Havas Henrik Arckép

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 1 жов 2017
  • A műsor a Story4Tv-n látható, minden hétfő este tíz órától.
    Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiUA-cam
    kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB
    Instán: bit.ly/KadarkaiInsta
    szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
    Havas Henrik (született: Rokobauer Henrik, Újpest, 1949. június 25.) Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, műsorvezető, címzetes államtitkár, címzetes egyetemi docens, önkormányzati képviselő.
    1967-ben autóvillamossági műszerészként végzett, de dolgozott taxisként is. 1978-ban egy tehetségkutató versenyen mutatkozott be. Elvégezte a JATE Állam- és Jogtudományi Karát és a MÚOSZ újságíróiskoláját.
    1989-től a televízióban, a Nap Tv műsorvezető-szerkesztőjeként mutatkozott be. Ezalatt az idő alatt több sajtóügynökség ügyvezető igazgatója volt. Az 1994-es médiaválság idején őt is elbocsátották a tévétől, majd rövidesen visszavették. 1995-ben Horn Gyula a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs ügyekkel megbízott címzetes államtitkárának nevezte ki, de hamarosan kiderült, hogy egyik jelöltje, Mihályi Endre sikkasztási ügybe keveredett. Havas emiatt a kinevezése után mindössze hat nappal stábjával együtt lemondani kényszerült.[1] 1999-től az RTL Klub munkatársaként dolgozott, legismertebb a Heti Hetes flegmatikus szereplőjeként volt.
    1993-ban segített a JATE BTK kommunikáció szakának elindításban és a Szegedi JATE Médiatudományi Tanszékének létrehozásában. Ezenkívül a Budapesti Média Intézet igazgatója volt, ahol a Sajtóműfajok elmélete nevű tárgyat oktatta.
    Horn Gyula kormányában a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs ügyekkel megbízott címzetes államtitkára 1995. november 1. és november 7. között.[2] 2017. május 14-én Kisorosziban önkormányzati képviselővé válaszották.
    Művei
    A láger - Traiskirchen, 1988 (Forró Tamással) (Háttér, 1988, ISBN 9637403086)
    Arad után - Ki tudja merre? (Forró Tamással) (Háttér, 1988, ISBN 9637403272)
    Bős-Nagymaros dosszié - avagy egy beruházás hordalékai (Codex, 1988, ISBN 9630262126)
    Magyar irka - Anno '90 (Zöldi Lászlóval és Enyedi Nagy Mihállyal) (Rakéta, 1990)
    A cég árulója (Végvári Józseffel) (Szféra, 1990, ISBN 9637917004)
    Negyvenkilencesek (Alexandra Kiadó)
    Gaszner és Rihmer főorvos elmeosztálya (Alexandra, 2000, ISBN 9633685133)
    Bűnről és bűnhődésről - 13 beszélgetés a rács mögött (Alexandra, 2001, ISBN 9633681081)
    Pro Domo - avagy fejezetek a '80-as évek sajtótitkaiból (Alexandra, 2002, ISBN 9633679729)
    Kihívás és látomás - egy próbafolyamat dokumentációja (Alexandra, 2002, ISBN 9633681979)
    Vesztő hely - Hogyan veszítsünk el egyetlen éjszaka több milliót/A tiltott és legális szerencsejátékok világa (Alexandra, 2003, ISBN 9633686415)
    Kurvaélet (Alexandra, 2003, ISBN 963368370)
    Pornó 1. - Prűdek legyünk, vagy...?/hetero..., soft..., hard... (Alexandra, 2004, ISBN 9633675707)
    Pornó 2. - Prűdek legyünk, vagy...?/bizarr!... (Alexandra, 2004, ISBN 9633673828)
    Méhkirálynő (Kelemen Anna története) (I.A.T., 2007, ISBN 9638747167)
    Havas story(k) 1. (Havas, 2008, ISBN 9789630643979)
    havashenrik.hu - Kedves Sanyi, Feri és a többiek... - A legdurvább blogokból (Magánkiadás, 2009, ISBN 9789630685399)
    A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste - Molnár Anikó történetei (Magánkiadás, 2009, ISBN 9789630671903)
    Apám szép volt - Egy heroinista vallomása (Fencsik Tamással) (Havas, 2010, ISBN 9789638910004)
    Könyörtelenek - Életre ítélt gyilkosok (Libri, 2012, ISBN 9789633100905)
    Szeretők - Hálószobatitkok férfi és női szemmel (Almási Kittivel) (Libri, 2012, ISBN 9789633101582)
    Én vagyok (Noran Libro, 2013, ISBN 9786155274282)
    Fontosabb műsorai és szerepei
    Herce-Hurca
    Nem a Te napod! (2006)
    Buzera (2005)
    Fej vagy írás (2005)
    Best of Heti Hetes (2001)
    Heti hetes
    Mokka
    Össztűz
    Hőmérő
    Közhang
    Ütköző
    Kössön belém!
    Havas
    Henrik angyalai (2016-)
    Perpatvar (1999-2000)
    Havas a pályán
    Sztárban sztár zsűritag (2015)
    Díjak, elismerések
    Táncsics Mihály-díj (1999)
    Kamera Hungária - legkedveltebb reggeli műsorvezető (2005)
    forrás: wikipedia

КОМЕНТАРІ • 241

  • @ajeanty5
    @ajeanty5 5 місяців тому +9

    Én imádom! Őszinte, nem játssza meg magát.

