A források rendelkezésre állnak. Érdemes lenne a Zirczi apátság levéltáránan is szétnézni, mivel azt még Géza fejedelem alapította, tehát már a keresztény egyházalapítás fol,yamatban volt 1000 előtt. Sok forrás van. Sok sikert a kutatáshoz !!!!!!! Szurkolok.
Eddig abban a - tév - hitben voltam, hogy tudok valamit (nem sokat) a magyar őstörténetről. Mostmár biztosan tudom, hogy - az égvilágon semmit nem tudok erről. Köszi a "felvilágosító" műsort... :)))))))))))))))))))))))))))))
Köszönöm szépen az Ultrahangnak és az előadónak az előadást, mert rendkívül élvezetes és tanulságos volt!! Még több ilyen előadást szeretnék! Anno öreg apám Polgár András (édesanyám apja) - kb.100 évvel ezelőtt, az első komintern idején ellátogatott Titóval Moszkvába ment, s onnan pedig ő a Moszkva mellett élő Marikhoz látogatott, akikről még én is úgy tanultam, hogy a manysik mellett a magyarok legközelebbi rokonai. Öreg apám - a nyelvi különbözőség ellenére, egész szépen meg tudta értetni magát velük, mert rengeteg közös szavunk van, ill. volt... Különben ott le is betegedett, de a marik a csodás kumisz(ukk)al meggyógyították. Szívélyes üdvözlettel: Szabadi Zoltánné, Újvidék
Tisztelem az előadót,de olyan volt az előadás mint a viccben mikor az egyedülálló anyuka mondja a fiának. Drága fiam köszönjél mindenkinek,mert nem tudom ki az apukád, Az előadó is megkérdőjelezett minden érvényes tankönyves anyagot,mindezt úgy tette,hogy közben az érvényesnek tartott tananyagot emelte piedesztálra. Ez benne a zseniális.
Írott forrásként ne feledkezzünk meg Ammianus Marcellinusról . Római történetíró volt , aki fiatal korában II.Konstantin császár testőreként a mai magyar Délvidéken állomásozott . Ő az itt lakókat szarmatáknak mondja , akik viszont a császárt egy vita hevében simán "lemarházták" !
"A magyar királyi családnak miért nincsenek magyar beszélő nevei.....A tipikus magyar neveket a szolganépnél találják meg...." Ha nem élne mélyen gyökerezve a tudományos életben, tiszta lappal/aggyal nyúlnátok a kérdéshez, akkor a logikus válasz erre az lenne, hogy a ma magyarnak nevezett nyelvet nem a honfoglalók beszélték, hanem az itt élő alaplakosság. Nem is lehet másként, hiszen nem jöttek rá akkora számban az alapnépességre, ami nyelvcserét eredményezhetett volna!!!!!! Különben a genetikai készletükből is többet őriznénk ma. De mivel nem képes tisztára söpörni a tudatát, igen hülye elmélettel áll elő, amin jót nevettem. A gazdáik adták a nevet a szolganépnek, azért van magyar nevük? Hogy mondhat ilyen ökörséget egy magát tudósnak képzelő ember? Ha a "gazdáknak" keleti nevük volt, akkor a szolgáiknak is keleti neveket adtak volna, ha valóban ők nevezik el, ez evidencia! De én ilyenről nem hallottam egy kultúránál sem, hogy szokás lett volna. Kérnék erre bizonyítékot! De köszönöm, hogy ezzel akaratlanul is igazolta azt az állításomat, hogy a nyelvünk itt volt a Kárpát-medencében, nem a honfoglalók nyelve volt. Mire is alapozom? 1. TörökTibor genetikus mondta, mielőtt be nem fogták a száját, hogy bár átjáróház volt a terület, csak az anatóliai földművesek jöttek rá az alaplakosságra akkora számban, hogy nyelvcsere lehetséges lett volna. 