Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy rátalálhattam a kegyelem által Karesz tanításaira, mert több mint 20 év HGY után, amit 6 éve elhagytam, a gyógyulás útjára léphettem, most 2024-ben! Dicsősség az Úrnak! 🙏
Isten jelenlétében élni anyi ,mint a jelenben élni ,a mostban, ebben a pillanatban ,ahol nincs múlt ,és nincs jövő, nincs egó ,nincs előítélet ,nincs megtanult gondolatok ,nincs vélemény ,.Csak a végtelen nyugalom ,és végtelen béke ,a gozmosz része vagy, tehát beléptél Isten országába, ami köztünk van, itt, és most . ami nem látható . Ez isten jelenléte ,minden más csak Illúzió a világban . 1 János 2:27 És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne. Ha ezt valaki meg kapja mindent meg kap mert megvilágosodik és elkezd isten jelenlétében élni ,ahhol nincs múlt, nincs jövő ,ha nem a jelen van , itt ,és most .az egyik legnehezebb dolog megragadni a valóságot ,a jelenben élni egyenlő isten jelenlétében élni .
Ez nagyon kellett nekem Folyton a múltban vagyok nem tudok a jelenben lenni pedig nagyon szeretem istent a kegyelméből és gyonyorkodom a jelenlétében és ez kellett nekem hogy tudjam mi az amit szeret 🤩
Kedves Karcsi csodalatos tanítás!!!millió köszönet !!!Nagyon hiányzik a személyed az a kedvessége Istennek kegyelme szerelme,amit rajtad keresztül közvetített a Megváltó Úr Jézusunk.
Szia Karesz! Nagyon csodálatos összefoglaló, felemelt, épített. Szeretném meghallgatni azt a tanítást, amit említettél, h már 30 szor nézted meg. Lszi ird meg h kell irnom helyesen, mert nem találom. Nagyon köszönöm. Isten áldjon és őrízzen továbbra is.
Drága Atyám,kérlek helyezd a szívembe Jézus szeretetét! Szeretlek Uram és köszönöm hogy ez már a miénk! Nagyszerű volt ,kedves Karcsi áldjon meg az Úr...és most sírás van.Sokat sírok én is,bár vannak akik szerint ez nem jó,de nem érdekel! Nagyon szeretem a prédikációidat!
Kedves Karesz nagyon szeretlek hallgatni, sok kijelentést kapok rajtad keresztül, áldott embere vagy az ÚRNAK . Hiszem élőben is tudlak hallgatni és el tudok jutni hozzátok .
6 років тому
Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást ! MICSODA HAGYATÉK !! Hallelujah, Ámen !
Drága Karcsi! mennyire igaz,de hiszem hogy kegyelméből változunk....hogy agape szeretettel tudjuk egymást szeretni...mert nincs nagyobb dolog mint a szeretetben való járás
Dicsoseg Istenek Ez nagy igazsag at mentem ezen mi d en es csaladom! Az ur nyisa fel mindenki szemet es formalja a szivuket mert nagy be csapas van most az utolso idokben amibe az emberek belebonyolodnak anyira hogy mar n tudjak mere tartanak szeretie oket az Isten?Igen szeret Isten ugy ahogy vagy! Es hagydra magad es csaladodat! Ne koves senki mast csak krisztust aki a te szivedbe feltamadot!
Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy rátalálhattam a kegyelem által Karesz tanításaira, mert több mint 20 év HGY után, amit 6 éve elhagytam, a gyógyulás útjára léphettem, most 2024-ben! Dicsősség az Úrnak! 🙏
Dicsőség azÚrnak!❤
Isten jelenlétében élni anyi ,mint a jelenben élni ,a mostban, ebben a pillanatban ,ahol nincs múlt ,és nincs jövő, nincs egó ,nincs előítélet ,nincs megtanult gondolatok ,nincs vélemény ,.Csak a végtelen nyugalom ,és végtelen béke ,a gozmosz része vagy, tehát beléptél Isten országába, ami köztünk van, itt, és most . ami nem látható . Ez isten jelenléte ,minden más csak Illúzió a világban . 1 János 2:27
És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne. Ha ezt valaki meg kapja mindent meg kap mert megvilágosodik és elkezd isten jelenlétében élni ,ahhol nincs múlt, nincs jövő ,ha nem a jelen van , itt ,és most .az egyik legnehezebb dolog megragadni a valóságot ,a jelenben élni egyenlő isten jelenlétében élni .
