Láthatóan (hallhatóan) sokat tanulsz a műfaj bit úttörőitől, már nálad is kötelező elem a repülőgépzúgás 😉 (viszont ha az elhallgat, itt gyurgyalag+Zolika a háttérzene (meg néha csak a szél, az a legszebb), ott legfeljebb poprádió és a motorosok). A bögréhez megpróbálnám nem teljesen kinyitni a tartókat, csak az összecsukott helyzethez képest kb. 60(?) fokban, hogy a kar teljes nyitottságnál egyébként lefelé eső éle vízszintesen felfelé nézzen, (nemtom, menyire érthető). Ha nem jön be, más bőrére mindig van még pár écám. Klassz lett megint, köszönjük nagyon!
A heti kisregényem. 😆 Ezzel a Ninjával nekem is volt egy köröm. Ugye a "forint" is, meg akkor még azt hittem mennyire lényeges, hogy kicsire össze lehet hajtani, na és az olyanok között már akkor is ez volt a legolcsóbb. Hááát, nagyon nem lényeg ez a hajtogatás. Hacsak nem grammozik az ember. Nagyon kevés az a 3 ágú tartó rész. Szerintem pont fordítva van mint amit mondtál. Nem nagyobb edényekhez lenne jó, pl serpenyőhöz, hanem csak a kisebbekhez. Ha nagyobb edényt raksz rá az olyan szinten fog táncolni amiatt, hogy gyakorlatilag három "késhegyen" kellene megállnia, hogy egy rossz mozdulat és szedheted össze a földről a kaját. Ez 4 ágnál még működik is, de a 3-nál be tud fordulni két ág közé, vagy mellettük lefelé. A kisebb edények viszont beállnak a tartók fogazására lentebb, szóval arra elég a három láb. A nagyobb edényekhez nem. Nekem nagyon nem volt praktikus, de végül elhajlott az egyik ág, és ott meguntam vele az egyensúlyozást. A megoldás meg az lett, hogy elengedtem ezt a hajtogatós, kicsire összecsomagolós dolgot és vettem egy dekást, az MT100-ast. Az négyágú, fix, nem hajtogatható, valami 8-9000Ft volt (szerk: megnéztem, most 9990) és 10 év garit adnak rá, azaz tudom ütni a boltban a pultot ha kellene. De nem kell, mert a zsírt kisütöd rajta ha világvégekor vaddisznót kellene vágni olyan stabil. 😁 Megáll rajta a kisebb titanium bögre, de a serpenyő is. Sőt a fogazása is sokkal jobb az ágaknak. A ninján nagyon ritkán vannak a fogak, túl nagyok, ez jobb ha sűrűbb. Na a dekáson ez pont jó. (nekem legalábbis de látod a képeken) Mindenhogy egyenesbe tudod rakni az edényt rajta. Meg nem ez a hülye szúrólángja van, hanem körbe adja le. Szúrólángnál feszt keverni kell a közepét, mert megkapja a kaját. Még ha nem is ég le, mert jó az edény, akkor is azon a ponton éget / szárít / barnít. De pl egy serpenyőnek a széle meg sokkal hidegebb, nem is egyenletes a hő. Ja meg még nagyon lényeg, hogy a dekásnál van egy műanyag tartódoboz a fejhez, amibe odafér mellé a tea, cukor, instant kávé, és ezzel praktikusan egy helyre be lehet az apróbb lomot pakolni és jól zárható. Egyből nem annyira lényeg, hogy nem tudod hajtogatni. - Ez természetesen nem neked kritika, csak gondoltam elmesélem. Ismét jó videó lett! Örülök, hogy van, jó kis vasárnap esti program! Csak így tovább!
Ja meg azt elfelejtettem írni, hogy a kisebb edényekhez, csészékhez ne hajtsd ki a lábakat és akkor megáll rajta. De az is egyensúlyozós. Kevés az a három ág...
HA sikerül rendesen megcsinálni a másikat vékonyabb csővel ez lesz a tartalék. Csak mert nem egyforma magas mind a három lába, ezért ferde rajta az edény. Annyira nem volt azért jó vásár. Működik de .....
Szia! Eszembe jutott hogy az a szűkítő nem jó hozzá amit a hagyományos gáztűzhelyhez szoktunk használni? A kotyogós kávéfőzőhöz. Szép estét! Vagy inkább jó éjszakát 😅😅
30:26 De jó gazdija vagy! Boldog kutyus🙂, mennyi "jószág" örülne ha ilyen jó gazdija lenne! Köszönjük amúgy a videót, (már hiányzik az erdő! 🙂)
Láthatóan (hallhatóan) sokat tanulsz a műfaj bit úttörőitől, már nálad is kötelező elem a repülőgépzúgás 😉 (viszont ha az elhallgat, itt gyurgyalag+Zolika a háttérzene (meg néha csak a szél, az a legszebb), ott legfeljebb poprádió és a motorosok).
