Csodáltam Rékát,mint Édesanya, hogy milyen ereje volt végignézni ahogy ütötték a gyerekét.Figyeltem az arcát és a sírás kerűlgetett engem is.Nem csodálom,hogy ököllel ütötte a combját .Minden elismerésem a kisnorbinak a kiállásáért.Nagyszerű gyerekeket nevelnek Rékáék.❤
@@ghosty0528 Édesem, inkább azon gondolkodhatnál, hogy lesz e valaha az életedben akár csak egyetlen nö is, aki majd megengedi, hogy megismerhesd vele ezt az érzést. Hát... elmélkedhetnél ezen.
De bunkó Palik. Mi az, hogy “anyáddal beszélek”? Szerintem nagyon is joga volt válaszolni. Talán hagynia kellett volna, hogy róla beszèljenek a feje felett?? Még ha nem is tetszett Paliknak ez a megnyilvánulás- hozzáteszem, a fiú nem az anyja helyett akarta megválaszolni a kérdést, csak közbeszúrt egy mondatot - akkor sem volt joga így degradálni a srácot.
Annyira fárasztó ez a Palik úr. Lassú és körülményes ahogy kérdez kicsit vissza kéne már venni főleg így hogy ha még ott van 2 másik riporter is. Majdnem csak ő és Réka vitte a szót.
Norbika🙄...úgy ül mellette Réka mint egy uralkodó anya,uralkodik..rányomja mindegyikre ezt a "haaatalmas" szeretetet!!! Rossz nézni..érzelmi "zsarolás".
Fojtogató szeretet.Réka is nagyon szereti a gyerekeit mint minden anya, de nagyon szeret a középpontba nem lenni, hanem szerepelni, ha van nézője!Sok néha a jelenléte, megosztó személyiség!
Na ja! Pofám leszakad… De tényleg annyira elvan maga fényezésétől ez a nő, hogy még a “hatalmas szeretetében” azt sem veszi észre, hogy épp megalázzák a fiát???? Ahhoz meg végképp nincs joga, hogy egy öthónapos (!!!) kapcsolat után részletes külső- belső elemzést tárjon a világ elé a fia barátnőjéről.
Jézusom ez a Réka...nem tehetek róla de mélységesen visszataszító minden szempontból...ezt nem lehet végignézni. Kár...Ha egyedül szerepel valamikor Norbi akkor szivesen megnézem majd.
Na akkor most tegye mindenki szívére a kezét és legyen őszinte ezzel a sráccal! Semmi tehetsége nincs a boxhoz! Egyszerűen az a mozgás kultúra, amit láttunk bizonyította! Lehet álmodozni csak így még jobban fog fájni a pofára esés…lásd nővérke nem létező érettségije vagy apuci bukott birodalma…😃😏
Norbi es Istenes Bence meccs volt a legjobb!! Palik!! Nem verték péppé Norbit!! Milyen műsort néztél? Gyönyörűen védekezett! Szép mecs volt. Gratulálok Norbinak.❤ jó egészséget kivánok és hogy váljon valóra a kitűzött célja(i)
@@jozsefnenyakas-yf1ic nincd egy ilyen feltűnési viszketegségben szenvedő családom mint neki. Arról nem is szólva, hány 17 éves van aki a szart is kipofozza belőle, de majd megtudja. Nem mindenhol haverok anyuékkal akikkel a ringbe lép
Uhh🤦♀️ Van itt baj rendesen... Valaki mondja màr meg nekik, hogy ez csak egy show műsor volt, nem olimpia...Esküszöm ez a csalàd beteg... egy jó pszichológus nem àrtana nekik... Ami a legnagyobb problèma,hogy a mèdia meg aszisztàl hozzà.... Imàdom ezt a műsort, de most csalódtam...😒
A show- nak menni kell, hagyják, hogy ássak a saját sirjukat , ahogy már sok senki celeb tette előttük már. Meg fogja is tenni , aki vágyik ilyen kétes hirhedtsegre .
Amerikai közgazdasági egyetem.😂 Az!!! Igaz nagykorúként még három éve van az érettségiig. Már látom az amerikai Ádám Zolis botrányt. Mit szed ez a család? Ez valami termékük mellékhatása? Gondolom a kérdezőket is megkínálták vele.
@@Szofi42 Mert o kamera erzekeny szegeny gyerek mar most olyan mint az apja hadar dadog es racccsol egyszerre no meg a tul suly ot ne.m nagyon mutogattjak vajon miert is ? Hat pont ezert ......
Ha nem vetted volna észre most az édesanyját is meghívták, mert őrá is kíváncsiak voltak. Hogy mit érez akkor, mikor a még kamasz fiát öthónapi felkészülés után beküldik a ringbe, és ott esetleg összeverik. De már erre sem figyeltél. Arra meg főleg nem, hogy nem Norbi helyett beszélt mert ő elmondta amit akart. Én viszont megfigyeltem, hogy neked mindenképpen a lehúzás a célod. Vajon miért? 😮😮
Te melyik schobert vagy? Azt hiszed kapsz valamit ezektől? Ha meg te vagy az egyik eszetlen, önimádó beképzelt családtag, akkor gondolkodj el azon, hogy miért lehet az, hogy egy ország utál már titeket. Nézz jó mélyen magadba, aztán gondolkodj. @@jozsefnenyakas-yf1ic
Mi ez a megszólalás, hogy anyáddal beszélek? Minimum annyi, hogy anyukáddal, vagy édesanyáddal. DE így odaszólni a vendégnek?! Lehet csak nekem szúrt ez nagyon szemet, de lehetne egy kicsit kedvesebb is lenni...
Neken nagyon nem tettszik ahogy a Rékáék celebeket csinálnak a gyerekeikből. Lehet vele pénzt keresni az igaz, azonban nem olyan érdekfeszíő egyéniségek, hogy a vízcsapból is ők follyanak. A szüleikre is értendő. Az nem is opció, hogy valamit tanuljon a gyerek?? Vagy én nem tudok csak róla??? Egyéb iránt a Farm VIP 3-ban a Norbika (ha a Dalma nem hagyja ott a kirakott puzzlet), még mindíg a puzzle kirakásával lenne elfoglalva. Tehát részemről ez nem tettszik.
Minden egyes mondatoddal mélységesen egyet tudok érteni. Rövid és tömör, lényegre törő hozzászólás, és abszolút nem sértő. Sok itt a szemellenzős, zömmel nőktől származó dícsérgetés, a másik oldalon meg a gyűlölködés.
