Attis, csinálnál egy videót az Agykontrollról? Szerintem ez egy jó kis téma lenne. (Ha valaki egyet ért velem az lájkolja ezt a kommentet és akkor könnyebben eljut Attishoz)
Évekkel ezelőtt, hetedikesként vagy nyolcadikosként végeztem el egy Agykontrolltanfolyamot. Akkor a kutyusunk még fiatal volt, és valahányszor hazamentünk, ugrált örömében. Hogy örül nekünk az szép is jó, azonban összekoszolt minket, valahányszor ránkugrott. Ebből kifolyólag nem szerettük, hogy ugrált. A tanfolyam végén mondták, hogy a gyakorlatban is használjuk a tanultakat. Én úgy döntöttem, hogy a tanult módszerrel hazaüzenek a blökinek, hogy ne ugráljon. Hát én lefagytam. Mikor hazaértem, olyan tekintettel nézett rám szemeivel, mint még soha - majd hozzámjött egy egyszerű simiért. Tudta, hogy mit mondtam neki. Az üzenetem megérkezett őhozzá. Azóta évek teltek el. Azóta egy darabot nem ugrott. Hideg rázott, miközben felidéztem tekintetét. Ő is épp oly ledöbbent szemekkel nézett rám, mint én őrá.
Ez az egyetemi felvételim előtt történt, kedves Attis! Én zeneművészeti karra jelentkeztem, és mikor utaztunk a felvételire, a mezők tele voltak piros pipacsokkal, de annyi volt, hogy még cikkeket is írtak róla, soha nem láttam ennyit azelőtt. Ez azért érdekes még, mert volt egy dalom aminek Pipacs a címe és nagyon el akartam énekelni. Volt egy olyan gondolatom is, hogy milyen vicces lenne, ha kérnék ezt a dalt, mivel piros pipacsról lenne szó és én lila ruhában léptem fel. Erre az egyik felvételiztető Tanár: "Tudjuk, hogy lila ruhában van, de azért mi mégiscsak a pipacsot kérnénk!"...😲😧😧😦😦😄🥰😍 Szerintem ezt egy jó ideig nem fogom elfelejteni! Szerintem rettentően érdekes történet!😊😊
Ez valóban érdekes! Működteted azt, hogy a jövőben létező milliárdnyi eshetőségből melyik jelenjen meg az eseményhorizonton. Ha ilyen képességed van, légyszi, kontaktoljunk, mert van egy soklépéses kísérletem, v kísérletsorozatpm ezzel kapcsolatban. Ill. előtte kérdéseim, amikre kell tudnpm a választ h kiderüljön, hogy hogyan lehet tudatosan működtetni ezt az erőt.
@@gretalelkes5992 Nem. Teljesen egyedi. Érdekel a spiritualitás. Vallom, hogy nagyon sokminden van, amire a tudomány azt mondja, hogy "az hülyeség, ilyen nincs", mert ha megtanuljuk használni ezeket a képességeket, akkor sokkal könnyebben létrehozhatjuk azáltalunk kedvelt valóságot. Egyébként, mivel természettudós vagyok, valóban hasonlít a módszer tudományos kisérlethez. De ezt egyelőre csak magamnak csinálom. Meg akit érdekel ez a téma.
@@orgovantamas9091 Majd azért ha jutsz valamire, és valahogy eszedbe jut ez a komment, légyszi informálj minket! Kíváncsi vagyok mire jutsz, sok sikert!:D
Nekem -Istennek hála- rengetegszer van megérzésem, és 'átkozom magam', ha az agyammal ellene mondok! Pl. 16-17 évesen a játszótéren találtak egy sünt a gyerekek, amit elvettem tőlük... A barátommal másnap felvittük a Magashegyre. Néztük, hol engedjük el, amikor belém nyilalt: ÁLLJ ARRÉBB! JOBBRA! Elléptem, és abban a pillanatban a 'helyemre' esett egy 4 méteres faág!!! 😲😲😲 Eszembe jut egy filmrészlet a múltból, és egy-két nap múlva, látom a TV-ben, pedig a címét sem tudom! Egy továbbképzéses előadáson, ahol minden alkalommal kisorsoltak vslami értékes kütyüt, már a felutazáskor éreztem, hogy én nyerem meg, és hogy nem leszek teljesen boldog. Egy notebook-ot nyertem, de nem tudtam használni a munkámhoz... 😇😎 Társasjátékokban gyakran megérzem, mit kell tennem, még akkor is, amikor ELŐSZÖR látom a játékot!!!
Osztályfőnököm pedig az egyik osztályával iratot olyan esszét érettségi előtt pár nappal, ami benne volt. Mindenki kérdezgette tőle hogy ezt hogy csinálta.
Én világ életemben ellene voltam az utolsó pillanatban átnézésnek/tanulásnak, úgy voltam vele, hogy amit eddig nem tanultam meg, az utolsó pillanatban sem fogom tudni. Aztán emelt töri érettségi reggelén arra gondoltam hogy milyen jó lenne csak ezt az egy témát átnézni utoljára. Volt egy nagyon nagyon erős megérzésem, aminek nem mertem ellent mondani. És hát ebből a témából volt az egyik esszé. Amikor megláttam majdnem felnevettem. Annyira jó, hogy másoknak is van ilyen élménye, általában ha mesélek erről, nem hisznek nekem😅
Ugyanez itt, csak töri vizsgával :D néztem egy nappal előtte a tételeket... Jött a megérzés Németország lesz az essze, nézem másnap.... Az az elégedettség leírhatatlan. 🙄😊
Szerintem a spirituális megérzéseket akkor tudjuk majd mérni, amikor fejlettebb lesz a kvantum technológia. Ha egy részecske egyszerre van itt is és ott is és ezek építik fel a racionális világunkat, akkor adott a lehetőség, hogy olyan megérzéseink legyenek, mint egy jedinek. De persze ne akarjunk űrhajókat, amikor még a kereket se találtuk fel. :)
Én is alapvetően inkább racionális vagyok, és próbálok mindig kézenfoghatóbb magyarázatot találni a dolgokra. Velem is volt már, hogy sétáltam,és nagyon erősen koncentráltam valakire, akivel nagyon szerettem volna összefutni. Erre jött egy hirtelen érzés, és átvágtam egy parkolón, ahol eddig soha (és azóta sem), és ott összefutottam az illetővel, pedig sem Ő sem én nem arra felé laktunk vagy dolgoztunk. Ez hasonló ahoz, amit itt is említettél, hogy gondolsz valakire, és megcsörren a telefonod a hívásától, vagy ami még rendszeres, hogy eszembe jut egy film, amit nagyon régen nem láttam (és nem is szokták sehol adni), és aznap vagy másnap egyszer csak kapcsolgatás közben szembe jön velem a Tv-n. Nekem két vonal jutott eszembe eddig a tudományos megközelítés felöl, az egyik, hogy mára bebizonyították, hogy a sejtek kommunikálnak egymással, és nem csak azok között, akik egymás mellett vannak, a másik pedig, hogy az idő nem lineáris, illetve eleve nagyon nehezen megfogható fogalom (pl.: máshogy telik a földön kívül, illetve hogy mikor a világegyetem nem tágul tovább, elméletek szerint az idő is visszafelé fog telni), tehát a jövő és a múlt valójában ugyan akkor történik...jesszus de bonyolult... ilyen formán akár "megérezhetünk" jövő beli történéseket is.
Anime Kritika Nálam is megtörtént,amit mondtál a filmekkel kapcsolatban. Viszont nálam ez a zenével szokott így lenni. Nem kevésszer fordult már elő velem, hogy a UA-camon (ez fontos) hallgatok egy Lady Gaga számot, (hogy mondjak valamit), aztán másnap hallom a rádióban ebéd előtt ugyan azt a számot. Ezt néha ilyen furcsa és bizakodó érzéssel vagy Atis szavaival élve “spirituális” érzéssel tölt el.
@@Tothfaunusz Velem legutóbb a Rózsa Nevével volt ez, pedig már nagyon rég láttam bárhol is, erre leadta az egyik csatorna. De olyan is volt, hogy álmodtam egy filmről,, és másnap szintén szembe jött velem. (Az meg Dolores Claiborne, volt, amit szintén nagyon ritkán adnak)
Ilyen már velem is történt pár éve. Régen hallottam egy zenét, amit meg akartam újra hallgatni, csak nem jutott eszembe a címe. Éjjel megálmodtam, majd arra keltem, hogy tudom a címét. :D
@ ha megérzés, ha nem, nagyon jó érzés erre kelni. Viszont akkor amúgy nem túl hatékony ez a problémamegoldás, mert eddig ez volt az egyetlen ilyen esetem 😀
4 роки тому
@@matyasjuhasz9689 Szinte biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az egyetlen eset. Nem mindig álmodod meg, néha csak a megoldással a fejedben ébredsz/nem sokkal az ébredés után jut eszedbe, néha mégkésőbb, mert ez a folyamat többnyire a tudatalattinkban játszódik. Meglepően gyakori, viszont ha nem figyelsz rá oda tudatosan, nehéz észrevenni.
Nálam egészen gyakran van ilyen, de szinte soha sem emlékszek erre az álmomban látott jövő béli jelenetre, és van úgy, hogy amikkor nem a következő nap történéseit álmodom meg, hanem a következő hétből egyet vagy hónapból.
Esküszöm, imádom a hülye poénjaidat 😂😂❤️🙏 Nem tudom, hogy ez ilyen megérzés-e, de nekem mindig érdekes volt ez :) Két gyermekem van, egy kisfiam és egy kislányom. Amikor babaprojektben voltunk, én mindegyik gyeremekünknél már egy héttel a pozitív tesztjeim előtt éreztem, hogy az lesz az a hónap, amikor sikerült teherbe esni. Illetve elsőre kislányt szerettem volna, de én 3-4 hét után már éreztem, hogy kisfiam lesz, ami csak a 20. héten derült ki biztosan az ultrahangon. Majd ezt másodszorra is "eljátszottam", mert másodiknak kisfiút szerettem volna, de még a pozitív teszt előtt már belül tudtam, hogy terhes vagyok, és lány lesz. Amit a 10. héten már tényleg láttak is aztán az ultrahangon. 😃 Szeretnénk még egy babát, kíváncsi vagyok, harmadszorra is bejön-e majd ez az anyai megérzésem :D
(erdelyi vagyok) voltam az egyik baratnommel a falu hataraba és rosz érzésünk lett mindkettonkenek ezert visza fordultunk. Fel óra mulva jottek a hírek, hogy egy medve 2 bocsal szaladt ott hoszan a mezőn
Szia Atis. Velem egyszer az történt, hogy álmomban pontban délkor kisnyulaink születtek, ekkor egyből felébredtem és lehoztam az anyanyulat. 12:20-kor kimentem megnézni és ott volt három olyan kisnyúl, mint amit álmodtam. Másnap azt álmodtam, hogy délben meghaltak, sajnos ez is igaz lett. Azóta is vannak születéssel és halállal kapcsolatos álmaim, amik mindig megtörténnek.
Szervusz Attis! Velem rendszeresen megtörténnek ezek a dolgok. Megálmodom mi lesz a következő nap, a döntéseim következményeit, felhívom a nagymamámat, amikor épp arra gondol, hogy felhívhatnám stb. A legmeghatározóbb és legszomorúbb, ami eddig történt az egy szép nyári napon volt, amikor éppen kint olvastam a kertbe és egy hihetlenül fura érzés kerített hatalmába: bizsergett minden végtagom, de mégse és olyan érzésem volt mintha ki akarna szakadni a belsőm, de mégse és akkor éreztem, hogy jön a halál az ismerőseim körébe és akkor beugrott a legjobbarátom neve gyorsan fel is hívtam megkérdeztem minden renben? Család? Mindenki épségben van? Igennel felelt minden aggódó kérdésemre.... másnap meghalt a nagypapája. 😔
Szia Attila! Velem többször is megtörtént,hogy megéreztem valamit! Az eggyik az volt, hogy a párom elakadt menni a lányunkhoz, nálam még valahogy megszólalt a veszcsengo,ezért könyörögni kezdtem neki, hogy ne menjen,mert rossz előérzetem van! Nem hitt nekem! Amikor haza jött el volt törve a válla,én meg sokkot kaptam! A másik az volt, amikor megálmodták egy szeretett ember halálát és sajnos annyira rosszul voltam egész nap, hogy belázasodtam tőle! Másnap meghalt az akiről álmodtam! Köszönöm szépen, hogy elolvasod! További szép napot kívánok 🌺
Nálam az szokott lenni, hogy elgondolok valamit, ami nagyon jól jönne, hogy ha úgy alakulna később, mondjuk pár nap múlva(pl időjárás, vizsga kérdések vagy eredmény, de tulajdonképpen bármi) és nem túlozva, olyan 80 %-ban összejön. Ez nálam amolyan kérés valaminek, valakinek, teszem hozzá, nem tartozom semmilyen valláshoz, és elég racionális alkat vagyok. Mondjuk van egy olyan része, hogy nem túlozhatom el, mert akkor nem válik be, vagy csak valami más rovására, vagy van amikor balszerencse ként üt vissza. Legjobb példa erre, amikor érettségiztem, előző napokban volt vagy majd 40 fok, és nem akartam ilyen időban megsülni a teremben, ezért arra gondoltam, milyen jó lenne, ha hidegebb lenne. És, jött is egy hidegfront, mai két nepig tartott, pont időben. De tulajdonképpen annyi ilyen történt, hogy meg se tudom számolni.
