A volt főnököm par ezer forinton is kepes volt spórolni ugy hogy otthon 4 auto,egy 300 nm-es haz,illetve egy másik hajózási vállalkozása is van. Elküldött engem a 3 gyerekes családapát mondvan nem tud munkát adni ,2 hetem volt másikat találni, decemberben 2022-ben. 23 tavaszàra minden kollégám elment aki még ott volt kivéve a felszopó kisasszonyt az irodàn. Felvettek 2 szerelot,2 honap utan elmentek ,aztan megint 3-at ugy hogy egyikük sem tud tornyot màszni (mikrohullámú cég) . Azon kepes volt velem veszekedni a főnök hogy neki miért kell bejàràst fizetni mert eddig mindenki helybeli volt,mondom akkor minek vettél fel bazdmeg. Azóta egy elektronikai cégnél vagyok operàtor , kétszer annyi pénzért és három műszakban ugyan de több a szabadidőm mivel általában hétvégén nem dolgozunk , sőt ünnepnapokon sem. Soha többet nem megyek maszekhoz ,ott bassza meg a tetves kurva anyjàt az összes, már elnézést.
A fizuval kapcsolatba. (16:40) Sok olyan hely van ahol hiába dolgozol többet mint amennyi a fizud. Se emelés se köszönet. A túlmunka a természetes. És ezen helyek vannak többségben. Szóval lehet szépeket mondani, de a valóság úgyis pofon vág.
Te döntöd el, hogy hol dolgozol nem? Ha látod, hogy ez megy akkor lehet munkahelyet váltani, ha tényleg értesz a munkakörödhöz akkor előbb utóbb meg fogod találni azt a helyet ahol megbecsülnek
@@TimcaB93 Persze ez így van. Mindennek megvan az ára, ha nem vagy megbecsülve a munkahelyeden és a környének nincs más ilyen opció és nem akarod, hogy 30-40 évig kihasználva érezd magad jobb még az elején elköltözni. Ez sajnos ilyen vagy megszoksz vagy megszöksz
@@szabozoltan3165 ok. De az mind idő amig ez kiderül. És felvételkor bizony nézik, hogy hány munkahelyed volt már. Fiatalon amikor még nem igen számít, konnyebben dobbant az ember, de akkor is 1.5...2 év/munkahely.
28:35 Én is ilyen voltam. 10 évig dolgoztam az adott munkahelyemen, nagyon sok mindent megtettem, megvalósítottam, bevezettem amitől fejlődött. Kaptam 1-2 dicséretet, de ennyi, nem volt gond, elég volt ez nekem. Aztán az utolsó 2 évben nem tudom miért, de én voltam a legutolsó sz*rdarab, ahol csak tudtak belém kötöttek, nehezítették az életemet. Nem akartam elmenni, mert emlékeztem az előző 8 évre, hogy mennyire szép és jó volt és az emlékek miatt még jó volt bejárni. Majd eljöttem, mert más helyről kaptam egy 1,5x fizetési ajánlatot. Onnantól kezdve pedig lábtörlő lettem, aki eddig közömbösen viselkedett velem, már az a valaki is lenézett. Örömmel jöttem el onnan. Az utódom fele annyit sem tesz meg nekik, immáron visszasírnak.
Így szokott ez lenni… de legalabb erkölcsi ertelemben te jottel ki győztesen. Es vegulis “ a nap vegen “ csak ez szamit, hogy itteni szófordulattal éljek - a tükörbe nézve. Velem is megesett, kesobb pedig harmadik féltől hallottam vissza, hogy bezzeg en milyen fasza voltam, fele annyi loveert mint az utódom. Na igen, eso utan köpönyeg.
28:30 Nekem volt egy ilyen munka társam, aki iskolás kora óta ismerte a főnökét, és valóban nagyon sokat le tett neki az asztalra... 3-5 fős csapatokban dolgoztunk és ő volt a kulcs ember, viszont néha nagyon elszaladt a főnökkel a ló, mégis végtelenül lolyális volt hozzá a pasas. Mielőtt én otthagytam őket, ki tudtam deríteni, hogy itt nem csak hűségről volt ám szó! (A munkatársam sok pénzzel tartozott a főnöknek amit törlesztenie kelett, ráadásul kétszer annyi volt a fizetése, mint bármelyik kollegának, de ezt a végsőkig tagadta... Mindíg van oka az ilyen viselkedésnek szerintem)
21 éve dolgozom egy három betűs multicégnél, aminek a hirdetései többek között a F1-es futamokon is kint vannak rendszeresen. Mi raktározunk, nem futárkodunk (mert elsőre az ugrik be mindenkinek). 10 éve ugyanaz a főnököm, totál lojális, megfogja a munkát ő is, ha arról van szó. Szóval, ez emberfüggő, hogy ki alatt kell végig trappolni a műszakot. Kiáll értünk, rengeteget hárít abból a sok hülyeségből, amit fentről tolnak lefelé. S ami a fontos: tisztában van azzal, hogy mi, akik a hierarchia alján vagyunk, mi tartjuk el őket is. Lentről kezdte anno, mint sima targoncás, most egy teljes raktár működéséért felel. Ha minden multinál ilyen vezetők lennének, akkor nem lenne a versenyszférában ezeknek a multiknak olyan rossz híre, mint amilyen van már évtizedek óta. Csak azért írtam, mert van ilyen is. Igaz, ritka, de ki lehet fogni.
Pesten egy 26m²-es lakás 20M volt 5 éve. Azóta csövezek "albérletben" és "rakom félre" a pénzt, bár az út végét még nem látom, egyszer akkor is lesz egy lakásom/kis házam Pesten. Lehet már nyugdíjas leszek ha leszek/lesz még olyan.
A bolt választásról szóról szóra igaz, ahogy Pisti elmondta. Van a környékünkön egy kis elektronikai bolt, ahol annó (10+ éve) vettünk tűzhelyet, meg aztán elromlott a hűtőnk, úgyhogy azt is megnéztük ott. Olyan volt a kiszolgálás, hogy azóta is az az első ami eszünkbe jut, ha valami elektronikai eszközt kell venni, legyen szó egy hajvasalóról, konyhai robotgépről vagy mosógépről. És van, hogy nem csak eszünkbe jut, de ott is vásárolunk.
Fordítva is így van, ha szarrá töröd magad és leszarják és nem lesz több a fizud, akkor minek törd magad? Ha leszarod és akkor is megkapod azt a pénzt mint az aki szó szerint le***pja a vevőt... akkor minek törd magad? Én mondiltelefonos bizniszben dolgozom mint szervizes...az első munkahelyemen átvállaltam mindenkitől a munkát, túlóráztam extra gyorsan és precízen dolgoztam... a seggnyalók meg kapták a folytonos fizetésemelést. A mostani munkahelyemen csak "bare minimumot" teljesítem és így is én keresek a legjobban. Minek tegyem tönkre magam más üzletéért?
csak hogy biztosan jól értse mindenki: a példában kiszámolt 180.000 Ft, amit nem kapsz meg (fizetésed kb. 1/3-a), az nem csak a TB-re megy. abból "lesz" nyugdíjad (most abból fizetik a nyugdíjasokat) és SZJA-t is fizetsz belőle, azaz az állam abból fizeti pl. a tanárokat, meg a mutyizást is.
