Voltam rendőr, 5 évig Magyarországon. Most pedig diplomás paramedicnist vagyok Norvégiában (nagyjából a magyaroknál a mentőtiszt a legjobb szó rá). Otthon nagyon arra kaptam a fejem, ahol a legtöbb forint jött. Mivel nem érdekelt a karrier, nem érdekelt semmi, csak is és kizárólag a túlélés... Amióta Ryfoss-ban élek, ez teljesen megváltozott, mintha a méreg kiszállt volna belőlem.. És pont ugyanannyira boldog lennék, ha csak éppen annyi pénzem lenne, hogy túléljek itt, vagy ha belefulladnék. Tudom, hogy az itteni kormány tényleg segít és determinációja teljesen életszerű. Nem úgy mint otthon, hogy lopunk az övéből, a másikéból, sőt a sajátunkból... Magyarnak vallom magam, büszkén felvállalom, de undorodom az otthoni pártállam/diktatórikus/kalapos kommunizmus mocskától, ami Kádár óta kíséri ezt a kicseszett felső vezetést. Konklúzióként tudnám elmondani, annak aki tervez otthonról elmenni: "Ne várj, a változás nem fog eljönni eléd. Lépj te, vedd kezedbe az irányítást, használd ki a saját erőforrásaidat."
Olyan jó hogy egy lenézett migráns vagy mások földjén.Eltem kint 10 évet.Nem.most hanem amikor egy magyart szívből megkalapoltak.Most ? Viccelsz? Soha nem.megyek idegen fennhatóság alá.
Háborús bűnös terrorista országban élsz. 😂 Ahol, ha nem lenne olaj, csak alkoholisták lennének. Meg persze a beltenyészet. Mint mentőtiszt biztos látod a sok nyomorékot. 😢
En 4 eve elek kulfoldon,azota sem mentem vissza. Hiaba sok a magyar,nem segitenek kulfoldon egymasnak. Irigyek. Sok sikert kivanok! Jo dontest hoztak de ,ugy gondolom az EU nem biztos hogy a legjobb hely.
New York-ban egy magyar srácnál szálltunk meg, nagyon segítőkész volt, ajánlott programokat, éjjel minden este ő hozta az italokat. Másik magyar srác az Aranyélet egyik részének írója volt, ő is nagyon rendes volt, az estéket mindig együtt töltöttük. Harmadik brigád is magyar volt, ők kint voltak nyári munkázni, segítettünk nekik repjegyet foglalni, mert törölték a légitársaságot, amivel mentek volna. Magyar magyarnak segít, de a nem magyarnak is, mert segítőkész nemzet vagyunk!
Nem irigyek, el akarják felejteni.... Mi is csak egymás között beszélünk magyarul, ha magyar beszédet hallunk, angolra váltunk. Közös megegyezés, hogy az unokáinkat nem is fogjuk a magyar nyelvre megtanítani. Ez a szolgaság nyelve....
0:36 "elhatározták, hogy eladják a házukat és Sp.országba költöznek. Azonban ez nem olyan egyszerű, mert a házhoz egy arborétum is tartozik" . ezen a ponton értelmét veszti az interjú, nem? egy arborétum? a házhoz tartozik? és emiatt nem egyszerű az eladás? nem erre mondják, hogy jó dolgában azt se tudja, mit csináljon?... köszike, az átlag magyarok, a napról-napra küzdő, itthon maradt családok nevében is.
A Telex nem akarta feltárni a probléma lényegét, ugyanis nagyon valószínű, hogy amikor az arborétummal csatlakoztak a nyílt arborétum programhoz, akkor bizonyos feltételekkel állami támogatásban is részesültek. Emiatt lehet most nehézkes az értékesítés, mert nem egy klasszikus magántulajdonról van szó. Mivel 2010-ben alapították az arborétumot, az egész sikertörténet a NER időszakára esik. Most annál inkább műhisztinek tűnik ez az egész, ezért a Telex nem szeretné a teljes képet feltárni.
Hiába menekülni globálisan a pénz imadata miatt mindenhol minden szét fog esni.Ez már jó ideje elkezdődött mert ez a világ kizárta a teremtője útmutatását és a szeretet parancsolatát.Helyette csak a pénz szerelme van ami minden jót megront.😢😢😢
Mond ugye semmi köze a pécsi önkorányzat balos oldalának,kik csődben vannak??És a spanyol országban csak a kánoán van,már ha van pénzed!Itt csak elnyomás van kizsákmányolás ,ja és haverok meg család,és persze odakint a tökéletes nyugatod,ki kirabolta a fél világot az ugyebár a gyarmati múltukból vigan gazdálkodnak.Nem úgy mit az elnegyedelt picinyke országodanak,kinek diktálni akarnak,hogy miért nem áll be a fősodorba.És persze értékülömbségek ugye sose voltak,nem is lesznek,csak az egyenlőségek világát éljük!Főleg hogy a nagy amcsid a háborút gerjeszti a szomszédunkban!És semmi köze a mostani valóságnak!!Sajnos egy másképpen látó!Szép napot
Ritka dilettáns kommentár.Permetezni ilyen céllal legfeljebb közvetlenül aratás előtt szoktak, amikor a szemképződés már teljesen végbement, nem pedig a virágzáskor.
Sajnos a nagy reset ott is eléri. A végkifejlet nem lesz más, mint itt, de legalább addig jobban érezhetik magukat, ha nem hagynak itthon "családot", vagy nincs honvágyuk.
@@theremay Pár éva egy csomó dologra mondták, hogy konteó! Most meg már napjainkban tapasztalhatjuk. Egyébként téged én nem bántottalak! Szerinted intelligens dolog így letámadni valakit, csupán azért mert nem értesz egyet?? Ettől még nem lesz igazad!
Majd ha ki költöznek spanyol országba rájönnek, hogy az emberek mindig mindenhol tudnak problémázni.. Angliában élek, és azt látom, hogy a nyígás tárgya ugyanaz mint Magyarországon... minden drága, kevés a fizu, esik az eső, szárazság van, mocskos politikusok, nincs söra hűtőben.... stb.
en is itt elek, teljesen igazad van, hiaba jobbak a fizok, hatalmas alberlet ar, az mindent elvisz, csak szar munkak varnak rad, az egesz hely egy feudalizmus, az emberek fejeben is, nincs is himnuszok, a kiralyt eltetik, az ido esos fenytelen...otthon abban a tevhitben el mindenki, hogy ha elmegy kulfoldre, otthoni jo dolgokat beteszi a borondbe es a kulfoldi jo dolgokkal otvozi...en csoborbol vodorbe erzem magam...
Ha azt hiszed, hogy be tudod mesélni nekünk, hogy máshol is ugyanolyan rossz a helyzet, mint Magyarországon, akkor közölném veled, hogy nem tollas a hátunk.
Én azt javasolnám a párnak, hogy adják ki a házukat, és utazzanak 1 évet világban (meg lehet oldani kevés pénzből is), és utána döntsenek. Ilyen birtokuk nem lesz Spanyolországban.
@@karisabnyi3137 Ugyanmár... megmondta a hölgy: "nyugdíjasok eladják az ingatlanjukat, ott vesznek egy lakást, a maradék pénzből meg élnek, mint Marci Hevesen..." Azon most hadd ne rugózzak, hogy ez a vélemény aztán milyen szoros kapcsolatra utalhat a napi valósággal... Szólok is csepeli vasmunkás öregapámnak, hogy milyen jól élhetne Spanyolországban.
Ilyen jól lehet itthon keresni költőként? Vagy lektorként? Történészként nem hiszem, mert sehol nem láttam még ezt az arcot, hogy nagyon futtatnák és dőlne a lóvé. A "kertecske" művelése magában elviszi azt az időt, amit költéssel meg lektorálással kéne tölteni a kenyérkereséshez, de akkor megint oda lyukadok ki, hogy ha itthon ezekre futja, akkor mi is a probléma a kedves házaspárnak itthon? Szokták mondani, hogy a kutya is jó módjában vész meg.
@@Gummicuki Az előző rendszerben karriert befutott firkászok történetéről a Hamis Gulyásban egész jó leleplezések láthatók-hallhatók. A kemény munkát inkább ne firtassuk, mert neked és (faj)társaidnak ez egészen mást jelent, mint a dolgos polgároknak.
Menjenek ha úgy érzik a Jó Isten áldásával.😇🙏❤ Én pedig végleg hazajöttem Magyarországra "Nyugatról", ahol 26 év után is Magyarnak éreztem magam, de elegem lett a külföldi létből. Én nagyon szeretem a Magyar Hazámat ❤😊 Segítek német és holland barátaimnak, ismerőseimnek, hogy áttelepedjenek Magyarországra.🤗
Nekem nincs 8000 m² arborétumom. De a repülőjegybe szívesen beszállok. Minél hamarabb,és minél messzebbre! És az állampolgárságról se felejtsetek el lemondani!!
Elolvastam a sok véleményt, de egyik sem "keresi", hogy a házaspárnak vannak-e gyermekei, közeli családtagjaik, jó barátaik?! Egy országot, hazát könnyű elhagyni, ha nincsenek szoros emberi kapcsolatok, csak házat, kertet kell itt hagyni. Nekem 83 éves koromra, három gyermekem, 14 unokám, sok rokonom, barátom van, akik közül mindig van, aki segítségemre szorul és ez ad erőt nekem, miután szeretett háziorvos orvos férjem 74 éves korában, rákban, meghalt. Ö volt az én példaképem, mert még betegségében is csak a betegeit vigyázta. Nem érdekelte a politika, csak a gyógyításnak és családjának szentelte életét. Erőt mindehhez Istenbe vetett hite adta, amely kisugárzott környezete minden tagjára!! Szeretett utazni, főleg Erdélybe, de a Magyar hazát soha el nem hagyta volna és hazaszeretetét bele plántálta minden gyermekébe, unokájába. A 14 unoka közül a legidősebb orvos, a következő építészmérnök, öten járnak most Budapesten a Műegyetemre, öten középiskolások és kettő gyermek általános iskolás. Nem tudom kihagyni, hogy a gyermekvállalás fontosságát beleneveltük gyermekeinkbe. Fiamék, 5 év sikertelen próbálkozás után, a Káli Intézet orvosi segítségével, négyes ikrek boldog szülei lehettek. A négy gyermek: három fiú, egy lány, most 21 évesek lesznek augusztus 20-án. Ez az ünnep nekünk, nem Szent István ünnepe, hanem a nagy Család ünnepe! -És a Jóisten áldása volt, hogy a négyes ikrek után pár évre, "természetes" úton, megszületett az ötödik , fiúgyermek is! Bár sok rokonom él külföldön, jó létben /Amerika, Ausztria, Németország/,- a Családomat nem tudtam volna férjem halála után /2012. év/ itt hagyni. A politika mindig érdekelt, de az újságokba írt cikkeimbe /"bal" és "jobb" / csak a megértést szorgalmazom és nem az ellentétek szítása a célom. Olyan kis létszámú ez a nemzet, hogy ha egységes lenne, is kicsi lenne! Házat, kertet külföldön is lehet venni /ha gazdagok!/, de mindenütt, ők "külföldiek" lesznek, akiknek magyar szokásaikról /ha van nekik?/ le kell mondani és alkalmazkodni, idős korukra, az új környezethez. Ha a sok elégedetlen ember kivándorolna, akkor Magyarország legalább fél népessége itt hagyná ezt az országot! Lehet, hogy az új hazában jobban élnének, de az adott ország problémáival ott is meg kellene küzdeniük, miközben saját honfitársaikat cserben hagyták. Mi lenne, ha itthon tennének valamit a jobb- és bal oldali ellentétek feloldására úgy, hogy egyik párt mellé sem állnának?! Kisebb vagy nagyobb közösségekben hirdetnék, hogy mindenkinek vannak jó gondolataik, amit meg kell hallgatni és észérvekkel vitázni, nem indulatból, hanem a jobbítás szándékával! Soha se tegyük az egyéni érdekeket a közösségi célok elé! Ha egy nagyobb társadalmi feladatot jól megoldottunk, az biztosan visszahat egyéni életünk alakulására is! EZT A "KÜZDELMET", KÜLFÖLDRE MENEKÜLÉSSEL, HONFITÁRSAINK CSERBENHAGYÁSÁVAL NEM NYERHETJÜK MEG!!
Már bocs de milyen közöségről beszélsz ? Arról amelyik éjenzet amikor kövér lászló kijelentette,hogy az ellenzékiek nem az ország része? Vagy arra amelyik tusványoson megtapsolta az illiberális demokráciát ? Mert a narancsjobbágyokon kívül más közösség nemigazán van, azt a ner megfolytja,kisemmizi. Ilyen emberek jövőjéért kéne küzdeni ?
Ha az ön családtagjai közülük többen külföldön élnek, és ön ezt elfogadja, milyen jogon várja el mástól, hogy itt maradjon? Mindenkinek csak egy élete van, és ha valaki úgy érzi, máshol jobban boldogul, el kell engedi Orbániából. Valóban, jól írja, a fél ország kivándorolhatna, és ez szomorú, de a politikai elitről ad kórképet.
Minek pasztmek?? Spanyoloszagban vizhiany van, 40fokos hőség,ki sem lehet menni napközben sehova.. 8hónapon keresztül.. én se élek Magyarországon, de ha egy ilyen birtokom lenne, totálba lesz.nám mit csinál a kormány.. tök jól ellennék a kis világomban.. gyönyörű helyen vannak!! Jó helyük van.Én anno azért jöttem el mert kb az utcára kerültem volna..
Nem a magyar médiából kellene értesülni, mert akkor az ember hülyeségeket írogat. Spanyolországban kellemesen meleg volt az elmúlt két hónap, sokkal jobb, mint Magyarországon, mert nem olyan változékony az időjárás, így nem viseli meg annyira a szervezetet. A vízzel sincs semmi probléma.
@@pontikischristos3927 cucuka nem a magyar mediabol ertesülök,hanem rokonok,ismerösök laknak spanyolorszagban..gondoltam attelepülök svajcbol,de inkabb maradok...
Mondjuk már öregek, és lehet nem élik meg, de Spanyolország pár évtizeden belül sivatagi éghajlatú lesz, elviselhetetlen meleggel. Én sem mennék oda. Magyarországon is gáz lesz az éghajlat, nem még ott.
@@dosaimre Egy olyen sötét birka mint pl denesszabó nem bír akkora érzelmi intelligenciával mint egy jóérzésű ember, tehát el sem várható tőle amit fentebb említett.
Én rendszeresen járok piacra, még egyszer sem volt az a kérdés felém, hogy mi a politikai meggyőződésem, ez nyilván egy eltúlzott, erősen propaganda által feltüzelt nyilatkozat a hölgytől.
Teljesen életszerűtlen, hogy folyton a politikai nézeteik miatt beszólogatnak nekik az utcán ismeretlen emberek is! Az is lehet, hogy a Telex ötlete volt, hogy ezt mondják...Nyilvánvaló, hogy egy magánarborétum nem a Telex témája, nekik a politikai provokáció a "szakterületük". Érdekesség, hogy az arborétum miatt a Magyar Nemzetben jelent meg interjú, amit eredetileg a BAOL Baranya megyei hírportálról vettek át 2021-ben, és hát a BAOL Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő hírportálként eléggé NER-közelinek tekinthető - egy kedélyes, szimpatikus, barátságos interjút közöltek le, tehát akkor még nagy volt a harmónia és az elégedettség, a 2022-es választások után, meg hirtelen megvadult a viszony köztük? Ez egy kutyakomédiának tűnik.
Sok sikert kívánok tisztaszivbol! Legyenek boldogok! Én is úgy látom hogy itt egyre rosszabb az élet. Az én 32 éves fui unokám is barcelonaban el. Köszöni jól van!! Eszeagaban sincs hazajonni.
Én kotelezõen elõírnám hogy mindenki éljen legalább 3-5 évet egy fejlettebb nyugati országban. Legalább lenne rálátásuk a világra!A külföldi élet megváltoztatja a gondolkodásmodot! Késõbb aki akar visszajön. Mondom ezt úgy hogy 15 évet éltem ÉszakAmerikában. Vannak jó es rossz dolgok itthon meg külföldön is. Kinek mi a fontos! Többségnek ott a lehetõség hogy elmenjen de legtöbben csak szidják a rendszert de semmin nem változtatnak és amig nem változtat az ember addig nem történik semmi változás. Úgyhogy hajrá mindenkinek akinek itt nem tetszik probalkozzon máshol. Vesziteni valója nincs☺️ Úgyhogy üzenem mindenkinek ne féljenek változtatni, legyen az külföldi költözés vagy munkahely váltás vagy akár az ország egyik felébõl a másikba utazni.
Már alig vannak 'fejlettebb' nyugati országok. Csak több a felhalmozott vagyonuk, amit most égetnek el. Még 1-2 évtized, és ugyanott lesznek mint mi akkor. Jelenleg az átlag 77 százalékán vagyunk, ami 10 év alatt 12 százalék előrelépés.
@@zoltannagy8677 kár hogy itt nem lehet röhögős emojival reagálni😂 vagy csak elkerülte a figyelmem..mondom ezt Ausztriából és köszönöm szépen nagyon jól elvagyok😀 800 km-t jöttem (Veszprém megyei vagyok),de igazából tökmindegy ,mert átlép a határon az ember és már kézzel fogható a különbség....Jelentem,ha a kormány nem lop el mindent ami mozdítható,igenis lehetséges az alapvető emberi jólét,bármilyen plusz erőfeszítés nélkül😊🤌🏼
Teljesen igazad van. Viszont én több, mint húsz éve annyira itthon vagyok Ausztriában,mint Magyarországon soha. Engem innen ezer lóval nem lehet kivontatni. Kizárt dolog. Szeretek itt élni ❤❤
Az ėn ük-szépapám nem tudom ki volt, de még senki sem kérdezte meg tőlem melyik oldali vagyok. Erről a vicc jut eszembe, hogy honnan tudod, hogy vegán van a társaságodban. Onnan, hogy elmondja. Látszólag a párnak nincsenek anyagi gondjaik, csodálatos, elszigetelt környezetben élnek. A barátok emlegetėse azt sejteti, hogy társasági életük is van. Teremtettek maguk körė egy csodát. Akkor meg? Mi lenne jobb Spanyolországban? Tartok tőle ott meg azon menne az értelmiségi szenvedés, hogy “kényszerből” el kellett hagyni a hazájukat, eladni mindazt, amit felépítettek.
Van aki a saját kis baráti társaságán is túlmutatóan tud gondolkodni. Értem én, neked ez egy kicsit magas.. talán még irigy is vagy rájuk. Te ha ezt elérnéd amit ők akkor magasan tennél az ország jövőjére. Remélem nem sértődsz még, de ez jön le a hozzászólásodból..
Kedves Andrea! Mivel már 83 éves vagyok és nem tudom, hogy levelére küldött válaszom eljutott-e Önhöz, ezért röviden írok ismét. Családtagjaim nem "Orbániából" mentek külföldre, hanem a "szocializmusból" menekültek. Testvérem 1968-ban, Németországba, unokahúgom 1949-ben 5 évesen szüleivel ment Amerikába, mert itthon mindenüket elvették az államosításkor.Ausztriai rokonom, aki osztrák mérnökhöz ment feleségűl, most költöznek át Bécsből Budapestre. Az, hogy "családtagjaim közül többen külföldön élnek, és ezt "elfogadom", nos ez nem igaz!! Inkább sajnálom őket, mert az anyagi jólét nem feltétele a boldog életnek. Ezért is akarnak most, idős korukban vissza jönni hazájukba! Természetesen, aki csak magára gondol, menjen világgá!! Azt se mondom neki, hogy " VISZONT LÁTÁSRA"! Üdvözlettel Bereczné
Szerintem rosszul tetszik gondolkodni,a rokonai az anyagi biztonságot keresték és nem jólétet,ha mindenüket elvették. A honvágy meg egy természetes dolog,nem azért jönnek már érdekliőket bármilyen rendszer itthon,hanem mert hiányzik. Bármilyen náció bárhol van is visszavágyik kicsit ahonnan indult,aki nem az világ életében hontalan volt.
Ilyen borzalmas körülmények közül én is hanyatthomlok menekülnék. És mégis ide vannak láncolva, ebbe a földi pokolba... De hogyan, micsoda méltósággal viselik. Micsoda emberi dráma! DRÁMA!!!
Remelem sikerül kiköltözniük. En 9 eve jöttem el, eletem legjobb döntese volt. A nyugalmam megfizethetetlen, belölem mar nem nyereszkedik a zsiros diszno es a sleppje. 61 evesen nem mindegy, milyen az egeszsegügy se...
Fejben egészen biztosan nem 100%-ban különben nem követnél magyar tartalmakat 15 év rengeteg idő ahhoz,hogy áthangolódj és spanyolként élj..fel sem kellett volna dobnia ezt a videót.
