Dr. Hidán Csaba előadásait mindig örömmel nézem,hallgatom, tárgyilagos jól emészthető a nem hozzáértő is megérti. Nem beszél a levegőbe, minden állítást igazol sok ilyen ember kell az országnak.
:) nagyon szeretem a Csabát a 90 évek elején az ELTE koliban lakott ha jól emlékszem a 7 emeleten és televolt a szobája már akkor mindenféle harci eszközzel. Ugyan így mindent elmondott már akkor :) ezelőtt 30 éve
Harckocsi típusváltozatok T-34/85 1940-es modell (Német jelölés: T-34/76A) - Az L-11-es 76,2 mm-es löveggel gyártották, mely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 1941-es modell (Német jelölés: T-34/76B) - Az előzőnél sokkal jobb L-34-es 76,2 mm-es löveggel, nehezebb páncélzattal és öntöttvas toronnyal gyártották. Ára: 269 500 rubel.[forrás?] 1942-es modell (Német jelölés: T-34/76C) - Több, kisebb jelentőségű változtatást vezettek be a könnyebb gyárthatóság és az alacsonyabb költségek érdekében. A vezető újfajta búvónyílást kapott, a lánctagok formáját módosították. Az alváz oldalsó páncélzatát 40 mm-ről 45 mm-re növelték. A gumihiány miatt új, teljes egészében acél futógörgőket alkalmaztak. A hiány enyhültével az első és az utolsó futógörgő ismét gumírozott lett. Ára: 193 000 rubel.[forrás?] 1943-as modell (Német jelölés: T-34D, E és F) - Újratervezett, nagyobb, hatszögletű toronnyal gyártották, melynek homlokpáncélzata 70 mm, oldalsó páncélzata pedig 52 mm volt. A németek Mickey Mouse-nak hívták, mert a tornyon lévő két búvónyílás kinyitott, kerek fedele meghökkentően emlékeztetett a Disney-figura füleire. A későbbi változat parancsnoki kupolát kapott. Ellentétben a korábbi változatokkal, az 1943-as modelleknek már 75-80%-a fel volt szerelve rádióval. T-34/57 - Kevesebb mint 324 db T-34-est 1941-ben és 1943-1944. folyamán a ZiSZ-4-es 57 mm-es löveggel szereltek fel és páncélvadászként használtak. Néhányuk részt vett a moszkvai csatában. T-34-85 1943-as modell (Német jelölés: T-34/85) - 1944 február-márciusban kis sorozatban gyártott változat, a D-5T 85 mm-es löveggel és továbbfejlesztett, háromszemélyes toronnyal. T-34-85 1944-es modell (Német jelölés: T-34/85) - Az egyszerűbb ZiSZ-SZ-53-as 85 mm-es löveggel gyártották. Panzerkampfwagen T-34(r) - Németország által zsákmányolt T-34-esek. Története: A T-34 fejlesztéséhez a J. Walter Christie, amerikai harckocsitervező prototípusai szolgáltak alapul, melyeket, miután az Egyesült Államok hadserege nem vásárolta meg tőle, eladott a Szovjetuniónak. A T-34-esek egyik fontos eleme a Christie-féle futómű speciálisan átdolgozott változata lett. A harckocsi egyik legfőbb technológiai újítása az öntött torony és a teljes egészében hegesztett páncéltest volt. A 30-as évek harckocsijait jellemzően benzinmotorok hajtották, a T-34-be ezzel szemben diesel-motort építettek, ezzel sikerült növelni a harckocsi hatótávolságát, valamint csökkenteni a tűzveszélyt. A 38 liter hengerűrtartalmú V-2 típusú V12 hengerelrendezésű öntött alumínium blokkos motor főkonstruktőre Konsztantyin Cselpan (1899-1938) volt. A T-34 esetében sikerült megteremteni a harckocsikat jellemző három alapvető tulajdonság - mozgékonyság, tűzerő, páncélvédettség - összhangját. A fejlesztést 1936-ban kezdték meg Mihail Koskin[1] vezetésével, és