"A zalaegerszegi beszéd jól mutatja, hogy Orbán nem egy bátor ember." - Kuncze Gábor a Klubrádióban

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 1 жов 2024
  • Kuncze Gábor egyik legfontosabb vállalása, hogy öt éven keresztül kollégánk, a Klubrádió műsorvezetője volt. A tréfát félretéve, bár ez igen komoly feladat, lássuk a rövid pályafutását. A Piarista Gimnáziumban érettségizett, utána segédmunkás volt a várpalotai bányában, majd felvették az Ybl Miklós Műszaki Főiskolára, mélyépítő üzemmérnök lett. Mellette a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, a rendszerváltásig a szakmájában dolgozott, egészen az igazgatóhelyettesi megbízásig vitte. 1992-ben lépett be a Szabad Demokraták Szövetségébe, ettől kezdve, mint politikust jegyezzük. A Horn-kormány belügyminisztere volt, majd sok évre rá véget ért a politikai pályafutása, de a közéleti szerepléséről soha nem mondott le, a véleményét, határozott elképzeléseit, humoros megjegyzéseit mindig őszintén tárja a nyilvánosság elé. A Klubdélelőtt 2022. október 22-i adásában Kun Zsuzsával beszélget.
    Ez a műsor is a hallgatók támogatásával jött létre. Köszönjük!
    Honlapunk - cikkekkel, hírekkel, műsorarchívummal és élő adással: klubradio.hu
    Iratkozzon fel a csatornánkra: bit.ly/Klubrad...
    Lájkoljon minket a Facebookon: / klubradio
    Kövessen minket az Instagramon: / klubradio
    A Klubrádió élő adása a UA-cam-on: / klubradiotv

КОМЕНТАРІ • 118

  • @Rutyos
    @Rutyos Рік тому +17

    Orbán már aug 20 elől is elmenekült.
    Fél. Nem tiszta a lelkiismerete.
    Március 15- én hova megy majd?
    Moszkvába?

  • @bahh823
    @bahh823 Рік тому +86

    Kuncze Gábor hiteles, humora kiváló, imádom… nagyformátumú férfi, kívánom sokáig éljen és sokáig adjon még hasonló interjúkat 🙏

    • @jdmfsdjs
      @jdmfsdjs Рік тому +3

      milyen az a nagyformatumu ferfi?

    • @belapasthy7812
      @belapasthy7812 Рік тому +4

      @@jdmfsdjs Ha a tükörbe nézel nem láthatsz ilyet. Ha K.G.-re nézel akkor látsz. Most még. Ha sokat tanulsz és megismered a világot, akkor válhatsz ilyenné.

    • @jdmfsdjs
      @jdmfsdjs Рік тому

      @@belapasthy7812 lol nagyon szanalmas hogy egy egyszeru kerdesre szemelyeskedessel kell valaszolnod, mintha megsertettelek volna vele:D nevetseges vagy

    • @katialpar8563
      @katialpar8563 Рік тому +1

      Klibrádil

    • @mrlion1332
      @mrlion1332 Рік тому +1

      @@katialpar8563 Neked a neved után egy i betű.

  • @palnevojczek794
    @palnevojczek794 Рік тому +19

    A csúti Guszti helyére javaslom Kuncze urat.

  • @Rutyos
    @Rutyos Рік тому +10

    Orbán messze ment Budapesttől, a Dunántúlra, nem Borsodba. Ott Ausztria közelsége miatt relative jómód van, a lázadás nem olyan valószínű.

    • @belapasthy7812
      @belapasthy7812 Рік тому

      Az a helyzet, hogy Dél-Nyugat Dunántúlon még esett némi eső. Igen a határ közeléből át lehet járni dolgozni odaátra. Stb. De nem végleg ment oda, csak okt. 23 miatt menekült el.

  • @annavas4460
    @annavas4460 Рік тому +17

    Pintér lehet egy jó fej? Soha!

    • @mrlion1332
      @mrlion1332 Рік тому

      Kutaból nem lesz szalonna.