80%-ban felülírták az európai vadászok génállományát. Ezt a génkeveréket ma is őrizzük 56%-ban, és a mai magyarság génállománya 87%-ban egyezik a honfoglaláskori alaplakosságéval, viszont csak 4-7%-ot őrzünk a honfoglalóktól. 2. A rovásírásunk nem maradhatott volna fenn 7000 éven keresztül, ha nem folyamatosan használják, és közben nyelvcsere történt volna. Ugyanis nulla esélye van annak, hogy a honfoglalók nyelve ugyanannyi, és ugyanolyan hangokból állt volna, mint az itt beszélt nyelv. Eddig volt esélye a szememben annak, hogy a honfoglalók talán olyan hasonló nyelvet beszélhettek, amiben nem volt nagyobb különbség, mint ma a szláv nyelvekben, de ezt most a helyére tette nekem. Mivel a honfoglalók vérszerződéssel kötött szövetség volt, nem genetikailag egységes nép, még mindig van esély arra, hogy egyik törzse hasonló nyelven beszélhetett, de így az árpádháziakat kizárhatjuk, úgy gondolom. Minden új kutatás értelmetlen addig, amíg régi, hamis dogmákra alapozva végezzük. Azt hittem, hogy a genetikai eredmények hatására átgondolják az eddig elfogadott dogmákat, de jól láthatóan ehhez túlságosan beszűkült a tudatuk, "bekockásodtak". Vagy egyszerűen nem mernek szembemenni a nemzetközi fősodorral, inkább bevállalják, hogy hülyének nézzük önöket. Nem mellesleg a királyaink múltját akarják rászabni a teljesen más múlttal rendelkező teljes lakosságra. Magyarra fordítva, egyik hamis múlt helyett kapunk egy másikat. Tapsolnom kéne?
Nincs aki rendet tegyen ebben a témában . Valószínű jó üzlet erről a tutit elmondani . Semmiről nincs tudásuk ,a tudomány urainak , Mindenről mindent tudnak ,csak ép arról nem, ami rólunk szól . Régen rengeteg irodalom volt a történelmünkről . ,Leselejtezték őket ,helyette sok valószinű ,és nem tudjuk állítás, idáig nem jól tudtuk, jelent meg .. Összekavarják tudatosan . A fiataloknak ez új tehát ők elhiszik amit az iskolában az egyetemeken erőltetnek .Sőt szerintük már az a gáz amit a régiek írtak . Ha valamit el akarsz tüntetni írjad át 100 szor ,és eltünik a lényeg . A német ha talál egy szöget a földben ,legendát történelmet körit hozzá . Nálunk meg mindenki félrebeszél ,mint a politikusok . A tényeket is elferdítik . Szégyen .
Az a gond az MTA nem akarja elfogadni a külföldi és magyr kutatók eredményeit, ami nem a nézeteit valja. Egy külföldi történész is csodálkozva mondta ezt.
Én úgy hallottam mástól, hogy pontosan Álmos törzse volt az (sosem volt muszlin) aki elköltözött onnan és visszajött a Kárpát medencébe.(23:40 percnél.)
Ajánlanék tisztelettel az olvasni szeretôknek egy válogatásgyûjteményt,én is ezt olvasgatom,Árpád diadalmas pozsonyi csatájának 11oo.évfordulójára jelent meg,Friedrich Klára és Szakács Gábor rovásíráskutatók írták,címe:A"TÁSZOK TETŐTŐL A BOSNYÁK PIRAMISOKIG".
A magyar királyi dinasztiának nincsenek beszélő magyar nevei? Álmos nem beszélő név? Árpád nem beszélő név? ( Álmos Kálmán testvére volt pl.) Nyelvemlékek rovásírással Mandics György kutatásaiból. Ajánlom. Vagy ő "szélsőséges" ?
Arról tudnátok beszélni, hogyan is volt Álmossal a "honfoglalás"? Jött-e ő a fiával együtt vagy felment uralkodni Volga-Bulgáriába Kievből, miután a besenyők elvágták őket a Bulgáriában hadjáratozó Árpádéktól?