Egy bizonyos szint alatt, igenis a pénz a fő motiváció. Ha már keresel annyit, hogy (ésszerű kiadásokkal), nem hónapról-hónapra élsz, akkor lehet más a motivációs tényező.
Lakás témához: Bp-n most 250-300 k között mozog egy 65-70 nm es panel bérlése. Mi 2021 ben vettünk fel kölcsönt akkori 4.3 %-os thm mellett és havi 150k - t fizetek lekötött fix havi törlesztő mellett egy 67 nm-es panelprogramos, teljes körűen felújított Bp panorámás panelért. Persze csok meg minden de mivel nekünk gyerek projekt aktuális kapóra jött. Hogyha valami miatt mégsem jönne össze a gyerek felugrik a havi törlesztő 200-220 köré, legroszabb esetben. Ezzel csak azt akarom mondani, hogyha tudatos vásárló vagy és nyitott szemmel látsz, nemcsak nézel akkor hittellel olcsóbb a lakás havonta mint bérelni, plusz ha jól csinálod és nem vagy hülye akkor a havi törlesztő soha nem fog változni.
Tetszett ez stream nagyon! Örülök h így látjátok hogy mit művelnek sok helyen a vállalkozók az alkalmazottakkal. Hát csak egy példa hogy nem csak a bejelentésen sporolnak: ugye a minimumra muszáj nekik már mert Nav bácsi csúnyán odaver és amikor ez a minimum emelve lett az úgy történt hogy jött a hivatalos utalás az emelt bérről, de a borítékban ennyivel kevesebb volt a kp része és nem viccelek 10 ezer forintról beszélünk. A legtöbb magyar vállalkozó képtelen megbecsülni a dolgozóit és képes meglopni őket. Az én munkahelyemen konkrétan ember ugyanazt a munkát csinálta és 5 különböző bért adott nekik amíg egyszer kiderult mert beszélgettek róla. Én 5 éve voltam a cégnél az újonnan jött kollegina több oraberbe lett felvéve, mint en aki ott voltam emberhiányban, betegségben szükségbem tuloraban mindenben es igyekeztem mindig. recepcioról beszélek ahol rajtunk áll hogy milyen szájízzel távozik a vendég, és két ember munkáját vittem konkrétan lelkibeteggé tettek ott ennyi idő alatt a 0 megbecsüléssel. A főnök képtelen volt a magam életét szét választani a munkától fel vett egy fiú recepciós aztán hadd ne mondjam mi volt... mindeki fontosabb volt mint a lojális ember és amikor eljottem nyilván ki volt a szar szemét alak? Naná hogy én. De én voltam a hülye h egy ilyen putrit nem előbb hagytam ott. :/ persze biztos vagyok benne hogy még ennél is vannak 1000x rosszabb helyek és mások almodnanak ilyen munkáról de mindeki a saját helyzetet látja és éli át. Nem panaszkent. És nyilván a rendszer a hibás mert őket is el lehetetlenitik valahol, de könyörgöm ne egymással cgánykodjunk jó ez a cég tényleg Cganyoké... szomorú igazság a hiteles dolgok még aztán valóban tragédia ahol tartanak. Sokan szidják a külföldre menőket... pedig igazuk van sajnos. Jó téma volt fiúk!!!
Jah még annyit hozzatennek h a szabadság pénz ( vagy tappémz) ami járna és kb egy havi fizu az úgy benyelte mint a kacsa a nokedlit és karácsonykor 10 ezerrel kiszurta az ember szemét h egy kis ajándék... :) de remélem minden megsporolt pénzünket jo helyre költi
Én mindíg is imádtam a grinde-ot, mint a játékokban, mint a fizikai munkába. Igaz még fiatal vagyok, de már kb 3 éve végzek komolyabban fizikai munkát. Engem nem érdekel, ha szombat/vasárnap is kell mennem, mert imádom a munkámat.
Skacok, én 22 évesen kezdtem őszülni... 33 voltam, amikor elkezdtem felhagyni a festéssel és belekezdtem a lenövesztésbe...... Nem szabad mindig árral szemben menni :D és fárasztó is. Egyébként , amióta nem festem egészségesebb is az egész és kevésbé hullik.
Írországban a fővárosban egy szoba 650-1500 EUR. de az alja az nagyon gazos szállás általában mivel itt “lakásválság” van 2017 ota. Laktam a németeknél is, osztrakoknal is ott azert moderaltabb a helyzet.
Nekem elég nagy motiváció volt a pénz, mikor elkezdtem dolgozni. (Szerintem mindenkinek.) Azóta is az a legnagyobb motivációm, mivel mindenhez pénz kell. Mi más motiváljon?
Életemben egyszer vásároltam a Levi's ben. Soha nem kértem segítséget eladótól, ott viszont nem volt lehetőségem nemet mondani. Gyakorlatilag betoltak a próba fülkébe és dobálták be felülről a nadrágokat, szürreális volt :D
eddig 12 olyan cégtől jöttem el akiknél közölték, hogy találnak helyettem másikat, vagy fizu emelést akartam hogy ne a minimál bért kapjam már miközben az újonnan felvett ember már eleve magasabb bért kapott... nos az a 12 cég mára már nem létezik :D és hogy bánom-e? :D nem de röhögök rajtuk
16:40 Hatalmas nagy igazság. Itt viszont az embernek tudnia kell, hogy egy olyan helyen van e ahol megbecsülik és van e a pénzen felül még értelme és jövője a több munkának és az extra kitartásnak. Nekem szerencsére pont olyan volt, főnökség meglátta, hogy akarom csinálni, és tudom is csinálni, ennek következtében 5 év alatt hatalmas szakmai fejlődésen mentem át, kurvasokat kellett érte dolgoznom mivel a nulláról indultam anno, és jól kellett játszani a kártyáimat, de nagyon megérte így visszatekintve. Ha nincs érte köszönet meg le se szarják akkor meg menni kell nem egy helyen megévődni. Ha valami nem tetszik akkor megbeszélni vagy váltani kell, annyi munka van hogy csak az nem dolgozik aki nem akar, a munkáltatóknak nagyon nehéz dolga van manapság rendes munkaerőt találni.