az első két prototípus 1940 januárjára készült el. A tervezők a két prototípussal Harkovból Moszkvába hajtottak, hogy a Kreml urai előtt így bizonyítsák a harckocsi rendkívül jó menettulajdonságait. Ezután az akkor már elcsendesedett finn frontra irányították, ahol a Mannerheim-vonal elhagyott bunkereinek szétlövésével demonstrálták a T-34-es tűzerejét. Végül a harckocsik Minszken és Kijeven keresztül tértek vissza Harkovba. Sajnálatos módon Koskin[1] nem rendelkezett olyan kiváló ellenálló-képességgel, mint tankjai, és 1940. szeptember 26-án belehalt a tüdőgyulladásba, amit a rendkívül megerőltető téli próbák alatt szerzett. Helyét Alekszandr Morozov[2] vette át. A tank sorozatgyártása a tervek szerint 1940 júniusában indult volna meg, és Harkovban 500, Sztálingrádban pedig 100 T-34-est gyártottak volna az év végéig. Kulik marsall intrikái miatt azonban a tervezett 600 példányból csupán 115-öt sikerült legyártani 1940 decemberéig. 1941-ben összesen 2800 T-34-es gyártását tervezték, melyből 1800 Harkovban, 1000 pedig Sztálingrádban készült volna. A gyártás egyszerűsítése érdekében Vlagyimir Nyicenko egy 52 mm páncélvastagságú öntött tornyot tervezett a harckocsihoz, a hegesztett torony kiváltására. 1941 tavaszán korlátozott számú példányt már ezzel az öntött toronnyal szereltek fel. Az 1941. június 22-i német támadásig 1225 db T-34-est sikerült legyártani, melyből 967 került ki a csapatokhoz az invázió kezdetéig. A T-34 egyszerűen és olcsón gyártható típus volt.[3] A T-34 csak közvetlen közelről tudta kilőni a német Panzerkampfwagen VI-ot, a német technikai fölényt ellensúlyozta az orosz harckocsik mennyisége. A német páncélosok (Tiger és a Panther) felülmúlták páncélvédettség és tűzerő szempontjából. Az orosz mérnökök 1943-ban az eredetileg légvédelmi ágyúnak készült 85 mm-es űrméretű L/51,5-es harckocsiágyút szereltek bele, amelynek páncéltörő képessége 914 méterről 30°-os becsapódási szög esetén is elérte a 95 millimétert. A szovjet mérnökök szerint ez elegendő volt a Tigrisek ellen, amelyeknek ugyan 110 mm-es homlokpáncéljuk volt, de azok függőlegesen álltak, így a becsapódási szög általában nem nagyon tért el a 90°-tól. 1941 nyarán a németeket sokkolta a T-34-esekkel és KV-1-esekkel történő találkozás. 37 mm-es páncéltörő lövegük teljesen hatástalannak bizonyult e harckocsik ellen, lövedékei valósággal lepattantak róluk. Volt olyan T-34 amely 24 találatot kapott és még folytatta a tüzelést. A Panzer III-as harckocsiknak szemtől szemben szintén nem volt esélyük a T-34-esek és KV-1-esek ellen. A szovjetek mégsem tudták kiaknázni minőségi fölényüket és az új harckocsik java része úgy veszett oda, hogy semmi hatást sem tudott gyakorolni a hadjárat menetére. Ennek számos oka volt. A harckocsik személyzetének gyenge kiképzettsége, a rádiók hiánya, a lőszerhiány, a pótalkatrészek és műszaki mentőjárművek hiánya. A szűk, kétszemélyes toronyban a harckocsiparancsnoknak kellett a löveg célzását is végezni, így a tényleges parancsnoki teendőkre nemigen maradt ideje. A sztálini tisztogatások miatt hiányoztak a hozzáértő, tapasztalt tisztek is. A katlanokban rekedt szovjet harckocsik nagy részével a német zuhanóbombázók végeztek. Mindeközben a T-34-esek folyamatos gyártása is nagy nehézségekbe ütközött. 