Nagyon jól megfogalmazod a dinamikájukat. De hiába tudjuk mivel állunk szemben, mikor benne vagyunk, mégis nehéz lépni olykor, mert jobb időszakokban ott a remény, hátha ezúttal változik, jobb lesz. Folyton nézni kell ilyen videókat, mert hemzsegnek a nárcik mindenhol. Köszi Balázs!
Így igaz gyönyörű szép volt minden,egy évig! 2evig éltünk együtt, mindent ígért vitt minden hová egy idő után észre vettem már nem érdekel őt ,volt mikor simult hozam el kapott még puszilt. Máskor hozzám sem szólt , teljesen ki szivdta az erőmet meg tudtam vanas nő az életében hazudott kihasznált állandó fejfájás lelkileg tönkre tett,5dik parkolásra hagytam ott!Mindég mondta aludjak ra egyet reggel minden rendben volt !De már nem bírtam tovább így haza jöttem,72eves nem vagyunk fiatalok özvegy vagyok nyilas ő kos ilyen helyzetben soha nem voltam 47evet éltünk együtt a férjemmel de ilyen nem volt!Bár előbb léptem volna es meg ő van megsértődödve!!!! Nagyon fáj hogy mit tett velem ,bízom a jóisten ben meg gyógyít!Most nagy a szerelem a másik nővel ,de ő is így fog járni az már az ő dolga!!!!Sokat tettem a kapcsolatban bízom benne hamarosan jobban leszek igen nagyon szerettem !!! Őt. már nem erdemeltem ! Köszönöm szépen! Rossz egyedül !
Ez tökéletes volt, mint mindig!👍 Olyan volt, mintha ismernél minket személyesen, és rólam és a nárcisztikus páromról beszéltél volna! Sajnos ugyanezek zajlottak le: izoláció, függőség kialakítása, totális kontroll. És tényleg így van, ahogy mondod, folyamatosan az ő lelki jólétéért dolgozom, és amikor már kezdem feladni, mert semmi sem jó neki, akkor mindig megcsillant valamit, ami újra reményt ad, de csak egy napig vagy óráig, aztán minden kezdődik elölről...😞
Igen így van. A szàjàba adtam mi az ami hiànyzott nekem, ö meg 200%osan megadta...Sokáig nehéz volt erröl lemondanom...De rà kelett jönnöm ez csak jàtszma.Köszönöm, szuper Video!😊😊😊
Én kiléptem! Lezartam. De a lelkemben azota is szenvedek. Pedig már 8 honapja. Nem is értem,hogy miért is gondolok rá még mindig? Hiszen tudom,hogy egy narcisztikus ember. Köszönöm szépen amit mondott. Mindig érdeklődve hallgatom. És abból meritek magamnak új erőt.
Különös mondatokat hallottam."Mi nem hagyjuk el egymást."" Én bárkivel megértem magam.". Isten megérintett mikor összetörtem. Egy olyan párkapcsolat amit soha nem éltem még,szenvedtem leépültem,de mégis akartam. Millió ember szereti, állandó egészségtelen kapcsolatba velük,reggeltől estig telefonált,mindenki imádta,és en csak szolgálhattam. Véleményem nem lehetett. Spirituális személyiség, coatch egyebek, állandó szakítások,civódások,megváltoztam, elhanyagolram magam,a hobbikat,barátokat, gyerekem se szerette. Mégis a rabja voltam, egy illúzió rabja.Bármit megcsinált amihez kedve volt,nem érdekelte hogy zavart, önértékelésem megszűnt,az ő hibái miatt is én kértem bocsánatot ő soha,csak legyünk ismét jóba. A környeztem furcsán néz rám, ha valamit rá akarok olvasni ami nem egyezik a valósággal amit cainál azt mondja kezeltessem magam.
@@martinkaszala7835 Ezt egyedül te döntöd el,de figyelmeztetlek olyan mint a drog. Egy szóval visszaránt a szenvedésbe, és elhitrti veled neked kell változni. A környezetetrkben pedig másokkal hogy te vagy a hibás,te könyörögted vissza magad. Ha résen vagy odafigyelsz ezekre,és megmutatod nekik az ellenkezőjét bizonyítékkal.
Nehezebb egy gyermekkel elhagyni, főleg , ha azt szeretné ,hogy minél többet együtt legyen az apukájával az óvodás kislány. Hogyan lehet megértetni vele, ez nem biztos, hogy jó.Bizonyos idő múlva a lány is függővé válhat. Nincs kiút.
