Igy van, általánosságok, de az hogy bárhol van a nő a Berki ott van az vicc, at is hogy konkrétumot nem mond. A fb-kon lattam mennyien hisznek nekik. Ő dolguk. Ebből én semmit nem hiszek el, Hajdunak akit én birok erre miért volt szüksége azt sem értem. Sokan tudnának mondani hasonlókat csak kínos. Mindegy ez borzalmas volt.
Kínos igy van. Ha a halott üzen, mondjuk az sem egy studióban a Hajdunak, ugyan. Ez nem hihető, de sok követője van, van aki hisz ebben. Tegye, amig nem árt vele addig oké.
Szerencsétlen? Ugyan miért? Halottról jót vagy semmit, de Berki Krisztián nem volt egy jó ember. Lehet itt elájulni meg minden, de nagyon sok embert megbántott és átgázolt sokakon. Ez nem egy jó emberre vall.
Miért lenne az? Nem hiszel a szellemekben? Te is az vagy!! Csak testben élsz. Vannak, akik kommunikálni tudnak velük, miután végleg elszakadtak a testüktől(vagyis meghaltak). Ez a műsor erről szól, hogy ez a nő valóban képes rá? Illetve arról is, hogy ha más szellemekkel tud is kommunikálni, fel tudta-e venni a kapcsolatot Krisztián szellemével? (egyébként tévesen használja a lélek szót..)
Aki valóban rendelkezik ilyen képességekkel, az teljesen biztos hogy felfogja ennek a súlyát, és nem egy ilyen műsorban tárná a világ elé egy halott ember túlvilági gondolatait. Ez még csalótól is pofátlanság. Szomorú....
@@marianebl4686 nyilvánvaló, hogy a hölgy nem egy keleti pályaudvarról előráncigált drogdíler. Természetes hogy vannak referenciái. Furcsa lenne ha a life tv egy névtelen senkit hívna a műsorába. Nem ezért hívom csalónak. Hanem azért, mert szerintem ha tényleg valós lenne amit képvisel, akkor tisztelné annyira ezt az egészet, hogy diszkréten kizárólag az illetékesekkel beszélne erről.
@@marianebl4686 pont úgy néz ki mint aki nem az...😃 vártam már hogy mikor veszi elő a mosógép fűtőszálat a szoknyája alól. Más halálából meg szerencsétlenségéből pénzt csinálni, ez a legalja mindennek. Frizbi úr mindig is értett az ilyesmihez.
Ebben egyetértünk. De olyan is van, h rendelkezik ezekkel a képességekkel, csak aztán elkapja a gépszíj, a pénz szerzés vágya, és mostanra sajnos már nem a halott lelkek megsegítése motiválja, hanem a hírnév meg a pénz
Kíváncsi voltam a felvételre.Tettem vettem közben meghallgattam. De ez már a szemtelenség teteje. Talán itt az első túlvilági celeb szellem? Na ne. Hagyjátok békén a lelkét az elhunytnak. Kató lépj vissza mert ez nem vezet jóhoz te is tudod ... :( Kegyeletsértés és simán megesik hogy a család valamelyik tagja ezért még keményen fellép, ( ez tudd tényleg felelőtlenség. ) Mit szólnak a gyermekei?Fel akarsz kapaszkodni egy halott hátán??? Hidd el ő megoldja nélküled is és a média nélkül is hogy rendeződjön a lelki egyensúlya.Vannak démonok is akik megtéveszthetnek. Ha van más dimenzióba érzékelési adottsága valakinek az ok (de a szereplési vágy nem fér össze vele.) Szerintem keress fel egy démonűzőt! Nem rosszindulatból írom. Démonok vannak és űzők is . Ráadásul semmi se volt hiteles a műsorban amit mondtál. Áldás mindenkire. Krisztián a fény kísérje utadat!
Azt mondja Kató: van egy név a fejembe amit folyamatosan hallok, de nem mondom ki mert szerintem nem az van a papírra írva. Most akkor halja vagy nem ? Ha ő ilyen bizonytalan hogy higgyen neki bár ki ? Nincs tehetsége ! Eddig jókat kaszált, de a médiának hála le buktatta magát !
Érthetetlen számomra hogy egy olyan nagyszerű producer ,színész mint Bereczki Zoltán egy ilyen bazári parádéhoz adja a személyét. Már az is alulmúlja ,hogy egy Ábel Anita mellett látható ,de ez ... Tényleg mindig van lejjebb és van az a pénz amiért korpás a hajad... Hatalmas csalódás.
Azt mond ,amit a szellem spntan modon uzenni akar ,nem mas szabja meg ! Ez nem egy kerdezz -felelek vetelkedo ....azzal tessek inkabb a kartya josokhoz fordulni !
@@niki9150 Ez nem teljesen igaz , mert az uzenek nagy resze nem publikus ,hanem szemelyes ! De sokan ezt sem kepesek felfogni ! Nagyon meglepodnel te is ,ha egy olyan uzenetet kapnal amit csak te es az elhunytad tudhat ,senki mas!
@@katikiss1450 ezek nem így működnek, nem egy harmadik személlyel cseveg egy szellem... tudnék mesélni, ha ezzel a nővel tényleg megtörténne ilyen dolog, ott tojná össze magát.... Addig játszik ezekkel, még egyszer tényleg megjelenik neki egy, de az nem lesz ilyen kellemes, nem fog neki süteményeket mutogatni egy sem...
@@katikiss1450 Szia..Kato most őszintèn,ez milyen üzenet volt ?ezt minden mèdiàban lehetett hallani..Làtod Hajdu nem is szkeptikus,hanem finoman hitettlen volt...
@@norbertszavold3772 En Kati vagyok ! Jobb ,ha tudjatok hogy az egesz csak egy Tv -s show es az is az volt amikor a Frizbibe meghivta azt a mediumot ,aki a 3 labu szek segitsegevel kozvetitette a Z.Jimmy uzenetet ..Erdekes ,akkor Peti nem volt tul szkeptikus ..a lenyeg a nezettseg ,semmi mas!
Atyaég…Én tényleg nem értem, hogy Ábel Anita és Bereczki Zoli hogyan adhatja ehhez a nevét.. Egy reggeli műsor, amely színvonalban alul múlja a való világot..
Bulldog Angol Értem én, hogy van az a pénz amennyiért korpásodik a haj..de ez a mai beszélgetés már inkább egy aranyér kenőcs reklám mélysége..🙈🙈🙈De igen, sajnos úgy látszik ez is belefér!
Gyerekek,gondoljatok már bele,ha tényleg létezne ilyen ,a rendőrségnek nem kellene gyilkossági ügyben nyomozni..felvennének egy ilyet azt megkerdezi a halottól hogy ki ölte meg..🙄🤦🏼♀️ az sem normális aki ilyenekben hisz.. Ezt a nőt meg meg kellene büntetni..képernyőre sem szabadna engedni
A világ összes országában halottlátókkal/médiumokkal/tisztánlátókkal dolgozik a rendőrség!! Legalábbis ahol eredményesen dolgoznak!! Az, hogy te nem hiszel benn, tehát nem hiszel önmagadban sem, s azt hiszed eltűnsz halálod után, az már a te bajod
@@real2143 ez nem igaz,en a rendörsegnel dolgozom,(nem vagyok rendör) pszichologusokat,kriminalpszichologusokat,profilozokat,testbeszed szakertöket alkalmaznak,sosem hallottam,hogy mediumokat ekrestek volna fel..pedig mar vagy 20 eve vagyok a szakmaban
@@magicmoments6899 Oh..most már értem, miért nem tudja kideríteni a magyar rendőrség a rejtélyes gyilkosságokat. Én konkrétan rendőrtől hallottam, nyomozórendőrtől, hogy egy-egy helyen médiumokkal dolgoznak Magyarországon is! A külföldi esetekről.meg olvastam!! Az is lehet, nyomozó nem köt mindent a te orrodra, mert szkeptikus materialista vagy! Csak jön egy jó tippel! NEM hivatalosan dolgoznak velük, s nem kapnak ezért fizetést a médiumok vagy látók!!