26:42 - Ez igaz ha Debreceni lakos vagy és csak rezsit kell fizetned nem pedig a pesti árakon hirdetett albérletet. Akkor easy deal a kkv-hoz képest. De amúgy ritka nagy f*sz a BMW is ha már itt tartunk, mert pld szakember ismerősömet 200-al a de legalább 150-el jogos offer alatt (bruttó) próbálták meg odacsábítani. Ha meg elvállalta volna, akkor ugyanott vagy még rosszabb fizuval jött volna ki az egészből hónap végén mintha helyben marad. Persze ment a mézesmadzag, hogy így 1 év szponzorált németországi betanulási idő, meg úgy majd emelünk a fizetéseden évente, de ezek csak nagy "ha" kijelentések. Szóval ezek alól a kispista kkv-hoz képest a megagiga bmw sem kivétel. Spórolnak ahol lehet, ha meg nem tetszik akkor majd elvállalja az ukrán/román vendégmunkás. TLDR; nem feltétlenül a méret a lényeg :)
Mi 4 éve 4.5 millióért vettük Csongrád megyében egy kisebb faluban a házat. Persze.. költeni kell rá. Hőszigetelés nincs rajta, viszont mindenütt ki van festve és új műanyag ablakok vannak. Persze picit öreges bútorokkal de tv-n kívül semmit sem kellett venni a tipik költözés utáni cuccokat leszámítva. Apránként azt már be lehet szépen szerezni. A lakás igaz kétszintes viszont lakótelepi, tehát egymás mellett van 5 ugyanilyen lakás... De bakker a miénk...3 szoba 2 wc. Elképesztő különbségek vannak... 80 millió... Az ükunokádnak is fizetnie kell ha nem vagy milliomos vállalkozó. Persze erre a fizetés is picit kevesebb, olyan havi nettó 3 kiló körül mozog de a nagyváros árai valami borzasztóak...
31:50 Az a poén, hogy állami tömegközlekedési cég is ezt bejátszotta képzés előtt. Undorító volt. Nem mondom melyik és hol. Tömegközlekedési vezető pilóta képzés előtt azt mondták, hogy csak úgy tudják, ha előtte valaki felmond és megy a munkaügyibe lejelenteni magát. Később jött a kovid és nem indult a képzés.... Én szerencsére úgy voltam vele, hogy nagy f**zt fogok én felmondani egy szóbeli ígéretért. Meg aki így mutyizik azt inkább kerülöm. Főleg ha állami komoly cégnek adja ki magát.
Nekem hiányzik sokszor, hogy be legyen mutatva a termék vagy megpróbáljàk rámtukmálni. A legközelebbi eset egy mosógép vásárlàs. Személyesen voltunk ott és nem tudtuk eldönteni két gép közt mi a különbség ha minden infó kb eggyezik de az àruk nem ugyan az. Kérdésre megmutatták az online oldalon mit írnak róluk😅 Belül sírtam... Viszont most meg gamer fülest nézegetek és azon sírok, hogy óráim mennek el arra, hogy kiderítsek valamit mert a vásárlói oldalon legtöbb esetben semmi infó nincs vagy alig... Még a márkás terméknél se...😐 Pedig eléggé olyan vagyok, hogy ha meggyőznek hajlandó vagyok magamhoz képest nagyobb összeget rászánni és mégis szívom a fogam és kereshetek valami tech videót vagy valamit hátha..
en is ilyen vagyok, egy tipp, ha pl latsz reviewet youtubon akkor erdemes a kommentszekciot megnezni, tapasztalatokat stb leirnak es igy talan egyutt kis plusz segitseg🙂
@@robertsimondj Jaja azokat is nézem, és akkor az összkép szerint döntök. Nagyon nem szomtam mellényúlni csak egyszer egyszer, de sok idő.. Viszont a termék oldalon lévő vélemények mindíg összezavarnak😅 Túlságosan nagy a különbség két vélemény közt.
@@Mapollo95 Gondoltam rá, mert biztos sokkal jobb és egy ideje szinte nem is multizom. De előfordul, és akkor kéne egy mikrofon is amihez nincs helyem😅
Én személy szerint ha valaki megkérdezi mennyit keresek elmondom neki, mert tudom, hogy megdolgoztam érte, és valóban tettem is érte. Tapasztalatom szerint azok nem merik elmondani, hogy mennyit keresnek akik többet vagy jóval többet kapnak mint amennyit a befektetett munkája ér, és ők csak annyit mondanak, hogy "jól" "eleget" "nem rossz" "megvagyok belőle" mert szégyelli megmondani, mert a következő kérdés a mit csinálsz, mit dolgozol lesz, amit ha őszintén elmond, akkor a "mész ám a picsába te mázlista" lesz rá a válasz 10-ből 9-szer, és utána kellemetlenül fogod magad érezni, a másik meg egy naplopó pöcsnek fog gondolni, ami amúgy igaz is lesz és ezt szar beismerni mèg ha tudat alatt tudod is, hogy igaza van.
Csak az nem megy el vér vételre, aki félős. Én elmentem, és minden értékem tök jó volt. Azt azért hozzá teszem hogy én is hajlamosabb vagyok az őszhhajszálakra, emlékszem óvodás koromban vo.lt hogy apám kitépte a szálakat. Ezt még vissza kapja :D A kpaszodás még mindig xarabb szerintem mintha őszülne valaki.
Értékesítéssel kapcsolatosan. Nem a munkamorál haldoklik. Nem ez a legfőbb oka hogy a régi klasszikus kereskedelem kihalófélben van. Az emberek spórolnak, 20 forintért csinálnak inkább maguknak kistestvért mintsem többet fizessenek azért hogy egy ember kiszolgálja őket, a cégek pedig ennek a fogyasztói magatartásnak megfelelően módosították az értékesítési stratégiát. Szamélyes tapasztalat alapján példa: Mobilszolgáltatónál dolgozol. Eddig jöttek be az emberek, vették a telefont,kártyát,szolgáltatást. Szolgáltató szeretne profitot növelni, szóval csökkenti a költségeket. Minden eladott szolgáltatás és készülék után a szolgáltató a megbízott kereskedőnek jutalékot fizet. Tehát neki ki kell terelni a boltból ezt a forgalmat, hogy a jutaléktömeget csökkentse amit ki kéne fizetni a kereskedőnek. Mit csinál, csökkenti minimálisan az árát a készüléknek/szolgáltatásnak amit eddig az ember a boltban vett. Ezt hivták nálunk "paradigmaváltás"-nak, ami azt jelentette hogy nem lesz jutalékod és szívni fogsz. Mit csinál a vevő? Bemegy az üzletbe, megtaperolja a kiállított telefont,megkérdez róla mindent, megdumálja a szolgáltatáscsomag részleteit az ottani értékesítővel. Sőt! Nem egyedi hogy meg is kéri az értékesítőt hogy segítsen már online megrendelni a készüléket (ilyenkor azért kell nyelni kettőt hogy ne küldjed el az embert a halál puskályába). Megkapja futárral a készüléket, amit nem tud beüzemelni, nem tudja belerakni a SIM-et (mert nem ért hozzá, nem tud olvasni, nem megfelelő méretű a SIM). Visszamegy az üzletbe ahol megint lefoglal egy értékesítőt az ügyfélszolgálatos nyűgjeivel amiért az ügyintéző SEMMI jutalékot nem fog kapni. Ilyenkor vagy azt kéne mondani hogy menj a rákba oda ahol vetted a készüléket, vagy fizetős keretek között megcsinálni ezeket. Amit fog kapni az a főnökétől buzera hogy nem jönnek a számok, meg hónap végén egy minimál fizetést. Ezzel egyidőben jutalék csökkentés is várható, mert hát a bolt fenntartása nem gazdaságos, meg az motiváló. Meg megy a duma hogy "van helyetted 100 másik"(jah, de milyen :) ) Nyilván bezárnak idővel pár üzletet mert a vevőszolgálatra elég kevesebb. Na legyél, motivált, türelmes, kedves, jófej. Mit csinálsz ? Pályát módosítassz.