Szia Attis! Nagyon tetszett ez a kis videó is. Most esett le, hogy mi is ez a megérzéses cucc valójában. Esetleg az ilyen spirutuális megérzésekről agykontroll-os témákról lehetne egy külön videó live-ban, egy kis beszélgetéses. Összegyüjtesz néhány alapvető infókat, mi pedig a tudásszomjunktól indítattva bombáznánk téged érdekesebbnél érdekesebb kérdésekkel a kommentszekcióban.:))
Attis, köszi!!! Most megnyugodtam! A család már megvádolt, hogy szemmel verem a gyereket, pedig mindig csak anyai megérzés volt, hogy mikor esik el a biciklivel... :D
6:40 nekem vannak olyan dolgok a térképen amiket pontosan tudok hol vannak mikor még életemben nem hallottam az adott településekről, folyókról, hegyekről stb ez azért van elvileg mert kiskoromban rengeteget nézegettem a térképet. Azért durva hogy random orosz folyóknak tudom az elhelyezkedését úgy hogy azt se tudom mi az a folyó de tudom hol van meg ilyenek.
Sajnos néha rossz megérzés is lehet, főleg ha olyan dologra figyelmeztet ami rossz érzésekkel tölt el. És így elkerülhető, de nem mindig, mégha tudatosan figyelsz a megérzésre, nem tudod el kerülni. Itt mindenki gondoljon amire szeretne. Ennél konkrétabbat nem írhatok. Ui. Én szoktam hallgatni ezt félre téve a megérzéseimre, pl hogy menjek A - bó B -be mert ott vár rám valaki pl aki segítségre szorul. Sokszor beválik, de én ezt Istennek köszönhetem. Hiszem, hogy ő irányít jó felé.❤
Megérzéseim mindig szoktak lenni, az esetek többségében be is válik. Évekkel ezelőtt nagymamám, édesanyám, de még a keresztanyám halálát is megéreztem. Előfordul, hogy meg is álmodok történéseket, például a kedvenc boltom bezárásáról, és mikor megemlítettem ott, akkor a dolgozók meg is erősítettek benne, nem álltam távol az igazságtól. Úgyhogy a megérzéseimre, belső hangokra mindig oda szoktam figyelni, mert sokszor nem téved, és ez így van ez jól.
Ó! Én tegnap skypeos töri előtt éreztem, hogy lesz valami, ami nem fog tetszeni. Ezt el is mondtam a barátnőimnek. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mi nem lesz jó vagy miért. Aztán kiderült törin, hogy 1 hét múlva témazárót írunk. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e, hogy jó a megérző képességem, vagy sírjak a tz miatt. 😂
Egy időben ez nagyon jól működött nálam, hogy megéreztem találkozókat, dolgokat. a legnagyobb és legszomorúbb az volt amikor megálmodtam apám halálát. Kórházban volt már egy ideje és reménykedtünk, hogy haza jöhet, de aznap hajnalban mikor meghalt vele álmodtam, hogy a kórházi ágyon fekszik és a szemei nagyon nyitva maradtak és hogy elment... fehér erős fényt is álmodtam ahol feküdt. pár órával később hívtam hugomat, hogy ezt álmodtam és ez nem jó jel, természetesen hülyének néztek.... Az álom volt 4-5 körül, hugomat hívtam 7 körül és 8 után hívott az orvos, hogy soron kívűl mehetünk be, mert már csak órái, percei lehetnek hátra. 10 éve történt, de belém égett a dolog.
Mágikus megérzések: Még óvodás voltam, mikor a faluban kerékpároztam, és megálltam egy háznál, ami nekem rendkívül nagyon tetszett. Akkor úgy éreztem, hogy egyszer majd ott fogunk lakni. 6 évvel később egy váratlan örökségnek köszönhetően a szüleim tényleg megvették azt a házat, és beköltöztünk. Pedig én sosem mondtam anyáéknak, hogy akkor biciklizés közben milyen megérzésem volt. Másik story: Erre én nem emlékszem csak anya mesélte nekem, hogy megtörtént. Kb 3 éves lehettem, akkor még egyke voltam. Lerajzoltam a családot. Megmutattam ezt anyunak. Ő kérdezte, hogy ki az a 4 négy személy a rajzon. Én azt feleltem, anya, apa, én és a kisbaba. Anya akkor tényleg terhes volt, de még senki sem tudott róla, még apa sem. De én már tudtam, hogy lesz kistesóm.
Japp, volt már, többször is :D Szinte mindig szerelemről. Éreztem 2 évre előre az egyik srácról, akivel akkoriban nem is beszéltünk kb semennyit, hogy lesz valami köztünk, lett is. Azt is tudtam már a kapcsolatunk elején az egyik exemnél, hogy egy idő után szakítani fog velem, sőt, hónapokkal előtte már azt is tudtam hogy miért, illetve, hogy melyik lánnyal fog összejönni, akivel szintén szakítani fognak. Így is lett :'D Még pár másik ilyen eset történt baráti körben, mármint mikor tudtam, hogy ki kivel hogyan mi.
Helló Atis! 😊 Lehetne olyan videó is amiben azt fejtenéd ki, hogy hogyan hat ránk a beszédhang, miért és hogyan hatnak a hangunkra az érzelmek, és miért. Csak mert érdekel a téma. Előre is köszi a választ! 😁 És nagyon jó lett a videó! Így tovább! 😍
Szia Attis. Nekem gyerekkoromban voltak megérzéseim. Ezek felnőtt koromra eltüntek. Az egyik legfurcsább az, amikor kb 9 éves koromban ( minden esetre alsó tagozatban) a nagy szünetben elkezdtem keservesen sírni. Nem tudom megmondani mai napig, hogy miért. A tanárnénik, mikor kérdeztek, hogy mi a probléma, csak annyit tudtam mondani, hogy azért, mert nagypapa meg fog halni. Ez kb délelőtt 10 óra körül volt, ha jól emlékszem. Végül is megnyugtattak valahogy, és elfelejtkeztem erről. Mikor kísértem haza az egyik osztálytársamat, láttam megállni egy piros autót, anyum szállt ki belőle, vérvörösre sírt szemekkel. Az ő apukája, nagypapám halt meg aznap tüdőrákban. Tudom, egy tüdőrákos embernél lehetett tudni előre, hogy el fog menni, de a 90-es években, 9 éves gyerekként én nem ezzel magyaráznám. Volt még 1-2 kissebb megérzésem ezután, de tini koromra eltüntek. Nem tudok magyarázatot adni erre, de ma màr nem is akarok. Szép napot neked és kellemes hétvégét. 🙂
Sűrűn bejönnek a megérzéseim, sőt, szinte mindig, de sose agyaltam rajta ez amúgy mi, pedig engem minden érdekel - na most már tudom mi is a megérzések oka, köszi :-)
Bátyám 4 évesen megérezte, hogy egy rokonunk eljön hozzánk és hoz ajándékot neki szülinapjára ez még nem is durva viszont a rokon angliában él és pár évente jön és akkor is előre szól szüleim nem is hittek neki. Pár órára rá felívott hogy hozna neki ajándékot és mindjárt itt van. Szüleim kicsit lefagytak.
Szia Atis ! Nagyon örülök, hogy van ilyen csatorna a youtube-on, mert rengeteget segítettél az életemben. Nekem már szinte normális, hogy szinte mindent meg álmodok. Sokan nem hisznek nekem, de ez olyan mintha egy jósnő lennék. Segítenél ebben, hogy mitől és miért van?
Szia Attis! Ehhez a témához kapcsolodik a tobozmirigy , ami kapcsolatot teremt masik dimenziókkal , nagyon érdekes téma. Like ha szeretnél erről videót.
Szia Atis! Jó lett a videó, most nem vagyok benne biztos, hogy amit most leírok megérzés-e de velem elég sokszor volt olyan, hogy egy adott szituációban elfogott egy baromi fura de erős érzés, hogy ezt már egyszer átéltem csak nem feltétlenül tudom hogy mikor vagy hogy... Ha esetleg erről tudsz valamit akkor egy videót szívesen megnéznék ról.
1. Ez kb. 2 hetes történet, javában karanténoztunk még, maradjotthon, norestaurant, stb. Nagyon mekizhetnék voltam aznap. Viszont általában úgy szokott lenni, hogy ha felajánlanak egy alternatív megoldást, ami hasonlóan jó (pl. Gyros vagy pizza, csak közelebbi helyen), azt elfogadom. De most nem. Most csak a mekis kaját akartam, ami a város másik végében levő McDrive-ban volt elérhető. És itt találkoztunk össze a parkolóban a tánctanárainkkal, akik - mint kiderült - felcsaptak fotósnak 2 év tanulás után. Most csinálják a portfóliójukat. Így kaptunk egy ingyen (TFCD) jegyes fotózást, amit szerettünk volna a párommal. 😄 2. Tervben van egy vállalkozás alapítása, és logót szerettem volna. Tudom kezelni valamennyire a rajzprogikat, és rajzban is jó vok, de a logó tervezéshez nincs elég ismeretem. Mi jön velem szembe fészen? Kezdő grafikus vállalkozó referencia-építés céljából ingyen megtervezi a logómat! Már a fő csapásvonal megvan, imádom. 😄 Amióta csak arra koncentrálok, amit eredménynek szeretnék, és elengedtem a "hogyan"t, rengeteg csoda érkezik az életembe. Ezt úgy tudjátok ti is elérni, hogy a számtalan forgatókönyv mellé, amit a fejetekben pörgettek, vegyetek fel egy x+1-edik lehetőséget: "Mindegy milyen - másoknak nem ártó - úton, olyanon, amit még csak elképzelni sem tudok, de megoldódik a probléma." Ha ezt elfogadjátok, szerintem nálatok is megjelennek majd a csodás megoldások. 😄
Kedves Attis! Nekem az volt a meg érzésem hogy, két éve nyáron, mindennap kimendtünk focizni. Egyszer azt álmodtam hogy, egy lepükadt kocsi a pálya közepén le áll és a sófőrje és a benne ülő másik útas segítséget kér. Mi a haverommal nem segítünk neki. Mikor már egy ideje gyanúsan viselkednek, elindultnk haza. Csak hogy engem ők követtek a kocsival hazáig, és pont haza tudtam érni, vége lett az álomnak. Kb. rá 4 nappal egy lepukadt piros kocsi, megált a pálya közepén, a haverom egyből odament volna, de szóltam neki hogy ne, mert mivan ha pl szervkereskedők. A haverommat meggyőztem hogy ne menjen, és mikor már 10 perce ott álltak, nagyon beparáztunk, és elindultunk haza, miközben mentem haza a kocsi jött és az eggyik utas, bemutatót nekem hogy nem mentünk segíteni. Ezen rohadtúl beparáztam, haza mentem, elmeséltem a szüleimnek és hidtek nemek. Na ez volt az én legdurvább "jővő jóslásom"
Diszkóbaéesetet éreztem meg csupán 10 másodperccel a bekövetkezte előtt. Jógáról mentünk haza a 7-es úton Diósdnál, ahol egy lejtős szakaszhoz értünk. Ott csak annyit mondtam a páromnak, hogy milyen nagyot lehetne ugratni ebben a körforgalomban. Rá pár másodpercre egy fehér VW Golf óriási sebességgel a körforgalomba szembe hajtott be és szabályosan a levegőbe repült, majd egy beton árokban landolt. Ketten voltak a megsemmisült autóban és csodák-csodájára mindketten könnyebb sérülésekkel élték túl. Persze matt részeg volt mind a kettő...
