Kész a mozifilmem! Elő-premier Abádszalókon!

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 1 жов 2024
  • Végre eljött a nagy nap! Egy különleges helyre és utazásra hívlak benneteket! Augusztus 12-én Jóreménység-sziget mozifilm elő-premier vetítés lesz az abádszalóki szabadstrand kertmozijában! Kb. 300-an férünk el, de a fűre akár többen is le tudunk ülni. Esemény FB oldala itt a részletekkel: e/5dhBLVUok
    20:00 órától lesz a gyülekező, egy kis előszóval köszöntelek benneteket, majd 20:30-tól kezdődik az ingyenes vetítés. (A film 2 óra 8 perces, nem rövid. De az eddigi közel 100 tesztnéző szerint nem fogtok unatkozni. Pokrócot, szúnyogírtót hozzatok
    Két év munka után végre készen vagyok életem első mozifilmjével, aminek most megnézhetitek a majdnem végleges verzióját. Nagyon izgatott vagyok, hogy hogy fogadjátok. Ez egy teszt vetítés is egyben, így ha lenne időtök a vetítés után kérlek töltsetek ki a filmről egy rövid kérdőívet a helyszínen, ami nekem segít véglegesre csiszolni a filmet. Előre is nagyon köszönöm!
    Várlak benneteket sok szeretettel! Viszlát a Tiszán, Üdv.:Dimi

КОМЕНТАРІ • 68

  • @shelllee885
    @shelllee885 2 роки тому +16

    Egy kincs vagy Te, Dimi!A Tisza nagyon felkapott lett, és sokkal jobban vigyáznak rá, mióta megcsináltad a kisfilmeket, én így érzékelem... Fantasztikus, hogy egy ember milyen változásokat tud generálni...

  •  2 роки тому +5

    Kedves Dimi!
    Nagyon várom, hogy moziban láthassam a filmed! Pár hete voltam először a Tisza-tavon! Ez a videóidnak köszönhető, melyek aztán remek útikalauzként is szolgáltak! Óriási kedvencemmé vált a tó, és még sokszor vissza kívánok térni! Igazán tiszteletre méltó a munkád, és amit képviselsz! Gratulálok! A siker szerintem borítékolható...
    Üdv: Ádám

  • @jozsefkaiser4533
    @jozsefkaiser4533 2 роки тому +3

    Kedves Dimitry!
    Már amikor legelőször szóba hoztad, hogy készülőben van egy filmed nagyon vártam mert biztos voltam benne, hogy egy remekmű lesz. Egy kéréssel fordulok hozzád magam és szerintem sok más ember nevében! Nagyon örülnék ha valamilyen formában akár UA-cam akár más online platformon elérhető lenne a videó! (Természetesen nem ingyen ezt senki nem várhatja és nem is várja el szerintem!) Ez úton gratulálok az elkészült filmhez, a bemutató és részletek alapján nem kevés munkád lehetett benne! Jó egészséget és további sok sikert kívánok!

  • @editkiss5127
    @editkiss5127 2 роки тому +4

    Drága Dimitry!
    Ez a kis előzetes teljesen levett a lábamrol, nagyon szépek a felvételek akár egy natgeon, vagy discoveryn természetfilmet néznék. Kívánom hogy nagyon sikeres legyen a filmed, és térüljon meg a befektetésed, rengeteg munkád lehet benne!✌️
    Szeretünk téged! 💚

  • @antaljani
    @antaljani 2 роки тому +3

    Mindig úgy hittem, hogy imádom a Tisza-tavat. A videóidat és a készülő filmedet tekintve azt hiszem ezt újra kell értelmeznem, mert Hozzád képest én csak kiscserkész vagyok. Pedig úgy nőttem fel, hogy minden nyár egy szeletét ott töltötem el és képtelen vagyok 30 év után is betelni Európa legkülönlegesebb tavával.
    Az, hogy készítettél egy filmet A Tóról, nekem óriási élmény lesz, ugyanis van egy kézzel fogható valami ami összeköt a múltammal.
    Tisza-tó FOREVER!
    Köszi Dimi, hogy ezt meglépted és várom a filmedet nagyon!