Erdélyi vagyok. Szóval akkor most a CsOKban kapott 20+20 millio meg 4 meg milliók autóra meg SzJA mentesség az egyik szülőnek meg rezsitámogatás az olyan mintha elvennék tőletek? Vagyis CsOKkal rosszabb mint nélküle?
VisionPro: alapvetően nem mindegy mit bámul az ember az utcán? Telefonját nyomja mindenki. Tény hogy jelenleg hülyén néz ki mert szokatlan. De emlékszünk még? “ bunkófonos! Miért nem áll be legalább egy kapualjba dumálni? Miért kel az utcán …”
A pénz motivál. Csak nem úgy, ahogy Pisti felvázolta. Inspirálni tényleg nem tudsz valakit azzal, ha több pénzt adsz neki, vagy fellelkesíteni, hogy nagyobb beleéléssel dolgozzon. De nagyon sok embernek csak így infúzión adja a melójához a pénz a motivációt. Ez csak egy ilyen húzóerő, hogy egyáltalán csinálja valahogy.
Fejenként 2 lakás után be kéne vezetni az ingatlanadót! Aztán úgy fektesse a pénzét, hogy fizetni is kell utána. Mert különben nem lesz lakása túl sok embernek.
@@Dupree. Az vicces lenne amikor a két éves kislány aki még beszélni írni olvasni nem tud, de simán aláírja a meghatalmazásokat a közműhöz meg az adásvételikhez.
@@Dupree. Egyébként az még mindig jobb, mert akkor talán a gazdagabb réteget ösztönözné, hogy csináljanak kölköket. Persze jól meg kéne írni a törvényt valaki olyasvalakinek, aki ért is a joghoz és nem a seggéből beszél mint én. Mindazonáltal a koncepció helyes. Én Be is tiltanám azt, hogy egy személy vagy egy jogi személy birtokoljon 2-nél több ingatlant, mert az lakhatásra való nem befektetésre. Mindezt addig amíg a lakosság 95%-ának nem lesz saját lakható ingatlanja legalább egy.
2015ben vettem 8,5 milláért Soroksár központjában 600nm telekkel rendelkező 110 nm házat amire még rávertem közel 10et hogy patent legyen és idén kaptam kereken 90 millás ajánlatot
A fizetésre reagálva - gyártás & termelés: amíg alacsony a fizetésed a beled kidolgozod hogy annyit keress amiből kijössz egy hónapban. Amint eléri a jóléti állapotot a fizetésed szintje, már beleesel abba, hogy elég csak a szükségeset dolgoznod némi túlórával kiegészítve zsebpénznek. Sajnos ezt a vezetők is tudják, ezért csak úgy lehet kierőszakolni emelést ha annál is kevesebbet dolgozol.
Igen csak közben a pénz is egy csomót veszít az értékéből így a törlesztő részletek is inflálódnak szóval végül pár százalék a reálkamat normális esetben.
mi vettünk már németbe három házat. az egyik 18 ezer a másik 23 ezer a harmadik pedig 28 ezer euróba került. Nyilván nem nagy városban, de annak a környékén sikerült.
@@kItina0 hát én bele bele nézek témákba, nem minden érdekel. Jani pénteken mikor játszott, akkor mindta, hogy kövi héten nem lesz Pisti, de lehet azt mondta, hogy kövi hétfőn, csak nem figyeltem
Hát ezzel a fizetés, adózás dologgal cseszettűl felkurták az agyam a srácok. Könnyen megy nekik, akik donációból vannak el, nincsenek ráutalva a minimálbérre. Nem is írom tovább, mert bant kapok.
A volt főnököm par ezer forinton is kepes volt spórolni ugy hogy otthon 4 auto,egy 300 nm-es haz,illetve egy másik hajózási vállalkozása is van. Elküldött engem a 3 gyerekes családapát mondvan nem tud munkát adni ,2 hetem volt másikat találni, decemberben 2022-ben. 23 tavaszàra minden kollégám elment aki még ott volt kivéve a felszopó kisasszonyt az irodàn. Felvettek 2 szerelot,2 honap utan elmentek ,aztan megint 3-at ugy hogy egyikük sem tud tornyot màszni (mikrohullámú cég) . Azon kepes volt velem veszekedni a főnök hogy neki miért kell bejàràst fizetni mert eddig mindenki helybeli volt,mondom akkor minek vettél fel bazdmeg. Azóta egy elektronikai cégnél vagyok operàtor , kétszer annyi pénzért és három műszakban ugyan de több a szabadidőm mivel általában hétvégén nem dolgozunk , sőt ünnepnapokon sem. Soha többet nem megyek maszekhoz ,ott bassza meg a tetves kurva anyjàt az összes, már elnézést.
m2 vagy ha profi vagy akkor m² ha már négyzetméterről beszélünk
Látom a lényeget megragadtad.
@@BROTIG
@@BROTIG Ennyi? Belekötsz abba, hogy írta le a négyzetmétert? Esetleg hozzászólni ahoz, amit írt?
A fizuval kapcsolatba. (16:40)
Sok olyan hely van ahol hiába dolgozol többet mint amennyi a fizud. Se emelés se köszönet. A túlmunka a természetes.
És ezen helyek vannak többségben. Szóval lehet szépeket mondani, de a valóság úgyis pofon vág.
Te döntöd el, hogy hol dolgozol nem? Ha látod, hogy ez megy akkor lehet munkahelyet váltani, ha tényleg értesz a munkakörödhöz akkor előbb utóbb meg fogod találni azt a helyet ahol megbecsülnek
@@szabozoltan3165Az a gond hogy Budapesten és környékén sok a lehetőség és könnyebb tovább állni, de Bp-n kívül már kevésbé.
@@TimcaB93 Persze ez így van. Mindennek megvan az ára, ha nem vagy megbecsülve a munkahelyeden és a környének nincs más ilyen opció és nem akarod, hogy 30-40 évig kihasználva érezd magad jobb még az elején elköltözni. Ez sajnos ilyen vagy megszoksz vagy megszöksz
@@szabozoltan3165 ok. De az mind idő amig ez kiderül. És felvételkor bizony nézik, hogy hány munkahelyed volt már. Fiatalon amikor még nem igen számít, konnyebben dobbant az ember, de akkor is 1.5...2 év/munkahely.