Előbb év végén ne bukjon meg... 18 évesen másodikos a középsuliban. 😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅 Bokszolni sem tud... 18 évesen mások már 10 éve bokszolnak. Egy magyar bajnokságon 1 perc alatt ájultra vernék. 😅
Robika nem sokat tudott kibontakozni, nem jutott szóhoz😢. Szerethető fiú, láttam a farm sorozatban, ott szerettem meg. Intelligens, remélem Réka nem lesz mindig a hátamögött, mert lebénítja a gyerekét. Palik úr is a Rékának adta a szót, amikor beszélni akart, szinte beléfolytották a mondanivalóját. Erre figyeljen már riporter úr, sok a szereplése.
Intelligens? Alapvető fogalmakkal nincs tisztában. Nem beszél választékosan. Valamiért 10. osztályos 18 évesen. (Biztos nem azért, amiért répa mondja.) Azt hiszi, olimpikon lesz... 😅 Hagyjuk ezt az intelligencia dolgot! Mondd inkább, hogy helyes gyerek!
@@VamosArgentina306 Itt is teleírogatod a kommentfalat a rosszindulatú megjegyzéseiddel? Mit vétett neked ez a család, hogy mindig bántod őket? Tartsd tiszteletben, ha mások véleménye nem egyezik a tiéddel.
@@VamosArgentina306 Nem vagyok fogadatlan prókátor, csak kiváncsi vagyok, vajon te ki vagy, hogy mindenkit kiosztasz és sértegetsz ismeretlen embereket. Nem nézek utána a fizetésének, mert semmi közöm hozzá.
@@VamosArgentina306 Ja...Bocs. Nem gondoltam, hogy erre a pozícióra bérleted van. Egye a te arcodat. Te elérted már a nagykorúságot egyáltalán,? Csak mert hogy itt osztogatod a fenét mások arcába. Egyáltalán hol élsz te?
Az a baj, hogy Réka nem fogja fel, hogy fia felnőtt. Nyilván, kompenzál is de azért a sok-sok metakommunikációs megnyilatkozásuk nem egészséges. Ifj Norbi ügyes, de az anyukának már el kellene engedni. Vagy legalábbis nem ennyire megalázóan megmutatkozni a fiúval. Miért nem egyedül van itt a srác? És miért nem mehet sehova sem egyedül? Mindenhol anyu és néha igen zavarba ejtő módon.... Ödipuszi képek....
@@Szofi42 Nem érdekel más véleménye! Mindenkinek megvan a magáé, nézőpont kérdése! Én a küzdésről írtam, nem keverem bele az anyagiakat és érzelmeket! És pláne nem azért írtam, hogy akárkinek az általam leírtakkal kapcsolatban, foglalkozzak vele, kinek mi erről a véleménye! ☝️⚡
miert kell szegeny sracot ennyire elnyomni? miert kell mindennek a szuleirol szolni? Paliknak igaza volt, hogy nem o nyert es ezzel semmi gond nincs, de Rekanak az a fej, mikor ezt meghallotta🤣 tuti, hogy nem szazas a no es rettenetes lehet vele elni
Amerikában 17 évesen már kezdhetik az egyetemet. Kortársai itthon, mire ő érettségizik, de azt még várjuk ki, már az első diplomájukat tartják a kezükben. Ha minden jól is megy, valahogyan meg lesz az az érettségi (Lara bukását is figyelembe véve, pedig anyukája micsoda show-t nyomott előtte, hogy, hogy lesz meg rögtön az érettségivel egyben a felsőfokú nyelvvizsga is, ja neeem lett meg😅), meg az amerikában élő ismerősök valahogyan, esetleg tehetségesebb hallgatók kiszorítása árán is, de csak benyomják az egyetemre ösztöndíjjal, akkor is minimum 4 évvel idősebb lesz a szaktársainál. Gondolom, ez se zavarná, hiszen fel sem fogja a korlátait. Aki az emberek "tekintélyében" és nem tekintetében látja az elismerést 23:47, más mémgyárgyanús aranyköpését fel sem emlegetve szónokol, motivációs trenírozástól fellegekben járva, autóban edzésre menet, agyat mosva él, egy patyomkin-falu családban felnőve, attól mit is várjunk. Címlapokon már Miami, valóságban pedig Kazincbarcika-Külső. Persze azt is meg lehet ideologizálni. Ezen tények ellenére is kívánok minden jót neki. Amíg hasznot lehet húzni a létéből az ilyen műsoroknak (is), addig piedesztálra emelik, amikor majd már nem, akkor pedig leejtik onnan, vagy ledobják. Szerintem azt se fogja majd ilyen értelmi színvonalon észrevenni. Világbéke!
Mi a baj azzal hogyha 4 évvel idősebb? Bárki bármikor tanulhat, ez nincs korhoz kötve. Nagymamám már 40 éves elmúlt, mire oda jutott, hogy főiskolát kezdjen és le is diplomázott🙏
@@noemie.4979 Ne törd magad! Valakinek elsőre is megy az értelmezés.😄 Gondolom családtag vagy... Ja! Akadj le rólam! Írhatsz önálló kommentet is. Nem tudsz? Hát, edukálódj! Hajrá!
Norbika azért annyira nem boxol jól hogy ő olimpiai bajnok legyen ..tehetségtelen benne ..nem tud bunyózni a ringben . A mostani csajának meg sok sikert mert Réka nagyon irányítja norbikát és befolyásolja
Én kérek elnézést, de annyira idegesítő, műanyag volt a műsor, hogy nem bírtam végignézni…. 🫤🫤🫤 Más is volt így ezzel? A srácnak pacsi, ha egyszer elszakad a családtól sokra hivatott. 💪🏻
Én is így voltam a műsorral, de én azért végignéztem. Szerintem ha ezek a gyerekek valaha is kiszakadnak ebből a családból, maximum átlagos eséllyel indulnak tovább. De borzasztó nehéz egy ilyen családból "kiszakadni", hiszen már régóta előttük a példa, a csapásvonal adott, ami a jólétet jelenti, és ez nagyon vonzó, és leegyszerűsíti a gyerekek választási helyzetét. Valami értelmes dologban kéne elég tehetségesnek lenni, vagy egy nagyon erős külső befolyásra lenne szükség.
Soha nem fog elszakadni. :D Update birodalom romoknak, a kis Larci viszi az ugrit ( ameddig bírja) és Norbika csak van :D Ő is tudja, hogyha Nojnoj és Répa nélkül ő egy senki lesz.
Nyugodjatok meg, ha egy ilyen korú gyereknek ciki vagy sok valaki, akkor azt a tudtára fogja adni! Egyáltalán nem úgy néz ki Norbika, mint akinek ciki lenne az édesanyja!! ❤
Ezt a sztárolást amit a Réka levág... Iszonyatosan sok... E nélkül is tisztán látható, hogy ez a fiú kicsoda és, hogy a korához képest le a kalappal előtte. 👍👍👍 Timi Barcelonából🇪🇸♥️🇭🇺
@@VamosArgentina306 tudod miért le a kalappal mert lehet rossz tanuló valaki deee nála x évvel.idősebb emberrel boxolt aki több éve boxol...és egyébként is tesz az egészségéért más 18 éves drogozik iszik cigizig 100 kg....gondolkodj mielött vissza kérdezel 😊😉
@@henriettpecsi4945 1. Manapság népszerű a sport. Rengetegen mozognak!. 2. Nem az az átlagos, hogy egy tini drogozik. Egyáltalán nem. Dohányozni is kevesebben dohanyoznak, mint ahányan nem. Gondolkodj, mielőtt válaszolsz!