Nekem végig szekunder szégyenérzetem volt, ahogy végignéztem ezt az egészet, és mindvégig egyetlen mondat járt az eszemben, ebből ki-ki vonja le a konklúziót; aki ténylegesen rendelkezik ilyen képességekkel, azt te hatökrös szekérrel sem fogod tudni elvontatni, hogy egy tv-műsorban szerepeljen vele, és fitogtassa a "tudását", és nem fogsz tudni hozzá bejelentkezni, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe "közvetítsen" neked, nem haknizik vele, és nem szerepelget, ez az én véleményem. Az elhunytat meg hagyni kellene békében nyugodni.
Így van. Aki lát valamit, vagy látott valamit, az mindent megadna azért, hogy bár soha ne látta volna, de minimum senkinek nem beszél róla. Akarja a franc hogy kattantnak nézzék.
"hatökrös szekérrel sem fogod tudni elvontatni" - de, ez még akár lehetne is, miért ne? A probléma azzal van, hogy ő "lát halottakat, folyamatosan, akik emberi alakúak, és beszélnek hozzá". Ha valaki ismer olyat, vagy látott műsorban olyan személyt, akinek pl. skizofréniája van, az pontosan tudja, hogy aki hangokat hall és alakokat lát, annak a beszéde nem tud összefüggő lenni... kérdezel tőle, beszélgettek, és folyamatosan elkalandozik, leáll és bámul vmit (a hallucinációja tárgyát, miközben még hallja is). Beszélni telefonon ilyen emberrel pl pont ezért még meredekebb, hisz ő mégegyszer, HALL is folyamatosan valakit/valakiket mást is, mint a valós ember akivel beszél. Ezen a kuruzslón semmi ilyesmi nem látható... Ezeken felül... második részben hajdúnak azt mondja "akkor válaszolok ha megmondja a fejemben"... tehát valójában max. hallhat valamit. Honnan tudja, hogy nem egy "démont" hall? Hogy bizonyosodott meg róla, hogy nem egy szórakozó entitást hall? Persze ránézésre ez a nő, semmit nem hall és lát, sokszor még ami az orra előtt van valszeg azt sem...
Van ebben valami, illetve régebb így volt. De mára nagyon megváltozott a világ! A kérdés: te hiszel-e az örök életben? Szerinted mi történik velünk halálunk után? Ha ezen elgondolkoztál, akkor már megérte erről műsort készíteni!
Nekem annyira gáz hogy pont Peti aki Krisztián barátja volt még 1 héttel a halál eset után is a saját tv csatornáján haknizik és próbál több nézőt csábitani azzal hogy a barátja meghalt(persze lehet nem ezért csinálja,de attól függetlenül én ezt gondolom)
Igaza van a Hajdú Péternek 🙂Nem értem bizonyos dolgokat nem tud meg mondani ez a nő szerintem csak találgatás minden szó. Én nem hiszek neki ha nagy talent lenne akkor tudná ezeket a dolgokat. feltünési viszketettsége van a nőnek!
Szandra. Ez nem olyan egyszerű :) Ez nem kérdésre megy és nem is kell, hogy kérésre menjen...! A látás nem azt jelenti, hogy mindent is tudsz minden pillanatban amit csak akarsz... hanem azt amit ők adnak át információt, és pont annyit... többet nem. Ha valamit nem kapsz meg azt nem tudod át adni és nem is kell. De ha elmennél hozzá vagy bárki hasonló képességű emberhez akkor sokkal többet kapnál mint amennyit valaha gondolsz. Mert ő jó. Üdv.
Azért nem mert a halottban már nincs bizonyítási vágy és nem akarja hogy mindenáron elhidd hogy ő válaszol? :D Elmondja amit akar és kész. Neki nem kell már megfelelnie…
@@timeasanta9365 Lehet de nem mennék hozzá!Nem volt ez valami meg gyözö mindenkinek meg van a hitetsége de ő pénzt akar és feltünést.A halottakat meg hadja békén!
Ez egy nagy beègès volt Kiss Katónak, de erre mondják hogy az igazság előbb utóbb napfényre derül!! Általános dolgokat én is tudok mondani . Szègyen ez a nő! Még az elhunytakbòl is népszerűsíteni akarja magát! Azért ez már durva !
Valaki esetleg tudna valami egyértelműt is mondani Kiss Katoval kapcsolatban..mert ez a mai műsor számomra csalodàs volt…azt hittem hogy olyat fog mutatni ma amitől Hajdú Péternek leesik az álla,de nem így törtènt sajnos…és abba is igaza volt Hajdunak hogy egy teljesen átlagos üzenetet adott át…😕
Én tudok neked egyértelmut mondani. Egy olyan személy, aki iszonyatos veszélyes dolgokba nyul bele. Egyértelmu medium; a szellemvilág negativ részével (gonosz szellemek) kommunikál.
Egyszerűen borzalmas. Kuruzslás a köbön. Ja és ez az egész egy felfuttatott műsor, kezdve Mazsival, hogy besétált Katohoz Vácon, majd ez az egész műsor halmaz. Mubalhe az egész, a nézettségért és a pénzért mindent.
Az a baj,hogy az első levélben egy papírra írta a nő amit ìrt!Péter ami most kivett 2 papír van, plussz sokkal többet írt,mint amit hajdú péter felolvasott!..Ez így sajnos nem valami hihető...😨😯
@@timeasanta9365 Az első videoban egy papír van!! Ugy is teszi bele,a mostaniban meg 2 papírt húz ki hajdú! Honnan került bele addig a másik papír??? Na??😯😁
@@sarkozibalazs Ráadásul pár napja még arról szóltak a hírek, hogy Hajdú már elolvasta az üzenetet, de nem győzte meg. Most meg itt nyitja ki előttünk a zárt borítékot.
13:18 - ....Egy ilyen kávézót látok, vagy vendéglátóhelyet, ahol ezt közölte Veled...! Na itt a bizonyíték, hogy ha megvan az alap ember és szokásismereted, akkor könnyen mondhatsz dolgokat hiszékeny embereknek! Két üzletember általában egy kávézóban vagy étteremben szokott megbeszélést tartani, ezzel általában mindenki tisztában van. De ezek ugye csak nagyon felszínes dolgok. De nyilván az emberek egyéni szokásait nem lehet csak úgy ismerni. Éppenséggel egy pláza piszoárjánál állva is mondhatta ezt neki...:) :) :) Ez a nő most brutálisan le lett égetve. De egyszerűen nem tudom sajnálni. Látszik rajta, hogy fuldoklik, próbálja kihozni magát a helyzetből, de szerintem az emberek java része átlát a dolgokon. Hajdú is látja, hogy megfogta élő adásban és rendes tőle, hogy dicsőíti a ,,képességei,, miatt, de ez nyilván azért is fontos, mert magát sem akarja lejáratni. Ha a nő pulzusát is meg lehetett volna hallgatni, az lett volna az igazi. :) Csak meg kell nézni a szoknyáját, miközben gondolkodik, remeg az idegtől.
Én eleg sok szereplését láttam Katónak. Igen, ebből IS él, járja az országot, beszél emberekkel, de nagyon sok mindent mondott, ami meggyőző volt, bár én ebben 50-50%- ban hiszek.
@@skylark4767 egyszer azt mondta, egy eltűnt fiatal férfi "szelleme" jelent meg neki azt sugallva, mondja meg a rendőrségnek, hol van a teste. Ő ezt nem akarta, mert úgy gondolta, hülyének nézik. Viszont a fiú nem hagyta békén, addig zaklatta, míg végül bejelentette. A rendőrségi nyomozás folyt még akkor is, de természetesen nem hittek neki. Végül egy éppen ottlévő újságíró felfigyelt a dologra. Szólt Katónak, hogy ő elmenne a helysźínre vele egy rendőr barátjával, aki szolgálaton kívül van aznap. Elmentek és végül megtalálták a vízben lévő holttestet elakadva azon a helyen, amit a fiú sugallt neki. Attól kezdve a szellem többé nem jelentkezett.