  • @janosbiro6012
    @janosbiro6012 Рік тому +26

    Sosem voltam SZDSZ es, sem! De Kuncze G. mindenkor a tiszta, egyenes hiteles beszéd volt számomra, így egyik példakép is! Jó gészséget kívánok K. Gábor!

    • @belapasthy7812
      @belapasthy7812 Рік тому +1

      Az SZDSZ elnöke is volt. De nem változtatott nézetein, mint azt nem éppen kedvenc min. elnökünk tette.

    • @laszlobalogh8569
      @laszlobalogh8569 Рік тому +2

      Képzeld,ha még igazat is mondana...

    • @mrlion1332
      @mrlion1332 Рік тому +1

      @@laszlobalogh8569.... víktor?

  • @peterkrenn9051
    @peterkrenn9051 Рік тому +2

    Abszolút de igaza van Kuncze Gábornak, és hihetetlenül fontos amiket mond: össze kéne fogni!!!

  • @sandorkovacs7299
    @sandorkovacs7299 Рік тому +19

    Jó fej a szó minden értelmében. Hiteles ember .

  • @lajoskupi5879
    @lajoskupi5879 Рік тому +8

    kedveltem, kedvelem kunce-macit. Mostantól különösen, mert a szolidaritást én is hiányolom ... hiányolom, hogy a többi közalkalmazott nem szolidáris - szervezett módon - tehát magányosan ott lehet a jobbik részük, de erről viszont kevés infónk van. Hogy a közalkalmazotti szféra mi, néhány alkotó elemét megemlíteném: szociális ellátás, egészségügy, tűzoltóság, rendőrség, hadsereg és nyilván az oktatás. Mellesleg én sajnálom, hogy a DK árnyékkormány - ismereteim szerint - nem állt ki az összefogásért, megmaradt az oktatás berkeiben.

  • @g3_z4_k3k_0_1
    @g3_z4_k3k_0_1 Рік тому +1

    Kuncz Gábor álmából felkelve elvinné most (is) azt, amibe Pintér Sándor bele fog bukni!!!

  • @secularsekai8910
    @secularsekai8910 Рік тому +15

    ❤Klubrádió :)

  • @juliasimonne2352
    @juliasimonne2352 Рік тому +16

    Kunce remek ember !

    • @agotaszots2601
      @agotaszots2601 Рік тому +1

      Kuncze...ha emlegetsz bárkit,írd le a nevét helyesen.

  • @annamariarupp5987
    @annamariarupp5987 Рік тому +29

    Nagyon jó, értelmes beszéd
    Ami a hatalom gyakorlását illeti, a nép a hibás, aki elhiszi a hazugságokat, és rájuk szavaz!!!

    • @annaszivler6537
      @annaszivler6537 Рік тому +3

      megérdemli a nép, miért választották újra és újra a törpét!!!

    • @vibrantvitalityvibes7931
      @vibrantvitalityvibes7931 Рік тому +2

      Megvaltoztattak a szavazasi torvenyeket, csalas minden teruleten (computer teljes kontrol alatt) szavazassal legyozhetetlenek!

  • @martapapolczi3100
    @martapapolczi3100 Рік тому +17

    Nagyon kedvelem Kunczét. Üdítő mindig hallgatni.

  • @nasahu01
    @nasahu01 Рік тому +1

    Tocsik Gábor humorista ...

  • @lilapadlizsan
    @lilapadlizsan Рік тому +10

    Sok Kuncze Gabor kellene ennek az orszagnak! Koszonjuk!

  • @nagyjozsefkaroly
    @nagyjozsefkaroly Рік тому +1

    !5 év munka után a feleségem 160ezret kap nyugdíjat..

  • @judithajdu8150
    @judithajdu8150 Рік тому +3

    Kedves Kun Zsuzsa! Nem kellene az unoka védelme miatt olyan dolgokat összehasonlítani, ami akár hiteltelenné is teheti Önt.

    • @katiptk
      @katiptk Рік тому

      Maximàlis egyetèrtèsem! Szègyen,hogy 14 18 èves gyereknek kell "harcolni",miközben az egyetemistàk köszönik jól vannak! 😕

  • @nagyjozsefkaroly
    @nagyjozsefkaroly Рік тому +2

    Én meg nem tudni hol lenni..Lehetetlen helyem még élek..