Kelen hegy rajta nem véletlen Citadella a latin bezavart. De mi van ha a hunok is magyarul beszéltek? Magyaráztak, mert csak magyarul lehet magyarázni.
Jásdi Kiss Imrével talalkozott mar a történész úr? A nyelvunk sokkal regebbi multat bizonyit mint amirol irasok vannak. Hogyan lehwtseges wz? A mi kodnyelvunkről mikor beszel a szakma?
A nyelvi etimológiára kiváló példa, hogy a pénz szó a nincs szóból ered: nincs, néncs, véncs, fénz, pénz!!! Nekem egyértelmű! :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Az említett éles keresztény váltás kritikájához. Én abban egyetértek, hogy ez így volt. Persze hogy egymás mellett élt ilyen is meg olyan is, nincs olyan, hogy éles váltás. Mert van menete a dolgoknak. Ahogy fejlődik minden, egyre inkább más megoldások működnek. Mondok egy példát. Sok tanya helyett falurendszer. Mert már úgy tud fennmaradni. Ugyanígy ha a Kárpát medencét nézzük, a bejövetel előtt lényegében részben római gyepű. Hely amit (akkor még) nem éri meg még Rómának sem belakni, megszervezni. Ezért van népvándorlás is. Mozognak, hol ide, hol oda, mert nincs igazán válaszuk. Árpád ideje az az időpont mikor már van értelme egy struktúrát kiépíteni. Ezt azért mondhatom, mert ő az első. Ugye több környező nép mondja, hogy ő volt itt előbb. Föltehető a kérdés, hogy akkor hol az országuk? Miért nem volt? Tehát lényegtelen, hogy ki vagy mi volt itt előbb. Újabb példa. Ki tudja azt, hogy kik a csehek? Feltételezem, hogy a nagy többség azt gondolja, hogy egy a mai Csehország területén élő nép. De ez nem pontos. A mai Csehország területén a cseh anno csak egy volt a nagyjából húsz nép közül. De éppen a legjobb helyen éltek, Prága körül. Ez megmagyarázza, hogy miért ők lettek erősek. Szóval, miért nem volt ilyen meg olyan ország a Kárpát medencében? Hát mert egyrészt nem érett még meg a kor annyira, hogy azt magáévá tudja tenni, másodszor, mert a vándorlás egyszerű emberek, kisebb csoportok vándorlása volt. Hát ha nem így lenne, akkor máshogy nézett volna ki a térkép. Két dolgot lehet ebből leszűrni. Az egyik a kor (jó időben jó helyen van Árpád), a másik, hogy a bejövetel nem a véletlen műve. A bejövetel nem vándorlás, nem futás valami elől, hanem egy alkalmazkodni tudó elit tudatos műve. Visszatérve az első mondathoz, egy törvény igénye nem két nappal az előtt születik. A törvény valahol nem azt mutatja, hogy onnantól van egy éles váltás. Rosszul lett értelmezve. Azt mutatja, hogy onnantól egyértelmű, hogy melyik a helyes irány.
Az uralkodonak a beiktataskor torteno, szimbolikus jelentesu, a világ négy egtaja fele valo vagasarol (vagy nyilloveserol) olvastam az osi egyiptomiaknal (1700BC) es a perui inkaknal is (1500AD).
Lelkesítő egy olyan történészt hallgatni, aki gondolkodik is. Természetesen az írásai is kiválóak! Jó egészséget kívánok neki, hogy még sokáig dolgozhasson!
Annonimus leirta, hogy őseink atusztattak a Volgan, amit akkor Ételnek hívtak és utána Szuzdalt hodoltattak. Szuzdalt pedig 230 kilométerre keletre van Moszkvatol. Moszkva akkor nem létezett.
Erre a név témára jó lett volna részleteiben, példákkal is kitérni, mert nagyon érdekes. Milyen nevekről van szó pontosan, hogyan fejtegetik ezeket, remélem, hogy Sudár Balázs vagy B. Szabó János a közeljövőben részletesebben fog beszélni erről.