28:35 Én is ilyen voltam. 10 évig dolgoztam az adott munkahelyemen, nagyon sok mindent megtettem, megvalósítottam, bevezettem amitől fejlődött. Kaptam 1-2 dicséretet, de ennyi, nem volt gond, elég volt ez nekem. Aztán az utolsó 2 évben nem tudom miért, de én voltam a legutolsó sz*rdarab, ahol csak tudtak belém kötöttek, nehezítették az életemet. Nem akartam elmenni, mert emlékeztem az előző 8 évre, hogy mennyire szép és jó volt és az emlékek miatt még jó volt bejárni. Majd eljöttem, mert más helyről kaptam egy 1,5x fizetési ajánlatot. Onnantól kezdve pedig lábtörlő lettem, aki eddig közömbösen viselkedett velem, már az a valaki is lenézett. Örömmel jöttem el onnan. Az utódom fele annyit sem tesz meg nekik, immáron visszasírnak.
Így szokott ez lenni… de legalabb erkölcsi ertelemben te jottel ki győztesen. Es vegulis “ a nap vegen “ csak ez szamit, hogy itteni szófordulattal éljek - a tükörbe nézve. Velem is megesett, kesobb pedig harmadik féltől hallottam vissza, hogy bezzeg en milyen fasza voltam, fele annyi loveert mint az utódom.
Na igen, eso utan köpönyeg.
"motiválni az alaklmazottakat" rész nagyon igaz!
Tenyleg rettento elszomorito, hogy fiatalkent ha nem orokolsz, kb lehetetlen fullos eladosodas nelkul hazat/lakast venni..
😆@@shadowdoom6477
@@shadowdoom6477igazán erkölcsös megoldás😀
A “csávó” nősül… erted :D persze manapsag mar barmi lehetseges 🤣
Itthon divat csak ez 👀
Üdv a föld nevű bolygón 🤷♂️. Ez mindnehol így van és így is lesz.
28:30 Nekem volt egy ilyen munka társam, aki iskolás kora óta ismerte a főnökét, és valóban nagyon sokat le tett neki az asztalra... 3-5 fős csapatokban dolgoztunk és ő volt a kulcs ember, viszont néha nagyon elszaladt a főnökkel a ló, mégis végtelenül lolyális volt hozzá a pasas. Mielőtt én otthagytam őket, ki tudtam deríteni, hogy itt nem csak hűségről volt ám szó! (A munkatársam sok pénzzel tartozott a főnöknek amit törlesztenie kelett, ráadásul kétszer annyi volt a fizetése, mint bármelyik kollegának, de ezt a végsőkig tagadta... Mindíg van oka az ilyen viselkedésnek szerintem)
21 éve dolgozom egy három betűs multicégnél, aminek a hirdetései többek között a F1-es futamokon is kint vannak rendszeresen. Mi raktározunk, nem futárkodunk (mert elsőre az ugrik be mindenkinek). 10 éve ugyanaz a főnököm, totál lojális, megfogja a munkát ő is, ha arról van szó. Szóval, ez emberfüggő, hogy ki alatt kell végig trappolni a műszakot. Kiáll értünk, rengeteget hárít abból a sok hülyeségből, amit fentről tolnak lefelé. S ami a fontos: tisztában van azzal, hogy mi, akik a hierarchia alján vagyunk, mi tartjuk el őket is. Lentről kezdte anno, mint sima targoncás, most egy teljes raktár működéséért felel.
Ha minden multinál ilyen vezetők lennének, akkor nem lenne a versenyszférában ezeknek a multiknak olyan rossz híre, mint amilyen van már évtizedek óta.
Csak azért írtam, mert van ilyen is. Igaz, ritka, de ki lehet fogni.
Pesten egy 26m²-es lakás 20M volt 5 éve. Azóta csövezek "albérletben" és "rakom félre" a pénzt, bár az út végét még nem látom, egyszer akkor is lesz egy lakásom/kis házam Pesten. Lehet már nyugdíjas leszek ha leszek/lesz még olyan.
A bolt választásról szóról szóra igaz, ahogy Pisti elmondta. Van a környékünkön egy kis elektronikai bolt, ahol annó (10+ éve) vettünk tűzhelyet, meg aztán elromlott a hűtőnk, úgyhogy azt is megnéztük ott. Olyan volt a kiszolgálás, hogy azóta is az az első ami eszünkbe jut, ha valami elektronikai eszközt kell venni, legyen szó egy hajvasalóról, konyhai robotgépről vagy mosógépről. És van, hogy nem csak eszünkbe jut, de ott is vásárolunk.
Fordítva is így van, ha szarrá töröd magad és leszarják és nem lesz több a fizud, akkor minek törd magad? Ha leszarod és akkor is megkapod azt a pénzt mint az aki szó szerint le***pja a vevőt... akkor minek törd magad? Én mondiltelefonos bizniszben dolgozom mint szervizes...az első munkahelyemen átvállaltam mindenkitől a munkát, túlóráztam extra gyorsan és precízen dolgoztam... a seggnyalók meg kapták a folytonos fizetésemelést. A mostani munkahelyemen csak "bare minimumot" teljesítem és így is én keresek a legjobban. Minek tegyem tönkre magam más üzletéért?
Ismerős. 10-12 óra (fizikai), menjél be hétvégén, de évenként átlag kb 70Ft emelés. Persze nem millió a fizud. A franc akar megdögleni az ilyenért..
Köszi a mai HH-t, jókat nevettem!
csak hogy biztosan jól értse mindenki: a példában kiszámolt 180.000 Ft, amit nem kapsz meg (fizetésed kb. 1/3-a), az nem csak a TB-re megy. abból "lesz" nyugdíjad (most abból fizetik a nyugdíjasokat) és SZJA-t is fizetsz belőle, azaz az állam abból fizeti pl. a tanárokat, meg a mutyizást is.
Tehát érthetően, elveszik azt a pénzt, hogy a táppénzcsalóknak fizessék a TB-t, a direkt munkanélkülieknek fizessék a segélyt.
Egy bizonyos szint alatt, igenis a pénz a fő motiváció. Ha már keresel annyit, hogy (ésszerű kiadásokkal), nem hónapról-hónapra élsz, akkor lehet más a motivációs tényező.
Remélem holnap szó lesz a THE GRAND TOUR utolsó részéről és az ezzel való hatalmas nagy ürrel amit maguk után hagynak
Lakás témához: Bp-n most 250-300 k között mozog egy 65-70 nm es panel bérlése. Mi 2021 ben vettünk fel kölcsönt akkori 4.3 %-os thm mellett és havi 150k - t fizetek lekötött fix havi törlesztő mellett egy 67 nm-es panelprogramos, teljes körűen felújított Bp panorámás panelért. Persze csok meg minden de mivel nekünk gyerek projekt aktuális kapóra jött. Hogyha valami miatt mégsem jönne össze a gyerek felugrik a havi törlesztő 200-220 köré, legroszabb esetben.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogyha tudatos vásárló vagy és nyitott szemmel látsz, nemcsak nézel akkor hittellel olcsóbb a lakás havonta mint bérelni, plusz ha jól csinálod és nem vagy hülye akkor a havi törlesztő soha nem fog változni.