" Áruló vagy, "nem ezt ígérted",mindig melletted voltam" -ilyeneket mond. Olyan az élet vele mint egy hullámvasut. A semmiért mély hallgatásba merül,amikor érzi hogy a párja elmenne,ujra jópofizik.Ès ujra jön a reménykedés is.
Kedves Balázs a videoid megnézése közben döbbentem rá hogy én is ilyen kapcsolatban élek minden így történt meg volt az eldobas is de nem váltunk el kíváncsi lennék hogy ezután mi következik a férjem hetven öt éves köszönöm szépen
Nárcisztikus - A LEgkeményebb drogok. Teljes toxikus por felhő. Miután leszakadunk nagy nehezen az "anyagról,, és feltesszük a kérdést, Drogok nélkül lehetünk szerelmesek? ...
Én kijöttem egy ilyenből 8 év után ( azt hiszem rejtett nárci volt) de sajnos anyu 33 éve van benne :( egy nárcisztikus szociopatàval. Ez az ember az apám😢 Volt,hogy szembesitettem anyut a dolgokkal és még szegény apamat sajnálta, hogy milyen szörnyű gyerekkora volt. Néztem oke az enyém szuper volt😢🙄💩anyu sajnos teljesen függ tőle, és szerintem már azt sem tudja kicsoda is ő... folyton meg akar felelni neki. Látszik, hogy szorong és szarul van tordeli a kezeit, el szivja a napi egy csomag cigit, de mikor meg kérdeztem fél-e apumtól és szoronge azt mondta nem szorong és nem fél tőle, ő jól érzi magát...pfff
Röviden a borderline az érzelmei miatt hullámvasutaztat a kapcsolatban, érzelmi diszregulációja miatt, a nárcisztikus meg a szakaszos megerősítés által okozott bizonytalanság miatt kialakítja a partnerében a függőséget.
@@bennfentes77 Köszi...akkor ha jól értem, a borderline ezt nem tudatosan teszi, csak belesodródik, a felfokozott és szabályozatlan érzelmei miatt, míg a nárcisztikus inkább manipulatív módon teszi ezt.
Nárcisztikusok gyakran alkalmazzák ezt a technikát (szakaszos megerősítés)hogy kontrollt gyakoroljanak mások felett: váratlanul és szeszélyesen nyújtanak figyelmet vagy elismerést,ami megnehezíti az áldozat számára az előre látást,minden kiszámíthatatlan és nem kiszámítható, ezért függőséget okozhat a nárcisztikus elismeréséért és jóváhagyásáért áhitozva, de a reakciók sosem kiszámíthatóak, hiába csinálja pl azt a dolgot ugyan úgy ahogy régebben amiért akkor elismerést kapott. Ez az ingadozó , kiszámíthatatlan viselkedés erős érzelmi kötődést eredményezhet.
Kedves Balázs. Hol találok elérhetőseget vagy csoportot ahol te aktív vagy? Terapeuta vagyok, édesapám grandiózus narcisztikus volt, a párkapcsolatokban volt részem rejtett és grandiózus narcisztikusban. Gyógyulok és sokat segített amit tőled kaptam. Azon gondolkodtam, hogy te egy gyógyult narcisztikus vagy e? 🙈 A leg lényegre törőbb információkkal találkoztam a csatornádon.
Nagyon jól megfogalmazod a dinamikájukat. De hiába tudjuk mivel állunk szemben, mikor benne vagyunk, mégis nehéz lépni olykor, mert jobb időszakokban ott a remény, hátha ezúttal változik, jobb lesz.
Folyton nézni kell ilyen videókat, mert hemzsegnek a nárcik mindenhol.
Köszi Balázs!
Már egyáltalán nem érdekel mi van vele. Már csak az undor maradt....hála az égnek..hosszú út volt, de már megszabadultam tőle.
Így igaz gyönyörű szép volt minden,egy évig! 2evig éltünk együtt, mindent ígért vitt minden hová egy idő után észre vettem már nem érdekel őt ,volt mikor simult hozam el kapott még puszilt. Máskor hozzám sem szólt , teljesen ki szivdta az erőmet meg tudtam vanas nő az életében hazudott kihasznált állandó fejfájás lelkileg tönkre tett,5dik parkolásra hagytam ott!Mindég mondta aludjak ra egyet reggel minden rendben volt !De már nem bírtam tovább így haza jöttem,72eves nem vagyunk fiatalok özvegy vagyok nyilas ő kos ilyen helyzetben soha nem voltam 47evet éltünk együtt a férjemmel de ilyen nem volt!Bár előbb léptem volna es meg ő van megsértődödve!!!! Nagyon fáj hogy mit tett velem ,bízom a jóisten ben meg gyógyít!Most nagy a szerelem a másik nővel ,de ő is így fog járni az már az ő dolga!!!!Sokat tettem a kapcsolatban bízom benne hamarosan jobban leszek igen nagyon szerettem !!! Őt. már nem erdemeltem ! Köszönöm szépen! Rossz egyedül !
