ANYAI MINTÁzatok: Hogyan befolyásolják az életünket? - Előadás

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 12 вер 2024
  • Az anya mindannyiunk életét meghatározza a fogantatástól egészen a halálunkig.
    Befolyásolja a viselkedésünket, személyiségünket, életutunkat.
    Ezért fontos megértenünk az anya-gyerek kapcsolat működését, dinamikáját ahhoz, hogy kiegyensúlyozott felnőtt életünk lehessen, és amikor magunk is szülőkké válunk, akkor annak megfelelően működhessünk ebben a szerepben, ahogyan azt mi magunk is jónak látjuk:
    🌱 hogy képesek legyünk megfelelés nélkül továbbvinni a pozitív mintákat, és
    🌱 képesek legyünk elhagyni azokat a hozott beidegződéseket, amik megnehezítik a szülői szerepet a saját gyerekeinkkel.
    A kapcsolat az anyával érzékeny és sérülékeny kötelék, amit ha nem ért meg az ember, akkor komoly szenvedés forrása is lehet.
    Neked is szükséged van a saját édesanyád és a szülői szerep megismerésére és alaposabb megértésére, ha:
    nőként gondjaid vannak
    👉🏻 a nőiességgel,
    👉🏻 a gyerekvállalással,
    👉🏻 gyerekneveléssel,
    👉🏻 az önbizalommal,
    👉🏻 a felelősséggel,
    vagy ha férfiként gondjaid vannak:
    👉🏻 a párválasztással,
    👉🏻 a konfrontálódással,
    👉🏻 a szexualitással,
    👉🏻 önelfogadással,
    👉🏻 határozottsággal.
    Anyák napja alkalmából az INVERSUM Live adására összeszedtem Neked minden olyan hasznos tudást, amit a hipnózis szakmája, a klienseimmel végzett személyes munka és a saját élettapasztalatom az anya szerepéről megtanított nekem.
    Eljött hát az idő, hogy életünk sarokkövét alaposabban is megismerjük!
    Web:
    inversum.eu
    napirelax.inve...
    E-mail:
    info@inversum.eu

КОМЕНТАРІ • 67

  • @tamasbaranyi4869
    @tamasbaranyi4869 Місяць тому +2

    Végre valaki, aki a felvétel elején röviden bemutatkozik. Tudható milyen képzettség, munkatapasztalat alapjàn ad elő az adott témában! Rövid jelzés a várható téma pontjairól. 👌🏽
    Az előadások nagyon profik: szakmai, mégis jól érthető; informatív és gondolatébresztő.
    Köszönöm!

  • @juditnyari528
    @juditnyari528 4 місяці тому +31

    Hálásan köszönöm!
    Nagyon érdekelne egy hasonló előadás az apai mintázatok hatásairól is.

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  4 місяці тому +14

      A következő INVERSUM live adás a terveink szerint épp ilyen lesz, június 16-án, apák napján. :)

    • @erzebetmorvai3745
      @erzebetmorvai3745 11 днів тому

      Állig várom... Mert szerintem túl van hansulyozva csak az ANYA szerepe hatása a gyermekre. Hol ott az nem egyedül neveli a gyermeket hanem az apa is, sőt a kettőjük közötti kapcsolat is , minden együtt, kihatassal van a gyermekre . Nem lehet csak az anyára, az ő szerepére hárítani mindent, ez szerintem csak akkor helyes ha az anya egyedül neveli a gyermeket. Ez csak az én szerény élettapasztalati véleményem.

  • @laszloilles52
    @laszloilles52 3 місяці тому +23

    "Kölyköd voltam, véredből lettem.
    Kölyköd voltam, nem értettél engem.
    Emléked mégis fogva tart, el
    nem enged."

  • @AgnesKalman
    @AgnesKalman 4 місяці тому +19

    Szívesen hallgatnék minden témával kapcsolatban ilyen előadást. Köszönöm.

