Náray Tamás - BARCELONA

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 17 чер 2019
  • Náray Tamás - Barcelona
    Náray Tamás magyar kolorista festőművész. Művei az absztrakt expresszionista stílust képviselik. Pályáját a külkereskedelemben kezdte, majd ösztöndíjjal Párizsban töltött jó pár évet, hogy megtanulja a divattervezés művészetét. Tudását hazahozta Magyarországra, és 30 évet töltött a divatiparban, ahol megalapozta saját védjegyét és szakmájának nemzetközileg elismert mesterévé vált. A divat mellett már 20 éve foglalkozott festészettel is, amikor a nagyközönség előtt 2016-ban bemutatkozott a "Koridor" című kiállítással. Ezt követően minden évben új kiállításokon láthatta a közönség legújabb olajfestményeit, bemutatva személyes művészi fejlődését a korai figuratív kompozícióktól a mai absztrakt-expresszionista stílusú darabokig. A festészet mellett 2013 óta írással is foglalkozik, nagy sikerrel. A 2010-es évek végén a festészet és az írás lett a meghatározó önkifejezési formája. 2019-ben Spanyolországba, Barcelona közelébe költözött.
    Náray Tamás olajfestményei és reprodukciói megvásárolhatók a
    www.tamistarte.com
    oldalon.
    A honlapon megtalálhatják Náray Tamás korábbi, már magángyűjteményekben lévő festményeit, kiállítási képeit és legújabb megvásárolható alkotásait, a művei giclée nyomatait vászon-, és papírkivitelben, valamint egyedi plexikép formájában.
  • Фільми й анімація

КОМЕНТАРІ • 58

  • @irisztigzirt
    @irisztigzirt 5 років тому +74

    Egy ilyen tehetséges,szorgalmas ember,mint Ön megérdemli a Boldogságot.Rengeteg embernek teremt csodálatos ,felejthetetlen élményeket munkásságával.A jó Isten áldja meg érte .

  • @borivardayevetovics7060
    @borivardayevetovics7060 5 років тому +42

    Olyan jó volt látni ezt a kis filmet. Valahogy olyan nyugalom szállta meg a lelkem nekem is. Önnek "sajnos" ott a helye. Megvan mindene az ujrakezdéshez Isten áldotta tehetség aki bármihez nyúl abban sikeres . Legyen nagyon boldog Tamás!!!

  • @dreamzs-9291
    @dreamzs-9291 4 роки тому +15

    Náray Tamást nagyon lehet becsülni, tisztelni és szeretni. Ő a jó embereknek van kitalálva.

  • @katalinfekete5054
    @katalinfekete5054 4 роки тому +20

    Imádom. Ragyog! Annyira, annyira inspirál, feltölt. Az a szürke fátyol, ami itthon Magyarországon vmi fura filterként rátelepedett az arcára ... Végre! Végre! Mostanra szertefoszlott. Más mozdulatok. Más energetika.
    Nagyon sok sikert kívánok!

  • @mariannaajtai2581
    @mariannaajtai2581 5 років тому +29

    A Boldogság Haza talált. Gratulálok.
    Gyönyörűséges minden. Megtiszteltetés, hogy látthattam az életének egy pillanatát.
    Köszönöm. Siker, Béke, Nyugalom, Boldogság. ❤️❤️❤️❤️❤️

  • @juditserger
    @juditserger 5 років тому +12

    Egészen rendkívüli, tehetséges Embernek tartom!!! Szeretem a művészetét, legyen szó bármiről, amit alkotott!Minden tiszteletem az Övé!

  • @agnesdavid4184
    @agnesdavid4184 5 років тому +11

    Csodálatos film, egy csodálatos emberről! Végig libabőröztem az egészet. Az valóban egy kegyelmi állapot, amikor vlki őszintén boldog.