1941 júliusában megkezdődött a gyárak Urálon túlra telepítése. Augusztus második felében a Harkovi Mozdonygyárat (183. sz. gyár) elkezdték Nyizsnyij Tagilba telepíteni, ahol Uralvagon (183. sz. gyár) néven kezdett újra termelni, de az első harckocsi csak december 20-án gördülhetett le a szerelősorról. A kieső termelés kompenzálására a gorkiji Krasznoje Szormovo gyárban is megkezdődött a T-34-esek gyártása. Az első harckocsikat novemberben kapta meg innen a Moszkvai Front. Az omszki 174. sz. gyár is ráállt T-34-es alkatrészek gyártására. 1941 második felében 1.886 db T-34-es készült el, java részük Sztálingrádban. Amikor a német 6. hadsereg Sztálingrád felé tört előre, nyilvánvalóvá vált, hogy a gyártást innen is át kell helyezni, bár a munkások a traktorgyárban, ahol az 1942 nyaráig legyártott T-34-esek 42%-a készült, szinte az utolsó pillanatig, 1942 szeptemberéig folytatták a termelést. Októbertől a szverdlovszki Uralmas gyárban folytatódott a gyártás. A tornyot átalakították három fősre. A parancsnok függetlenítése növelte a típus hatékonyságát. 1940 és 1944 között, több mint 35 000 T-34/76 típusú harckocsit gyártottak le. Két fő változata a T-34/76 és a T-34/85 volt. Előbbi 76,2 mm-es, utóbbi 85 mm-es löveggel rendelkezett. A háború után a Szovjetunió leállította sorozatgyártását, és a T-44-es illetve T-54-es típusokkal váltotta fel. Lengyelországban és Csehszlovákiában viszont még számos T-34/85-öst gyártottak az 1950-es években. Ezek egy része számos hidegháborús konfliktusnak résztvevője lett.
Jó volt a T-34-es, csak egyel korábbi világháborúban kellett volna bevetni, a németek tizesével lőtték ki őket. Igaz, hogy a Tigris kb. 10 km/h-val lassabb volt, de a páncélzat és a nagy tűzerő hatékonyságát a legjobban bizonyítja, hogy egy év telt el az első bevetés és a tank előszöri elfogása között, gyakorlatilag érinthetetlen volt.
Én inkább abban látom a T-34-es hatalmas veszteségrátájának az okát, hogy a szovjet harckocsizók kiképzése a közelébe sem ért a németekének. Sokkalkönnyebb legyártani egy jó harkocsit, mint bele ültetni egy megfelelően kiképzett személyzetet. A T-34-es egyetlen komoly hátránya az volt,hogy az első változatokat nem látták el rádióval, így harc közben nem nagyon tudtak kommunikálni egymással. Továbbá a parancsnok egyben lövegkezelő is volt, így harc közben megszűnt a több irányba való figyelés lehetősége. Magyar harckocsizók volt hogy szinte saját veszteség nélkül lőttek ki T-34-eseket a maguk kis T-38-as könnyűpáncélosaikkal, mert harc közben ez az amúgy nagyszerű harckocsi gyakorlatilag "megvakult".
Érdemes azért vetni egy pillantást az páncélátütési táblázatokra is a lövegeket illetően. A 88-as ágyú még 3-4 km-ről is veszélyes volt. A páncéltörő (PaK) verziója pedig 1991-ig tartotta a legtávolabbi tankkilövés rekordját, amit 4600 méterről értek el egy IS-2-vel szemben.
![Lp. Сердце Вселенной #60 РОЖДЕНИЕ ЛОЛОЛОШКИ [Финал] • Майнкрафт](http://i.ytimg.com/vi/YoR0pAV9FVQ/mqdefault.jpg)
Dr. Hidán Csaba előadásait mindig örömmel nézem,hallgatom, tárgyilagos jól emészthető a nem hozzáértő is megérti. Nem beszél a levegőbe, minden állítást igazol sok ilyen ember kell az országnak.