Ez tökéletes volt, mint mindig!👍 Olyan volt, mintha ismernél minket személyesen, és rólam és a nárcisztikus páromról beszéltél volna! Sajnos ugyanezek zajlottak le: izoláció, függőség kialakítása, totális kontroll. És tényleg így van, ahogy mondod, folyamatosan az ő lelki jólétéért dolgozom, és amikor már kezdem feladni, mert semmi sem jó neki, akkor mindig megcsillant valamit, ami újra reményt ad, de csak egy napig vagy óráig, aztán minden kezdődik elölről...😞
Igen, sajnos 😢
@@Csabytime Ördögi Pszchológia mesterei. Kell tudni nemet mondani neki. Ha nincs hatalma mással próbálkozik,ha nem jön be elmenekül.
Én nem jöttem rá, csak az volt furcsa, hogy nem tudom elhagyni! A végén sikerült! Mikór rájöttem mindenre!
❤️❤️
Szeretettel köszöntelek Balázs. Minden szavad így van így igaz így történt. Köszönet érte, hogy halgathattam e tanulságos videót. Üdv. Márta ❤
Igen így van. A szàjàba adtam mi az ami hiànyzott nekem, ö meg 200%osan megadta...Sokáig nehéz volt erröl lemondanom...De rà kelett jönnöm ez csak jàtszma.Köszönöm, szuper Video!😊😊😊
Én kiléptem! Lezartam. De a lelkemben azota is szenvedek. Pedig már 8 honapja. Nem is értem,hogy miért is gondolok rá még mindig? Hiszen tudom,hogy egy narcisztikus ember. Köszönöm szépen amit mondott. Mindig érdeklődve hallgatom. És abból meritek magamnak új erőt.
Különös mondatokat hallottam."Mi nem hagyjuk el egymást."" Én bárkivel megértem magam.". Isten megérintett mikor összetörtem. Egy olyan párkapcsolat amit soha nem éltem még,szenvedtem leépültem,de mégis akartam. Millió ember szereti, állandó egészségtelen kapcsolatba velük,reggeltől estig telefonált,mindenki imádta,és en csak szolgálhattam. Véleményem nem lehetett. Spirituális személyiség, coatch egyebek, állandó szakítások,civódások,megváltoztam, elhanyagolram magam,a hobbikat,barátokat, gyerekem se szerette. Mégis a rabja voltam, egy illúzió rabja.Bármit megcsinált amihez kedve volt,nem érdekelte hogy zavart, önértékelésem megszűnt,az ő hibái miatt is én kértem bocsánatot ő soha,csak legyünk ismét jóba. A környeztem furcsán néz rám, ha valamit rá akarok olvasni ami nem egyezik a valósággal amit cainál azt mondja kezeltessem magam.
Dettó !! De már látom hogy én nem csinálom tovább
@@martinkaszala7835 Ezt egyedül te döntöd el,de figyelmeztetlek olyan mint a drog. Egy szóval visszaránt a szenvedésbe, és elhitrti veled neked kell változni. A környezetetrkben pedig másokkal hogy te vagy a hibás,te könyörögted vissza magad. Ha résen vagy odafigyelsz ezekre,és megmutatod nekik az ellenkezőjét bizonyítékkal.
Nehezebb egy gyermekkel elhagyni, főleg , ha azt szeretné ,hogy minél többet együtt legyen az apukájával az óvodás kislány. Hogyan lehet megértetni vele, ez nem biztos, hogy jó.Bizonyos idő múlva a lány is függővé válhat. Nincs kiút.
Igen, a gyermeket jobban féltjük már, mint magunkat.
Óh, bárcsak lenne valami megoldás! Lehetetlennek tűnik. Csak Isten tud ilyenkor segíteni.
Köszönjük! Szuper volt!
Minden szó igaz...ezeken mentem én is keresztül...
A szerelem bombazas most már elmult kifordult Magából féltékenye akar tenni ha szamon kerem kiabál fenyeget.
Pontosan így van!!!
Még nem találkoztunk de külföldön dolgzik él de beleszerettem es nem tudok kilépni a kapcsoltabol.A szerelem 13:23
Minden így igaz.