  • @zoltanbadar2811
    @zoltanbadar2811 2 роки тому +3

    Felbecsülhetetlen, amit a Tiszáért, a Tisza-tóért teszel! Óriási tisztelet érte!

  • @KovGab8408
    @KovGab8408 2 роки тому +1

    Nagyon tetszett a film, reméltem, hogy ilyen lesz :) Én arra lennék kíváncsi, hogy milyen felszereléssel, technikával vetted fel a jeleneteket kint a szigeten, mik voltak nálad. Gondolom nem volt nálad mozi kamera és csúcstechnika (ehhez képest nagyon szépek a felvételek). Pl volt egy full frame géped 3-4 objektívvel, go-pro és egy drón...? Ezekről mit árulhatsz el? Engem nagyon érdekelne. :)

  • @Scofield_369
    @Scofield_369 2 роки тому +1

    Ez valami elképesztő..a hideg kirázott. Zseniális alkotás...a Natgeon és netflixen azonnal felkène lennie.

  • @gabriellaposza7523
    @gabriellaposza7523 2 роки тому +2

    Gratulálok a filmhez! :) Már a videóid is ámulatba ejtőek! Nagyon kíváncsi vagyok és kívánom,hogy óriási siker legyen! :)

  • @gaborsipos8117
    @gaborsipos8117 2 роки тому +2

    Csúcs szuper, már alig vártam! A korábbi pici részletek az elvonulásodról is lélekemelő, melegentő és motiváló volt. Sajnos külföldi út miatt nem tudok ott lenni 12-én, de alig várom, hogy a moziba a kislányaimmal megnézhessük! Sok sok gratuláció, és köszönjük!

  • @shadowstewe9263
    @shadowstewe9263 2 роки тому +2

    Szia Dimitry!Én mint Tiszanánai őslakos már nagyon vártam a filmedet .Nekem mint hasonlóan neked az életem része a Tisza és biztos vagyok benne ,hogy hatalmas sikere lessz a filmnek amely még varázslatosabban mutatja be a Tiszát úgy ahogy kevesen látták még !Nagyon köszönjük az eddigi filmeket és törődésed a mi kis szőke Tiszánkkal!Remélem el tudok menni a vetítésre és személyesen is találkozhatunk! Addig is köszönet és további sok sikert kívánok!

  • @szilardhari4059
    @szilardhari4059 2 роки тому +2

    Nagyon jók és hasznosak a munkáid! Csak gratulálni lehet! Minden elismerés a Tiéd! Tudom Abádszalókon autentikus a premier, de tervben van az ország másik felében is bemutató(körút)? Üdvözlet egy másik hasonlóan szuper környékről, a Kis-Balaton mellől.

  • @erzsebettukacs7763
    @erzsebettukacs7763 2 роки тому +2

    Nagyon gratulálok! Kívánom, hogy sokan lássuk és indítson el bennünk pozitív változást!🙏
    Csak így tovább! 💚🦋👭🌎💚🌞🌞🌞

  • @ellacsizmadia3969
    @ellacsizmadia3969 2 роки тому +1

    Kedves Dimitry! Gratulálok az elsõ mozifimedhez. Fantasztikus lesz, és biztos siker, ismerve az elõzõ filmjeidet. Kívánom, hogy a mai este Ünnep legyen minden szempontból. Boldog születésnapot....

  • @kutyavacsi
    @kutyavacsi Рік тому

    szívből gratulálok, nagyon szeretném megnézni, de nagyon messze élek, lesz mód valahogyan online hozzájutni? (fizetősen nyilván, nem lejmolnék), köszi

  • @thaifold
    @thaifold 2 роки тому +4

    Mindent elkövetek, (balatoni "gyerekként",) hogy ott lehessek a premieren a párommal. Nem fér hozzá semmi kétség, hogy életem egyik legnagyobb élménye lesz, figyelve a munkásságodat. A legnagyobb tiszteletem Neked Keszthelyről!