    • @pankakeller3109
      @pankakeller3109 2 місяці тому

      Egy kommunista csökevény, aljas kretén

  • @enymlang3095
    @enymlang3095 2 роки тому +14

    Vendége, mint mindig, most is hozta a formáját. Tisztelet önnek a felkészültségéért, türelméért és toleranciájáért.

  • @Streky
    @Streky 6 років тому +118

    Nem tudom Endre, olvasod-e a kommentszekciót itt, hátha!
    Elég régóta követlek már Téged, annak idején én is újságírónak tanultam, és főként a riportokat szerettem nagyon.
    Régóta kellett már a kishazánknak egy olyan riporter, mint amilyen Te vagy. Stílusos, ízléses, nyugodt, érdeklődő, és valódi.
    Nagyon ritka.
    Minden adásban egyre jobbá válsz, és nagyon irigylem azt a fajta türelmet és toleranciát, amit az ilyen emberek felé tudsz mutatni.
    Bár azt hiszem, Havas jellemével kapcsolatban minden kérdés válaszra talált annál a résznél, amikor az apjáról beszélgettetek.
    Így tovább, remek vagy a hivatásodban!

    • @gabornevitez1506
      @gabornevitez1506 3 роки тому +1

      A számból' vetted ki a szót.. Gyakorol, a hivatásod .. légyszíves!!! 😜😘

  • @juma585
    @juma585 Рік тому +6

    Nem tudom, hogy miért, de nekem egyik kedvencem ez a Havas Henrik. Kadarkai Endre
    a másik kedvencem. Szerintem két ellentétes személy és a maga módján mindketten profik a végletekig. Ezt igazolta ez a szuper beszélgetés is. Nagyon tetszett. Köszönöm. Üdv. Juli

  • @mariatelek2922
    @mariatelek2922 2 роки тому +4

    Havas Henrik ,megint szuper volt.endre szerény,okos, végtelenül kedves fiatal ember.nagyon jó újságíró.

  • @gaborpalinkas722
    @gaborpalinkas722 5 місяців тому +1

    Üdvözlet mindenkinek Ez az ember hatalmas arc!

  • @kerekes7240
    @kerekes7240 Рік тому +4

    Én bírom!
    Ő nem ilyen ,ez egy felvett szerep!

  • @Anyamehpempo
    @Anyamehpempo 3 роки тому +6

    Zseniális interjú, újat tudott megmutatni Havasról.
    Én a Napkeltés Forró - Havas interjúkon nőttem fel. Nagyon jók voltak.
    A riport könyveiből olvastam párat, de jóval gyengébbek voltak, mint pl. Moldova művei.
    Nekem úgy tűnik, hogy Havas önbizalomhiánnyal szenvedett és egész életében ezt próbálja flegmasággal, állandó öntömjénezéssel és a pénzével hencegéssel ellensúlyozni.
    Tetszett, ahogy Endréről leperegtek a sértegetések. Kiválóan vezette a riportalanyt.
    Azért Havastól, mint korábbi tanártól, vártam volna legalább a végére egy elismerést a riporterről.

  • @attilagram6418
    @attilagram6418 4 роки тому +8

    Még ezt a flegma stílust,.....ez egyszerűen idegesítő,és nézhetetlen.....

    • @krisztinamann6634
      @krisztinamann6634 4 роки тому

      Attila Grám Tudtad ki lesz a vendég, akkor mi a jó büdös szarnak nézted meg????Valami újat vártál Havas Henriktől? Ő ilyen, egy EGYÉNISÉG. Nem olyan UNALMAS, SZÁNALMAS, LEHETETLEN, mint az itt fikázó pasik /nem férifak/ jelentős többsége. Lehet utána csinálni azt, amit Ő letett a magyar televíziózás asztalára.

    • @attilagram6418
      @attilagram6418 4 роки тому +2

      @@krisztinamann6634 Köszönöm a megjegyzésedet.

  • @bryzs
    @bryzs 3 роки тому +3

    Én imádom úgy ahogy van..lehet h együtt élni nem bírnék vele..de mint tv jelenség isteni..
    Pikáns humor..pókerarcú beszólogatás..a szakmai hozzáértést nem is kell kiemelni..