@@tok-tcfmnem is tudtam, hogy a Telexes videókra csak Magyarországról lehet kommentelni! Gondolom te sosem szoktál más országban létrehozott tartalmakhoz hozzászólni. (mondjuk ha a magyar átlagot nézzük és nem beszélsz te sem semmilyen más nyelvet, akkor érthető.) üdv Németországból! 😂
Bizony az Égi Anyánk Mária országa, csak a nemzetség tagadja meg és ezért Ő tehetetlen, mert az ember szabadakaratot kapott és a pusztítót szolgálja a Fia=Enki=Jézus helyett aki az ember egyik teremtője! Ő adta az Évának az Istenek=Földönkívüliek tudásához vezető utat, ez sajnos a rossz és a gonosz megtapasztalásával jár együtt! Viszont az embernek NEM kötelező a gonoszt szolgálni mer gonoszul végzi. Sajnos elfelejtik, hogy az árulókat csak addig tartják meg amíg szükség van rájuk. Jézus mondta "Aki menti az életét elveszíti azt és aki elveszíti ÉN értem annak Örökéletet adok! Természetesen aki ITT és MOST akar élni azt is megkapja viszont Örökélet csak adható, azt meg Jézus=Enki a kiválasztottaknak adja, aki nem is ismeri az IGAZSÁGOT=JÉZUS-t az mire is kapna jutalmat?! Már lehet itt van az az idő amikor mindenki a választott útján marad és NEM lehet változtatni rajta (mert Jehova=Enlil a sorstábla őrzője a karma törvényét is rendezi). Jézus-t Ő és leszármazottjai/római szolgái egy Ősi karmája miatt ítélték halálra így váltotta meg magát, hogy hagyta a törvényt érvényesíteni "A szemet szemért és fogat fogért"! A háborúk is ezért lesznek mert ott aztán lehet karmát szerezni és így a reinkarnációban tartani az emberiséget! Enlil=Séth=Jehova=Allah=(HALÁL angyal) Ő Mars a Háború Istene is, az Égi Atyánk első fia a lázadó/(földönkívüli KATONA) Özönvízzel már egyszer elpusztította az emberiséget változatosság kedvéért most tűz lesz! Van az amondás, hogy "Elsőkből lesznek az utolsók és utolsókból meg az elsők"! Úgy legyen! Vég időben élünk és az emberiség szétválasztása folyik a covid/VAK-cina is ezt szolgálta (A Vas és Cserépkorban vagyunk) a vas kemény de a földnem hamar semmivé lesz viszont a cserép a MAG-yar ha összetörik is sok ezerév múlva összerakható értsd Feltámadás=Klónozás vagy van halhatatlan tested (felsőbb ÉN) amibe vissza helyeznek a halandóból! Képesek rá mert jóval előttünk járnak ismeretekben és technikában is!
Legegyszerűbb a vélt vagy valós problémák elől elfutni! Kezdem érteni, hogy nyugatról miért költöznek ezrével a külföldiek! Lehet, hogy számukra mégis megfelelőbbek a magyar viszonyok, mint sok honfitársunknak? Hogy üzente Vörösmarty a Szózat végén? "Itt élned s halnod kell."
2003-ban untam meg annyira a beteg mentalitást , hogy összepakoltam a kis motyómat. Akkor jöttem el onnan. A legjobb döntés volt, amit valaha is megtettem. Sok sikert és jó egészséget+ szép életet kívánok mindenkinek.
@@karisabnyi3137 Ha a saját példáját amit leírt, okoskodásnak tartod, akkor te vagy az egyik ékes példája annak, amire beteg mentalitás alatt gondolni lehet
@@palimad3816irigylem "toletek" ezt a ketbites gondolkodasmodot, annyira egyszeru lehet igy elni hogy ha valaki nem tapsolja meg a viktor rendszeret akkor csakis gyurcsany szavazo lehet.
Sok gondolat, erzes tamadt fel bennem ezen video utan. En inkabb egy elkeseredett, csalodottsagot latok ebben a döntesben. "Az öreg fat nem lehet atültetni" vagy "mindenütt jo , de legjobb otthon" es igy tovabb..... szeretem a nepi bölcsesseget, mert sok nemzedek tapasztalatabol taplalkozik es igaz, hiszen ha nem lenne, akkor mar regen kikopott volna a szep magyar nyelvböl. Szoval 65 eves vagyok, kb. 40 evet eltem külföldön. Összesen 18 helyen laktam, nem lettem sem ausztral (pedig ott születtem) sem nemet (pedig ugyan olyan jol beszelek nemetül mint magyarul), de talan mar magyar sem vagyok. Jövöre visszaterek Magyarorszagra, de mar ott sem leszek "otthon". Amit ezzel mondani akarok, ha megegyszer megtehetnem, nem igy tennem. Sok sikert Spanyolorszaghoz!
Miért tér vissza Magyarországra? Én ha tehetném örökre elfelejteném ezt az országot! Nemhogy visszatérni. Spanyolország pl. egész jól hangzik... Élnék ott nyugdijas éveimben! Ha lehet délen, a tengerparthoz közel!
Szomorú de 2017-ben 45 évesen, két kiskorúval mi is Németország felé vettük az irányt. Életem legjobb döntése volt. Felnőtt szakápolóként majdnem 50 évesen sikerült a családomnak egy lehetőségekben gazdag, emberhez méltó életét biztosítanom. Semmi különleges dolgot nem tettem. Ugyanazt csinálom, mint odahaza. Egy kórházban dolgozom. A két lányom három év alatt megtanult németül és angolul írni, olvasni és természetesen anyanyelvi szinten beszélni. A feleségem és jómagam a nyelvi korlátaink ellenére is sikeresen beilleszkedtünk a német társadalomba és nyugodt szívvel mondhatom, hogy megbecsült tagjai lettünk a környezetünknek. És mindezt úgy írom, hogy a szívem mindig a "jobboldali, nemzeti" oldalhoz, de távolról sem a Fideszhez húzott. Sok siker és kitartást kívánok az új élethez Spanyolországban! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
infostart2023/06/16/A német belügyminiszter bejelentette, meg akarja tiltani, hogy a vonatokra és a buszokra késsel fel lehessen szállni.Legutóbb a Kiel és Hamburg között közlekedő regionális vonaton rontott rá egy merénylő az utasokra, az ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező, a Gázai-övezetből származó, 33 éves palesztin két embert megölt és hetet megsebesített. És ez nem egyedi, NAGYON NEM EGYEDI. DE ÉN IS "Sok siker és kitartást kívánok az új élethez.."
@@zh9796 Német társasággal elég nehéz magyarnak maradni :) (Nem lehetetlen csak kevés gyereknek sikerül) Nem egy gyereket láttam aki elkezdte törni a magyart miútán a tinédzserkori társaságába be lépett.
Centurázgattok mi??Nem teccik a válasz igaz?Hát én meg mégegyszer biztos nem irom ide le.. Ez a riport egy szánalom szánalmas próbálkozás..Aki érti az érti.Aki meg nem,az meg nem számít!
nem csak liberálisoknak lett elegük, jobboldaliként is hányok már ettől az állampárti-komcsi fidesztől, én is mennék, mert nem akarom finanszírozni ezeknek a ner-eseknek a yachtozását, ku.vázását, luxus életmódját..
Ezeket én finanszírozom, a te adódból Alföldi rendez f*sztortás előadásokat, kap Nagy Ervin főszerepet milliárdos filmekben, veszi Márki-Zay és Karácsony a százmilliós kampány tollakat, áll még az SZFE és Sárosdi Lilla meztelenkedhetett a színpadon. Csupa-csupa megtérülő befektetés:*
Ekkora gazdagságban, hatalmas birtokon, szép helyen él két bölcsész, és még panaszkodnak, hogy milyen rossz itthon. Tessék pszichológushoz fordulni, mert itt belül van a probléma.
Pont ez a lényeg. Én ismerek tőlük gazdagabb vállalkozót, aki nem bírta az itthon légkört, kultúrát, életmódot és most boldogan él Hollandiában ugyanakkor vagyonnal. Az embernek a pénzen túl másra is van igénye. Gazdag ember és szegény ember is vágyik egy kiegyensúlyozott, nyugodt, boldog és biztonságos közegre, életre és társadalomra, amit Magyarországon nem kaphat meg pénz ide vagy oda.
@@balintszalmas A "közhangulat" amit érzel, a hivatásos ijesztgetők és "mindenszaristák" műve. A riportban sem hangzott el semmilyen konkrétum, miért rossz szegény paranoid házaspárnak...
@@numberjack2286 en nagy altalanossagban beszelek nem arrol amit elhangozott vagy sem. A sajat boromon erzem ezt. Mikor bemegyek valahova es 10.000 ressel fizetnek es huzzak a szajukat hogy ninvs kisebb ahelyett hogy orulnenek hogy ott hagyom a penzem. Mier nem lehet szepen megkerdezni fintorgas nelkul? De ez csak egy pelda. Estig tudnam sorolni. Es napi szinten nem 1 nem 2 ilyen van. Ez hosszutavon rombol nem epit. De te buta vagy nem veszed eszre hogy a “paranoid” meg ezekkel a szovegeiddel te is ugyan ugy rontod a kozhangulatot ;)
@numberjack2286 Ha ilyen fogyatékos baromarcok vennének körül mint te a gondolataiddal ... xD Mit akarsz te az élettől? Gondolkozz el ezen. Könnyen ítélkezel mások felett. Nyomorult lehetsz és magányos. Vegyél kutyát!
Szétesett a nemzet felkiáltással elmegyünk Spanyolországba, ahol a különböző népcsoportok inkább tartják magukat andalúznak, baszknak, katalánnak vagy egyéb nemzetiségünek, mint spanyolnak. Amikor elkezdünk sírni, érdemes tudni, hogy miért tesszük, mert nevetségessé válunk.
Spanyolország azért nem kicsi. Ha jó helyet választ akkor normális Spanyolok és rengeteg más europai nemzet polgárai közt fogla halálra unni magát. Ugyhogy vigye csak a könyveit… 😄🙄
És ez a sok különböző ember mégis jó viszonyban él egymás mellett. Persze ezt csak az tudja, akinek van ottani tapasztalata. Aki a magyar médiából értesül, az úgy gondolja, hogy Spanyolország olyan, mint Németország: már nincs is. 🙂
Egyem meg szegény nyomorgókat 🤣🤣🤣 Ott rontottam el hogy nem költőnek tanultam, úgy látom. Hogy lesz egy költőnek akiről soha nem hallottam (kellett volna?) több százmilliós birtoka? Csak nem a privatizáció során "került" oda? A felmenők között talán van egy-két "red-flag", akik elég magasan álltak? Csak kérdezem.
Sok ismerősöm van, akinek jó dolga volt a Kádár rendszerben, és ezért, amíg él gyűlöli a Fideszt. Rendben, bár az nem a Fidesz miatt ért véget. Nagyon frusztráló lehet a négy választás elvesztése is. Megértem. Én eddig 50 évet éltem balos uralom alatt, 21-et nemzeti kormánnyal, szoktam mondani, hogy ha kijön az 50-50, akkor lesz meg az egyensúly. De az 50 balos év alatt is tudtam boldogan élni, nem foglalkoztam politikával, annyi szép dolog van az életben! Soha nem jutott eszembe elmenekülni, pedig se arborétumom, se ilyen csodás házam nem volt, és bizony az első 38 évem alatt diktatúrában éltem, ami bármilyen "puha" volt, össze se lehet hasonlítani a mai szabad világgal. Akinek pedig agyára ment a jólét, és a politikai oldala miatti frusztráció, ennyi idő alatt már elgondolkozhatott volna, és kiléphetne a vélemény-buborékából. Miért van ez így? "A média!" De amikor 2010-ben megbuktak, szinte az egész a kezükben volt! Most nagyjából fele-fele. A tudatlan, fogatlan bunkók? Milyen érdekes baloldaliak ezek, hogy miközben (elvileg) ők az elnyomottak, a kizsákmányoltak képviselői, ilyen arisztokratikusan lenézik őket! Na, ha egyszer megjelennének a becsületes, hazájukat, nemzetüket szerető baloldaliak, a jelenlegi labancok helyett, az ő kedvükért még lemondanék az áhított 50-50 év egy részéről. De addig maradjon csak a jelenlegi irány.
Az a furcsaság, hogy a kommunistagyűlölő Orbánnal mintha mennénk vissza a kommunista diktatúrába, és a nép, amelyiknek 1989-ben elege lett ebből, most mintha visszakívánná az egészet megint.
Várjunk, itt valami nem stimmel! Egy évvel korábban, 2021 nyarán még akkora volt az idill, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő megyei napilap és a Magyar Nemzet is lehozta a házaspárral készített interjút. Abban nincs semmi szokatlan, hogy ettől függetlenül nem a kormányoldallal szimpatizáltak, ehhez nincs is semmi köze senkinek, de az mégis furcsa, hogy olyan szinten tragédiát csinálnak egy választásból, hogy úgy döntenek most mindennek vége, ők elhúznak ebből az országból. Számomra ez Jászai-díjas alakításnak tűnik, de lehet, hogy mások sokkal szenvedélyesebbek egy olyan témában is, ami nagyjából semmit nem változtat a saját privát életükön. A Telex pedig igyekezett úgy tálalni, mintha a történész-műfordító házaspár esetleges távozása mindannyiunk egzisztenciáját alapjaiban rengetné meg!
Tehát megvan mindenük mégis elmennek. Számomra érthetetlen, hogy valakinek ennyire fontos legyen a politika, hogy képes elköltözni, hátrahagyni mindent és mindenkit. Oké. Ők tudják. Sok sikert nekik, hogy megtalálják azt ami miatt költöznek 😊.
Marad Kis Grófó, GWM meg LL Junior nekünk. Aki nem érti ezt a folyamatot, az megérti pár év múlva. Az értelmiség egyetlen lehetősége a menekülés maradt, vagy nyelni a port. Mivé lettél, szép hazám?
Nekünk is van egy mini arborétumunk, magunkra csukjuk a kertkaput és tojunk a világra. Nem vagytok tudatában milyen érték van a birtokotokban. Mindezt odadobni valamiféle elismertségért vagy státuszért? Nem a kertet kéne eladni, hanem a politikát letojni és élvezi a létet a kertben. Van akin az isten sem tud segíteni...
Hát, akkor pofára fog esni, mert van amit nem lehet pénzzel megfizetni. Pénze bármelyik idiótának lehet, saját maga ültette évtizedes árnyas fái viszont nem. @@hajovonta6300
Egy kicsit olyan reklámra emlékeztető szaga van ennek a riportnak… gondolom nem kapkodnak a 130 milliós ingatlanokért most Pécsen és nem árt, ha kap a dolog egy kis nyilvánosságot…
1. Nem élek Mo-n, ezért kicsit fura hogy én érveljek emellett, de hülyeségnek tartom ezt a hangulatkeltést, hogy Mo-n nem lehet élni. Voltak már sokkal rosszabb diktatúrák is, azokat is túl lehetett élni. Rendszeresen visszajárok, és ha úgy adódik vissza is fogok költözni, az se érdekel ha addigra kiássák Horthyt és ő lesz a karmelitában. 2. Miért ne tudna addig mozdulni amíg nem adta el a kecót. Elmegy albérletbe azt onnét árulja tovább. 3. Spanyolo-ban is a magyar belpolitikán fognak agyalni (én is ezt teszem), azzal a különbséggel hogy spanyolokkal lesznek körülvéve akikkel 60 körül A1-es spanyollal még annyira se fognak tudni vegyülni mint a magyarokkal. Ott majd rájönnek hogy mennyivel többről szól az élet mint a szaros kormánnyal foglalkozni.
1. "Voltak már sokkal rosszabb diktatúrák is, azokat is túl lehetett élni." Ha nem nagyon ugráltál, akkor igen. Egy családi barátunk elmondott egy Rákosi-viccet. Jelentették. Elment érte a fekete autó, és megkínozták. Túlélte, de többé nem volt önmaga. Most ugyan nem jön érted a fekete autó, viszont az egészségügy romokban van. Nemrég halt meg egy anyuka a negyedik szülése után, mert hazaküldték azzal, hogy csak kimerült. Trombózisa volt. És ez egyre gyakoribb lesz az ittmaradt egészségügyi személyzet túlterheltsége, kiégettsége miatt. A magatehetetlen, kórházi ellátásra szoruló időseket kirakják a kórházból, leteszik a hozzátartozó ajtaja elé minden instrukció, segítség nélkül, oldja meg. Egyre gyakoribb a gyógyszerhiány. A betegek egyre inkább kiszorulnak az állami ellátásból, és magánba mennek, ami azt eredményezi, hogy a magánszektor kezd olyan helyzetben lenni, mint amilyenben az állami volt évekkel ezelőtt: egyre hosszabb várólisták, egyre túlterheltebb orvosok. És erre sincs mindeninek pénze. 2. Gondolom, nem akarják, hogy tönkremenjen. Egyrészt mert úgy folyamatosan veszít az értékéből, másrészt mert szeretik. 3. Akkor majd megtanulják a nyelvet A1-nél magasabb szinten.
Én is ezt érzem, hogy lehet én megyek /gondolkodásilag/ rossz irányba, én járok fejjel lefelé a plafonról én látom rosszul a dolgokat?! Én lennék a hülye hogy ez a sok intézkedés csak nekem nem jó?
Kedves Andrea! Ne vaciláljon! Én úgy hallom máshol kolbászból van a kerítés, és mezeskalacsbol a házak. Ne nézzen hátra hagyjon itt mindenkit , mindent, csak magára gondoljon, hisz magának jogában áll jobban élnie, többre vinnie, hiszen maga értékes! Nekem, nekünk már csak annyi marad,hogy integessünk.
@@laszlosomogyi5848 Amíg létezik a magadfajta addig semmi oka aggódni a felcsúti romáknak. Lophatnak zavartalanul és uralkodhatnak, röhöghetnek rajtatok még a dédunokáik is
Az ilyenek nagyon kevesen vannak. Magas tudásszintű humán értelmiségi pár. Azt hiszik, azt képzelik, hogy máshol jobb! Túl kevés az információjuk. Azonban jó utat és sok sikert. Megnézném, hogy 1-2 év múlva mi lett velük
Elmondanam hogy en 25-evet eltem Budapesten,cask 10-eve elek Nemetorszagba,de nem mennek vissza oda a Szep Magyarorszagra❤szomoru hogy ez van😢1990 meg jò volt ott
Nos, pont ez a baj, hogy az ilyen "magas tudásszintű humán értelmiségiek nagyon kevesen vannak". Nagyon jól írtad. Ezért tud megcsinálni Orbán bármit, amit csak akar.
@@pontikischristos3927 jaja, mert egy magát demokratának hazudó költőtől biztos álmatlan éjszakái vannak Orbánnak...jót röhögne ezen jópár fideszes vidéki orvos, ügyvéd, jogász ismerősöm. Persze ballibek szerint a belpesti ellenzéki panelproli az új éttermiség, mindenki más törött szemüvegű, gombászó birka. És még liberálisnak hazudják magukat...pitiáner senkik
Már mitől ne lenne hiteles? Szerintem irreleváns, hogy milyen körülmények között élnek. Attól, hogy valaki jó körülményeket teremtett magának, legalább annyira fájhat neki az a gazdasági-kulturális-politikai romlás, amit tapasztal maga körül, ha kilép a kertjéből. Ezek az emberek feltételezhetően a maguk erejéből jutottak el oda, ahol most vannak, ennek pedig semmi köze ahhoz, hogy miről lehetne vagy éppen milyen véleményük. Azt pedig miért feltételezed, hogy gyereket nem nevelő? A saját elmondásuk szerint is túl vannak életük delén, így akár az is lehet, hogy a gyerekük, gyerekeik már a saját családjaikat nevelik. De ha mégsem így van, miért érv az, hogy akinek nincs gyereke, kevésbé fogalmazhatna meg érvényes véleményt a társadalomról, politikai vezetésről, mindennapi közhangulatról?
Egyetertek, musiras az egesz. Panaszkodva dicsekves tipikus esete. Eltartott kisujjal osszehozott 11 m-es polc konyvtar, arboretum, stb. Nagyon gaz ez a picsogas
jaj igen a hazát el kell felejteni akárhova mentek! hisz erröl szól az ÚJ Világ.. van aki nem látja.. az a baj hogy saját magukba kéne utazni, mert akárhova mennek ugyanaz van..meditáció stb.. nem is értem egy ilyen arborútomban nem sikerült önmagukkal kapcsolatot teremteni.. mert ha ott nem akkor máshol se..
Nem indulok csak Mundzsuktól, mert napokig írnám a névsort. De csak a "felkapottabbak" többek között, Dobó vitézei, vitéz asszonyai, Dózsa, Rákóczi, Bocskai harcosai, a '48-as és '56-os Magyarok ezt lájkolják. Ha már szabad így lesüllyedve fogalmazni a mai világban. De, meg merem kockáztatni, hogy Titusz is lájkolja Fehérvárott! A Don-nál és gulag-okban odaveszettekről nem is beszélve, no, meg a hátrahagyottaikról.
@@nemat480 ahha, tehát az 56-os és 48-as szabadságharcosokhoz hasonlítunk két korlátolt bölcsészt, akik jó dolgukban nem tudják, min keseregjenek. Ne vicceljünk már!:D Őket is diktatúra sújtja, vagy esetleg kivégzés, mert forradalmat csináltak? :DD Ja, nem, hanem demokráciában és polgári szabadságjogaik birtokában "kényszerülnek" élni, ahol akkora a diktatúra, hogy ilyesmi videókban ekézhetik az éppen aktuális kormányt több százezer néző előtt a hatalmas arborétumuk közepén egy villában:D Az emberek nagy része olyan országban "kényszerül" élni, amelyiknél léteznek jobb gazdasági, társadalmi helyzetű országok, mi történne, ha mindenki elhagyná és átköltözne mondjuk Németországba? Összeomlana nem csak az elhagyott ország, de a célország is...szóval de, pitiáner gyáva, hazug senkik!
@@ferencgyulai9587 Ha csak siránkozunk és hanyag munkát végzünk a saját területünkön és nincs meg a túlélő ösztön bennünk, akkor eltűnünk, mint oly sok nép korábban a világban.
