Érdekes, megnéztem a videót megjelenéskor és akkor még azt hittem, ez nem az én kivetésem. Ma újra megnéztem, és meg kell állapítanom, tű pontos. Tudnod kell, hogy talán nem aznap, de "másnap" érvényes minden szó! Nagyon-nagyon köszönöm! Megerősítettél, hogy jól döntöttem.
Koszonom szepen. Sajnos minden szo igaz amit mondtál. Ez olyan volt mint egy ló rúgás .De vége , nem volt műre várni. Sokat türtem , nem bírtam tovább . Szerettem , de ő csúnyán elbánt velem és még engem hibaztatott . Képtelen volt a tetteiért felelősséget vállalni , mindenre volt kifogása és ki forgatott minden helyzetet , hogy ez nem az ő hibája. Most gyogyulnim kell. Nagyon nehéz.
Nekem csak megerősítetted, amit én is láttam benne. Tudtam elejétől fogva hogy nem biztos hogy összejön a párkapcsolat. De amiket megtanultam belőle, nekem a hasznomra vált, engem spirituálisan felemelt.
Szeretettel köszöntelek Ildikó. Szívből köszönöm a munkádat. Valóban egy toxikus kapcsolatban voltam. Már hálás vagyok a sorsnak, hogy tovább tudtam lépni. Gratulálok a munkádert szeretettel. Csodálatos szép napot kívánok, szeretettel ölellek sok puszi Neked Márta ❤
Ez nagyon tökéletes volt valóban! Szóról szóra igaz ez a történet, legalábbis rám nézve. Ez egy mérgező kapcsolat volt, ugyanis beteg lettem utána. Én voltam az aki szakítottam vele, mert elegem volt abból, hogy hazudozik gázlángol , manipulál játszmázik, és ghostingol. Eljött hozzám egyszer és azt mondta, hogy neki már van más valakije . Csodálkoztam rajta, ugyanis mi már megbeszéltük, hogy ő is mást akar, meg én is. Mégis nem hagyta ki,p hogy nekem fájdalmat okozzon. Valóban ez a férfi nem tud másképp ismerkedni csak így, hogy egyedülálló nőket szédít. Sikerült feldolgoznom az esetet, és tudom, hogy ez egy tanuló kapcsolat volt. Hálásan köszönöm ezt a mostani kivetést, csak megerősített engem a döntésemben. 🙏🙏🙏
Kedves Ildikó, ez talált, süllyedt. Egy hónapja írtam meg neki ezeket, amiket most mondtál. Azóta lapít, mint a sz....r a gyomban. Köszönöm szépen, a vetésed igazolta a döntésem. Áldás a munkádra.
Köszi szépen Ildikó. Nagyon jó kirakás volt. Sajnos nagyon is rezonált. Tudom, hogy szakítás lesz a vége. Hiába öreg, beteg, néha elesett is. Nem akar elköteleződni sőt mindig lebukik mikor hazudik.😢
Már nem kell, hiszen rájöttem, hogy nem ôszinte, S nem is egy adonisz😊 Szakitást már megtettem.Jobb előbb, mint utóbb 😅 Köszönöm, kellemes hétvégét kívánok neked 🌟🌹♥️
Igen. Pont ilyen tipus, ezért sem nyitottam irányában. Maradt egy sima ismerettség, még baratság sem, bár fontosak vagyunk egymásnak de jobb távolság és a békesség.
Tűpontosan rezonált!Úgy gondolom nagyon időben léptem ki. A megdöbbenéstől ideje sem volt szóhoz jutni.Mai napig nem bántam meg. Hálás köszönetem a munkádért!
Nagyon szuper kirakas volt megint. Nem volt szep, viszont igaz. Mar otthagytam , mivel felismertem , hogy nem ad semmit ez a kapcsolat nekem, mert az erombol “ elt “. Koszonom.
Nagyon köszönöm, erős leszek és lezárom! Minden úgy történik ahogy lennie kell 😇
Érdekes, megnéztem a videót megjelenéskor és akkor még azt hittem, ez nem az én kivetésem. Ma újra megnéztem, és meg kell állapítanom, tű pontos.