  • @elitcomment152
    @elitcomment152 Рік тому +1

    Orban nem batortalan aki annyit tud lopni az emberektol az bator Dehogy nem tudja mert ment ell mert fel

  • @tereziabaki6546
    @tereziabaki6546 Рік тому +4

    Köszönöm szépen.

  • @piroskagaspar9739
    @piroskagaspar9739 Рік тому +9

    "Nem tudnak kormányozni, viszont tudnak kommunikálni!" - szégyen!

    • @mrlion1332
      @mrlion1332 Рік тому +1

      A fideszről jó a meglátásod.

    • @zoltancziraky5536
      @zoltancziraky5536 9 місяців тому

      Maffia pedig igen????? Gratulálok a torz szemüvegedért. :)

  • @nagyjozsefkaroly
    @nagyjozsefkaroly Рік тому +1

    Az olajszőkítősröl

  • @erzsebetdihen8202
    @erzsebetdihen8202 Рік тому +2

    FORRADALOM🇭🇺🇭🇺🇭🇺

  • @ringwaldpeterne9244
    @ringwaldpeterne9244 Рік тому +10

    Ez milyen jó volt .

    • @annaszivler6537
      @annaszivler6537 Рік тому +2

      Anna Vas miért Pintérre kellett bizni az egészségügyet, oktatást? kérdem! öreg már, menjen nyugdíjba!!

    • @mrlion1332
      @mrlion1332 Рік тому

      @@annaszivler6537 mert sokat tudnak egymásról

  • @piroskagaspar9739
    @piroskagaspar9739 Рік тому +1

    Ne legyen Kun Zsuzsa megengedőbb!

  • @lakykaryful
    @lakykaryful 5 місяців тому

    Olajos aktakat olvasta Gabi ba??

  • @kertresz
    @kertresz Рік тому +2

    35:35 👍

  • @zoltanlatinovics9751
    @zoltanlatinovics9751 Рік тому +8

    " Nem tudnak kormányozni" "a kommunikációjuk óriási pénzekért, de totál káros" . Szuper !!

    • @zoltancziraky5536
      @zoltancziraky5536 9 місяців тому

      Neked ez miből jött le??? Valami nem világos a műsorból?

  • @Rutyos
    @Rutyos Рік тому +4

    Az egyetemre jómódú emberek gyerekei járnak. Magániskolából, vagy külföldi iskolából kerültek oda. Az életpályájuk biztosítva.
    Nincs okuk lázadni.

    • @belapasthy7812
      @belapasthy7812 Рік тому +1

      Érdekes 1956-ban az egyetemi ifijúság indította el az eseményeket.

    • @Rutyos
      @Rutyos Рік тому

      @@belapasthy7812
      Az egyetemeket már kisajátították. Üzlet lett, privilégium, nem jog a tanuláshoz. Mamelukokat képez.

  • @mariahirt6013
    @mariahirt6013 Рік тому +2

    A végére csak elragadta az indulat...de tökéletesen megértem!

  • @elisabethschrabauer9653
    @elisabethschrabauer9653 Рік тому +4

    Szeretem a klub Rádiót hallgatni és békét sürget mindenkinek

  • @tamasschlotterbeck4615
    @tamasschlotterbeck4615 Рік тому +30

    Minden nap mindig a klubradiot hallgatom amikor csak tehetem. Imádom! ❤

  • @jozsefborsa2429
    @jozsefborsa2429 Рік тому +1

    Elismerve Kuncze kvalitásait, mégsem mondhatjuk hibátlannak a pályáját. Egyszer, egyet hibázott, az viszont rettenetesen súlyos volt: 2006.

    • @belapasthy7812
      @belapasthy7812 Рік тому +1

      Mi volt 2006-ban a hibája? Nem jut eszembe.