Szerintem a megérzés egy pillanatnyi agykapacitás növekedés amivel kizárod a lehetőségeket és az az egy "legjobb" gondolat marad meg a fejedben. Pl. mikor dogát írsz és megérzed, melyik a jó válasz. Ilyenkor az agyad akarva-akaratlanul megtalálja a megoldást és sugallja feléd. De lehet ez bármi, rossz jó megérzés. Amióta jobban odafigyelek a megérzéseimre nagyon sokat segítettek.
2012 ben motorozás közben megálltam egy benzinkútnál.Az előtt soha nem fogyasztottam kávét..mégis az az érzésem volt,hogy ne induljak el tankolás után,hanem igyak egyet.Kértem és hozzá egy szendvicset is.Általában habzsolok és sietek,de most türelmesen fogyasztottam.A kávé annyira ízlett és még mindig az az érzésem volt,hogy még ne induljak,hogy kértem még egy kávét.Miközben a benzinkutas hölgy újból kiszolgált és átadta a kávét,fizetés közben hallottam a rádióban,hogy nem sokkal ez előtt egy eléggé súlyos baleset következett be pont arra felé,amerre folytattam volna az utam.szóval,ha nem figyelek a megérzésre és nem iszom 2 kávét is..lehet,hogy az egyik résztvevője vagyok a balesetnek.
Mamámnak volt egy kutyája. Meg volt kötve, de néha valahogy sikerült megszöknie. Nem nagy ügy, mindég vissza jön. De a probléma az, hogy mindég a kertekben mászkál és letapossa a zöldségeket, úgyhogy el kell kapni. Egyszer meglépett és a világért nem tudtuk hova ment. Kimentem az udvarra és leűltem egy kis lócára. Becsuktam a szememet (csak úgy jött) és amikor becsuktam láttam, hogy a kutya a nagy kertben van. Kinyitottam a szemem és a kutya ott volt. Igen , tudom, ez inkább látomás féle mint megérzés. Amúgy kérdes: majd lesz valamikor videó arról az érzésről amikor úgy érzrd mintha az amit épp csinálsz már megtörtént egyszer, vagyés úgy, hogy mondjuk életedben először faragsz és ugy érzed, hogy már megtörtént?
Nekem is van ilyen sztorim. Valamilyen pszichoaktív szert fogyasztottunk (nem is gyengét), és közben jöttek elő ilyen gondolatok, megérzések. Ahogy az agynak különböző, addig össze nem kapcsolt területei összekapcsolódtak, egyre inkább feltűntek (és nem tudtam nem észrevenni) az ismétlődések, miszerint folyton ugyanaz történik, csak egy kicsit máshogy. Teljesen hétköznapi dolgokat csináltunk (kártyáztunk, festettünk,stb),de amint az adott pillanatban jártam, eszembe jutott hogy már milliószor megtörtént ez korábban, csak egy kicsit máshogy. Mindig máshogy. És mindannyian ezt éreztük, tapasztaltuk. Kicsit zagyva, de kapcsolódik a videóhoz, gondoltam megosztom. :)
Nem tudom van-e még más is így ezzel de én rendszeresen megálmodom ami a közeljövőben történni fog velem. X idővel előtte ez lehet pár hónap vagy fél év is akár.
Uhh nagyon jo vidi volt nekem szinte minden nap van megérzésem a multkor elég elfoglalt voltam és azon gondolkoztam hogy mit kellene csinálnom és az egyik kolégám szo nélkül megcsinálta pedig azelött nem szerintem olyan erösen koncentráltam hogy az ö agya befogadta a jeleimet szerintem arrol is lehetne egy ilyen vidi hogy ez lehetséges e pl egy emberi agy képes e gondolat átvitelre ilyen szinten grat a vidiért csak igy tovább 😃
Tavaly a Biológia és biomimetika zh-n 6 kifejtõs témakörbõl kisorsolt a tanár 2-t mindenkinek külön külön. Egy fél napom volt készülni és a kiadott tananyagból 2 volt normálisan kidolgozva és úgy gondoltam, azt akarom kapni. 20 perccel késõbb megérzés: ezt fogod kapni. Természetesen azt is kaptam a testbeszéd olvasásra nagyon figyelek tudatosan is és lehet vele társasjátékot nyerni 😀 megérzéseim vannak sudoku közben, ami általában jól mūködik. A ráhangolódással kapcsolatban mire jó a karantén 😆 amikor gyerek voltam a velem egy idõs unokatestvérem kérdésére válaszoltam úgy, hogy ki se mondta, aztán mondtam a kérdését és az lett volna 😀 mūködik, ha vkit szeretsz és jó indulatúak vagytok egymáshoz és sok idõt töltötök egymással 🙂 (ezért mondtam a karantént)
Nagyon érdekes ez a téma ! Nekem néha vannak elég furcsa dolgaim ... egy konkrét eset volt ami kiakasztott : kb 3 éve valahová kellett mennem de utközben nagyon "rámjött" hogy basszus nem most ez nem lesz jó , visszakéne fordulnom ,haza kéne mennem. De nem hallgattam magamra. Elmentem az uticélomhoz és ott egy olyan emberbe botlottam aki nem volt teljesen 100as, hazáig követett és 2 napba tellet mig leszállt rólam. Az az érzés ami akkor elfogott , az a nagyon furcsa vestélyérzet ami már sokkal előbb figyelmeztetett nagyon élethűen megmaradt bennem a mai napig ...
Van egy visszatérő álmom. Részletekbe nem mennék bele, de a lényeg az, hogy mindig úgy végződik, hogy valahonnan zuhanok. Legutóbb kb két héttel ez előtt tért vissza. Amikor felébredtem el kezdtem gondolkodni, hogy vajon mit jelenthet. Nem igazán értek az álomszimbólumokhoz, viszont annyira nem foglalkoztatott a téma, hogy rá is keressek... nem is kellett, mert kb egy napra rá szembe jött velem a neten egy cikk a zuhanós álmok jelentéséről. Igazából elég sűrűn előfordul velem ilyen, hogy elgondolkodok valamin, ami számomra érdekes, de mégse nézek utána, aztán csak úgy a semmiből találok valami infót az adott dologról, pl cikk, vagy tévéműsor, vagy mondjuk meghallom hogy valakik pont arról beszélgetnek stb. Utóbbi pár napban azon is eltöprengtem, hogy ez most megérzés, vagy nem, és hogy egyáltalán mi is pontosan a megérzés... Erre most itt ez a videó...😅
Hát 17 telén, amikor arra gondoltam, hogy majd a Velencei-tónál leszek a nagyszüleimnél es majd játszok az ottani haverommal, akkor többször is, amikor erre gondoltam, az volt a megérzés, hogy egy barátja is ott lesz. Elkezdődik a nyár és voálá. Amúgy még sosem láttam a barátját, nem is olyan reg voltam a haberja annak a gyereknek. De amugy nem lepett meg, mert számítottam rá. Aztán 19 aug.-ban egyik este furcsa dolgot álmodtam a papámról, hoby egy kórházban, mert leműtik a 3. lábát (álomlogika 😪), és a mamám mondja, hogy meghalt, de aztán látjuk, hogy mégsem halt meg, mert raklapokra támaszkodott a kórház udvarán. (Nem volt valós a helyszín.). Másnap felkelek, fent vagyok 2 óraja, és apa hívott, hogy meghalt a papi. Ez volt eddig a legdurvább.
Vezetés közben megtanultam a megérzéseimre és ösztöneimre hallgatni, nem egyszer mentett már meg. Persze, ez jó eséllyel tapasztalaton alapul, de így is elég érdekes szituációk születnek. A legutóbbi: tegnap hazafelé tartva a főúton kitakart egy félrehúzódott kamion, de jobb kéz felől az alsóbbrendű úton láttam villanásra feltűnni egy autót. Éreztem, hogy nem fog elsőbbséget adni, és kijön elém. Teljesen lefékeztem a kocsit, ti. keresztbeállt előttem. Igen, állt, hosszú másodpercekig elfoglalva a sávomat, lehet, hogy lefulladt kanyarodás közben. Ha tartom a tempót, telibe kapom. És ilyen vagy ehhez hasonló eset már sokszor történt velem. Remélem, soha nem fogyok ki az efféle megérzésekből...
Egyszer még gyerek koromban azt álmodtam, h a házunkkal szemben lévő saroknál elesek, ahogy lépek fel a járdára, mert beakad a lábam a patkába és nem bírok mozdulni. Felkeltem majd később a boltba indulva szemtanúja voltam, ahogy egy idős hölgy pont ott elesett. Teljesen leblokkoltam a meglepettségtől, csak mikor láttam h egy férfi siet arra, akkor zökkentem ki és mentem oda segíteni. Haza kísértem a nénit, tiszta vér lett a kabátom (nem vérzett nagyon, de pont sikerült rám), aztán úgy mentem be a boltba..de még ott is teljesen ledöbbenve álltam. A másik, hogy mindig megéreztem a saját és családom autóbaleseteit. Pl az egyik alkalommal Ausztriából jöttünk hazafele Apámmal és folyton az járt a fejemben, h hova kapaszkodnék vagy mit tennék, ha balesetünk lenne. Próbáltam másra gondolni..beszélgettünk egész úton, de csak nem sikerült elterelni a gondolataim. Apám engem kirakott pesten, majd kb fél óra múlva hívott nagybátyjám, h apámnak autóbalesete volt, megyek-e vele oda.. Jó lenne többet tudni ezekről, pláne h amúgy racionális beállítottságú vagyok 😅
Hetente előfordul velem valamilyen megérzés, de a legdúrvább amikor valaki hozzámtartozó személy (rokon, szomszéd, jó barát) halálát érzem meg. Ha tudnám, fejleszteném ezt a képességet... de csak megfigyelő vagyok és próbálok hallgatni az ösztöneimre - én így fogalmazok :)
Régen airsofton voltak elég brutális megérzéseim. Az egyik kimagaslóbb volt: harc közben mentem az erdő közepe táján levő kis mezőn és jött egy érzés, hogy térdeljek le forduljak meg és tüzeljek. Magam is meglepődtem, mert a golyók a fejem felett szálltak el én meg pont elkaptam két rövid sorozattal a támadóim. A hétköznapokban is segített ez a fajta megérzés, számtalan balesetet megúsztam...
Én megérzem ha valami történni fog. Tudom hogy jó vagy rossz dolog fog történni. Meg tudom különböztetni egymástól a kettőt. Van hogy nem tudom mi fog történni, de érzem hogy fog, és amikor meg történik akkor tudom hogy ezt éreztem meg.
Én mindig megérzem, hogy fiú, vagy lány születik-e. Szóval ha azt mondom, akkor fiú, de ha meg azt mondom, akkor lány. És azt is érzem, ha nem egészséges a gyerek.(mármint hogy nem fog tudni megszületni)
Egy átlagosnak tűnő reggel felkeltem, majd evés után úgy gondoltam ideje a ruhákat mosni tenni. Na most két ajtó van az also szinten. Az egyik a garázshoz vezet, a másik pedig a tehnik részleghez többek közt ott van a mosókonyha is. Én minden gondolkodás nélkül egyenest a garazshoz vettem az irányt, be ültem a kocsiba és ki hajtottam a garázsból egyenesen nagyanyamhoz vitt utam anélkül hogy szóltam volna valakinek vagy hogy gondolkodtam volna azon hogy miert is megyek így oda ilyen hirtelen minden bejelentés nélkül (120km re lakik tőlem). Mikor oda értem szörnyű látvány fogadott. Nagyanyám össze esve...(betegség miatt). Később ki derült hogy ő neki végig az volt a fejében hogy én menjek oda hozzá és segítsek rajta.... Az orvosok szerint ha fel órával később érek ki s hívők mentőt akkor már nem lehetett volna meg menteni. Ez volt a leg különlegesebb esemény a sok közül ami velem történt. A magyar nem az anya nyelvem szóval elnézést ha nem volt annyira érthető.
Szia Attis! Én szívesen néznék meg egy olyan videót, amiben olyan megérzésről beszélsz, mint például ha megérzed azt, hogy ez már megtörtént veled. Érdekel, hogy ez mitől lehet, miért van, és bízhatunk e benne.
sokszor találok ki lehetetlen dolgokat minthogy a busz fe fog borulni félek felszálni viszont megteszem. De egyszer annyira biztos voltam benne hogy megtörténik hogy fel se száltam és tényleg felborult. Ez volt a legnagyobb megérzésem általában sokkal kissebbek szoktak lenni.
