"Leomlott a szikla. " Gyönyörű mondat. 🙏 Életem első futballmeccse volt a 67-es brazil meccs, a tévében, ahol felkötött karral játszott, nyitott ablakoknál őrjöngött a terézvárosi bérház, Kálmán! üvöltötték a népek, anyám, akit a futball kicsit sem érdekelt, megkönnyezte, amikor sérülten visszatért a pályára. Mészöly Kálmán a nagy magyarok örök Pantheonjában van már. Isten nyugosztalja.
@@gyorgymiskolczi4517 Meg nyomta anno Pintert ( hogy legyen rend a valogatott haza tajan ) meg hetente bedobott egy nevet hogy utanna mondhassa “en mondtam eloszor!” Tipikus komcsi tempo. Hegyi Ivan a legkartekonyabb, ezt fentartom. Evtizedeken at mérgezte a focit, Puskast szidta, Varga Zoli ellen volt mindig, vedte a focibol jol elo reteget meg ugye magat.
mennyire kell nárcisztikus pszichopatanak lenni ahhoz, hogy az apám halála után pár nappal a tévében parádézzak?? ez még Berki Mazsinál is nagyobb torzó. Amúgy ki ez a nimand? életemben nem hallottam róla, de komolyan.
@@dimmykarras9287 ha pár nappal az apád halála után be tudsz menni a tévébe mutogatni magad, akkor nem érintett meg olyan mértékben ami indokolná hogy nyilatkozz vele kapcsolatban. Emlékezni meg otthon egyedül is lehet, ha nincs ez a beteg szereplési vágy. Gyászidőszak aminek megélésében Géza jelentősen eltér az átlag embertől, és ez nem dicséret. Az meg hogy kinek ki a nímand, ízlés kérdése. Nekem ők ketten szerencsére azok.
Isten nyugtassa a szőke sziklát, aki gyerekkorom egyik legnagyobb Magyar labdarúgója volt.
"Leomlott a szikla. " Gyönyörű mondat. 🙏 Életem első futballmeccse volt a 67-es brazil meccs, a tévében, ahol felkötött karral játszott, nyitott ablakoknál őrjöngött a terézvárosi bérház, Kálmán! üvöltötték a népek, anyám, akit a futball kicsit sem érdekelt, megkönnyezte, amikor sérülten visszatért a pályára. Mészöly Kálmán a nagy magyarok örök Pantheonjában van már. Isten nyugosztalja.
Azt 1966-ban játszották...
@@janoskis859 igaz, köszi!
@@generonam semmi baj, szívesen.... :)
Kálmán bácsi egy ász volt, egy igazi ÁSZ! a Jóisten adjon Kálmán bácsinak örök nyugalmat! 😔😔
milyen Géza te tök?
A legendak emlekeztek a legendara cim talalobb lett volna
A Legenda és Mészöly Géza emlékezett
Isten nyugosztalja Kálmán bácsit .
imre váltott már!
te gyere ide, ő menjen oda
Angyalok vigyázzák lépteit a piros kékek örök birodalmában.
RIP Kámán Bá.. :(
Abban biztos voltam hogy Hegyi Iván megjelenik sütkérezni
Ugye? De azért azt sem feletjük, hogy először ő dobta be Rossit! És mindenki kiröhögte! Szóval felőlem sütkérezzen csak!
@@gyorgymiskolczi4517 Meg nyomta anno Pintert ( hogy legyen rend a valogatott haza tajan ) meg hetente bedobott egy nevet hogy utanna mondhassa “en mondtam eloszor!” Tipikus komcsi tempo. Hegyi Ivan a legkartekonyabb, ezt fentartom. Evtizedeken at mérgezte a focit, Puskast szidta, Varga Zoli ellen volt mindig, vedte a focibol jol elo reteget meg ugye magat.
Ott fent a beadasokra nagyon kevesen ugranak majd fel,ugy mint O. Isten nyugtassa.
mennyire kell nárcisztikus pszichopatanak lenni ahhoz, hogy az apám halála után pár nappal a tévében parádézzak?? ez még Berki Mazsinál is nagyobb torzó.
Amúgy ki ez a nimand? életemben nem hallottam róla, de komolyan.
Az apjára emlékszik, nem "parádézik".
Melyik a "nímand"? Egyikük válogatott labdarúgó volt, a másik talán a legismertebb sportújságíró.
@@dimmykarras9287 ha pár nappal az apád halála után be tudsz menni a tévébe mutogatni magad, akkor nem érintett meg olyan mértékben ami indokolná hogy nyilatkozz vele kapcsolatban. Emlékezni meg otthon egyedül is lehet, ha nincs ez a beteg szereplési vágy. Gyászidőszak aminek megélésében Géza jelentősen eltér az átlag embertől, és ez nem dicséret. Az meg hogy kinek ki a nímand, ízlés kérdése. Nekem ők ketten szerencsére azok.
@@robertadam7080 nem sikerült a mondatot leírnod
@@Kevely978 javitva,de gondolom megertetted
@@robertadam7080 már nem látom úgyhogy nem tudom megítélni