Nekem is van, nagyon szúr és nem lehet kiszedni a tüskét. Nem akartam csak úgy kidobni pont emiatt, hogy ne szaporodjon . Több mint egy éve nem öntöztem ,eső sem éri ,de még mindig zöld. Nagyon szívós . nem szabad a természetbe kivinni.
@@livmarlin4259 Nagyon sértő és bántó számonra ez a két kérdése. Nem is értem, hogy Ön szerint nekem miért nincs jogom a magyar tájhoz, a magyar természethet, Magyarországhoz.
Azért elgondolkoztató az is, hogy az ilyen invazív (és persze más nem ennyire agresszív) fajok hogyan lehetnek életképesek, míg más őshonos növények kipusztulnak. A klimatikus körülmények változnak, ezt is el kell fogadni (sajnos), és bizonyos szinten túl nem lehet rá hatásunk. Mivel változik az élő környezet, szinte kötelezően változik a fauna is benne. "Kiszárad az orgona" és virágzik a medvetalp. Nyilván nehéz megélni egy évszázados dolog elmúlását, és nem minden területen (pl. legelő) tolerálható, de az élet ott és úgy tör magának utat, ahol és ahogy lehetősége van rá.
Ilyenkor hol vannak a zöldek? Ők is élőlények , csak itt telepedtek meg. Akármennyire is nem őshonosak mint a cigánok, meg kell próbàlni együttèlni velük. Öleljük meg őket :) .
Nyilván olyan ultethette ki a kaktuszokat akik szeretné hogy tiszta Amerika legyünk. Nagyon jó a kezdeményezés, védeni kell az értékeinket. Egyébként ez nem az önkormányzat vagy az állam feladata lenne!? Mindent a civilekre löcsölnek.
Nem "lőcsölnek" ők semmit senkire, csak szimplán lesz*****ják.... Nem hoz gyors profitot egy ilyen munkálkodás, így egész addig nem foglalkoznak vele, amíg nem a saját hátsókertjükben jelenik meg magától...
szóba jött az akác. Én azt glifoszát alapu írtóval pusztítom. Vettem egy házat ahol akácot ültettek kerités oszlop gyaránt kb 100 éve. Az egész udvart beszötte a gyökere és hiába mérgezték ki az öreg fákat, gyökérből mondenhol hajt. Lepermetezem gyomirtóval, kiszárad és a környékén a fű is. Rá egy évre a fű visszanő de az akác már nem. Nem lehet vajon így a kaktuszokat is írtani? Igaz h egy évre eltűnik a fű is de az regenerálodik a következő szezonra.
Ne mérgezze a természetet! Az akác és ez a kaktusz se okoz olyan nagy kárt a hazai flórában. Az ember is invazív faj, elterjedt az egész földön. Nem volt őshonos a legtöbb helyen és sokkal kártékonyabb, mint ezek a növények, pl glifozátot gyárt és használ.
@@zoltanlukatsovics5845 köszönöm visszajelzését. Tisztelem véleményét és osztom. Eme úton szeretném írásban megkérni Őnt hogy ne szaporodjon. Szívességet tesz a természetnek redukálva az emberi faj ökólábnyomát a föld faunájában. További kellemes délutánt és szép hétvégét kívánok önnek. Üdvozlettel B.
Nagyon sok gyomírtóval szemben ellenálló. Arról nem beszélve, hogy a mag akkor is ott marad, ha növény elpusztul és a mag csíraképes marad. Érdekelt volna mit kezdenek vele, ugyanis a komposztálással a mag csíraképes marad. Talán a növény magas cukor tartalma miatt érdemes lenne alkoholt főzni belőle, a hőtől a mag elveszti a csíraképességét.
Sziasztok szerintem csak hozzatok olyan vadállatokat ami ezt a kaktuszt eszi és éhesen oda kirakni őket ahol ez a kaktusz van és majd lassan megeszegetik később a vadállatot meg ha problémázik valamit könnyebb kilőni mint a kaktuszt kiásni.rákell mindent bízni a természetre megoldják szépe egymást.üdv
Ezeke az ötletek szoktak úgy elsülni, mint pl. a harlekin-katica esete...Ami első körben ugyan levéltetűt fogyaszt, de ha az elfogy, akkor jönnek az őshonos katicák, sőt. ha nagyon elgurul nála a gyógyszer, az emberbe is kellemeseket tud beleharapni... A parlagfűre is tudtak volna behozni természetes ellenséget Amerikából, de pont a fentiek miatt nem tették...