A legkeményebb megérzésem az volt, amikor mentem az utcán, és épp azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha valaki valami más nyelven kérdezné meg tőlem, hogy merre menjen, hogy elérjen valahová. Mentem még kb. 5 lépést és máris megkérdezte valaki tőlem angolul életemben először hogy merre menjen. De hála istennek megértette amit mondtam :D
Az agykontroll szerintem is nagyon érdekes, én is az utóbbi napokban kezdtem el foglalkozni vele. Elképszető, hogy agyunk mire lehet képes, ha jól tudjuk használni. Nem csinálnál róla bővebben egy videót?
Számomra teljesen normális a megérzések áradata napi szinten, mivel az információt elsősorban intuítív módon gyűjtöm, vagyis a mögöttes összefüggések, mintázatok alapján. MBTI vagy 16 persinalitis is részben erre alapszik, érdemes ezt az elméletet megismerni és a négy betűs típusokhoz a kognitív funkciókat is érdemes hozzá venni. Az emberek közt az információ gyűjtés módjának dominanciája a legnagyobb szakadék azaz intuíció vagy érzékelés. Ráadásul mindegyikből van introvertált és extrovertált. Én személy szerint első helyen használok introvertált intuíciót, ezáltal folyamatosan hosszútávú jövőre vonatkozó megérzéseim, könnyen meglátom a dolgok kimenetelét és az emberi dolgoknak is mélyebben mögé látok. Egyszerre vagyok ugyanannyira racionalista és idealista, egyben logikai gondolkodó. Aki folyamatosan megérzéseket tapasztal és nem tudja hova tenni ajánlom figyelmébe az előbb említett elméletet önfejlesztésre, amúgy bárki másnak. A szellem szikrák blogot, teszt és személyiség típusok elemzése is fenn van.
Nekem egyre többször nagyon furcsa megérzéseim vannak előre megérzem ,hogy felhívnak telefonon nem 2-szer megtörtént velem manapság egyre gyakrabban ,hogy mielőtt felhívnak 4-5 másodperccel azelőtt elkezdem keresni a telefonom majd mire kézbe veszem felcsörren tegnap például full random felkeltem 10 óra előtt 15 perccel (mivel elmaradt az első két órám) majd mondtam a barátnőmnek ,hogy szerintem most fog szólni az ébresztő és nem telt el 5 másodperc felcsörrent az óra,ma elmentem a herceg prímás utcai rendelőbe és mielőtt harangozott volt valami fura érzésem, hogy valami történni fog és 12:15 kor harangoztak (nyílván ezt mind úgy hogy egyik megérzésem előtt sem figyeltem az időt)
Szalag avatóm elott megálmodtam hogy fogok azzal a lánnyal táncolni akiért oda vagyok 😄 Vagy mikor kollégiumban voltam, egyik kolis társammal akit sosem lattam meg, se meg a nevet sem hallottam, Viszont megalltunk egy mas elott es igy furcsan neztunk egymasra, majd megkerdeztuk egymast "Én téged láttalak már valahol? Nagyon ismeros vagy.." 😄
Ebben az évben történt, Február egyik péntekén hamar elengedtek a gyakorlatról. Elterveztem, hogy a 11:14-es vonattal megyek.. Ám mikor még nem szálltam fel a vonatra már akkor érzetem, hogy valami nem lesz stimmel.. Hát ezt sikerült is be éreznem sajnálatos módon. Egy férfi öngyilkos lett. Mai napig nem értem..
Öngyilkossággal sajnos nekem is volt esetem ... bár az nem megérzés volt ... Pont munkahelyen valahogy szóbahoztam hogy milyen szar lehet egy gázolásos öngyilkosságnál a jármű vezetőjének, plusz aznap munkatársaim elkezdtek azzal nyaggatni hogy ne metrózzak mert máshogy hamarabb hazaérek. Ok mondtam , jó , de ma még metróval megyek. Hát az orrom előtt ugrott egy ember a metró elé ! Még most is libabőrös vagyok tőle ... De nem tudom hogy ezt megérzésnek lehet e nevezni ?
Nekem is volt néhány érdekes álmom. Például egyszer azt álmodtam hogy egyik ismerősöm rámgyújtja a szobát a koliban... Karácsony környékén szobatársam hozott be egy mécsest, hogy meglegyen a hangulat. Bejött az az illető, elkezdett "játszani" a tűzzel és egy papírral, ami lángra kapott. El dobta és szobatársam ágyába égett egy kicsi lyuk. Még jó hogy elmeséltem neki ezt az álmomat, így nem mondhatta, hogy kamuzok. Egy ideig kérdezgette is miket álmodtam.
Velem ilyen az idei történelem érettségin volt egy feladatnál amiben három állítás közül kellett kiválasztani a helyeset a forrás alapján. Nem nagyon gondolkodtam rajta csak bekarikáztam azt ami szimpi volt. Majd mikor előbb kész lettem elkezdtem ellenőrizni a feladatokat, ezt pedig túlgondoltam és átjavítottam. Persze mikor hazaértem és megnéztem a megoldásokat rájöttem, hogy az előbbi volt a jó.
Nálam olyan volt tegnapelőtt, hogy sétáltattam a kutyámat, és hirtelen bevillanó egy pár másodperces kép és hangsor. Egy ismerősöm volt ott a 2 kisgyerekével a házunk közelében lévő iskola előtt, meg rajtuk kívül még egy fiatalabb és egy idősebb nő, akiket nem ismertem. A fejemből kinéz e mentem feléjük anélkül hogy észrevettem volna őket. Az egyik gyerek észrevett engem és oda szaladt hozzám, majd az anyukája is csatlakozott hozzánk. Pár perc múlva elindultunk mind a 6an az ismerősöm otthona felé, ( én a papámhoz mentem, aki arrafelé lakik) majd megszólalt a másik nő is. És ez az egész a valóságban is pontosan ugyanúgy történt meg. Még az idegen fiatal nőnek a hangja és a megjelenése is ugyanolyan volt. (azelőtt nem találkoztam még vele) Szerintem ez az egész kicsit fura volt, hogy pár perccel előre láttam, hogy pontosan mi fog történni.
Nekem is többször volt, hogy megálmodtam egy szituációt ami pár napom belül szinte pontosan ugyan úgy történt. A legérdekesebb eset mégis az volt amikor egy rendezvényen voltunk a családommal ahol volt tombola, a fődíj pedig egy nagyon értékes nyeremény volt amit nagyon szerettünk volna megnyerni. Ahogy sétáltunk a helyszínen valahogy bevillant egy tombola amely piros volt és a 47-es szám volt rajta. Gondoltam azt fogom kérni mikor vesszük a jegyeket, miért is ne? Így hát a tombolás pultnál ezt a számot és színt kértem, de akkorra már eladták. Később, a sorsolás alatt kihúzták a piros 47-eset és ez volt a nyerő szelvény a főnyereményhez. A hugommal ledöbbentünk mindketten.
Én elég gyakran álmodom meg a "jövőt"/annak kis részletét, de ezek egy része sokszor egyezik azzal is, amit szeretnék elérni. Pl: versenyben való helyezés... Volt viszont olyan is, amiben a nővérem (nincs idősebb testvérem igazából) épp szült. Felkelve láttam, hogy van egy nem fogadott hívásom (némítva volt a telefon, a hívást meg 1 perccel azelőttre jelezte, minthogy ránéztem a telefonra). Vissza is hívtam, majd érkezett a hír, miszerint a volt legjobb barátnőm (akivel oviban és általánosban is szinte testvérek voltunk) hajnal óta a kórházban van, mert jön a baba... na azt tudtam, hogy várandós, de azt nem, hogy mikorra várja a gyermeket vagy hogy hányadik hónapban járnak... Ezeken kívül is voltak már hasonló esetek, a barátaim már meg se lepődnek. Apai nagyanyai ágon viszont nagyon is "megszokott" jelenségnek számít mindez. Nekik is voltak ilyen álmaik, amik bekövetkeztek. Szerencsére egyre inkább érződik a különbség az álmaim között, de mivel nem olyan gyakori és nyilván irányítani, befolyásolni sem tudom őket, a gyakorlás is csak az éles helyzetekben való tapasztalatokban tevődik ki. Nem hiszem, hogy ez már olyan szorosan kapcsolódna a témához, de külön imádom, amikor egy hozzám közel álló személlyel random mondjuk egyszerre ugyanazokat a szavakat/mondatokat.😄 És nagyon jó lett a videó! (Valamint elnézést a hosszú komment miatt...😅)
Miután már 4x olvasom "mérgezésnek" a címet, nem hazudok elég kíváncsi voltam. Aztán némiképp csalódtam amikor meghallottam hogy a megérzésről van szó xD
Én a múlt héten mikor felkeltem azt éreztem, hogy nem kell mennem aznap dolgozni. Indulás előtt kb 1 perccel írt messengeren a főnököm, hogy maradjak itthon.
Attis, csinálnál egy videót az Agykontrollról? Szerintem ez egy jó kis téma lenne. (Ha valaki egyet ért velem az lájkolja ezt a kommentet és akkor könnyebben eljut Attishoz)
Jó ötlet🤝👍
Nekünk ezt tanítják az iskolában 😳😳
Van egy megerzesem hogy megcsinalja... Ne tudom mikor, de megcsinalja
Évekkel ezelőtt, hetedikesként vagy nyolcadikosként végeztem el egy Agykontrolltanfolyamot.
Akkor a kutyusunk még fiatal volt, és valahányszor hazamentünk, ugrált örömében. Hogy örül nekünk az szép is jó, azonban összekoszolt minket, valahányszor ránkugrott. Ebből kifolyólag nem szerettük, hogy ugrált.
A tanfolyam végén mondták, hogy a gyakorlatban is használjuk a tanultakat. Én úgy döntöttem, hogy a tanult módszerrel hazaüzenek a blökinek, hogy ne ugráljon.
Hát én lefagytam. Mikor hazaértem, olyan tekintettel nézett rám szemeivel, mint még soha - majd hozzámjött egy egyszerű simiért.
Tudta, hogy mit mondtam neki. Az üzenetem megérkezett őhozzá.
Azóta évek teltek el. Azóta egy darabot nem ugrott.
Hideg rázott, miközben felidéztem tekintetét. Ő is épp oly ledöbbent szemekkel nézett rám, mint én őrá.
Németórán rendszeresen megérzem, amikor engem fog szólítani
Xd
Ez ilyen xd
Ezért tanuljál és utána nem fog nyugi
De ki akar tanúlni németet? Főleg 8. Órában
@@LeierFrossMusic talán az, akit érdekel a német nyelv
Ez az egyetemi felvételim előtt történt, kedves Attis! Én zeneművészeti karra jelentkeztem, és mikor utaztunk a felvételire, a mezők tele voltak piros pipacsokkal, de annyi volt, hogy még cikkeket is írtak róla, soha nem láttam ennyit azelőtt. Ez azért érdekes még, mert volt egy dalom aminek Pipacs a címe és nagyon el akartam énekelni.
Volt egy olyan gondolatom is, hogy milyen vicces lenne, ha kérnék ezt a dalt, mivel piros pipacsról lenne szó és én lila ruhában léptem fel. Erre az egyik felvételiztető Tanár: "Tudjuk, hogy lila ruhában van, de azért mi mégiscsak a pipacsot kérnénk!"...😲😧😧😦😦😄🥰😍
Szerintem ezt egy jó ideig nem fogom elfelejteni! Szerintem rettentően érdekes történet!😊😊
Ez valóban érdekes! Működteted azt, hogy a jövőben létező milliárdnyi eshetőségből melyik jelenjen meg az eseményhorizonton. Ha ilyen képességed van, légyszi, kontaktoljunk, mert van egy soklépéses kísérletem, v kísérletsorozatpm ezzel kapcsolatban. Ill. előtte kérdéseim, amikre kell tudnpm a választ h kiderüljön, hogy hogyan lehet tudatosan működtetni ezt az erőt.
Ill. ezzel be tudom bizonyítani h semmi sem véletlen. Sem a történések, sem az, hogy én meg olyan embert kerestem, aki ilyet már megélt...