:) nagyon szeretem a Csabát a 90 évek elején az ELTE koliban lakott ha jól emlékszem a 7 emeleten és televolt a szobája már akkor mindenféle harci eszközzel. Ugyan így mindent elmondott már akkor :) ezelőtt 30 éve
Ez a vércsatorna- dolog valahonnan külföldről jöhet. Angolban is használják így: bloodgroove
Harckocsi típusváltozatok
T-34/85
1940-es modell (Német jelölés: T-34/76A) - Az L-11-es 76,2 mm-es löveggel gyártották, mely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
1941-es modell (Német jelölés: T-34/76B) - Az előzőnél sokkal jobb L-34-es 76,2 mm-es löveggel, nehezebb páncélzattal és öntöttvas toronnyal gyártották. Ára: 269 500 rubel.[forrás?]
1942-es modell (Német jelölés: T-34/76C) - Több, kisebb jelentőségű változtatást vezettek be a könnyebb gyárthatóság és az alacsonyabb költségek érdekében. A vezető újfajta búvónyílást kapott, a lánctagok formáját módosították. Az alváz oldalsó páncélzatát 40 mm-ről 45 mm-re növelték. A gumihiány miatt új, teljes egészében acél futógörgőket alkalmaztak. A hiány enyhültével az első és az utolsó futógörgő ismét gumírozott lett. Ára: 193 000 rubel.[forrás?]
1943-as modell (Német jelölés: T-34D, E és F) - Újratervezett, nagyobb, hatszögletű toronnyal gyártották, melynek homlokpáncélzata 70 mm, oldalsó páncélzata pedig 52 mm volt. A németek Mickey Mouse-nak hívták, mert a tornyon lévő két búvónyílás kinyitott, kerek fedele meghökkentően emlékeztetett a Disney-figura füleire. A későbbi változat parancsnoki kupolát kapott. Ellentétben a korábbi változatokkal, az 1943-as modelleknek már 75-80%-a fel volt szerelve rádióval.
T-34/57 - Kevesebb mint 324 db T-34-est 1941-ben és 1943-1944. folyamán a ZiSZ-4-es 57 mm-es löveggel szereltek fel és páncélvadászként használtak. Néhányuk részt vett a moszkvai csatában.
T-34-85 1943-as modell (Német jelölés: T-34/85) - 1944 február-márciusban kis sorozatban gyártott változat, a D-5T 85 mm-es löveggel és továbbfejlesztett, háromszemélyes toronnyal.
T-34-85 1944-es modell (Német jelölés: T-34/85) - Az egyszerűbb ZiSZ-SZ-53-as 85 mm-es löveggel gyártották.
Panzerkampfwagen T-34(r) - Németország által zsákmányolt T-34-esek.
Története:
A T-34 fejlesztéséhez a J. Walter Christie, amerikai harckocsitervező prototípusai szolgáltak alapul, melyeket, miután az Egyesült Államok hadserege nem vásárolta meg tőle, eladott a Szovjetuniónak.
A T-34-esek egyik fontos eleme a Christie-féle futómű speciálisan átdolgozott változata lett. A harckocsi egyik legfőbb technológiai újítása az öntött torony és a teljes egészében hegesztett páncéltest volt. A 30-as évek harckocsijait jellemzően benzinmotorok hajtották, a T-34-be ezzel szemben diesel-motort építettek, ezzel sikerült növelni a harckocsi hatótávolságát, valamint csökkenteni a tűzveszélyt. A 38 liter hengerűrtartalmú V-2 típusú V12 hengerelrendezésű öntött alumínium blokkos motor főkonstruktőre Konsztantyin Cselpan (1899-1938) volt.
A T-34 esetében sikerült megteremteni a harckocsikat jellemző három alapvető tulajdonság - mozgékonyság, tűzerő, páncélvédettség - összhangját.