@@montezuma472 Tudja egyaltalan mit jelent a " Celeb " szo es ,hogy mibol szarmazik? Garantaltal Jimmy mogott sokkal nagyobb es tobb teljesitmeny volt , eppen ezert volt egy nagyobb " Celebritas" ,latin szobol ered!
@@katikiss1450 És te tudod, hogy miből ered a "proli" szó? A proletárból, ami csupán a társadalom peremén élő elszegényedett munkásokat jelentett. Mára azonban kialakult a kifejezésnek egy olyan konnotációja, ami eltér az eredeti jelentésétől. Mára már ez a szó egyet jelent a közönségessel, a primitívvel és bunkóval. A "celeb" szóval is ugyanez a helyzet. A celeb ma a köznyelvben azokat jelenti, akik mögött nincs semmilyen teljesítmény, nem a maguk jogán ismertek, hanem nyilvánosan futtatott senkik, akiket valamilyen ker. tévés csatorna szerepeltet. Tehát ebből kiindulva Jimmy nem volt celeb, Berki meg az volt. Pont.
@@montezuma472 Nagyon nem vagytok tisztaban a " celeb" szo valodi ertelmezesevel ! Csak Magyarorszagon hasznaljak ezt , a media altal kitalalt polgarpukkaszto ,Reality show ,krealmany szemelyek cimkezesere! Kulfoldon korbe rohognek az ilyenen! Ott a celeb egy elismert , hires ,vilaghiru muveszt ( szineszt ,enekest,sportolot jelent!) Kivetel Usa ,ahol a Kardashian es Paris Hilton jelensegek celebeskednek!
14 éve nem tévézek... nem is rádiózok nem veszítettem semmit, sőt... csakis nyertem... Egy rakás fos ez a műsor ez már a legalja!! Ez nem az én világom egyszerűen undorító!!!
Menjetek a fenébe ,komolyan ebből csináltok műsorprogramot… ,komolyan a Krisztián halálából csináltok rágcsálni valót a népnek 😒 jobb ha nem is folytatom 😒 mert trágár szavakkal folytatnám 👎🏻
Mar ne haragudj , de amikor Krisztian musort vezetett , o es a tobbiek csinaltak a " show musort" mindenfele semmifele temarol ..meghivottakkal . Majd varja meg a temetest ,amit a Life tv fog kozvetiteni ,azon se akadjon ki ! Vegul is egy nagy celebet vesztettunk el ! Beke a lelkere!
Ez a nő nevetséges. Egyébként látszik, hogy az ő lejáratása volt a cél Hajdú részéről, ami nagyon bújtatott és profi volt (és személyes véleményem szerint jogos is). Mások átveréséből él. Olyan embereket enged az előadásaira, akik a közösségi médián 1000x megosztják, hogy meghalt a hozzátartozójuk, és onnan szedi az infokat). Az üzenetek a halottaktól gyakran általánosak, pont olyanok, mint a műsorban Berki ,,üzenete". Mérhetetlenül gátlástalanul teszi ezeket, tudatlan embereket kihasználva. Van közös ismerősöm vele, aki gyerekkorától ismeri, és csak annyit mondanék (ami látszik is rajta egyébként), hogy sérült.
Hajdú Péternek ideje lenne hagyni Berki Krisztiánt békében nyugodni!! Mikor élt már nem alkalmazta, szerződést bontott vele, de mióta meghalt folyamatosan szerepelteti...Undorító!
érdekes a lurdy előadások alatt azt mondják a szellemek, amit kérdeznek, és egyből válaszolnak rá? az is érdekes, hogy a helyszínt már mondta és , hogy 20-25 km, hm, pedig az is egy olyan kérdés volt , mint a név... jaa, hogy nem akart teljesen beégni és erre tudott egy általánosabb választ adni..."látok," " nekem ez ugrik be".. érdekes elszólások ezek. egy pszichológus a testbeszéde alapján elmondja, hogy kató mennyire feszeng és , hogy kamuzik. kamu az egész csaj
Egyszer írtam ennek a nőnek egy levelet. Konkrétan csak annyit hogy miért érzem meg mások halálát úgy gondoltam hogy egy halott látó meg tudná mondani. De le tiltott... szoval ..
Kedves KamuTV! Latom, szorgalmasan torlod a kommentjeimet, ahol megmutatom, ki js ez a Kató! Ilyenkor nincs szólásszabadság, amiről mindig ajvekoltok????
@@patriktoth9067 Keress ra sixx hogyvolt I love Gjoni irasaira. Volt egy tv műsor, amelyben Delhusa Gjon feleseget keresett. Ott volt napidijert ez a nő is. Pénzért kenyeztette a naaaaagy muveszurat. Keress ra: hogyvolt I love Gjoni, sixx irasai, sok van belőle, azt hiszem 12 cikk.
@@patriktoth9067 Jó kérdés. De az azért nagyon beszedes, hogy akkor még nem nagyon flexelt ezzel a halottlatós hülyeségevel, ellenben napi 5.000 forintért minden szegyenerzet nélkül kenyeztette Dzsoni bacsit.... Szóval ennyit a nagy halottlatokrol.....mindet bortonbe kellene zarni a szerencsetlen emberek megteveszteseert!
Kedves Ábel Anita és Bereczky Zoltán! Van az a téma és interjúalany, akire nemet KELL mondani, mert lerombolja azt a képet Rólatok, amit egy élet munkájával vívtatok ki! Ez a nő egy ilyen volt! Ez az álművelt , feltűnésre éhező nő, pontosan tudja, hogy mit csinál, adni alá a lovat a “termékbemutatós” beépített emberéhez hasonlóan rendkívül rangon aluli!!!
Ha Hajdù Pèter tènyleg Istenhìvő lenne , ahogy àllìtja, akkor a Szentìràs intelmeit elfogadnà. A Biblia egyèrtelműen kijelenti, hogy elhunyt ès a Földön èlő szemèlyek között nem lehet semmilyen kapcsolat. Aki ezt megkìsèrli , sàtàni erőkkel kerül kapcsolatba.
Médiumként bármit lehet mondani, de ő még azt sem mondja, hiszen az nagyobb égés volna, mint valami ködös válasszal melléfogni. A ködbe még bele lehet gondolni valamit (gondol is: "ezt hallottam a fejemben, ezt mondta" - mondta a xart…), de ha azt mondja Katika, hogy Kovács Móricka, vagy hogy Balatonakarattyafelsőn a Kék Szálka Halcsárda, és nem az a helyes válasz, akkor ott nincs kecmec. Neki meg kell a kecmec, máskülönben összeomlana a kis ezoterikusan szépelgő világocskája, amiben ő legalább egy médium, míg az illuzórikus világán kívül nem tud semmit felmutatni a tükörben. Nem mintha azzal nem lehetne együttélni, csak ő nem tud.
@@merion297 Hát mondta, hogy Muki, na... Muki, meg 20-25 kilométerre beszéltek valahol. Most az, hogy nem teljesen volt konkrét, ezt nézzük el... Krisztián szelleme nyilván még be van tépve, és nem fog rendesen az elméje, így nem tud pontos válaszokat adni.
Fú bazz ez aztán a műsor. "Kérdezz bármit én csak azt fogom mondani amit a szellem mond" 10 perc múlva na akkor mi az a név? " hát mondogat egy nevet folyamatosan de nem az van a papíron" 🤪 . IGEN? Honnan tudod hogy nem az van a papíron hát az előbb mondtad hogy hogy te csak azt tudod amit a szellemek súgnak, akkor milyen alapon bírálod felül Berki szellemnek az állítását? Nem tudom ez a nagyobb égés vagy ha beletrafált volna és muki van a papíron. Na abból milyen szöveggel mászott volna ki... 🤮
beegett azóta visszavonult , előadásai alatt is beegett, azt üzeni a halott hogy sajnálja hogy nem asta fel a kertet -nem is volt kertje, nem tudott leszokbi a cigiről, sose dohányzott...amúgy beepitett emberei is voltak, előre megbeszélt emberekkel
Hát csalódtam a Katában. Én Váci vagyok voltam mint ő. Járja az országot városokat előadásai vannak. És csak lehúzza az embereket ez a nő. Nagyon sok youtube videó vannak itt. Nézetek meg hogy csak rá vezeti az embereket hogy mi történt régen. Vagy beépitett emberekek dolgozik??? Botrányosan beégett eur a nő. Gusztustalan. Penzg
Megjegyzés: az, hogy egy ember, aki meghalt, hol van, nem tudhatjuk, egyedul Isten tudja. Ne bölcselkedjél felettébb, nem Isten vagy, hogy kijelentsd, hol van. (mellesleg nincs purgatorium, azt az egyik pápa találta ki anno, hogy pénzt keressen vele. Pokol van, és mennyország.)