A Bibliában előforduló Béla nevű személyek: I. Móz. 36, 32-33: Béla, Beor fia, edomi király I. Móz. 46, 21: Béla , Benjamin elsőszülött fia I. Kron. 5, 8 : Béla, Ruben törzséből származó férfi
A források rendelkezésre állnak. Érdemes lenne a Zirczi apátság levéltáránan is szétnézni, mivel azt még Géza fejedelem alapította, tehát már a keresztény egyházalapítás fol,yamatban volt 1000 előtt. Sok forrás van.
Sok sikert a kutatáshoz !!!!!!! Szurkolok.
Eddig abban a - tév - hitben voltam, hogy tudok valamit (nem sokat) a magyar őstörténetről. Mostmár biztosan tudom, hogy - az égvilágon semmit nem tudok erről. Köszi a "felvilágosító" műsort... :)))))))))))))))))))))))))))))
Nagyon érdekes és aktuàlis ismertetése a régmultunról.
Köszönjük!❤
Szükséges lenne minél több ilyen beszélgetésre!
Köszönöm szépen az Ultrahangnak és az előadónak az előadást, mert rendkívül élvezetes és tanulságos volt!!
Még több ilyen előadást szeretnék!
Anno öreg apám Polgár András (édesanyám apja) - kb.100 évvel ezelőtt, az első komintern idején ellátogatott Titóval Moszkvába ment, s onnan pedig ő a Moszkva mellett élő Marikhoz látogatott, akikről még én is úgy tanultam, hogy a manysik mellett a magyarok legközelebbi rokonai.
Öreg apám - a nyelvi különbözőség ellenére, egész szépen meg tudta értetni magát velük, mert rengeteg közös szavunk van, ill. volt...
Különben ott le is betegedett, de a marik a csodás kumisz(ukk)al meggyógyították.
Szívélyes üdvözlettel:
Szabadi Zoltánné, Újvidék
Ez nagyon hiányzott, végre szakmai alapon beszélni a magyar őstörténetről, minden szélsőség nélkül. Gratulálok!
Akkor úgy tűnik, hogy a Vámbéry Ármin kutatásait illene jobban figyelembe venni?
Tisztelem az előadót,de olyan volt az előadás mint a viccben mikor az egyedülálló anyuka mondja a fiának. Drága fiam köszönjél mindenkinek,mert nem tudom ki az apukád,
Az előadó is megkérdőjelezett minden érvényes tankönyves anyagot,mindezt úgy tette,hogy közben az érvényesnek tartott tananyagot emelte piedesztálra.
Ez benne a zseniális.
Az emberek a legjobb élőlények.
Írott forrásként ne feledkezzünk meg Ammianus Marcellinusról . Római történetíró volt , aki fiatal korában II.Konstantin császár testőreként a mai magyar Délvidéken állomásozott . Ő az itt lakókat szarmatáknak mondja , akik viszont a császárt egy vita hevében simán "lemarházták" !
Csodás a műsor!!!! Köszönjük!!!
Kösz szépen a videot, nagyon érdekes, informativ!
Gratulálok a műsorhoz.
Sokadjára nézem vissza
Magyarlapádon az idősebb embereket ma is kenddel szólítják meg, ez a magázás megfelelője ott.
"A magyar királyi családnak miért nincsenek magyar beszélő nevei.....A tipikus magyar neveket a szolganépnél találják meg...."