Nem életre valók? A fidesz legutóbb 2/3-ot csinált azzal hogy a szerencsétlen nyomorultakat megszórta repülő pénzzel és tapsoltak hozzá 😂 Ebben az országban ha valaki beszél egy angol nyelvet már tanultnak számít.
Lenne egy ilyen birtoka egy átlagmagyarnak szépen élne, mint Marci hevesen és nem rinyálna, meg "menekülne". Majd tíz év múlva útólérjük a gazdaságban a spanyolokat is és menekülhetnek tovább.
@@FR_-ij4zz Én ötös voltam, de egy tehetségtelen költő, meg egy történész(a történelmet úgy alakítják, ahogy akarják) ha itt nem tud boldogulni, azok a világon sehol nem tudnak boldogulni, maximum közpénzből
Ott majd megismerik milyen a jobboldal. Bármennyire is ugatjátok hogy jobboldali keresztény konzervatívok vagytok, a fidesznek semmi köze nincs a jobb oldalhoz. Ti csak fideszesek vagytok, viszont kimagasló a csapatszellemetek ahhoz képest milyen elvtelen szrházi ptkányok vagytok.
Kedves Mária, ha mehetnéke van, menjen Ukrajnába . Olcsóbb mint Spanyolország és persze sokkal demokratikusabb mint Magyarország. Én megértem ha így döntene. Elnyomott liberálisként nehéz minden nap arra ébredni, hogy még mindig nincsenek hatalomban, az 1 bittes nép miatt.
szoljál bazmeg te bolsi luzer, kifizetem a fapadost, még csomagolok neked egy kis uzsonnnyát is az útra csak huzz a pics@ba. Kurva egy luzer lehetsz ha még 50 euród sincs egy fapados jegyre Jár a pofád, rinyálsz, és arra fogod hogy még mindig itthon vered a nyálad hogy nincs miből. Na te maradj csak itthon, mert amilyen luzer vagy kint egy az egyben éhendöglenél, aztan a spnyolok vagy elkaparnának valami szemétdombon, vagy a külüggyel kellene hazahozatni a mi pénzünkön
0 tartalom. Mivel èrdemeltèk ki az interjút, csak azzal hogy nyavalyognak ès külföldre költöznek? Mièrt uszít a telex a tartalmaival az itthon maradás ès a gyerek vállalás ellen? Èn 9 èv után haza költözök Angliából, velem kèszül majd interjú ahol elmondhatom mièrt, vagy csak azokkal akik lelèpnek? Mondjuk ôk pont nem ûgy tûnnek mint akik anyagi problèmák miatt menekülnek. Beszèlek Spanyolul, napi szinten híreket olvasok, jobban megosztott nemzet mint bármelyik másik. Mai napig nyögik a civil háborút. Arról nem is beszèlve mennyire utálják egymást a katalánokkal ès a baszkokkal. De persze a mivel nem beszèlnek spanyolul, úgyse vesznek majd èszre belôle semmit, max ennyi lehet az èrvelèsük, nem az hogy ott mennyivel összetartóbb a lègkör. Ôk az egyenes okai a problèmának amirôl beszèlnek
Szóval kimentél angliába, és miután megszeded magad, most jössz vissza, és osztod az észt hogy milyen jó magyarnak lenni, és itt kell maradni mindenáron. Akkor talán neked sem kellett volna 1 percet sem külföldön dolgoznod, hanem itthon dolgozni, és miután több évtizedes munka után sem tudsz szinte semmit felmutatni, majd akkor talán komolyan veszük hogy milyen jó magyarországon élni. Vicces ember lehetsz..
Nem azt írtam hogy milyen jó vagy hogy milyen rossz otthon, eleve nem Magyarországi származású vagyok így nem tudhatom, szarabb helyről jöttem. Nem minden arról szól hogy milyen jó vagy rossz anyagilag. Ez a pár sem az anyagiakra hivatkozva költözik hanem politikai okokból ami nevetséges.@@kokardkokard
Röviden....nehogy valaki megkérdőjelezze a magyarságukat...de az országról egy jó szavuk nincs...csak a spanyolról....! És csodálkoznak?! Egyet kívánok csak nekik...jó utat, ennek a gyökértelen párnak!
Te nagyon nem látod mi történik az országban :D Magyarországot tönkreteszik a politikusok, te pedig az állampolgárokba rúgsz bele :D A magyarság egy érzés, Magyarország pedig földrajzi terület. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Van aki itthon él és utál magyarnak lenni, más pedig óriási hungarista külföldön.
@@istvanjagri5301 Zagyvaság ? Abnormális vagy. Szart se tudsz a "hazádról", de arcod óriási. Mit is dolgozol ? Hol ? Nekem van rálátásom, nem is kevés az országunk állapotára, "fent" és "lent" egyaránt. Neked is ? Akkor nem lehetsz ilyen hülye, "zagyva". Persze, ha hazaáruló, nemzetellenes vagy, akkor igen. De akkor egy szar alak vagy, nincs mit beszéljek veled. Szóval mit is csináltál az elmúlt 40 évben, zagyvikám ?
Döbbenet! Módosnak tűnő, ható emberek nyekeregnek, hogy nem jó nekik. Mi nem jó? Távól mindenkitől főleg a XIII.ker haladárjaitól sirdogàlnak, hogy liberálisként(a legdemokratább demokraták), borzasztóan rossz nekik! Mi is a rossz? Főleg nekik! Hogy nem ők oszthatják a temérdek eszüket?! Jahhh, hát ez a demokrácia kérem szépen!
Én sem tudom őket megérteni. Mit várnak még ezek az emberek? Hiszen költők, így kötődnek a magyar nyelvhez. Ha sakkozók, matematikusok vagy programozók lennének, akkor még lenne benne valami kis logika. A spanyoloktól - ahol ugyanúgy őrült LGBTQ aktivisták vannak mint az egész Nyugaton - mit remélnek?
Ha leesett volna a félművelt agyadnak, megértetted volna, hogy nem azon nyekegnek, hogy nem ők oszthatják az észt, hanem azon nyekegnek, hogy akik osztják, azok pontosan olyan félművelt balf@szok mint te.
Szerencséjük, hogy van választási lehetőségük. A komcsi rendszerben (ahol a felmenőik valószínűleg nagyon magasan helyezkedtek el, onnan a sok diploma, birtok, stb) nagyon-nagyon sokan leléptek volna, csak nem lehetett a halálra ítélés terhe nélkül. Szerencséjük, hogy értelmiségi diplomás emberek lehettek, nagyapám színötös érettségijébe még bele volt írva, hogy politikai nézetei miatt továbbtanulásra nem ajánlott.
Azt mondják, a kutya is a legjobb dolgában vész meg. De nagy kár nem ér bennünket. Hajrá katalánok, hajrá baszkok, a nagy demokráciáért előre! / Los Co...es! , ahogy Hadházi Á. mondaná/ Orbán még nem mondta ki amit Fletó: "..akinek nem tetszik, el lehet innen menni..." Has.... vista Senhor!
Én nem vagyok irigy senkire, de pont a nagy NYUGAT diktálná, hogy minden nap megküzdj a teljesítmény alapú versenypiacon! 😂vagy pedig ne akarj idős íróként meg történészként kvázi luxusban élni, vegyél egy lakást. Amúgy csak viszonyítás kérdése a videó üzenete, nekem pont az a bicskanyitogató, hogy ilyen vagyonnal szeretnék az állami egészségügyet használni, biztos sokat adót fizetett be 300 db /verseskönyv eladásból 🤨
@@mr.studiogengszter8529Valszeg pont annyit fizetett be, amennyi a járulék. Te csak foglalkozz a sajatodéval és örülj, hogy rendes ember vagy, és mindent jól befizetsz. Érdekes amúgy, azt senki nem gondolja-kommenteli itt, hogy lehet, hogy a vityilló nem mindig így nézett ki, és lehet, hogy több részletben, sok idővel és fáradtsággal kellett 'felfejleszteni'. De ez csak egy gondolat. Amúgy az irodalom és a műfordítás, min tudjuk, nem termelőtevékenység - máshogyan járulnak hozzá a társadalmi fejlődéshez és jóléthez. De asszem röviden, szintednek megfelelően : irigy kutya bújj a lukba, onnan meg a vécélukba. 😁😂
Nem is tudtam, hogy Orbán Viktor ennyire kőkemény kommunista lenne, vagy hogy az apja magas szintű kommunista párttitkár lett volna, elvégre akkor hogyan diplomázhatott volna 1987-ben az ELTE jogi karán? Olyan jó lenne 35 évvel a rendszerváltás után ezt a kommunistázást végre elengedni, amihez semmi más nem kellene, csak az, hogy az ügynökaktákat nyilvánosságra hozzák. Vajon miért nem történik már meg végre a 13 éve kétharmadban regnáló antikommunista kormány alatt? Szánalmas, hogy lassan egy generáció nő már fel úgy, hogy nem is élt az "átkosban", de még mindig karaktergyilkosságot lehet végrehajtani "komcsizással"...
16 .-i evi kulfoldi elet utan azt kell hogy mondjam, hogy kb ugyanannyi kompromisszomot kotok itt is, mintha otthon maragdtam volna. En egy ilyen gyonyoru helyrol nem mennek sehova
Igen, külföldön nem fogadják úgy be az embert... Ilyen gyönyörű helyről minek elmenni, mindenhol van politika meg közélet ezek ellen nem elmenekülni kell, maximum távol maradni...
@@tothgabor2010 Hát ez vicces, de én sem tudtam ebből többet kihámozni! Ha el tudták volna adni a vagyont érő ingatlanjukat, akkor elköltöztek volna Spanyolországba, de ez nem sikerült, ezért most spanyolul tanulnak. Csodálatos Telex-műsor, a halálhangulaton kívül nem jön át semmi! A cím szerint mindent hátrahagynak, mert nem bírják tovább, de az nem derül ki, hogy mit nem bírnak tovább, illetve a mindent hátrahagynak sem igaz, mert akkor már elutaztak volna, de épp a vételárat várják az ingatlanjaikért cserébe, az a vagyon pedig nem éppen a mindent hátrahagyást jelenti!
@@joebanana7214 Talán többet is foglalkoztunk vele, mint amennyit kellett volna. Aki a "mindenszarizmus" betegségébe esik, annak mindehol xar lesz élete.
@@tothgabor2010 Ez pontosan így van. Valahol ott kezdődhetett a baj a videóban szereplő házaspár életében, amikor szavazatszámlálónak jelentkeztek! Minek? Sosem tennék ilyen marhaságot, hogy összepolitikázzam a kezemet! Megunták a jó életüket, kellett valami stressz? Egyébként el tudom képzelni, hogy mi volt annyira traumatikus nekik ebben a szavazatszámlálásban: alapvetően tájékozott és nyitott értelmiségiként meg voltak győződve arról, hogy a Fidesz most nagyon elbukik, vagy ha nem, akkor ott súlyos csalás van! Ez a prekoncepció viszont egyáltalán nem igazolódott, sőt arról győződhettek meg, hogy tiszta választáson a szavazatok nagy többségének megszerzésével nyert a Fidesz! Ekkor omlottak össze, mert a liberális nyugati sajtó nem erre készítette fel őket. Szembe jött a valóság, amitől már Spanyolországig menekülnének, de ott egy másfajta abszurditással fognak találkozni, attól tartok. Kanadában pl. - ami egykor a szabadság egyik ikonikus országa volt - a sajtó, a közéleti megszólalások, a látszat, a választási eredmények mind Justin Trudeau igazát támasztják alá, de az egyszerű emberek döntő többsége árulónak tartja, aki a globalista elit parancsát kiválóan hajtja végre! Az ott hasonlóképpen csalódott értelmiség hova vándoroljon ki Kanadából? Libériába? Agyrém. Pontosan azzal pocsékolják el hátralévő éveiket, ha leállnak politikai szardobálózni, ahelyett, hogy élnék az irigylésre méltó nyugodt életüket a saját arborétumukban! A Telexet meg el kellett volna küldeni külső körletezni, hogy ne mindig más kárára keltsenek már világvége hangulatot!
Meghallgattam ezt a két hülyét. Lefordítom: kurva jól élünk itthon is megvan az egzisztenciánk, csak nem tetszik a rendszer, mert nem nyalják ki a seggünket eléggé. El akarják adni a vagyonunkat, amit itt ebben a szar országban szedtek össze és abból akarnak élni Spanyolországban, tekintve, hogy nem rendelkeznek azokkal a skillekkel, amivel ott is tudnának pénzt keresni. Kifogások: a piacon beszólnak a politika miatt, szörnyűség. (Nekem még soha senki nem szólt be.) Spanyolországban alacsonyabb az ÁFA., olcsóbb a vaj meg a makaróni. Ezért tényleg érdemes elmenni, gratulálok. Meg lehet, hogy van ezer dolog, ami meg drágább. A tengerparton nincsen akadály végig lehet sétálni. Teljesen igaz, hiszen Spanyolország egy félsziget bazmeg, több ezer kilométer hosszú tengerparttal, nekünk meg csak egy nyomorult Balatonunk van. Jobb az egészségügy. Majd próbáljátok ki, remélem lesz is rá alkalmatok. Összegzés: el lehet menni, mert vannak sokkal gazdagabb országok is Magyarországnál. Ilyen alapon mindenki elköltözhetne Luxemburgba, és akkor az már garantáltan nem lenne a leggazdagabb ország. Mindenki rinyál, hogy itt milyen szar, de aki rinyál meg elmegy annak semmi erkölcsi alapja nincs arra, hogy fikázzon, tekintve, hogy semmit nem tesz azért, hogy jobb legyen. A belem kifordul ettől. Én az elmúlt 13 évet úgy éltem meg Gyurcsány féle ámokfutás után, hogy tudtam dolgozni, meg gyarapodni, és azt látom, hogy aki akar melózni az tud is, és előre is lép. Van egy csomó szar dolog is, de akkor is ez a hazánk. Amit ezek itt előadtak az csak értelmiségi modoroskodás, nyaf-nyaf, sértődés, semmi több. Őseink sokkal szarabb körülmények között éltek és nem mentek el, a hölgyemény - hivatkozott - felmenője is forog a sírjában, amikor ezt az ócska rinyálást hallja. Akinek meg ettől elered a könnye, az tényleg copjon le.
@@andreamarcso2783 És te mit mondtál? Szerintem az ég világon semmit. Nem minden a pénz, valóban, ehhez képest a nő arra hivatkozik, hogy kisebb az ÁFA, olcsóbb a makaróni, meg a vaj, vagyis jobb a pénz Spanyolországban. Gyurcsányt meg azért hozom fel, mert a csávónak 2010 jelentette a fordulópontot. Nos, nekem is csak ellenkező előjellel.
@@jozsinagy9833 Akkor mondom, Józsikám. Nekünk csak Balatonunk van, írod. Oké. Végig tudsz mellette sétálni a parton? Jaj, bocsánat, Lölő és Tiborcz már megvették. Olcsóbb Spanyolország, ez tény. Házat is olcsóbban vehetsz ott, mint nálunk. Miért kérnének ezért elnézést? Elég ciki ez ránk nézve, hogy így van. Miért dolgozzon itthon az ember? Hogy Orbánék elvegyék a fizetése majdnem felét, aztán odaadják a Lölő féléknek? Vagy tengődjön közalkalmazottént? Vagy vállalkozóként szintúgy, mert ha véletlenül túl jól sikerülne a cége, megkívánja egy neres és elveszi. Utóbbiról nem egy példát tudnék mondani a környezetemből. Vagy vegyük a saját lakhelyed. Abba sem tudsz beleszólni, milyen gyárat tehetnek le az otthonod közelébe. Akkugyár, .aszdmeg, tessék! Hogy ez az országot közép -, és hosszútávon hogyan teszi tönkre, arra szarnak magasról. Csak a pillanat uralása zajlik, csak a tűzoltás, jól mondta az egyik megmondóemberük. Meg persze magyart magyar ellen hergelnek, nincs nyugta az embereknek tőlük, ha kell, plakátkampánnyal nyúlnak utánad. Szóval, aki el akar menni, elmegy és egyre többen..nekem már a fél családom külföldön él és jól érzik magukat. Suli után én is megyek utánuk. Szomorú, de ez van. Viszont majd jönnek a maláj vendégmunkások nettó 100ezer ft- ért, és jól kitermelik Mari néninek a nyugdíjra valót.
@@andreamarcso2783 A suli után, te ostoba pitsa, amit én meg a hozzám hasonlók fizetnek neked, aki dolgoznak. Elvégzed a sulit, aztán lelépsz, és van pofád fikázni ezt az országot? Felmondod az összes hülyeséget, amit a liberális sajtóban olvasol, eddig terjed a szellemi nívód. Amikor én voltam pályakezdő, egy bizonyos gyurcsány volt a miniszerelnök, és pályakezdőként, diplomával 44 ezer forintért dolgoztam, mert annyi volt a minimálbér nettóban, de meg se fordult hogy elmenjek, mert nem gondoltam, hogy az ország tartozik nekem, hanem azt gondoltam, hogy én tartozok az országnak, és ezt most is így gondolom. És te fenyegetsz engem azzal, hogy elmész és nem lesz nyugdíjam? Hát ki a kurva anyád vagy te és milyen alapon osztod az észt? Mit tettél te a hazádért, áruld már el?
Igazuk van...... Magyarországon az élet elviselhetetlen, egy valóságos pokoljárás.... főleg jómódú értelmiségieknek, akik saját arborétummal rendelkeznek. Bezzeg a Spanyolország és Nyugat-Európa, na az maga a megtestesült paradicsom! Ott még az élet is egy valóságos karnevál!
Andrea ön soha ,sehol nem fog beilleszkedni! Mehet akár a világ végére is. Az ön sorsa egy Kárpátalja-i sors! Spanyolországból merre fognak menekülni?!🤔
-Te, már egy éve hirdetjük ezt, és a kutyának sem kell... Mit csináljunk? -Nem tudom.... Bízzunk megy egy ingatlanost? -Ah, az pénzbe kerül. Inkább siránkozzunk a Telexen, az ingyen van! Egyébként megértem őket, ebben az országban egyeseknek egy Yacht jut, nekik meg csak egy arboretum. 😢
@@zolizold7543 Az eszedbe se jutott feltételezem, hogy Se Orbánból se Gyurcsányból nem kérnek. Vagyunk így pár millióan, akik egyik tolvaj geciből se kérnek mégis ők ketten rohasztják le az országot már 3x éve.
Azt elhallgatják, hogy a hölgy Kárpátaljáról települt át, ahol a beregszászi főiskolán tanított. Nem keveset köszönhet Magyarországnak. De alighogy áttelepült, itt is mindenféle kifogásai lettek. Elhiszi valaki, hogy ha sikerül a tervük, és Spanyolországba települnek, ott elégedett lesz...?
Húha, a lakosság 90%-a ez alatt az életszínvonal alatt él anyagilag és intellektuálisan is. Ennyi erővel kiürül az ország, pedig spanyolban még politikai instabilitás is van. Torrentét ismerve nem is az a dicsősséges nemzet 🤣
Nem hiszem el hogy 2010elött jobb volt nekik!Az meg elég szomorú hogy valaki a politika miatt hagyja el az országot!Engem nem érdekel ki van hatalmon, az én életemet nem befolyásolja!
Na várd ki a végét. Én is azt hittem (egyébként nem), aztán egyszercsak jött egy derék szcientológus társaság és nyitott egy térkőgyárat a szomszédunkban. Mégcsak nem is iparterületen, hanem kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területen. Aztán random időben hallgathatjuk a betonrázógépet, egy jópár másik családdal együtt. Van amikor a házban, csukott ablaknál is. Ilyennek nem szabadna megtörténnie, de olyan fos a szabályozás és olyan lassúak a hivatalok a beleszarás mellett, hogy az elképesztő. Aztán járhatok most bíróságra, mert még ők pereltek be. A politika vezet ahhoz, hogy ilyen a szabályozás. De ne foglalkozz vele.
A balliberális oldalon az ideológia mindenekelőtt van! Volt aki az mondta nekem, hogy inkább legyen megint csőd, és lesz munkanélküli ,de ne Orbán legyen mert gyűlöli! Nem igazán lehet erre ész érveket felhozni!
Javasolni tudom nekik Franciaországot, mert majd ott sokkal nagyobb nyugalomban tudnak elni. Ezetleg az autojukat vagy lakasukat felgyujtjak a bekes tüntetők...
@@ltviktor egyetlen egy tudós sem járt a Marson mégis sokan tudják mi van ott és mi nincs ott. Ez így hívják hogy kommunikáció és tájékozottság. Most már te is tudsz róla 🤭😊😚
@@zombienyuszi Zombikám 30 évet éltem külföldön .Skócia, Ausztria ,Németország ,Dánia Olaszország , Hollandia .Gondolom te nem éltél muszlimokkal túlszaporodott országokban én meg igen. Cseszheted a liberális eszméidet ,amikor a muszlimok a " másságat " üldözik a demokrácia ,liberalizmus ős ellenségük. Az a helyzet ezek a két értelmiségi hagymázas álmaik vannak .A nyugalom szigetéről akarnak egy muszlimokkal bőven ellátott országba menni .Nagy lesz a csalódásuk amikor egy boxos simán kirabolja őkét .Főleg hogy nem ismerik a Koránt ahol az őseik főellenségük .Ajánlom olvass történelmet Medinában mi történt Mohameddel !
8000 nm2 birtok és hatalmas ház egy költő és egy történész fizetésből, de nem lehet itt élni. Megkérdőjelezik az ő liberális magyarságát? A megoldás, hogy elmennek.