A fejlesztést 1936-ban kezdték meg Mihail Koskin[1] vezetésével, és az első két prototípus 1940 januárjára készült el. A tervezők a két prototípussal Harkovból Moszkvába hajtottak, hogy a Kreml urai előtt így bizonyítsák a harckocsi rendkívül jó menettulajdonságait. Ezután az akkor már elcsendesedett finn frontra irányították, ahol a Mannerheim-vonal elhagyott bunkereinek szétlövésével demonstrálták a T-34-es tűzerejét. Végül a harckocsik Minszken és Kijeven keresztül tértek vissza Harkovba. Sajnálatos módon Koskin[1] nem rendelkezett olyan kiváló ellenálló-képességgel, mint tankjai, és 1940. szeptember 26-án belehalt a tüdőgyulladásba, amit a rendkívül megerőltető téli próbák alatt szerzett. Helyét Alekszandr Morozov[2] vette át.
A tank sorozatgyártása a tervek szerint 1940 júniusában indult volna meg, és Harkovban 500, Sztálingrádban pedig 100 T-34-est gyártottak volna az év végéig. Kulik marsall intrikái miatt azonban a tervezett 600 példányból csupán 115-öt sikerült legyártani 1940 decemberéig. 1941-ben összesen 2800 T-34-es gyártását tervezték, melyből 1800 Harkovban, 1000 pedig Sztálingrádban készült volna. A gyártás egyszerűsítése érdekében Vlagyimir Nyicenko egy 52 mm páncélvastagságú öntött tornyot tervezett a harckocsihoz, a hegesztett torony kiváltására. 1941 tavaszán korlátozott számú példányt már ezzel az öntött toronnyal szereltek fel. Az 1941. június 22-i német támadásig 1225 db T-34-est sikerült legyártani, melyből 967 került ki a csapatokhoz az invázió kezdetéig.
A T-34 egyszerűen és olcsón gyártható típus volt.[3] A T-34 csak közvetlen közelről tudta kilőni a német Panzerkampfwagen VI-ot, a német technikai fölényt ellensúlyozta az orosz harckocsik mennyisége. A német páncélosok (Tiger és a Panther) felülmúlták páncélvédettség és tűzerő szempontjából.
Az orosz mérnökök 1943-ban az eredetileg légvédelmi ágyúnak készült 85 mm-es űrméretű L/51,5-es harckocsiágyút szereltek bele, amelynek páncéltörő képessége 914 méterről 30°-os becsapódási szög esetén is elérte a 95 millimétert. A szovjet mérnökök szerint ez elegendő volt a Tigrisek ellen, amelyeknek ugyan 110 mm-es homlokpáncéljuk volt, de azok függőlegesen álltak, így a becsapódási szög általában nem nagyon tért el a 90°-tól.
1941 nyarán a németeket sokkolta a T-34-esekkel és KV-1-esekkel történő találkozás. 37 mm-es páncéltörő lövegük teljesen hatástalannak bizonyult e harckocsik ellen, lövedékei valósággal lepattantak róluk. Volt olyan T-34 amely 24 találatot kapott és még folytatta a tüzelést. A Panzer III-as harckocsiknak szemtől szemben szintén nem volt esélyük a T-34-esek és KV-1-esek ellen. A szovjetek mégsem tudták kiaknázni minőségi fölényüket és az új harckocsik java része úgy veszett oda, hogy semmi hatást sem tudott gyakorolni a hadjárat menetére. Ennek számos oka volt. A harckocsik személyzetének gyenge kiképzettsége, a rádiók hiánya, a lőszerhiány, a pótalkatrészek és műszaki mentőjárművek hiánya. A szűk, kétszemélyes toronyban a harckocsiparancsnoknak kellett a löveg célzását is végezni, így a tényleges parancsnoki teendőkre nemigen maradt ideje. A sztálini tisztogatások miatt hiányoztak a hozzáértő, tapasztalt tisztek is. A katlanokban rekedt szovjet harckocsik nagy részével a német zuhanóbombázók végeztek.