Mi termesztjük, de nem tudunk belőle eleget termelni. A gyümölcsét 2000 Forintért adjuk kilóját. A megtisztított leveleit meg 1000 és 2000 forint között, attól függően mennyire friss. Szóval most kb olyan 100000 Forintot dobtatok a komposztba.
@@livmarlin4259 24.hu munkatársainak videóanyagát szeretném látni a Magyarorszagon található invazív fajok térhódításának mértékétől kronológiai szempontal és nem google keresési eredményket. Ezt jeleniti az első kommentem 2. mondata.
Nem értem egyesek miért köpködik a kaktuszt. A krumpli, a paradicsom, a paprika, és a kukorica sem őshonos európában. Ennyi erővel az is Fújj!! Meg irtsuk ki. Meg ne edd meg mert nem őshonos itt.
Amiket felsorolsz, azok mind haszonnövények. Ezek a kaktuszok nem. Gondot viszont simán okoznak, ha azok például egy legelő közepén vernek gyökeret. De egyébként ez el is hangzik a videóban...
a legeslegszomorúbb, hogy vannak emberek, akik ennyire ráérnek, hogy ilyenekkel foglalkoznak és azt hiszik, hogy ezzel hatalmas szívességet tesznek a Földnek és az emberiségnek... ha megfigyelitek, mind kísértetiesen hasonló karakter: szemüveg, beszédmód stb. - érdekes
×...., de csak annyi szóljon melletük is, hogy az akác nem örökzöld, de a kaktusz meg igen ,és így emiadt versenyelőben van a többi őshonos évelő növényünkel szemben, de igazából nálunk is van homoki örökzöld pl.: Naprózsa, ami még bőven kevés még kéne minimum + egy hasonló örökzöld törpecserje, és azok már együtt fel tudnak venni e versenyt a kaktuszal a homokságban.
@@editkiss5127 Egyik sem őshonos. Mindkettő tüskés, mindkettő invazív, mindkettő ehető. Teljesen igaza volt. Egyébként meg ténylegesen változik a klíma. 3 hónapig 40 fokok lesznek nyáron, mint a mediterránban. A természet ösztönösen tudja, és készül fel. Ha megpróbáljuk megállítani, és a status quo-t visszaállítani, csak kárt csinálunk hosszú távon. Mindig is az élt túl, aki igazodott a környezethez, és nem küzdött ellene. Üdv!
Kevély / írta nekem hogy " a te letezesed butaság edit." Zoltán lukatsovics írására írt valaszomra. Megmondana nekem valaki hogy erre mit lehet válaszolni?
Ennek semmi értelme. Pár unatkozó kutató és diák időtöltése. Az akác se honos, mégis jól elvan. Inkább menjetek utat építeni! Annak nagyobb társadalmi haszna lenne! Pont az Alföldön rettenetesek az utak.
@@Buzz0216 A "jól elvan"-t úgy értettem, hogy nem írtják buzgó kutatók, pedig az akác sokkal veszélyesebb a hazai flórára, hisz egy fa, fölémagasodik és túlnő szinte mindent. Ezt a szerencsétlen kaktuszt szinte az összes hazai fűfaj elnyomja, mert ez a kaktusz nem tud 30 cm-nél magasabbra nőni, míg a füvek elérik az egy métert, hacsak nem egy különösen terméketlen, száraz homoktalajjal van dolgunk, mint esetünkben, ahol irtottak. Ebből pedig kevesebb van. Nem jelent veszélyt a hazai flórára, nem úgy mint az akác, ami mindenhol elterjedt. Ezek inkább szinesítik a tájat nyár eleji tömeges, gyönyörű nagy sárga virágaikkal. Nekem is van a sziklakertben, de alig tudom életben tartani, mert gazdagabb, kötöttebb a talaj, a füvek háromszor túlnövik.
Remélem, ezt nem mondod komolyan. Talán annál, hogy neked nagyon tetszik, fontosabb, hogy minimum aggályos egy ilyen inváziós faj megjelenése egy élőhelyen, főleg, ha ilyen kiválóan el tud szaporodni.
Köszönjük amit tesztek ! Az ember esze megàll .hogy vàltozik a vilàg !🙏
Nekem is van, nagyon szúr és nem lehet kiszedni a tüskét. Nem akartam csak úgy kidobni pont emiatt, hogy ne szaporodjon . Több mint egy éve nem öntöztem ,eső sem éri ,de még mindig zöld. Nagyon szívós . nem szabad a természetbe kivinni.