Mekkora kamu!Minden héten járok piacra és még soha senki nem kérdezte meg h kire szavaztam de még csak nem is hallottam ilyenről.Felmondják a kötelezőt cserébe 1 kis ingyen ingatlan hirdetésért!
@@andreamarcso2783 Nyugdíjas az öreganyád!Nem azt mondtam h soha senkitől nem kérdezték meg de úgy beállitani mint általános jelenséget kurva nagy kamu.
Azért azt valljuk be, hogy ők nem az átlag magyar kategória. Könnyű úgy emigrálni Spanyolországba, hogy a magyar hacienda árából nagy valószínűség szerint azért Spanyolországban is kapsz valamit, ezt azért "panelproliként" elég nehezen léped meg. Arról nem is beszélve, hogy "apa" folytatja tovább a magyar nyelven végzett munkásságát, "anya" meg gyakorlatilag bárhol tud történészkedni. Én értem, hogy lelkileg megnyomorító sokszor az a közeg, ami itt Magyarországon kialakult, de pont ők azok, akik erre tehetnének magasról. Élvezzék az életet és ne foglalkozzanak a politikával, ennyi. Semmilyen problémájukat nem oldja meg az, ha Spanyolországba mennek, attól Magyarországon ugyanaz marad, ami, ők meg nem fognak úgysem olyan szinten integrálódni a Spanyol társadalomba, amíg ennek nyelvi akadályai lesznek (márpedig azért a spanyol nyelv bár könnyen tanulható, anyanyelvi korlátok mindvégig lesznek).
A videónak van egy jóelőre berendezett színpada, meg egy nyilván mondvacsinált narratívája, aminek oda kell kifutnia ,ahova azt a készítője megálmodta!...tehát mint olyan ,ez egy erőteljesen sugallt , manipulatív alkotás ,ami eléggé hamis képet igyekszik közvetíteni az arra fogékonyaknak!..
Szerintem is elég nehéz beadni bárkinek ezzel a videóval, hogy milyen rossz is Magyarországon. Ha azt mondta volna, hogy a földjeit elvették, öket elvitték málenykij robotra, a házban pedig most a kolhoziroda és a könyvtár van, akkor azt mondom, hogy itt tényleg diktatúra van. De ez bö 70-80 éve volt divatos errefelé éppen néhány elvtárs rokonai hathatós segítségével. Szóval nem értem, miért is lett élhetetlen számukra Magyarország.
Komolyan egy felső-középosztálybeli párral kellene együtt éreznünk, hogy mennyire szörnyű az élet számukra Magyarországon? Bravó! Ezt akár a Fidesz is rendelhette volna.
Nem minden a pénz, ha mentálisan halálra vagy ítélve... ha van pénzed és érdekel a közélet és a közélet ilyen mélyre van süllyedve, a körülötted lévő emberek mind betámadnak helytelen, érdektelen nézeteik miatt, csak mert a média jelentős része hazudik és ezek a bizonyos emberek elhisznek mindent! Tehát rosszul érezheted magad sok minden miatt, ha van pénzed akkor is, ők nyilván nem függnek a közpénzektől, meg amúgy is ez az ország egyre jobban hasonlít egy diliházra, ahova a normális emberek is be vannak zárva... (ajánlom mindenkinek a figyelmébe, ugyan nem mai, de helyénvaló: DSP - Társadalomklinika c. zeneszámot ) 06:11 ez is egy szempont, ami sok embernek eszébe sem jut, és hagyták ilyen mélyre süllyedni azt is, sajnos nekem is van negatív tapasztalatom az egészségüggyel, egy nagyon közeli hozzátartozóm hagyott itt bennünket és kit okolok? egyértelműen a rendszert, azt ahogy működik azt amit/amiket tesz!
Az , hogy a Fidesz elcsalta a választást. És megvett 1 bites szavazók döntenek mások sorsáról. Csupán ennyi De Te mint határontúli hazaáruló székely ezt nem érted , mert Te is ostoba megvett szavazó vagy!
"Egyfolytában úgy érezzük, hogy mi megyünk szemben az autópályán, pedig meggyőződésünk, hogy a mi szemléletünk az érvényes." Azért ebben a kijelentésben van egy "én vagyok a helikopter" érzés. Másrészt azért sok gondolkozó ember tapasztalja azt a világban, hogy az ár ellen úszik, és a világ lefele megy, ami ellen nem tehet semmit. Ezt hívta Hamvas apokalipszisnek. A válságnak nem a külföldre költözés a megoldása általában. Sajnálom ezeket az embereket, mert a külföldre költözéssel illúziókat kergetnek. Ha vannak itt hasonszőrű barátaik, akkor legyen hálásak a jó társaságért, és kalibrálják a beszélgetéseiket a NER-en szörnyülködésen kívülre, jobban fogják érezni magukat. Mert az látszik, hogy életvitelszerűen nem éltek éveket külföldön. A nyelvhez és kultúrához kötődés sokkal-sokkal erősebb, mint valaha is gondolná előtte az ember. Azonban ha valaki idősebben menni akar, ne szúrjon már ki magával Spanyolországban, hacsak nincs nyárra egy haciendája valahol Hollandia környékén, mert különben nyáron el fogja vinni a szíve az 55 fokban. Vagy éppen ez a cél?
Hogy milyen minőségű költő azt döntse el a kedves olvasó.Szerintem nem egy J.A.Még Szabolcska Mihály szintjét se éri el. Székely László: Versben utazom utazom utazom zakatol vonatom jambusa lüktet pentameternek nincs mese mostan versben utazom
Egy ilyen gyönyörű birtokot elhagyni szerintem értelmetlenség. A múlt héten Spanyolországban 44 fokot mértek.Keresztbe -kasul bejártam az országot,tőlem idegen. Ahogy Charlie énekli : ,, Ezek csak házak Az otthon az valami más! " Ám mindenkinek a saját döntése,csak nehogy aztán a végén nagyot koppanjanak,mert ahogy meg Hofi énekli: ,, Megmondtam előre, hogy ez lesz belőle!" Bocsánatot kérek ezekért a sorokért,mert nem az én dolgom, hogy másoknak életvezetési tanácsokat adjak,csak ötletelek másokkal egyetemben, hogy talán van jobb megoldás, mint idősebb korban lelécelni valahová idegenbe. A honvágy borzalmas érzés, csak úgy mondom. ,, Megjártam a hadak útját... "
Minden nap meghalok egy kicsit amikor a létmininum alatt élők problémáival szembesít a független szabad sajtó... Köszönöm Telex, kiváló riport! 🙏 Edit: "Van még valaki a magyar sajtóban, aki a New Yorkból Floridába települő, tehetős nyugdíjasok mintájára hátralévő éveit déli országban tervező, jól szituált pár történetét a fasizmus előli emigrációként akarja cikkbe, videóriportba szobrozni? Mert ha van, akkor, amikor odajutok, lehet, én is igénybe venném ezt az ingatlanhirdetési szolgáltatást." (Hont András)
Most realizálom az elején elhangzottakat... azért fogadta sírva, mert nem a szedett-vedett összefogás nyert, akik azóta bizonyítottak ? Ezt a riportot, ha mondjuk a választás utáni nyáron csináljátok, ugyan meg nem értem akkor sem, de elfogadom. De most ???
Nem mindenkinek jon be ez a kepmutato hamis ideologiakra epitett rendszer,de attol meg szeretheti a hazajat. Sokan igy vagyunk ezzel. De ettol meg nem kell utalkozni. Lehet valakit kielegit ami itt zajlik,mast viszont nem. Ennyi
Ebból a szemmel látható nyomorúságból jobb is ha elmenekülnek, a mórok földjén biztos jobban fogják érezni magukat good luck, have fun!!!!!!!!!!!!!!!!!
@@EvangelionPowerMost még. És ha Spanyolországban is egy nem kívánt erő fog jól szerepelni? Akkor újra költöznek? Ez egy demokrata hozzáállás? Nézz utána miket írt a csaj, a választások után! Fogatlan, alkohol - szagú, mosdatlan, tudatlan emberek, akik a Fideszre szavaztak. Eleve, ott és akkor honnan tudta, hogy ki és mire szavaz? Lehet, hogy sok mosdatlan a baloldalra szavazott. És ha az ellenzék nyer, akkor elfogadja a fenti jelzőkkel illetett emberek voksát? Ha az általa nem kedvelt párt győz, akkor nem? És ő a felvilágosul értelmiségi, ő kéri számon a demokráciát?
@@szerpannon Ha az a 25 - 30 százalék az Ellenzékre szavazott volna, ma nekik lenne kétharmaduk. Állítólag akkora a nyomor és elnyomás, hogy nagyon. Mégis, minden felmérés szerint, ha ma lenne választás, újra a Fidesz győzne. Lehet a Fidesz szavazókat hibáztatni ezért, csak felesleges. Esetleg kéne egy hiteles ellenzék.
MAGYARNAK OTTHON A HELYE (ide haza ) A MAGYAR NEM EGY HAZÁTLAN romány, erdei, bukrajnai SENKIK ! PICIT NEHÉZ ? PICIT SZAR, DE OTT AHOL SZÜLETTÜNK AZ A HAZÁNK ! VASTAG TAMÁS ÉS VASTAG CSABA - ŐRIZD AZ ÁLMOD (ez magyar ua-cam.com/video/7vafd1Ho3kc/v-deo.html
"A spanyol egészségügyi rendszer kitűnő" . Igen, azért tüntettek két hónapja Madridban egymillióan a szar egészségügy miatt... :D De persze mi vagyunk a korlatoltak es a tudatlanok
Akinek nem szól, az érti.
Akinek szól, az nem érti és nem is akarja érteni.
Fura kicsavart logika, mert pont a hozzájuk és hozzád hasonlóan genetikusan kirekesztő ostobáknak szól, őket, titeket hergel.
Ezt a demagóg gagyi szöveget szerencsére minden videó alá be lehet írni, akár a chatgpt is írhatta volna ezt az okosságot.
Szól ez annak is, aki érti. Minket pl. megerősít saját döntésünk helyességében.
Precíz fogalmazás.
Nagyot akartál szólni de ennek nincs sok értelme! Szerinted ez kinek szól és kinek nem? De legalább 279 ostoba már lájkolta!
Voltam rendőr, 5 évig Magyarországon. Most pedig diplomás paramedicnist vagyok Norvégiában (nagyjából a magyaroknál a mentőtiszt a legjobb szó rá). Otthon nagyon arra kaptam a fejem, ahol a legtöbb forint jött. Mivel nem érdekelt a karrier, nem érdekelt semmi, csak is és kizárólag a túlélés... Amióta Ryfoss-ban élek, ez teljesen megváltozott, mintha a méreg kiszállt volna belőlem.. És pont ugyanannyira boldog lennék, ha csak éppen annyi pénzem lenne, hogy túléljek itt, vagy ha belefulladnék. Tudom, hogy az itteni kormány tényleg segít és determinációja teljesen életszerű. Nem úgy mint otthon, hogy lopunk az övéből, a másikéból, sőt a sajátunkból... Magyarnak vallom magam, büszkén felvállalom, de undorodom az otthoni pártállam/diktatórikus/kalapos kommunizmus mocskától, ami Kádár óta kíséri ezt a kicseszett felső vezetést. Konklúzióként tudnám elmondani, annak aki tervez otthonról elmenni: "Ne várj, a változás nem fog eljönni eléd. Lépj te, vedd kezedbe az irányítást, használd ki a saját erőforrásaidat."
Respekt ,
Olyan jó hogy egy lenézett migráns vagy mások földjén.Eltem kint 10 évet.Nem.most hanem amikor egy magyart szívből megkalapoltak.Most ? Viccelsz? Soha nem.megyek idegen fennhatóság alá.
Háborús bűnös terrorista országban élsz. 😂
Ahol, ha nem lenne olaj, csak alkoholisták lennének. Meg persze a beltenyészet. Mint mentőtiszt biztos látod a sok nyomorékot. 😢
🤣🤣🤣
@@tundecserjesi1635Ez te vagy. Viseld el, ha másnak bejött kint az élet.
En 4 eve elek kulfoldon,azota sem mentem vissza. Hiaba sok a magyar,nem segitenek kulfoldon egymasnak. Irigyek. Sok sikert kivanok! Jo dontest hoztak de ,ugy gondolom az EU nem biztos hogy a legjobb hely.
New York-ban egy magyar srácnál szálltunk meg, nagyon segítőkész volt, ajánlott programokat, éjjel minden este ő hozta az italokat. Másik magyar srác az Aranyélet egyik részének írója volt, ő is nagyon rendes volt, az estéket mindig együtt töltöttük. Harmadik brigád is magyar volt, ők kint voltak nyári munkázni, segítettünk nekik repjegyet foglalni, mert törölték a légitársaságot, amivel mentek volna. Magyar magyarnak segít, de a nem magyarnak is, mert segítőkész nemzet vagyunk!
Nem irigyek, el akarják felejteni.... Mi is csak egymás között beszélünk magyarul, ha magyar beszédet hallunk, angolra váltunk. Közös megegyezés, hogy az unokáinkat nem is fogjuk a magyar nyelvre megtanítani. Ez a szolgaság nyelve....
@@ferencgyulai9587 Ezek a gondolatok Önt minősìtik.
@@ferencgyulai9587 SZÉGYELD MAGAD!!!NEM IS KELL AZ ILYEN ..A MAGYAR NYELV EGY KINCS TE OSTOBA
Van ötleted az EUn kívül? Kíváncsi vagyok, adj tippet légyszi. Hová?
Nagy baj hogy ndm ilyen gondolkodású emberek irányitják ezt azt országot.Milyen szép is lenne....
0:36 "elhatározták, hogy eladják a házukat és Sp.országba költöznek. Azonban ez nem olyan egyszerű, mert a házhoz egy arborétum is tartozik" . ezen a ponton értelmét veszti az interjú, nem? egy arborétum? a házhoz tartozik? és emiatt nem egyszerű az eladás? nem erre mondják, hogy jó dolgában azt se tudja, mit csináljon?... köszike, az átlag magyarok, a napról-napra küzdő, itthon maradt családok nevében is.
A Telex nem akarta feltárni a probléma lényegét, ugyanis nagyon valószínű, hogy amikor az arborétummal csatlakoztak a nyílt arborétum programhoz, akkor bizonyos feltételekkel állami támogatásban is részesültek. Emiatt lehet most nehézkes az értékesítés, mert nem egy klasszikus magántulajdonról van szó. Mivel 2010-ben alapították az arborétumot, az egész sikertörténet a NER időszakára esik. Most annál inkább műhisztinek tűnik ez az egész, ezért a Telex nem szeretné a teljes képet feltárni.
ez az egész parasztvakítás álá telex stílusban. Nem mennek ezek sehová, csak jópénzért verik a belüket. Ézek itthon fogják feldobni a pacskert
Életem legjobb döntése volt, hogy a nehézségek ellenére itthon maradtam. Megkóstoltam az idegen világot. Azt ami nem látszik elsőre...
Egyetértek. Tényleg nem tudják, hol tartanak a jólétben.
Hiába menekülni globálisan a pénz imadata miatt mindenhol minden szét fog esni.Ez már jó ideje elkezdődött mert ez a világ kizárta a teremtője útmutatását és a szeretet parancsolatát.Helyette csak a pénz szerelme van ami minden jót megront.😢😢😢
Vityának ez a célja, hogy csak a zombik maradjanak, velük tényleg tervezhet 2040-ig.
Ez bizony, de hátha jön Gyurcsi fehér lovon és tetemre hívja Kari Geri Pestjét😂
@@Rexcsek Nem sikerült megérteni! Talán, ha még többször megpróbálja értelmezni, sikerülhet.
orbiviki
Mond ugye semmi köze a pécsi önkorányzat balos oldalának,kik csődben vannak??És a spanyol országban csak a kánoán van,már ha van pénzed!Itt csak elnyomás van kizsákmányolás ,ja és haverok meg család,és persze odakint a tökéletes nyugatod,ki kirabolta a fél világot az ugyebár a gyarmati múltukból vigan gazdálkodnak.Nem úgy mit az elnegyedelt picinyke országodanak,kinek diktálni akarnak,hogy miért nem áll be a fősodorba.És persze értékülömbségek ugye sose voltak,nem is lesznek,csak az egyenlőségek világát éljük!Főleg hogy a nagy amcsid a háborút gerjeszti a szomszédunkban!És semmi köze a mostani valóságnak!!Sajnos egy másképpen látó!Szép napot
@@Rexcsek 😮
Ha csak most jonnek el Pecsrol, akkor nagyon turelmesek. En mar 20 evesen leleceltem onnan.
A napraforgó azért száradt el egy nap alatt mert lepermetezték hogy hamarabb lehessen aratni...
Ritka dilettáns kommentár.Permetezni ilyen céllal legfeljebb közvetlenül aratás előtt szoktak, amikor a szemképződés már teljesen végbement, nem pedig a virágzáskor.
Szerinted van barmi fogalmuk a
vilagrol ezeknek? :)
valamennyi biztos, csak nem pont arról a részéről, amiről nekünk😅 Pl a pénzhez jobban értenek mint én az tuti...
Deszikkáló szerrel. Pont írni akartam, köszi.
@@oliver5976 Úgy hívják Reglone.
Sok sikert kívánok nekik Spanyolországban!
Sajnos a nagy reset ott is eléri. A végkifejlet nem lesz más, mint itt, de legalább addig jobban érezhetik magukat, ha nem hagynak itthon "családot", vagy nincs honvágyuk.
@@krisztina6180szóval ilyen, mikor rárohad a fejedre az alucsákó...
@@theremay
Pár éva egy csomó dologra mondták, hogy konteó! Most meg már napjainkban tapasztalhatjuk. Egyébként téged én nem bántottalak! Szerinted intelligens dolog így letámadni valakit, csupán azért mert nem értesz egyet?? Ettől még nem lesz igazad!
@@krisztina6180 Ha megérik
@@krisztina6180 nagy reset 😂😂😂😂😂😂😂😂
Majd ha ki költöznek spanyol országba rájönnek, hogy az emberek mindig mindenhol tudnak problémázni..
Angliában élek, és azt látom, hogy a nyígás tárgya ugyanaz mint Magyarországon... minden drága, kevés a fizu, esik az eső, szárazság van, mocskos politikusok, nincs söra hűtőben.... stb.
en is itt elek, teljesen igazad van, hiaba jobbak a fizok, hatalmas alberlet ar, az mindent elvisz, csak szar munkak varnak rad, az egesz hely egy feudalizmus, az emberek fejeben is, nincs is himnuszok, a kiralyt eltetik, az ido esos fenytelen...otthon abban a tevhitben el mindenki, hogy ha elmegy kulfoldre, otthoni jo dolgokat beteszi a borondbe es a kulfoldi jo dolgokkal otvozi...en csoborbol vodorbe erzem magam...
Ha erre jár rá az agyad, akkor mindenhol ezt fogod észrevenni, az biztos.
Valószínűleg így van, csak amíkor a saját hazáddal, ahol felnőttél teszi ezt a politika, sokkal bántóbb. Legalábbis nekem biztosan.
Ha azt hiszed, hogy be tudod mesélni nekünk, hogy máshol is ugyanolyan rossz a helyzet, mint Magyarországon, akkor közölném veled, hogy nem tollas a hátunk.
Én azt javasolnám a párnak, hogy adják ki a házukat, és utazzanak 1 évet világban (meg lehet oldani kevés pénzből is), és utána döntsenek. Ilyen birtokuk nem lesz Spanyolországban.
@@norberttaynor6119 csak 2-3 millió eurójuk nem lesz, hacsak nem nyernek a lottón :D
spanyolban sokkal jobb lesz nekik nyugi
@@mindsoulpower Persze, ha tudnak venni egy házat, ha nem akkor kuka.
@@norberttaynor6119 Csak nem mindegy hogy az a ház hol van, milyen náció lakik arra.
@@karisabnyi3137 Ugyanmár... megmondta a hölgy:
"nyugdíjasok eladják az ingatlanjukat, ott vesznek egy lakást, a maradék pénzből meg élnek, mint Marci Hevesen..."
Azon most hadd ne rugózzak, hogy ez a vélemény aztán milyen szoros kapcsolatra utalhat a napi valósággal... Szólok is csepeli vasmunkás öregapámnak, hogy milyen jól élhetne Spanyolországban.
Ilyen jól lehet itthon keresni költőként? Vagy lektorként? Történészként nem hiszem, mert sehol nem láttam még ezt az arcot, hogy nagyon futtatnák és dőlne a lóvé. A "kertecske" művelése magában elviszi azt az időt, amit költéssel meg lektorálással kéne tölteni a kenyérkereséshez, de akkor megint oda lyukadok ki, hogy ha itthon ezekre futja, akkor mi is a probléma a kedves házaspárnak itthon? Szokták mondani, hogy a kutya is jó módjában vész meg.
Na, mindegy is, marad még elég költő, lektor meg történész is az országban, jó utat kívánok nekik!
Nem tudom figyeltèl e de ezen nem fiatal emberek. Volt idejűk ezelőtt kenèny munkàval ezt megteremteni. Persze ezt mostmàr nem lehet
@@Gummicuki Az előző rendszerben karriert befutott firkászok történetéről a Hamis Gulyásban egész jó leleplezések láthatók-hallhatók. A kemény munkát inkább ne firtassuk, mert neked és (faj)társaidnak ez egészen mást jelent, mint a dolgos polgároknak.