  • @zsuzsivarga9613
    @zsuzsivarga9613 4 роки тому +6

    A művész, az Ember és a belőle áradó alázat és művészi finomság megérintette a lelkemet. Boldogsággal tölt el, hogy N.T. végre az lehet, aki valójában, és őszintén örülök az örömének.
    😊

  • @editlamacky746
    @editlamacky746 5 років тому +14

    GYÖNYÖRŰSÉG !!!
    A Teremtő nagyon szereti Önt kedves Tamás, a változás mindig jót hoz csodálatosak a képei
    és a szerénysége ! 💜

  • @monikagyorfi4115
    @monikagyorfi4115 4 роки тому +8

    Csodálatos EMBER!💝

  • @hanna591000
    @hanna591000 5 років тому +15

    Kedves Tamas !! Eloszor is szivbol gratulalok a dontosehez !! Annyira jo Ont hallgatni, hogy en is kedvet kaptam egy nagyobb valtoztatasra az eletemben !! Koszonom, es varom a tovabbi hireket Onrol es a kornyezeterol !!! On egy super talentum .

  • @nicobaby0502
    @nicobaby0502 4 роки тому +3

    Köszönjük ezt a lélekmelengető videót. Tamás inspiráló, tehetséges, csodás művész és nagyszerű Ember! Az hogy állatbarát, már csak hab a tortán! Kívánom, hogy Barcelona legyen boldogságos örök otthona, ahol békét, szeretetet, elfogadást talál. Ha a sors lesz olyan kegyes, hogy eljutok Barcelonába, egy fix állomásom már biztosan lesz - és viszek citromos sütit is ;-)

  • @renieathos240
    @renieathos240 4 роки тому +4

    ❤️ from finland nagyon szép lelked van 😘

  •  5 років тому +12

    Kedves Tamás!
    Meghatódva szép ez a kisfilm! Fogadja szívből jövő jókívánságaimat és kívánom , hogy további élete is sikeres és boldog legyen!

  • @zsuzsannagyongyosi2241
    @zsuzsannagyongyosi2241 4 роки тому +1

    Csodálatos, aranyember! Most ismertem csak meg a youtube által, nagyon sok oldalú tehetséges művész embert hallgatni, látni olyan felemelő,! Sok sikert kivánok Tamás továbbra is! Isten áldja meg. Hálás vagyok hogy rátaláltam, nagyon inspiráló az egész lènye! Köszönöm

  • @udygabi
    @udygabi 5 років тому +18

    Nagyon szeretem Nárayt. Ritka értelmes ember szeretem hallgatni azt ahogy és amit mond. Sajnálom hogy M. o. nem tudta megbecsülni:-(( A kinti életéhez sok sikert kívánok remélem hallunk még Róla.

  • @g.bojanaandrassy1965
    @g.bojanaandrassy1965 4 роки тому +1

    Csodálatos ez a videó. Őszinte, ezért nemcsak szép, de szívet-lelket melengető. Köszönöm.

  • @anna46karina
    @anna46karina 5 років тому +6

    Nagyon jó döntés volt....kivánom ,hogy az Isten még nagyon sok csodát adjon ..... köszönet mindenért ....

  • @zsoltradosza9298
    @zsoltradosza9298 5 років тому +5

    Kedves Náray Tamás!
    Köszönöm ezt a gyönyörű filmet! Meghatódtam..... Igen, bevallom, könnyes lett a szemem. Annyira kedves és ezzel együtt fenséges és kellemesen békés az Ön élettörténetének folytatása, hogy tényleg ez már a boldogság és ez az igazi szeretet.
    Fogadja szívből jövő jó kívánságaimat szeretettel és mindezzel együtt kívánom, hogy továbbra is úgy teljenek napjai, ahogyan szeretné! Őszinte tisztelettel: Radosza Zsolt, hű követője

  • @jolanmaczonkai5589
    @jolanmaczonkai5589 4 роки тому +9

    Ez egy Isteni ajándék.A tehetség is, meg a sors is.

  • @bodiserika3544
    @bodiserika3544 4 роки тому +4

    Kedves Tamas , sok sikert es tovabbi boldog pillanatokat kivanok Onnek!😊

  • @DrBokor
    @DrBokor 4 роки тому +1

    Gratulálok hogy ilyen jól safarkodik a tehetségével!