Pál apostol leírja, hogy vannak különböző szintek. Sajnos a Bibliát sokszor átírták és szándékosan megmásították, akárcsak a történelmet. Aki tanulmányozza tüzetesen és hittel, választ kap.
Üdv idézet a videóból : atya ég ez az elmúlt hétben fel-e vette vele a kapcsolatot nem akarok senkit megbántani de ez amit csináltok ez katasztrófa ilyen embert be sem engednék a stúdióba nem tud ő semmit csak szerepelhessen beszélgetett vele Szégyen és szégyenek vagytok hogy ezt megengeditek értem én nincs más OMG
Azért volt tartalmas a video mert Hajdú Péter szokatlan módon szimpatikus volt
Idióta volt mint máskor, nem szimpatikus.
Rettenetesen kínos és egyben felháborító is.
Elég megnézni a műsorvezetők metakommunikációját mennyire kellemetlenül érzik magukat..
Ez a ket " musorvezeto" szinesz ,bohoc ,enekes egyebkent sem valo musorvezetonek ! Rossz nezni oket !
Igy van, általánosságok, de az hogy bárhol van a nő a Berki ott van az vicc, at is hogy konkrétumot nem mond. A fb-kon lattam mennyien hisznek nekik. Ő dolguk. Ebből én semmit nem hiszek el, Hajdunak akit én birok erre miért volt szüksége azt sem értem. Sokan tudnának mondani hasonlókat csak kínos. Mindegy ez borzalmas volt.
Igen, még nézni is kínos.
Kínos igy van. Ha a halott üzen, mondjuk az sem egy studióban a Hajdunak, ugyan. Ez nem hihető, de sok követője van, van aki hisz ebben. Tegye, amig nem árt vele addig oké.
Megy a vigyorgás miközben a család a legsötétebb és legkínzóbb érzelmeket éli meg ebben a pillanatban is.
UNDORITÓAK!
:-(
juj
Ilyen az ember.. a sekélyes ember..
Nem erről van itt szó...demind1
Ez az egész beszélgetés nagyon kellemetlen volt.
Már nem írom le.
Katónak volt a leg ........
Undorito ami penzt hasznot akarnak hozni szerencsetlen halálából.
Ez igaz amit mondanak.. kicsit legyél nyitotabb
Szerencsétlen? Ugyan miért? Halottról jót vagy semmit, de Berki Krisztián nem volt egy jó ember. Lehet itt elájulni meg minden, de nagyon sok embert megbántott és átgázolt sokakon. Ez nem egy jó emberre vall.
Ez aztán már mindennek a legalja. Mindenki részéről.
Miért lenne az? Nem hiszel a szellemekben? Te is az vagy!! Csak testben élsz. Vannak, akik kommunikálni tudnak velük, miután végleg elszakadtak a testüktől(vagyis meghaltak). Ez a műsor erről szól, hogy ez a nő valóban képes rá? Illetve arról is, hogy ha más szellemekkel tud is kommunikálni, fel tudta-e venni a kapcsolatot Krisztián szellemével?
(egyébként tévesen használja a lélek szót..)
@@real2143 itt nem azon van a hangsúly hogy hiszek e a szellemekben vagy sem. Maga a téma gáz. Hogy ez már tényleg annyira személyes kéne hogy legyen.
egyetértek.Nagyon gáz!
@@real2143 én hiszek a szellemekben, de ez ugy hulyeseg ahogy van. Nem az, hogy lehet beszelni szellemekkel hanem ez az adas es ez a noszemely
Biztos a te életedben…
Aki valóban rendelkezik ilyen képességekkel, az teljesen biztos hogy felfogja ennek a súlyát, és nem egy ilyen műsorban tárná a világ elé egy halott ember túlvilági gondolatait. Ez még csalótól is pofátlanság. Szomorú....
Nem csaló, kicsit tessék informálódni.
@@marianebl4686 nyilvánvaló, hogy a hölgy nem egy keleti pályaudvarról előráncigált drogdíler. Természetes hogy vannak referenciái. Furcsa lenne ha a life tv egy névtelen senkit hívna a műsorába. Nem ezért hívom csalónak. Hanem azért, mert szerintem ha tényleg valós lenne amit képvisel, akkor tisztelné annyira ezt az egészet, hogy diszkréten kizárólag az illetékesekkel beszélne erről.
@@marianebl4686 pont úgy néz ki mint aki nem az...😃 vártam már hogy mikor veszi elő a mosógép fűtőszálat a szoknyája alól.
Más halálából meg szerencsétlenségéből pénzt csinálni, ez a legalja mindennek. Frizbi úr mindig is értett az ilyesmihez.
@@marianebl4686 Önnek tessék kicsit tájékozódni...
Ebben egyetértünk. De olyan is van, h rendelkezik ezekkel a képességekkel, csak aztán elkapja a gépszíj, a pénz szerzés vágya, és mostanra sajnos már nem a halott lelkek megsegítése motiválja, hanem a hírnév meg a pénz
Kíváncsi voltam a felvételre.Tettem vettem közben meghallgattam. De ez már a szemtelenség teteje. Talán itt az első túlvilági celeb szellem? Na ne. Hagyjátok békén a lelkét az elhunytnak. Kató lépj vissza mert ez nem vezet jóhoz te is tudod ... :( Kegyeletsértés és simán megesik hogy a család valamelyik tagja ezért még keményen fellép, ( ez tudd tényleg felelőtlenség. ) Mit szólnak a gyermekei?Fel akarsz kapaszkodni egy halott hátán??? Hidd el ő megoldja nélküled is és a média nélkül is hogy rendeződjön a lelki egyensúlya.Vannak démonok is akik megtéveszthetnek. Ha van más dimenzióba érzékelési adottsága valakinek az ok (de a szereplési vágy nem fér össze vele.) Szerintem keress fel egy démonűzőt! Nem rosszindulatból írom. Démonok vannak és űzők is . Ráadásul semmi se volt hiteles a műsorban amit mondtál. Áldás mindenkire. Krisztián a fény kísérje utadat!
Magasan díjjazom én is a véleményedet , mert igazat írtál ! Igen a szereplési vágyról szólt az egész !
Igy igaz !
Igazad van, ez non gáz!!
Én is úgy érzem,h.ez a nő csaló!
Maximálisan egyetértek veled. Krisztián, az Angyalok kísérjék utadat!
Szégyelheti magát a műsor minden résztvevője ,hogy ebben a "humbukcirkuszban" részt vállalt
Neeem, jol lathatja mindenki, mekkora szelhamos ez a nö!
Azt mondja Kató: van egy név a fejembe amit folyamatosan hallok, de nem mondom ki mert szerintem nem az van a papírra írva. Most akkor halja vagy nem ? Ha ő ilyen bizonytalan hogy higgyen neki bár ki ? Nincs tehetsége ! Eddig jókat kaszált, de a médiának hála le buktatta magát !
Havi 4 millio rosszabb honapban, adomentesen, szamla nelkül! Tenyleg tehetseges a "hölgy".
Tejes mértékben igaza van Hajdú Péternek ✌️👌
Mukinak becézem a kutyámat...akkor ezzel összefügghet? És ha igen akkor miért nem? 🤣🤣
😂😂😂👏👏👏
Még nézni is szörnyű volt, nem még meghallgatni. Ripacs műsor volt.
Nyugodj békében Krisztián.