Nagyon sokszor anyagi fugges miatt nem tud lepni az aldozat. A narcisztikusok eloszeretettel epitenek ki anyagi fuggest az aldozatuknal.
Sajnalom,hogy nem 45 evvel ezelott hallottam errol.
" Áruló vagy, "nem ezt ígérted",mindig melletted voltam" -ilyeneket mond. Olyan az élet vele mint egy hullámvasut. A semmiért mély hallgatásba merül,amikor érzi hogy a párja elmenne,ujra jópofizik.Ès ujra jön a reménykedés is.
Sikerült elhagyni nagy nehezen 5 hónapja
Szuper videó lett🤍
❤️❤️❤️❤️❤️
Kedves Balázs.2 hónapja ismertem meg egy nárcisztikus ferfit nagyon sokat segíten 13:23 13:23 ek a videoid.Elso perctől
Kedves Balázs a videoid megnézése közben döbbentem rá hogy én is ilyen kapcsolatban élek minden így történt meg volt az eldobas is de nem váltunk el kíváncsi lennék hogy ezután mi következik a férjem hetven öt éves köszönöm szépen
Abban éltem félelem verés meg alazasban
Mi soha nem találkoztunk, nagyon messze lakunk egymástól.
Most felesége van, munkája van stb.
Köszönöm szépen, szép estét kívánok szeretettel ❤❤❤
Nárcisztikus - A LEgkeményebb drogok. Teljes toxikus por felhő. Miután leszakadunk nagy nehezen az "anyagról,, és feltesszük a kérdést, Drogok nélkül lehetünk szerelmesek? ...
❤
A traumas kotes mar letre johetett? Ezért nem tudom elhagyni?Mi tevő legyek hogy el tudjam hagyni.Koszonom
Én kijöttem egy ilyenből 8 év után ( azt hiszem rejtett nárci volt) de sajnos anyu 33 éve van benne :( egy nárcisztikus szociopatàval.
Ez az ember az apám😢
Volt,hogy szembesitettem anyut a dolgokkal és még szegény apamat sajnálta, hogy milyen szörnyű gyerekkora volt.
Néztem oke az enyém szuper volt😢🙄💩anyu sajnos teljesen függ tőle, és szerintem már azt sem tudja kicsoda is ő... folyton meg akar felelni neki. Látszik, hogy szorong és szarul van tordeli a kezeit, el szivja a napi egy csomag cigit, de mikor meg kérdeztem fél-e apumtól és szoronge azt mondta nem szorong és nem fél tőle, ő jól érzi magát...pfff
Tudatában vannak a nárcisztikusok ezeknek a taktikáiknak, v.alapból csinálják?
Mi a különbség a borderline, és a nárcisztikus hullámvasút között?
Röviden a borderline az érzelmei miatt hullámvasutaztat a kapcsolatban, érzelmi diszregulációja miatt, a nárcisztikus meg a szakaszos megerősítés által okozott bizonytalanság miatt kialakítja a partnerében a függőséget.
@@bennfentes77 Köszi...akkor ha jól értem, a borderline ezt nem tudatosan teszi, csak belesodródik, a felfokozott és szabályozatlan érzelmei miatt, míg a nárcisztikus inkább manipulatív módon teszi ezt.
Nárcisztikusok gyakran alkalmazzák ezt a technikát (szakaszos megerősítés)hogy kontrollt gyakoroljanak mások felett: váratlanul és szeszélyesen nyújtanak figyelmet vagy elismerést,ami megnehezíti az áldozat számára az előre látást,minden kiszámíthatatlan és nem kiszámítható, ezért függőséget okozhat a nárcisztikus elismeréséért és jóváhagyásáért áhitozva, de a reakciók sosem kiszámíthatóak, hiába csinálja pl azt a dolgot ugyan úgy ahogy régebben amiért akkor elismerést kapott. Ez az ingadozó , kiszámíthatatlan viselkedés erős érzelmi kötődést eredményezhet.
@@bennfentes77Így van.😢
Zseniális!
.
Kedves Balázs.
Hol találok elérhetőseget vagy csoportot ahol te aktív vagy?
Terapeuta vagyok, édesapám grandiózus narcisztikus volt, a párkapcsolatokban volt részem rejtett és grandiózus narcisztikusban. Gyógyulok és sokat segített amit tőled kaptam.
Azon gondolkodtam, hogy te egy gyógyult narcisztikus vagy e? 🙈 A leg lényegre törőbb információkkal találkoztam a csatornádon.