    • @LjasukDimitry
      @LjasukDimitry  2 роки тому +1

      Hú, ez nagyon megtisztelő!! Boldoggá tesz és egyben parázok is, hogy milyen pozitívak a várakozások és akkor vajon milyen lesz a film… hogy fogadjátok, biztos ilyenre számítotok-e… hát meglátjuk pénteken… :)

    • @thaifold
      @thaifold 2 роки тому +1

      @@LjasukDimitry Köszönöm Neked a kedves szavakat! Ne parázz! Előttem már réges-rég bizonyítottál!

  • @egonispanovity6136
    @egonispanovity6136 Рік тому

    A Tisza mára a végnapjait éli.Közel hatvan(60!) évvel ezelőtt még maga a kárpát medencei Amazonasz volt.Muzslya alatt(Vajdaság) is van egy sziget a Tiszában.Ide jártam fiatal koromban vadulni,pontosabban: együtt élni a természettel.A sziget csücskén nyáron hosszú homok pad alakult ki,elképesztően tiszta víz mosta,s természetesen ezt a vizet ittam amikor több napig itt éltem Robinzon életemet.Rengeteg madár gyülekező helye volt a sziget csücske,a partról nézve fehérlett a homokpad a kócsagoktól,sirályoktól,kanalas gémektől,bíbicektől.Mindez mára eltűnt.A szigetet ellepték a horgászok,akik minden szemetüket ott hagyják.Amúgy meg tonnányi szemét úszik le a folyón óránként,amelyet az átkozott ukránok és románok,meg a kevésbé átkozott magyarok és szerbek dobálnak bele ördögi erkölcstelenséggel.Németországban dolgoztam néhány évig.Ott láthattam a csodát: a Neckar nevű folyó,amely a Schwarzvald-ban ered s mint egy másfél ezer kilómétert tesz meg a Rajnáig,közben több nagyvároson folyik keresztül(Stuttgart,Heilbronn),Mosbachnál,ahol éltem kristály tiszta a vize.Hogyan érték el a németek,hogy nem szennyezték el a folyót,nem tudom.Illetve,tudom.A német társadalmat nevezhetjük fejlett társadalomnak,mert tesz érte,hogy megőrizze a környezet tisztaságát.A román,ukrán,szerb,magyar pedig a primitív társadalom kategóriájába sorolható,mivel még arra se képes,hogy saját környezetét tisztán tartsa.Ez van,és szégyenkezhetünk mindahányan.

  • @szvitlanagregorovics2047
    @szvitlanagregorovics2047 Рік тому

    Kedves Dimitry! Egy csoda ez a film! Mint a impresszionista festmény: tökéletesen átadta a Tisza - tó hangulatát❤ Ukrán nyelven lehet majd megtekinteni? Az összes barátomnak ajánlanám...

  • @vinceserley6857
    @vinceserley6857 2 роки тому

    Szia Dimitry!
    Mikor lehet végre moziban is megtekinteni a filmet?
    Már nagyon nagyon várom!!!

  • @BoglarkaKiss-yh9zr
    @BoglarkaKiss-yh9zr Рік тому

    Nekem már az előzetese nagyon kecsegtető volt. Várom már hogy lássam az egész filmet, és szerintem nem fogok csalódni benne. 😀

  •  2 роки тому +1

    Szia! Létezik, hogy az Operaház mellett láttalak? 😁 Gratulálok a mozi filmhez!

  • @jozsefvarga7167
    @jozsefvarga7167 2 роки тому +1

    Remélem eltudok menni, Jó lenne látni ezt a filmet, de még jobban az elismerést mikor film végén ott lesz hogy End, remélem taps vihar és hangos fütyülések kiabálások hallatszanak, ezt jó lenne átélni.

  • @DrMandano
    @DrMandano 2 роки тому +1

    Szia! hol lehet majd még megnézni a filmet? UA-cam-on is elérhető lesz majd? Köszi a választ :)

  • @zoltaneivacska8697
    @zoltaneivacska8697 2 роки тому +1

    Köszönjük előre is hogy megmutatja nekünk ezt a gyönyörűséget,Isten áldja érte!🙏❤

  • @Vandrea80
    @Vandrea80 2 роки тому +1

    Én már úgy várom ezt a filmet..eljutni oda pedig még álom.