  • @csadigabi
    @csadigabi 3 місяці тому +10

    Én elmondhatatlanul nagyon halas vagyok ezert a videoert! Hosszu evek ota felismertem ezeket, és eddig a pontig soha nem kaptam megerositest arra vonatkozoan, hogy jol vagy rosszul vontam le a kovetkezteteseimet magamrol és az anyamrol. On mindenben megerositett és meg rengeteg hozza is tett! Igazan nagyon szepen koszonom, On epp olyan ertekes és nagyszeru ember, mint az Edesapja, akinek a meditacioira a mai napig imadok elaludni ❤️ ahogy a 11 eves fiam kedvence is a “szeretet fa”, és a “belso ut” meg azt hiszem az osszes tobbi! Az Onok csaladja azt hondolom rettenetesen sokat adott az emberisegnek, és rendkivul sokakon segit mind a mai napig, akik erre nyitottak és hajlandoak! Nagyon orulok, hogy leirhattam és kerem adja at mindezt az Edesapjanak is! ❤️❤️❤️

    • @mariasomogyi7580
      @mariasomogyi7580 25 днів тому

      Én is hasonlóan hálám az egész családnak.Sokat köszönhetünk emberek tanfolyamok,videók , előadásokat során kapottaktól.
      Köszönjük szépen!
      Jó egészséget kívánok az egész családnak.

  • @arpadnedobos2520
    @arpadnedobos2520 3 місяці тому +4

    Köszönöm szépen, ÉN NAGYON SZERETEM ÉDESANYÁMAT, SZERETVE VOLT " SZIGORÚ" HÁRMAN VOLTUNK TESTVÉREK, KÉT FIVÉREM VOLT!! NAGYON SZERETETT " BENNÜNKET", SZERETTÜNK, ÚGYMOND, " HAZAJÁRNI"!! Ő IS " VÁRT" BENNÜNKET " BÁR MÉG MEHETNÉNK HOZZÁ!!! 🖤😪

  • @palneocsai3719
    @palneocsai3719 4 місяці тому +11

    Nagyon szèpen köszönöm az èrdekes hasznos előadást.

  • @mariabojte
    @mariabojte 4 місяці тому +10

    Köszönöm!
    Meggyőző, megnyugtató előadás. Talán, a legjobb, amit ebben a témában hallottam.

  • @enymlang3095
    @enymlang3095 3 місяці тому +1

    Pont jókor jött fel a UA-cam-on az előadás, nagy felismerésekkel járt. Köszönöm.

  • @erzsebetkovacs899
    @erzsebetkovacs899 3 місяці тому +4

    Nagyon reális jó. eszmefutatás evrizedek kellettek mindezeket kivédeni helyretenni. (kevesebb. Sérülés nélkül)

  • @briefungmailbox3713
    @briefungmailbox3713 4 місяці тому +13

    Engem anyukám nem szeretett, legalábbis ezt éreztem, a mai napig ezt érzem, különösen amikor látom a testvéreimmel való kapcsolatát. Amikor várandós lettem, sokáig abban reménykedtem, hogy a baba elmegy. A fiam egyszer azt mondta nekem (már nem kis gyerekként) anya volt amikor azt hittem nem is szeretsz. Ez nagyon megérintett. Nagyon jó a kapcsolatom a felnőtt fiammal, de még mindig sírva jövök el a 90 éves anyukámtól, akit már gyerekként gondozunk. Hogyan tudnám oldani ezt a nagy lelki terhet? Nehéz a feladat számomra, mert úgy érzem olyat adok, amit én sosem kaptam. Most is csak a kritikát fogalmazza meg, sosem dícséretet meg. Ugyanakkor alig akar elengedni (minden szombaton egy műszakot végig csinálok a nővérek helyett az otthonban) , azt szeretné hogy költözzek oda hozzá, valószínű velem érzi magát jól ellátva, biztonságban.

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  4 місяці тому +12

      Nem könnyű a helyzeted, de nem megoldhatatlan sem. Ebben sokat tud segíteni egy konfliktus rendezését célzó meditáció, amiben bele tudsz helyezkedni a másik fel, ez esetben az édesanyád szerepébe is, mert ilyenkor ráhangolódhatsz arra, hogy ő mit is érez.
      Ebben például tud segíteni a LélekDoki rendszere, amiben többek között kifejezetten ilyen jellegű konfliktusokat is tudsz rendezni. Ha ebben segítségre lenne szükséged, akkor írj nekünk az info@inversum.eu címre, szívesen segítünk!