Érthetetlen számomra hogy egy olyan nagyszerű producer ,színész mint Bereczki Zoltán egy ilyen bazári parádéhoz adja a személyét. Már az is alulmúlja ,hogy egy Ábel Anita mellett látható ,de ez ...
Tényleg mindig van lejjebb és van az a pénz amiért korpás a hajad...
Hatalmas csalódás.
Számomra mindig világos volt, hogy Zoli egy mainstream karakter a médiában. Semmivel sem tehetségtelenebb nála Ábel Anita egyébként.
🤣🤣Semmi konkrét dolog! Nevetséges ez a nő is, mint az összes efféle sarlatán.😂😂
Ez a nő halott látó? Akkor én vagyok Tesla...
Ez rendkivül kellemetlen volt 😞
Érdekes, a krumplistésztáról és a pogácsáról tudnak beszélni a szellemei mindig, de egy nevet nem tudnak mondani. Akkora kamu ez a nő...
Na meg a bundáskenyérről 😂
Azt mond ,amit a szellem spntan modon uzenni akar ,nem mas szabja meg ! Ez nem egy kerdezz -felelek vetelkedo ....azzal tessek inkabb a kartya josokhoz fordulni !
@@katikiss1450 a szellemek folyton kajáról beszélnek nála.... szerintem éhesek szegények test nélkül 🤣
@@niki9150 Ez nem teljesen igaz , mert az uzenek nagy resze nem publikus ,hanem szemelyes ! De sokan ezt sem kepesek felfogni ! Nagyon meglepodnel te is ,ha egy olyan uzenetet kapnal amit csak te es az elhunytad tudhat ,senki mas!
@@katikiss1450 ezek nem így működnek, nem egy harmadik személlyel cseveg egy szellem... tudnék mesélni, ha ezzel a nővel tényleg megtörténne ilyen dolog, ott tojná össze magát.... Addig játszik ezekkel, még egyszer tényleg megjelenik neki egy, de az nem lesz ilyen kellemes, nem fog neki süteményeket mutogatni egy sem...
Kató bejott szerepelni,és leégett
Kato bejott ,mert meghivtak ! Feleslegesen gonoszkodtok !
@@katikiss1450 Szia..Kato most őszintèn,ez milyen üzenet volt ?ezt minden mèdiàban lehetett hallani..Làtod Hajdu nem is szkeptikus,hanem finoman hitettlen volt...
@@norbertszavold3772 En Kati vagyok ! Jobb ,ha tudjatok hogy az egesz csak egy Tv -s show es az is az volt amikor a Frizbibe meghivta azt a mediumot ,aki a 3 labu szek segitsegevel kozvetitette a Z.Jimmy uzenetet ..Erdekes ,akkor Peti nem volt tul szkeptikus ..a lenyeg a nezettseg ,semmi mas!
@@katikiss1450 Te skizofrén vagy Kató..
@Gabriella Molnár Tudjuk ! De azt is , hogy o nem hisz az ilyesmikben !
Atyaég…Én tényleg nem értem, hogy Ábel Anita és Bereczki Zoli hogyan adhatja ehhez a nevét..
Egy reggeli műsor, amely színvonalban alul múlja a való világot..
Azért látszik, hogy nagyon kényelmetlenül érzik magukat.🤔
Gondolom, egyik se kap annyi szerepet, hogy megéljen belőle. Ábel Anitával meg kB bármit megcsináltathatsz pénzért.
Bulldog Angol Értem én, hogy van az a pénz amennyiért korpásodik a haj..de ez a mai beszélgetés már inkább egy aranyér kenőcs reklám mélysége..🙈🙈🙈De igen, sajnos úgy látszik ez is belefér!
@@szilviab8933 Anitának bármi belefér, csak ne kelljen megerőltetnie magát
Miert ul ket szinesz a TV-ben mint musorvezeto....🤔
Áldás-Békesség Mindenkinek.Vigyázzatok Magatokra és Egymásra.Üdv János
Gyerekek,gondoljatok már bele,ha tényleg létezne ilyen ,a rendőrségnek nem kellene gyilkossági ügyben nyomozni..felvennének egy ilyet azt megkerdezi a halottól hogy ki ölte meg..🙄🤦🏼♀️ az sem normális aki ilyenekben hisz..
Ezt a nőt meg meg kellene büntetni..képernyőre sem szabadna engedni
A világ összes országában halottlátókkal/médiumokkal/tisztánlátókkal dolgozik a rendőrség!! Legalábbis ahol eredményesen dolgoznak!! Az, hogy te nem hiszel benn, tehát nem hiszel önmagadban sem, s azt hiszed eltűnsz halálod után, az már a te bajod
@@real2143 ez nem igaz,en a rendörsegnel dolgozom,(nem vagyok rendör) pszichologusokat,kriminalpszichologusokat,profilozokat,testbeszed szakertöket alkalmaznak,sosem hallottam,hogy mediumokat ekrestek volna fel..pedig mar vagy 20 eve vagyok a szakmaban
Olvass utana, ki ez a nő! Kereső szavak : hogyvolt blog, I love Gjoni, sixx.
@@magicmoments6899 Oh..most már értem, miért nem tudja kideríteni a magyar rendőrség a rejtélyes gyilkosságokat. Én konkrétan rendőrtől hallottam, nyomozórendőrtől, hogy egy-egy helyen médiumokkal dolgoznak Magyarországon is! A külföldi esetekről.meg olvastam!! Az is lehet, nyomozó nem köt mindent a te orrodra, mert szkeptikus materialista vagy! Csak jön egy jó tippel! NEM hivatalosan dolgoznak velük, s nem kapnak ezért fizetést a médiumok vagy látók!!
ettől van lejjebb?
Miért nem az asszonynak, illetve a nagyobbik kislányának üzent, hiszen Ők élték át a fájdalmat? Nekem ez hiteltelen!
Nekem végig szekunder szégyenérzetem volt, ahogy végignéztem ezt az egészet, és mindvégig egyetlen mondat járt az eszemben, ebből ki-ki vonja le a konklúziót; aki ténylegesen rendelkezik ilyen képességekkel, azt te hatökrös szekérrel sem fogod tudni elvontatni, hogy egy tv-műsorban szerepeljen vele, és fitogtassa a "tudását", és nem fogsz tudni hozzá bejelentkezni, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe "közvetítsen" neked, nem haknizik vele, és nem szerepelget, ez az én véleményem. Az elhunytat meg hagyni kellene békében nyugodni.
Legalább fitoktatna😂😂
Így van. Aki lát valamit, vagy látott valamit, az mindent megadna azért, hogy bár soha ne látta volna, de minimum senkinek nem beszél róla. Akarja a franc hogy kattantnak nézzék.
"hatökrös szekérrel sem fogod tudni elvontatni" - de, ez még akár lehetne is, miért ne?
A probléma azzal van, hogy ő "lát halottakat, folyamatosan, akik emberi alakúak, és beszélnek hozzá".
Ha valaki ismer olyat, vagy látott műsorban olyan személyt, akinek pl. skizofréniája van, az pontosan tudja, hogy aki hangokat hall és alakokat lát, annak a beszéde nem tud összefüggő lenni... kérdezel tőle, beszélgettek, és folyamatosan elkalandozik, leáll és bámul vmit (a hallucinációja tárgyát, miközben még hallja is). Beszélni telefonon ilyen emberrel pl pont ezért még meredekebb, hisz ő mégegyszer, HALL is folyamatosan valakit/valakiket mást is, mint a valós ember akivel beszél.
Ezen a kuruzslón semmi ilyesmi nem látható...
Ezeken felül... második részben hajdúnak azt mondja "akkor válaszolok ha megmondja a fejemben"... tehát valójában max. hallhat valamit.
Honnan tudja, hogy nem egy "démont" hall? Hogy bizonyosodott meg róla, hogy nem egy szórakozó entitást hall?
Persze ránézésre ez a nő, semmit nem hall és lát, sokszor még ami az orra előtt van valszeg azt sem...
Természetesen nem létezik "halottlátás", SENKI nem tudja hogy hová lesznek a halott "lelkek"... vissza onnan még nem szólt senki.