Az, hogy Palik Laci rá szól, hogy az anyjával beszél… nagyon kellemetlen, felnőtt férfival beszélsz, más interjúban nagyon érdekes, hogy nem mersz ilyet lépni. Amúgy már sokadszorra veszem észre az igénytelenséget Lacin. Ilyen műsorban fontos az ápoltság, ami a fogakra is vonatkozik, rendbe kellene végre hozatni…
OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Rubint Reka 1978.-2024. 45.-46. Eves es Ifj. Schobert Norbert Sport Budapest 2024. Budapest 2024. Budapest 2024.....❤❤❤🎉🎉🎉😮😮😮😊😊😊
Norbika ez szép és jó, de ne hidd azt hogy ez a cél könnyú lesz, ott egy komoly versenyen akár csak egy országos bajnokságon nem lesz egy Istenes Bence féle műsor. De jó szerencsét kívánok Neked
Kedves Schobert család, én mindég is nagy tisztelettel voltam, vagyok ti felétek.Csak gratulálni tudok a gyermekeitek miatt is, de van egy nagyon fájó dolog a lelkemben.Mindég az egészség mellet volt a voksotok életetekben,mi az oka,hogy egy ilyen csodás, egészséges gyereket oda dobtatok a rivalda kedvéért,hisz annyi út álhat előtte,a box,az tönkreteheti az egészségét, arcát,füleit.Norbi,egy csodás fiatal ember, megérdemelné, hogy egy szép életet éljen, szűk látókörűség, hogy állatmód kellene kitűnni ,hisz már kitünt életrevalóságával.Ne tegyétek tönkre egészséges gyereketeket!!! Gondoljátok át.Olyan csodás gyerekeket kaptatok Istentől,az életetek is gyönyörű,nagyobb érték az egészség,mint hülyére veretettni,akkor is ha majd bajnok lessz.Tisztelettel egy 65-éves anya.
Nagyjából 40 millió okuk volt rá, na meg a nagy visszavonulás és hasonló kanossza járások ellenére, most lehet megint haknizni, dőlnek a tarha cuccok, tellik megfele a tábor. Ennyit megért egy vérző orr nekik
@@Szofi42kedves,ha netán vizes lett a cipőd,mert mostanában elég sok eső esett, hát magadba törölgesd,vagy kérd meg valamelyik családtagodat ,de tisztelettel ,bizonyosan kapsz segítséget,de engem haggyál ki a kis játékodból.
@@Szofi42Ne haragudj, hogy itt szólok hozzá egy másik kommentedhez, de az adott helyen szerver hiba miatt nem engedte a rendszer számomra a hozzászólást.☹️ Ki szokták ők dugni a fejüket rendszeresen a tejszínhabból, mert az aztán a valódi élet velejárója mindenki számára. Csak az nem hoz pénzt, a cirkusz (tejszínhabos-cukormázaskodás) meg igen.
h. nem tudták h. apuka nem indul6, ugyan már. alapból tudvalevő volt-lehetett még laikusan is. nép butítás megy ám rendesen. ... ui- minek legyen szívbajos, ha háttér o. úgyis el-lerendez mindent is nekije. ...
Szimpatikusak de sajnos a szegèny sràc alig jut szòhoz!!Rèka igazi anyatigris èn birom règóta!Követtem règen fb-n de mièrt le tiltott sajnos pedig semmi rosszat nem írtam!!😢Sőt mindig neki drukkoltam..
Bàrki bàrmit mondhat de Csalàdkènt pèldamutató Csalàd ahol a gyerekek mosolya őszinte és bizony sokan szeretnénk ilyen Anyukàt… Nehèz elfogadni sok embernek, hogy bizony lehet így is…🥰
Nem minden Anya van úgy összekötve a gyerekével, hogy az építő legyen. Az élő példa erre az anyósom aki csak magára gondol és a fia egészsége és élete csak addig fontos ameddig neki haszna van belőle ( sajnos)!
Én már a kilencvenes évektől kedvelem Rékáékat. Azóta is mindig, mert olyan valóságosak. Lehet őket érteni érezni. Mindig mindent teljes mellszélességgel nagy energiákkal határozott elszántsággal csinálnak. De mindig mindent a legnagyobb természetességgel tesznek mondanak. Helyesek a gyerekeik is. Gratulálok az ifjabbik Norbinak! 😊❤ Kívánok a család minden tagjának sok sikert és örömöket az életben. Megérdemlik. 😊❤ Köszönöm a beszélgetést jó volt. 😊❤
@@jozsefnenyakas-yf1ic a második mondatodat kérdezed vagy kijelented? Mert az értelméből arra következtetek, hogy ezt kijelentésnek szántad. Ebben az esetben viszont mit keres a mondat végén kérdőjel? Tudod, a kijelentő mondat végén pontot használunk. Mindez arra enged következtetni, hogy te nem érettségiztél még. 😊
@@VamosArgentina306 Hát hallod, hogy te mekkora fazon vagy. Ezt nem is gondoltam volna. Meg kellene hajolnom elötted. De tényleg most hányadikba jársz?
Én olyan pozitivan csalodtam ebben a családban❤Norbert nagyon ügyes voltál Sztárboxban és Bencébe is pozitivan csalodtam ahogy a végén lereagálta a dolgokat és egyenlő félként kezelt ❤
Majd csináljatok még egy ilyen interjút Norbival. Szólóban.
Minek? Nem tud egy épkézláb mondatot elmondani.
Figyelmedbe ajanlom Hajdu musorat ott 2 orat hallgathatod .
Lehet hogy hagyni kéne levegőhöz jutni a gyereket. Anyuka nagyon-nagyon sok.
De sok ez a Reka. Mindig ő dumál. Szegény kis srác, alig van nyomás alatt. Nagy gratula a fiúnak szép küzdelem volt.
Réka😢😢😢😢sok(k)
Szerinted ilyen egy 17 éves fiú aki nyomás alatt van? 😮😮
Nem hiszem, hogy sajnálni kellene Norbit, nagyszerű édesanyja van és ha Rékát is meghívták, miért ne beszélhetne ő is.
Csodáltam Rékát,mint Édesanya, hogy milyen ereje volt végignézni ahogy ütötték a gyerekét.Figyeltem az arcát és a sírás kerűlgetett engem is.Nem csodálom,hogy ököllel ütötte a combját .Minden elismerésem a kisnorbinak a kiállásáért.Nagyszerű gyerekeket nevelnek Rékáék.❤
Miért bántjátok már megint Rékát.Meghívták őt is,üljön ott mint egy kuka ?
