Merész ötlet volt gyerek szemszögbe helyezni a SW világát és maximálisan bejött, jól csinálták. Visszahozták a varázslatot, megvan benne a wow élmény - másképp nem is lehetne már. Nagyon remélem, hogy Szemüveges Fater bocsánatot kér a fiától, amikor először újra találkoznak. Tudom nehéz egyedülálló apaként eltartani a háztartást, de arra nincs mentség, hogy a fontos pillanatokban nincs 5 perce a fiára és a munkára hivatkozva elmenekül. Majdnem ordítottam és az asztalra csaptam, amikor a gyerek kérte olvasson neki mesét, és lelépett. Bírom az elefánt gyereket, nagyon jó karakter. Ha a kölyköm nézi majd a sorozatot, tuti akar magának ő is egy ilyen kis elefánthavert.
Az Acolytehoz képest ez a sorozat mérföldekkel jobban van felépítve.A főszereplő Wim karakterének megismerésére egy egész részt szenteltek,hogy megismerjük őt,az életkörülményeit,családját,barátait stb.És pont ez az amit anno az Acolyteból hiányoltam.Minden egyes jövőbeli döntése megmagyarázható azzal az egyetlen résszel.Most nem fejtem ki mert írásban szörnyen hosszú lenne de ez már egy óriási piros pont. Érdekes annak a rejtélye is hogy az emberek miért nem hiszik el hogy a gyerekek az At Attinről származnak.Valószíneg él a köreikben egy kalóz legenda miszerint a bolygó vmi óriási kincset rejthez.Továbba nagyon furcsa az is hogy a bolygón miért a robotok mondják meg az embereknek hogy ki mit csinál.Hiszen robotok a tanárok, robotok a rendőrök,robotok irányítják a forgalmat,robotok a házvezetőnők és ezáltal az emberek is robot üzemmódban élik az életüket a munka munka család bermuda háromszögben,mintha szándékosan el akarnák érni hogy az emberek ne tudjanak gondolkozni olyan dolgokon amik nem rájuk tartoznak.És az is érdekes ha se ki se be nem jöhetnek hajók a bolygót körülvevő tér miatt akkor a gyerekek hogy tudtak kijutni azzal a ronccsal,ami egyébként olyan mintha szándékosan lett volna beásva a földbe az erdő közepén. Nem hittem volna,hogy ilyet mondok,de lekötött és szórakoztatott 😊
Az űrkikötőben is érdemes nézelödni mikor a dokk felé tartanak, ott is van egy jó kis easter eag az eredeti concept art Millenium Falcon képében. SM33-nak meg a bal lába térd alatt klaszik kalóz faláb kinézetű. :)
Jó volt, olyan kedves Spielberg hangulatú ifjúsági film. Remélem nem szúrják el. Amin magamban felröhögtem, az a Holiday Special bevágás, hát arra valóban nem számítottam. 😅
Az első 5 perc az kb újra forgatták az Egy új remény nyitó jelenetét. Hangok, kamera szög, a védők elhelyezkedése és azok mozgása. Szerintem a lelövésük sorrendje is ugyan az. Nekem tetszett.
Én kb. semmit nem vártam tőle, de eddig nagyon tetszik. Ahhoz képest, hogy elvileg gyerekeknek készült, nagyon jól szórakoztam rajta. Baromira örülök ennek a rengeteg idegen fajnak, a kalózos sztori nagyon izgi, meg őszintén szólva tök jó látni, hogy a Star Wars-ban is vannak teljesen "hétköznapi/földi" emberek/kitalált lények az At Attion. 1:14 tuti, hogy ez Jude Low karaktere volt. Szerintem ő nem jedi, hanem csak egy szimpla erőhasznaló. Nagyon várom, hogy jobban kifejtsék a karakterét. Bár az picit fura volt, hogy miért nem lépett le korábban a börtönből, de végülis ezt is meglehet magyarázni azzal, hogy egyedül nem bírt volna el a kalózokkal vagy nem tudott volna egyedül elmenekülni. Szóval eddig tetszik, várom a jövőheti részt. Viszont van egy dolgok, ami aggaszt. 6:12 Az egyik gyerek (valszeg KB) szüleivel kapcsolatban olvastam egy reddit posztot, és elvileg 2 anyja van. Egyes "rajongók" már most is lehúzzák a sorozatot a Morzsi kutya meg a kék elefánt miatt. Ha raknak bele ilyen tartalmat, akkor tuti ez is úgy jár, mint az Acolyte. Azt pedig nem szeretném...
Első rész: - első 5 perc 😲 - további történések 😐 Második rész: - az egész rész 😲 Szerintem jó kis sorozat lesz, én szerintem is a régi kapitányuk a jedi.
Eddig jónak ígérkezik a Skeleton Crew, kíváncsi vagyok merre fog tovább menni a sorozat, és nem lennék meglepve, ha itt is befogják hozni Carson Tevát, ha már ez is a Mandoverzum részét képezi.