Tudnod kell, hogy talán nem aznap, de "másnap" érvényes minden szó! Nagyon-nagyon köszönöm! Megerősítettél, hogy jól döntöttem.
Koszonom szepen. Sajnos minden szo igaz amit mondtál. Ez olyan volt mint egy ló rúgás .De vége , nem volt műre várni. Sokat türtem , nem bírtam tovább . Szerettem , de ő csúnyán elbánt velem és még engem hibaztatott . Képtelen volt a tetteiért felelősséget vállalni , mindenre volt kifogása és ki forgatott minden helyzetet , hogy ez nem az ő hibája.
Most gyogyulnim kell. Nagyon nehéz.
Köszönöm, hogy elmondtad azt, amit hallanom kellett! ❤
Nevetek találok
Zsnet halazsoca
Igen
❤ Ez brutális de igaz ránk. Elég nagy lecke, próbálom túlélni a helyzetet.
Igen
Telitalalat!Köszönöm!❤
Szenzációs volt, tűpontos! Köszönöm!❤
Ez az olvasás teli találat volt!!!!!Köszönöm
Ez igen. Köszönöm. Rezonál a helyzetekkel.
Köszönöm a segítséget!🙏🙏🙏👍♥️
Nekem csak megerősítetted, amit én is láttam benne. Tudtam elejétől fogva hogy nem biztos hogy összejön a párkapcsolat. De amiket megtanultam belőle, nekem a hasznomra vált, engem spirituálisan felemelt.
Szeretettel köszöntelek Ildikó. Szívből köszönöm a munkádat. Valóban egy toxikus kapcsolatban voltam. Már hálás vagyok a sorsnak, hogy tovább tudtam lépni. Gratulálok a munkádert szeretettel. Csodálatos szép napot kívánok, szeretettel ölellek sok puszi Neked Márta ❤
Ez nagyon tökéletes volt valóban! Szóról szóra igaz ez a történet, legalábbis rám nézve.
Ez egy mérgező kapcsolat volt, ugyanis beteg lettem utána.
Én voltam az aki szakítottam vele, mert elegem volt abból, hogy hazudozik gázlángol , manipulál játszmázik, és ghostingol.
Eljött hozzám egyszer és azt mondta, hogy neki már van más valakije . Csodálkoztam rajta, ugyanis mi már megbeszéltük, hogy ő is mást akar, meg én is. Mégis nem hagyta ki,p hogy nekem fájdalmat okozzon.
Valóban ez a férfi nem tud másképp ismerkedni csak így, hogy egyedülálló nőket
szédít.
Sikerült feldolgoznom az esetet, és tudom, hogy ez egy tanuló kapcsolat volt.
Hálásan köszönöm ezt a mostani kivetést, csak megerősített engem a döntésemben. 🙏🙏🙏
Igen
Pontosan igyvan azert mert o narcisztikus ,,,koszonom szepen,❤
Hát tű pontos,elemzés.Már rég tudtam ezt,de ez megerősített.❤
Nagyon igaz, jól sikerült Ildikó, mert tökéletesen rezonált.
Kedves Ildikó, ez talált, süllyedt. Egy hónapja írtam meg neki ezeket, amiket most mondtál. Azóta lapít, mint a sz....r a gyomban. Köszönöm szépen, a vetésed igazolta a döntésem. Áldás a munkádra.
Köszönöm a kirakást! Ez nekem nem a jövő, hanem a jelen és a múlt...😊Múlt héten szombaton szakítottam vele. A kirakás viszont nagyon pontos! 🙏😇🌸
Köszönöm, Ildikó! Tökéletesen rezonált. ❤
Köszönöm szépen, így igaz. És külön köszönöm a tanácsodat is. Erika
De nagyon jól közvetítettél ismét!! Hálás köszönetem érte!! Egyéni vetésként foghatom föl!!
Szuper jó vagy!! 💜
Rezonalt! Köszönöm szépen ❤
Nagyon ìgy van.
Csak annyibòl kūlönbözik, hogy èn dobtam ki.
Ès vissza sem jöhet.
Ugyan ìgy jàtszmàzott velem.
Többè nem teheti.