Annyira csodás, hogy ember társaink a magyar természetet és tájat is szuperül tönkre tették!
@@livmarlin4259 Nagyon sértő és bántó számonra ez a két kérdése. Nem is értem, hogy Ön szerint nekem miért nincs jogom a magyar tájhoz, a magyar természethet, Magyarországhoz.
Sok sikert a munkatokhoz.💪💪💪
Neked is, kedves Buzika! 😍😍
@@livmarlin4259
Nem ő, hanem a gugli 🤣
Rendes emberek.🤝
Hol lehet beszerezni? Ingyen is vinném. Aki tud segítsen.
Ha beleásnak, akkor átminősítik a területet? Na, majd ha a jószág nem tud mit legelni, és gallyra megy a gazdasága, akkor mit fog szólni?
3:15 pedig benne kéne lennie már.
Az gáz ha épp kaktuszfügét zabálok miközben ezt nézem?
kedvenc gyümölcsöm xdd
Ez a video tökéletesen elmondja a mai magyarok lényegét 😆
Miért, mi a mai magyarok lényege szerinted?
Azért elgondolkoztató az is, hogy az ilyen invazív (és persze más nem ennyire agresszív) fajok hogyan lehetnek életképesek, míg más őshonos növények kipusztulnak. A klimatikus körülmények változnak, ezt is el kell fogadni (sajnos), és bizonyos szinten túl nem lehet rá hatásunk. Mivel változik az élő környezet, szinte kötelezően változik a fauna is benne. "Kiszárad az orgona" és virágzik a medvetalp. Nyilván nehéz megélni egy évszázados dolog elmúlását, és nem minden területen (pl. legelő) tolerálható, de az élet ott és úgy tör magának utat, ahol és ahogy lehetősége van rá.
Ilyenkor hol vannak a zöldek? Ők is élőlények , csak itt telepedtek meg. Akármennyire is nem őshonosak mint a cigánok, meg kell próbàlni együttèlni velük. Öleljük meg őket :) .
elnyomja azt a szép sárga füvet ?
Nyilván olyan ultethette ki a kaktuszokat akik szeretné hogy tiszta Amerika legyünk.
Nagyon jó a kezdeményezés, védeni kell az értékeinket. Egyébként ez nem az önkormányzat vagy az állam feladata lenne!? Mindent a civilekre löcsölnek.
Persze, minden IS az állam feladata...meg az is, hogy a hozzád hasonlók helyett gondolkozzon...
Nem "lőcsölnek" ők semmit senkire, csak szimplán lesz*****ják....
Nem hoz gyors profitot egy ilyen munkálkodás, így egész addig nem foglalkoznak vele, amíg nem a saját hátsókertjükben jelenik meg magától...
nem elég a parlagfű meg brüsszel, még ez is... mi lesz velünk..?! : )))
A rosebb egye meg azt, aki ezt teszi evel a szép növénnyel!
Hozzá nem értő még gyönyörködhetik is a látványtól...
Osztán később fölfordulhatik, ha kiszorítja a haszonnövényeket, gyepet.
Mindig is irtoztam a kaktuszoktol.
@@editkiss5127 Fúj migráns
szóba jött az akác. Én azt glifoszát alapu írtóval pusztítom. Vettem egy házat ahol akácot ültettek kerités oszlop gyaránt kb 100 éve. Az egész udvart beszötte a gyökere és hiába mérgezték ki az öreg fákat, gyökérből mondenhol hajt. Lepermetezem gyomirtóval, kiszárad és a környékén a fű is. Rá egy évre a fű visszanő de az akác már nem. Nem lehet vajon így a kaktuszokat is írtani? Igaz h egy évre eltűnik a fű is de az regenerálodik a következő szezonra.
Ne mérgezze a természetet! Az akác és ez a kaktusz se okoz olyan nagy kárt a hazai flórában. Az ember is invazív faj, elterjedt az egész földön. Nem volt őshonos a legtöbb helyen és sokkal kártékonyabb, mint ezek a növények, pl glifozátot gyárt és használ.
Menj a fenébe a glifozátoddal!
@@zoltanlukatsovics5845 köszönöm visszajelzését. Tisztelem véleményét és osztom. Eme úton szeretném írásban megkérni Őnt hogy ne szaporodjon. Szívességet tesz a természetnek redukálva az emberi faj ökólábnyomát a föld faunájában. További kellemes délutánt és szép hétvégét kívánok önnek. Üdvozlettel B.