Imádom a Rékat de ideje megtanulnia csöndben maradni a gyerekei erdekeben ❤
Mit lehet ezen a nőn imádni?
@@ghosty0528ezek az "upatel"-hívők már csak ilyenek... 😅
@@ghosty0528 Édesem, inkább azon gondolkodhatnál, hogy lesz e valaha az életedben akár csak egyetlen nö is, aki majd megengedi, hogy megismerhesd vele ezt az érzést.
Hát... elmélkedhetnél ezen.
@@jozsefnenyakas-yf1ic 😂😂😂 van, köszi nénje, tolja tovább a banya tankot.
@@ghosty0528 Se.kélyes a fantáziád.
Megszoknek ha ilyen anyam lenne! Mondom anyakent! Borzalom, hogy mindenhol , mindenkinel csak neki kell szerepelnie! 🤦🏼♀️🤮
Megvédeni bezzeg nem tudja a fiát….!
Anya otthon maradhatott volna😂
Bukás anyukám, bukás 😂😂😂😂 Le a kalappal Palik! ☝️🤣 A nyekegő, iskolázatlan, bunkó, sóher family lejárt lemez! 😂
Mért fröcsögsz itt, ha te iskolázott vagy, nagylelkű, és nem vagy bunkó nyekerő?
Vagy ez legalább ugyanannyira nem igaz? 😮😮😮
Jujujjj 😜 nénike mi nem tetszik? Utazzon inkàbb 🤣🤣
Milyen jól megmutattad az erényeidet. Így már jogos, hogy lehúzzál bárkit is. 😮😮
@@enin7212Nemrég írta, hogy az esős idő miatt ragadt itt. Biztos elázott a seprűje. 😂 Akkor meg mivel utazzon?
😅😅😅
Ez a Réka valami hihetetlen😂😂😂előadja a bukást győzelemkent😂😂😂ha a Palik nem szól be, azt hinné az ember,h a gyerek nyert😂😂😂😂
Mert Palik sem értette és te sem !
@@margitkiss932 látom, te sem érted 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Gratulalok! Igy tord majd kette a 18 eves fiad lelket, hogy bukottnak csufolod!
@@szuperorsi
A saját hülyeségeden röhögsz? Ez mindent elmond a szellemi képességedről !
@@margitkiss932 rajtad röhögök 🤣🤣🤣🤣
De bunkó Palik. Mi az, hogy “anyáddal beszélek”? Szerintem nagyon is joga volt válaszolni. Talán hagynia kellett volna, hogy róla beszèljenek a feje felett?? Még ha nem is tetszett Paliknak ez a megnyilvánulás- hozzáteszem, a fiú nem az anyja helyett akarta megválaszolni a kérdést, csak közbeszúrt egy mondatot - akkor sem volt joga így degradálni a srácot.
Így van ez nekem se tetszett a Paliktól.
Egyetértek, vicces akart lenni, de bunkó lett.
Így van.
És milyen tisztelettudó Norbi.. én biztosan visszaszóltam volna.. ő meg szemlesütve visszafogja magát.
Ez nekem is megütötte a fülemet. Az interjú során többször is elhallgattatta Norbit. Ha nem kíváncsi a mondandójára akkor minek hívja meg?
Annyira fárasztó ez a Palik úr. Lassú és körülményes ahogy kérdez kicsit vissza kéne már venni főleg így hogy ha még ott van 2 másik riporter is. Majdnem csak ő és Réka vitte a szót.
Pontosan
En is elkezdtem belefaradni ebbe, illetve abba, hogy mindig ugyanugy, leiroan kerdez, mar tudom elore, mit es hogyan fog kerdezni
A Palik egy antitalentum . Mintha könyvből olvasná, amit mond éppen, nincs saját benyomása. Annyira nyomi ehhez is , szegény.
Anyukát nem lehet otthon hagyni ?😅
Norbika🙄...úgy ül mellette Réka mint egy uralkodó anya,uralkodik..rányomja mindegyikre ezt a "haaatalmas" szeretetet!!! Rossz nézni..érzelmi "zsarolás".
Fojtogató szeretet.Réka is nagyon szereti a gyerekeit mint minden anya, de nagyon szeret a középpontba nem lenni, hanem szerepelni, ha van nézője!Sok néha a jelenléte, megosztó személyiség!
Köszönöm, hogy ilyen mélyrehatóan elmagyaráztad nekünk, hogy milyen fantasztikus anya vagy. Megértettük.
Igaz😂
Na ja! Pofám leszakad…
De tényleg annyira elvan maga fényezésétől ez a nő, hogy még a “hatalmas szeretetében” azt sem veszi észre, hogy épp megalázzák a fiát????
Ahhoz meg végképp nincs joga, hogy egy öthónapos (!!!) kapcsolat után részletes külső- belső elemzést tárjon a világ elé a fia barátnőjéről.
Ilyen amikor egy anya nem tud leválni a gyerekéről. Borzalom 😢
Jézusom ez a Réka...nem tehetek róla de mélységesen visszataszító minden szempontból...ezt nem lehet végignézni. Kár...Ha egyedül szerepel valamikor Norbi akkor szivesen megnézem majd.
Es milyen nagy szerelemmel nézi őt, tökre beteg!
Bárki tud így nézni bárkire. Ne tévesszen meg. Megvédeni persze nem tudja a gyerekét… nagyon dühítő anyaként.
Hajdú Petivel van interjúja!
Na akkor most tegye mindenki szívére a kezét és legyen őszinte ezzel a sráccal! Semmi tehetsége nincs a boxhoz! Egyszerűen az a mozgás kultúra, amit láttunk bizonyította! Lehet álmodozni csak így még jobban fog fájni a pofára esés…lásd nővérke nem létező érettségije vagy apuci bukott birodalma…😃😏
Színvonaltalan emberekkel jó műsort készíteni nagy kihívás!!! Ez az adás finoman szólva is elesett....🤷♂🤷♂🤷♂🤷♂🤷♂
Norbi es Istenes Bence meccs volt a legjobb!! Palik!! Nem verték péppé Norbit!! Milyen műsort néztél? Gyönyörűen védekezett! Szép mecs volt. Gratulálok Norbinak.❤ jó egészséget kivánok és hogy váljon valóra a kitűzött célja(i)
Nem verték meg nagyon, mert Istenes vissza fogta magát. Ha akrja a második menetben fekszik a gyerek
Az “öreg“ Ganxta még most is kiverné belőle a fost. Ahogy Rékasiból! 😄
Nagyon szépen helytállt Norbi. 17 évesen öthavi felkészülés után...😊❤ Nem nagyképűen ideírogatni kell. Utána kell csinálni. 😮😮
@@jozsefnenyakas-yf1ic nincd egy ilyen feltűnési viszketegségben szenvedő családom mint neki. Arról nem is szólva, hány 17 éves van aki a szart is kipofozza belőle, de majd megtudja. Nem mindenhol haverok anyuékkal akikkel a ringbe lép
@@ghosty0528 Na. Ja.. jó nem ismertem a körülményeidet. Bocs. 😮😮
Laci! Nagyon jó, hogy a futás közbeni beszélgetést nem szorgalmazod, mert vagy futunk, vagy beszélgetünk!