Nekem ugyanaz az élményem, mint az Andornál. Az alapkoncepció nem annyira tetszett, de közben meg jól indult. Külön plusz, hogy érzem, hogy egy messzi-messzi galaxisban vagyunk, ugyanis itt nem mindenki ember. A kalóz kapitány egy shishtavanen, ősidők óta szeretnék látni egyet a mos eisley jelenet után. Ráadásul a második részben láttam 3-4 remekül megcsinált idegen lényt még, persze a megszokottakhoz képest pluszban. Jude Law pedig remek SW hangulatot teremtett a rész végén, az egész jelenet úgy volt jó, ahogy volt. Kedves kis sorozat ez és nem is akar több lenni.
At Attin nekem túlságosan földszerű, sőt. Mármint hasonlít arra a világra, amiben élünk. Andorral is ez volt az élményem. Jó a sztori, csak érezném már, hogy egy messzi-messzi galaxisban vagyunk, réges-régen. Amúgy egyetértek.
@@szokatlan_szerep megértem, nyilván a történet központja az marad, de ha beépítenek látványos helyszíneket, akkor belefér nekem. Az Andor nálam ebben hibázott egyedül, a földszerű helyszínek mellett, szinte csak emberek és földi fegyverek voltak
Azután a förmedmény Akolitus után nem számoltam nagy dologra , nem is vártam semmit . De meglepően tetszett eme 2 rész és hosszú idő után végre várok egy következő részt egy Star Wars sorozatból. 😅👏👏
Nekem abból, hogy a kalózok ilyen értékesnek találták az "Old Republic" érméket azt sugallja, hogy itt az előzmény trilógia köztársaságánál azért legalább jó pár száz évvel régebbi dologról van szó, mivel kb úgy felcsillant a szemük, mintha most elővennél egy középkori aranydénárt. De kifejezetten örülnék, ha kiderülne, hogy tényelges "The Old Republic era" korszak beli érmék lennének, az azt jelentené, hogy szépen lassan csepegtetik be ezt a korszakot is végre a kánonba.
Nekem eddig nagyon tetszik a sorozat. A great work nekem nagyon hasonlít a kommunista tervgazdálkodásra. Simán el tudom képzelni, hogy az At Attin valamikor elszakadt a galaxis többi részétől, és kialakították a saját gazdasági, és társadalmi rendszerüket ahogyan azt a kommunisták is tették a real life-ban
Az Acolyte volt eddig az élőszereplős star wars sorozatok legalja. Ez most nagyon tetszik,pedig lassan 50 éves leszek,de a 80- as évek kedvenc ifjúsági sci- fi filmjeimet idézi nagy vonalakban,és ezért jól szórakozom rajta. Remélem sikeres lesz,és folytatódik.
az én szememben az andor volt egy hígfos... a birodalmi hajó elöl menekülő licia (asszem így hívták) kivételével egy hígfos volt... Nekem az Acolyte tetszett... ez meg látványos, de számomra nagyon gyerekes...
@kollaristvan6822 Ne hülyéskedj már! Az Andor messze a legminőségibb sorozat a franchiseban. Számomra még a klasszikus filmtrilógiát is felülmúlja. Így kell kimozdulni a komfortzónából. A többi minden csak nosztalgia. Alig várom a jövőre érkező második évadot!
Fura volt, hogy Jude Law karaktere elmondja régóta börtönbe van, erre odakerülnek a gyerekek aztán 5 perc után odarepteti a zárkakulcsát. Esetleg lehet egy egyesség a háttérbe a kalózokkal, hogy a szabadságáért cserébe segít a gyerekeknek visszajutni a bolygójukra, majd ezzel odavezeti kalózokat a kincses bolygójóra amiről a mesék szólnak?
Én végig nevettem az első két részen annyira király volt újra a star wars világban létezni. Messze ez a legjobb sorouatt lesz az Akolitustól, azt nem lett volna szabad elkészíteni. A gyerekek, annyira cukik benne Winn Fern Mee és KB meg persze a a barátságos droid is és Winn apját sem hagyhatom ki ebből. Hát amikor egláttam Jud Law legendás állatok 3. főszereplőjét, én majdnem sírva fakadtam dobtam tőle egy hátast, Jud Law miatt remek választás volt az erőérzékeny férfit játszania aki jedi lesz nagy esélyel ő, máris bele szerettem. Eddig élvezhető, és jól építi az új szar wars történetet, drukkolok nekik végig.
Amúgy talán még annyit fontos lehet megemlíteni, hogy az első részben volt egy Easter Egg vagy inkább utalás a Mortis istenekre is. Konkrétan amikor Wim megtalálta a hajó bejáratát egy olyan denevérszerű lény bukkant fel egy rövid időre a háttérben, amivé a Son(magyarul gondolum a Fiú volt) tudott átalakulni.
Remélem nem az lesz mint a többi sorozattal hogy az első két rész jól van megcsinálva aztán a többi leül teljesen, sajnos láttunk már ilyet korábban is! Lásd Az akulitus esetében is ez volt legutőbb.