Menjenek ha úgy érzik a Jó Isten áldásával.😇🙏❤ Én pedig végleg hazajöttem Magyarországra "Nyugatról", ahol 26 év után is Magyarnak éreztem magam, de elegem lett a külföldi létből. Én nagyon szeretem a Magyar Hazámat ❤😊 Segítek német és holland barátaimnak, ismerőseimnek, hogy áttelepedjenek Magyarországra.🤗
Én is ezt tervezem, tökéletessen egyetértek.
Gratulalok ,hogy igy dontottel !!! Isten hozott Haza !!!
Én negyven év után költöztem haza a szovjet uralom alól felszabadult Magyarországra és jól érzem magam.
Nekem nincs 8000 m² arborétumom.
De a repülőjegybe szívesen beszállok.
Minél hamarabb,és minél messzebbre!
És az állampolgárságról se felejtsetek el lemondani!!
Mi volt ez, Ingatlan hirdetés?
Zsa spanyolba more
Elolvastam a sok véleményt, de egyik sem "keresi", hogy a házaspárnak vannak-e gyermekei, közeli családtagjaik, jó barátaik?!
Egy országot, hazát könnyű elhagyni, ha nincsenek szoros emberi kapcsolatok, csak házat, kertet kell itt hagyni.
Nekem 83 éves koromra, három gyermekem, 14 unokám, sok rokonom, barátom van, akik közül mindig van, aki segítségemre szorul és ez ad erőt nekem, miután szeretett háziorvos orvos férjem 74 éves korában, rákban, meghalt.
Ö volt az én példaképem, mert még betegségében is csak a betegeit vigyázta. Nem érdekelte a politika, csak a gyógyításnak és családjának szentelte életét. Erőt mindehhez Istenbe vetett hite adta, amely kisugárzott környezete minden tagjára!! Szeretett utazni, főleg Erdélybe, de a Magyar hazát soha el nem hagyta volna és hazaszeretetét bele plántálta minden gyermekébe, unokájába.
A 14 unoka közül a legidősebb orvos, a következő építészmérnök, öten járnak most Budapesten a Műegyetemre, öten középiskolások és kettő gyermek általános iskolás.
Nem tudom kihagyni, hogy a gyermekvállalás fontosságát beleneveltük gyermekeinkbe.
Fiamék, 5 év sikertelen próbálkozás után, a Káli Intézet orvosi segítségével, négyes ikrek boldog szülei lehettek.
A négy gyermek: három fiú, egy lány, most 21 évesek lesznek augusztus 20-án. Ez az ünnep nekünk, nem Szent István ünnepe, hanem a nagy Család ünnepe!
-És a Jóisten áldása volt, hogy a négyes ikrek után pár évre, "természetes" úton, megszületett az ötödik , fiúgyermek is!
Bár sok rokonom él külföldön, jó létben /Amerika, Ausztria, Németország/,- a Családomat nem tudtam volna férjem halála után /2012. év/ itt hagyni.
A politika mindig érdekelt, de az újságokba írt cikkeimbe /"bal" és "jobb" / csak a megértést szorgalmazom és nem az ellentétek szítása a célom.
Olyan kis létszámú ez a nemzet, hogy ha egységes lenne, is kicsi lenne!
Házat, kertet külföldön is lehet venni /ha gazdagok!/, de mindenütt, ők "külföldiek" lesznek, akiknek magyar szokásaikról /ha van nekik?/ le kell mondani és alkalmazkodni, idős korukra, az új környezethez.
Ha a sok elégedetlen ember kivándorolna, akkor Magyarország legalább fél népessége itt hagyná ezt az országot!
Lehet, hogy az új hazában jobban élnének, de az adott ország problémáival ott is meg kellene küzdeniük, miközben saját honfitársaikat cserben hagyták.
Mi lenne, ha itthon tennének valamit a jobb- és bal oldali ellentétek feloldására úgy, hogy egyik párt mellé sem állnának?! Kisebb vagy nagyobb közösségekben hirdetnék, hogy mindenkinek vannak jó gondolataik, amit meg kell hallgatni és észérvekkel vitázni, nem indulatból, hanem a jobbítás szándékával!
Soha se tegyük az egyéni érdekeket a közösségi célok elé!
Ha egy nagyobb társadalmi feladatot jól megoldottunk, az biztosan visszahat egyéni életünk alakulására is!
EZT A "KÜZDELMET", KÜLFÖLDRE MENEKÜLÉSSEL, HONFITÁRSAINK CSERBENHAGYÁSÁVAL NEM NYERHETJÜK MEG!!
Már bocs de milyen közöségről beszélsz ? Arról amelyik éjenzet amikor kövér lászló kijelentette,hogy az ellenzékiek nem az ország része? Vagy arra amelyik tusványoson megtapsolta az illiberális demokráciát ? Mert a narancsjobbágyokon kívül más közösség nemigazán van, azt a ner megfolytja,kisemmizi. Ilyen emberek jövőjéért kéne küzdeni ?
Ha az ön családtagjai közülük többen külföldön élnek, és ön ezt elfogadja, milyen jogon várja el mástól, hogy itt maradjon? Mindenkinek csak egy élete van, és ha valaki úgy érzi, máshol jobban boldogul, el kell engedi Orbániából. Valóban, jól írja, a fél ország kivándorolhatna, és ez szomorú, de a politikai elitről ad kórképet.
@@AekoldHelbrass Írástudatlan analfabétaként viszonylag sarkos véleményed van a politikáról Pubikám.
@@andreamarcso2783 Te miért nem takarodsz el a pitsába, ha ilyen szar itt?
Ez volt a legjózanabb hozzászólás, minden szavával egyetértek. Köszönet!
Minek pasztmek?? Spanyoloszagban vizhiany van, 40fokos hőség,ki sem lehet menni napközben sehova.. 8hónapon keresztül.. én se élek Magyarországon, de ha egy ilyen birtokom lenne, totálba lesz.nám mit csinál a kormány.. tök jól ellennék a kis világomban.. gyönyörű helyen vannak!! Jó helyük van.Én anno azért jöttem el mert kb az utcára kerültem volna..
Ott a baj, hogy "híreket" olvasnak 0-24, és az általános mindenszarizmusból ki sem látnak.
Végre egy értelmes komment!
Nem a magyar médiából kellene értesülni, mert akkor az ember hülyeségeket írogat. Spanyolországban kellemesen meleg volt az elmúlt két hónap, sokkal jobb, mint Magyarországon, mert nem olyan változékony az időjárás, így nem viseli meg annyira a szervezetet. A vízzel sincs semmi probléma.
@@pontikischristos3927 cucuka nem a magyar mediabol ertesülök,hanem rokonok,ismerösök laknak spanyolorszagban..gondoltam attelepülök svajcbol,de inkabb maradok...
Mondjuk már öregek, és lehet nem élik meg, de Spanyolország pár évtizeden belül sivatagi éghajlatú lesz, elviselhetetlen meleggel. Én sem mennék oda. Magyarországon is gáz lesz az éghajlat, nem még ott.
Köszönöm a Telexnek ezt az újabb rendkívül vicces és szórakoztató videót! 👍
Biztosan rossz videót nézett. Ez se nem vicces, se nem szórakoztató jóérzésű ember számára.
@@dosaimre Biztosan. 😅
@@dosaimre Egy olyen sötét birka mint pl denesszabó nem bír akkora érzelmi intelligenciával mint egy jóérzésű ember, tehát el sem várható tőle amit fentebb említett.
@@Tamas90175 ne báncsá tomi! 😭
@@denesszabo8508 🐏
Mondjuk a klímaváltozást alaposan körbejárva, nekem fiatal 30-asként sajnos nem opció Spanyolország.. 20 év és menekülnek onnan is az emberek.
Nincs annyi év hátra az emberi civilizációnak. Az emberi fajnak viszont talán
Ajánlom a tudásod gyarapítását, főleg Geographica and topographia terén és hamar rájössz, hogy téves a meglátásod.
Ez sajnos senkit nem érdekel, akik odamennek, hogy élhetetlen lesz ott élni. Teljesen egyetértek.
@@laszlorimoczi7705 azért a legfrissebb spanyolországi állapotok (értsd: esőzések) tükrében ezt így nem jelenteném ki kategorikusan.
Ez nem inkább csak egy reklám a telkük eladására?.. megvan mindenük, de az sem elég?
Én rendszeresen járok piacra, még egyszer sem volt az a kérdés felém, hogy mi a politikai meggyőződésem, ez nyilván egy eltúlzott, erősen propaganda által feltüzelt nyilatkozat a hölgytől.
Teljesen életszerűtlen, hogy folyton a politikai nézeteik miatt beszólogatnak nekik az utcán ismeretlen emberek is! Az is lehet, hogy a Telex ötlete volt, hogy ezt mondják...Nyilvánvaló, hogy egy magánarborétum nem a Telex témája, nekik a politikai provokáció a "szakterületük". Érdekesség, hogy az arborétum miatt a Magyar Nemzetben jelent meg interjú, amit eredetileg a BAOL Baranya megyei hírportálról vettek át 2021-ben, és hát a BAOL Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő hírportálként eléggé NER-közelinek tekinthető - egy kedélyes, szimpatikus, barátságos interjút közöltek le, tehát akkor még nagy volt a harmónia és az elégedettség, a 2022-es választások után, meg hirtelen megvadult a viszony köztük? Ez egy kutyakomédiának tűnik.
Téved, bizony van ilyen kérdezgetes.
@@veracsics9169 Nem, nincs ilyen.
Nem, sajnos ez valóság....
Sok sikert kívánok tisztaszivbol! Legyenek boldogok! Én is úgy látom hogy itt egyre rosszabb az élet. Az én 32 éves fui unokám is barcelonaban el. Köszöni jól van!! Eszeagaban sincs hazajonni.
Én egy ilyen szép kertbe kiülve tennék a politikára. Nem értem az ilyen embereket. Kiszisszentenék egy sört és kész.
Igazad van !
@mikoltavas2434 Mivel szembesül? Mesélj kérlek hatalmas szörnyűségekről.
Csak orvoshoz ne kelljen menni.
Én kotelezõen elõírnám hogy mindenki éljen legalább 3-5 évet egy fejlettebb nyugati országban. Legalább lenne rálátásuk a világra!A külföldi élet megváltoztatja a gondolkodásmodot! Késõbb aki akar visszajön. Mondom ezt úgy hogy 15 évet éltem ÉszakAmerikában. Vannak jó es rossz dolgok itthon meg külföldön is. Kinek mi a fontos! Többségnek ott a lehetõség hogy elmenjen de legtöbben csak szidják a rendszert de semmin nem változtatnak és amig nem változtat az ember addig nem történik semmi változás. Úgyhogy hajrá mindenkinek akinek itt nem tetszik probalkozzon máshol. Vesziteni valója nincs☺️
Úgyhogy üzenem mindenkinek ne féljenek változtatni, legyen az külföldi költözés vagy munkahely váltás vagy akár az ország egyik felébõl a másikba utazni.
Már alig vannak 'fejlettebb' nyugati országok. Csak több a felhalmozott vagyonuk, amit most égetnek el. Még 1-2 évtized, és ugyanott lesznek mint mi akkor. Jelenleg az átlag 77 százalékán vagyunk, ami 10 év alatt 12 százalék előrelépés.
@@zoltannagy8677 1-2 évtized és hol lesznek? Milyen átlag?
@@zoltannagy8677 kár hogy itt nem lehet röhögős emojival reagálni😂 vagy csak elkerülte a figyelmem..mondom ezt Ausztriából és köszönöm szépen nagyon jól elvagyok😀 800 km-t jöttem (Veszprém megyei vagyok),de igazából tökmindegy ,mert átlép a határon az ember és már kézzel fogható a különbség....Jelentem,ha a kormány nem lop el mindent ami mozdítható,igenis lehetséges az alapvető emberi jólét,bármilyen plusz erőfeszítés nélkül😊🤌🏼
Teljesen igazad van.
Viszont én több, mint húsz éve annyira itthon vagyok Ausztriában,mint Magyarországon soha.
Engem innen ezer lóval nem lehet kivontatni. Kizárt dolog.
Szeretek itt élni ❤❤
@@erik_szigetfi: 👍👍🙂🙂
Jol teszitek Máltán élek a családommal 8 éve, köszönöm magyar felelős kormány hogy határozott döntést hozhattak a saját életem folytatására
Ott is fogsz felfordúlni,vagy haza esz a rossebb???
Ne is gyertek haza, bunkók!
Remèljûk,te otthon rohadsz el èlve,ha màr ilyen proli stilusban tolod ...😂😂😂😂ès nehogy fejlòdj agyilag ,ùgy a jò 😂😂😂@@farkastoth4160
@@farkastoth4160 A szifilisz gyógyítható betegség. Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét.
@@farkastoth4160undorító a megnyílvánulás,hihetetlen arrogancia!
Nos: A hozzád hasonló embereket nem kell komolyan venni!
Nézd meg jól,ki mondja?????
Az ėn ük-szépapám nem tudom ki volt, de még senki sem kérdezte meg tőlem melyik oldali vagyok. Erről a vicc jut eszembe, hogy honnan tudod, hogy vegán van a társaságodban. Onnan, hogy elmondja. Látszólag a párnak nincsenek anyagi gondjaik, csodálatos, elszigetelt környezetben élnek. A barátok emlegetėse azt sejteti, hogy társasági életük is van. Teremtettek maguk körė egy csodát. Akkor meg? Mi lenne jobb Spanyolországban? Tartok tőle ott meg azon menne az értelmiségi szenvedés, hogy “kényszerből” el kellett hagyni a hazájukat, eladni mindazt, amit felépítettek.
a bethlen gábor alap se kérdezte meg őket, hogy fideszesek-e ezek szerint
Spanyolban nem lennenek ertelmisegiek ,ha nem tudnak kitönöen spanyolul.....Melozni kellene ...
Rémes az a mélyszegénység, amiben sírnak a nyomorúságos helyzetükről!!!
Spanyolban majd dolgozni kell , ketkezi munkat , ha elni akarnak.....A nagymelegben is , nem halgatja meg öket senki ........
Van aki a saját kis baráti társaságán is túlmutatóan tud gondolkodni.
Értem én, neked ez egy kicsit magas.. talán még irigy is vagy rájuk.
Te ha ezt elérnéd amit ők akkor magasan tennél az ország jövőjére.
Remélem nem sértődsz még, de ez jön le a hozzászólásodból..
Kedves Andrea!
Mivel már 83 éves vagyok és nem tudom, hogy levelére küldött válaszom eljutott-e Önhöz, ezért röviden írok ismét.
Családtagjaim nem "Orbániából" mentek külföldre, hanem a "szocializmusból" menekültek.
Testvérem 1968-ban, Németországba, unokahúgom 1949-ben 5 évesen szüleivel ment Amerikába, mert itthon mindenüket elvették az államosításkor.Ausztriai rokonom, aki osztrák mérnökhöz ment feleségűl, most költöznek át Bécsből Budapestre.
Az, hogy "családtagjaim közül többen külföldön élnek, és ezt "elfogadom", nos ez nem igaz!!
Inkább sajnálom őket, mert az anyagi jólét nem feltétele a boldog életnek.
Ezért is akarnak most, idős korukban vissza jönni hazájukba!
Természetesen, aki csak magára gondol, menjen világgá!!
Azt se mondom neki, hogy " VISZONT LÁTÁSRA"!
Üdvözlettel
Bereczné
Szerintem rosszul tetszik gondolkodni,a rokonai az anyagi biztonságot keresték és nem jólétet,ha mindenüket elvették. A honvágy meg egy természetes dolog,nem azért jönnek már érdekliőket bármilyen rendszer itthon,hanem mert hiányzik. Bármilyen náció bárhol van is visszavágyik kicsit ahonnan indult,aki nem az világ életében hontalan volt.
huh, a legrosszabbkor jönnek vissza, ismét ki fog törni a "proletárdiktatúra". illetve már kitört.
Ilyen borzalmas körülmények közül én is hanyatthomlok menekülnék. És mégis ide vannak láncolva, ebbe a földi pokolba... De hogyan, micsoda méltósággal viselik. Micsoda emberi dráma! DRÁMA!!!
AZ ilyen idiotak miatt mennel el ők IS mint amilyen te is vagy.. De a kínai meg filiponok jok lesznek nektek... ;)
Én ahogy látom még van mindenük a frankó egészségügyi rendszeren kívül szép kert, birtok, könyvtár..
Sok szerencsét ott nem lesz ilyen.
Hadd hulljon a férgese!
Remelem sikerül kiköltözniük. En 9 eve jöttem el, eletem legjobb döntese volt. A nyugalmam megfizethetetlen, belölem mar nem nyereszkedik a zsiros diszno es a sleppje. 61 evesen nem mindegy, milyen az egeszsegügy se...
Jól tette, hogy elment. Azóta érezhetően tisztább a levegő Magyarországon. Nem sokat, egy kicsit.
Megyünk Mi is....
15 éve Spanyolországban élek. Tudom miről beszélnek😊
Mi lenne, ha akkor a spanyolországi posztokra reagálnál?
Fejben egészen biztosan nem 100%-ban különben nem követnél magyar tartalmakat 15 év rengeteg idő ahhoz,hogy áthangolódj és spanyolként élj..fel sem kellett volna dobnia ezt a videót.
@@tok-tcfmnem is tudtam, hogy a Telexes videókra csak Magyarországról lehet kommentelni! Gondolom te sosem szoktál más országban létrehozott tartalmakhoz hozzászólni. (mondjuk ha a magyar átlagot nézzük és nem beszélsz te sem semmilyen más nyelvet, akkor érthető.) üdv Németországból! 😂
@@tok-tcfmanyam borogass. Te is csak az apatsag alapito levelét olvasgassad akkor.
@@Disznofejunagyur "Szép" mikor a véresszájú nacionalista narancsok nem értik, h mit jelent magyarnak lenni. 😂😂
Hááát...én kalandvágyból itthon maradtam és fogok is! 👍😉💪💪💪
Fantaszikus...mindnyájan boldogak vagyunk tőle
Bizony az Égi Anyánk Mária országa, csak a nemzetség tagadja meg és ezért Ő tehetetlen, mert az ember szabadakaratot kapott és a pusztítót szolgálja a Fia=Enki=Jézus helyett aki az ember egyik teremtője! Ő adta az Évának az Istenek=Földönkívüliek tudásához vezető utat, ez sajnos a rossz és a gonosz megtapasztalásával jár együtt! Viszont az embernek NEM kötelező a gonoszt szolgálni mer gonoszul végzi. Sajnos elfelejtik, hogy az árulókat csak addig tartják meg amíg szükség van rájuk. Jézus mondta "Aki menti az életét elveszíti azt és aki elveszíti ÉN értem annak Örökéletet adok! Természetesen aki ITT és MOST akar élni azt is megkapja viszont Örökélet csak adható, azt meg Jézus=Enki a kiválasztottaknak adja, aki nem is ismeri az IGAZSÁGOT=JÉZUS-t az mire is kapna jutalmat?! Már lehet itt van az az idő amikor mindenki a választott útján marad és NEM lehet változtatni rajta (mert Jehova=Enlil a sorstábla őrzője a karma törvényét is rendezi). Jézus-t Ő és leszármazottjai/római szolgái egy Ősi karmája miatt ítélték halálra így váltotta meg magát, hogy hagyta a törvényt érvényesíteni "A szemet szemért és fogat fogért"! A háborúk is ezért lesznek mert ott aztán lehet karmát szerezni és így a reinkarnációban tartani az emberiséget! Enlil=Séth=Jehova=Allah=(HALÁL angyal) Ő Mars a Háború Istene is, az Égi Atyánk első fia a lázadó/(földönkívüli KATONA) Özönvízzel már egyszer elpusztította az emberiséget változatosság kedvéért most tűz lesz! Van az amondás, hogy "Elsőkből lesznek az utolsók és utolsókból meg az elsők"! Úgy legyen! Vég időben élünk és az emberiség szétválasztása folyik a covid/VAK-cina is ezt szolgálta (A Vas és Cserépkorban vagyunk) a vas kemény de a földnem hamar semmivé lesz viszont a cserép a MAG-yar ha összetörik is sok ezerév múlva összerakható értsd Feltámadás=Klónozás vagy van halhatatlan tested (felsőbb ÉN) amibe vissza helyeznek a halandóból! Képesek rá mert jóval előttünk járnak ismeretekben és technikában is!
@@istiistvan4118 Akkor én ennek csak örülni tudok! 👍😉
Legegyszerűbb a vélt vagy valós problémák elől elfutni! Kezdem érteni, hogy nyugatról miért költöznek ezrével a külföldiek! Lehet, hogy számukra mégis megfelelőbbek a magyar viszonyok, mint sok honfitársunknak?
Hogy üzente Vörösmarty a Szózat végén? "Itt élned s halnod kell."
2003-ban untam meg annyira a beteg mentalitást , hogy összepakoltam a kis motyómat.
Akkor jöttem el onnan.
A legjobb döntés volt, amit valaha is megtettem.
Sok sikert és jó egészséget+ szép életet kívánok mindenkinek.
Mégis 20 év után is hazaokoskodsz :)
@@karisabnyi3137 Ha a saját példáját amit leírt, okoskodásnak tartod, akkor te vagy az egyik ékes példája annak, amire beteg mentalitás alatt gondolni lehet
Pedig akkor az elvtársaid voltak kormányon. Tán nem tetszett a liberál-kommunista rendszer?
@@palimad3816irigylem "toletek" ezt a ketbites gondolkodasmodot, annyira egyszeru lehet igy elni hogy ha valaki nem tapsolja meg a viktor rendszeret akkor csakis gyurcsany szavazo lehet.
@@andrasbalogh4657 Akkor még nem is a Gyurcsány volt, hanem a Medgyessy , de ez ne zavarjon több bites gondolkodású.