  • @leventevarga9991
    @leventevarga9991 2 роки тому +3

    várom:D

  • @heterosapiens179
    @heterosapiens179 2 роки тому +1

    Próbálunk eljutni! Kíváncsiak vagyunk!
    A kisfiam is épp aznap lesz 4 éves!

  • @szamierdei5317
    @szamierdei5317 2 роки тому +1

    Juhúúú, kíváncsian várom! Szívből gratulálok!!!!

  • @laszlo144
    @laszlo144 2 роки тому +2

    Végre végre egy jó hír 2022-ben 🙏Van egy olyan érzésem 115kg férfi létemre könnycseppek is fel fognak szakadni bennem 😇( megérzés)

    • @LjasukDimitry
      @LjasukDimitry  2 роки тому

      Szia Laci, lehet el tudsz jönni olyan messziről? Vagy megvárod az országos vetítést a végleges filmmel? A filmben, hát igen, lesz 3 érzelmi csúcspont, amin szerintem sok embert meg fog hatni. Az eddigi tesztnézők nagyon jó visszajelzéseket adtak. Remélem a többség is így lesz vele. Viszlát a Tiszán! Dimi

    • @laszlo144
      @laszlo144 2 роки тому

      @@LjasukDimitry Szia Dimitry! Mivel ezer éve tartozom neked én is egy kisfilmel, ezért mindenképpen meg próbálok le menni. Tulajdonképpen csak szálás lesz a kérdés. De ha nagyon nem sikerül szálást találni, nem leszek rest és szégyenlős segítséget kérni 😇 Lehet még nálad is izgatottab vagyok 😇

  • @iraf.official
    @iraf.official 2 роки тому +1

    😎👌

  • @marcsiszilagyine6927
    @marcsiszilagyine6927 Рік тому

    Láttam, nagyon tetszett! ❤

  • @robertpalagyi1425
    @robertpalagyi1425 2 роки тому +1

    Márti és az ártéri erdők
    GYÖNYÖRŰ,már most ez a kis film fantasztikus képzelem milyen lesz maga
    a FILM

    • @LjasukDimitry
      @LjasukDimitry  2 роки тому

      Köszönöm :) Igyekeztem nem a legjobb képeket kivenni ehhez a demóhoz, hogy ne spojlerezzem a film tartalmát :) de igen, ilyen képi világra számíthattok és egy olyan filmre, ami teljesen más, mint az általában megszokott hazai filmek. Remélem bejön. :) Dimi

  • @sebestyenhann3443
    @sebestyenhann3443 2 роки тому +1

    Jó ember vagy minden Tiszteletem

  • @gloriabija2068
    @gloriabija2068 2 роки тому +1

    Nagyon örülök! 👋💕

  • @TheOctabrain
    @TheOctabrain 2 роки тому +1

    Gratulálok a filmhez Dimitry! 👍🏻

  • @Hanna-8192
    @Hanna-8192 Рік тому

    Mi ott voltunk! Nagyon jó volt, hatalma munka lehetett benne! Apukkámmal mindig nézzük a videóid. Így tovább😊

  • @alexandermolnar3913
    @alexandermolnar3913 2 роки тому

    Augusztus 13-15 ig voltam eletemben eloszor a Tisza tonal es egybol a szivemhez not annyira hogy most 27-29 ujboj itt leszek csodalatos egy hely. Koszonom a remek filmeket.

  • @belaatya5180
    @belaatya5180 2 роки тому

    fasza vótam mi? 🤣

  • @Etelka066
    @Etelka066 2 роки тому

    Remélem csak a film kedvéért cigarettázik, mert különben egy világ omlott össze bennem...

  • @Norbiie1
    @Norbiie1 2 роки тому

    Esetleg élő stream nem lesz? Sokan vagyunk külföldön, akik szívesen ott lennénk, de nem tudunk.

  • @szucsjanos9570
    @szucsjanos9570 2 роки тому +1

    Lelkesen várom a bemutatót 😉👌

  • @tothkrisztian4645
    @tothkrisztian4645 2 роки тому +1

    Kérlek arról is készíts egy filmet,ahogyan a sporthajósok tönkre teszik a Tisza-tavat!
    Előre is köszönöm!