Tetszett ez stream nagyon! Örülök h így látjátok hogy mit művelnek sok helyen a vállalkozók az alkalmazottakkal. Hát csak egy példa hogy nem csak a bejelentésen sporolnak: ugye a minimumra muszáj nekik már mert Nav bácsi csúnyán odaver és amikor ez a minimum emelve lett az úgy történt hogy jött a hivatalos utalás az emelt bérről, de a borítékban ennyivel kevesebb volt a kp része és nem viccelek 10 ezer forintról beszélünk. A legtöbb magyar vállalkozó képtelen megbecsülni a dolgozóit és képes meglopni őket. Az én munkahelyemen konkrétan ember ugyanazt a munkát csinálta és 5 különböző bért adott nekik amíg egyszer kiderult mert beszélgettek róla. Én 5 éve voltam a cégnél az újonnan jött kollegina több oraberbe lett felvéve, mint en aki ott voltam emberhiányban, betegségben szükségbem tuloraban mindenben es igyekeztem mindig. recepcioról beszélek ahol rajtunk áll hogy milyen szájízzel távozik a vendég, és két ember munkáját vittem konkrétan lelkibeteggé tettek ott ennyi idő alatt a 0 megbecsüléssel. A főnök képtelen volt a magam életét szét választani a munkától fel vett egy fiú recepciós aztán hadd ne mondjam mi volt... mindeki fontosabb volt mint a lojális ember és amikor eljottem nyilván ki volt a szar szemét alak? Naná hogy én. De én voltam a hülye h egy ilyen putrit nem előbb hagytam ott. :/ persze biztos vagyok benne hogy még ennél is vannak 1000x rosszabb helyek és mások almodnanak ilyen munkáról de mindeki a saját helyzetet látja és éli át. Nem panaszkent. És nyilván a rendszer a hibás mert őket is el lehetetlenitik valahol, de könyörgöm ne egymással cgánykodjunk jó ez a cég tényleg Cganyoké... szomorú igazság a hiteles dolgok még aztán valóban tragédia ahol tartanak. Sokan szidják a külföldre menőket... pedig igazuk van sajnos. Jó téma volt fiúk!!!
Jah még annyit hozzatennek h a szabadság pénz ( vagy tappémz) ami járna és kb egy havi fizu az úgy benyelte mint a kacsa a nokedlit és karácsonykor 10 ezerrel kiszurta az ember szemét h egy kis ajándék... :) de remélem minden megsporolt pénzünket jo helyre költi
Én mindíg is imádtam a grinde-ot, mint a játékokban, mint a fizikai munkába. Igaz még fiatal vagyok, de már kb 3 éve végzek komolyabban fizikai munkát. Engem nem érdekel, ha szombat/vasárnap is kell mennem, mert imádom a munkámat.
Skacok, én 22 évesen kezdtem őszülni... 33 voltam, amikor elkezdtem felhagyni a festéssel és belekezdtem a lenövesztésbe...... Nem szabad mindig árral szemben menni :D és fárasztó is.
Egyébként , amióta nem festem egészségesebb is az egész és kevésbé hullik.
Írországban a fővárosban egy szoba 650-1500 EUR. de az alja az nagyon gazos szállás általában mivel itt “lakásválság” van 2017 ota. Laktam a németeknél is, osztrakoknal is ott azert moderaltabb a helyzet.
Sziasztok! Nagyon szép lett a kép az új kamerával és az új kamra állások is nagyon menőek lettek. Hajrá, így tovább!
Nekem elég nagy motiváció volt a pénz, mikor elkezdtem dolgozni. (Szerintem mindenkinek.) Azóta is az a legnagyobb motivációm, mivel mindenhez pénz kell. Mi más motiváljon?
Épp ma voltam 8:30ra vérvételen (nagylabor:) és lekéstem a ezért liveot de legközelebb megbeszéljük és megyünk együtt
angliaban Dorset, Bournemouth nagyon draga a haz: 100k GBP -es felfele
Fent eszakon, Darlington 3 szoba kis kert kozpont 80k GBP avg.
debrecen:
150 000 000 Magyar forint egyenlő - 331 271,90 Angolmi a fa...
Életemben egyszer vásároltam a Levi's ben. Soha nem kértem segítséget eladótól, ott viszont nem volt lehetőségem nemet mondani. Gyakorlatilag betoltak a próba fülkébe és dobálták be felülről a nadrágokat, szürreális volt :D
eddig 12 olyan cégtől jöttem el akiknél közölték, hogy találnak helyettem másikat, vagy fizu emelést akartam hogy ne a minimál bért kapjam már miközben az újonnan felvett ember már eleve magasabb bért kapott... nos az a 12 cég mára már nem létezik :D és hogy bánom-e? :D nem de röhögök rajtuk
16:40
Hatalmas nagy igazság.
Itt viszont az embernek tudnia kell, hogy egy olyan helyen van e ahol megbecsülik és van e a pénzen felül még értelme és jövője a több munkának és az extra kitartásnak.
Nekem szerencsére pont olyan volt, főnökség meglátta, hogy akarom csinálni, és tudom is csinálni, ennek következtében 5 év alatt hatalmas szakmai fejlődésen mentem át, kurvasokat kellett érte dolgoznom mivel a nulláról indultam anno, és jól kellett játszani a kártyáimat, de nagyon megérte így visszatekintve.
Ha nincs érte köszönet meg le se szarják akkor meg menni kell nem egy helyen megévődni.
Ha valami nem tetszik akkor megbeszélni vagy váltani kell, annyi munka van hogy csak az nem dolgozik aki nem akar, a munkáltatóknak nagyon nehéz dolga van manapság rendes munkaerőt találni.
26:42 - Ez igaz ha Debreceni lakos vagy és csak rezsit kell fizetned nem pedig a pesti árakon hirdetett albérletet. Akkor easy deal a kkv-hoz képest. De amúgy ritka nagy f*sz a BMW is ha már itt tartunk, mert pld szakember ismerősömet 200-al a de legalább 150-el jogos offer alatt (bruttó) próbálták meg odacsábítani. Ha meg elvállalta volna, akkor ugyanott vagy még rosszabb fizuval jött volna ki az egészből hónap végén mintha helyben marad. Persze ment a mézesmadzag, hogy így 1 év szponzorált németországi betanulási idő, meg úgy majd emelünk a fizetéseden évente, de ezek csak nagy "ha" kijelentések. Szóval ezek alól a kispista kkv-hoz képest a megagiga bmw sem kivétel. Spórolnak ahol lehet, ha meg nem tetszik akkor majd elvállalja az ukrán/román vendégmunkás. TLDR; nem feltétlenül a méret a lényeg :)
Mi 4 éve 4.5 millióért vettük Csongrád megyében egy kisebb faluban a házat. Persze.. költeni kell rá. Hőszigetelés nincs rajta, viszont mindenütt ki van festve és új műanyag ablakok vannak. Persze picit öreges bútorokkal de tv-n kívül semmit sem kellett venni a tipik költözés utáni cuccokat leszámítva. Apránként azt már be lehet szépen szerezni. A lakás igaz kétszintes viszont lakótelepi, tehát egymás mellett van 5 ugyanilyen lakás... De bakker a miénk...3 szoba 2 wc. Elképesztő különbségek vannak... 80 millió... Az ükunokádnak is fizetnie kell ha nem vagy milliomos vállalkozó. Persze erre a fizetés is picit kevesebb, olyan havi nettó 3 kiló körül mozog de a nagyváros árai valami borzasztóak...
