Köszönöm ezeket a mélyről jövő igazságokat. Engem az fogott meg legjobban, hogy az ember minduntalan keresse azt az utat, amin járnia kell. Nekem 67 évesen sikerült erre az útra rálépnem. A fővárosi, panellakásos létemet cseréltem fel vidékire, családtagjaim, barátaim legnagyobb megdöbbenésére. Sok éve keresgéltem, s a 10. ház megtekintése percek alatt eldöntötte a sorsomat. Csupán másfél hónapja élek Bajon és természetesen nehézségek is vannak, (tudtam, hogy nem lesz fenékig tejfel), de de ez alatt is már annyi segítséget, intuíciót, iránymutatást kaptam és kapok, ami egyértelművé teszi, hogy a helyemre kerültem. Boldoggá tesz és minden nap hálát adok azért, hogy földet érzek a lábam alatt, hogy a természetnek egy pici darabjáért felelősséget vállalhatok és remélem megtalálom az emberek közti feladatomat is.
Ez már nem is "csak egy podcast", ez egy nagyon esztétikus profin felépített műsor ami mögött érződik, hogy mennyi töménytelen munka lehet mögötte. Köszönjük szépen!
Köszönjük, Szabi. Tényleg nem csak a “fülekre” koncentráltunk ezzel a műsorral, hanem igyekeztünk látványban is hozzáadni valamit a beszélgetéshez. Ezúton is köszönjük Szabó Sámuelnek a profi munkákat. :)
Szívesen végig halgattam mert hitelesnek találtam. Talán rólam is szólt elbódorgott Remeteiként, akit a szülők a városba költöztettek annak idején. De a föld a természet visszahív Sok erőt egészséget kívánok számotokra.
“Aki szeretettel végez fizikai munkát, az kötődik a gyötrődéshez.” - mondja József a beszélgetés ötödik perce körül, szeretném tudni ennek a mondatnak, gondolatnak a forrását, merre keressem? Már, ha van pontos forrás. 😊 Bányász József értékteremtő, nagyon becsülöm. A podcasthoz szívből gratulálok! Tartalmas, hallgatásra érdemes, amit ezúton is hálásan köszönök!
Megkérdeztük gyorsan József Urat és ezt a választ kaptuk: “Azt hiszem, hogy Dan Barber New Yorki séf gondolatmenetére egy parafrázis, bányászjóskás megközelítésben.” Reméljük segít a továbbkeresésben! Köszönjük a szép szavakat, várjuk Önt vissza a csatornánkra a jövőben is. :)
A mindennapi szarral való bíbelődésben benne van a trágyázás ígérete, de a napi munkát el kell végezni! Az ősz hajszálaimmal arányosan egyre több megválaszolatlan kérdésem van és valószínű akkor érem el az életem kiteljesedését amikor már csak olyan kérdéseim lesznek amire nem tudom a választ. Ez a két gondolat maradt meg ebből majd 2 órás beszélgetésből. A kocsiban hallgattam meg, miközben jöttem haza Ditróba Marosvásárhelyről, mint utólag kiderült 39 fokos lázzal. De annyira lekötött ez a Csakabaj. podcast hogy nem is foglalkoztam azzal, hogy mennyire szarul vagyok.
Értékes adás. Jó lenne a kérdéseket összeszedettebben megfogalmazni. Így elég ömlengősre sikerülnek és nehéz kibányászni belőlük a lényeget. Ez a többi epizódban is megjelenik. Másképp hajrá, kell terjeszteni a közösségnek ezeket a gondolatokat.
Eddigi legjobb epizód. Ez az ember még két órát simán beszélhetne :)
Kösziii! Remélem még lesz vele a jövőben hasonló beszélgetés. :)
Köszönöm ezeket a mélyről jövő igazságokat.
Engem az fogott meg legjobban, hogy az ember minduntalan keresse azt az utat, amin járnia kell. Nekem 67 évesen sikerült erre az útra rálépnem. A fővárosi, panellakásos létemet cseréltem fel vidékire, családtagjaim, barátaim legnagyobb megdöbbenésére. Sok éve keresgéltem, s a 10. ház megtekintése percek alatt eldöntötte a sorsomat. Csupán másfél hónapja élek Bajon és természetesen nehézségek is vannak, (tudtam, hogy nem lesz fenékig tejfel), de de ez alatt is már annyi segítséget, intuíciót, iránymutatást kaptam és kapok, ami egyértelművé teszi, hogy a helyemre kerültem. Boldoggá tesz és minden nap hálát adok azért, hogy földet érzek a lábam alatt, hogy a természetnek egy pici darabjáért felelősséget vállalhatok és remélem megtalálom az emberek közti feladatomat is.