@@bunsoft2 Lehet úgy élni és szaporodni, hogy nem pusztítjuk természetet a szükségesnél jobban.
@@zoltanlukatsovics5845 🤡
Nagyon sok gyomírtóval szemben ellenálló. Arról nem beszélve, hogy a mag akkor is ott marad, ha növény elpusztul és a mag csíraképes marad.
Érdekelt volna mit kezdenek vele, ugyanis a komposztálással a mag csíraképes marad. Talán a növény magas cukor tartalma miatt érdemes lenne alkoholt főzni belőle, a hőtől a mag elveszti a csíraképességét.
Sziasztok szerintem csak hozzatok olyan vadállatokat ami ezt a kaktuszt eszi és éhesen oda kirakni őket ahol ez a kaktusz van és majd lassan megeszegetik később a vadállatot meg ha problémázik valamit könnyebb kilőni mint a kaktuszt kiásni.rákell mindent bízni a természetre megoldják szépe egymást.üdv
A kecske mindent megeszik.
Ezeke az ötletek szoktak úgy elsülni, mint pl. a harlekin-katica esete...Ami első körben ugyan levéltetűt fogyaszt, de ha az elfogy, akkor jönnek az őshonos katicák, sőt. ha nagyon elgurul nála a gyógyszer, az emberbe is kellemeseket tud beleharapni...
A parlagfűre is tudtak volna behozni természetes ellenséget Amerikából, de pont a fentiek miatt nem tették...
Pazarlás kidobni, mert ehető. Nagyon tápláló, és egészséges bio étel.
Mi termesztjük, de nem tudunk belőle eleget termelni. A gyümölcsét 2000 Forintért adjuk kilóját. A megtisztított leveleit meg 1000 és 2000 forint között, attól függően mennyire friss. Szóval most kb olyan 100000 Forintot dobtatok a komposztba.
Annyi minden más is van nálunk ,ami tápláló és egészséges
@@attilaistenostora. A tüskét leégeti tek?
De akkor se pazaroljunk.
A tüskét késsel kell levágni, egészen tőből. Mi is így csináljuk.
Hmm ez érdekes volt.lehetne még hasonló az invazív fajokról
Pl. arról az invazív fajról, amelyik az 1400-as években került Magyarországra és úgy szaporodnak, mint a nyulak!
Úqymint, kipcsak, dakota, jordánparti székely?.....
@@livmarlin4259 Nem nem arról. Növénekről szeretnék làtni.
@@RA... Hát, ott van pl. a parlagfű vagy az akác. Utóbbival nekem semmi bajom.
@@livmarlin4259 24.hu munkatársainak videóanyagát szeretném látni a Magyarorszagon található invazív fajok térhódításának mértékétől kronológiai szempontal és nem google keresési eredményket. Ezt jeleniti az első kommentem 2. mondata.
Jó jó, de a gyümölcse finom nem?
Na!
Az a zsebkendősarknyi 500m² aztán tényleq naqy terület...
😂
Semmi értelme kiszedni mert úgyis kinő ujra
Támogató kommet
Baracsi tüske fejlesztett változat.
.
Innen nézve nem éppen női munkának tűnik az irtása.
Ha a nők kiszorítják a férfiakat az egyetemekről, akkor az.
Ingyen kaktuszfüge!!
@@livmarlin4259 nana hogy beszélsz idösebekel?
Invazív faj ide vagy oda, de röhej, hogy túlél itt ez a kaktusz... 🤣🤣
Amúgy akinek hasonló problémája van, én szívesen fogadom a baromi sok kaktuszt.
Nem értem egyesek miért köpködik a kaktuszt. A krumpli, a paradicsom, a paprika, és a kukorica sem őshonos európában. Ennyi erővel az is Fújj!! Meg irtsuk ki. Meg ne edd meg mert nem őshonos itt.
Amiket felsorolsz, azok mind haszonnövények. Ezek a kaktuszok nem. Gondot viszont simán okoznak, ha azok például egy legelő közepén vernek gyökeret. De egyébként ez el is hangzik a videóban...
A medvetalp kaktusz is haszon növény. Csak a primitív emberek tartják dísznövényként.
@@attilaistenostora. Értsd már légyszi, amit írok és ami a videóban is elhangzik. Igen, hasznosítható, de nem a legelő közepére random kidobva.