Csodás, hihetetlen, fantasztikus, bűvőletes, lenyűgöző, rendkívüli, varázslatos, szenzációs, mesés. A lista a hirdetés után folytatódik...
Uhh🤦♀️ Van itt baj rendesen... Valaki mondja màr meg nekik, hogy ez csak egy show műsor volt, nem olimpia...Esküszöm ez a csalàd beteg... egy jó pszichológus nem àrtana nekik... Ami a legnagyobb problèma,hogy a mèdia meg aszisztàl hozzà.... Imàdom ezt a műsort, de most csalódtam...😒
A show- nak menni kell, hagyják, hogy ássak a saját sirjukat , ahogy már sok senki celeb tette előttük már. Meg fogja is tenni , aki vágyik ilyen kétes hirhedtsegre .
Multkor meg Norbika orvos akart lenni 😂
Amerikai közgazdasági egyetem.😂 Az!!! Igaz nagykorúként még három éve van az érettségiig. Már látom az amerikai Ádám Zolis botrányt. Mit szed ez a család? Ez valami termékük mellékhatása? Gondolom a kérdezőket is megkínálták vele.
@@juditv9736 🙂👍
@@Szofi42 Mert o kamera erzekeny szegeny gyerek mar most olyan mint az apja hadar dadog es racccsol egyszerre no meg a tul suly ot ne.m nagyon mutogattjak vajon miert is ? Hat pont ezert ......
Szerintem egy biosz ötös is megugorhatatlan akadály előtte. 😅
Még lehet! Gyarmati Andrea is orvos lett, pedig olimpiai ezüstérmes volt.😄
Nagyon jó ez a műsor egyedül a Palik nem kéne 😅😂
Így, hogy akar kilépni a szülei árnyékából? Állandóan ott vannak vele.
Helyette beszélnek.
Ha nem vetted volna észre most az édesanyját is meghívták, mert őrá is kíváncsiak voltak. Hogy mit érez akkor, mikor a még kamasz fiát öthónapi felkészülés után beküldik a ringbe, és ott esetleg összeverik. De már erre sem figyeltél. Arra meg főleg nem, hogy nem Norbi helyett beszélt mert ő elmondta amit akart.
Én viszont megfigyeltem, hogy neked mindenképpen a lehúzás a célod. Vajon miért? 😮😮
@@jozsefnenyakas-yf1ic a ringbe ők dobtak be !!!
Isteneeem, Jéka, jussoljál már el b+, nem rólad szól minden!!!!
Örülök, hogy te is szólhattál. 😅😅😅
Te melyik schobert vagy? Azt hiszed kapsz valamit ezektől? Ha meg te vagy az egyik eszetlen, önimádó beképzelt családtag, akkor gondolkodj el azon, hogy miért lehet az, hogy egy ország utál már titeket. Nézz jó mélyen magadba, aztán gondolkodj. @@jozsefnenyakas-yf1ic
Mi ez a megszólalás, hogy anyáddal beszélek?
Minimum annyi, hogy anyukáddal, vagy édesanyáddal.
DE így odaszólni a vendégnek?!
Lehet csak nekem szúrt ez nagyon szemet, de lehetne egy kicsit kedvesebb is lenni...
Ugyan már!!!...ezt viccesen mondta!!
Ezekkel minek?
1x mondták nekem is, hogy "anyáddal" beszéltem. Anyuddal, édesanyáddal❤❤❤ stb. Igen, ez bántó a fülnek
Mást várni Paliktól? Ugyan.
Az ő intelligenciájuk veszi, a viccet!
Csak primitív, abnormålis szülő küldi be a gyerekėt szėtveretni a ringbe. S még büszkėk is erre. No comment....
Neken nagyon nem tettszik ahogy a Rékáék celebeket csinálnak a gyerekeikből. Lehet vele pénzt keresni az igaz, azonban nem olyan érdekfeszíő egyéniségek, hogy a vízcsapból is ők follyanak. A szüleikre is értendő. Az nem is opció, hogy valamit tanuljon a gyerek?? Vagy én nem tudok csak róla??? Egyéb iránt a Farm VIP 3-ban a Norbika (ha a Dalma nem hagyja ott a kirakott puzzlet), még mindíg a puzzle kirakásával lenne elfoglalva. Tehát részemről ez nem tettszik.
Ez egy show műsor volt nem sportesemény.
Sajnálom ezt a gyereket, hogy ilyen családba kell élni. Inkább a tanulasra koncentrálna. Bár nyilvan a kirakat világ több pénzt hoz.
Minden egyes mondatoddal mélységesen egyet tudok érteni.
Rövid és tömör, lényegre törő hozzászólás, és abszolút nem sértő.
Sok itt a szemellenzős, zömmel nőktől származó dícsérgetés, a másik oldalon meg a gyűlölködés.
Mese habbal...Miami😅😅😅😅😅😅😅
Előbb év végén ne bukjon meg... 18 évesen másodikos a középsuliban. 😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅 Bokszolni sem tud... 18 évesen mások már 10 éve bokszolnak. Egy magyar bajnokságon 1 perc alatt ájultra vernék. 😅
Nem az anyukájával együtt kellett volna a műsorba most elmennie hozzátok! Egyedül...
Robika nem sokat tudott kibontakozni, nem jutott szóhoz😢. Szerethető fiú, láttam a farm sorozatban, ott szerettem meg. Intelligens, remélem Réka nem lesz mindig a hátamögött, mert lebénítja a gyerekét. Palik úr is a Rékának adta a szót, amikor beszélni akart, szinte beléfolytották a mondanivalóját. Erre figyeljen már riporter úr, sok a szereplése.
Kár hogy nem Robikának hívják hanem Norbertnak😅🤣
Intelligens? Alapvető fogalmakkal nincs tisztában. Nem beszél választékosan. Valamiért 10. osztályos 18 évesen. (Biztos nem azért, amiért répa mondja.)
Azt hiszi, olimpikon lesz... 😅 Hagyjuk ezt az intelligencia dolgot! Mondd inkább, hogy helyes gyerek!
@@VamosArgentina306 Itt is teleírogatod a kommentfalat a rosszindulatú megjegyzéseiddel? Mit vétett neked ez a család, hogy mindig bántod őket? Tartsd tiszteletben, ha mások véleménye nem egyezik a tiéddel.