Azt nem igazan tudom, hogy ez szorosan kapcsolodik a Mando verzumhoz, vagy lazan, vagy egy teljesen kulonallo tortenet ebben az idoszakban? Mindenesetre udito kivetelnek hat eddig. Varom a folytatast! :)
Hát..mikor meghallottam hogy miről meg hogy gyerekek ..á mondom meg se nézem.Csak mondom belekukkantok..Nem gondoltam volna hogy megtetszik😮de nincs meg az a Star wars nagy hangulata de azt kell hogy mondjam hogy meglepett hogy nézhető 🙂
Sziasztok, igaz nem nagyon ide tartozik, de segitséget szeretnék kérni. Doktor Aphrával kapcsolatban a második fősodorra, hogy mit kéne venni hozzá, hogy azt megértsem. Az első meg van, azt nagyjából értem is, miért kell a lázadó börtön a Star Wars képregényből vagy az egyik crossover a Sikolyok Fellegvára. Csak az elátkozott kincs után nem világos utána kéne-e venni crossover képregényt vagy csak simán elég ami kint van Aphra sorozat és megértek mindent belőle más képregények tartalma nélkül? Előre is köszönöm a segitséget!
@@RixonStarWars Annyira el lett rontva? :/ Hát már az a baj berendeltem mindent 😂Mármint a második fősodor Aphra képregényeit, csak érdeklödtem mit lenne érdemes még mellé kiegészités képpen megvenni, ami fontos lenne.
A fejvadászok háborúját, a vörös uralmat és a rejtett birodalmat. Azon kívül más nem kell szerintem. Elrontva nem lett kifejezetten, csak szerintem baromi unalmas.
Ha nem tévedek, akkor az SWTOR-ban Mako karakterét még szintén gyerekkorában "implantozták be"... Nekem amúgy annyira Kincses bolygó feelingje volt, hogy utána gyorsan meg is néztem. :) A droid nekem nem annyira Hook első tisztje, mint inkább Silver kiborgja. Legalábbis a viselkedése(annak mézesmázossága nélkül)
Nekem eddig közepes-jó, sajnos betaláltak a kiscsávóval, baromi irritáló számomra a karaktere és annak viselkedése. A kalózbázis, az ott levők és az ott történtek viszont tetszettek. JL karaktere szerintem nem jedi, csak tud 1-2 trükköt, persze adódik a kérdés, hogy korábban hogy nem tudott akkor megpattanni? (bár ezen felesleges rugózni, mint azon is, hogy 45 fokos partoldalon nem tudott visszamászni a kis csóka).
Nekem kicsit vegyes érzéseim voltak vele, de inkább több pozitív, mint negatív volt. Valahogy nekem ez a kertvárosi rész nagyon nem passzolt ide. Olyan sw idegen volt, és inkább egy 80-as évek kertvárosi sci-fi köntösbe csomagolva érzést adott. Persze a bolygó misztikuma miatt, utolólag erről a véleményem változhat. Wim valami iszonyat idegesítő. És tökéletesen megtestesítő miért utálhatóak a gyerek szereplős sorozatok. A gyerekek közül mondjuk KB a kedvenc. Tiszta Cyberpunk 2077 a kiscsaj. Fern tökös, az a második részben erősen megmutatkozott. Neel... hát ő, aranyos és így enny. Szó-szó. Egyelőre nem irritál, de nem is bármi extrás. SM-33 a best. Újabb bizonyíték, hogy mindig a robot karakter viszi a show-t a hátán. Jod Na Nawood, pedig valóba nem jedi, csak erőérzékeny kalóz. De igazából adja is, mert kihallgatva a gyerekeket ezzel nagyon jól tudja majd őket manipulálni. Igazából várom a következő részeket, mert tetszik az alap rejtély. Pedig egyáltalán nem vártam a sorozatot és valószínűleg meg se néztem volna premier napon, ha nem fogy épp el a nézni valóm.
Végignézem és meglátjuk mi lesz belőle. Nekem a gyerekek egyenlőre inkább zavaróak, igaz jól hozzák a szerepet, mincs annyi tapasztalatuk amire tudnának támaszkodni és a bolond vakmerőség rángatta őket ebbe a helyzetbe ami reális. De kíváncsi leszek a karakterfejlődésekre. SM 33 nagyon tetszett igazán jól belevittek egy zsémbes humort és a harcjelenete nekem bejött. Érdekel majd mi lesz ezzel a bolygóval, de valami azt súgja valami nem stimmel ebben a utópikus világban. Jud karaktere kérdéses lesz, fóleg ha kiderül tényleg Ő volt Silvio kapitány aki simán kilökette az elfogott hajó kapitányát az űrbe, így igen a Jedi mivolta megkérdőjelezhető és így a szándékai nemessége is a gyerekek irányában.
Húú bakker kedvenced Brutus ? , szerintem ez csak kármentés volt mert annó a valamikori Piroska és Farkasból felmaradt jelmezt végre feltudták használni .Ez a kópé nem látta amikor elhagyták bolygot amit védőpajzs véd meg láthatatlan stb saját magának mond ellen ,de a lelkes ovis csoport simán felszáll ,és mekkora ötlet volt elefánt fejetrakni valakire aki bizony nagyon szerethető (de melyik abberáltnak) . Na igen ez nagyon lelkes felszopás volt.Sikerült felolvasni a taró tiszted által leírtakat.