    • @briefungmailbox3713
      @briefungmailbox3713 4 місяці тому +2

      @@INVERSUM Köszönöm szépen a választ, a tanácsot. Mi a LélekDoki rendszer? És hol? Egy alkalomról van szó? Azért kérdezem ezeket, mert még dolgozó nő vagyok, a szabadidőm be van határolva még pár évig. Hol olvashatnék erről? Megpróbálnám ezt is, szeretném tudni a részleteket. Köszönöm.

    • @skyxabba
      @skyxabba 3 місяці тому

      @@briefungmailbox3713 Olvass el infókat a nárcisztikus személyekröl.
      Szülök, nagymamák is ki tudják használni a jólétük érdekében a gyerekeket úgy hogy az egyiket "lefizetik" hogy a másikról infókat kapjon, amivel manipulálni tudnak.
      Vannak anyák akiknek sosem lett volna szabad gyereket szülni.

    • @katalintamasi5447
      @katalintamasi5447 3 місяці тому

      ​@@INVERSUMérdekes volt az előadás köszönöm

  • @erzsebetkovacs899
    @erzsebetkovacs899 4 місяці тому +4

    Sajnos igaz. Ha rosz ha jó és általában aházasságunkat is igyválassstjuk❤Ísten ovjon❤

  • @rozsaszello
    @rozsaszello 4 місяці тому +4

    Köszönöm, nagyon hasznos ez az előadás, elgondolkoztat.❤

  • @mariaabel8204
    @mariaabel8204 4 місяці тому +7

    Köszönöm ezt a jó előadást!

  • @alicedregeto
    @alicedregeto 4 місяці тому +3

    Kedves András!Nagyon köszönöm!Nagyon tanulságos volt! ):

  • @katalinkovacs1858
    @katalinkovacs1858 9 днів тому

    Igen,él bennünk egy illúzió arról,hogy milyennek kell lennie egy anyának és ha ettől avalóság eltér,egyből rásütjük a "rossz" bélyeget.🎉

  • @Bilikkatalin
    @Bilikkatalin 3 місяці тому +6

    Nekem is van két felnőtt fiam, de egyiknek sem szólok bele az életébe. Eszembe se jut. Ez a normális. ❤

  • @user-xm7ge6xk7d
    @user-xm7ge6xk7d 3 місяці тому +1

    Köszönöm szépen! Rendkívül hasznos, értékes!!!

  • @st3910
    @st3910 3 місяці тому +2

    Érdekes és hasznos volt! Köszönöm! Kérdésem: Követhet lány gyerek nyugodt anyai minta helyett indulatosabb apai mintát tudat alatt azért, hogy elhunyt édesapjával így azonosuljon, vagy hiányát így pótolja? Vagy lehet egyszerűen csak vérmérsékleti, öröklött jellemről van szó? Honnan lehet tudni, hogy mintát követ-e vagy ő egyszerűen genetikailag ilyen? Bocsánat ha esetleg szakszerűtlenül fogalmaztam, laikus vagyok. Remélem azért érthető a kérdésem. Köszönöm előre is a választ! 😊

  • @ilonabong9472
    @ilonabong9472 4 місяці тому +2

    Hálásan köszönöm Erdélyből

  • @zsuzsasas8501
    @zsuzsasas8501 3 місяці тому +1

    Hálás köszönet!
    Sok megértést kaptam!🙏

  • @agnesandreagyorffy6186
    @agnesandreagyorffy6186 20 днів тому

    Köszönöm.❤

  • @erikabalazs746
    @erikabalazs746 4 місяці тому +6

    💓 Èdes Apának 💞èn ès a ♥️ Barátom Sokat Köszönhetünk.💌💜🔮🌞 Köszönjük Szépen.💚🌿🦜🍀

  • @trezsierzsebet3365
    @trezsierzsebet3365 3 місяці тому +1

    Köszönöm, hogy hallgathattam, hasznos lesz! ❤

  • @tundefegyverneky4208
    @tundefegyverneky4208 3 місяці тому +1

    Köszönöm szépen.