  • @andrealegendi9000
    @andrealegendi9000 5 років тому +8

    “Egyébként meg...tökjó sütik vannak!” ❤️🙏 (imadnivaloezapasi 😂)

  • @annavarga6290
    @annavarga6290 5 років тому +1

    Debrecenből gratulálok Tamás, nagyon tehetséges művész vagy,nemcsak divattervezőként,íróként, de festőművészként is!Az absztrakt festészetben most kezdem a szárnyaimat próbálgatni, hasonló képeket szeretnék alkotni. További gyönyörű alkotásokat szeretnénk látni Tőled Barcelonában és Budapesten is!

    • @DrTodi-1994
      @DrTodi-1994 5 років тому

      Egyszóval mindenhez is ért ez a fijú, ha azt mondja hogy még vakolni is tud, dobok egy hátast.

  • @gabriellaanonim6142
    @gabriellaanonim6142 5 років тому +2

    Szeretem, koszonom. ♥️♥️♥️

  • @BettyBali
    @BettyBali 5 років тому +6

    Köszönöm a filmet, már vártam a csatornát.
    Kívánok nagyon sok szerencsét az új élethez. 😘

  • @andreagaborffy2694
    @andreagaborffy2694 5 років тому +4

    Nagyon szeretlek Tamás, annyira fantasztikus ember vagy! Legyen csodálatos a további életed!

  • @emilianagyfarkas8287
    @emilianagyfarkas8287 4 роки тому +2

    Szìvből kìvànok mèg sok-sok boldog, alkotò èvet!

  • @bobeerosne1163
    @bobeerosne1163 5 років тому +7

    Kedves Tamás!
    Irigylem a spanyolokat, mert ott élsz. Fáj a szívem, hogy ilyen csodálatos embereknek el kell menniük, hogy békében és nyugalomban alkothassanak. Remélem az új írasaid itthon is olvashatóak lesznek, nagyon várom. Hiányoznak az ízléses, csodaszép ruháid. Ha egyszer Barcelónába járok biztosan megkeresem a galériádat. Szép életet és minden jót kívánok.

  • @rudolfbea
    @rudolfbea 5 років тому +3

    Nagy örömmel töltött el ez a kisfilm. Sok sok sikert, boldogságot kívánok szeretettel.

  • @laszloneerdey1255
    @laszloneerdey1255 5 років тому +4

    Gratulálok!
    Csodálatos a hely, imádom.
    Megérdemli a változást.
    További sok sikert az új életéhez

  • @krisztinahafner6901
    @krisztinahafner6901 5 років тому +4

    Légy boldog! Bárhol. Mert megérdemled.

  • @zsoltkovacs1549
    @zsoltkovacs1549 4 роки тому

    Tök jó !!!!!!!!

  • @neee1443
    @neee1443 4 роки тому +1

    Példaértékű!

  • @ivetthajdune1041
    @ivetthajdune1041 4 роки тому +1

    Szinte elszorult a torkom a videót nézve. Sokra értékelem Nárai Tamàs eddigi munkàssàgàt, s a következő időszakban még feljebb tör. Úgy él végre, olyan környezetben, ahol nyugodt körülmények közt élheti ki több területen megnyilvànuló kreativitàsàt, művészi tehetségét. Ehhez kívànok neki sok sikert, hosszú, boldog életet! ☃🎄🍾🍸

  • @user-hk54pk68
    @user-hk54pk68 5 років тому +1

    Nagyon tetszik,kedves Tamás,az egész filmet párás szemmel néztem végig,de Őn is párás szemmel mesélte,ha jól láttam
    Nagyon szeretem,biztosan jól döntött,és boldog,sikeres ember lesz ezután is,sőt,,:)

  • @acapulco5483
    @acapulco5483 5 років тому +2

    Gratulálok a bátor döntéshez, a folytatáshoz. Nagyszerű tehetsége , sokoldalú munkásságának egyedisége örök értékeket teremtett eddig is. Kívánok jó egészséget, sok sikert, boldogságot, további alkotói, művészi tevékenységet, nyugalmat, békét. Várom a további híreket, a folytatást.

  • @margitszasz5963
    @margitszasz5963 4 роки тому

    Imadom .....