Nem tom nekem csak az nem tetszik benne az a bolygó ahonnan a két gyerek jøttt nagyon nem star wars hangulatú és a többi bolygóhoz képest túl a mi világunk és ha látyunk fejlettem bolygójon pl.: Corrusant az ott lévő épületek belülről nem ilyen modernek
Az első pár másodperc valóban Star Wars- os....és ennyi. Reménykedtem, hogy a kalózos nyitójelenet lesz a legrosszabb az egészben és utána csak javulni fog a dolog, de nem... Kertvárosi kamaszok iskolai problémái...wazzeg....ez komoly? (remélem, mert viccnek durva lenne) Ki hitte volna, hogy visszasírom az Akolitust?!?! Óriási hiba volt letölteni, 10 perc után kaszáltam. Béke poraira!
Hát nem is tudom. Furcsa ez az egész. Én mindig is, azért szerettem a Star Warst, mert bemutatott egy képzeletet felűlmúló világot. És most itt van ez, ami teljesen hétköznapi dolgokat vesz alapul. Iskolába járás, gyerekek közötti szivatások, tanulás a suliba, stb. Másik furcsaság számomra, hogy egyszer van egy sorozat, ami baromi fontos a kánonba (pl: Ahsoka) majd jön egy ilyen sorozat, aminek alig van szerepe az egész nagy sztoriba. A másik dolog meg, hogy egyszerűen belefáradtam a SW sorozatokba. Egyrészt, mert már tényleg sok van, másrészt, mert ahogy mondtam nem nagy szerepe van a nagy sztoriba és emiatt időpazarlásnak érzem ezt nézni, harmadrészt pedig az Akolitussal történt rengeteg harag miatt. Nem volt valami jó sotozat, de akkor is nagyon unalmas és idegesítő volt, hogy mindenhol ez az örökös harag ment a sorozat iránt. Sikerült elérniük, hogy szinte már kiszeressek a SWből. Ezért nem is vagyok már felhypolva egy új sorozatra, mert ki tudja, hogy annak milyen fogadtatása lesz. Hogy viszont valami jót is mondjak a sztori valamennyire azért érdekes és kíváncsi vagyok, hogy mi is ennek az új bolygónak a titka.
Ezzel kapcsolatban csak annyit fűznék hozzá, hogy ne másokhoz igazítsd az ízlésedet. Attól hogy lehúznak valamit vagy negatívan ítélnek meg egy sorozatot még nem kell az egészet kukázni. Én utáltam az Akolitust de ettől függetlenűl kíváncsian várom és bízom benne ebből jót fognak kihozni és az Andor második évadát pedig nagyon várom.
Sajnos az eddigi DisneyWars-hoz köthető komunikációd alapján nagyon nehéz hitelt adnom a szavadnak,bármiről is legyen szó immár a Star Wars-al kapcsolatban.Az én kedvemet a kedvenc űrmesémtől nemcsak a zavaros filmek,kusza sorozatok,diló animációs cuccok vették el,hanem az olyan kontentkreátorok is,mint amilyen te is vagy.Régen szerettem a csatornát,de mér nemnagyon adok itt hitelt semminek .Na mindegy,ez van...
Merész ötlet volt gyerek szemszögbe helyezni a SW világát és maximálisan bejött, jól csinálták. Visszahozták a varázslatot, megvan benne a wow élmény - másképp nem is lehetne már.
Nagyon remélem, hogy Szemüveges Fater bocsánatot kér a fiától, amikor először újra találkoznak. Tudom nehéz egyedülálló apaként eltartani a háztartást, de arra nincs mentség, hogy a fontos pillanatokban nincs 5 perce a fiára és a munkára hivatkozva elmenekül. Majdnem ordítottam és az asztalra csaptam, amikor a gyerek kérte olvasson neki mesét, és lelépett.
Bírom az elefánt gyereket, nagyon jó karakter. Ha a kölyköm nézi majd a sorozatot, tuti akar magának ő is egy ilyen kis elefánthavert.
Jude Law karaktere szerintem egy 66-ost túlélő padawan volt, de kalóznak állt, és egy amolyan inverz Kanan karakter lesz.
Az Acolytehoz képest ez a sorozat mérföldekkel jobban van felépítve.A főszereplő Wim karakterének megismerésére egy egész részt szenteltek,hogy megismerjük őt,az életkörülményeit,családját,barátait stb.És pont ez az amit anno az Acolyteból hiányoltam.Minden egyes jövőbeli döntése megmagyarázható azzal az egyetlen résszel.Most nem fejtem ki mert írásban szörnyen hosszú lenne de ez már egy óriási piros pont.
Érdekes annak a rejtélye is hogy az emberek miért nem hiszik el hogy a gyerekek az At Attinről származnak.Valószíneg él a köreikben egy kalóz legenda miszerint a bolygó vmi óriási kincset rejthez.Továbba nagyon furcsa az is hogy a bolygón miért a robotok mondják meg az embereknek hogy ki mit csinál.Hiszen robotok a tanárok, robotok a rendőrök,robotok irányítják a forgalmat,robotok a házvezetőnők és ezáltal az emberek is robot üzemmódban élik az életüket a munka munka család bermuda háromszögben,mintha szándékosan el akarnák érni hogy az emberek ne tudjanak gondolkozni olyan dolgokon amik nem rájuk tartoznak.És az is érdekes ha se ki se be nem jöhetnek hajók a bolygót körülvevő tér miatt akkor a gyerekek hogy tudtak kijutni azzal a ronccsal,ami egyébként olyan mintha szándékosan lett volna beásva a földbe az erdő közepén.