Köszönöm.❤❤❤❤😊
Köszönöm a jó tanácsot.. Igen ez így van. Tanulni belőle. ❤
Köszi szépen Ildikó. Nagyon jó kirakás volt. Sajnos nagyon is rezonált. Tudom, hogy szakítás lesz a vége. Hiába öreg, beteg, néha elesett is. Nem akar elköteleződni sőt mindig lebukik mikor hazudik.😢
Köszönöm nagyon igaz
Már nem kell, hiszen rájöttem, hogy nem ôszinte, S nem is egy adonisz😊 Szakitást már megtettem.Jobb előbb, mint utóbb 😅
Köszönöm, kellemes hétvégét kívánok neked 🌟🌹♥️
Köszönöm szépen 💖
Jó nagy lecke volt nekem egy kocsog ikerlangal lezartam tiltottam ma vegleg!!!kosz
Tökéletes rezonált velem, azonban én már szakítottam, szerintem másnál is betelik a pohár
Köszönöm szépen 😢🙏♥️
Köszönöm szépen!❤😊
Úristen igaz rezonal😢😢😢😮
❣️🙏
Kőszonom szépen hogy fel világositot
Valóban nem szép, de igaz! Hálásan köszönöm! ❤
Igen. Pont ilyen tipus, ezért sem nyitottam irányában. Maradt egy sima ismerettség, még baratság sem, bár fontosak vagyunk egymásnak de jobb távolság és a békesség.
Tűpontosan rezonált!Úgy gondolom nagyon időben léptem ki. A megdöbbenéstől ideje sem volt szóhoz jutni.Mai napig nem bántam meg. Hálás köszönetem a munkádért!
Köszönöm szépen
Szia köszönöm szépen vàrom szerelem Richard
Édesem előbb nélküle próbáld meg a lelked rendbe ❤❤❤❤tenni s ha te jól leszel Richárd is megérkezik 😊😊😊
Nagyon szépen
Rezonal sajnos😢😢😢
❤
Rezonált nagyon!!
Ez igy van😢😢😢😢😮😮😮
🖤
Már szakítottam vele ma vegleg!!!!!!😢
Basszus kulcs nee már rohadtt hsrmadik😢😢
Mi lessz velunk most???😢😢😢😢
Beborult már vegleg😢😢
Koszonom miert???ikerlangom tegnap még hirtelen írt hogy jönni akar hozzám és látni akar ma már attól tartok nem is jön az 😢😢😢😢😮
Szia Egy az egyben velem rezonált.Ezért szeretem a munkásságodat mert el tudod mondani,hogy épp miben vagyunk sokunk.Szeretettel ölelek.😇🙏❤️🤍🤍🤍
Nagyon fontos lenne beszelni K I re volt szeretojevel a telf sz a munkahelyemen ahova regen telefonalt de en nem hittem neki
Valóban vegleg vegepst😢😢
Én már áldozat vagyok😢
Köszönöm ♑ vagyok... miért nem csodálkozom..🫣😳🤔🤔🤔
Az biztos hogy csak játszott ikerla gom szívott ennyi vegleg lezartam😢
Szóval ő lezarja velem???😢
Köszönöm,de sajnos ez igynem túl biztató a jővőnkre nezve..
Marha joo d3
Nagyon szuper kirakas volt megint. Nem volt szep, viszont igaz. Mar otthagytam , mivel felismertem , hogy nem ad semmit ez a kapcsolat nekem, mert az erombol “ elt “. Koszonom.
Pont így van volt lesz😬
Izmos talált megint ujját ha.yr aljas😢
Már osszeborult😢
Gondolom van neki másik nője mar😢
Az mi a torony mosta Aba állandóan Toron, jön ki ??😂😂😂😢
Amúgy tűpontos volt😢
Akkor ő biztos ilyen ikerlangom 😢😢😢😢csak játszik nem akar semmit tollelm????
Biztos most is talált ujját azért nem ír ma ma nem is jön atver 😢😮
Pont ellenkezőleg nembeteljesuled tortent😢
Szóval csak szex kell neki😢
Szakitas???😢😢😢😢😮 kamus akkor baszkyy 😂😂😂😢😢😢
Ez a múlt…
Én Bak ő Szűz jegyű