  • @ildikoevagelencser7679
    @ildikoevagelencser7679 4 роки тому +2

    Ha egyszer eljutok Barcelonába, tuttira viszek neki citromos sütit, amik én készítettem!! ;)

  • @7310Erika
    @7310Erika 5 років тому +3

    Imadom ezt a videot!
    Az a szerencses ember vagyok aki ezt szinten megelhette es megelheti . 3 eve erkeztem ugyanide, ugyanott setaltam a 4 kis szőrös gyerekemmel. Megtalaltam az otthonom itt ( kb 15 percrnyire levő kis tengerparti települesen ).
    Az életet itt élni lehet es nem szenvedni, mint Budapesten. Idegenkent 1 honap alatt több figyelmet es segitseget lehet kapni az itteni emberektől, mint otthon egesz korabbi eletem alatt soha sem (ez 43ev). Es mindig süt a nap!!
    Kivanom, hogy itteni élete minden varakozast felülmúljon boldogságban es sikerekben!! - es ez itt nem nehez.

  • @195508121
    @195508121 5 років тому +1

    Gratulálok!! Nagyon sok sikert és boldogságot kívánok!! Ölelés

  • @adriennmagyar2713
    @adriennmagyar2713 5 років тому +1

    Gratulálok Önnek és a film készítőjének. Sok sikert kívánok!

  • @andicsbernadett7254
    @andicsbernadett7254 4 роки тому +2

    Sírtam és megint erőt adott...

  • @andrealegendi9000
    @andrealegendi9000 5 років тому +3

    -Majdnem 7perc szomorúság,boldogság,aggodalom,bizakodó optimista remények, új élet! Szemsarkában pici csillogó könnycseppszerű amiben visszaköszön az, amit ebben a majdnem 7percben érzek....bár lehet,hogy csak a nap sütött túl hirtelen,és túl erősen..talán még nem szoktad meg,s ettől van ez...meg az a sok nevetés...!!! nnna az lesz az... 🌞 A legjobbakat kívánom,de tényleg!

  • @beatoth6496
    @beatoth6496 5 років тому +3

    Sok szerencsét kívànok ❤❤👍

  • @zanetabogacova2657
    @zanetabogacova2657 4 роки тому +1

    Légy nagyon boldog bárhol is élj tiszta szívből kívánja egy "Nanny " aki külföldön tálalta meg a nyugalmát és boldogságát.

  • @Tibor-Travel
    @Tibor-Travel 5 років тому +1

    Inspiráló videó! A legjobbakat Önnek Spanyolországban!

  • @csabanebiro9410
    @csabanebiro9410 5 років тому +1

    Jó döntés volt,mindehhez:erőt-egészséget-sok örömmel teli alkotásokat!

  • @katasuto8698
    @katasuto8698 5 років тому

    Kedves Naray Tamas gratulalok. Csodalom Ont es sok sikert kivanok!🌷

  • @BalintGulyas
    @BalintGulyas 5 років тому +3

    Nagyon jol szerkesztett vagott video! Kifejezetten tetszettek a dronos felvetelek! ( Milyen drone-t hasznaltatok? ) Tamas on egy kincs orommel kovetem!

  • @mariannkomives4689
    @mariannkomives4689 5 років тому +3

    Sikerekben és boldogságban gazdag életet kivánok!❤️❤️🇬🇧

  • @zsoltkovacs1549
    @zsoltkovacs1549 4 роки тому

    Milyen Spanyolországban ?

  • @ildikoborbel4056
    @ildikoborbel4056 4 роки тому

    Azon gondolkodom, miért van az, hogy azután kezdünk tisztelni, becsülni egy feltalálót, tudóst, írót, költőt, és jelen esetben egy multitálentumot,egy művészt miután elmegy a hazájábol? MIÉRT????....... késő bánat....

  • @DrTodi-1994
    @DrTodi-1994 5 років тому

    Nyugtasson meg Tamás ugye nem pizzafutár, vagy ilyesmi lesz?Önnek itthon a helye, azt mondta a Gyurcsány elvtárs ha ők nyernek kerül amibe kerül haza hozzák.

    • @TheMagyarvagyok
      @TheMagyarvagyok 4 роки тому +1

      te tuskó tódi! te vagy a tapló Elek Mekk is, ugye?