Ez nagyon kellett nekem
Folyton a múltban vagyok nem tudok a jelenben lenni pedig nagyon szeretem istent a kegyelméből és gyonyorkodom a jelenlétében és ez kellett nekem hogy tudjam mi az amit szeret 🤩
Csodálatos drága tanítás ! Nevel ,tanít, vígasztal, gyógyít ! Köszönöm ! Áldottak vagytok ! Halleluja, Ámen !
Nagyon szeretem hallgatni a tanításaid ! Lenyűgöz , megnyugtat ! Szinte szedál ! Áldott vagy Karesz ! Nagyon hiányzol ! Hallelujah, Ámen !
Köszönöm -e drága tanítást ! Legyen áldott emléke ! Halleluja, Ámen !
Hihetetlen ,hogy mennyire erezte ,hogy elljon erte az Ur. Nyugodj bekeben Jezussal.Amen
Kedves Karcsi csodalatos tanítás!!!millió köszönet !!!Nagyon hiányzik a személyed az a kedvessége Istennek kegyelme szerelme,amit rajtad keresztül közvetített a Megváltó Úr Jézusunk.
Itt kéne légy köztünk hogy újra és újra folyton folyvást magunkhoz vegyuk a lelked gyümölcseit.
Áldjon meg Téged az Úr újra és újra.
Köszönöm!
Megrendítő, csodálatos ! Áldott vagy Karesz ! Hallelujah, Ámen !
Drága Jézus köszönöm,hogy úgy szeretsz és te mindig megbocsájtasz....Hallelujah!!!jó vagy Uram!!
Szia Karesz! Nagyon csodálatos összefoglaló, felemelt, épített. Szeretném meghallgatni azt a tanítást, amit említettél, h már 30 szor nézted meg. Lszi ird meg h kell irnom helyesen, mert nem találom. Nagyon köszönöm. Isten áldjon és őrízzen továbbra is.
Don Mohler A szeretet ereje
❤❤❤❤❤❤❤
Áldás , áldás !
Ámen
Isten jelenléte legcsodálatosabb dolog
Nagyszerű prédikáció!!Istenem segits szeretni!
Drága Atyám,kérlek helyezd a szívembe Jézus szeretetét! Szeretlek Uram és köszönöm hogy ez már a miénk! Nagyszerű volt ,kedves Karcsi áldjon meg az Úr...és most sírás van.Sokat sírok én is,bár vannak akik szerint ez nem jó,de nem érdekel! Nagyon szeretem a prédikációidat!
De jó !!
ÁMEN!
💖
Kedves Karesz nagyon szeretlek hallgatni, sok kijelentést kapok rajtad keresztül, áldott embere vagy az ÚRNAK . Hiszem élőben is tudlak hallgatni és el tudok jutni hozzátok .
Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást ! MICSODA HAGYATÉK !! Hallelujah, Ámen !
AMEN.
🎆🎆🎆🎆🎆🎆💗💗💗💗💗💖💖💖
Oh Karesz de hiányzol. Találkozunk majd.
Csodas:)
Drága Karcsi! mennyire igaz,de hiszem hogy kegyelméből változunk....hogy agape szeretettel tudjuk egymást szeretni...mert nincs nagyobb dolog mint a szeretetben való járás
Igen jó kimondani . Csak jusson eszembe.
Ez az
Dicsoseg Istenek
Ez nagy igazsag at mentem ezen mi d en es csaladom!
Az ur nyisa fel mindenki szemet es formalja a szivuket mert nagy be csapas van most az utolso idokben amibe az emberek belebonyolodnak anyira hogy mar n tudjak mere tartanak szeretie oket az Isten?Igen szeret Isten ugy ahogy vagy! Es hagydra magad es csaladodat! Ne koves senki mast csak krisztust aki a te szivedbe feltamadot!
Nem
Akarok
Szolni
Inkább az átkozódás........ sajnos, és ragadós...