Én már annak örülök ha nem baszogat a főnök és nincs ordibálás :D Ha nem szól jó a munkám .Dicsérni nem fog sosem :D Megszoktam
Teljesen más munka mentalitás van pl az IKEA-ban Magyarországon. Teljesen fura érzés lehet az hogy a főnököd mindennap megköszöni a munkádat.
jo volt a mai, köszi :)
31:50
Az a poén, hogy állami tömegközlekedési cég is ezt bejátszotta képzés előtt. Undorító volt. Nem mondom melyik és hol. Tömegközlekedési vezető pilóta képzés előtt azt mondták, hogy csak úgy tudják, ha előtte valaki felmond és megy a munkaügyibe lejelenteni magát. Később jött a kovid és nem indult a képzés....
Én szerencsére úgy voltam vele, hogy nagy f**zt fogok én felmondani egy szóbeli ígéretért. Meg aki így mutyizik azt inkább kerülöm. Főleg ha állami komoly cégnek adja ki magát.
Nekem hiányzik sokszor, hogy be legyen mutatva a termék vagy megpróbáljàk rámtukmálni. A legközelebbi eset egy mosógép vásárlàs. Személyesen voltunk ott és nem tudtuk eldönteni két gép közt mi a különbség ha minden infó kb eggyezik de az àruk nem ugyan az. Kérdésre megmutatták az online oldalon mit írnak róluk😅 Belül sírtam...
Viszont most meg gamer fülest nézegetek és azon sírok, hogy óráim mennek el arra, hogy kiderítsek valamit mert a vásárlói oldalon legtöbb esetben semmi infó nincs vagy alig... Még a márkás terméknél se...😐 Pedig eléggé olyan vagyok, hogy ha meggyőznek hajlandó vagyok magamhoz képest nagyobb összeget rászánni és mégis szívom a fogam és kereshetek valami tech videót vagy valamit hátha..
en is ilyen vagyok, egy tipp, ha pl latsz reviewet youtubon akkor erdemes a kommentszekciot megnezni, tapasztalatokat stb leirnak es igy talan egyutt kis plusz segitseg🙂
@@robertsimondj Jaja azokat is nézem, és akkor az összkép szerint döntök. Nagyon nem szomtam mellényúlni csak egyszer egyszer, de sok idő.. Viszont a termék oldalon lévő vélemények mindíg összezavarnak😅 Túlságosan nagy a különbség két vélemény közt.
Ne gamer fülest nézzél, hanem minőségi audió gyártótól, tényleg jó fejhallgatót, például Bose.
@@Mapollo95 Gondoltam rá, mert biztos sokkal jobb és egy ideje szinte nem is multizom. De előfordul, és akkor kéne egy mikrofon is amihez nincs helyem😅
Kurva egyszerű a matek!! Ki kell költözni.. amég lehet 🥲🤭
Én személy szerint ha valaki megkérdezi mennyit keresek elmondom neki, mert tudom, hogy megdolgoztam érte, és valóban tettem is érte. Tapasztalatom szerint azok nem merik elmondani, hogy mennyit keresnek akik többet vagy jóval többet kapnak mint amennyit a befektetett munkája ér, és ők csak annyit mondanak, hogy "jól" "eleget" "nem rossz" "megvagyok belőle" mert szégyelli megmondani, mert a következő kérdés a mit csinálsz, mit dolgozol lesz, amit ha őszintén elmond, akkor a "mész ám a picsába te mázlista" lesz rá a válasz 10-ből 9-szer, és utána kellemetlenül fogod magad érezni, a másik meg egy naplopó pöcsnek fog gondolni, ami amúgy igaz is lesz és ezt szar beismerni mèg ha tudat alatt tudod is, hogy igaza van.
Csak az nem megy el vér vételre, aki félős. Én elmentem, és minden értékem tök jó volt.
Azt azért hozzá teszem hogy én is hajlamosabb vagyok az őszhhajszálakra, emlékszem óvodás koromban vo.lt hogy apám kitépte a szálakat.
Ezt még vissza kapja :D A kpaszodás még mindig xarabb szerintem mintha őszülne valaki.
Értékesítéssel kapcsolatosan. Nem a munkamorál haldoklik. Nem ez a legfőbb oka hogy a régi klasszikus kereskedelem kihalófélben van. Az emberek spórolnak, 20 forintért csinálnak inkább maguknak kistestvért mintsem többet fizessenek azért hogy egy ember kiszolgálja őket, a cégek pedig ennek a fogyasztói magatartásnak megfelelően módosították az értékesítési stratégiát.
Szamélyes tapasztalat alapján példa: Mobilszolgáltatónál dolgozol. Eddig jöttek be az emberek, vették a telefont,kártyát,szolgáltatást. Szolgáltató szeretne profitot növelni, szóval csökkenti a költségeket. Minden eladott szolgáltatás és készülék után a szolgáltató a megbízott kereskedőnek jutalékot fizet. Tehát neki ki kell terelni a boltból ezt a forgalmat, hogy a jutaléktömeget csökkentse amit ki kéne fizetni a kereskedőnek. Mit csinál, csökkenti minimálisan az árát a készüléknek/szolgáltatásnak amit eddig az ember a boltban vett. Ezt hivták nálunk "paradigmaváltás"-nak, ami azt jelentette hogy nem lesz jutalékod és szívni fogsz. Mit csinál a vevő? Bemegy az üzletbe, megtaperolja a kiállított telefont,megkérdez róla mindent, megdumálja a szolgáltatáscsomag részleteit az ottani értékesítővel. Sőt! Nem egyedi hogy meg is kéri az értékesítőt hogy segítsen már online megrendelni a készüléket (ilyenkor azért kell nyelni kettőt hogy ne küldjed el az embert a halál puskályába). Megkapja futárral a készüléket, amit nem tud beüzemelni, nem tudja belerakni a SIM-et (mert nem ért hozzá, nem tud olvasni, nem megfelelő méretű a SIM). Visszamegy az üzletbe ahol megint lefoglal egy értékesítőt az ügyfélszolgálatos nyűgjeivel amiért az ügyintéző SEMMI jutalékot nem fog kapni. Ilyenkor vagy azt kéne mondani hogy menj a rákba oda ahol vetted a készüléket, vagy fizetős keretek között megcsinálni ezeket. Amit fog kapni az a főnökétől buzera hogy nem jönnek a számok, meg hónap végén egy minimál fizetést. Ezzel egyidőben jutalék csökkentés is várható, mert hát a bolt fenntartása nem gazdaságos, meg az motiváló. Meg megy a duma hogy "van helyetted 100 másik"(jah, de milyen :) ) Nyilván bezárnak idővel pár üzletet mert a vevőszolgálatra elég kevesebb. Na legyél, motivált, türelmes, kedves, jófej. Mit csinálsz ? Pályát módosítassz.