Van ebben valami, illetve régebb így volt. De mára nagyon megváltozott a világ! A kérdés: te hiszel-e az örök életben? Szerinted mi történik velünk halálunk után? Ha ezen elgondolkoztál, akkor már megérte erről műsort készíteni!
Bocsi srácok, de most lett nekem totál hiteltelen ez a hölgy.
Úgy látszik a nézettségért mindent!!
Még hogy nem szenzációhajhász! 😂😂 Akkor mit keres itt?!😂😂
Halottlato a legjobb szakma hisz ki fogja megcafolni?
A vègèn a nö . Te vóltál az egyetlen ember akit tisztelt Krisztiàn. Ez aztàn szüksèges volt. 👍
Nekem annyira gáz hogy pont Peti aki Krisztián barátja volt még 1 héttel a halál eset után is a saját tv csatornáján haknizik és próbál több nézőt csábitani azzal hogy a barátja meghalt(persze lehet nem ezért csinálja,de attól függetlenül én ezt gondolom)
Nettó szégyen a köbön hogy ebből akartok nézettséget csinálni,én utáltam Berkit,de hagyjátok nyugodni tisztességgel,Hajdú is elmehet a fenébe ...
Peter okosan csinaltad , most sarokba tetted a csalot
Igaza van a Hajdú Péternek 🙂Nem értem bizonyos dolgokat nem tud meg mondani ez a nő szerintem csak találgatás minden szó. Én nem hiszek neki ha nagy talent lenne akkor tudná ezeket a dolgokat. feltünési viszketettsége van a nőnek!
Szandra. Ez nem olyan egyszerű :) Ez nem kérdésre megy és nem is kell, hogy kérésre menjen...! A látás nem azt jelenti, hogy mindent is tudsz minden pillanatban amit csak akarsz... hanem azt amit ők adnak át információt, és pont annyit... többet nem. Ha valamit nem kapsz meg azt nem tudod át adni és nem is kell. De ha elmennél hozzá vagy bárki hasonló képességű emberhez akkor sokkal többet kapnál mint amennyit valaha gondolsz. Mert ő jó. Üdv.
Borzasztó.... :(
@@timeasanta9365 Szélhámosság netovábbja.
Azért nem mert a halottban már nincs bizonyítási vágy és nem akarja hogy mindenáron elhidd hogy ő válaszol? :D Elmondja amit akar és kész. Neki nem kell már megfelelnie…
@@timeasanta9365 Lehet de nem mennék hozzá!Nem volt ez valami meg gyözö mindenkinek meg van a hitetsége de ő pénzt akar és feltünést.A halottakat meg hadja békén!
Ez egy nagy beègès volt Kiss Katónak, de erre mondják hogy az igazság előbb utóbb napfényre derül!!
Általános dolgokat én is tudok mondani .
Szègyen ez a nő! Még az elhunytakbòl is népszerűsíteni akarja magát!
Azért ez már durva !
Valaki esetleg tudna valami egyértelműt is mondani Kiss Katoval kapcsolatban..mert ez a mai műsor számomra csalodàs volt…azt hittem hogy olyat fog mutatni ma amitől Hajdú Péternek leesik az álla,de nem így törtènt sajnos…és abba is igaza volt Hajdunak hogy egy teljesen átlagos üzenetet adott át…😕
Voltam ennél a nőnél ez egy senki 😤😡
Mit kellene róla mondani? Nem látod? Ilyen nincs. Ember nem tud halottakkal kommunikálni.
Én tudok neked egyértelmut mondani. Egy olyan személy, aki iszonyatos veszélyes dolgokba nyul bele. Egyértelmu medium; a szellemvilág negativ részével (gonosz szellemek) kommunikál.
@@Eva-oe3seezt mibol gondolod?
@@Eva-oe3se én azt gondolom erről ,hogy még azt se tudja….olyan baromságokat beszél….🙄
Egyszerűen borzalmas. Kuruzslás a köbön. Ja és ez az egész egy felfuttatott műsor, kezdve Mazsival, hogy besétált Katohoz Vácon, majd ez az egész műsor halmaz. Mubalhe az egész, a nézettségért és a pénzért mindent.
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Bereczki Zoli! Kell ez neked, de komolyan?
12:04 -azt mondja, hogy ő szokott időt hagyni..hogy tudja lekérdezni az interpoltól, vagy minek?.. vicc ez a nő
Legalább megint kiderült h a Kató egy csaló
Az a baj,hogy az első levélben egy papírra írta a nő amit ìrt!Péter ami most kivett 2 papír van, plussz sokkal többet írt,mint amit hajdú péter felolvasott!..Ez így sajnos nem valami hihető...😨😯
Huha. Azért volt nála két papír mert készült egy másik kérdéssel is.. csak figyelni kell jobban.
@@timeasanta9365 Az első videoban egy papír van!! Ugy is teszi bele,a mostaniban meg 2 papírt húz ki hajdú! Honnan került bele addig a másik papír??? Na??😯😁
@@sarkozibalazs Ráadásul pár napja még arról szóltak a hírek, hogy Hajdú már elolvasta az üzenetet, de nem győzte meg. Most meg itt nyitja ki előttünk a zárt borítékot.
@@Norahungary Igen? Ezt nem is tudtam értem..
@@Norahungary ugyanezt mondtam én is, hogy mi ez hogy most nyitja ki? 😂
Összehordja a szél a szemetet.............
Ez a no nagyon gaz.Remelem,nem dol be neki senki.
Evekig ment az Ezo Tv, az valo nektek ..
Ez a nö csak szerepelni akart!
Olyan kamu, hogy csak füstöl. Mindenre kellene tudni válaszolni. Körbe magyarázza az egészet.
Ez már tényleg őrület kivel akarjak elhitetni
Holnap egy levitácios kiserletet lathatunk ami majdnem sikerulni fog.
“Azt mondja hogy innen 20-25 km” 🤣🤣🤣🤣
"- Lekéstem a buszom, el tudnál vinni kocsival?
- Persze, hol vagy?
- Úgy 20-25 km-re otthonról."
Nézhetetlen!Minősíthetetlen ennél lejjebb már nincs szégyen...Krisztián nyugodj békében...Hajdú kami barátsága 🤢
sajnos Kis Kató szélhámos és becsapja az embereket .Sajnálom de csaló
Olvass utana, ki ez a nő! Kereső szavak : hogyvolt blog, I love Gjoni, sixx.
Ez egy bohoc ez a no🤣🤣🤣 Nagyon akarja azt a privát beszélgetést Petivel xd
13:18 - ....Egy ilyen kávézót látok, vagy vendéglátóhelyet, ahol ezt közölte Veled...!
Na itt a bizonyíték, hogy ha megvan az alap ember és szokásismereted, akkor könnyen mondhatsz dolgokat hiszékeny embereknek!
Két üzletember általában egy kávézóban vagy étteremben szokott megbeszélést tartani, ezzel általában mindenki tisztában van. De ezek ugye csak nagyon felszínes dolgok. De nyilván az emberek egyéni szokásait nem lehet csak úgy ismerni. Éppenséggel egy pláza piszoárjánál állva is mondhatta ezt neki...:) :) :)
Ez a nő most brutálisan le lett égetve. De egyszerűen nem tudom sajnálni. Látszik rajta, hogy fuldoklik, próbálja kihozni magát a helyzetből, de szerintem az emberek java része átlát a dolgokon. Hajdú is látja, hogy megfogta élő adásban és rendes tőle, hogy dicsőíti a ,,képességei,, miatt, de ez nyilván azért is fontos, mert magát sem akarja lejáratni.
Ha a nő pulzusát is meg lehetett volna hallgatni, az lett volna az igazi. :) Csak meg kell nézni a szoknyáját, miközben gondolkodik, remeg az idegtől.
Helyes👏👏👏👍
Én eleg sok szereplését láttam Katónak. Igen, ebből IS él, járja az országot, beszél emberekkel, de nagyon sok mindent mondott, ami meggyőző volt, bár én ebben 50-50%- ban hiszek.
Tud ön valamit is Katóról?
Mert szerintem nem, mert akkor nem így nyilatkozna.
Nem ő kérte magát a műsorba...