  • @Innoseductive
    @Innoseductive 4 місяці тому +1

    Köszönöm szépen!!!❤

  • @stuhangabor2176
    @stuhangabor2176 2 місяці тому +2

    Édesanyám pont ma halt meg egy hónapja.😢 Azaz màjus 24én.

  • @Real_tina
    @Real_tina 4 місяці тому +3

    Egy óvodás gyermek esetében tudok még változtatni az addig "átvett" mintáin? Előre is köszönöm a választ!

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  4 місяці тому +6

      Egy ilyen korú gyermek akarva-akaratlan is másolni fogja a szülői mintákat, mert lényegében így tanul. Amit lehet tenni, hogy a fejlődése során szeretetet és törődést adnak neki a szülők és nyitottságra tanítják, amivel más minták befogadására is lehetőséget biztosítanak neki.
      Amikor pedig már kisiskolás lesz, akkor el lehet kezdeni megtanítani neki a meditálást például egy gyerekeknek szóló Agykontroll tanfolyammal, amit nagyon szoktak szeretni és sokat segít az iskolai kihívások leküzdésében.

    • @briefungmailbox3713
      @briefungmailbox3713 4 місяці тому +1

      ❤️

  • @annamariacsicsman4746
    @annamariacsicsman4746 3 місяці тому +1

    Szinze semmire nem emlékszem az anyámmal kapcsolatban. Fogalmam sincs milyen anya volt,mikor kicsi voltam.

  • @ariboros5359
    @ariboros5359 4 місяці тому +7

    És az édesapák nem mutatnak rossz vagy jó példát ,dehogy is nem.Ajaj

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  4 місяці тому +5

      Természetesen mutatnak, csak most nem erről szólt ez az előadás. De június 16-án, apák napja alkalmából várhatóan erről tartunk INVERSUM live előadást.

    • @KarolyGrosch
      @KarolyGrosch 4 місяці тому +1

      Fontos,hogy a köztudatba beèpítve, álandóan a jót cselekedve , a jó művelèsén munkálkodjunk...,csak sokaknak nem tetszik ez, mert jobban szeretnek a zavarosba pecázni ...,mert mindíg a b....c tünetkezelés ès nem pedig a megoldás a lènyeg...

  • @Bilikkatalin
    @Bilikkatalin 3 місяці тому +27

    Kedves András! 54 éves leszek. De csak rossz tapasztalatom van az anyákról.At én anyám Az első házasságomtól kezdve mindig bele szólt az életembe. Csak negatív dolgokat. Mindig megbántott valamivel. Aztán el is váltam két gyerkőccel. Mert anyám mindig ellene beszélt. Nagyon durva dolgokat talált ki a volt exemről. Utánna lett egy barátom, de az sem volt jó anyámnak. Ivott. Ezért baj volt megint. Sikerült a kapcsolatnak ismét szétmenni. 5 hónap múlva randizni kezdtem. Szerelmes lettem. Pár évig még működött is a dolog, amíg anyám nem jött be a képbe. Hát ez nem hozzád való, te dolgozol, ő otthon van. De azért mi megvoltunk. 11 évig. Aztán elköltöztem a páromtól. De a volt élettársam anyja is befolyásolta a mi kettőnk életét. Egy házban laktunk, csak mi az emeleten. De azthiszem a párom még nem szakadt el az anyja köldökzsinortól, sajnos. Anyja volt az Aryaisten. Őt választotta. Én meg mehettem. Az én anyám meg boldog volt, hogy szakítottam az élettársamtól. Aztán ugye édesanyám 87 éves lessz. Elvár mindent tőlem ezek után, miután 3 kapcsolatomat tönkre tett. És ha egyszer nem lessz nem örökölök semmit, mert a fiam örökli a házat ahol születtem. Mint mostanában kiderült. Ez anyám akarata. Hát volt sajnos meg van is sok probléma. És a fiammal hátba szúrtak.Szomorú vagyok. 😢Mindig hallgattam rá. És most egyedül élek egy albérletbe amit egyedül nagyon nehéz fenrartani, de anyám leszarja. 53 éves létemre előről kezdetem az életemet a padlóról. 😢