@@ildiko.jf. Nézz utána, hogy mi a fizetése a fogadatlan prókátornak, te fogadatlan prókátor! 😊
@@VamosArgentina306 Nem vagyok fogadatlan prókátor, csak kiváncsi vagyok, vajon te ki vagy, hogy mindenkit kiosztasz és sértegetsz ismeretlen embereket. Nem nézek utána a fizetésének, mert semmi közöm hozzá.
Az "öreg“ Ganxsta még most is kiverné belőlük a fost, ahogy régebben Rékasiból! 🤣
Lehet belőled is! 😅😅😅
@@jozsefnenyakas-yf1icnyakasné, ne kötekedj! Fene az arcodat!😅
@@VamosArgentina306 Ja...Bocs. Nem gondoltam, hogy erre a pozícióra bérleted van.
Egye a te arcodat.
Te elérted már a nagykorúságot egyáltalán,?
Csak mert hogy itt osztogatod a fenét mások arcába.
Egyáltalán hol élsz te?
@@VamosArgentina306 Hivd schobertnek.
@@moroczlaci4274 maradok a nojnojnál. 😅
Az a baj, hogy Réka nem fogja fel, hogy fia felnőtt. Nyilván, kompenzál is de azért a sok-sok metakommunikációs megnyilatkozásuk nem egészséges. Ifj Norbi ügyes, de az anyukának már el kellene engedni. Vagy legalábbis nem ennyire megalázóan megmutatkozni a fiúval. Miért nem egyedül van itt a srác? És miért nem mehet sehova sem egyedül? Mindenhol anyu és néha igen zavarba ejtő módon.... Ödipuszi képek....
Nem gondolhatod hogy ment volna, ha nem hívják őt is? 😮😮
@@jozsefnenyakas-yf1ic Te a Schobert család beépített embere vagy?😂😂 vagy miért szólsz oda MINDEN komment alá?
Csúnya lassú esős idő van és csak úgy itt maradtam 😮😮 de már lépek. Ha zavar.
Engem csak az értelmetlen lehúzások zavarnak. 😮😮
Ifj. Norbi nem ügyes, mert lassú és darabos a mozgása.
@@VamosArgentina306Te meg szörnyen kisgyerek vagy. Kint a szabadban kellene fotbaloznod.
Nagyon jól küzdött a srác, sokan megirígyelhetik! Tiszteletet érdemel! ☝️👍⚡
@@Szofi42 Nem érdekel más véleménye! Mindenkinek megvan a magáé, nézőpont kérdése! Én a küzdésről írtam, nem keverem bele az anyagiakat és érzelmeket! És pláne nem azért írtam, hogy akárkinek az általam leírtakkal kapcsolatban, foglalkozzak vele, kinek mi erről a véleménye! ☝️⚡
miert kell szegeny sracot ennyire elnyomni? miert kell mindennek a szuleirol szolni? Paliknak igaza volt, hogy nem o nyert es ezzel semmi gond nincs, de Rekanak az a fej, mikor ezt meghallotta🤣 tuti, hogy nem szazas a no es rettenetes lehet vele elni
Ezt a sötét nőt az energiáival nem lehetett 5 percig nézni. Remélem 10 év múlva is elkíséri Norbikát
Ez most anyukával készült valójában vagy a kis fiúval ???
Amerikában 17 évesen már kezdhetik az egyetemet. Kortársai itthon, mire ő érettségizik, de azt még várjuk ki, már az első diplomájukat tartják a kezükben. Ha minden jól is megy, valahogyan meg lesz az az érettségi (Lara bukását is figyelembe véve, pedig anyukája micsoda show-t nyomott előtte, hogy, hogy lesz meg rögtön az érettségivel egyben a felsőfokú nyelvvizsga is, ja neeem lett meg😅), meg az amerikában élő ismerősök valahogyan, esetleg tehetségesebb hallgatók kiszorítása árán is, de csak benyomják az egyetemre ösztöndíjjal, akkor is minimum 4 évvel idősebb lesz a szaktársainál. Gondolom, ez se zavarná, hiszen fel sem fogja a korlátait. Aki az emberek "tekintélyében" és nem tekintetében látja az elismerést 23:47, más mémgyárgyanús aranyköpését fel sem emlegetve szónokol, motivációs trenírozástól fellegekben járva, autóban edzésre menet, agyat mosva él, egy patyomkin-falu családban felnőve, attól mit is várjunk. Címlapokon már Miami, valóságban pedig Kazincbarcika-Külső. Persze azt is meg lehet ideologizálni. Ezen tények ellenére is kívánok minden jót neki. Amíg hasznot lehet húzni a létéből az ilyen műsoroknak (is), addig piedesztálra emelik, amikor majd már nem, akkor pedig leejtik onnan, vagy ledobják. Szerintem azt se fogja majd ilyen értelmi színvonalon észrevenni. Világbéke!
Mi a baj azzal hogyha 4 évvel idősebb? Bárki bármikor tanulhat, ez nincs korhoz kötve. Nagymamám már 40 éves elmúlt, mire oda jutott, hogy főiskolát kezdjen és le is diplomázott🙏
Béke
És egyébként irtó boldog lennél attól ha becsődölne? Lenne abból neked valamiféle győzelem? 😮😮
pàrszor elolvastam ezt a kommentet és egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi a mondanivalója a brutál rosszindulaton kívűl…
@@noemie.4979 Ne törd magad! Valakinek elsőre is megy az értelmezés.😄 Gondolom családtag vagy... Ja! Akadj le rólam! Írhatsz önálló kommentet is. Nem tudsz? Hát, edukálódj! Hajrá!
Kár, hogy Norbika nem nagyon tudott szóhoz jutni!
Norbika direkt írtam ezt ,akit az anyja kísér mindenhova az egy Norbika😅
Na, ezt a Réka miatt nem tudom megnézni.
Norbika azért annyira nem boxol jól hogy ő olimpiai bajnok legyen ..tehetségtelen benne ..nem tud bunyózni a ringben .
A mostani csajának meg sok sikert mert Réka nagyon irányítja norbikát és befolyásolja
Én kérek elnézést, de annyira idegesítő, műanyag volt a műsor, hogy nem bírtam végignézni…. 🫤🫤🫤
Más is volt így ezzel?
A srácnak pacsi, ha egyszer elszakad a családtól sokra hivatott. 💪🏻
Én se néztem csak a rövid videót
Miért lenne sokra hivatott? 🙄
Én is így voltam a műsorral, de én azért végignéztem.
Szerintem ha ezek a gyerekek valaha is kiszakadnak ebből a családból, maximum átlagos eséllyel indulnak tovább. De borzasztó nehéz egy ilyen családból "kiszakadni", hiszen már régóta előttük a példa, a csapásvonal adott, ami a jólétet jelenti, és ez nagyon vonzó, és leegyszerűsíti a gyerekek választási helyzetét.