Mindeközben a T-34-esek folyamatos gyártása is nagy nehézségekbe ütközött. 1941 júliusában megkezdődött a gyárak Urálon túlra telepítése. Augusztus második felében a Harkovi Mozdonygyárat (183. sz. gyár) elkezdték Nyizsnyij Tagilba telepíteni, ahol Uralvagon (183. sz. gyár) néven kezdett újra termelni, de az első harckocsi csak december 20-án gördülhetett le a szerelősorról. A kieső termelés kompenzálására a gorkiji Krasznoje Szormovo gyárban is megkezdődött a T-34-esek gyártása. Az első harckocsikat novemberben kapta meg innen a Moszkvai Front. Az omszki 174. sz. gyár is ráállt T-34-es alkatrészek gyártására. 1941 második felében 1.886 db T-34-es készült el, java részük Sztálingrádban.
Amikor a német 6. hadsereg Sztálingrád felé tört előre, nyilvánvalóvá vált, hogy a gyártást innen is át kell helyezni, bár a munkások a traktorgyárban, ahol az 1942 nyaráig legyártott T-34-esek 42%-a készült, szinte az utolsó pillanatig, 1942 szeptemberéig folytatták a termelést. Októbertől a szverdlovszki Uralmas gyárban folytatódott a gyártás. A tornyot átalakították három fősre. A parancsnok függetlenítése növelte a típus hatékonyságát.
1940 és 1944 között, több mint 35 000 T-34/76 típusú harckocsit gyártottak le. Két fő változata a T-34/76 és a T-34/85 volt. Előbbi 76,2 mm-es, utóbbi 85 mm-es löveggel rendelkezett. A háború után a Szovjetunió leállította sorozatgyártását, és a T-44-es illetve T-54-es típusokkal váltotta fel. Lengyelországban és Csehszlovákiában viszont még számos T-34/85-öst gyártottak az 1950-es években. Ezek egy része számos hidegháborús konfliktusnak résztvevője lett.
Jó volt a T-34-es, csak egyel korábbi világháborúban kellett volna bevetni, a németek tizesével lőtték ki őket. Igaz, hogy a Tigris kb. 10 km/h-val lassabb volt, de a páncélzat és a nagy tűzerő hatékonyságát a legjobban bizonyítja, hogy egy év telt el az első bevetés és a tank előszöri elfogása között, gyakorlatilag érinthetetlen volt.
Én inkább abban látom a T-34-es hatalmas veszteségrátájának az okát, hogy a szovjet harckocsizók kiképzése a közelébe sem ért a németekének. Sokkalkönnyebb legyártani egy jó harkocsit, mint bele ültetni egy megfelelően kiképzett személyzetet.
A T-34-es egyetlen komoly hátránya az volt,hogy az első változatokat nem látták el rádióval, így harc közben nem nagyon tudtak kommunikálni egymással. Továbbá a parancsnok egyben lövegkezelő is volt, így harc közben megszűnt a több irányba való figyelés lehetősége. Magyar harckocsizók volt hogy szinte saját veszteség nélkül lőttek ki T-34-eseket a maguk kis T-38-as könnyűpáncélosaikkal, mert harc közben ez az amúgy nagyszerű harckocsi gyakorlatilag "megvakult".
Érdemes azért vetni egy pillantást az páncélátütési táblázatokra is a lövegeket illetően. A 88-as ágyú még 3-4 km-ről is veszélyes volt. A páncéltörő (PaK) verziója pedig 1991-ig tartotta a legtávolabbi tankkilövés rekordját, amit 4600 méterről értek el egy IS-2-vel szemben.
80-85 cm hosszu
penge szélessége 3-3.5 cm
vastagsága 6 cm
nem sok az kicsit??:)
Bibliai Magyarok ??? >>> UA-cam > ARCODEAUS Talpra Magyar !!!