Sajnos ezzel egyetértek.🙁 De ami csak van azt próbálom kihasználni + sok olyan helyet találtam (pékségek, kávézók) ahol 18 óra után munch nélkül is féláron adják a termékeket.
Ez az egyik kedvenc témaköröm :D Az egyik új hobbim is ehhez kapcsolódik, neki álltam kitanulni a házi tartósítást, ami tökéletes lesz, ha végre túl leszünk a költözésen :D sózás, pácolás, szárítás, befőzés, tartósítás zsírban vagy olajban. Az élelmiszerekről pedig konyhanaplót vezetek. Sajnos így is van, amit elrontok, mert esetleg nem zár jól az üveg, és mindezek ellenére megromlik, de az eddigiekhez képest elenyésző mennyiség!
Kedves Évi! Köszönöm, hogy bemutattad a Magyar Élelmiszer Bank munkásságát! Nagyon jó érzés, hogy egyre több mindenki foglalkozik ezzel a témával. Ilyenkor úgy érzem, hogy van még remény a számunkra!❤️
Nem szoktam élelmiszert kidobni, de jártam már úgy, hogy nem az fogadott csomagoláson belül, amit vártam, pedig a dátum jó volt, az ilyesmi felháborít. Mostmár jobban odafigyelek. A tudatos vásárlás bevált módszer. Nem csinálok nagy bevásárlást (nem is nagyon lehet), ki lehet számolni, miből mennyit fogyasztunk, ami fogyóban van, azt veszek. Van saját komposztálónk. Vannak ebéd maradékok, melyeket le lehet fagyasztani, húzósabb napokon, amikor nincs időm főzni, elő veszem. Jó videó volt. Tényleg nagy volt a pazarlás.
Remek a témaválasztás, szuper a videó! Olyan jó néha jó kezdeményezésekről látni-hallani ebben a klímaszorongásos világban. Köszönöm, hogy bemutattad a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját. :)
Köszönöm az élelmiszerbank bemutatását, mert nem ismertem a munkájukat. Sok hasznos tanácsot csak most hallottam elősször, és miben kell még fejlődnöm.
Nagyon jó lett a videó Évi ! A téma, a filmezés, a szerkesztés ! Mintha egy TV-s riportot néztem volna!Gratulálok! Ami nálunk bevett szokás pazarlás ellen, ami esetleg már nekünk nem ehető, azok mennek a csirkéknek ,vagy amit ők nem esznek meg ,az megy a komposztra
Nekem a gyerekeim etetésénél okoz gondot a pazarlás elkerülése. Én vegán, a férjem és a 3 gyerekünk mindenevő. Amit a gyerekek otthagynak a tányéron (sokszor akár az egészet), én értelemszerűen nem eszem meg, a férjem pedig finnyás, és nem hajlandó mások után enni (igen, még a saját gyerekei után sem). Úgyhogy mostanában az a taktikám, hogy csak kis mennyiségeket készítek az ételekből, de mindig van 2-3 fogás, így kevesebb a maradék, ha épp nem ízlik nekik (kisgyerekeknél ez nem ritkaság😀). Ne éttermi fogásokat képzeljetek el, szendvics, leves, stb vonalon mozgunk inkább🙃 De sok fejtörést okoz nekem ez a dolog, hogy hogyan egyensúlyozzak a pazarlás elkerülése - elégedett és jóllakott gyerekek - ne csináljunk nagy ügyet az evésből tengelyen.🤷🏼♀️ Szuper volt a videó, jó volt kicsit belelátni, hogyan működik ez a szervezet!🧡
Nekem ami a legijesztőbb, hogy minden egyes lakótársam valaha rettegett megenni az élelmiszereket a lejárati dátum előtti napon is. Egyszer a kukába röptében kaptam el egy marék frissen vásárolt koktélparadicsomot, mert EGY DARAB penészes volt a doboz alján. A másik a tojás… ha nincs megmosva (márpedig itthon nem mossák), akkor sokáig marad fogyasztható, a lejárati időn túl is. A mostani lakótársam az EGY HETE vásárolt tojást sem volt hajlandó megenni, pedig az még ráadásul lejárati időn belül is volt…😅
Pedig a lejárati időt is nagyon szigorúan szabályozzák itthon, akár az azt követő napokban is jó lehet még… egy valamit nem szabad megenni ha kicsit is penészes: a kenyér.
A kidobott élelmiszereknél lehet egy más probléma is ami minőség késöbbi felismerése.Néha nálam is előfordult az,hogy a ránézésböl egészséges gyümölcsöt vásároltam és amikor haza vittem,akkor izlelve derült ki,hogy tulzott vegyszer ize volt vagy izetlen,és ilyenkor mít is lehet tenni mint kidobni,persze ez csak egy dolog.
Mindenkinek ajánlom a munch alkalmazást☺️ Egyetemistaként áldás ez az applikáció és persze a bolygónkat is védjük🌿
Sajnos Budapesten kívül nagyon gyenge a felhozatal :(
Sajnos ezzel egyetértek.🙁 De ami csak van azt próbálom kihasználni + sok olyan helyet találtam (pékségek, kávézók) ahol 18 óra után munch nélkül is féláron adják a termékeket.
Ez az egyik kedvenc témaköröm :D Az egyik új hobbim is ehhez kapcsolódik, neki álltam kitanulni a házi tartósítást, ami tökéletes lesz, ha végre túl leszünk a költözésen :D sózás, pácolás, szárítás, befőzés, tartósítás zsírban vagy olajban. Az élelmiszerekről pedig konyhanaplót vezetek. Sajnos így is van, amit elrontok, mert esetleg nem zár jól az üveg, és mindezek ellenére megromlik, de az eddigiekhez képest elenyésző mennyiség!