Sok gondolat, erzes tamadt fel bennem ezen video utan. En inkabb egy elkeseredett, csalodottsagot latok ebben a döntesben. "Az öreg fat nem lehet atültetni" vagy "mindenütt jo , de legjobb otthon" es igy tovabb..... szeretem a nepi bölcsesseget, mert sok nemzedek tapasztalatabol taplalkozik es igaz, hiszen ha nem lenne, akkor mar regen kikopott volna a szep magyar nyelvböl. Szoval 65 eves vagyok, kb. 40 evet eltem külföldön. Összesen 18 helyen laktam, nem lettem sem ausztral (pedig ott születtem) sem nemet (pedig ugyan olyan jol beszelek nemetül mint magyarul), de talan mar magyar sem vagyok. Jövöre visszaterek Magyarorszagra, de mar ott sem leszek "otthon". Amit ezzel mondani akarok, ha megegyszer megtehetnem, nem igy tennem. Sok sikert Spanyolorszaghoz!
Miért tér vissza Magyarországra? Én ha tehetném örökre elfelejteném ezt az országot! Nemhogy visszatérni. Spanyolország pl. egész jól hangzik... Élnék ott nyugdijas éveimben! Ha lehet délen, a tengerparthoz közel!
Szépen felmondták a leckét 😊
Nem fogok sírni utánuk...
@@zolizold7543senki sem fog,eddig a létezésükről sem tudott …….
Szomorú de 2017-ben 45 évesen, két kiskorúval mi is Németország felé vettük az irányt. Életem legjobb döntése volt. Felnőtt szakápolóként majdnem 50 évesen sikerült a családomnak egy lehetőségekben gazdag, emberhez méltó életét biztosítanom. Semmi különleges dolgot nem tettem. Ugyanazt csinálom, mint odahaza. Egy kórházban dolgozom. A két lányom három év alatt megtanult németül és angolul írni, olvasni és természetesen anyanyelvi szinten beszélni. A feleségem és jómagam a nyelvi korlátaink ellenére is sikeresen beilleszkedtünk a német társadalomba és nyugodt szívvel mondhatom, hogy megbecsült tagjai lettünk a környezetünknek. És mindezt úgy írom, hogy a szívem mindig a "jobboldali, nemzeti" oldalhoz, de távolról sem a Fideszhez húzott. Sok siker és kitartást kívánok az új élethez Spanyolországban! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
infostart2023/06/16/A német belügyminiszter bejelentette, meg akarja tiltani, hogy a vonatokra és a buszokra késsel fel lehessen szállni.Legutóbb a Kiel és Hamburg között közlekedő regionális vonaton rontott rá egy merénylő az utasokra, az ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező, a Gázai-övezetből származó, 33 éves palesztin két embert megölt és hetet megsebesített. És ez nem egyedi, NAGYON NEM EGYEDI.
DE ÉN IS "Sok siker és kitartást kívánok az új élethez.."
Meglehet hogy az unokák opa ként fognak szólítani nagyapa helyett :)
@@Sleepyguy1602 Ez elsősorban nevelés és nem lakóhely kérdése ;-)
@@Sleepyguy1602 Vagy még úgy sem.
@@zh9796 Német társasággal elég nehéz magyarnak maradni :) (Nem lehetetlen csak kevés gyereknek sikerül)
Nem egy gyereket láttam aki elkezdte törni a magyart miútán a tinédzserkori társaságába be lépett.
Centurázgattok mi??Nem teccik a válasz igaz?Hát én meg mégegyszer biztos nem irom ide le..
Ez a riport egy szánalom szánalmas próbálkozás..Aki érti az érti.Aki meg nem,az meg nem számít!
nem csak liberálisoknak lett elegük, jobboldaliként is hányok már ettől az állampárti-komcsi fidesztől, én is mennék, mert nem akarom finanszírozni ezeknek a ner-eseknek a yachtozását, ku.vázását, luxus életmódját..
Ezeket én finanszírozom, a te adódból Alföldi rendez f*sztortás előadásokat, kap Nagy Ervin főszerepet milliárdos filmekben, veszi Márki-Zay és Karácsony a százmilliós kampány tollakat, áll még az SZFE és Sárosdi Lilla meztelenkedhetett a színpadon. Csupa-csupa megtérülő befektetés:*
Ekkora gazdagságban, hatalmas birtokon, szép helyen él két bölcsész, és még panaszkodnak, hogy milyen rossz itthon. Tessék pszichológushoz fordulni, mert itt belül van a probléma.
Pont ez a lényeg. Én ismerek tőlük gazdagabb vállalkozót, aki nem bírta az itthon légkört, kultúrát, életmódot és most boldogan él Hollandiában ugyanakkor vagyonnal. Az embernek a pénzen túl másra is van igénye. Gazdag ember és szegény ember is vágyik egy kiegyensúlyozott, nyugodt, boldog és biztonságos közegre, életre és társadalomra, amit Magyarországon nem kaphat meg pénz ide vagy oda.
Nem a penz szamit. A kozhangulat ami fontos. Te ezt nem ertheted hiszen lathatoan rombolod nem epited ;)
@@balintszalmas A "közhangulat" amit érzel, a hivatásos ijesztgetők és "mindenszaristák" műve. A riportban sem hangzott el semmilyen konkrétum, miért rossz szegény paranoid házaspárnak...
@@numberjack2286 en nagy altalanossagban beszelek nem arrol amit elhangozott vagy sem. A sajat boromon erzem ezt. Mikor bemegyek valahova es 10.000 ressel fizetnek es huzzak a szajukat hogy ninvs kisebb ahelyett hogy orulnenek hogy ott hagyom a penzem. Mier nem lehet szepen megkerdezni fintorgas nelkul? De ez csak egy pelda. Estig tudnam sorolni. Es napi szinten nem 1 nem 2 ilyen van. Ez hosszutavon rombol nem epit. De te buta vagy nem veszed eszre hogy a “paranoid” meg ezekkel a szovegeiddel te is ugyan ugy rontod a kozhangulatot ;)
@numberjack2286
Ha ilyen fogyatékos baromarcok vennének körül mint te a gondolataiddal ... xD Mit akarsz te az élettől? Gondolkozz el ezen. Könnyen ítélkezel mások felett. Nyomorult lehetsz és magányos. Vegyél kutyát!
Szétesett a nemzet felkiáltással elmegyünk Spanyolországba, ahol a különböző népcsoportok inkább tartják magukat andalúznak, baszknak, katalánnak vagy egyéb nemzetiségünek, mint spanyolnak. Amikor elkezdünk sírni, érdemes tudni, hogy miért tesszük, mert nevetségessé válunk.
És mindezt úgy, hogy a liba Ceausescu Romániájából jött át.
Szerk.: A Szu-ban született, onnan jött.
Spanyolország azért nem kicsi.
Ha jó helyet választ akkor normális Spanyolok és rengeteg más europai nemzet polgárai közt fogla halálra unni magát.
Ugyhogy vigye csak a könyveit… 😄🙄
@@tomszir6964 Tényleg? Akkor a hazát elhagyni a szokása? Akkor csak menjen tovább.
És ez a sok különböző ember mégis jó viszonyban él egymás mellett. Persze ezt csak az tudja, akinek van ottani tapasztalata. Aki a magyar médiából értesül, az úgy gondolja, hogy Spanyolország olyan, mint Németország: már nincs is. 🙂
de talán megússzák, hogy a talpuk alól a kormányuk eladja a földet a komcsi Kínának...
Egyem meg szegény nyomorgókat 🤣🤣🤣 Ott rontottam el hogy nem költőnek tanultam, úgy látom. Hogy lesz egy költőnek akiről soha nem hallottam (kellett volna?) több százmilliós birtoka? Csak nem a privatizáció során "került" oda? A felmenők között talán van egy-két "red-flag", akik elég magasan álltak? Csak kérdezem.
Az aktiv .ravasz gondolkodóke a világ A költök mind szegények voltak , Álmodozz csak majd kidrűl a világ jön a következö tavasz😌💖🌷🌷🪴🌺🌹
...jó felvetés...
Sok ismerősöm van, akinek jó dolga volt a Kádár rendszerben, és ezért, amíg él gyűlöli a Fideszt. Rendben, bár az nem a Fidesz miatt ért véget. Nagyon frusztráló lehet a négy választás elvesztése is. Megértem. Én eddig 50 évet éltem balos uralom alatt, 21-et nemzeti kormánnyal, szoktam mondani, hogy ha kijön az 50-50, akkor lesz meg az egyensúly. De az 50 balos év alatt is tudtam boldogan élni, nem foglalkoztam politikával, annyi szép dolog van az életben! Soha nem jutott eszembe elmenekülni, pedig se arborétumom, se ilyen csodás házam nem volt, és bizony az első 38 évem alatt diktatúrában éltem, ami bármilyen "puha" volt, össze se lehet hasonlítani a mai szabad világgal. Akinek pedig agyára ment a jólét, és a politikai oldala miatti frusztráció, ennyi idő alatt már elgondolkozhatott volna, és kiléphetne a vélemény-buborékából. Miért van ez így? "A média!" De amikor 2010-ben megbuktak, szinte az egész a kezükben volt! Most nagyjából fele-fele. A tudatlan, fogatlan bunkók? Milyen érdekes baloldaliak ezek, hogy miközben (elvileg) ők az elnyomottak, a kizsákmányoltak képviselői, ilyen arisztokratikusan lenézik őket! Na, ha egyszer megjelennének a becsületes, hazájukat, nemzetüket szerető baloldaliak, a jelenlegi labancok helyett, az ő kedvükért még lemondanék az áhított 50-50 év egy részéről. De addig maradjon csak a jelenlegi irány.
Az a furcsaság, hogy a kommunistagyűlölő Orbánnal mintha mennénk vissza a kommunista diktatúrába, és a nép, amelyiknek 1989-ben elege lett ebből, most mintha visszakívánná az egészet megint.
Remélem 1 év múlva mikor már jól belákták a Spanyol lakásukat, ismét lesz egy ilyen reklám film velük !
Néni, magyarnak lenni vérvonalon nem elég. Ahhoz szívben is magyarnak kell lenni.
Így Így a lopás a magyarok hitvallása, aki nem lop egyszerre nem magyar!
Történészként trianon se fáj neki annyira, lehet, vérvonala is játszott a buliban...
Ezek ott sem azok …
Várjunk, itt valami nem stimmel! Egy évvel korábban, 2021 nyarán még akkora volt az idill, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő megyei napilap és a Magyar Nemzet is lehozta a házaspárral készített interjút. Abban nincs semmi szokatlan, hogy ettől függetlenül nem a kormányoldallal szimpatizáltak, ehhez nincs is semmi köze senkinek, de az mégis furcsa, hogy olyan szinten tragédiát csinálnak egy választásból, hogy úgy döntenek most mindennek vége, ők elhúznak ebből az országból. Számomra ez Jászai-díjas alakításnak tűnik, de lehet, hogy mások sokkal szenvedélyesebbek egy olyan témában is, ami nagyjából semmit nem változtat a saját privát életükön. A Telex pedig igyekezett úgy tálalni, mintha a történész-műfordító házaspár esetleges távozása mindannyiunk egzisztenciáját alapjaiban rengetné meg!
Belinkelné ide azt a 2021-es interjút?
Belepusztulnánk, ez bíztos.
Sajnos sokan elhagyják az országot, orbánék miatt. Pedig maradni kell és legyőzni a diktátort és kiskirályait, taplnyalóit!
Ez a legkifinomultabb ingatlanhirdetés, amit ebben az évezredben láttam. :o
Akkor csapj le rá!
@@andreamarcso2783 Engem nem vonz a nagyárpádi ablakgyár látványa és nincs is százmillióm egy ilyen projektre.
Tehát megvan mindenük mégis elmennek. Számomra érthetetlen, hogy valakinek ennyire fontos legyen a politika, hogy képes elköltözni, hátrahagyni mindent és mindenkit. Oké. Ők tudják. Sok sikert nekik, hogy megtalálják azt ami miatt költöznek 😊.
Nem tudják feldolgozni, hogy nem "ők" nyertek a választásokon. Gondolom, már mennek vissza a gyerekkorba, bár még nem annyira öregek.
Nem a politika, a szabadság...
Marad Kis Grófó, GWM meg LL Junior nekünk. Aki nem érti ezt a folyamatot, az megérti pár év múlva. Az értelmiség egyetlen lehetősége a menekülés maradt, vagy nyelni a port. Mivé lettél, szép hazám?
imádja a magyar a sok léhűtőt.
Igazi nagy , menthetetlen barom vagy !! Menj el te is , de minél előbb innen !! :D
Nekünk is van egy mini arborétumunk, magunkra csukjuk a kertkaput és tojunk a világra. Nem vagytok tudatában milyen érték van a birtokotokban. Mindezt odadobni valamiféle elismertségért vagy státuszért? Nem a kertet kéne eladni, hanem a politikát letojni és élvezi a létet a kertben. Van akin az isten sem tud segíteni...
Amig ra nem mutat a kertre az ujjaval valami meltosagos ur es tesznek ra egy "visszautasithatatlan" ajanlatot.
Hát, akkor pofára fog esni, mert van amit nem lehet pénzzel megfizetni. Pénze bármelyik idiótának lehet, saját maga ültette évtizedes árnyas fái viszont nem. @@hajovonta6300
Egy kicsit olyan reklámra emlékeztető szaga van ennek a riportnak… gondolom nem kapkodnak a 130 milliós ingatlanokért most Pécsen és nem árt, ha kap a dolog egy kis nyilvánosságot…
1. Nem élek Mo-n, ezért kicsit fura hogy én érveljek emellett, de hülyeségnek tartom ezt a hangulatkeltést, hogy Mo-n nem lehet élni. Voltak már sokkal rosszabb diktatúrák is, azokat is túl lehetett élni. Rendszeresen visszajárok, és ha úgy adódik vissza is fogok költözni, az se érdekel ha addigra kiássák Horthyt és ő lesz a karmelitában.
2. Miért ne tudna addig mozdulni amíg nem adta el a kecót. Elmegy albérletbe azt onnét árulja tovább.
3. Spanyolo-ban is a magyar belpolitikán fognak agyalni (én is ezt teszem), azzal a különbséggel hogy spanyolokkal lesznek körülvéve akikkel 60 körül A1-es spanyollal még annyira se fognak tudni vegyülni mint a magyarokkal. Ott majd rájönnek hogy mennyivel többről szól az élet mint a szaros kormánnyal foglalkozni.
Köszönöm! Végre aki normálisan látja mindezt és le is írta ide. Köszönöm! 😊
1. "Voltak már sokkal rosszabb diktatúrák is, azokat is túl lehetett élni." Ha nem nagyon ugráltál, akkor igen. Egy családi barátunk elmondott egy Rákosi-viccet. Jelentették. Elment érte a fekete autó, és megkínozták. Túlélte, de többé nem volt önmaga.
Most ugyan nem jön érted a fekete autó, viszont az egészségügy romokban van.
Nemrég halt meg egy anyuka a negyedik szülése után, mert hazaküldték azzal, hogy csak kimerült. Trombózisa volt. És ez egyre gyakoribb lesz az ittmaradt egészségügyi személyzet túlterheltsége, kiégettsége miatt.
A magatehetetlen, kórházi ellátásra szoruló időseket kirakják a kórházból, leteszik a hozzátartozó ajtaja elé minden instrukció, segítség nélkül, oldja meg.
Egyre gyakoribb a gyógyszerhiány.
A betegek egyre inkább kiszorulnak az állami ellátásból, és magánba mennek, ami azt eredményezi, hogy a magánszektor kezd olyan helyzetben lenni, mint amilyenben az állami volt évekkel ezelőtt: egyre hosszabb várólisták, egyre túlterheltebb orvosok. És erre sincs mindeninek pénze.
2. Gondolom, nem akarják, hogy tönkremenjen. Egyrészt mert úgy folyamatosan veszít az értékéből, másrészt mert szeretik.
3. Akkor majd megtanulják a nyelvet A1-nél magasabb szinten.
Az esetleg nem jutott eszedbe, hogy így 2023-ban, Európa közepén, az emberek nem túlélni akarnak, mint 50-60 évvel ezelőtt?
@@azrathael3896 aki egz 130 millás birtokon lakik az szereintem épp nem a túlélésért küzd
@@juvede21 Nem, nekik azzal van problémájuk, hogy ha kilépnek az utcára, akkor ostoba, türhő, kötekedő barmok veszik őket körbe mindenhol.
Én is ezt érzem, hogy lehet én megyek /gondolkodásilag/ rossz irányba, én járok fejjel lefelé a plafonról én látom rosszul a dolgokat?!
Én lennék a hülye hogy ez a sok intézkedés csak nekem nem jó?
Kedves Andrea!
Ne vaciláljon! Én úgy hallom máshol kolbászból van a kerítés, és mezeskalacsbol a házak. Ne nézzen hátra hagyjon itt mindenkit , mindent, csak magára gondoljon, hisz magának jogában áll jobban élnie, többre vinnie, hiszen maga értékes!
Nekem, nekünk már csak annyi marad,hogy integessünk.
@@laszlosomogyi5848neee... ez jó volt 😂 feldobtad a reggelem. 😂 Amúgy egyetértek veled.
@@laszlosomogyi5848 Köszönjük, Emese.
@@laszlosomogyi5848 Amíg létezik a magadfajta addig semmi oka aggódni a felcsúti romáknak. Lophatnak zavartalanul és uralkodhatnak, röhöghetnek rajtatok még a dédunokáik is
@@laszlosomogyi5848 Rossz felé integettek, nem mondták az eligazításon, hogy a pulpitus felé kell???
Az ilyenek nagyon kevesen vannak. Magas tudásszintű humán értelmiségi pár. Azt hiszik, azt képzelik, hogy máshol jobb! Túl kevés az információjuk. Azonban jó utat és sok sikert. Megnézném, hogy 1-2 év múlva mi lett velük
Elmondanam hogy en 25-evet eltem Budapesten,cask 10-eve elek Nemetorszagba,de nem mennek vissza oda a Szep Magyarorszagra❤szomoru hogy ez van😢1990 meg jò volt ott
Nos, pont ez a baj, hogy az ilyen "magas tudásszintű humán értelmiségiek nagyon kevesen vannak". Nagyon jól írtad. Ezért tud megcsinálni Orbán bármit, amit csak akar.
Meg is nézheted. Teljesen ki fognak simulni.
@@pontikischristos3927 jaja, mert egy magát demokratának hazudó költőtől biztos álmatlan éjszakái vannak Orbánnak...jót röhögne ezen jópár fideszes vidéki orvos, ügyvéd, jogász ismerősöm. Persze ballibek szerint a belpesti ellenzéki panelproli az új éttermiség, mindenki más törött szemüvegű, gombászó birka. És még liberálisnak hazudják magukat...pitiáner senkik
Szerintem egyáltalán nem hiteles ilyen jó körülmények között élő, feltételezhetően gyermeket fel nem nevelő, emberektől hallani ezt a siránkozást...
És ha véletlenül az ellenzék nyer ,akkor a 2/3-ad vágjon neki a határnak?
Már mitől ne lenne hiteles? Szerintem irreleváns, hogy milyen körülmények között élnek. Attól, hogy valaki jó körülményeket teremtett magának, legalább annyira fájhat neki az a gazdasági-kulturális-politikai romlás, amit tapasztal maga körül, ha kilép a kertjéből. Ezek az emberek feltételezhetően a maguk erejéből jutottak el oda, ahol most vannak, ennek pedig semmi köze ahhoz, hogy miről lehetne vagy éppen milyen véleményük. Azt pedig miért feltételezed, hogy gyereket nem nevelő? A saját elmondásuk szerint is túl vannak életük delén, így akár az is lehet, hogy a gyerekük, gyerekeik már a saját családjaikat nevelik. De ha mégsem így van, miért érv az, hogy akinek nincs gyereke, kevésbé fogalmazhatna meg érvényes véleményt a társadalomról, politikai vezetésről, mindennapi közhangulatról?
Mert csak az lehet elkeseredett, akinek gyereke van?
@@timeawenninger4231 nem kötelező mindenkinek beugatnod.
Egyetertek, musiras az egesz. Panaszkodva dicsekves tipikus esete. Eltartott kisujjal osszehozott 11 m-es polc konyvtar, arboretum, stb. Nagyon gaz ez a picsogas
jaj igen a hazát el kell felejteni akárhova mentek! hisz erröl szól az ÚJ Világ.. van aki nem látja.. az a baj hogy saját magukba kéne utazni, mert akárhova mennek ugyanaz van..meditáció stb.. nem is értem egy ilyen arborútomban nem sikerült önmagukkal kapcsolatot teremteni.. mert ha ott nem akkor máshol se..
M.o.egyre szarabb hely,es ezert a vezetok a felelosek.
Hát ha a bölcsész és költő ilyen egzisztenciát tud létrehozni ebben a borzalmas világban aklor tán nincs olyan nagy baj
Lehet hogy mindkét dolog megvan az igazi szorgos munka, és a szellemi munka de pl mészáros ál szerintem mind a kettő hiányzik
A magyarság nem az országot elhagyók miatt létezik, hanem azok miatt, akik bármilyenek is legyenek a körülmények tették a dolgukat.
Pontosan!
Nem indulok csak Mundzsuktól, mert napokig írnám a névsort. De csak a "felkapottabbak" többek között, Dobó vitézei, vitéz asszonyai, Dózsa, Rákóczi, Bocskai harcosai, a '48-as és '56-os Magyarok ezt lájkolják. Ha már szabad így lesüllyedve fogalmazni a mai világban. De, meg merem kockáztatni, hogy Titusz is lájkolja Fehérvárott! A Don-nál és gulag-okban odaveszettekről nem is beszélve, no, meg a hátrahagyottaikról.