    • @LjasukDimitry
      @LjasukDimitry  2 роки тому

      A most forgatás alatt lévő, jövőre elkészülő Ember alkotta paradicsom című filmben, amit Szendőfi Balázzsal és Fehér Zoltánnal készítünk, ezzel is foglalkozunk.

    • @tothkrisztian4645
      @tothkrisztian4645 2 роки тому

      @@LjasukDimitry Nagyon örülök neki! Horgászként minden lent töltött percben elszenvedője vagyok a kialakult helyzetnek. Sok sikert!

  • @pokornyipeter6599
    @pokornyipeter6599 2 роки тому

    Szia Dimitrij! Nagyon örülök hogy sikerült a filmed. Idáig nem tudtam mi lesz a program augusztus 12én de most már tudom! Csak ismételni tudom magam te tuti nem idevaló emberilény vagy mert emberben ennyi jóság és tisztelet nem lehet embertarsai és a termeszet felé. Örülök és köszönöm(szüleidnek😉)hogy még is vagy nekünk a szürke robotolos hétköznapokban. Találkozunk Abádszalokon🙏

  • @zoli011
    @zoli011 2 роки тому +1

    Nagyon szeretném látni :) na már most... Gondoskodjatok róla időben, hogy legyen elég férőhely Abádszalókon, mert én is úgy gondolom Budapesten élve, bár a Tiszántúlon felnőve, hogy el akarok menni megnézni 😁 és rajtam kívül még hány ezren gondolják most ugyanezt. Alig várom ❤️

    • @LjasukDimitry
      @LjasukDimitry  2 роки тому +1

      Nagyon megtisztelő! Köszönöm! Most már rendesen parázok, hogy vajon megállja majd-e a helyét a filmem az elvárásoknak. A kertmoziban 300-400-an fárnek el, de a füvön, vagy ha hoznak magukkal horgésszáket, akkor többen is. Remélem lesz érdeklődés és nem 10-en nézzük romantikusan :) Dimi

    • @adamvarga5729
      @adamvarga5729 2 роки тому +1

      12.én lesz 😭. Én 15.én megyek haza Magyarország ra. De szeretném látni a filmedet. Szeretem a tiszatavat.❤️

  • @CsongradiRobert
    @CsongradiRobert 2 роки тому +1

    👍👍👍

  • @MartOOnExtra
    @MartOOnExtra 2 роки тому +1

    🥰🥰🥰

  • @monokiattila8249
    @monokiattila8249 2 роки тому +1

    Nagyon várjuk!

  • @tiborcsanadi4055
    @tiborcsanadi4055 2 роки тому +1

    Szép,korrekt...😉

  • @klariszszalay9515
    @klariszszalay9515 2 роки тому +1

    Gratula Dimi, várjuk már!!! 👏👍♥️

  • @janosversecki7189
    @janosversecki7189 2 роки тому

    Ott voltam! Köszönöm az élményt! És köszöntel is nekem! Alapból szerettem a Tiszát. Neked köszönhetően imádom!

    • @LjasukDimitry
      @LjasukDimitry  2 роки тому

      Köszönöm, hogy eljöttél! Minden néző és vélemény nagyon megtisztelő volt számomra!!!

  • @robertpalagyi1425
    @robertpalagyi1425 2 роки тому

    Ez a film NEM érdemel kritikát

  • @UAntal
    @UAntal 2 роки тому

    Figyu tsztelek becsülek de a szúnyogkról foglalkoznál az jobbb lenne mert ikkább balcsi!

    • @LjasukDimitry
      @LjasukDimitry  2 роки тому

      Szia Antal, foglalkozok velük egy másik készülő filmemben, az Ember alkotta paradicsomban. Én magam nem megyek szúnyogírtónak, és mint látom és megértettem nem is lehet kiírtani őket teljesen, hiszen akkor a tápláléklánc megsérül...

  • @ungarn-am-theiss-see
    @ungarn-am-theiss-see 2 роки тому

    👍🏻🥰😘🤩

  • @robertpalagyi1425
    @robertpalagyi1425 2 роки тому

    Csak dicséretet