Valami értelmes dologban kéne elég tehetségesnek lenni, vagy egy nagyon erős külső befolyásra lenne szükség.
Soha nem fog elszakadni. :D Update birodalom romoknak, a kis Larci viszi az ugrit ( ameddig bírja) és Norbika csak van :D
Ő is tudja, hogyha Nojnoj és Répa nélkül ő egy senki lesz.
Réka sok, sokk😂
Az egész ország hányingert kap ezektől…
Legközelebb csak Norbikára lennénk kiváncsiak!!!
Réka shokk!!😡
Szep-szep, de nekem sok ez az onajnarozas, onimadas….
A marketing része.
Unalmas ez a család!!!
Unalmas és utálatos.
De hogy a hangja tiszta apja😂😂😂😂
Mindene tiszta dottore...😅
Réka maradjon a tornánál. Abban jó. Ott nem kell beszélnie. 🙈 Norbika pedig menjen minél hamarabb minél messzebbre, hogy önálló tudjon lenni.
Abban sem jó. :D Hazudozásban a jó a Répa, semmi másban.
Szegeny fiu, bisztossan megorul az édesanyja hozza szolasatol. It's totally an embarrassing 😳
Hiba volt a Rékát is meghívni. Norbi egy intelligens, klassz fiatal aki önállóan is tud beszélni.
Minek megy vele az anyja? Ez a nő minden figyelmet beakar zsebelni.Miért nem egyedül ment Norbi?
Azért ment be h tudjon parádézni.
Mert kettejüket hívták.
Pontosan azért, mert így ütősebb lett!
Szerintem hívjátok meg a srácot egyedül, az anyja nem hagyja szóhoz jutni. Ezért Norbika és nem Norbi.
Alig bírtam végignézni. Nagyon sok a Réka☹️
A ló néz❤
Gratulálok Norbinak nagyon jól küzdött.👍😊
Egy újabb Kiszel Tünde, meghivják a gyereket és őt le nem lehet lőni
Nyugodjatok meg, ha egy ilyen korú gyereknek ciki vagy sok valaki, akkor azt a tudtára fogja adni! Egyáltalán nem úgy néz ki Norbika, mint akinek ciki lenne az édesanyja!! ❤
Réka engedjétek már Norbit egyedül nyilatkozni és létezni. Felnőtt már. Önálló.
Ha felnőtt lenne és önálló, nem biztos, hogy itt lenne.
az energetikaösszekötésig bírtam nézni
Ők folynak a csapból is!
Lehet hogy folyton rájuk keresel? 😅😅😅
@@jozsefnenyakas-yf1ic Arra,nincs szükség,mindenütt Ők vannak!
@@jozsefnenyakas-yf1icJózsefné? Nincs rendes neved? 😅😅😅
@@VamosArgentina306
Aha vigyázz magadra, mert elhatalmasodhat ez rajtad, esetleg visszafordíthatatlan lesz.
@@jozsefnenyakas-yf1ic norbi vagy répa vagy ?!
Norbika indul egy celeb box szarba. De ő màr azt hiszi ő a következő Mike Tyson 🤣🤣
Ezt a sztárolást amit a Réka levág... Iszonyatosan sok... E nélkül is tisztán látható, hogy ez a fiú kicsoda és, hogy a korához képest le a kalappal előtte. 👍👍👍 Timi Barcelonából🇪🇸♥️🇭🇺
Minden anyának a saját gyermeke a legnagyobb sztár😉
Miért le a kalappal? Mert egy sportban sem kiemelkedő? Mert nem jó tanuló? Mert nincs bő szókincse? Mert kigyúrta magát? 😅
@@VamosArgentina306 tudod miért le a kalappal mert lehet rossz tanuló valaki deee nála x évvel.idősebb emberrel boxolt aki több éve boxol...és egyébként is tesz az egészségéért más 18 éves drogozik iszik cigizig 100 kg....gondolkodj mielött vissza kérdezel 😊😉
@@henriettpecsi4945
1. Manapság népszerű a sport. Rengetegen mozognak!.
2. Nem az az átlagos, hogy egy tini drogozik. Egyáltalán nem. Dohányozni is kevesebben dohanyoznak, mint ahányan nem.
Gondolkodj, mielőtt válaszolsz!
Petra menekülj ebből a családból 😂
Borzasztó ez a Réka....mit érdemel meg hogy jól összevertek....jaj Réka...néha nyugodj le....hagyd a gyermekeid élni...is
Könyörgöm ne mondjuk már így, hogy "anyád"... édesanyád, anyukád, anyud...
Minek hivták az anyját?!
Az, hogy Palik Laci rá szól, hogy az anyjával beszél… nagyon kellemetlen, felnőtt férfival beszélsz, más interjúban nagyon érdekes, hogy nem mersz ilyet lépni. Amúgy már sokadszorra veszem észre az igénytelenséget Lacin. Ilyen műsorban fontos az ápoltság, ami a fogakra is vonatkozik, rendbe kellene végre hozatni…
Az engem is megzavart,bunko dolog volt!
Végig sem nézem. Ez a szekunder szégyen minden fajtája
Egy normális anya nem örül ha a fia bokszol....Sajnálom ezt a gyereket ha tényleg bokszolni akar,mert a kitartás megvan benne,agyon fogják verni.
Miért kellmi mindig ezeket szerepeltetni????
OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Rubint Reka 1978.-2024. 45.-46. Eves es Ifj. Schobert Norbert Sport Budapest 2024. Budapest 2024. Budapest 2024.....❤❤❤🎉🎉🎉😮😮😮😊😊😊
Ilyen csodálatos gyermekeket a földre a Schobert-Rubint csáladon kívül senki sem képes termteni #kirakatLife 🤮😜
Norbika ez szép és jó, de ne hidd azt hogy ez a cél könnyú lesz, ott egy komoly versenyen akár csak egy országos bajnokságon nem lesz egy Istenes Bence féle műsor. De jó szerencsét kívánok Neked
Szerintem tudja ezt Norbi is.
Lehet igaza van, de lehet hogy nem, majd meglátjuk. @@margitkiss932
@@Szofi42 majd megtapasztalja ! Te tudtad ennyi idős korodban ?
@@Szofi42izmos kockahas, üres fej...😅
Csak egy kérdés. Vanda minek van ott?😂😂😂 egyszer szólalt meg
Mi a francot keres ott a Rubint? Fossa a szót folyamatosan es nem hagyja a Norbit szóhoz jutni.
Ez nagyon jó kérdés volt!! Hogy bírta Réka ezt egyáltalán megnézni...mivel pl. én nem tudtam volna!! Sajnos Réka nem konkrétan a kérdésre válaszolt.