Nem hittem volna,hogy ilyet mondok,de lekötött és szórakoztatott 😊
Az űrkikötőben is érdemes nézelödni mikor a dokk felé tartanak, ott is van egy jó kis easter eag az eredeti concept art Millenium Falcon képében. SM33-nak meg a bal lába térd alatt klaszik kalóz faláb kinézetű. :)
Jó volt, olyan kedves Spielberg hangulatú ifjúsági film. Remélem nem szúrják el. Amin magamban felröhögtem, az a Holiday Special bevágás, hát arra valóban nem számítottam. 😅
Az első 5 perc az kb újra forgatták az Egy új remény nyitó jelenetét. Hangok, kamera szög, a védők elhelyezkedése és azok mozgása. Szerintem a lelövésük sorrendje is ugyan az. Nekem tetszett.
Én kb. semmit nem vártam tőle, de eddig nagyon tetszik. Ahhoz képest, hogy elvileg gyerekeknek készült, nagyon jól szórakoztam rajta. Baromira örülök ennek a rengeteg idegen fajnak, a kalózos sztori nagyon izgi, meg őszintén szólva tök jó látni, hogy a Star Wars-ban is vannak teljesen "hétköznapi/földi" emberek/kitalált lények az At Attion. 1:14 tuti, hogy ez Jude Low karaktere volt. Szerintem ő nem jedi, hanem csak egy szimpla erőhasznaló. Nagyon várom, hogy jobban kifejtsék a karakterét. Bár az picit fura volt, hogy miért nem lépett le korábban a börtönből, de végülis ezt is meglehet magyarázni azzal, hogy egyedül nem bírt volna el a kalózokkal vagy nem tudott volna egyedül elmenekülni.
Szóval eddig tetszik, várom a jövőheti részt. Viszont van egy dolgok, ami aggaszt. 6:12 Az egyik gyerek (valszeg KB) szüleivel kapcsolatban olvastam egy reddit posztot, és elvileg 2 anyja van. Egyes "rajongók" már most is lehúzzák a sorozatot a Morzsi kutya meg a kék elefánt miatt. Ha raknak bele ilyen tartalmat, akkor tuti ez is úgy jár, mint az Acolyte. Azt pedig nem szeretném...
Teljesen más baj volt az Acolyte-al, ha két anyja van egy kék elefántnak és ez valakit zavar, az menjen orvoshoz
Első rész:
- első 5 perc 😲
- további történések 😐
Második rész:
- az egész rész 😲
Szerintem jó kis sorozat lesz, én szerintem is a régi kapitányuk a jedi.
7:16 egyből észrevettem ezt a kis jószágot, nagyon megörültem. Imádtam a Harc az Endor bolygóért című filmet.
Ahogy megláttam a kis révészt, azonnal rávágtam hogy "UZSGYI, TE MIT CSINÁLSZ ITT?" :DDD Pofás 2 rész volt amúgy, végre valami jó
Pozitív csalódás. 80-as és 90-es évek kincskeresős kalandfilm fealing... 😁
egy kevésbé "elkötelezett" családtagom az én reakciómat megelőzve ennyit mondott: "ez nagyon jó volt". Szerintem ez sokat elmond a kezdésről
Eddig jónak ígérkezik a Skeleton Crew, kíváncsi vagyok merre fog tovább menni a sorozat, és nem lennék meglepve, ha itt is befogják hozni Carson Tevát, ha már ez is a Mandoverzum részét képezi.
Nekem ugyanaz az élményem, mint az Andornál. Az alapkoncepció nem annyira tetszett, de közben meg jól indult. Külön plusz, hogy érzem, hogy egy messzi-messzi galaxisban vagyunk, ugyanis itt nem mindenki ember. A kalóz kapitány egy shishtavanen, ősidők óta szeretnék látni egyet a mos eisley jelenet után. Ráadásul a második részben láttam 3-4 remekül megcsinált idegen lényt még, persze a megszokottakhoz képest pluszban. Jude Law pedig remek SW hangulatot teremtett a rész végén, az egész jelenet úgy volt jó, ahogy volt. Kedves kis sorozat ez és nem is akar több lenni.
At Attin nekem túlságosan földszerű, sőt. Mármint hasonlít arra a világra, amiben élünk. Andorral is ez volt az élményem. Jó a sztori, csak érezném már, hogy egy messzi-messzi galaxisban vagyunk, réges-régen. Amúgy egyetértek.
@@szokatlan_szerep megértem, nyilván a történet központja az marad, de ha beépítenek látványos helyszíneket, akkor belefér nekem. Az Andor nálam ebben hibázott egyedül, a földszerű helyszínek mellett, szinte csak emberek és földi fegyverek voltak
Azután a förmedmény Akolitus után nem számoltam nagy dologra , nem is vártam semmit . De meglepően tetszett eme 2 rész és hosszú idő után végre várok egy következő részt egy Star Wars sorozatból. 😅👏👏
Én is azok közé akik nagyon utalták az előzőt de ez most jó volt
Nekem abból, hogy a kalózok ilyen értékesnek találták az "Old Republic" érméket azt sugallja, hogy itt az előzmény trilógia köztársaságánál azért legalább jó pár száz évvel régebbi dologról van szó, mivel kb úgy felcsillant a szemük, mintha most elővennél egy középkori aranydénárt. De kifejezetten örülnék, ha kiderülne, hogy tényelges "The Old Republic era" korszak beli érmék lennének, az azt jelentené, hogy szépen lassan csepegtetik be ezt a korszakot is végre a kánonba.