@@orgovantamas9091 de ez valami egyetemi kísérlet?😊
@@gretalelkes5992 Nem. Teljesen egyedi. Érdekel a spiritualitás. Vallom, hogy nagyon sokminden van, amire a tudomány azt mondja, hogy "az hülyeség, ilyen nincs", mert ha megtanuljuk használni ezeket a képességeket, akkor sokkal könnyebben létrehozhatjuk azáltalunk kedvelt valóságot. Egyébként, mivel természettudós vagyok, valóban hasonlít a módszer tudományos kisérlethez. De ezt egyelőre csak magamnak csinálom. Meg akit érdekel ez a téma.
@@orgovantamas9091 Majd azért ha jutsz valamire, és valahogy eszedbe jut ez a komment, légyszi informálj minket! Kíváncsi vagyok mire jutsz, sok sikert!:D
Nekem -Istennek hála- rengetegszer van megérzésem, és 'átkozom magam', ha az agyammal ellene mondok! Pl. 16-17 évesen a játszótéren találtak egy sünt a gyerekek, amit elvettem tőlük... A barátommal másnap felvittük a Magashegyre. Néztük, hol engedjük el, amikor belém nyilalt: ÁLLJ ARRÉBB! JOBBRA! Elléptem, és abban a pillanatban a 'helyemre' esett egy 4 méteres faág!!! 😲😲😲
Eszembe jut egy filmrészlet a múltból, és egy-két nap múlva, látom a TV-ben, pedig a címét sem tudom!
Egy továbbképzéses előadáson, ahol minden alkalommal kisorsoltak vslami értékes kütyüt, már a felutazáskor éreztem, hogy én nyerem meg, és hogy nem leszek teljesen boldog. Egy notebook-ot nyertem, de nem tudtam használni a munkámhoz... 😇😎
Társasjátékokban gyakran megérzem, mit kell tennem, még akkor is, amikor ELŐSZÖR látom a játékot!!!
Részemről az is pont elég spirituális volt, mikor előző nap "megjósoltam" a töri érettségi esszé feladatait.
Jól sikerült?
Osztályfőnököm pedig az egyik osztályával iratot olyan esszét érettségi előtt pár nappal, ami benne volt. Mindenki kérdezgette tőle hogy ezt hogy csinálta.
Az igen. Én csak a jegyemet tudom megjósolni a töri dogáim elött.
Én világ életemben ellene voltam az utolsó pillanatban átnézésnek/tanulásnak, úgy voltam vele, hogy amit eddig nem tanultam meg, az utolsó pillanatban sem fogom tudni. Aztán emelt töri érettségi reggelén arra gondoltam hogy milyen jó lenne csak ezt az egy témát átnézni utoljára. Volt egy nagyon nagyon erős megérzésem, aminek nem mertem ellent mondani. És hát ebből a témából volt az egyik esszé. Amikor megláttam majdnem felnevettem. Annyira jó, hogy másoknak is van ilyen élménye, általában ha mesélek erről, nem hisznek nekem😅
Ugyanez itt, csak töri vizsgával :D néztem egy nappal előtte a tételeket... Jött a megérzés Németország lesz az essze, nézem másnap.... Az az elégedettség leírhatatlan. 🙄😊
Szerintem a spirituális megérzéseket akkor tudjuk majd mérni, amikor fejlettebb lesz a kvantum technológia. Ha egy részecske egyszerre van itt is és ott is és ezek építik fel a racionális világunkat, akkor adott a lehetőség, hogy olyan megérzéseink legyenek, mint egy jedinek. De persze ne akarjunk űrhajókat, amikor még a kereket se találtuk fel. :)
3. vagy 4. osztályban megálmodtam az egyik matekfeladat megoldását, másnap el is magyaráztam, és jó lett🤣🤣
Amúgy ez jooo. Velem is volt ilyen...❤❤❤
Én is alapvetően inkább racionális vagyok, és próbálok mindig kézenfoghatóbb magyarázatot találni a dolgokra. Velem is volt már, hogy sétáltam,és nagyon erősen koncentráltam valakire, akivel nagyon szerettem volna összefutni. Erre jött egy hirtelen érzés, és átvágtam egy parkolón, ahol eddig soha (és azóta sem), és ott összefutottam az illetővel, pedig sem Ő sem én nem arra felé laktunk vagy dolgoztunk.
Ez hasonló ahoz, amit itt is említettél, hogy gondolsz valakire, és megcsörren a telefonod a hívásától, vagy ami még rendszeres, hogy eszembe jut egy film, amit nagyon régen nem láttam (és nem is szokták sehol adni), és aznap vagy másnap egyszer csak kapcsolgatás közben szembe jön velem a Tv-n.
Nekem két vonal jutott eszembe eddig a tudományos megközelítés felöl, az egyik, hogy mára bebizonyították, hogy a sejtek kommunikálnak egymással, és nem csak azok között, akik egymás mellett vannak, a másik pedig, hogy az idő nem lineáris, illetve eleve nagyon nehezen megfogható fogalom (pl.: máshogy telik a földön kívül, illetve hogy mikor a világegyetem nem tágul tovább, elméletek szerint az idő is visszafelé fog telni), tehát a jövő és a múlt valójában ugyan akkor történik...jesszus de bonyolult... ilyen formán akár "megérezhetünk" jövő beli történéseket is.
Anime Kritika Nálam is megtörtént,amit mondtál a filmekkel kapcsolatban. Viszont nálam ez a zenével szokott így lenni. Nem kevésszer fordult már elő velem, hogy a UA-camon (ez fontos) hallgatok egy Lady Gaga számot, (hogy mondjak valamit), aztán másnap hallom a rádióban ebéd előtt ugyan azt a számot.
Ezt néha ilyen furcsa és bizakodó érzéssel vagy Atis szavaival élve “spirituális” érzéssel tölt el.
Ez a TV-s dolog velem is SOKSZOR előfordul! De jó, ezt mástól is hallani! 😊
@@princzesdetre Igen,nagyon fura érzés, ami kicsit felvillanyoz. :)
@@Tothfaunusz Velem legutóbb a Rózsa Nevével volt ez, pedig már nagyon rég láttam bárhol is, erre leadta az egyik csatorna. De olyan is volt, hogy álmodtam egy filmről,, és másnap szintén szembe jött velem. (Az meg Dolores Claiborne, volt, amit szintén nagyon ritkán adnak)
@@animekritika9623 Erről a filmről még nem is hallottam! -No, van egy újabb nézni való! 🙂
Nekem az volt a megérzésem, hogy ezt a videót meg kell néznem! :)
Én múltkor elfelejtettem a jelszavamat valamihez, egész nap gondolkoztam rajta, de nem jutott eszembe, majd éjszaka megálmodtam.
király vagy! adnám ha nekem is sikerülne😢😅
Ilyen már velem is történt pár éve. Régen hallottam egy zenét, amit meg akartam újra hallgatni, csak nem jutott eszembe a címe. Éjjel megálmodtam, majd arra keltem, hogy tudom a címét. :D
@ ha megérzés, ha nem, nagyon jó érzés erre kelni. Viszont akkor amúgy nem túl hatékony ez a problémamegoldás, mert eddig ez volt az egyetlen ilyen esetem 😀
@@matyasjuhasz9689 Szinte biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az egyetlen eset. Nem mindig álmodod meg, néha csak a megoldással a fejedben ébredsz/nem sokkal az ébredés után jut eszedbe, néha mégkésőbb, mert ez a folyamat többnyire a tudatalattinkban játszódik. Meglepően gyakori, viszont ha nem figyelsz rá oda tudatosan, nehéz észrevenni.
@ lehet, ilyenkor nyilván nehéz megmondani
Én minden este megálmodok 1 képet a következő nap történéseiből. Nagyon érdekes. Nem tudom miért van
Ez nagyon király:D
Kb.milyen részletesen?
@@Fuckingcoolsushi Hát igazából minden részlet megfigyelhető.
Én is megszoktam álmodni egy részletet a kövi napból.
Mindig azokat az idiótákat látom akikkel másnap mindenképp találkoznom kell.
@@nagy_imre egy kibaszott látnok vagy.....
Nálam egészen gyakran van ilyen, de szinte soha sem emlékszek erre az álmomban látott jövő béli jelenetre, és van úgy, hogy amikkor nem a következő nap történéseit álmodom meg, hanem a következő hétből egyet vagy hónapból.
Engem nagyon érdekelne a " mágikus" megérzés téma.:) remélem lesz róla videó :)
Én megéreztem h nyerni fogok egy tombolával. Egész nap féltve őriztem mert éreztem ha elhagyom akkor baj lesz. Végül egy táblagépet nyertem. 😁
Mindig hasznos és érdekes témákról hozol videót. Köszönöm a munkádat.
Esküszöm, imádom a hülye poénjaidat 😂😂❤️🙏
Nem tudom, hogy ez ilyen megérzés-e, de nekem mindig érdekes volt ez :)
Két gyermekem van, egy kisfiam és egy kislányom.
Amikor babaprojektben voltunk, én mindegyik gyeremekünknél már egy héttel a pozitív tesztjeim előtt éreztem, hogy az lesz az a hónap, amikor sikerült teherbe esni.
Illetve elsőre kislányt szerettem volna, de én 3-4 hét után már éreztem, hogy kisfiam lesz, ami csak a 20. héten derült ki biztosan az ultrahangon.
Majd ezt másodszorra is "eljátszottam", mert másodiknak kisfiút szerettem volna, de még a pozitív teszt előtt már belül tudtam, hogy terhes vagyok, és lány lesz. Amit a 10. héten már tényleg láttak is aztán az ultrahangon. 😃
Szeretnénk még egy babát, kíváncsi vagyok, harmadszorra is bejön-e majd ez az anyai megérzésem :D
Erre én is kíváncsi vagyok 😊
(erdelyi vagyok) voltam az egyik baratnommel a falu hataraba és rosz érzésünk lett mindkettonkenek ezert visza fordultunk.
Fel óra mulva jottek a hírek, hogy egy medve 2 bocsal szaladt ott hoszan a mezőn
Én is Erdélyi vagyok.
Erdély 100
Adjatok visszaxdddd(viccből mondtam)
Én Erdélyben élek de csak az álatkertben láttam még medvét
@@ownmckendry6205 amerre én lakok arra folyamatosan járnak a medvék ,sajnos még a varosban is nem csak a falukban
Szia Atis.
Velem egyszer az történt, hogy álmomban pontban délkor kisnyulaink születtek, ekkor egyből felébredtem és lehoztam az anyanyulat. 12:20-kor kimentem megnézni és ott volt három olyan kisnyúl, mint amit álmodtam. Másnap azt álmodtam, hogy délben meghaltak, sajnos ez is igaz lett.
Azóta is vannak születéssel és halállal kapcsolatos álmaim, amik mindig megtörténnek.
Nekem 4 éve volt egy megérzésem. Hogy fel kell iratkoznom erre a csatornára!
Szervusz Attis!
Velem rendszeresen megtörténnek ezek a dolgok. Megálmodom mi lesz a következő nap, a döntéseim következményeit, felhívom a nagymamámat, amikor épp arra gondol, hogy felhívhatnám stb. A legmeghatározóbb és legszomorúbb, ami eddig történt az egy szép nyári napon volt, amikor éppen kint olvastam a kertbe és egy hihetlenül fura érzés kerített hatalmába: bizsergett minden végtagom, de mégse és olyan érzésem volt mintha ki akarna szakadni a belsőm, de mégse és akkor éreztem, hogy jön a halál az ismerőseim körébe és akkor beugrott a legjobbarátom neve gyorsan fel is hívtam megkérdeztem minden renben? Család? Mindenki épségben van? Igennel felelt minden aggódó kérdésemre.... másnap meghalt a nagypapája. 😔
Szia Attila! Velem többször is megtörtént,hogy megéreztem valamit! Az eggyik az volt, hogy a párom elakadt menni a lányunkhoz, nálam még valahogy megszólalt a veszcsengo,ezért könyörögni kezdtem neki, hogy ne menjen,mert rossz előérzetem van! Nem hitt nekem! Amikor haza jött el volt törve a válla,én meg sokkot kaptam! A másik az volt, amikor megálmodták egy szeretett ember halálát és sajnos annyira rosszul voltam egész nap, hogy belázasodtam tőle! Másnap meghalt az akiről álmodtam! Köszönöm szépen, hogy elolvasod! További szép napot kívánok 🌺
Nálam az szokott lenni, hogy elgondolok valamit, ami nagyon jól jönne, hogy ha úgy alakulna később, mondjuk pár nap múlva(pl időjárás, vizsga kérdések vagy eredmény, de tulajdonképpen bármi) és nem túlozva, olyan 80 %-ban összejön. Ez nálam amolyan kérés valaminek, valakinek, teszem hozzá, nem tartozom semmilyen valláshoz, és elég racionális alkat vagyok. Mondjuk van egy olyan része, hogy nem túlozhatom el, mert akkor nem válik be, vagy csak valami más rovására, vagy van amikor balszerencse ként üt vissza.