@@marianebl4686 De odament. Minek?!
@@skylark4767 egyszer azt mondta, egy eltűnt fiatal férfi "szelleme" jelent meg neki azt sugallva, mondja meg a rendőrségnek, hol van a teste. Ő ezt nem akarta, mert úgy gondolta, hülyének nézik. Viszont a fiú nem hagyta békén, addig zaklatta, míg végül bejelentette. A rendőrségi nyomozás folyt még akkor is, de természetesen nem hittek neki. Végül egy éppen ottlévő újságíró felfigyelt a dologra. Szólt Katónak, hogy ő elmenne a helysźínre vele egy rendőr barátjával, aki szolgálaton kívül van aznap. Elmentek és végül megtalálták a vízben lévő holttestet elakadva azon a helyen, amit a fiú sugallt neki. Attól kezdve a szellem többé nem jelentkezett.
Berki akkora nagy király volt hogy ő az első celeb szellem. Hihetetlen.
Nem igaz , volt elotte Jimmy !!!
@@katikiss1450 Jimmy mikor volt celeb? Ő énekes volt, mögötte volt teljesítmény.
@@montezuma472 Tudja egyaltalan mit jelent a " Celeb " szo es ,hogy mibol szarmazik? Garantaltal Jimmy mogott sokkal nagyobb es tobb teljesitmeny volt , eppen ezert volt egy nagyobb " Celebritas" ,latin szobol ered!
@@katikiss1450 És te tudod, hogy miből ered a "proli" szó? A proletárból, ami csupán a társadalom peremén élő elszegényedett munkásokat jelentett. Mára azonban kialakult a kifejezésnek egy olyan konnotációja, ami eltér az eredeti jelentésétől. Mára már ez a szó egyet jelent a közönségessel, a primitívvel és bunkóval. A "celeb" szóval is ugyanez a helyzet. A celeb ma a köznyelvben azokat jelenti, akik mögött nincs semmilyen teljesítmény, nem a maguk jogán ismertek, hanem nyilvánosan futtatott senkik, akiket valamilyen ker. tévés csatorna szerepeltet. Tehát ebből kiindulva Jimmy nem volt celeb, Berki meg az volt. Pont.
@@montezuma472 Nagyon nem vagytok tisztaban a " celeb" szo valodi ertelmezesevel ! Csak Magyarorszagon hasznaljak ezt , a media altal kitalalt polgarpukkaszto ,Reality show ,krealmany szemelyek cimkezesere! Kulfoldon korbe rohognek az ilyenen! Ott a celeb egy elismert , hires ,vilaghiru muveszt ( szineszt ,enekest,sportolot jelent!) Kivetel Usa ,ahol a Kardashian es Paris Hilton jelensegek celebeskednek!
Ez a nő mit nevetgél!? Az ilyen csalónak börtönbe kéne lennie
Nezzetek a szemkontaktust az nincsen mikor beszel es ebbol mit lehet levenni
14 éve nem tévézek... nem is rádiózok nem veszítettem semmit, sőt... csakis nyertem...
Egy rakás fos ez a műsor ez már a legalja!!
Ez nem az én világom egyszerűen undorító!!!
Szegény Kató! Mi csakódtunk benne! A média kell neki, pénzért mindent!
Szegény Kató??? Ugyan. Aki k*vának áll, azt esetenként megb*sszák. Slussz.
Uuuristeeeeen.de cikiiiiiii. Nem akarom elhinni hogy ez a műsor elkészült.szánalmas és undorító...
Ez nagyon kellemetlen,már ott gyanús volt amikor mondta, hogy nem vagyok én uligerrel látszott ideges mert lefog bukni.
Én végig röhögtem az egészet. Nem tudom a műsorvezetők hogy bírták ki🤣🤣🤣🤣 szánalmas!!
Menjetek a fenébe ,komolyan ebből csináltok műsorprogramot… ,komolyan a Krisztián halálából csináltok rágcsálni valót a népnek 😒 jobb ha nem is folytatom 😒 mert trágár szavakkal folytatnám 👎🏻
Mar ne haragudj , de amikor Krisztian musort vezetett , o es a tobbiek csinaltak a " show musort" mindenfele semmifele temarol ..meghivottakkal . Majd varja meg a temetest ,amit a Life tv fog kozvetiteni ,azon se akadjon ki ! Vegul is egy nagy celebet vesztettunk el ! Beke a lelkere!
Hajdu Péter szépen intelligensen lehúzta a leplet a fejedről cshajjeeee :-D:-D:-D
Szóval.
Van az a Pénz!! !!
Itt vesztette el a hitelességét Kató. Kár érte....mert bekebelezték, de lelke rajta!!
Áldás!
Ez a nő nevetséges. Egyébként látszik, hogy az ő lejáratása volt a cél Hajdú részéről, ami nagyon bújtatott és profi volt (és személyes véleményem szerint jogos is). Mások átveréséből él. Olyan embereket enged az előadásaira, akik a közösségi médián 1000x megosztják, hogy meghalt a hozzátartozójuk, és onnan szedi az infokat). Az üzenetek a halottaktól gyakran általánosak, pont olyanok, mint a műsorban Berki ,,üzenete". Mérhetetlenül gátlástalanul teszi ezeket, tudatlan embereket kihasználva. Van közös ismerősöm vele, aki gyerekkorától ismeri, és csak annyit mondanék (ami látszik is rajta egyébként), hogy sérült.
Én szeretném ha Hajdú Péter tudomásunkra adná,hogy később meggyőzte e őt Kató mert itt az adásban biztos hogy nem,de engem sem.
Így kell tisztázni valamit!! ✌️
Ebböl semmi nem érthető!. Egy mondatot nem tudott megerősíteni.
Nem is volt cél...:)
Basszus valaki a médiába akar szerepelni mindent bevállal
véletlen sincs előre megbeszélve... ahhh dehogy is.. hogy tudják az embereket ennyire hülyének nézni...
Ez a nő csak össze-vissza mentegetozni nem tud semmit
Aki valóban ilyen képességgel rendelkezik nem bohóckodik nyilvánosan
Hajdú Péternek ideje lenne hagyni Berki Krisztiánt békében nyugodni!!
Mikor élt már nem alkalmazta, szerződést bontott vele, de mióta meghalt folyamatosan szerepelteti...Undorító!
Megkérdezhetem miért bontott Krisztiánnal Hajdú szerződést? Köszi, ha válaszolsz ☺️
@@greti5786 a büntető fékezése miatt... Amikor úgy volt, hogy akár letöltendő börtön büntetést kaphat 😊
@@mirjamszabo9565 értem, csak azt nem, hogy akkor mi ez a picsa rázás most a Hajdú részéről Krisztián felé. Borzasztó amit művelnek szegénnyel.
@@agneskovacs9305 nem tudom...abban az időben váltak meg tőle!
Ez besűlt !!!! Ez meg lett szorongatva !! Ebből megélni anyagalig mások fájdalmábol !!
érdekes a lurdy előadások alatt azt mondják a szellemek, amit kérdeznek, és egyből válaszolnak rá? az is érdekes, hogy a helyszínt már mondta és , hogy 20-25 km, hm, pedig az is egy olyan kérdés volt , mint a név... jaa, hogy nem akart teljesen beégni és erre tudott egy általánosabb választ adni..."látok," " nekem ez ugrik be".. érdekes elszólások ezek. egy pszichológus a testbeszéde alapján elmondja, hogy kató mennyire feszeng és , hogy kamuzik. kamu az egész csaj
👍
Egyszer írtam ennek a nőnek egy levelet. Konkrétan csak annyit hogy miért érzem meg mások halálát úgy gondoltam hogy egy halott látó meg tudná mondani. De le tiltott... szoval ..
Minden tiszteletem a Péteré, hogy fel vállalta a Krisztiánt, tuti, hogy a Krisztián él, nem látjuk már, de velünk van!
Hajdu Peter jól le buktattad ezt a szégyentelen no szemelyt👍👍👍👍👍
Hajdút nem győzte meg csak nem akart bunkó lenni gondolom.