A bögréhez megpróbálnám nem teljesen kinyitni a tartókat, csak az összecsukott helyzethez képest kb. 60(?) fokban, hogy a kar teljes nyitottságnál egyébként lefelé eső éle vízszintesen felfelé nézzen, (nemtom, menyire érthető). Ha nem jön be, más bőrére mindig van még pár écám.
Klassz lett megint, köszönjük nagyon!
"A bögréhez megpróbálnám nem teljesen kinyitni a tartókat," Közben rájöttem én is. De már csak otthon.
A heti kisregényem. 😆
Ezzel a Ninjával nekem is volt egy köröm. Ugye a "forint" is, meg akkor még azt hittem mennyire lényeges, hogy kicsire össze lehet hajtani, na és az olyanok között már akkor is ez volt a legolcsóbb. Hááát, nagyon nem lényeg ez a hajtogatás. Hacsak nem grammozik az ember. Nagyon kevés az a 3 ágú tartó rész. Szerintem pont fordítva van mint amit mondtál. Nem nagyobb edényekhez lenne jó, pl serpenyőhöz, hanem csak a kisebbekhez. Ha nagyobb edényt raksz rá az olyan szinten fog táncolni amiatt, hogy gyakorlatilag három "késhegyen" kellene megállnia, hogy egy rossz mozdulat és szedheted össze a földről a kaját. Ez 4 ágnál még működik is, de a 3-nál be tud fordulni két ág közé, vagy mellettük lefelé. A kisebb edények viszont beállnak a tartók fogazására lentebb, szóval arra elég a három láb. A nagyobb edényekhez nem. Nekem nagyon nem volt praktikus, de végül elhajlott az egyik ág, és ott meguntam vele az egyensúlyozást. A megoldás meg az lett, hogy elengedtem ezt a hajtogatós, kicsire összecsomagolós dolgot és vettem egy dekást, az MT100-ast. Az négyágú, fix, nem hajtogatható, valami 8-9000Ft volt (szerk: megnéztem, most 9990) és 10 év garit adnak rá, azaz tudom ütni a boltban a pultot ha kellene. De nem kell, mert a zsírt kisütöd rajta ha világvégekor vaddisznót kellene vágni olyan stabil. 😁 Megáll rajta a kisebb titanium bögre, de a serpenyő is. Sőt a fogazása is sokkal jobb az ágaknak. A ninján nagyon ritkán vannak a fogak, túl nagyok, ez jobb ha sűrűbb. Na a dekáson ez pont jó. (nekem legalábbis de látod a képeken) Mindenhogy egyenesbe tudod rakni az edényt rajta. Meg nem ez a hülye szúrólángja van, hanem körbe adja le. Szúrólángnál feszt keverni kell a közepét, mert megkapja a kaját. Még ha nem is ég le, mert jó az edény, akkor is azon a ponton éget / szárít / barnít. De pl egy serpenyőnek a széle meg sokkal hidegebb, nem is egyenletes a hő. Ja meg még nagyon lényeg, hogy a dekásnál van egy műanyag tartódoboz a fejhez, amibe odafér mellé a tea, cukor, instant kávé, és ezzel praktikusan egy helyre be lehet az apróbb lomot pakolni és jól zárható. Egyből nem annyira lényeg, hogy nem tudod hajtogatni. - Ez természetesen nem neked kritika, csak gondoltam elmesélem. Ismét jó videó lett! Örülök, hogy van, jó kis vasárnap esti program! Csak így tovább!
Ja meg azt elfelejtettem írni, hogy a kisebb edényekhez, csészékhez ne hajtsd ki a lábakat és akkor megáll rajta. De az is egyensúlyozós. Kevés az a három ág...
HA sikerül rendesen megcsinálni a másikat vékonyabb csővel ez lesz a tartalék. Csak mert nem egyforma magas mind a három lába, ezért ferde rajta az edény.
Annyira nem volt azért jó vásár. Működik de .....
A 4campingon kapható palack stabilizátor, kihajtható ,három láb. 3540ft. Azzal jobban megáll a palack.További jó főzést!
Igen majd lesz olyan is.
@@bozotmunkas Meg ugyanaz Temun és Alin 300-500Ft között. :) Nekem onnan van. Faca, stabil. Szerintem ugyanarról a gyártósorról jön le...
@@Sandor_K ha meg farag magának az ember egy egyedit, az 0 ft plusz egy videoötlet is. fenyőből hamar lehet rittyenteni egyet.
Majd kipróbálom.
Szia! Eszembe jutott hogy az a szűkítő nem jó hozzá amit a hagyományos gáztűzhelyhez szoktunk használni? A kotyogós kávéfőzőhöz.
Szép estét! Vagy inkább jó éjszakát 😅😅
Nem igazán.