Legjobb példa erre, amikor érettségiztem, előző napokban volt vagy majd 40 fok, és nem akartam ilyen időban megsülni a teremben, ezért arra gondoltam, milyen jó lenne, ha hidegebb lenne. És, jött is egy hidegfront, mai két nepig tartott, pont időben. De tulajdonképpen annyi ilyen történt, hogy meg se tudom számolni.
Szia Attis! Nagyon tetszett ez a kis videó is. Most esett le, hogy mi is ez a megérzéses cucc valójában.
Esetleg az ilyen spirutuális megérzésekről agykontroll-os témákról lehetne egy külön videó live-ban, egy kis beszélgetéses.
Összegyüjtesz néhány alapvető infókat, mi pedig a tudásszomjunktól indítattva bombáznánk téged érdekesebbnél érdekesebb kérdésekkel a kommentszekcióban.:))
Attis, köszi!!! Most megnyugodtam! A család már megvádolt, hogy szemmel verem a gyereket, pedig mindig csak anyai megérzés volt, hogy mikor esik el a biciklivel... :D
Jovagy Atis! Csak igy tovabb!! Tetszenek a videoid, Amszterdambol nezlek teged. PACSIII
6:40 nekem vannak olyan dolgok a térképen amiket pontosan tudok hol vannak mikor még életemben nem hallottam az adott településekről, folyókról, hegyekről stb ez azért van elvileg mert kiskoromban rengeteget nézegettem a térképet. Azért durva hogy random orosz folyóknak tudom az elhelyezkedését úgy hogy azt se tudom mi az a folyó de tudom hol van meg ilyenek.
Sajnos néha rossz megérzés is lehet, főleg ha olyan dologra figyelmeztet ami rossz érzésekkel tölt el. És így elkerülhető, de nem mindig, mégha tudatosan figyelsz a megérzésre, nem tudod el kerülni. Itt mindenki gondoljon amire szeretne. Ennél konkrétabbat nem írhatok.
Ui. Én szoktam hallgatni ezt félre téve a megérzéseimre, pl hogy menjek A - bó B -be mert ott vár rám valaki pl aki segítségre szorul. Sokszor beválik, de én ezt Istennek köszönhetem. Hiszem, hogy ő irányít jó felé.❤
Jó lenne egy videó az agykontrollrol! Érdekes téma!!
Megérzéseim mindig szoktak lenni, az esetek többségében be is válik. Évekkel ezelőtt nagymamám, édesanyám, de még a keresztanyám halálát is megéreztem. Előfordul, hogy meg is álmodok történéseket, például a kedvenc boltom bezárásáról, és mikor megemlítettem ott, akkor a dolgozók meg is erősítettek benne, nem álltam távol az igazságtól. Úgyhogy a megérzéseimre, belső hangokra mindig oda szoktam figyelni, mert sokszor nem téved, és ez így van ez jól.
A hipnózisról én is megnéznék egyet! (btw. nagyon informatív lett a videó)
A deavu érzésre nem tertel ki ! Es Errol is lehetne vidi mert ezis nagyon érdekes 😁
Nem kötekedni szeretnék de az dèja vu
Ó! Én tegnap skypeos töri előtt éreztem, hogy lesz valami, ami nem fog tetszeni. Ezt el is mondtam a barátnőimnek. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mi nem lesz jó vagy miért. Aztán kiderült törin, hogy 1 hét múlva témazárót írunk.
Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e, hogy jó a megérző képességem, vagy sírjak a tz miatt. 😂
Ennyi? Ennek matematikailag elég nagy esélye van egy suliban/oktatásban.
Most kezdem nézni ezt a videót, egyelőre jó a megérzésem. 😊
Egy időben ez nagyon jól működött nálam, hogy megéreztem találkozókat, dolgokat. a legnagyobb és legszomorúbb az volt amikor megálmodtam apám halálát. Kórházban volt már egy ideje és reménykedtünk, hogy haza jöhet, de aznap hajnalban mikor meghalt vele álmodtam, hogy a kórházi ágyon fekszik és a szemei nagyon nyitva maradtak és hogy elment... fehér erős fényt is álmodtam ahol feküdt. pár órával később hívtam hugomat, hogy ezt álmodtam és ez nem jó jel, természetesen hülyének néztek.... Az álom volt 4-5 körül, hugomat hívtam 7 körül és 8 után hívott az orvos, hogy soron kívűl mehetünk be, mert már csak órái, percei lehetnek hátra. 10 éve történt, de belém égett a dolog.
Gyerekkoromban sok pontos megérzésem volt, aztán idővel ezek elmúltak. Pedig milyen jól jönne mostanság, főleg egy lottózó közelében... :)
Mágikus megérzések:
Még óvodás voltam, mikor a faluban kerékpároztam, és megálltam egy háznál, ami nekem rendkívül nagyon tetszett. Akkor úgy éreztem, hogy egyszer majd ott fogunk lakni. 6 évvel később egy váratlan örökségnek köszönhetően a szüleim tényleg megvették azt a házat, és beköltöztünk. Pedig én sosem mondtam anyáéknak, hogy akkor biciklizés közben milyen megérzésem volt.
Másik story:
Erre én nem emlékszem csak anya mesélte nekem, hogy megtörtént. Kb 3 éves lehettem, akkor még egyke voltam. Lerajzoltam a családot. Megmutattam ezt anyunak. Ő kérdezte, hogy ki az a 4 négy személy a rajzon. Én azt feleltem, anya, apa, én és a kisbaba. Anya akkor tényleg terhes volt, de még senki sem tudott róla, még apa sem. De én már tudtam, hogy lesz kistesóm.
Jó sztorik! :)
Csinálsz majd olyan videót amikor a lelki eredetű betegségekről beszélsz?
Japp, volt már, többször is :D Szinte mindig szerelemről. Éreztem 2 évre előre az egyik srácról, akivel akkoriban nem is beszéltünk kb semennyit, hogy lesz valami köztünk, lett is. Azt is tudtam már a kapcsolatunk elején az egyik exemnél, hogy egy idő után szakítani fog velem, sőt, hónapokkal előtte már azt is tudtam hogy miért, illetve, hogy melyik lánnyal fog összejönni, akivel szintén szakítani fognak. Így is lett :'D Még pár másik ilyen eset történt baráti körben, mármint mikor tudtam, hogy ki kivel hogyan mi.
Van egy olyan megérzésem, hogy ez egy rohadt jó videó lett
Helló Atis! 😊 Lehetne olyan videó is amiben azt fejtenéd ki, hogy hogyan hat ránk a beszédhang, miért és hogyan hatnak a hangunkra az érzelmek, és miért. Csak mert érdekel a téma. Előre is köszi a választ! 😁 És nagyon jó lett a videó! Így tovább! 😍
Az eddigi legerősebb megérzésem az volt, amikor úgy éreztem, hogy halálra fogom röhögni magam, ha ezt a videót 0.25x sebességre állítom. 😂😂😂
Szia Attis.
Nekem gyerekkoromban voltak megérzéseim. Ezek felnőtt koromra eltüntek. Az egyik legfurcsább az, amikor kb 9 éves koromban ( minden esetre alsó tagozatban) a nagy szünetben elkezdtem keservesen sírni. Nem tudom megmondani mai napig, hogy miért. A tanárnénik, mikor kérdeztek, hogy mi a probléma, csak annyit tudtam mondani, hogy azért, mert nagypapa meg fog halni. Ez kb délelőtt 10 óra körül volt, ha jól emlékszem. Végül is megnyugtattak valahogy, és elfelejtkeztem erről. Mikor kísértem haza az egyik osztálytársamat, láttam megállni egy piros autót, anyum szállt ki belőle, vérvörösre sírt szemekkel. Az ő apukája, nagypapám halt meg aznap tüdőrákban. Tudom, egy tüdőrákos embernél lehetett tudni előre, hogy el fog menni, de a 90-es években, 9 éves gyerekként én nem ezzel magyaráznám. Volt még 1-2 kissebb megérzésem ezután, de tini koromra eltüntek. Nem tudok magyarázatot adni erre, de ma màr nem is akarok.
Szép napot neked és kellemes hétvégét. 🙂
Attis mindig megérzi milyen videot kell csinálnia ;)
Kezdetek otta :)
Éreztem, hogy lesz egy ilyen videó :)
Megéreztem hogy videó lesz Attis!
Sűrűn bejönnek a megérzéseim, sőt, szinte mindig, de sose agyaltam rajta ez amúgy mi, pedig engem minden érdekel - na most már tudom mi is a megérzések oka, köszi :-)
szerintem akkor a tudatalattidnak köszönheted ezt, hogy sűrűn bejön :D
Hali Atis! Mar hianyzot a videod (: remelem jol vagy. Udv Aszarrol Gery
Én egyszer két kollégámat (akik akkor ismerték meg egymást) láttam együtt kézen fogva sétálni a mezőn szerelmesen. Ma házasok és két gyerekük van. 💖
Attis! Nem szeretnél csinálni az étkezésről, tápanyagokról, egy átfogó vidit csinálni? Aminosavak, makrotápanyagok, kalóriák, stb...csak így tovább💪
Bátyám 4 évesen megérezte, hogy egy rokonunk eljön hozzánk és hoz ajándékot neki szülinapjára ez még nem is durva viszont a rokon angliában él és pár évente jön és akkor is előre szól szüleim nem is hittek neki. Pár órára rá felívott hogy hozna neki ajándékot és mindjárt itt van. Szüleim kicsit lefagytak.
SZMETAZSÁL ¡ az komoly xxdd
Szia Atis ! Nagyon örülök, hogy van ilyen csatorna a youtube-on, mert rengeteget segítettél az életemben. Nekem már szinte normális, hogy szinte mindent meg álmodok. Sokan nem hisznek nekem, de ez olyan mintha egy jósnő lennék. Segítenél ebben, hogy mitől és miért van?
Szia Attis! Ehhez a témához kapcsolodik a tobozmirigy , ami kapcsolatot teremt masik dimenziókkal , nagyon érdekes téma. Like ha szeretnél erről videót.
megéreztem, hogy lesz ilyen videó :'D
Szia Atis! Jó lett a videó, most nem vagyok benne biztos, hogy amit most leírok megérzés-e de velem elég sokszor volt olyan, hogy egy adott szituációban elfogott egy baromi fura de erős érzés, hogy ezt már egyszer átéltem csak nem feltétlenül tudom hogy mikor vagy hogy... Ha esetleg erről tudsz valamit akkor egy videót szívesen megnéznék ról.
Ezt úgy hívják deja vu :)
1. Ez kb. 2 hetes történet, javában karanténoztunk még, maradjotthon, norestaurant, stb. Nagyon mekizhetnék voltam aznap. Viszont általában úgy szokott lenni, hogy ha felajánlanak egy alternatív megoldást, ami hasonlóan jó (pl. Gyros vagy pizza, csak közelebbi helyen), azt elfogadom. De most nem. Most csak a mekis kaját akartam, ami a város másik végében levő McDrive-ban volt elérhető.
És itt találkoztunk össze a parkolóban a tánctanárainkkal, akik - mint kiderült - felcsaptak fotósnak 2 év tanulás után. Most csinálják a portfóliójukat. Így kaptunk egy ingyen (TFCD) jegyes fotózást, amit szerettünk volna a párommal. 😄
2. Tervben van egy vállalkozás alapítása, és logót szerettem volna. Tudom kezelni valamennyire a rajzprogikat, és rajzban is jó vok, de a logó tervezéshez nincs elég ismeretem. Mi jön velem szembe fészen? Kezdő grafikus vállalkozó referencia-építés céljából ingyen megtervezi a logómat! Már a fő csapásvonal megvan, imádom. 😄
Amióta csak arra koncentrálok, amit eredménynek szeretnék, és elengedtem a "hogyan"t, rengeteg csoda érkezik az életembe. Ezt úgy tudjátok ti is elérni, hogy a számtalan forgatókönyv mellé, amit a fejetekben pörgettek, vegyetek fel egy x+1-edik lehetőséget:
"Mindegy milyen - másoknak nem ártó - úton, olyanon, amit még csak elképzelni sem tudok, de megoldódik a probléma."