Kedves KamuTV! Latom, szorgalmasan torlod a kommentjeimet, ahol megmutatom, ki js ez a Kató!
Ilyenkor nincs szólásszabadság, amiről mindig ajvekoltok????
@Csilla Szilagyi Lehet az is, igen, köszönöm, de szimpla mondatokat is torolnek....
Ki az a Kató valójában?
Van infód róla?
@@patriktoth9067 Keress ra sixx hogyvolt I love Gjoni irasaira. Volt egy tv műsor, amelyben Delhusa Gjon feleseget keresett. Ott volt napidijert ez a nő is. Pénzért kenyeztette a naaaaagy muveszurat. Keress ra: hogyvolt I love Gjoni, sixx irasai, sok van belőle, azt hiszem 12 cikk.
Megnéztem.
Nem is emlékeztem erre a műsorra. Itt mindenki lefeküdt a pákóval meg gijon-val?
@@patriktoth9067 Jó kérdés. De az azért nagyon beszedes, hogy akkor még nem nagyon flexelt ezzel a halottlatós hülyeségevel, ellenben napi 5.000 forintért minden szegyenerzet nélkül kenyeztette Dzsoni bacsit....
Szóval ennyit a nagy halottlatokrol.....mindet bortonbe kellene zarni a szerencsetlen emberek megteveszteseert!
Ezt hogy bírtátok ki nevetés nélkül?
Bereczki nem bírta :D
Kedves Ábel Anita és Bereczky Zoltán!
Van az a téma és interjúalany, akire nemet KELL mondani, mert lerombolja azt a képet Rólatok, amit egy élet munkájával vívtatok ki!
Ez a nő egy ilyen volt!
Ez az álművelt , feltűnésre éhező nő, pontosan tudja, hogy mit csinál, adni alá a lovat a “termékbemutatós” beépített emberéhez hasonlóan rendkívül rangon aluli!!!
Még hány bőrt akarnak lehúzni Krisztiánról?
Felháborító, hogy ehhez asszisztál ez a csatorna és a műsorvezetők is.
Ez annyira kínos, a szereplők, a tv. műsorvezetők. Legalja hígfos.
Ennel melyebbre mar nem lehet lesullyedni
Halottlátó... :)
Ekkora kamusit és sokan bedőlnek nekik...
Azért van olyan! Nem is egy!
Ha Hajdù Pèter tènyleg Istenhìvő lenne , ahogy àllìtja, akkor a Szentìràs intelmeit elfogadnà.
A Biblia egyèrtelműen kijelenti, hogy elhunyt ès a Földön èlő szemèlyek között nem lehet semmilyen kapcsolat. Aki ezt megkìsèrli , sàtàni erőkkel kerül kapcsolatba.
Mikor a biblia is a satani erok altal lett elferditve es meghamisitva?
Tudatlan
Ez igy van!!
@@miraqueen4021
" s magukat bölcseknek gondolvàn balgatagokkà lettek "
@@andrasszabo4898 én sem fogalmaztam volna meg jobban a véleményem rólad Szabó Bandi. Ostoba.
Így igaz az asátán eröi nem istené
Médiumként bármit lehet mondani, de ő még azt sem mondja, hiszen az nagyobb égés volna, mint valami ködös válasszal melléfogni. A ködbe még bele lehet gondolni valamit (gondol is: "ezt hallottam a fejemben, ezt mondta" - mondta a xart…), de ha azt mondja Katika, hogy Kovács Móricka, vagy hogy Balatonakarattyafelsőn a Kék Szálka Halcsárda, és nem az a helyes válasz, akkor ott nincs kecmec.
Neki meg kell a kecmec, máskülönben összeomlana a kis ezoterikusan szépelgő világocskája, amiben ő legalább egy médium, míg az illuzórikus világán kívül nem tud semmit felmutatni a tükörben. Nem mintha azzal nem lehetne együttélni, csak ő nem tud.
Igaz
“…Ezt mondta-mondta a xart” ezen jòt nevettem 😂😂 Mindennel egyetèrtek
@@anna3687 😁
@@merion297 Hát mondta, hogy Muki, na... Muki, meg 20-25 kilométerre beszéltek valahol. Most az, hogy nem teljesen volt konkrét, ezt nézzük el... Krisztián szelleme nyilván még be van tépve, és nem fog rendesen az elméje, így nem tud pontos válaszokat adni.
@@montezuma472 az lett volna ego ha a hajdu azt.mondta volna wellnesezni voltak mikor elmondta a Berki neki🤣😄 de o biztos ezt hallotta..
A Kató szemöldöke nem ott van, ahová rajzolták!
Fú bazz ez aztán a műsor. "Kérdezz bármit én csak azt fogom mondani amit a szellem mond" 10 perc múlva na akkor mi az a név? " hát mondogat egy nevet folyamatosan de nem az van a papíron" 🤪 . IGEN? Honnan tudod hogy nem az van a papíron hát az előbb mondtad hogy hogy te csak azt tudod amit a szellemek súgnak, akkor milyen alapon bírálod felül Berki szellemnek az állítását? Nem tudom ez a nagyobb égés vagy ha beletrafált volna és muki van a papíron. Na abból milyen szöveggel mászott volna ki... 🤮
Ezzel foglalkozni ,csak magyarázkodik.. miért kell ezt elhinni...fogalma nincs
Ő már volt minden is. Règebben úgy ‘futott’, hogy: Diamond, a boldogságkutató, azóta meg már halottlátóvá lépett elő!
Olvass utana, ki ez a nő! Kereső szavak : hogyvolt blog, I love Gjoni, sixx.
Ó, az a sztori is megvan…
beegett azóta visszavonult , előadásai alatt is beegett, azt üzeni a halott hogy sajnálja hogy nem asta fel a kertet -nem is volt kertje, nem tudott leszokbi a cigiről, sose dohányzott...amúgy beepitett emberei is voltak, előre megbeszélt emberekkel
Katónak még fízetnek is érte egyesek. Megdöbbentő.!!
Köszönöm szépen a feltöltést 🥰
PÉTER???BARÁT???VAGY HAVER??MERT EZ AZTÁN TOTÁL MÁS!!!SOK HAVEROM VAN!! ....EZEN GONDOLKOZZ ELKI VOLT NEKED BERKI??HAVER??..MERT AZ "CSAK HAVER"
Ez kellemetlen Volt...de nagyon
Ezt nem kellett volna vállalnia így.
Egyértelmű kudarc, a csaj innentől elbújhat a pitchába
Pèter nagyon udvariasan ès elegánsan leoltotta ezt a" látôt"👍
Az erő ès akarat akkor van meg amikor a port elfujod ès nem fel.
Hát csalódtam a Katában. Én Váci vagyok voltam mint ő. Járja az országot városokat előadásai vannak. És csak lehúzza az embereket ez a nő. Nagyon sok youtube videó vannak itt. Nézetek meg hogy csak rá vezeti az embereket hogy mi történt régen. Vagy beépitett emberekek dolgozik??? Botrányosan beégett eur a nő. Gusztustalan. Penzg
Berki Krisztián a purgatóriumban van! Kiss Kató az őket kísértő démonokkal beszél.
@Artúr Baranyi ezt írtam én is! Ismerem a Bibliát és tudom ez bűn!
Tökéletes hozzászólás ❗😊❤️🙏🙏
Megjegyzés: az, hogy egy ember, aki meghalt, hol van, nem tudhatjuk, egyedul Isten tudja. Ne bölcselkedjél felettébb, nem Isten vagy, hogy kijelentsd, hol van. (mellesleg nincs purgatorium, azt az egyik pápa találta ki anno, hogy pénzt keressen vele. Pokol van, és mennyország.)
Pál apostol leírja, hogy vannak különböző szintek. Sajnos a Bibliát sokszor átírták és szándékosan megmásították, akárcsak a történelmet. Aki tanulmányozza tüzetesen és hittel, választ kap.
@Csilla Szilagyi Igen jó dolog, teljes békesség.
Mindent elárul azzal, hogy nem néz a műsorvezetők szemébe!
Megint Budapest tv? Hol van Anettka?
"Mer' asszondom.... "