Ha nem élne mélyen gyökerezve a tudományos életben, tiszta lappal/aggyal nyúlnátok a kérdéshez, akkor a logikus válasz erre az lenne, hogy a ma magyarnak nevezett nyelvet nem a honfoglalók beszélték, hanem az itt élő alaplakosság. Nem is lehet másként, hiszen nem jöttek rá akkora számban az alapnépességre, ami nyelvcserét eredményezhetett volna!!!!!! Különben a genetikai készletükből is többet őriznénk ma. De mivel nem képes tisztára söpörni a tudatát, igen hülye elmélettel áll elő, amin jót nevettem. A gazdáik adták a nevet a szolganépnek, azért van magyar nevük? Hogy mondhat ilyen ökörséget egy magát tudósnak képzelő ember? Ha a "gazdáknak" keleti nevük volt, akkor a szolgáiknak is keleti neveket adtak volna, ha valóban ők nevezik el, ez evidencia! De én ilyenről nem hallottam egy kultúránál sem, hogy szokás lett volna. Kérnék erre bizonyítékot!
De köszönöm, hogy ezzel akaratlanul is igazolta azt az állításomat, hogy a nyelvünk itt volt a Kárpát-medencében, nem a honfoglalók nyelve volt. Mire is alapozom?
1. TörökTibor genetikus mondta, mielőtt be nem fogták a száját, hogy bár átjáróház volt a terület, csak az anatóliai földművesek jöttek rá az alaplakosságra akkora számban, hogy nyelvcsere lehetséges lett volna. 80%-ban felülírták az európai vadászok génállományát. Ezt a génkeveréket ma is őrizzük 56%-ban, és a mai magyarság génállománya 87%-ban egyezik a honfoglaláskori alaplakosságéval, viszont csak 4-7%-ot őrzünk a honfoglalóktól.
2. A rovásírásunk nem maradhatott volna fenn 7000 éven keresztül, ha nem folyamatosan használják, és közben nyelvcsere történt volna. Ugyanis nulla esélye van annak, hogy a honfoglalók nyelve ugyanannyi, és ugyanolyan hangokból állt volna, mint az itt beszélt nyelv.
Eddig volt esélye a szememben annak, hogy a honfoglalók talán olyan hasonló nyelvet beszélhettek, amiben nem volt nagyobb különbség, mint ma a szláv nyelvekben, de ezt most a helyére tette nekem. Mivel a honfoglalók vérszerződéssel kötött szövetség volt, nem genetikailag egységes nép, még mindig van esély arra, hogy egyik törzse hasonló nyelven beszélhetett, de így az árpádháziakat kizárhatjuk, úgy gondolom.
Minden új kutatás értelmetlen addig, amíg régi, hamis dogmákra alapozva végezzük. Azt hittem, hogy a genetikai eredmények hatására átgondolják az eddig elfogadott dogmákat, de jól láthatóan ehhez túlságosan beszűkült a tudatuk, "bekockásodtak". Vagy egyszerűen nem mernek szembemenni a nemzetközi fősodorral, inkább bevállalják, hogy hülyének nézzük önöket. Nem mellesleg a királyaink múltját akarják rászabni a teljesen más múlttal rendelkező teljes lakosságra. Magyarra fordítva, egyik hamis múlt helyett kapunk egy másikat. Tapsolnom kéne?
B.Szabó János..👍
Kiváló. Köszönöm
Szép magyar nevű emberek. Néhol még raccsolnak Magyarországon? Melyik tájnyelvben?
Arról szivesen vennék infot, hogy ki foglalkozik a magyarság fennmaradásával a modern kor körülményei között.
Szivesen ajanlom az erdeklodok figyelmebe az alabbi konyvet.
A szerzo:
Dummerth Dezso.
A cime: Az arpadok nyomaban.
Czuckermann úr, Ön az?
Nincs aki rendet tegyen ebben a témában . Valószínű jó üzlet erről a tutit elmondani . Semmiről nincs tudásuk ,a tudomány urainak , Mindenről mindent tudnak ,csak ép arról nem, ami rólunk szól . Régen rengeteg irodalom volt a történelmünkről . ,Leselejtezték őket ,helyette sok valószinű ,és nem tudjuk állítás, idáig nem jól tudtuk, jelent meg .. Összekavarják tudatosan . A fiataloknak ez új tehát ők elhiszik amit az iskolában az egyetemeken erőltetnek .Sőt szerintük már az a gáz amit a régiek írtak . Ha valamit el akarsz tüntetni írjad át 100 szor ,és eltünik a lényeg . A német ha talál egy szöget a földben ,legendát történelmet körit hozzá . Nálunk meg mindenki félrebeszél ,mint a politikusok . A tényeket is elferdítik . Szégyen .