Igen, kb úgy viselkedtek, mintha legalább egy hajó árát érné 1 érme.
Nekem eddig nagyon tetszik a sorozat. A great work nekem nagyon hasonlít a kommunista tervgazdálkodásra. Simán el tudom képzelni, hogy az At Attin valamikor elszakadt a galaxis többi részétől, és kialakították a saját gazdasági, és társadalmi rendszerüket ahogyan azt a kommunisták is tették a real life-ban
Az Acolyte volt eddig az élőszereplős star wars sorozatok legalja. Ez most nagyon tetszik,pedig lassan 50 éves leszek,de a 80- as évek kedvenc ifjúsági sci- fi filmjeimet idézi nagy vonalakban,és ezért jól szórakozom rajta. Remélem sikeres lesz,és folytatódik.
Kb minden szavaddal egyetértek. 👌 Ez most egy jó sorozatnak indult.
az én szememben az andor volt egy hígfos...
a birodalmi hajó elöl menekülő licia (asszem így hívták) kivételével egy hígfos volt...
Nekem az Acolyte tetszett...
ez meg látványos, de számomra nagyon gyerekes...
@kollaristvan6822 Ne hülyéskedj már! Az Andor messze a legminőségibb sorozat a franchiseban. Számomra még a klasszikus filmtrilógiát is felülmúlja. Így kell kimozdulni a komfortzónából. A többi minden csak nosztalgia. Alig várom a jövőre érkező második évadot!
@@jozsefleopold402 Csatlakozok. 👌
@@jozsefleopold402Az a jó, ha mindenkinek más tetszik, nem kell mindenben egyetérteni. Én pl. az Andort nem tartom jónak.
Fura volt, hogy Jude Law karaktere elmondja régóta börtönbe van, erre odakerülnek a gyerekek aztán 5 perc után odarepteti a zárkakulcsát. Esetleg lehet egy egyesség a háttérbe a kalózokkal, hogy a szabadságáért cserébe segít a gyerekeknek visszajutni a bolygójukra, majd ezzel odavezeti kalózokat a kincses bolygójóra amiről a mesék szólnak?
Én is ezt gondolom.
A kredittel kapcsolatban egy említés, a szimbólum nem birodalmi, hanem köztársasági volt. (nagyon hasonlít a kettő, lényegében egymás fordítottja)
Én végig nevettem az első két részen annyira király volt újra a star wars világban létezni.
Messze ez a legjobb sorouatt lesz az Akolitustól, azt nem lett volna szabad elkészíteni.
A gyerekek, annyira cukik benne Winn Fern Mee és KB meg persze a a barátságos droid is és Winn apját sem hagyhatom ki ebből.
Hát amikor egláttam Jud Law legendás állatok 3. főszereplőjét, én majdnem sírva fakadtam dobtam tőle egy hátast, Jud Law miatt remek választás volt az erőérzékeny férfit játszania aki jedi lesz nagy esélyel ő, máris bele szerettem.
Eddig élvezhető, és jól építi az új szar wars történetet, drukkolok nekik végig.
Az a fedélzeti computer bootolás volt még ultrakomoly!!!!
úgy könnyű lelkesedni, ha a dizni pénzel
Kiváncsi vagyok, ebbe is beleverik-e a csúfot, ahogy ez mostanában szokás a SW sorozatokkal kapcsolatban
Amúgy talán még annyit fontos lehet megemlíteni, hogy az első részben volt egy Easter Egg vagy inkább utalás a Mortis istenekre is.
Konkrétan amikor Wim megtalálta a hajó bejáratát egy olyan denevérszerű lény bukkant fel egy rövid időre a háttérben, amivé a Son(magyarul gondolum a Fiú volt) tudott átalakulni.
Remélem nem az lesz mint a többi sorozattal hogy az első két rész jól van megcsinálva aztán a többi leül teljesen, sajnos láttunk már ilyet korábban is! Lásd Az akulitus esetében is ez volt legutőbb.
Azt nem igazan tudom, hogy ez szorosan kapcsolodik a Mando verzumhoz, vagy lazan, vagy egy teljesen kulonallo tortenet ebben az idoszakban? Mindenesetre udito kivetelnek hat eddig. Varom a folytatast! :)
Mikor lesz kint videód a 3. részről?
Amikor elkészül.
@ de már nagyon várjuk!
Nagyon tetszett a monorail
Időrendben hova kell rakni a sorozatot épp időrendben nézem az egészet :)
A Mandoverzum része, a Birodalom bukása utáni évek
Jó, hogy ráérsz.