@@nemat480 ahha, tehát az 56-os és 48-as szabadságharcosokhoz hasonlítunk két korlátolt bölcsészt, akik jó dolgukban nem tudják, min keseregjenek. Ne vicceljünk már!:D Őket is diktatúra sújtja, vagy esetleg kivégzés, mert forradalmat csináltak? :DD Ja, nem, hanem demokráciában és polgári szabadságjogaik birtokában "kényszerülnek" élni, ahol akkora a diktatúra, hogy ilyesmi videókban ekézhetik az éppen aktuális kormányt több százezer néző előtt a hatalmas arborétumuk közepén egy villában:D Az emberek nagy része olyan országban "kényszerül" élni, amelyiknél léteznek jobb gazdasági, társadalmi helyzetű országok, mi történne, ha mindenki elhagyná és átköltözne mondjuk Németországba? Összeomlana nem csak az elhagyott ország, de a célország is...szóval de, pitiáner gyáva, hazug senkik!
Hát akkor már nem fog sokáig létezni....
@@ferencgyulai9587 Ha csak siránkozunk és hanyag munkát végzünk a saját területünkön és nincs meg a túlélő ösztön bennünk, akkor eltűnünk, mint oly sok nép korábban a világban.
Ezt már biztos írtátok... Értelmes emberek siránkoznak a 130-50 milliós portájukért. Az aztán fasza.
Rühellem a Fideszt, de az SZDSZ-t is! Mert ez az
És miről szólt ez a riport? Számomra arról, hogy nem életrevalóak, és a kormánytól(bárhol a világon) várják a boldogulásukat
Nagyon jó meglátás !
Érdekes, nekem meg az egyértelmű, hogy egy szövegértés érettségin esélyed sem lenne a kettesre. :)
Nem életre valók? A fidesz legutóbb 2/3-ot csinált azzal hogy a szerencsétlen nyomorultakat megszórta repülő pénzzel és tapsoltak hozzá 😂 Ebben az országban ha valaki beszél egy angol nyelvet már tanultnak számít.
Lenne egy ilyen birtoka egy átlagmagyarnak szépen élne, mint Marci hevesen és nem rinyálna, meg "menekülne". Majd tíz év múlva útólérjük a gazdaságban a spanyolokat is és menekülhetnek tovább.
@@FR_-ij4zz Én ötös voltam, de egy tehetségtelen költő, meg egy történész(a történelmet úgy alakítják, ahogy akarják) ha itt nem tud boldogulni, azok a világon sehol nem tudnak boldogulni, maximum közpénzből
Mészáros Lőrinc biztosan nagy örömmel venné át azt a helyet a könyvtárral együtt. És építene ott egy luxus hotelt.
Én a lakóparkra, vagy akkumulátor összeszerelő üzemre tippeltem volna. Pécsi Ildikó miatt is.
@@gaborgabor136 a lakópark jó opció, de akkumulátor gyárnak kicsi a telek.
Igen, csak a könyveket kellene eltávolítani a polcokról, és a kedves felesége nagysikerű könyvével helyettesíteni a többit.
@@Luca-0520Majd Dóra bedarálja őket
Miért örülne Mészáros a könyvtárnak, hisz olvasni se tud.
Látszik, hogy milyen szegény sorsúak. Remélem a spanyol jobbos kormány nem okoz majd csalódást.
olyan méretű VOX-os melegellenes plakátok vannak spanyolországban, mint amin nálunk csak a feri füle volt három emelet
jó mulatást!
Ott majd megismerik milyen a jobboldal. Bármennyire is ugatjátok hogy jobboldali keresztény konzervatívok vagytok, a fidesznek semmi köze nincs a jobb oldalhoz. Ti csak fideszesek vagytok, viszont kimagasló a csapatszellemetek ahhoz képest milyen elvtelen szrházi ptkányok vagytok.
A krakkói gyorsot tudnám ajánlani 😃
De miért mennek el? Mi volt az utolsó csepp? Hol van az a rész ami a bevezető snittben elhangzik? Így ez egy kicsit közhely gyűjteménynek tűnik.
Az, hogy el lett csalva a választás!!! Megint
Megértem távozásuk okát, mennék én is, de nincs miből.Szívből kívánom, hogy érezzék magukat jól Spanyolországban. ❤❤
😁😁💸🤣🤣🤣
Kedves Mária, ha mehetnéke van, menjen Ukrajnába . Olcsóbb mint Spanyolország és persze sokkal demokratikusabb mint Magyarország. Én megértem ha így döntene. Elnyomott liberálisként nehéz minden nap arra ébredni, hogy még mindig nincsenek hatalomban, az 1 bittes nép miatt.
Hát csinálj meg1 trafikot.Lesz lóvéd,aztán sipirc.
szoljál bazmeg te bolsi luzer, kifizetem a fapadost, még csomagolok neked egy kis uzsonnnyát is az útra csak huzz a pics@ba.
Kurva egy luzer lehetsz ha még 50 euród sincs egy fapados jegyre
Jár a pofád, rinyálsz, és arra fogod hogy még mindig itthon vered a nyálad hogy nincs miből.
Na te maradj csak itthon, mert amilyen luzer vagy kint egy az egyben éhendöglenél, aztan a spnyolok vagy elkaparnának valami szemétdombon, vagy a külüggyel kellene hazahozatni a mi pénzünkön
@@adalbertsimon1386ignorant comment!
0 tartalom. Mivel èrdemeltèk ki az interjút, csak azzal hogy nyavalyognak ès külföldre költöznek? Mièrt uszít a telex a tartalmaival az itthon maradás ès a gyerek vállalás ellen? Èn 9 èv után haza költözök Angliából, velem kèszül majd interjú ahol elmondhatom mièrt, vagy csak azokkal akik lelèpnek? Mondjuk ôk pont nem ûgy tûnnek mint akik anyagi problèmák miatt menekülnek. Beszèlek Spanyolul, napi szinten híreket olvasok, jobban megosztott nemzet mint bármelyik másik. Mai napig nyögik a civil háborút. Arról nem is beszèlve mennyire utálják egymást a katalánokkal ès a baszkokkal. De persze a mivel nem beszèlnek spanyolul, úgyse vesznek majd èszre belôle semmit, max ennyi lehet az èrvelèsük, nem az hogy ott mennyivel összetartóbb a lègkör. Ôk az egyenes okai a problèmának amirôl beszèlnek
Szóval kimentél angliába, és miután megszeded magad, most jössz vissza, és osztod az észt hogy milyen jó magyarnak lenni, és itt kell maradni mindenáron. Akkor talán neked sem kellett volna 1 percet sem külföldön dolgoznod, hanem itthon dolgozni, és miután több évtizedes munka után sem tudsz szinte semmit felmutatni, majd akkor talán komolyan veszük hogy milyen jó magyarországon élni. Vicces ember lehetsz..
Nem azt írtam hogy milyen jó vagy hogy milyen rossz otthon, eleve nem Magyarországi származású vagyok így nem tudhatom, szarabb helyről jöttem. Nem minden arról szól hogy milyen jó vagy rossz anyagilag. Ez a pár sem az anyagiakra hivatkozva költözik hanem politikai okokból ami nevetséges.@@kokardkokard
GOrban? Ez komoly? Mit hazudozol összevissza fideszcsicska? Lófaszt voltál te Angliában, csak idejöttél trollkodni, köcsög.
Nem kell interjú.. gyanús, hogy azóta vissza is mentél mert arcon vágott a valóság itthon
Röviden....nehogy valaki megkérdőjelezze a magyarságukat...de az országról egy jó szavuk nincs...csak a spanyolról....! És csodálkoznak?! Egyet kívánok csak nekik...jó utat, ennek a gyökértelen párnak!
Ott a pont!
Te nagyon nem látod mi történik az országban :D Magyarországot tönkreteszik a politikusok, te pedig az állampolgárokba rúgsz bele :D A magyarság egy érzés, Magyarország pedig földrajzi terület. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Van aki itthon él és utál magyarnak lenni, más pedig óriási hungarista külföldön.
Nem, nincs pont. Mínusz pont annak van, aki közhelyekkel operál. A "kincstári optimizmusból" nem kérünk. Az magyarság ellenes, habsburg mentalitás.
@@RyTubeOne istenem....akkor keseregj és menj ki...ennyi zagyvaságot! :)))))
@@istvanjagri5301 Zagyvaság ? Abnormális vagy. Szart se tudsz a "hazádról", de arcod óriási. Mit is dolgozol ? Hol ? Nekem van rálátásom, nem is kevés az országunk állapotára, "fent" és "lent" egyaránt. Neked is ? Akkor nem lehetsz ilyen hülye, "zagyva". Persze, ha hazaáruló, nemzetellenes vagy, akkor igen. De akkor egy szar alak vagy, nincs mit beszéljek veled. Szóval mit is csináltál az elmúlt 40 évben, zagyvikám ?
Több évet éltem Spanyolországban, de azt kell mondanom…: aki bolond az ott még bolondabb lesz. Márpedig ezek azok 🙄
Te akkor vagy bolond, ha hazajözttél onnan.
Akkor már értjük, hogy nálad honnan ered... 😉
Döbbenet!
Módosnak tűnő, ható emberek nyekeregnek, hogy nem jó nekik. Mi nem jó?
Távól mindenkitől főleg a XIII.ker haladárjaitól sirdogàlnak, hogy liberálisként(a legdemokratább demokraták), borzasztóan rossz nekik! Mi is a rossz? Főleg nekik! Hogy nem ők oszthatják a temérdek eszüket?! Jahhh, hát ez a demokrácia kérem szépen!
Én sem tudom őket megérteni. Mit várnak még ezek az emberek? Hiszen költők, így kötődnek a magyar nyelvhez. Ha sakkozók, matematikusok vagy programozók lennének, akkor még lenne benne valami kis logika. A spanyoloktól - ahol ugyanúgy őrült LGBTQ aktivisták vannak mint az egész Nyugaton - mit remélnek?
Ha leesett volna a félművelt agyadnak, megértetted volna, hogy nem azon nyekegnek, hogy nem ők oszthatják az észt, hanem azon nyekegnek, hogy akik osztják, azok pontosan olyan félművelt balf@szok mint te.
Igen, ha úgy veszed, ez demokrácia. És a kaki finom, mert ezer légy nem tévedhet....
@@ferencgyulai9587 Te egy sas vagy!
@@ferencgyulai9587 Azért 1000-nél több ellenzéki szavazó van Magyarországon.
Szerencséjük, hogy van választási lehetőségük. A komcsi rendszerben (ahol a felmenőik valószínűleg nagyon magasan helyezkedtek el, onnan a sok diploma, birtok, stb) nagyon-nagyon sokan leléptek volna, csak nem lehetett a halálra ítélés terhe nélkül. Szerencséjük, hogy értelmiségi diplomás emberek lehettek, nagyapám színötös érettségijébe még bele volt írva, hogy politikai nézetei miatt továbbtanulásra nem ajánlott.
Azt mondják, a kutya is a legjobb dolgában vész meg. De nagy kár nem ér bennünket. Hajrá katalánok, hajrá baszkok, a nagy demokráciáért előre! / Los Co...es! , ahogy Hadházi Á. mondaná/ Orbán még nem mondta ki amit Fletó: "..akinek nem tetszik, el lehet innen menni..." Has.... vista Senhor!
Én nem vagyok irigy senkire, de pont a nagy NYUGAT diktálná, hogy minden nap megküzdj a teljesítmény alapú versenypiacon! 😂vagy pedig ne akarj idős íróként meg történészként kvázi luxusban élni, vegyél egy lakást. Amúgy csak viszonyítás kérdése a videó üzenete, nekem pont az a bicskanyitogató, hogy ilyen vagyonnal szeretnék az állami egészségügyet használni, biztos sokat adót fizetett be 300 db /verseskönyv eladásból 🤨
Egy halott celeb mögé bújva faszságokat írni roppant bátor.
Szóra sem vagy érdemes! 😂
@@mr.studiogengszter8529Valszeg pont annyit fizetett be, amennyi a járulék. Te csak foglalkozz a sajatodéval és örülj, hogy rendes ember vagy, és mindent jól befizetsz.
Érdekes amúgy, azt senki nem gondolja-kommenteli itt, hogy lehet, hogy a vityilló nem mindig így nézett ki, és lehet, hogy több részletben, sok idővel és fáradtsággal kellett 'felfejleszteni'. De ez csak egy gondolat.
Amúgy az irodalom és a műfordítás, min tudjuk, nem termelőtevékenység - máshogyan járulnak hozzá a társadalmi fejlődéshez és jóléthez.
De asszem röviden, szintednek megfelelően : irigy kutya bújj a lukba, onnan meg a vécélukba. 😁😂
Nem is tudtam, hogy Orbán Viktor ennyire kőkemény kommunista lenne, vagy hogy az apja magas szintű kommunista párttitkár lett volna, elvégre akkor hogyan diplomázhatott volna 1987-ben az ELTE jogi karán?
Olyan jó lenne 35 évvel a rendszerváltás után ezt a kommunistázást végre elengedni, amihez semmi más nem kellene, csak az, hogy az ügynökaktákat nyilvánosságra hozzák. Vajon miért nem történik már meg végre a 13 éve kétharmadban regnáló antikommunista kormány alatt?
Szánalmas, hogy lassan egy generáció nő már fel úgy, hogy nem is élt az "átkosban", de még mindig karaktergyilkosságot lehet végrehajtani "komcsizással"...
16 .-i evi kulfoldi elet utan azt kell hogy mondjam, hogy kb ugyanannyi kompromisszomot kotok itt is, mintha otthon maragdtam volna.
En egy ilyen gyonyoru helyrol nem mennek sehova
Igen, külföldön nem fogadják úgy be az embert... Ilyen gyönyörű helyről minek elmenni, mindenhol van politika meg közélet ezek ellen nem elmenekülni kell, maximum távol maradni...
Kiderült, hogy mit nem bírnak tovább? 🤔
A megtorpant ingatkanárakat.
@@tothgabor2010 Hát ez vicces, de én sem tudtam ebből többet kihámozni! Ha el tudták volna adni a vagyont érő ingatlanjukat, akkor elköltöztek volna Spanyolországba, de ez nem sikerült, ezért most spanyolul tanulnak. Csodálatos Telex-műsor, a halálhangulaton kívül nem jön át semmi! A cím szerint mindent hátrahagynak, mert nem bírják tovább, de az nem derül ki, hogy mit nem bírnak tovább, illetve a mindent hátrahagynak sem igaz, mert akkor már elutaztak volna, de épp a vételárat várják az ingatlanjaikért cserébe, az a vagyon pedig nem éppen a mindent hátrahagyást jelenti!
@@joebanana7214 Talán többet is foglalkoztunk vele, mint amennyit kellett volna. Aki a "mindenszarizmus" betegségébe esik, annak mindehol xar lesz élete.
@@tothgabor2010 Ez pontosan így van. Valahol ott kezdődhetett a baj a videóban szereplő házaspár életében, amikor szavazatszámlálónak jelentkeztek! Minek? Sosem tennék ilyen marhaságot, hogy összepolitikázzam a kezemet! Megunták a jó életüket, kellett valami stressz? Egyébként el tudom képzelni, hogy mi volt annyira traumatikus nekik ebben a szavazatszámlálásban: alapvetően tájékozott és nyitott értelmiségiként meg voltak győződve arról, hogy a Fidesz most nagyon elbukik, vagy ha nem, akkor ott súlyos csalás van! Ez a prekoncepció viszont egyáltalán nem igazolódott, sőt arról győződhettek meg, hogy tiszta választáson a szavazatok nagy többségének megszerzésével nyert a Fidesz! Ekkor omlottak össze, mert a liberális nyugati sajtó nem erre készítette fel őket. Szembe jött a valóság, amitől már Spanyolországig menekülnének, de ott egy másfajta abszurditással fognak találkozni, attól tartok. Kanadában pl. - ami egykor a szabadság egyik ikonikus országa volt - a sajtó, a közéleti megszólalások, a látszat, a választási eredmények mind Justin Trudeau igazát támasztják alá, de az egyszerű emberek döntő többsége árulónak tartja, aki a globalista elit parancsát kiválóan hajtja végre! Az ott hasonlóképpen csalódott értelmiség hova vándoroljon ki Kanadából? Libériába? Agyrém. Pontosan azzal pocsékolják el hátralévő éveiket, ha leállnak politikai szardobálózni, ahelyett, hogy élnék az irigylésre méltó nyugodt életüket a saját arborétumukban! A Telexet meg el kellett volna küldeni külső körletezni, hogy ne mindig más kárára keltsenek már világvége hangulatot!
A luxust meg a semmittevést.
Álságosnak érzem a mondataikat. A világ, nem fekete és fehér hiába próbálnak valami hasonlót sugallni.
Kilátszik mögüle a hátsó szándék.
Meghallgattam ezt a két hülyét. Lefordítom: kurva jól élünk itthon is megvan az egzisztenciánk, csak nem tetszik a rendszer, mert nem nyalják ki a seggünket eléggé. El akarják adni a vagyonunkat, amit itt ebben a szar országban szedtek össze és abból akarnak élni Spanyolországban, tekintve, hogy nem rendelkeznek azokkal a skillekkel, amivel ott is tudnának pénzt keresni. Kifogások: a piacon beszólnak a politika miatt, szörnyűség. (Nekem még soha senki nem szólt be.) Spanyolországban alacsonyabb az ÁFA., olcsóbb a vaj meg a makaróni. Ezért tényleg érdemes elmenni, gratulálok. Meg lehet, hogy van ezer dolog, ami meg drágább. A tengerparton nincsen akadály végig lehet sétálni. Teljesen igaz, hiszen Spanyolország egy félsziget bazmeg, több ezer kilométer hosszú tengerparttal, nekünk meg csak egy nyomorult Balatonunk van. Jobb az egészségügy. Majd próbáljátok ki, remélem lesz is rá alkalmatok. Összegzés: el lehet menni, mert vannak sokkal gazdagabb országok is Magyarországnál. Ilyen alapon mindenki elköltözhetne Luxemburgba, és akkor az már garantáltan nem lenne a leggazdagabb ország. Mindenki rinyál, hogy itt milyen szar, de aki rinyál meg elmegy annak semmi erkölcsi alapja nincs arra, hogy fikázzon, tekintve, hogy semmit nem tesz azért, hogy jobb legyen. A belem kifordul ettől. Én az elmúlt 13 évet úgy éltem meg Gyurcsány féle ámokfutás után, hogy tudtam dolgozni, meg gyarapodni, és azt látom, hogy aki akar melózni az tud is, és előre is lép. Van egy csomó szar dolog is, de akkor is ez a hazánk. Amit ezek itt előadtak az csak értelmiségi modoroskodás, nyaf-nyaf, sértődés, semmi több. Őseink sokkal szarabb körülmények között éltek és nem mentek el, a hölgyemény - hivatkozott - felmenője is forog a sírjában, amikor ezt az ócska rinyálást hallja. Akinek meg ettől elered a könnye, az tényleg copjon le.
Blablabla. Ééés.igen! Megint a " mert Gyúcsány alatt jobb vót?"Sokat írtál, de a nagy semmit mondtad. Nem minden a pénz, tudod.
@@andreamarcso2783 És te mit mondtál? Szerintem az ég világon semmit. Nem minden a pénz, valóban, ehhez képest a nő arra hivatkozik, hogy kisebb az ÁFA, olcsóbb a makaróni, meg a vaj, vagyis jobb a pénz Spanyolországban. Gyurcsányt meg azért hozom fel, mert a csávónak 2010 jelentette a fordulópontot. Nos, nekem is csak ellenkező előjellel.
@@jozsinagy9833 Akkor mondom, Józsikám. Nekünk csak Balatonunk van, írod. Oké. Végig tudsz mellette sétálni a parton? Jaj, bocsánat, Lölő és Tiborcz már megvették. Olcsóbb Spanyolország, ez tény. Házat is olcsóbban vehetsz ott, mint nálunk. Miért kérnének ezért elnézést? Elég ciki ez ránk nézve, hogy így van. Miért dolgozzon itthon az ember? Hogy Orbánék elvegyék a fizetése majdnem felét, aztán odaadják a Lölő féléknek? Vagy tengődjön közalkalmazottént? Vagy vállalkozóként szintúgy, mert ha véletlenül túl jól sikerülne a cége, megkívánja egy neres és elveszi. Utóbbiról nem egy példát tudnék mondani a környezetemből. Vagy vegyük a saját lakhelyed. Abba sem tudsz beleszólni, milyen gyárat tehetnek le az otthonod közelébe. Akkugyár, .aszdmeg, tessék! Hogy ez az országot közép -, és hosszútávon hogyan teszi tönkre, arra szarnak magasról. Csak a pillanat uralása zajlik, csak a tűzoltás, jól mondta az egyik megmondóemberük. Meg persze magyart magyar ellen hergelnek, nincs nyugta az embereknek tőlük, ha kell, plakátkampánnyal nyúlnak utánad. Szóval, aki el akar menni, elmegy és egyre többen..nekem már a fél családom külföldön él és jól érzik magukat. Suli után én is megyek utánuk.
Szomorú, de ez van. Viszont majd jönnek a maláj vendégmunkások nettó 100ezer ft- ért, és jól kitermelik Mari néninek a nyugdíjra valót.
