárt okoz.

    •  Місяць тому

      Titeket nem vittek el a rendőrök a múltkor? Vagy végül kiengedtek?

    • @egyember.01
      @egyember.01 Місяць тому

      A mindenit.😊

  • @janosgal3765
    @janosgal3765 Місяць тому +14

    Ha meglátlak én is sírok Peti. Hülyíted a népet.

    • @evahorvath8135
      @evahorvath8135 Місяць тому +2

      A sírás jót tesz. Egészségedre.

    • @DRBOND99
      @DRBOND99 Місяць тому +3

      @@evahorvath8135 Sírni fognak azok is, akik ma benne látják a messiást....

  • @user-gb6gw8rl1i
    @user-gb6gw8rl1i Місяць тому +1

    Ijjj More ebbbüüüü baj lesz :D

  • @flagellum-dei
    @flagellum-dei Місяць тому +1

    Tojásfestés Húsvét után.