Palikot tüntessétek el onnan gyors iramban , már a Forma1ben leégette magát ...
Reka nem a kerdesre valaszolt sokszor, inkabb mellebeszelt.
Rèka csodàs èdesanya ès a fia nagyon szimpatikus.
Palik ùr tetszik, Wagner ùr is remek.
Vanda frizuràja kivàlò, a legjobb.
Rékának 1 jó hozzászólása volt.A a Pazienzáról szóló életrajzi film.Na az tényleg jó!
De imádni való Norbika.Nagyon édes.❤
apjának meg anyjának az akaratát örökölte
Kedves Schobert család, én mindég is nagy tisztelettel voltam, vagyok ti felétek.Csak gratulálni tudok a gyermekeitek miatt is, de van egy nagyon fájó dolog a lelkemben.Mindég az egészség mellet volt a voksotok életetekben,mi az oka,hogy egy ilyen csodás, egészséges gyereket oda dobtatok a rivalda kedvéért,hisz annyi út álhat előtte,a box,az tönkreteheti az egészségét, arcát,füleit.Norbi,egy csodás fiatal ember, megérdemelné, hogy egy szép életet éljen, szűk látókörűség, hogy állatmód kellene kitűnni ,hisz már kitünt életrevalóságával.Ne tegyétek tönkre egészséges gyereketeket!!! Gondoljátok át.Olyan csodás gyerekeket kaptatok Istentől,az életetek is gyönyörű,nagyobb érték az egészség,mint hülyére veretettni,akkor is ha majd bajnok lessz.Tisztelettel egy 65-éves anya.
Nagyjából 40 millió okuk volt rá, na meg a nagy visszavonulás és hasonló kanossza járások ellenére, most lehet megint haknizni, dőlnek a tarha cuccok, tellik megfele a tábor. Ennyit megért egy vérző orr nekik
@@ghosty0528
Te annyira okos vagy!
Erre már tényleg nem számítottam.
@@Szofi42kedves,ha netán vizes lett a cipőd,mert mostanában elég sok eső esett, hát magadba törölgesd,vagy kérd meg valamelyik családtagodat ,de tisztelettel ,bizonyosan kapsz segítséget,de engem haggyál ki a kis játékodból.
@@jozsefnenyakas-yf1ic kedves öntől nyakaska néni, jó fosást az update vacsihoz, ha fussa rá
@@Szofi42Ne haragudj, hogy itt szólok hozzá egy másik kommentedhez, de az adott helyen szerver hiba miatt nem engedte a rendszer számomra a hozzászólást.☹️
Ki szokták ők dugni a fejüket rendszeresen a tejszínhabból, mert az aztán a valódi élet velejárója mindenki számára.
Csak az nem hoz pénzt, a cirkusz (tejszínhabos-cukormázaskodás) meg igen.
h. nem tudták h. apuka nem indul6, ugyan már. alapból tudvalevő volt-lehetett még laikusan is. nép butítás megy ám rendesen. ... ui- minek legyen szívbajos, ha háttér o. úgyis el-lerendez mindent is nekije. ...
Botrány
Szimpatikusak de sajnos a szegèny sràc alig jut szòhoz!!Rèka igazi anyatigris èn birom règóta!Követtem règen fb-n de mièrt le tiltott sajnos pedig semmi rosszat nem írtam!!😢Sőt mindig neki drukkoltam..
Bàrki bàrmit mondhat de Csalàdkènt pèldamutató Csalàd ahol a gyerekek mosolya őszinte és bizony sokan szeretnénk ilyen Anyukàt… Nehèz elfogadni sok embernek, hogy bizony lehet így is…🥰
😅😅😅igen őszinte tényleg 😅nézd meg amikor az anyja beszél milyen a kéztartása a tekintete merre van
Szimpatikus srác ez a kis Norbi 😊
Ezért tartunk itt. 😒
@@VamosArgentina306
Te tulajdonképp hol tartasz?
Szobafogságban? Hogy egész nap itt nyüglödesz?
Nem minden Anya van úgy összekötve a gyerekével, hogy az építő legyen. Az élő példa erre az anyósom aki csak magára gondol és a fia egészsége és élete csak addig fontos ameddig neki haszna van belőle ( sajnos)!
Én már a kilencvenes évektől kedvelem Rékáékat. Azóta is mindig, mert olyan valóságosak. Lehet őket érteni érezni. Mindig mindent teljes mellszélességgel nagy energiákkal határozott elszántsággal csinálnak. De mindig mindent a legnagyobb természetességgel tesznek mondanak. Helyesek a gyerekeik is. Gratulálok az ifjabbik Norbinak! 😊❤ Kívánok a család minden tagjának sok sikert és örömöket az életben. Megérdemlik. 😊❤
Köszönöm a beszélgetést jó volt. 😊❤
Köszönjük, répa. 😅
@@VamosArgentina306
És te... leérettségiztél már?
Csak mert elég éretlennek tünsz?
@@jozsefnenyakas-yf1ic a második mondatodat kérdezed vagy kijelented? Mert az értelméből arra következtetek, hogy ezt kijelentésnek szántad. Ebben az esetben viszont mit keres a mondat végén kérdőjel? Tudod, a kijelentő mondat végén pontot használunk. Mindez arra enged következtetni, hogy te nem érettségiztél még. 😊
@@VamosArgentina306 Hát hallod, hogy te mekkora fazon vagy. Ezt nem is gondoltam volna. Meg kellene hajolnom elötted. De tényleg most hányadikba jársz?
Te vagy az Lara vagy norbika vagy ?!
Ne Norbikázza már!!
Majd amikor a fia 40 éves családapa és férj lesz, akkor is “Norbikázni” fogja Réka? Á kicsit se ciki….
@@anitamizsei4612 így lesz a kölyök herélt, örökre, az anyja , apja miatt .
Gratulalok Norbinak is és a stüleinek is es a testvéreinek is szép család vagyok 🎉Kitartást erőt és egészseget kivanok
0:22-Ki lenne, jéka? Furioso szelíd volt! 😄
😂😂😂
🎉🎉🎉
Én olyan pozitivan csalodtam ebben a családban❤Norbert nagyon ügyes voltál Sztárboxban és Bencébe is pozitivan csalodtam ahogy a végén lereagálta a dolgokat és egyenlő félként kezelt ❤
🐑
@@VamosArgentina306 Miért sértegetsz mindenkit, te ettől érzed jól magad??
@@ildiko.jf. fogadatlan prókátornak ****** a fizetése. Nézz utána a kicsillagozott szövegrésznek!
@@VamosArgentina306
Na még itt is. Jól raktak össze téged, te gyerek.
@@jozsefnenyakas-yf1ic megkapta a fogadatlan prókátori fizetését? Mehetne venni belőle farhátat, Nyakasné. 🙂
Vanda haj szempontjából egyre jobban hasonlít Edinkára.