    • @ildikozsemlye9610
      @ildikozsemlye9610 3 місяці тому +15

      64 évesen kezdtem új életet és most már bölcsen és tapasztalom hogy első vagyok és szeretem Magam, becsülöm így a környezetem is ilyenné vált Most már jön a csodás párom is akivel együtt Egymásért fogunk boldogan élni, mert megerdemlem
      Ügyes erős vagy és vár Rád a boldogság
      Szerető lélek olelesem ❤❤❤❤

    • @csadigabi
      @csadigabi 3 місяці тому +29

      Kedves posztolo,
      Elnezest, hogy én valaszolok, csak szerettem volna a figyelmet felhivni egy nagyon ordito dologra, ami kitunt kristaly tisztan az irasabol. Azt irja, hogy az egyik ex parja sajnos nagyon az anyja hatasa alatt volt és ot valasztotta, mert nem tudott levalni, és mindenben neki akart megfelelni. Na most az eszrevetelem az, hogy ezt tokeletesen jol latja, valoban igy is van, de valamiert azt egyaltalan nem latja, hogy ezek a sorok 100%-ig Onre is ugyanugy vonatkoznak. Az edesanyjat hibaztatja a kapcsolatai tonkremeneteleert, mikozben on elmeletileg egy felnott ember, aki maga dont a parkapcsolataiban torteno dolgokrol, ahogy arrol is, hogy kinek enged beleszolast és kinek nem. Kinek akar megfelelni, a parjanak, vagy az anyukajanak? Ergo, kerem ne haragudjon, hogy ilyen szarazon leirom, de on meg nem nott fel, és nem valt le az anyukajarol meg 54 evesen sem, amig nem latja a sajat szerepet ebben. Ag edesanyja azt teheti meg Onnel, és a kapcsolataival, amit On megenged neki. Semennyivel tobbet. Az ember kepes onmagat megvedeni barkitol, amennyiben felnott és tudatosan gondolkodik, fejleszti az onismeretet.
      Remelem segithettem elindulni egy hosszas hosszas fejlodes utjan, ami elott all. A fiarol: a fiat on szulte, on nevelte olyanna, amilyen lett. A fia nem osszefogott a mamajaval in ellen, hanem ontol azt tanulta egesz eleteben, hogy a mama a szent és amit a mama mond, csak az az igaz és valodi. Tehat a fia tokeletesen olyan, amilyennek on tanitotta a sajat eletevel. Kerem ne haragudjon ra ezert! On az anyja. Az anyanak pedig el kell fogadnia a gyereket szeretettel, mert minden gyerek valamilyensegehez nagyon is hozzajarult az anyja nevelese/gondolkodasa/erzesvilaga/felfogasa/viszonyulasa! Igy on teljes valojaban tovabb el a fiaban, miutan meghal is. Amint lathatja, pont ugyanazt csinalja, amit on is csinal a mai napig, csak mivel önmagára nem lat ra, igy egy masik emberben, jelen esetben az on fiaban, ez mar egy fajdalmas eszrevetel. De amint bevallja, hogy ez is On, és kepes lesz rajta dolgozni, meg fog konnyebbulni, ebben egeszen biztos vagyok. 🙏🏻

    • @Bilikkatalin
      @Bilikkatalin 3 місяці тому +7

      Köszönöm, hogy leírtad amit gondol erről. A fiamra visszatérve nem én haragszunk. De jóba sem vagyunk egymással. A volt férjem családját választotta, mivel én messzebb lakom. Ők mmeg egy helyen egy faluban. Úgy könnyebb. Hogy az unokámat meg hogy nem láthatom át már hosszú folyamat. Ezt nem tudnám leírni. De köszönöm a két észrevételt. Nekem a volt exem fontos volt. De senki nem fogadta el a családomba. De mostmár a saját lábamra álltam, ha tetszik nekik ha nem. Felnőtt nő vagyok az én életem. De azért nem költözünk össze. Ez így jó. Rövid az élet. 😇