    • @jozsefborsa2429
      @jozsefborsa2429 Рік тому +1

      Öszöd után azonnal le kellett volna mondatni Gyurcsányt. Akkor a koalíciós partner az szdsz volt, K.G. maga nyilatkozott arról, hogy a lemondatásról szó sem lehet. (ld. Őszödi beszéd wikipédia) A beszédet követő rendőri fellépés a társadalmat megdöbbentette. Azzal kellett szembesülni, hogy hazudhatunk éjjel-nappal, nem csinálunk (nem dolgozunk) semmit másfél két évig stb., és ennek semmi következménye nincs. (Melyik munkahely nézi ezt el nekünk, munkavállalóknak?) A rendőrparancsnokot (Gergényi) kitüntették! A magyar nép ettől kezdve erkölcsi lejtőre került. Ha "kilőhetik a szemünket, akkor ki is lophatják" gondolják sokan ma. Gyurcsány ettől kezdve - akarja? - nem akarja - tömegével szállítja a fideszre szavazókat. Azóta minden választáson kétharmad lett, és többség is lesz, amíg Gyurcsányék végleg és örökre (!) vissza nem lépnek. Most Dobrevet erőlteti, és nem érti, hogy sokan, ismétlem, sokan vannak, akik semmi körülmények között nem szavaznak rájuk. Én se. Dobrevet ráadásul Apró Antal "árnyéka" is terheli. Kunczét nyilván befolyásolta egyéb okok mellett közismert baráti viszonya az említett családdal. Azt sem gondolom véletlennek, hogy a fenti riportban szó sem esik 2006-ról. Nagyon sokszor elmondtam már: véleményem szerint a mai helyzetet, a demokrácia térnyerését egyetlen ember meg tudná valósítani, és ennek értelmében minden politikai műsor, szakértés, vita, szócséplés abszolút felesleges. Sajnos, az az egy ember - szerintem kórosan - személyiségproblémás (mint oly sokan mások is a politikai térben), és ebből fakadóan valódi ellenzék (és többpártrendszer) sem jöhet létre, hiszen azt a teret is - messze kisebbségi szavazatszámmal - leuralta, megosztotta. Nem kell mondanom, hogy ki ez az ember: Gyurcsány Ferenc. Azt sem kell mondanom, hogy kinek kellett volna a helyére tenni: legutóbb Kuncze Gábornak. (Régebben Szili Katalinnak, de az már egy másik történet.) Végül még egy megjegyzés: Kunczéék döntésével az szdsz gerince is megroppant, majd a párt gyakorlatilag meg is szűnt. Tisztelettel üdvözlöm: bj.

    • @jozsefborsa2429
      @jozsefborsa2429 Рік тому

      @@belapasthy7812 Öszöd után azonnal le kellett volna mondatni Gyurcsányt. Akkor a koalíciós partner az szdsz volt, K.G. maga nyilatkozott arról, hogy a lemondatásról szó sem lehet. (ld. Őszödi beszéd wikipédia) A beszédet követő rendőri fellépés a társadalmat megdöbbentette. Azzal kellett szembesülni, hogy hazudhatunk éjjel-nappal, nem csinálunk (nem dolgozunk) semmit másfél két évig stb., és ennek semmi következménye nincs. (Melyik munkahely nézi ezt el nekünk, munkavállalóknak?) A rendőrparancsnokot (Gergényi) kitüntették! A magyar nép ettől kezdve erkölcsi lejtőre került. Ha "kilőhetik a szemünket, akkor ki is lophatják" gondolják sokan ma. Gyurcsány ettől kezdve - akarja? - nem akarja - tömegével szállítja a fideszre szavazókat. Azóta minden választáson kétharmad lett, és többség is lesz, amíg Gyurcsányék végleg és örökre (!) vissza nem lépnek. Most Dobrevet erőlteti, és nem érti, hogy sokan, ismétlem, sokan vannak, akik semmi körülmények között nem szavaznak rájuk. Én se. Dobrevet ráadásul Apró Antal "árnyéka" is terheli. Kunczét nyilván befolyásolta egyéb okok mellett közismert baráti viszonya az említett családdal. Azt sem gondolom véletlennek, hogy a fenti riportban szó sem esik 2006-ról. Nagyon sokszor elmondtam már: véleményem szerint a mai helyzetet, a demokrácia térnyerését egyetlen ember meg tudná valósítani, és ennek értelmében minden politikai műsor, szakértés, vita, szócséplés abszolút felesleges. Sajnos, az az egy ember - szerintem kórosan - személyiségproblémás (mint oly sokan mások is a politikai térben), és ebből fakadóan valódi ellenzék (és többpártrendszer) sem jöhet létre, hiszen azt a teret is - messze kisebbségi szavazatszámmal - leuralta, megosztotta. Nem kell mondanom, hogy ki ez az ember: Gyurcsány Ferenc. Azt sem kell mondanom, hogy kinek kellett volna a helyére tenni: legutóbb Kuncze Gábornak. (Régebben Szili Katalinnak, de az már egy másik történet.) Végül még egy megjegyzés: Kunczéék döntésével az szdsz gerince is megroppant, majd a párt gyakorlatilag meg is szűnt. Tisztelettel üdvözlöm: bj.