Hát..mikor meghallottam hogy miről meg hogy gyerekek ..á mondom meg se nézem.Csak mondom belekukkantok..Nem gondoltam volna hogy megtetszik😮de nincs meg az a Star wars nagy hangulata de azt kell hogy mondjam hogy meglepett hogy nézhető 🙂
A kis csajnak amúgy miért van Star trek-es szemcsije ? 😅
Melyik jönnek az uj reszek es meddig tart.?
Szerdánként jönnek és 8 rész lesz, ha erre irányult a kérdés.
Sziasztok, igaz nem nagyon ide tartozik, de segitséget szeretnék kérni. Doktor Aphrával kapcsolatban a második fősodorra, hogy mit kéne venni hozzá, hogy azt megértsem. Az első meg van, azt nagyjából értem is, miért kell a lázadó börtön a Star Wars képregényből vagy az egyik crossover a Sikolyok Fellegvára. Csak az elátkozott kincs után nem világos utána kéne-e venni crossover képregényt vagy csak simán elég ami kint van Aphra sorozat és megértek mindent belőle más képregények tartalma nélkül? Előre is köszönöm a segitséget!
Szerintem azzal jársz a legjobban, ha Az elátkozott kincs után megállsz az Aphra képregényekkel 😅😅
@@RixonStarWars Annyira el lett rontva? :/ Hát már az a baj berendeltem mindent 😂Mármint a második fősodor Aphra képregényeit, csak érdeklödtem mit lenne érdemes még mellé kiegészités képpen megvenni, ami fontos lenne.
A fejvadászok háborúját, a vörös uralmat és a rejtett birodalmat. Azon kívül más nem kell szerintem.
Elrontva nem lett kifejezetten, csak szerintem baromi unalmas.
@@RixonStarWars Rendben, köszönöm szépen! Max fél szemmel végig olvasom, de a gyüjteményben legalább a helyén lesz 😁
Cellux-al foltozott fóliasátor kismajommal, ez ütött!😄 A farkasemberről lehet tudni valamit plz ?
Még 2 hónappal ezelőtt csináltam róla egy videót: ua-cam.com/video/AnawxZbYlg8/v-deo.html
@@RixonStarWars Köszi szépen, megnéztem, így már minden világos
Hát nem "mágus" ez a sorozat? 😁
Ha nem tévedek, akkor az SWTOR-ban Mako karakterét még szintén gyerekkorában "implantozták be"...
Nekem amúgy annyira Kincses bolygó feelingje volt, hogy utána gyorsan meg is néztem. :)
A droid nekem nem annyira Hook első tisztje, mint inkább Silver kiborgja. Legalábbis a viselkedése(annak mézesmázossága nélkül)
Nekem olyan volt mintha a gyerekkoromat Star Wars köntösben láttam volna vissza. Nyílván a kaland nélkül.
Hát Brutus messze a legnagyobb pozitívum. ❤🐺 A legjobb nem erőhasználó antagonista. ❤🐺
Nekem eddig közepes-jó, sajnos betaláltak a kiscsávóval, baromi irritáló számomra a karaktere és annak viselkedése. A kalózbázis, az ott levők és az ott történtek viszont tetszettek. JL karaktere szerintem nem jedi, csak tud 1-2 trükköt, persze adódik a kérdés, hogy korábban hogy nem tudott akkor megpattanni? (bár ezen felesleges rugózni, mint azon is, hogy 45 fokos partoldalon nem tudott visszamászni a kis csóka).
Nekem kicsit vegyes érzéseim voltak vele, de inkább több pozitív, mint negatív volt. Valahogy nekem ez a kertvárosi rész nagyon nem passzolt ide. Olyan sw idegen volt, és inkább egy 80-as évek kertvárosi sci-fi köntösbe csomagolva érzést adott. Persze a bolygó misztikuma miatt, utolólag erről a véleményem változhat. Wim valami iszonyat idegesítő. És tökéletesen megtestesítő miért utálhatóak a gyerek szereplős sorozatok. A gyerekek közül mondjuk KB a kedvenc. Tiszta Cyberpunk 2077 a kiscsaj. Fern tökös, az a második részben erősen megmutatkozott. Neel... hát ő, aranyos és így enny. Szó-szó. Egyelőre nem irritál, de nem is bármi extrás. SM-33 a best. Újabb bizonyíték, hogy mindig a robot karakter viszi a show-t a hátán. Jod Na Nawood, pedig valóba nem jedi, csak erőérzékeny kalóz. De igazából adja is, mert kihallgatva a gyerekeket ezzel nagyon jól tudja majd őket manipulálni.
Igazából várom a következő részeket, mert tetszik az alap rejtély. Pedig egyáltalán nem vártam a sorozatot és valószínűleg meg se néztem volna premier napon, ha nem fogy épp el a nézni valóm.
Vartam nagyon ezt a sorozatot de nem igazan tetszik az elso 2 resz alapjan... persze ez meg valtozhat kesobb
Miért érzem azt hogy ez egy Fallout, SW skinnel???
Szerintem Jude Law karaktere Sötét Oldal tagja lesz és nem Jedi.
Életkora alapján lehet 66-os túlélő is. Amikből nekem őszintén szólva elegem van, de ha ebből egy menő kalózt tudtak kihozni, akkor elfogadom.