    • @Gikngzkng16
      @Gikngzkng16 3 місяці тому +2

      Emberek vagyunk , akik tudnak fejlodni, felismerni dolgokat, elethelyzetek stb .
      Nem az anyjat kene hibaztatnia mindenert , Ő a sajat eletet elte , nem az önet . A sajat eleteert Ön a feleleos. Felismerhette volna , hogy anyuka egy manipulativ stb ember , es kilephetett volna ebbol a korbol. Bar gondolom meg mimdig benne van, mig anyuka el nem megy a tulvilagra...
      Legjobbakat

    • @katalinlaknerneriegler3480
      @katalinlaknerneriegler3480 3 місяці тому +3

      40 év után kellett ráébrednem, hogy az egész család iranyít és ennek köszönhetően elnyomom saját érzéseimet. Külön éltem családommal, de rá kellett jönnöm a lelki kötődések leoldódásához a külön élés nem elég. Felnőttem önmagamhoz és érzéseimhez, így senki nem tud befolyásolnimert saját világomért felelősen kiállok.❤
      Csodákkal teli mindennapokat❣

  • @agnessimon503
    @agnessimon503 4 місяці тому +2

    Köszönöm! Az lenne a kèrdèsem, h a csàszàrral törtènt szülèseimnek lehet e egy transgeneràciòs vetülete. Anyàmat is csàszàroztàk ès ő vègig hàlàsan mesèlte nekünk, ezt. Èletveszèlyes indikàciòròl soha nem beszèlt. Inkàbb ilyenek hallottam tőle, h nővèremnèl akkora hasa volt, h azt mondtàk neki, egy lègy is elcsùcsna rajta, tùl nagy a hasa, meg kell csàszàrozni. Soha nem esett szò vajùdàsròl, bàrmi nemű egyèb indikàciòròl. Engem màr alapbòl csàszàroztak. Èn pedig az elsőt indikàciò nelkül (bezöltött 41 hètre) csäszàroztak, miutàn 1 hètig befektettek ès fàjàsgyengesègre hivatkova minden nap oxitocinnal "indítottak".
    Anyàm eljött egy csàszàrfeldolgozò csoportra is veöem a 2. terhessègemnèl. Ott legnagyobb megdöbbenèsemre elmondta, h nem tàmogatja a hüvelyi szülèsemet, a sajàt pèldàjàbòl kiindulva. A 2 is csàszàr lett, anèlkül, h akartam volna. Ott a gyerek sùlyàra hivatkoztak ès megfèlemlítès volt az eszköz, miszerint a baba vàlla elakadhat, tehàt nem is az első csàszàrral magyaràztàk. A 3. is csàszàr lett, bàr ott a vègsőkig kitartottam, de fàjàsgyengesèg miatt nem vàrtak tovàbb, nagyon bàntalmazò mondatok kísèretèben kertem àt magam az előző kòrhàzba, ahol tudtam, h csàszàr utàn viszont abszolùt baba-mama baràt ellàtàsban lesz rèszem.
    Van a 3 csàszàrom ès anyàm tapasztalatai között összefüggès? Mert egyelőre borzalmas megèlnem, h èn sem tudok szülni, gyereket vilàgra hozni. Ès a legkisebbik màr 8 èves...

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  4 місяці тому +5

      Véleményem szerint (és tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül) semmit sem csorbít egy nő értékén az, hogy milyen módon hozta világra a gyermekét.
      Viszont az, hogy ettől kevesebbnek érzed magad inkább utalhat olyan érzelmi elakadásra, amivel érdemes lenne foglalkozni és ez is könnyen származhat az anyai mintából. Mert az, hogy eltudd magad fogadni teljes értékű nőként, anyaként és nem utolsó sorban emberként, fontosabb lehet, mint az, hogy császárral hoztál világra gyermeket és nem hüvelyi úton.
      Ettől függetlenül lehet összefüggés az édesanyád és a te szülési történeted között.