Lapádnak gazdag a magyar népi művészete. Szeretnék ide eljutni!
Az a gond az MTA nem akarja elfogadni a külföldi és magyr kutatók eredményeit, ami nem a nézeteit valja. Egy külföldi történész is csodálkozva mondta ezt.
Kedves János! Nagyon érdekes, mint mindig!
Köszönöm, nagyon élveztem!
Gratulalok a musor temahoz.
Nagyon erdekes eloadas volt.
A kereszt vs félhold, igen is vannak az ogúz türkök (török, azeriek, kazakhok) között ma is van nosztalgia tengri iránt.
Padányi Viktor:
50:22 Dentu Magyaria
Én úgy hallottam mástól, hogy pontosan Álmos törzse volt az (sosem volt muszlin) aki elköltözött onnan és visszajött a Kárpát medencébe.(23:40 percnél.)
Miért nem mentek el még a Vatikáni könyvtárba?
Azért érdekelne, hogy a vesztes fél hogyan befolyásolja a történelem írást? Már a történelemhamisítást leszámítva.
❤
"Azt tudjuk mondani, hogy nem tudjuk":
Szántai Lajos tanár úr jól elmagyarázza, tessék hallgatni!
Ajánlanék tisztelettel az olvasni szeretôknek egy válogatásgyûjteményt,én is ezt olvasgatom,Árpád diadalmas pozsonyi csatájának 11oo.évfordulójára jelent meg,Friedrich Klára és Szakács Gábor rovásíráskutatók írták,címe:A"TÁSZOK TETŐTŐL A BOSNYÁK PIRAMISOKIG".
A magyar királyi dinasztiának nincsenek beszélő magyar nevei? Álmos nem beszélő név? Árpád nem beszélő név? ( Álmos Kálmán testvére volt pl.) Nyelvemlékek rovásírással Mandics György kutatásaiból. Ajánlom. Vagy ő "szélsőséges" ?
Arról tudnátok beszélni, hogyan is volt Álmossal a "honfoglalás"? Jött-e ő a fiával együtt vagy felment uralkodni Volga-Bulgáriába Kievből, miután a besenyők elvágták őket a Bulgáriában hadjáratozó Árpádéktól?
Kelen hegy rajta nem véletlen Citadella a latin bezavart.
De mi van ha a hunok is magyarul beszéltek?
Magyaráztak, mert csak magyarul lehet magyarázni.
Jásdi Kiss Imrével talalkozott mar a történész úr? A nyelvunk sokkal regebbi multat bizonyit mint amirol irasok vannak. Hogyan lehwtseges wz? A mi kodnyelvunkről mikor beszel a szakma?
A nyelvi etimológiára kiváló példa, hogy a pénz szó a nincs szóból ered: nincs, néncs, véncs, fénz, pénz!!! Nekem egyértelmű! :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Az említett éles keresztény váltás kritikájához. Én abban egyetértek, hogy ez így volt. Persze hogy egymás mellett élt ilyen is meg olyan is, nincs olyan, hogy éles váltás. Mert van menete a dolgoknak. Ahogy fejlődik minden, egyre inkább más megoldások működnek. Mondok egy példát. Sok tanya helyett falurendszer. Mert már úgy tud fennmaradni. Ugyanígy ha a Kárpát medencét nézzük, a bejövetel előtt lényegében részben római gyepű. Hely amit (akkor még) nem éri meg még Rómának sem belakni, megszervezni. Ezért van népvándorlás is. Mozognak, hol ide, hol oda, mert nincs igazán válaszuk. Árpád ideje az az időpont mikor már van értelme egy struktúrát kiépíteni. Ezt azért mondhatom, mert ő az első. Ugye több környező nép mondja, hogy ő volt itt előbb. Föltehető a kérdés, hogy akkor hol az országuk? Miért nem volt? Tehát lényegtelen, hogy ki vagy mi volt itt előbb. Újabb példa. Ki tudja azt, hogy kik a csehek? Feltételezem, hogy a nagy többség azt gondolja, hogy egy a mai Csehország területén élő nép. De ez nem pontos. A mai Csehország területén a cseh anno csak egy volt a nagyjából húsz nép közül. De éppen a legjobb helyen éltek, Prága körül. Ez megmagyarázza, hogy miért ők lettek erősek. Szóval, miért nem volt ilyen meg olyan ország a Kárpát medencében? Hát mert egyrészt nem érett még meg a kor annyira, hogy azt magáévá tudja tenni, másodszor, mert a vándorlás egyszerű emberek, kisebb csoportok vándorlása volt. Hát ha nem így lenne, akkor máshogy nézett volna ki a térkép.