Ha ezt elfogadjátok, szerintem nálatok is megjelennek majd a csodás megoldások. 😄
Szia Atis, majd csinálsz videót a kvantum fizikáról vagy az epigenetikáról ? 🙏
Kedves Attis! Nekem az volt a meg érzésem hogy, két éve nyáron, mindennap kimendtünk focizni. Egyszer azt álmodtam hogy, egy lepükadt kocsi a pálya közepén le áll és a sófőrje és a benne ülő másik útas segítséget kér. Mi a haverommal nem segítünk neki. Mikor már egy ideje gyanúsan viselkednek, elindultnk haza. Csak hogy engem ők követtek a kocsival hazáig, és pont haza tudtam érni, vége lett az álomnak. Kb. rá 4 nappal egy lepukadt piros kocsi, megált a pálya közepén, a haverom egyből odament volna, de szóltam neki hogy ne, mert mivan ha pl szervkereskedők. A haverommat meggyőztem hogy ne menjen, és mikor már 10 perce ott álltak, nagyon beparáztunk, és elindultunk haza, miközben mentem haza a kocsi jött és az eggyik utas, bemutatót nekem hogy nem mentünk segíteni. Ezen rohadtúl beparáztam, haza mentem, elmeséltem a szüleimnek és hidtek nemek. Na ez volt az én legdurvább "jővő jóslásom"
Diszkóbaéesetet éreztem meg csupán 10 másodperccel a bekövetkezte előtt. Jógáról mentünk haza a 7-es úton Diósdnál, ahol egy lejtős szakaszhoz értünk. Ott csak annyit mondtam a páromnak, hogy milyen nagyot lehetne ugratni ebben a körforgalomban. Rá pár másodpercre egy fehér VW Golf óriási sebességgel a körforgalomba szembe hajtott be és szabályosan a levegőbe repült, majd egy beton árokban landolt. Ketten voltak a megsemmisült autóban és csodák-csodájára mindketten könnyebb sérülésekkel élték túl. Persze matt részeg volt mind a kettő...
Szerintem a megérzés egy pillanatnyi agykapacitás növekedés amivel kizárod a lehetőségeket és az az egy "legjobb" gondolat marad meg a fejedben. Pl. mikor dogát írsz és megérzed, melyik a jó válasz. Ilyenkor az agyad akarva-akaratlanul megtalálja a megoldást és sugallja feléd. De lehet ez bármi, rossz jó megérzés. Amióta jobban odafigyelek a megérzéseimre nagyon sokat segítettek.
2012 ben motorozás közben megálltam egy benzinkútnál.Az előtt soha nem fogyasztottam kávét..mégis az az érzésem volt,hogy ne induljak el tankolás után,hanem igyak egyet.Kértem és hozzá egy szendvicset is.Általában habzsolok és sietek,de most türelmesen fogyasztottam.A kávé annyira ízlett és még mindig az az érzésem volt,hogy még ne induljak,hogy kértem még egy kávét.Miközben a benzinkutas hölgy újból kiszolgált és átadta a kávét,fizetés közben hallottam a rádióban,hogy nem sokkal ez előtt egy eléggé súlyos baleset következett be pont arra felé,amerre folytattam volna az utam.szóval,ha nem figyelek a megérzésre és nem iszom 2 kávét is..lehet,hogy az egyik résztvevője vagyok a balesetnek.
Szinte mindig megérzem, ha igazoltatni fognak a rendőrök. Már mikor ülök be az autóba érzem, hogy lesz valami... Tízből kilencszer bejön.
lehetne ilyen gondolkodós live
Mamámnak volt egy kutyája. Meg volt kötve, de néha valahogy sikerült megszöknie. Nem nagy ügy, mindég vissza jön. De a probléma az, hogy mindég a kertekben mászkál és letapossa a zöldségeket, úgyhogy el kell kapni. Egyszer meglépett és a világért nem tudtuk hova ment. Kimentem az udvarra és leűltem egy kis lócára. Becsuktam a szememet (csak úgy jött) és amikor becsuktam láttam, hogy a kutya a nagy kertben van. Kinyitottam a szemem és a kutya ott volt.
Igen , tudom, ez inkább látomás féle mint megérzés.
Amúgy kérdes: majd lesz valamikor videó arról az érzésről amikor úgy érzrd mintha az amit épp csinálsz már megtörtént egyszer, vagyés úgy, hogy mondjuk életedben először faragsz és ugy érzed, hogy már megtörtént?
Nekem is van ilyen sztorim.
Valamilyen pszichoaktív szert fogyasztottunk (nem is gyengét), és közben jöttek elő ilyen gondolatok, megérzések. Ahogy az agynak különböző, addig össze nem kapcsolt területei összekapcsolódtak, egyre inkább feltűntek (és nem tudtam nem észrevenni) az ismétlődések, miszerint folyton ugyanaz történik, csak egy kicsit máshogy. Teljesen hétköznapi dolgokat csináltunk (kártyáztunk, festettünk,stb),de amint az adott pillanatban jártam, eszembe jutott hogy már milliószor megtörtént ez korábban, csak egy kicsit máshogy. Mindig máshogy.
És mindannyian ezt éreztük, tapasztaltuk.
Kicsit zagyva, de kapcsolódik a videóhoz, gondoltam megosztom. :)
Nem tudom van-e még más is így ezzel de én rendszeresen megálmodom ami a közeljövőben történni fog velem. X idővel előtte ez lehet pár hónap vagy fél év is akár.
Uhh nagyon jo vidi volt nekem szinte minden nap van megérzésem a multkor elég elfoglalt voltam és azon gondolkoztam hogy mit kellene csinálnom és az egyik kolégám szo nélkül megcsinálta pedig azelött nem szerintem olyan erösen koncentráltam hogy az ö agya befogadta a jeleimet szerintem arrol is lehetne egy ilyen vidi hogy ez lehetséges e pl egy emberi agy képes e gondolat átvitelre ilyen szinten grat a vidiért csak igy tovább 😃
Tavaly a Biológia és biomimetika zh-n 6 kifejtõs témakörbõl kisorsolt a tanár 2-t mindenkinek külön külön. Egy fél napom volt készülni és a kiadott tananyagból 2 volt normálisan kidolgozva és úgy gondoltam, azt akarom kapni. 20 perccel késõbb megérzés: ezt fogod kapni. Természetesen azt is kaptam a testbeszéd olvasásra nagyon figyelek tudatosan is és lehet vele társasjátékot nyerni 😀 megérzéseim vannak sudoku közben, ami általában jól mūködik. A ráhangolódással kapcsolatban mire jó a karantén 😆 amikor gyerek voltam a velem egy idõs unokatestvérem kérdésére válaszoltam úgy, hogy ki se mondta, aztán mondtam a kérdését és az lett volna 😀 mūködik, ha vkit szeretsz és jó indulatúak vagytok egymáshoz és sok idõt töltötök egymással 🙂 (ezért mondtam a karantént)
De jó látni ember hol voltál ijen sokáig jó lett a Video Sensei 😌😎😎😃
Nagyon érdekes ez a téma !
Nekem néha vannak elég furcsa dolgaim ... egy konkrét eset volt ami kiakasztott : kb 3 éve valahová kellett mennem de utközben nagyon "rámjött" hogy basszus nem most ez nem lesz jó , visszakéne fordulnom ,haza kéne mennem. De nem hallgattam magamra. Elmentem az uticélomhoz és ott egy olyan emberbe botlottam aki nem volt teljesen 100as, hazáig követett és 2 napba tellet mig leszállt rólam. Az az érzés ami akkor elfogott , az a nagyon furcsa vestélyérzet ami már sokkal előbb figyelmeztetett nagyon élethűen megmaradt bennem a mai napig ...
Van egy visszatérő álmom. Részletekbe nem mennék bele, de a lényeg az, hogy mindig úgy végződik, hogy valahonnan zuhanok. Legutóbb kb két héttel ez előtt tért vissza. Amikor felébredtem el kezdtem gondolkodni, hogy vajon mit jelenthet. Nem igazán értek az álomszimbólumokhoz, viszont annyira nem foglalkoztatott a téma, hogy rá is keressek... nem is kellett, mert kb egy napra rá szembe jött velem a neten egy cikk a zuhanós álmok jelentéséről. Igazából elég sűrűn előfordul velem ilyen, hogy elgondolkodok valamin, ami számomra érdekes, de mégse nézek utána, aztán csak úgy a semmiből találok valami infót az adott dologról, pl cikk, vagy tévéműsor, vagy mondjuk meghallom hogy valakik pont arról beszélgetnek stb. Utóbbi pár napban azon is eltöprengtem, hogy ez most megérzés, vagy nem, és hogy egyáltalán mi is pontosan a megérzés... Erre most itt ez a videó...😅
Hát 17 telén, amikor arra gondoltam, hogy majd a Velencei-tónál leszek a nagyszüleimnél es majd játszok az ottani haverommal, akkor többször is, amikor erre gondoltam, az volt a megérzés, hogy egy barátja is ott lesz. Elkezdődik a nyár és voálá. Amúgy még sosem láttam a barátját, nem is olyan reg voltam a haberja annak a gyereknek. De amugy nem lepett meg, mert számítottam rá. Aztán 19 aug.-ban egyik este furcsa dolgot álmodtam a papámról, hoby egy kórházban, mert leműtik a 3. lábát (álomlogika 😪), és a mamám mondja, hogy meghalt, de aztán látjuk, hogy mégsem halt meg, mert raklapokra támaszkodott a kórház udvarán. (Nem volt valós a helyszín.). Másnap felkelek, fent vagyok 2 óraja, és apa hívott, hogy meghalt a papi. Ez volt eddig a legdurvább.
Vezetés közben megtanultam a megérzéseimre és ösztöneimre hallgatni, nem egyszer mentett már meg. Persze, ez jó eséllyel tapasztalaton alapul, de így is elég érdekes szituációk születnek.
A legutóbbi: tegnap hazafelé tartva a főúton kitakart egy félrehúzódott kamion, de jobb kéz felől az alsóbbrendű úton láttam villanásra feltűnni egy autót. Éreztem, hogy nem fog elsőbbséget adni, és kijön elém. Teljesen lefékeztem a kocsit, ti. keresztbeállt előttem. Igen, állt, hosszú másodpercekig elfoglalva a sávomat, lehet, hogy lefulladt kanyarodás közben. Ha tartom a tempót, telibe kapom. És ilyen vagy ehhez hasonló eset már sokszor történt velem. Remélem, soha nem fogyok ki az efféle megérzésekből...
Egyszer még gyerek koromban azt álmodtam, h a házunkkal szemben lévő saroknál elesek, ahogy lépek fel a járdára, mert beakad a lábam a patkába és nem bírok mozdulni. Felkeltem majd később a boltba indulva szemtanúja voltam, ahogy egy idős hölgy pont ott elesett. Teljesen leblokkoltam a meglepettségtől, csak mikor láttam h egy férfi siet arra, akkor zökkentem ki és mentem oda segíteni. Haza kísértem a nénit, tiszta vér lett a kabátom (nem vérzett nagyon, de pont sikerült rám), aztán úgy mentem be a boltba..de még ott is teljesen ledöbbenve álltam.
A másik, hogy mindig megéreztem a saját és családom autóbaleseteit. Pl az egyik alkalommal Ausztriából jöttünk hazafele Apámmal és folyton az járt a fejemben, h hova kapaszkodnék vagy mit tennék, ha balesetünk lenne. Próbáltam másra gondolni..beszélgettünk egész úton, de csak nem sikerült elterelni a gondolataim. Apám engem kirakott pesten, majd kb fél óra múlva hívott nagybátyjám, h apámnak autóbalesete volt, megyek-e vele oda..
Jó lenne többet tudni ezekről, pláne h amúgy racionális beállítottságú vagyok 😅
Én úgy éreztem, hogy muszály le fürödnöm...és jól is tettem, mert el állt a víz 1 napíg, meg mostanában meg álmodom a jövőmet!
megéreztem az érettségi témákat :D
Készíthetnél videót a fel találás folyamatáról, milyen skillek kellenek hozzá pl. Kreativitás, logika, kézügyesség stb.