  • @tinab.9327
    @tinab.9327 Місяць тому +1

    A világért sem beleszólás szándékával írom le, csak egy másik meglátásként: első párkapcsolati mintánk szerintem nem a szülők (átlagos/általános családban) apa-anya, azaz szülők kapcsolata ráhatás. A legelső kapcsolati - és csakis EMBERILEG értve - mintánk, aki megszült, és jó/szerencsés esetben életünk első éveiben (0-tól 3/5 éven át) nevelői hatások sorát fejti ki ránk, az az édesanya, aki világra hozott.
    Másodsorban, tudatos eszmélésünktől , amikor már vannak emlékképeink, -foszlányaink - ez kinél mikor fejlődik ki, 1, másfél éves kor - találkozunk, érzékeljük tudatosan a szülőpár, (átlagos/általános családban) apa-anya viszonylatot, kapcsolatot, és tesszük mintává. És - meglátásom - tinédzserkortól számított (már akinek van/volt) ilyen párkapcsolata, (átlagos/normális helyzetben másik nemmel) már ez a befolyásoló. Ez az első párkapcsolatról vett mintánk - szerintem. De MINDKETTŐNÉL dönthetünk, választhatunk a másolás, vagy megváltoztatás/elutasítás között.
    Harmadik ilyen téma, hogy véleményem szerint lelkileg sokkal kevésbé van ráhatás, vagy ok-okozati összefüggés, teherbeesés kérdésében, mint hormonális okok miatt.

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  Місяць тому

      Köszönöm az óvatos felvezetést, de itt nyugodtan lehet akár kritikát is megfogalmazni, nem veszem rossz néven. :)
      Nem biztos, hogy jól értem a felvetést, mert nem igazán értem a különbséget. Ettől függetlenül annyit hozzátennék, hogy hipnózisban előjött tapasztalatok alapján azt állítom, hogy mivel az anya testén keresztül már magzati korban is lehet legalábbis érzelmi lenyomata annak, ahogy az anyánk megéli a párkapcsolatát, ezért valójában ez lenne talán a legelső "párkapcsolati élmény", amit aztán a többi interakció a szülők párkapcsolatával tovább erősít.
      Ezektől is persze el lehet térni, csak főleg még fiatalabb korban kevesebb tudatosság szorult az emberbe annál, hogy felismerje a többségében nem tudatos mintáit és képes legyen azoktól eltérni.

  • @esztermarciberci
    @esztermarciberci 3 місяці тому +1

    Nem hinni, TUDNI"""" kellene (A "hit" elvezethet a tudatossághoz.....?., (kérdés miben hiszel....tudás nélkül nincs semmi..csak MÁTRIX...napjainkban IS A VALÓSÁGHOZ TUDÁSHOZ JUTÁS ÜLDÖZÖTT, MINT MÉG SOHA!!!! SZERETETTEL ESZTER

  • @karcsig9618
    @karcsig9618 3 місяці тому +1

    Olyan hogy "Tudat alatt", nem létezik. Ha meditációt gyakorol, ill. oktat (?) ezt tudhatná... Minden a Tudat, vagyis az abszolutum. Az hogy nem észleljük, nem tapasztaljuk közvetlenül az a figyelem hiánya.... Szomoru hogy ilyen dolgokat el kell mondani az embereknek, én kérek elnézést. Az önreflexió hiányán ez az előadás sem fog segiteni... és ahogy belenéztem a többibe az sem...

    • @INVERSUM
      @INVERSUM  3 місяці тому +19

      A téma fogalomtára elég vegyes, ezért lényegében bármibe bele lehet kötni, de nem biztos, hogy érdemes ennél leragadni.
      A hipnózis, ami nekem az alapokat adta, használja a "tudatalatti" fogalmát, ahogy a klasszikus pszichológia is, mert kétség kívül vannak olyan folyamatok az elménkben, amiket nem tudatosan szabályozunk (például szívritmus, vérnyomás, érzelmi reakciók...stb.)
      A más fogalomrendszer nem jelenti azt, hogy az egyik megközelítésnek igaza van, a másiknak pedig nincs. De hogy a hozzászólót idézzem: "Szomorú hogy ilyen dolgokat el kell mondani az embereknek, én kérek elnézést."

    • @zsuzsannanagy6335
      @zsuzsannanagy6335 3 місяці тому +8

      Gratulálok a Doktor Úrnak, frappàns a válasz!