Két dolgot lehet ebből leszűrni. Az egyik a kor (jó időben jó helyen van Árpád), a másik, hogy a bejövetel nem a véletlen műve. A bejövetel nem vándorlás, nem futás valami elől, hanem egy alkalmazkodni tudó elit tudatos műve. Visszatérve az első mondathoz, egy törvény igénye nem két nappal az előtt születik. A törvény valahol nem azt mutatja, hogy onnantól van egy éles váltás. Rosszul lett értelmezve. Azt mutatja, hogy onnantól egyértelmű, hogy melyik a helyes irány.
Az uralkodonak a beiktataskor torteno, szimbolikus jelentesu, a világ négy egtaja fele valo vagasarol (vagy nyilloveserol) olvastam az osi egyiptomiaknal (1700BC) es a perui inkaknal is (1500AD).
Lelkesítő egy olyan történészt hallgatni, aki gondolkodik is. Természetesen az írásai is kiválóak! Jó egészséget kívánok neki, hogy még sokáig dolgozhasson!
Meddig lesz katyvasz es hazug a magyar mult?
Annonimus leirta, hogy őseink atusztattak a Volgan, amit akkor Ételnek hívtak és utána Szuzdalt hodoltattak. Szuzdalt pedig 230 kilométerre keletre van Moszkvatol. Moszkva akkor nem létezett.
Istvan a romai keresztenyseget vetette fel, a magyar osi kereszteny hittel birt
a koronázási dombra való felmenet nem az ősi pajzsraemelés szokását utánozza ❓
Javaslom a történész úrnak, keresse fel Jásdi Kiss Imret!
Magyar föld volt Kazany,
Ne övezze közöny!
Erre a név témára jó lett volna részleteiben, példákkal is kitérni, mert nagyon érdekes. Milyen nevekről van szó pontosan, hogyan fejtegetik ezeket, remélem, hogy Sudár Balázs vagy B. Szabó János a közeljövőben részletesebben fog beszélni erről.
A Bibliában előforduló Béla nevű személyek:
I. Móz. 36, 32-33: Béla, Beor fia, edomi király
I. Móz. 46, 21: Béla , Benjamin elsőszülött fia
I. Kron. 5, 8 : Béla, Ruben törzséből származó férfi
Sokat sokáig és semmit ...
Jó lenne több pénzt fektetni a kutatásokba.
Mongol teruleten a hun fehervarnak mi az alapja?
Lennéntek Magyarok!
Hegy Szekesfehervaron? Nem inkabb Fehervaron?
Hanyezer eves a magyar mult?
Az orosz nép és a tudósaik is büszkék szkíta származásukra vagy rokonságukra !!!
Az Arpad -ot nem tudja ertelmetni? A mai Sziriaban is van. Arpa.
János hatalmas szakember
Ez a Koppány tátoshitü lehetett, bár a korra a kereszténység Kínáig elért. Valahogy a Megyer törzset kikerülte.
De ki az aki echte magyarnak mondhatja magát ?