Állítsatok már magatokon ember mit akartok
Mondjuk az nem aso hanem villa.; D
*ásóvilla
@@tamas8890
Köszi, nem tudtam hogy ilyen is létezik kicsit furcsának is találtam mert nekünk nem ilyen van.
a legeslegszomorúbb, hogy vannak emberek, akik ennyire ráérnek, hogy ilyenekkel foglalkoznak és azt hiszik, hogy ezzel hatalmas szívességet tesznek a Földnek és az emberiségnek... ha megfigyelitek, mind kísértetiesen hasonló karakter: szemüveg, beszédmód stb. - érdekes
Te meg ráérsz ide kommentelgetni, gondolod ezzel teszel valami hasznosat a Földnek? Idióta 🤡
Ezek a bolondok kiirtás helyett inkább adnák el a kaktuszt! Ha csak a benzinpénz jönne vissza, már megérné.
Az a bolond inkább lenyelt volna téged anno, mint felnevelés után idkommentelj baromságot...
@@viktormerle7882 Tudod mennyibe kerül 1 db kaktusz bármelyik kertészetben? Na ezt a számot szorozd meg több ezerrel. Nem kis összeg jön ki!
@@livmarlin4259 Direkt csinálod ?
@@tamassomogyi3785 Még pálinkát is lehetne főzni belőle!
Az akácot miért nem irtjátok ki? Az se őshonos!
Ne haragudj most butaságot írtál.
A kettőt hogy lehet osszehasonlitani.
×...., de csak annyi szóljon melletük is, hogy az akác nem örökzöld, de a kaktusz meg igen ,és így emiadt versenyelőben van a többi őshonos évelő növényünkel szemben, de igazából nálunk is van homoki örökzöld pl.: Naprózsa, ami még bőven kevés még kéne minimum + egy hasonló örökzöld törpecserje, és azok már együtt fel tudnak venni e versenyt a kaktuszal a homokságban.
@@editkiss5127 A te létezésed a butaság edit
@@editkiss5127 Egyik sem őshonos.
Mindkettő tüskés, mindkettő invazív, mindkettő ehető. Teljesen igaza volt.
Egyébként meg ténylegesen változik a klíma. 3 hónapig 40 fokok lesznek nyáron, mint a mediterránban. A természet ösztönösen tudja, és készül fel. Ha megpróbáljuk megállítani, és a status quo-t visszaállítani, csak kárt csinálunk hosszú távon.
Mindig is az élt túl, aki igazodott a környezethez, és nem küzdött ellene.
Üdv!
Kevély / írta nekem hogy " a te letezesed butaság edit."
Zoltán lukatsovics írására írt valaszomra.
Megmondana nekem valaki hogy erre mit lehet válaszolni?
Ennek semmi értelme. Pár unatkozó kutató és diák időtöltése. Az akác se honos, mégis jól elvan. Inkább menjetek utat építeni! Annak nagyobb társadalmi haszna lenne! Pont az Alföldön rettenetesek az utak.
Amúgy igen, jogos lehet ,de....×
tényleg nem értetted meg miről van szó?
Szerintem nézd meg újra. Szövegértésből 1es
Orsós dolga utat építeni!
@@Buzz0216 A "jól elvan"-t úgy értettem, hogy nem írtják buzgó kutatók, pedig az akác sokkal veszélyesebb a hazai flórára, hisz egy fa, fölémagasodik és túlnő szinte mindent. Ezt a szerencsétlen kaktuszt szinte az összes hazai fűfaj elnyomja, mert ez a kaktusz nem tud 30 cm-nél magasabbra nőni, míg a füvek elérik az egy métert, hacsak nem egy különösen terméketlen, száraz homoktalajjal van dolgunk, mint esetünkben, ahol irtottak. Ebből pedig kevesebb van. Nem jelent veszélyt a hazai flórára, nem úgy mint az akác, ami mindenhol elterjedt. Ezek inkább szinesítik a tájat nyár eleji tömeges, gyönyörű nagy sárga virágaikkal. Nekem is van a sziklakertben, de alig tudom életben tartani, mert gazdagabb, kötöttebb a talaj, a füvek háromszor túlnövik.
direkt elfogom szórni mindenhova a magját mert nekem nagyon tetszik :D
Remélem, ezt nem mondod komolyan. Talán annál, hogy neked nagyon tetszik, fontosabb, hogy minimum aggályos egy ilyen inváziós faj megjelenése egy élőhelyen, főleg, ha ilyen kiválóan el tud szaporodni.
@@SuperUBii mindig is szerettem a sivatagi, nevadai tájakat, most végre magyaroszágon is élvezhetem, 100% szórni fogom ennek a magját mindenhova