Azta, ez már profi szint! 😃
Kedves Évi! Köszönöm, hogy bemutattad a Magyar Élelmiszer Bank munkásságát! Nagyon jó érzés, hogy egyre több mindenki foglalkozik ezzel a témával. Ilyenkor úgy érzem, hogy van még remény a számunkra!❤️
Nem szoktam élelmiszert kidobni, de jártam már úgy, hogy nem az fogadott csomagoláson belül, amit vártam, pedig a dátum jó volt, az ilyesmi felháborít. Mostmár jobban odafigyelek. A tudatos vásárlás bevált módszer. Nem csinálok nagy bevásárlást (nem is nagyon lehet), ki lehet számolni, miből mennyit fogyasztunk, ami fogyóban van, azt veszek. Van saját komposztálónk. Vannak ebéd maradékok, melyeket le lehet fagyasztani, húzósabb napokon, amikor nincs időm főzni, elő veszem. Jó videó volt. Tényleg nagy volt a pazarlás.
Ma van a születésnapom! És hála neked mostmár fokozatosan egyre kevesebb húst eszem!!!❤️❤️❤️
Köszönöm!❤️💙😉
Boldog születésnapot! 💚🌱🫶🥳
@@vaszonzsakoslany8695 Köszönöm!
@@vaszonzsakoslany8695 💚💚
Remek a témaválasztás, szuper a videó! Olyan jó néha jó kezdeményezésekről látni-hallani ebben a klímaszorongásos világban. Köszönöm, hogy bemutattad a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját. :)
Örülök hogy tetszett 🥰💚 én is így gondolom
Köszönöm az élelmiszerbank bemutatását, mert nem ismertem a munkájukat.
Sok hasznos tanácsot csak most hallottam elősször, és miben kell még fejlődnöm.
Profi videó, profi témaválasztás. Köszönöm!🌿❤
Nagyon jó lett a videó Évi ! A téma, a filmezés, a szerkesztés ! Mintha egy TV-s riportot néztem volna!Gratulálok!
Ami nálunk bevett szokás pazarlás ellen, ami esetleg már nekünk nem ehető, azok mennek a csirkéknek ,vagy amit ők nem esznek meg ,az megy a komposztra
Örülök, hogy tetszett, élveztük készíteni 🥰 igen, a tikok és a kutyuk a legjobb “konyhamalacok” 😄
Menzás dolgozóként eszméltlen pazarálást látok, napi 100 kg kaja alhangon kuka :(
De öröm az ürömben,hogy a menhelyi kutyusoknak megy a sok kaja 🥰
A vajat hogy lehet úgy elhozni?
Naná hogy tetszett!
Meg is osztottam🙂
Köszönjük 🙏
Nekem a gyerekeim etetésénél okoz gondot a pazarlás elkerülése. Én vegán, a férjem és a 3 gyerekünk mindenevő. Amit a gyerekek otthagynak a tányéron (sokszor akár az egészet), én értelemszerűen nem eszem meg, a férjem pedig finnyás, és nem hajlandó mások után enni (igen, még a saját gyerekei után sem). Úgyhogy mostanában az a taktikám, hogy csak kis mennyiségeket készítek az ételekből, de mindig van 2-3 fogás, így kevesebb a maradék, ha épp nem ízlik nekik (kisgyerekeknél ez nem ritkaság😀). Ne éttermi fogásokat képzeljetek el, szendvics, leves, stb vonalon mozgunk inkább🙃 De sok fejtörést okoz nekem ez a dolog, hogy hogyan egyensúlyozzak a pazarlás elkerülése - elégedett és jóllakott gyerekek - ne csináljunk nagy ügyet az evésből tengelyen.🤷🏼♀️
Szuper volt a videó, jó volt kicsit belelátni, hogyan működik ez a szervezet!🧡
Nálunk ezt a kutya oldotta meg amikor gyerek voltam 😅 de persze nekik sem lehet mindent odaadni azért.
Nekem ami a legijesztőbb, hogy minden egyes lakótársam valaha rettegett megenni az élelmiszereket a lejárati dátum előtti napon is.
Egyszer a kukába röptében kaptam el egy marék frissen vásárolt koktélparadicsomot, mert EGY DARAB penészes volt a doboz alján.
A másik a tojás… ha nincs megmosva (márpedig itthon nem mossák), akkor sokáig marad fogyasztható, a lejárati időn túl is. A mostani lakótársam az EGY HETE vásárolt tojást sem volt hajlandó megenni, pedig az még ráadásul lejárati időn belül is volt…😅
Pedig a lejárati időt is nagyon szigorúan szabályozzák itthon, akár az azt követő napokban is jó lehet még… egy valamit nem szabad megenni ha kicsit is penészes: a kenyér.
0:09....nem soha❤️😅
Faluhelyen pihések a komposztálók :)
A kidobott élelmiszereknél lehet egy más probléma is ami minőség késöbbi felismerése.Néha nálam is előfordult az,hogy a ránézésböl egészséges gyümölcsöt vásároltam és amikor haza vittem,akkor izlelve derült ki,hogy tulzott vegyszer ize volt vagy izetlen,és ilyenkor mít is lehet tenni mint kidobni,persze ez csak egy dolog.
Persze, ez abszolút így van, a lényeg a minimalizálás 💚
Én megeszem akkor is, ha íztelen. Végülis baja nincs és fájna a szívem kidobni, mert mondjuk nem elég édes.
:D Há' má' megin' ezt csinálod, túl szép a zene a háttérben és nem tudok rendesen figyelni a videóra! :D
🤭