Hetente előfordul velem valamilyen megérzés, de a legdúrvább amikor valaki hozzámtartozó személy (rokon, szomszéd, jó barát) halálát érzem meg. Ha tudnám, fejleszteném ezt a képességet... de csak megfigyelő vagyok és próbálok hallgatni az ösztöneimre - én így fogalmazok :)
Volt egy ilyen megerzesem, hogy lesz ilyen videod😅
Régen airsofton voltak elég brutális megérzéseim. Az egyik kimagaslóbb volt: harc közben mentem az erdő közepe táján levő kis mezőn és jött egy érzés, hogy térdeljek le forduljak meg és tüzeljek. Magam is meglepődtem, mert a golyók a fejem felett szálltak el én meg pont elkaptam két rövid sorozattal a támadóim.
A hétköznapokban is segített ez a fajta megérzés, számtalan balesetet megúsztam...
Én megérzem ha valami történni fog. Tudom hogy jó vagy rossz dolog fog történni. Meg tudom különböztetni egymástól a kettőt. Van hogy nem tudom mi fog történni, de érzem hogy fog, és amikor meg történik akkor tudom hogy ezt éreztem meg.
Én mindig megérzem, hogy fiú, vagy lány születik-e.
Szóval ha azt mondom, akkor fiú, de ha meg azt mondom, akkor lány.
És azt is érzem, ha nem egészséges a gyerek.(mármint hogy nem fog tudni megszületni)
Egy átlagosnak tűnő reggel felkeltem, majd evés után úgy gondoltam ideje a ruhákat mosni tenni. Na most két ajtó van az also szinten. Az egyik a garázshoz vezet, a másik pedig a tehnik részleghez többek közt ott van a mosókonyha is.
Én minden gondolkodás nélkül egyenest a garazshoz vettem az irányt, be ültem a kocsiba és ki hajtottam a garázsból egyenesen nagyanyamhoz vitt utam anélkül hogy szóltam volna valakinek vagy hogy gondolkodtam volna azon hogy miert is megyek így oda ilyen hirtelen minden bejelentés nélkül (120km re lakik tőlem). Mikor oda értem szörnyű látvány fogadott. Nagyanyám össze esve...(betegség miatt).
Később ki derült hogy ő neki végig az volt a fejében hogy én menjek oda hozzá és segítsek rajta....
Az orvosok szerint ha fel órával később érek ki s hívők mentőt akkor már nem lehetett volna meg menteni.
Ez volt a leg különlegesebb esemény a sok közül ami velem történt.
A magyar nem az anya nyelvem szóval elnézést ha nem volt annyira érthető.
Szia Attis!
Én szívesen néznék meg egy olyan videót, amiben olyan megérzésről beszélsz, mint például ha megérzed azt, hogy ez már megtörtént veled. Érdekel, hogy ez mitől lehet, miért van, és bízhatunk e benne.
sokszor találok ki lehetetlen dolgokat minthogy a busz fe fog borulni félek felszálni viszont megteszem. De egyszer annyira biztos voltam benne hogy megtörténik hogy fel se száltam és tényleg felborult. Ez volt a legnagyobb megérzésem általában sokkal kissebbek szoktak lenni.
A legkeményebb megérzésem az volt, amikor mentem az utcán, és épp azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha valaki valami más nyelven kérdezné meg tőlem, hogy merre menjen, hogy elérjen valahová. Mentem még kb. 5 lépést és máris megkérdezte valaki tőlem angolul életemben először hogy merre menjen. De hála istennek megértette amit mondtam :D
Az agykontroll szerintem is nagyon érdekes, én is az utóbbi napokban kezdtem el foglalkozni vele. Elképszető, hogy agyunk mire lehet képes, ha jól tudjuk használni. Nem csinálnál róla bővebben egy videót?
Számomra teljesen normális a megérzések áradata napi szinten, mivel az információt elsősorban intuítív módon gyűjtöm, vagyis a mögöttes összefüggések, mintázatok alapján. MBTI vagy 16 persinalitis is részben erre alapszik, érdemes ezt az elméletet megismerni és a négy betűs típusokhoz a kognitív funkciókat is érdemes hozzá venni. Az emberek közt az információ gyűjtés módjának dominanciája a legnagyobb szakadék azaz intuíció vagy érzékelés. Ráadásul mindegyikből van introvertált és extrovertált. Én személy szerint első helyen használok introvertált intuíciót, ezáltal folyamatosan hosszútávú jövőre vonatkozó megérzéseim, könnyen meglátom a dolgok kimenetelét és az emberi dolgoknak is mélyebben mögé látok. Egyszerre vagyok ugyanannyira racionalista és idealista, egyben logikai gondolkodó. Aki folyamatosan megérzéseket tapasztal és nem tudja hova tenni ajánlom figyelmébe az előbb említett elméletet önfejlesztésre, amúgy bárki másnak. A szellem szikrák blogot, teszt és személyiség típusok elemzése is fenn van.
A highway hypnoses-t elő lehet idézni?
Nekem egyre többször nagyon furcsa megérzéseim vannak előre megérzem ,hogy felhívnak telefonon nem 2-szer megtörtént velem manapság egyre gyakrabban ,hogy mielőtt felhívnak 4-5 másodperccel azelőtt elkezdem keresni a telefonom majd mire kézbe veszem felcsörren tegnap például full random felkeltem 10 óra előtt 15 perccel (mivel elmaradt az első két órám) majd mondtam a barátnőmnek ,hogy szerintem most fog szólni az ébresztő és nem telt el 5 másodperc felcsörrent az óra,ma elmentem a herceg prímás utcai rendelőbe és mielőtt harangozott volt valami fura érzésem, hogy valami történni fog és 12:15 kor harangoztak (nyílván ezt mind úgy hogy egyik megérzésem előtt sem figyeltem az időt)
Szalag avatóm elott megálmodtam hogy fogok azzal a lánnyal táncolni akiért oda vagyok 😄
Vagy mikor kollégiumban voltam, egyik kolis társammal akit sosem lattam meg, se meg a nevet sem hallottam,
Viszont megalltunk egy mas elott es igy furcsan neztunk egymasra, majd megkerdeztuk egymast "Én téged láttalak már valahol? Nagyon ismeros vagy.." 😄
Direkt áll így a hajad? Én ezt érzem XD
Lájk a videóért :)
Ebben az évben történt, Február egyik péntekén hamar elengedtek a gyakorlatról. Elterveztem, hogy a 11:14-es vonattal megyek.. Ám mikor még nem szálltam fel a vonatra már akkor érzetem, hogy valami nem lesz stimmel.. Hát ezt sikerült is be éreznem sajnálatos módon. Egy férfi öngyilkos lett. Mai napig nem értem..
Öngyilkossággal sajnos nekem is volt esetem ... bár az nem megérzés volt ... Pont munkahelyen valahogy szóbahoztam hogy milyen szar lehet egy gázolásos öngyilkosságnál a jármű vezetőjének, plusz aznap munkatársaim elkezdtek azzal nyaggatni hogy ne metrózzak mert máshogy hamarabb hazaérek. Ok mondtam , jó , de ma még metróval megyek. Hát az orrom előtt ugrott egy ember a metró elé ! Még most is libabőrös vagyok tőle ... De nem tudom hogy ezt megérzésnek lehet e nevezni ?
Nekem is volt néhány érdekes álmom. Például egyszer azt álmodtam hogy egyik ismerősöm rámgyújtja a szobát a koliban... Karácsony környékén szobatársam hozott be egy mécsest, hogy meglegyen a hangulat. Bejött az az illető, elkezdett "játszani" a tűzzel és egy papírral, ami lángra kapott. El dobta és szobatársam ágyába égett egy kicsi lyuk. Még jó hogy elmeséltem neki ezt az álmomat, így nem mondhatta, hogy kamuzok. Egy ideig kérdezgette is miket álmodtam.
Velem ilyen az idei történelem érettségin volt egy feladatnál amiben három állítás közül kellett kiválasztani a helyeset a forrás alapján. Nem nagyon gondolkodtam rajta csak bekarikáztam azt ami szimpi volt. Majd mikor előbb kész lettem elkezdtem ellenőrizni a feladatokat, ezt pedig túlgondoltam és átjavítottam. Persze mikor hazaértem és megnéztem a megoldásokat rájöttem, hogy az előbbi volt a jó.
Nálam olyan volt tegnapelőtt, hogy sétáltattam a kutyámat, és hirtelen bevillanó egy pár másodperces kép és hangsor. Egy ismerősöm volt ott a 2 kisgyerekével a házunk közelében lévő iskola előtt, meg rajtuk kívül még egy fiatalabb és egy idősebb nő, akiket nem ismertem. A fejemből kinéz e mentem feléjük anélkül hogy észrevettem volna őket. Az egyik gyerek észrevett engem és oda szaladt hozzám, majd az anyukája is csatlakozott hozzánk. Pár perc múlva elindultunk mind a 6an az ismerősöm otthona felé, ( én a papámhoz mentem, aki arrafelé lakik) majd megszólalt a másik nő is. És ez az egész a valóságban is pontosan ugyanúgy történt meg. Még az idegen fiatal nőnek a hangja és a megjelenése is ugyanolyan volt. (azelőtt nem találkoztam még vele)
Szerintem ez az egész kicsit fura volt, hogy pár perccel előre láttam, hogy pontosan mi fog történni.
Szia Attis én olyan kis megérzésekről számolok be, hogy pl: megmondom néha előre, hogy mit fog mondani egy barátom. Így előre kikalibrálom a választ🤣😄
Nekem is többször volt, hogy megálmodtam egy szituációt ami pár napom belül szinte pontosan ugyan úgy történt. A legérdekesebb eset mégis az volt amikor egy rendezvényen voltunk a családommal ahol volt tombola, a fődíj pedig egy nagyon értékes nyeremény volt amit nagyon szerettünk volna megnyerni. Ahogy sétáltunk a helyszínen valahogy bevillant egy tombola amely piros volt és a 47-es szám volt rajta. Gondoltam azt fogom kérni mikor vesszük a jegyeket, miért is ne? Így hát a tombolás pultnál ezt a számot és színt kértem, de akkorra már eladták. Később, a sorsolás alatt kihúzták a piros 47-eset és ez volt a nyerő szelvény a főnyereményhez. A hugommal ledöbbentünk mindketten.
Szerintem sokszor működnek a megérzések. Én például most is megéreztem, hogy jó lesz ez a videó. 😁
Én elég gyakran álmodom meg a "jövőt"/annak kis részletét, de ezek egy része sokszor egyezik azzal is, amit szeretnék elérni. Pl: versenyben való helyezés...
Volt viszont olyan is, amiben a nővérem (nincs idősebb testvérem igazából) épp szült. Felkelve láttam, hogy van egy nem fogadott hívásom (némítva volt a telefon, a hívást meg 1 perccel azelőttre jelezte, minthogy ránéztem a telefonra). Vissza is hívtam, majd érkezett a hír, miszerint a volt legjobb barátnőm (akivel oviban és általánosban is szinte testvérek voltunk) hajnal óta a kórházban van, mert jön a baba... na azt tudtam, hogy várandós, de azt nem, hogy mikorra várja a gyermeket vagy hogy hányadik hónapban járnak...
Ezeken kívül is voltak már hasonló esetek, a barátaim már meg se lepődnek. Apai nagyanyai ágon viszont nagyon is "megszokott" jelenségnek számít mindez. Nekik is voltak ilyen álmaik, amik bekövetkeztek. Szerencsére egyre inkább érződik a különbség az álmaim között, de mivel nem olyan gyakori és nyilván irányítani, befolyásolni sem tudom őket, a gyakorlás is csak az éles helyzetekben való tapasztalatokban tevődik ki.
Nem hiszem, hogy ez már olyan szorosan kapcsolódna a témához, de külön imádom, amikor egy hozzám közel álló személlyel random mondjuk egyszerre ugyanazokat a szavakat/mondatokat.😄
És nagyon jó lett a videó! (Valamint elnézést a hosszú komment miatt...😅)
Miután már 4x olvasom "mérgezésnek" a címet, nem hazudok elég kíváncsi voltam. Aztán némiképp csalódtam amikor meghallottam hogy a megérzésről van szó xD
Jah en is azthittem 😂😂😂
Én a múlt héten mikor felkeltem azt éreztem, hogy nem kell mennem aznap dolgozni. Indulás előtt kb 1 perccel írt messengeren a főnököm, hogy maradjak itthon.