Mi köszönjük, hogy nálunk járt és meghallgatta a beszélgetést. :) Minden jót kívánunk és várjuk vissza csatornánkra a jövőben is. :)
Ez már nem is "csak egy podcast", ez egy nagyon esztétikus profin felépített műsor ami mögött érződik, hogy mennyi töménytelen munka lehet mögötte. Köszönjük szépen!
Köszönjük, Szabi. Tényleg nem csak a “fülekre” koncentráltunk ezzel a műsorral, hanem igyekeztünk látványban is hozzáadni valamit a beszélgetéshez. Ezúton is köszönjük Szabó Sámuelnek a profi munkákat. :)
Fantasztikus ember és egy zseniális videó!! Nagyon köszönöm
Köszönjük a visszajelzést! :)
Figyelemreméltó!
Örülök, hogy raleltem !😊
Köszönjük szépen, ajánlja műsorunkat ismerőseinek is, amennyiben tetszett! 🙂
Tiszta szívből köszönöm ezt a csodálatos tanítást, beszélgetést! Bízom benne, hogy lesz folytatása! Nagyon tetszett!
Hálásan köszönjük a szép szavakat, igyekszünk folytatni Józseffel majd a jövőben a beszélgetést. Minden jót!
Két csodálatos ember. Nagy értékeket oszt meg ez a podcast.
Köszönjük szépen! :)
MINŐSÉGI CUCC! 🎉
Nagyon szépen köszönjük, Csabika! 😀
Zseniális beszélgetés!
Nagyon szépen köszönjük, mesélj másoknak is róla, ha tetszett, sokat segíted munkánkat ezzel. :)
Szuper beszélgetés lett, sokat lehet tanulni belőle és a kivitelezés is minőségi! Hajrá! ❤
Köszi! ❤️
Érdekes volt, színes és szép!
Köszi!
Szívesen végig halgattam mert hitelesnek találtam. Talán rólam is szólt elbódorgott Remeteiként, akit a szülők a városba költöztettek annak idején. De a föld a természet visszahív
Sok erőt egészséget kívánok számotokra.
Köszönjük! Örvendünk, hogy végig hallgatta. Minden jót önnek is.
Egy vagány helyen jártunk, és vagány emberrel találkoztunk 😊 Jó szórakozást hozzá!
❤️
“Aki szeretettel végez fizikai munkát, az kötődik a gyötrődéshez.” - mondja József a beszélgetés ötödik perce körül, szeretném tudni ennek a mondatnak, gondolatnak a forrását, merre keressem? Már, ha van pontos forrás. 😊
Bányász József értékteremtő, nagyon becsülöm.
A podcasthoz szívből gratulálok! Tartalmas, hallgatásra érdemes, amit ezúton is hálásan köszönök!
Megkérdeztük gyorsan József Urat és ezt a választ kaptuk: “Azt hiszem, hogy Dan Barber New Yorki séf gondolatmenetére egy parafrázis, bányászjóskás megközelítésben.”
Reméljük segít a továbbkeresésben! Köszönjük a szép szavakat, várjuk Önt vissza a csatornánkra a jövőben is. :)
@@csakabaj.podcast
Köszönöm szépen, ilyesmi választ vártam. 🥰
Szívesen :)
igaz beszed!!!
Úgy ám. :)
A mindennapi szarral való bíbelődésben benne van a trágyázás ígérete, de a napi munkát el kell végezni!
Az ősz hajszálaimmal arányosan egyre több megválaszolatlan kérdésem van és valószínű akkor érem el az életem kiteljesedését amikor már csak olyan kérdéseim lesznek amire nem tudom a választ.
Ez a két gondolat maradt meg ebből majd 2 órás beszélgetésből. A kocsiban hallgattam meg, miközben jöttem haza Ditróba Marosvásárhelyről, mint utólag kiderült 39 fokos lázzal. De annyira lekötött ez a Csakabaj. podcast hogy nem is foglalkoztam azzal, hogy mennyire szarul vagyok.
Nagyon szépen köszönjük, Aaron! ❤️
🤩
Értékes adás. Jó lenne a kérdéseket összeszedettebben megfogalmazni. Így elég ömlengősre sikerülnek és nehéz kibányászni belőlük a lényeget. Ez a többi epizódban is megjelenik. Másképp hajrá, kell terjeszteni a közösségnek ezeket a gondolatokat.
Köszönjük szépen a visszajelzést! :)