    • @belapasthy7812
      @belapasthy7812 Рік тому

      @@jozsefborsa2429 Igen! Gy.F. és pártja soha nem fogja tudni leváltani tudjuk kiket. Miért is nem számoltatta el Gy. F. kormány az előtte 4 évet regnáló kormányt? Miért nem számoltatta el O1G az őt megelőző kormányt? Hát ezen gondolkodj el egy picit.

    • @gyorgykarady8028
      @gyorgykarady8028 Рік тому +2

      @@jozsefborsa2429 A pontosság kedvéért, - az "őszödi beszéd" májusban volt, - a közzététel 1/2 évvel késöbb!

  • @nagyjozsefkaroly
    @nagyjozsefkaroly Рік тому

    Nem hülyék,,

  • @barnabasbalogh6590
    @barnabasbalogh6590 Рік тому +3

    Észbontó ész osztó ész nélkül

  • @istvanpolyak8155
    @istvanpolyak8155 Рік тому +4

    A szolidaritás hiánya a leg jellemzőbb és leg erősebb tulajdonsága a Magyar embernek !!!! Fay András : A gesztenyesütő majmok

    • @belapasthy7812
      @belapasthy7812 Рік тому +1

      Sajnos ebben nem léptünk előre. De sohasem késő. Lehet változni. Ha látsz egy koldust az utcán dobjál be a "kalapjába" egy fémpénzt. A kalap alatt bármit lehet érteni ami az övé és azért tette oda, hogy abba kerüljön az adomány.

    • @agotaszots2601
      @agotaszots2601 Рік тому +1

      Polyák....A helyesírási szótár elérhető!

  • @zoltanlatinovics9751
    @zoltanlatinovics9751 Рік тому +2

    Kedves Gábor, amikor - fiatal korodban - Te voltál pozícióban, nem éreztem ezt a fajta törődést, amit most tapasztalok nálad. Örülök, hogy így alakultál!! Én nem gondoltam volna, persze ezt az én fantázia-szegény személyem hozza. Most köszönlek.Z.

    • @belapasthy7812
      @belapasthy7812 Рік тому +1

      Rosszul emlékszel. Kuncze Gábor nem változott. Mindig ilyen volt.

  • @JF-om5ej
    @JF-om5ej Рік тому +2

    jófej? kkinek?

  • @OLii0101
    @OLii0101 Рік тому +5

    Ha Orbán nem bátor, akkor ki a bátor? Nem Ő áll ki a magyarokért az EU-ban is?

    • @kissjanos1745
      @kissjanos1745 Рік тому +2

      Inkább ne írtál volna semmit.. kivéve, ha szarkasztikus szerettél volna lenni..

    • @melinda2066
      @melinda2066 Рік тому +1

      Nem…
      Orbán saját magáért a fideszért , és Ner - ért àll ki
      Megvette putyin kilóra .
      Szembe köpte a Demokráciát , és a jobb oldali értékrendet

    • @vacipanzionyiregyhaza1318
      @vacipanzionyiregyhaza1318 Рік тому +23

      Látszik nem pihented ki magad az éjszaka.

    • @agnesnagy4591
      @agnesnagy4591 Рік тому +14

      Ez egy eléggê vicces kérdés

    • @tibornetokody9040
      @tibornetokody9040 Рік тому +2

      Aki német mer mondani szemtől szembe !!!