@@andreamarcso2783 A suli után, te ostoba pitsa, amit én meg a hozzám hasonlók fizetnek neked, aki dolgoznak. Elvégzed a sulit, aztán lelépsz, és van pofád fikázni ezt az országot? Felmondod az összes hülyeséget, amit a liberális sajtóban olvasol, eddig terjed a szellemi nívód. Amikor én voltam pályakezdő, egy bizonyos gyurcsány volt a miniszerelnök, és pályakezdőként, diplomával 44 ezer forintért dolgoztam, mert annyi volt a minimálbér nettóban, de meg se fordult hogy elmenjek, mert nem gondoltam, hogy az ország tartozik nekem, hanem azt gondoltam, hogy én tartozok az országnak, és ezt most is így gondolom. És te fenyegetsz engem azzal, hogy elmész és nem lesz nyugdíjam? Hát ki a kurva anyád vagy te és milyen alapon osztod az észt? Mit tettél te a hazádért, áruld már el?
Mi is megyünk Józsi, pedig vagyonunk sincs, csak nem élünk meg a fizetésünkből.....
Igazuk van...... Magyarországon az élet elviselhetetlen, egy valóságos pokoljárás.... főleg jómódú értelmiségieknek, akik saját arborétummal rendelkeznek. Bezzeg a Spanyolország és Nyugat-Európa, na az maga a megtestesült paradicsom! Ott még az élet is egy valóságos karnevál!
Ezzel el is mondtad, hogy kire szavaztál anélkül, hogy megnevezted volna. :)
Na, ilyen egy egybites szavazó kommentje... Unod a Mandiner sorosozós cikkeit, ezért választottad ma a Telexet?
@@SuperMrBlaze Kapcsold be az iróniamétered, és olvasd újra a kommentet.
@@Razidurgh Csak egy jópofáskodó tahó kezd el ironizálni egy ilyen szomorú témával kapcsolatban...
@@SuperMrBlaze Gyermekkoromban apám nem tanított tiszteletre, legyen szíves nála reklamálni.
Egyetertek minden szavukkal!
Hirdetés linket tud valaki? Átvenném, hogy rendes nemzeti kézbe kerüljön, nehogy behúzza egy migránsok elől menekülő német nyugdíjas.
"Nemzeti kéz" te akkora turbómagyar vagy hogy trikolórt szarsz?
😂
Andrea ön soha ,sehol nem fog beilleszkedni! Mehet akár a világ végére is. Az ön sorsa egy Kárpátalja-i sors! Spanyolországból merre fognak menekülni?!🤔
-Te, már egy éve hirdetjük ezt, és a kutyának sem kell... Mit csináljunk?
-Nem tudom.... Bízzunk megy egy ingatlanost?
-Ah, az pénzbe kerül. Inkább siránkozzunk a Telexen, az ingyen van!
Egyébként megértem őket, ebben az országban egyeseknek egy Yacht jut, nekik meg csak egy arboretum. 😢
atyaisten...
Zseniális.:) Jól leégetted ezt a két vén fogatlan Dk.ást :)
@@zolizold7543 Az eszedbe se jutott feltételezem, hogy Se Orbánból se Gyurcsányból nem kérnek. Vagyunk így pár millióan, akik egyik tolvaj geciből se kérnek mégis ők ketten rohasztják le az országot már 3x éve.
Azt elhallgatják, hogy a hölgy Kárpátaljáról települt át, ahol a beregszászi főiskolán tanított. Nem keveset köszönhet Magyarországnak. De alighogy áttelepült, itt is mindenféle kifogásai lettek. Elhiszi valaki, hogy ha sikerül a tervük, és Spanyolországba települnek, ott elégedett lesz...?
A férj pedig Székelyföldről.
és?
Jaj, akkor már nem is ideserdélyiek, meg édeskárpátaljai magyarok? Mert nem" hálásak" a főninek, Orbánnak?😢
Mindegy hogy honnan jött, hová megy, szívükben nem magyarok
Bízd rájuk!
Húha, a lakosság 90%-a ez alatt az életszínvonal alatt él anyagilag és intellektuálisan is. Ennyi erővel kiürül az ország, pedig spanyolban még politikai instabilitás is van.
Torrentét ismerve nem is az a dicsősséges nemzet 🤣
Mi lesz, ha a VOX bekerül a kormányba? Venezuelába költöznek? Mindegy, csak ne a galád "fasiszták" legyenek hatalmon 🤣
Bezzeg Románia 😁.... ott szép az élet...minden negyedik spanyol bizony román IS 😁
Ollé.
Nem hiszem el hogy 2010elött jobb volt nekik!Az meg elég szomorú hogy valaki a politika miatt hagyja el az országot!Engem nem érdekel ki van hatalmon, az én életemet nem befolyásolja!
Hogyne befolyásolná! A politika nem valami felhők feletti magasztos dolog, az a hétköznapi életünk minőségének és fejlődésének meghatározója xdd
Gondolom akkor szavazni se mesz el… az ilyen buta emberek miatt (is) tart ott az orszag
Majd befolyàsolja, ha nem ér oda idöben a mentö, klima nélküli kórteremben fekszel a 35 fokban, és még függönny sincs az ablakon....
Na várd ki a végét. Én is azt hittem (egyébként nem), aztán egyszercsak jött egy derék szcientológus társaság és nyitott egy térkőgyárat a szomszédunkban. Mégcsak nem is iparterületen, hanem kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területen. Aztán random időben hallgathatjuk a betonrázógépet, egy jópár másik családdal együtt. Van amikor a házban, csukott ablaknál is.
Ilyennek nem szabadna megtörténnie, de olyan fos a szabályozás és olyan lassúak a hivatalok a beleszarás mellett, hogy az elképesztő. Aztán járhatok most bíróságra, mert még ők pereltek be.
A politika vezet ahhoz, hogy ilyen a szabályozás. De ne foglalkozz vele.
A balliberális oldalon az ideológia mindenekelőtt van! Volt aki az mondta nekem, hogy inkább legyen megint csőd, és lesz munkanélküli ,de ne Orbán legyen mert gyűlöli! Nem igazán lehet erre ész érveket felhozni!
Javasolni tudom nekik Franciaországot, mert majd ott sokkal nagyobb nyugalomban tudnak elni. Ezetleg az autojukat vagy lakasukat felgyujtjak a bekes tüntetők...
mikor jártál Franciaországban, ja hogy csak piripócsig jutottál?
@@ltviktor egyetlen egy tudós sem járt a Marson mégis sokan tudják mi van ott és mi nincs ott. Ez így hívják hogy kommunikáció és tájékozottság. Most már te is tudsz róla 🤭😊😚
Cserébe 22 000 német állampolgár menekült hazájából Magyarországra itt letelepülni véglegesen !!!!!!!!!!!
Mi van, kifejlődött a zsidesznyik komcsi hazugság az agyadban a semjén gecijétől, amit naponta nyelsz, bárka?😅😅😅
Hát kedves Feketéné, ez egyszerűen nem igaz....
Ezek meghibbantak.130 millióért kínálják birtokukat .Vagyis nem szegények csak éppen eljátsszák a nagy NYOMORT.
Mikor állította bárki is, hogy szegények? Szövegértelmezés...
@@zombienyuszi Zombikám 30 évet éltem külföldön .Skócia, Ausztria ,Németország ,Dánia Olaszország , Hollandia .Gondolom te nem éltél muszlimokkal túlszaporodott országokban én meg igen. Cseszheted a liberális eszméidet ,amikor a muszlimok a " másságat " üldözik a demokrácia ,liberalizmus ős ellenségük. Az a helyzet ezek a két értelmiségi hagymázas álmaik vannak .A nyugalom szigetéről akarnak egy muszlimokkal bőven ellátott országba menni .Nagy lesz a csalódásuk amikor egy boxos simán kirabolja őkét .Főleg hogy nem ismerik a Koránt ahol az őseik főellenségük .Ajánlom olvass történelmet Medinában mi történt Mohameddel !
Az egész világ rohad, nem csak Magyarország. Sehol sem jó már......
Ugye ezt nem az M1-en láttad/hallottad...
@@g3_z4_k3k_0_1 Képzeld, nem.
Kb mindenhol ugyanaz a széklet van, de nagyon nem ugyanaz az arány.
Nyugtatsd magad ezzel ha neked így jobb
8000 nm2 birtok és hatalmas ház egy költő és egy történész fizetésből, de nem lehet itt élni. Megkérdőjelezik az ő liberális magyarságát? A megoldás, hogy elmennek.
Az a történész egyébként könyvtáros volt, de két éve azt a helyet is otthagyta. Tehát a "költő" fizetésből😂
@@juditv9736Mit irigykedsz, " Judit"?
Mekkora kamu!Minden héten járok piacra és még soha senki nem kérdezte meg h kire szavaztam de még csak nem is hallottam ilyenről.Felmondják a kötelezőt cserébe 1 kis ingyen ingatlan hirdetésért!
Ja, hogy te nem hallottál ilyesmit. Hát, akkor nincs is.😂 Nyugdíjaskám.
@@andreamarcso2783 Nyugdíjas az öreganyád!Nem azt mondtam h soha senkitől nem kérdezték meg de úgy beállitani mint általános jelenséget kurva nagy kamu.
@@1Bauxitfozelek A válaszom az h sértegesd a jó édes anyádat!
@@1Bauxitfozelek És ez máshol elő sem fordulhat igaz, te isten barma, ugye?
eközben a Telex-szerkesztőségben:
-baszki az kimaradt, hogy "4. generációs holo.caust túlélők"
A kanyád kölkéhez hasonló, faszparasztok miatt érdemes innen lelépni.
@@ferencbrandhuber2768Ez szép volt! Legközelebb tegyük ki a 18-as karikát!🔞 Nem az alsó korhatár, hanem az IQ felső határ miatt!
Azért azt valljuk be, hogy ők nem az átlag magyar kategória. Könnyű úgy emigrálni Spanyolországba, hogy a magyar hacienda árából nagy valószínűség szerint azért Spanyolországban is kapsz valamit, ezt azért "panelproliként" elég nehezen léped meg. Arról nem is beszélve, hogy "apa" folytatja tovább a magyar nyelven végzett munkásságát, "anya" meg gyakorlatilag bárhol tud történészkedni.
Én értem, hogy lelkileg megnyomorító sokszor az a közeg, ami itt Magyarországon kialakult, de pont ők azok, akik erre tehetnének magasról. Élvezzék az életet és ne foglalkozzanak a politikával, ennyi. Semmilyen problémájukat nem oldja meg az, ha Spanyolországba mennek, attól Magyarországon ugyanaz marad, ami, ők meg nem fognak úgysem olyan szinten integrálódni a Spanyol társadalomba, amíg ennek nyelvi akadályai lesznek (márpedig azért a spanyol nyelv bár könnyen tanulható, anyanyelvi korlátok mindvégig lesznek).
Ollé.
A videónak van egy jóelőre berendezett színpada, meg egy nyilván mondvacsinált narratívája, aminek oda kell kifutnia ,ahova azt a készítője megálmodta!...tehát mint olyan ,ez egy erőteljesen sugallt , manipulatív alkotás ,ami eléggé hamis képet igyekszik közvetíteni az arra fogékonyaknak!..
Két szerencsétlen, szenilis hülye. A spanyol pedig nem könnyen tanulható nyelv, ez tévedés.
Ugyan már, ezek sznob fasszopók.... ENNYI
Szerintem is elég nehéz beadni bárkinek ezzel a videóval, hogy milyen rossz is Magyarországon. Ha azt mondta volna, hogy a földjeit elvették, öket elvitték málenykij robotra, a házban pedig most a kolhoziroda és a könyvtár van, akkor azt mondom, hogy itt tényleg diktatúra van. De ez bö 70-80 éve volt divatos errefelé éppen néhány elvtárs rokonai hathatós segítségével. Szóval nem értem, miért is lett élhetetlen számukra Magyarország.
Komolyan egy felső-középosztálybeli párral kellene együtt éreznünk, hogy mennyire szörnyű az élet számukra Magyarországon? Bravó! Ezt akár a Fidesz is rendelhette volna.
Legit
Azóta ezen a videón röhögnek Rogánék, az meg hab már csak a tortán h a bácsi fullba tokja a bevándorlásellenes poetikát 😂
Nem minden a pénz, ha mentálisan halálra vagy ítélve... ha van pénzed és érdekel a közélet és a közélet ilyen mélyre van süllyedve, a körülötted lévő emberek mind betámadnak helytelen, érdektelen nézeteik miatt, csak mert a média jelentős része hazudik és ezek a bizonyos emberek elhisznek mindent! Tehát rosszul érezheted magad sok minden miatt, ha van pénzed akkor is, ők nyilván nem függnek a közpénzektől, meg amúgy is ez az ország egyre jobban hasonlít egy diliházra, ahova a normális emberek is be vannak zárva... (ajánlom mindenkinek a figyelmébe, ugyan nem mai, de helyénvaló: DSP - Társadalomklinika c. zeneszámot ) 06:11 ez is egy szempont, ami sok embernek eszébe sem jut, és hagyták ilyen mélyre süllyedni azt is, sajnos nekem is van negatív tapasztalatom az egészségüggyel, egy nagyon közeli hozzátartozóm hagyott itt bennünket és kit okolok? egyértelműen a rendszert, azt ahogy működik azt amit/amiket tesz!
Egészen konkrétan mi is az oka, hogy "menniük kell"? Mármint azon kívül, hogy veszített az ellenzék. Emiatt el kell hagyni az országot?
Spanyolországban olcsóbb lett a makaróni. 🤣Ezért.
Az , hogy a Fidesz elcsalta a választást.
És megvett 1 bites szavazók döntenek mások sorsáról.
Csupán ennyi
De Te mint határontúli hazaáruló székely ezt nem érted , mert Te is ostoba megvett szavazó vagy!
"Egyfolytában úgy érezzük, hogy mi megyünk szemben az autópályán, pedig meggyőződésünk, hogy a mi szemléletünk az érvényes."
Azért ebben a kijelentésben van egy "én vagyok a helikopter" érzés. Másrészt azért sok gondolkozó ember tapasztalja azt a világban, hogy az ár ellen úszik, és a világ lefele megy, ami ellen nem tehet semmit. Ezt hívta Hamvas apokalipszisnek. A válságnak nem a külföldre költözés a megoldása általában.
Sajnálom ezeket az embereket, mert a külföldre költözéssel illúziókat kergetnek. Ha vannak itt hasonszőrű barátaik, akkor legyen hálásak a jó társaságért, és kalibrálják a beszélgetéseiket a NER-en szörnyülködésen kívülre, jobban fogják érezni magukat.
Mert az látszik, hogy életvitelszerűen nem éltek éveket külföldön. A nyelvhez és kultúrához kötődés sokkal-sokkal erősebb, mint valaha is gondolná előtte az ember.
Azonban ha valaki idősebben menni akar, ne szúrjon már ki magával Spanyolországban, hacsak nincs nyárra egy haciendája valahol Hollandia környékén, mert különben nyáron el fogja vinni a szíve az 55 fokban. Vagy éppen ez a cél?
Hogy milyen minőségű költő azt döntse el a kedves olvasó.Szerintem nem egy J.A.Még Szabolcska Mihály szintjét se éri el.
Székely László: Versben utazom
utazom utazom
zakatol vonatom
jambusa lüktet
pentameternek
nincs mese mostan
versben utazom
@@zolizold7543 -Nem sz@runk bele a zongorába?
-Ezeknek? Úgyse értenék
Nyomorban élnek szegények egy kis villában 😂
Inkább irány Spanyolország, van még lejjebb 😅
Egy ilyen gyönyörű birtokot elhagyni szerintem értelmetlenség.
A múlt héten Spanyolországban 44 fokot mértek.Keresztbe -kasul bejártam az országot,tőlem idegen.
Ahogy Charlie énekli :
,, Ezek csak házak
Az otthon az valami más! "
Ám mindenkinek a saját döntése,csak nehogy aztán a végén nagyot koppanjanak,mert ahogy meg Hofi énekli:
,, Megmondtam előre, hogy ez lesz belőle!"
Bocsánatot kérek ezekért a sorokért,mert nem az én dolgom, hogy másoknak életvezetési tanácsokat adjak,csak ötletelek másokkal egyetemben, hogy talán van jobb megoldás, mint idősebb korban lelécelni valahová idegenbe.
A honvágy borzalmas érzés, csak úgy mondom.
,, Megjártam a hadak útját... "
@@zolizold7543
Ez hány forint volt.... 😁😁😁Minden sora aranyat ér 😜🤣.
Tényleg "nagy" költő 😁
Minden nap meghalok egy kicsit amikor a létmininum alatt élők problémáival szembesít a független szabad sajtó... Köszönöm Telex, kiváló riport! 🙏
Edit: "Van még valaki a magyar sajtóban, aki a New Yorkból Floridába települő, tehetős nyugdíjasok mintájára hátralévő éveit déli országban tervező, jól szituált pár történetét a fasizmus előli emigrációként akarja cikkbe, videóriportba szobrozni? Mert ha van, akkor, amikor odajutok, lehet, én is igénybe venném ezt az ingatlanhirdetési szolgáltatást." (Hont András)
Maximálisan egyetértek.Ez egy hülye dékás pár
Most realizálom az elején elhangzottakat... azért fogadta sírva, mert nem a szedett-vedett összefogás nyert, akik azóta bizonyítottak ? Ezt a riportot, ha mondjuk a választás utáni nyáron csináljátok, ugyan meg nem értem akkor sem, de elfogadom. De most ???
Nem mindenkinek jon be ez a kepmutato hamis ideologiakra epitett rendszer,de attol meg szeretheti a hazajat. Sokan igy vagyunk ezzel. De ettol meg nem kell utalkozni. Lehet valakit kielegit ami itt zajlik,mast viszont nem. Ennyi
Ebból a szemmel látható nyomorúságból jobb is ha elmenekülnek, a mórok földjén biztos jobban fogják érezni magukat good luck, have fun!!!!!!!!!!!!!!!!!
Demokratának lenni ott kezdődik, hogy elfogadom a többség akaratát! A démosz! Mindenről az dönt. Spanyolországban is.
És mi van, ha az embernek a spanyol választások eredménye jobban tetszik, mint a magyaré?
@@EvangelionPowerMost még. És ha Spanyolországban is egy nem kívánt erő fog jól szerepelni? Akkor újra költöznek?
Ez egy demokrata hozzáállás? Nézz utána miket írt a csaj, a választások után! Fogatlan, alkohol - szagú, mosdatlan, tudatlan emberek, akik a Fideszre szavaztak. Eleve, ott és akkor honnan tudta, hogy ki és mire szavaz? Lehet, hogy sok mosdatlan a baloldalra szavazott. És ha az ellenzék nyer, akkor elfogadja a fenti jelzőkkel illetett emberek voksát? Ha az általa nem kedvelt párt győz, akkor nem? És ő a felvilágosul értelmiségi, ő kéri számon a demokráciát?
Az is demokrata aki eltörli a demokrácia alapfeltételeit?
Ahol 25-30% dönt az szerinted a többség akarata?
@@szerpannon Ha az a 25 - 30 százalék az Ellenzékre szavazott volna, ma nekik lenne kétharmaduk.
Állítólag akkora a nyomor és elnyomás, hogy nagyon. Mégis, minden felmérés szerint, ha ma lenne választás, újra a Fidesz győzne.
Lehet a Fidesz szavazókat hibáztatni ezért, csak felesleges. Esetleg kéne egy hiteles ellenzék.
@@szerpannon Horn Gyulát Meggyesit az egész ország akarta? Dehogy! Mégis "kormányozták" az egész országot. Többség. Ismeri a szót?
16 éve költöztem ki. Hiányzik az otthon de mostani helyzet csak az bizonyítja hogy jól döntöttem. Fáj a szívem az országomért.
én 14 év után jöttem haza. Életem legjobb döntése volt. Most akkor mi az igazság? :)
MAGYARNAK OTTHON A HELYE (ide haza ) A MAGYAR NEM EGY HAZÁTLAN romány, erdei, bukrajnai SENKIK ! PICIT NEHÉZ ? PICIT SZAR, DE OTT AHOL SZÜLETTÜNK AZ A HAZÁNK ! VASTAG TAMÁS ÉS VASTAG CSABA - ŐRIZD AZ ÁLMOD (ez magyar ua-cam.com/video/7vafd1Ho3kc/v-deo.html
@@karisabnyi3137 És ha itt maradtál volna abban a 14 évben Magyarországon akkor mit tudtál volna elérni? :)
@@karisabnyi3137 hogy kettőtök közül nem te vagy az előrelátóbb 😁
Köszi mi jól vagyunk ;) Maradj csak kint, és győzködd magadat :)
Azért a telexesekben megfagyhatott a szar amikor kiderült h a bácsi, hát hogy is mondjam arborétikusan, na hogy nem egy migránssimogató típus :D
"A spanyol egészségügyi rendszer kitűnő" . Igen, azért tüntettek két hónapja Madridban egymillióan a szar egészségügy miatt... :D
De persze mi vagyunk a korlatoltak es a tudatlanok
Ezeknek mondhatod... Mindegy. Ők szopnak permanensen 4 évente.
ua-cam.com/video/V9N4VCQUc7E/v-deo.html
ua-cam.com/video/zskQe-J-rsU/v-deo.html
20 éve élek Spanyolországan... magánbiztosítást fizetek egyfolytában... a spanyol egészségügy... ja... ennyi...
Lehet, hogy az a "szar" másmilyen, mint ez.
@@zuzanacsajkova331 Menj vissza Szlovákiába akkor!
@@pontikischristos3927 ehhez nem tudok mit hozzafuzni. gratulalok