Végignézem és meglátjuk mi lesz belőle. Nekem a gyerekek egyenlőre inkább zavaróak, igaz jól hozzák a szerepet, mincs annyi tapasztalatuk amire tudnának támaszkodni és a bolond vakmerőség rángatta őket ebbe a helyzetbe ami reális. De kíváncsi leszek a karakterfejlődésekre. SM 33 nagyon tetszett igazán jól belevittek egy zsémbes humort és a harcjelenete nekem bejött. Érdekel majd mi lesz ezzel a bolygóval, de valami azt súgja valami nem stimmel ebben a utópikus világban. Jud karaktere kérdéses lesz, fóleg ha kiderül tényleg Ő volt Silvio kapitány aki simán kilökette az elfogott hajó kapitányát az űrbe, így igen a Jedi mivolta megkérdőjelezhető és így a szándékai nemessége is a gyerekek irányában.
Húú bakker kedvenced Brutus ? , szerintem ez csak kármentés volt mert annó a valamikori Piroska és Farkasból felmaradt jelmezt végre feltudták használni .Ez a kópé nem látta amikor elhagyták bolygot amit védőpajzs véd meg láthatatlan stb saját magának mond ellen ,de a lelkes ovis csoport simán felszáll ,és mekkora ötlet volt elefánt fejetrakni valakire aki bizony nagyon szerethető (de melyik abberáltnak) . Na igen ez nagyon lelkes felszopás volt.Sikerült felolvasni a taró tiszted által leírtakat.
Nem tom nekem csak az nem tetszik benne az a bolygó ahonnan a két gyerek jøttt nagyon nem star wars hangulatú és a többi bolygóhoz képest túl a mi világunk és ha látyunk fejlettem bolygójon pl.: Corrusant az ott lévő épületek belülről nem ilyen modernek
Nekem nem annyira tetszett 🙁
BABAR
"...valószínűleg inkább az idősebb rajongók"
Jelen 0/
Az első pár másodperc valóban Star Wars- os....és ennyi.
Reménykedtem, hogy a kalózos nyitójelenet lesz a legrosszabb az egészben és utána csak javulni fog a dolog, de nem...
Kertvárosi kamaszok iskolai problémái...wazzeg....ez komoly? (remélem, mert viccnek durva lenne)
Ki hitte volna, hogy visszasírom az Akolitust?!?!
Óriási hiba volt letölteni, 10 perc után kaszáltam.
Béke poraira!
Hát nem is tudom. Furcsa ez az egész. Én mindig is, azért szerettem a Star Warst, mert bemutatott egy képzeletet felűlmúló világot. És most itt van ez, ami teljesen hétköznapi dolgokat vesz alapul. Iskolába járás, gyerekek közötti szivatások, tanulás a suliba, stb. Másik furcsaság számomra, hogy egyszer van egy sorozat, ami baromi fontos a kánonba (pl: Ahsoka) majd jön egy ilyen sorozat, aminek alig van szerepe az egész nagy sztoriba. A másik dolog meg, hogy egyszerűen belefáradtam a SW sorozatokba. Egyrészt, mert már tényleg sok van, másrészt, mert ahogy mondtam nem nagy szerepe van a nagy sztoriba és emiatt időpazarlásnak érzem ezt nézni, harmadrészt pedig az Akolitussal történt rengeteg harag miatt. Nem volt valami jó sotozat, de akkor is nagyon unalmas és idegesítő volt, hogy mindenhol ez az örökös harag ment a sorozat iránt. Sikerült elérniük, hogy szinte már kiszeressek a SWből. Ezért nem is vagyok már felhypolva egy új sorozatra, mert ki tudja, hogy annak milyen fogadtatása lesz. Hogy viszont valami jót is mondjak a sztori valamennyire azért érdekes és kíváncsi vagyok, hogy mi is ennek az új bolygónak a titka.
Ezzel kapcsolatban csak annyit fűznék hozzá, hogy ne másokhoz igazítsd az ízlésedet. Attól hogy lehúznak valamit vagy negatívan ítélnek meg egy sorozatot még nem kell az egészet kukázni. Én utáltam az Akolitust de ettől függetlenűl kíváncsian várom és bízom benne ebből jót fognak kihozni és az Andor második évadát pedig nagyon várom.
Sajnos az eddigi DisneyWars-hoz köthető komunikációd alapján nagyon nehéz hitelt adnom a szavadnak,bármiről is legyen szó immár a Star Wars-al kapcsolatban.Az én kedvemet a kedvenc űrmesémtől nemcsak a zavaros filmek,kusza sorozatok,diló animációs cuccok vették el,hanem az olyan kontentkreátorok is,mint amilyen te is vagy.Régen szerettem a csatornát,de mér nemnagyon adok itt hitelt semminek .Na mindegy,ez van...
Az a baj hogy full elfogult a Star Wars-al kapcsolatban mert rajongó, pedig a Star Wars-t nem csak rajongók nézik!
Nálatok még a tartós tej is megsavanyodik öt perc alatt.
Szar CGI.. és már megint a 24 perces részek.. a többi egyenlőre ehető..Amit pedig elmeséltél na az vitt mindent! Köszi..
egyelőre…
@diaomron7261 ja!!!😅😅😅