Erdélyi vagyok. Szóval akkor most a CsOKban kapott 20+20 millio meg 4 meg milliók autóra meg SzJA mentesség az egyik szülőnek meg rezsitámogatás az olyan mintha elvennék tőletek? Vagyis CsOKkal rosszabb mint nélküle?
VisionPro: alapvetően nem mindegy mit bámul az ember az utcán? Telefonját nyomja mindenki. Tény hogy jelenleg hülyén néz ki mert szokatlan. De emlékszünk még? “ bunkófonos! Miért nem áll be legalább egy kapualjba dumálni? Miért kel az utcán …”
Egymillio/négyetméter???? 😱😱😱😱
Hallod anyiból dubájban veszek 39 luxus nyaralót..
Undorító egy ország.. csak azt bánom nem hamarabb költöztem ki.
A pénz motivál. Csak nem úgy, ahogy Pisti felvázolta. Inspirálni tényleg nem tudsz valakit azzal, ha több pénzt adsz neki, vagy fellelkesíteni, hogy nagyobb beleéléssel dolgozzon. De nagyon sok embernek csak így infúzión adja a melójához a pénz a motivációt. Ez csak egy ilyen húzóerő, hogy egyáltalán csinálja valahogy.
Fejenként 2 lakás után be kéne vezetni az ingatlanadót!
Aztán úgy fektesse a pénzét, hogy fizetni is kell utána. Mert különben nem lesz lakása túl sok embernek.
Jó lenne de kezdődne a mutyi is... Lenne olyan család ahol az 1 éves gyereknem már 2 lakás lenne a nevén...
@@Dupree. Az vicces lenne amikor a két éves kislány aki még beszélni írni olvasni nem tud, de simán aláírja a meghatalmazásokat a közműhöz meg az adásvételikhez.
@@Dupree. Egyébként az még mindig jobb, mert akkor talán a gazdagabb réteget ösztönözné, hogy csináljanak kölköket. Persze jól meg kéne írni a törvényt valaki olyasvalakinek, aki ért is a joghoz és nem a seggéből beszél mint én. Mindazonáltal a koncepció helyes. Én Be is tiltanám azt, hogy egy személy vagy egy jogi személy birtokoljon 2-nél több ingatlant, mert az lakhatásra való nem befektetésre. Mindezt addig amíg a lakosság 95%-ának nem lesz saját lakható ingatlanja legalább egy.
2020ba 25m ért vettünk egy kicsit felújításra szoruló118m2es családi házat 500m2es telekkel áldom az eget hogy időbe léptünk. Most 52misit ér 😂😂
2015ben vettem 8,5 milláért Soroksár központjában 600nm telekkel rendelkező 110 nm házat amire még rávertem közel 10et hogy patent legyen és idén kaptam kereken 90 millás ajánlatot
A fizetésre reagálva - gyártás & termelés: amíg alacsony a fizetésed a beled kidolgozod hogy annyit keress amiből kijössz egy hónapban. Amint eléri a jóléti állapotot a fizetésed szintje, már beleesel abba, hogy elég csak a szükségeset dolgoznod némi túlórával kiegészítve zsebpénznek. Sajnos ezt a vezetők is tudják, ezért csak úgy lehet kierőszakolni emelést ha annál is kevesebbet dolgozol.
Pistám, hozzám beköltözhettek sztrímelni a panelba, mekkora flashback lenne!
..de az úrbanizáció alapján..Debrecen fizető képes..nem vagyok..gazdasági tudós..de jönnek a multik:)
Birom amikor külfölddel hasonlítja valaki és a majdnem ugyannyi az 50000 EUR különbség 😂 az majdnem 20 millió forint 😂
Németországban élek, itt is durvák az albérlet árak a keresethez képest. Az én lakásom 40m² 1100 €-t fizetek érte. Persze ez is tartományfüggő.
Német ház árak nálunk lakás 2 szobás 150k€ családi ház 6-7-8 k € 280Mft
Vannak akik felveszik azt a 70 misi hitelt xD néha a semmire...
A zsírmáj az olyan mint a covid? Mutációja? 😂
Még hogy az értékesítés IS egy szakma...Mindenki értékesít:D még ti is magatokat. Ha nem lenne értékesítés, akkor nem lenne fogyasztói társadalom sem.
Nekem például a "marketinges" az a szakma ami arra lett kitalálva hogy legálisan kicsald az ember zsebéből a pénzét....
@@Order89Hun sajnos van még pár ilyen “szakma”..:/
Yeee ugyanazt àrulja az apple amit màr elötte megcsinàltak de legalább alma van rajta 😕
FYI 40 millió hitelre - 30 év futamidőval , 95 millát fizetsz vissza. Az már majdnem 100. Kamatos kamat... ennyi.
Igen csak közben a pénz is egy csomót veszít az értékéből így a törlesztő részletek is inflálódnak szóval végül pár százalék a reálkamat normális esetben.
mi vettünk már németbe három házat. az egyik 18 ezer a másik 23 ezer a harmadik pedig 28 ezer euróba került. Nyilván nem nagy városban, de annak a környékén sikerült.
😂 Balázs háttere egyszerűen
ua-cam.com/video/WtLxaLXU5Pw/v-deo.htmlsi=CwJHa0eZPSG2BKfw
Milyen "DE"?
Mindennek utána lehet olvasni, az eladók meg többnyire annyit tudnak a termékekről, hogy milyen a színe...
Mert már nagyon sok féle van.
Kell csinalni, ha nincs
#zsírmáj
Azt hittem pisti egész héten nem lesz
Tegnapiban mondták, hogy ma már 3-an lesznek. Ezek szerint nem nézted végig :(
Én is reménykedtem benne, de egyébként ma elég értelmes gondolatai voltak. Mentális egészségére jót tett ez a hosszúhétvége :)
@@kItina0 hát én bele bele nézek témákba, nem minden érdekel. Jani pénteken mikor játszott, akkor mindta, hogy kövi héten nem lesz Pisti, de lehet azt mondta, hogy kövi hétfőn, csak nem figyeltem
"ha nem akarod számolni az árakat a boltban akkor az órákat se számold a melóban"
Hát ezzel a fizetés, adózás dologgal cseszettűl felkurták az agyam a srácok. Könnyen megy nekik, akik donációból vannak el, nincsenek ráutalva a minimálbérre. Nem is írom tovább, mert bant kapok.
Szerintem nem ők tehetnek róla, hogy nincs jobb állásod! A lehetőség mindenkinek adott!