  • @bahh823
    @bahh823 6 років тому +8

    Nagy tévedés, a Magyarul Baloval műsort nagyon sokan nézik, bár lehet, nem real Time. Ma a legjobb, legszakmaibb műsor ebben a kategóriában, a legkorrektebb és legjobban felkészült műsorvezetővel, Baló György-gyel. Tudomásom szerint rengetegen csak ezt a műsort nézik ahhoz, hogy a napi politikai, tudományos és gazdasági tortenetesekrol szakértőktől tájékozódjanak.

  • @HeroSima85
    @HeroSima85 6 років тому +67

    Faszom, nekem tetszett, jó volt ez, Havas Ilyen, ennyi. :)

  • @csiger78
    @csiger78 6 років тому +31

    Szerintem Endre is tudta, vizsgáztatni fogja rendesen, és ha tippelnem kéne szerintem egy interjúra nem készült fel annyira mint erre. Ki tudta kicsit forditani a saját EGO-jából a Havast ami nem könnyű. Havas azért utálja azokat akik felvett arccal élik végig az életüket, mert Ő saját maga kénytelen volt felvenni egy olyan arcot élete során ami ugyan nem szerethető, de baszottul sokat hoz a konyhára. Apja pénz imádata és ezáltal az élete igazi értelmének nem keresése átragadt rá, és ahogy mondta ezzel mindent meg oldott, és tud oldani a mai napig. Egy dolgot nem, és ezért sirt életében talán őszintén egyszer. A kutya sem fogja meg őszintén a kezét és veri is el akár, csak a nagymamája tette. Ennyi. Egy iszonyúan sérült lélek és a végletegik fókuszálni tudó elme örök párharca lehet belül. Nem csoda, hogy csak a pszihiátrián érezte jól magát. Sajnos klinikai eset, de manapság ez hoz a konhyára nem? A fura emberek...

  • @orfotgomm1762
    @orfotgomm1762 6 років тому +14

    Milyen jó hogy ő mindenre emlékszik az elmúlt 30 évből. Mi jelent meg róla, mit írtak, mit nem írtak, de azt nem tudja honnan indult el a gondolata amit 30 másodperce kezdett el. Önmagának ellentmond a hero vagyok nem kérek fájdalom csillaptót történetekkel, de 2 percel később meg benyögi hogy fájdalmai voltak és kapott rá gyógyszert. Egy tipikus karrierista akit csak a pénz mozgat, és erre még büszke is. Gratuálok Henrik. Elértél mindent ami a nagybetűs siker, de emberség tekintetében? Leülhet tanár úr. Egyes!

    • @laciesevasimon2568
      @laciesevasimon2568 3 роки тому +1

      Érdekes, hogy a baloldali kormányok aljasságaira nem emlékszik.

  • @gabriellaszoeke
    @gabriellaszoeke 4 роки тому +6

    Én imádom nagyon ezt a "pojácát" ahogy lentebb írta valaki ... és valójában nekem tetszett ez a felvétel is. Egy 100x-os *-os ötös Kadarkai Úrnak... fantasztikusak ezek a beszélgetések.

  • @evaleowei
    @evaleowei 6 років тому +24

    Csúcs micsoda arcokkal lehetett találkozni, amikor ő (Havas) kezdett. Előre tudható hogy ez a típus oda fog szúrni, de az is át jön hogy igen is van szíve és humora is. ....A Balót a kutya nem nézi... :D
    " Ha valamiben nagyon jó vagy, azzal sok pénzt tudsz keresni és ezzel egy csomó problémát meg tudsz oldani" Ez jó...
    Nekem tetszett, Endre jól kezelte... Havas nem egy hétköznapi lélek na.

  • @udygabi
    @udygabi 6 років тому +16

    Nekem nagyon tetszett. Én bírom a Havast mert ez csak szinház amit csinál nem ilyen ember csak élvezi ,hogy kavara az állóvizet. Kadarkait meg mindíg is szerettem mert egy felkészűlt szerény riporter. Azért kiváncsi lennék milyen kritikát írtak róla az újságban!!

  • @lixfrancescaildiko5855
    @lixfrancescaildiko5855 Рік тому +1

    Üdvözletem! Havas Henrik egy " fazon" a nagy EGO nem tükrözi a produktumot! Viszont ez egy jó taktika, mert ettől keresik! Ez nyinte már pofátlan de jól áll neki! Én csak azért kedvelem mert az ex nagy szerelmen bizon,os szempontból külsőleg de főleg gesztusokban, arcban azonos! Amúgy számomra, na hagyjuk!!!
    Ez is elöny lehet a sikeres élethez, ekkora nagy arc kell hozzá!
    Mostanság néha nézegetema privát műsorait de szerintem már nagyon nem a régi, finoman!
    Szerencse, hogy kedves és " bunkó" is maga szerint!
    Abban igaza van, hogy " nincs kivel" beszélgetni! A baj az hogy már vele sincs sok! Csak ő hiszi! Nosztalgiából azért kedvelem! Jó egészséget neki, mindenkinek!
    M

  • @MrNono5150
    @MrNono5150 6 років тому +31

    :) Azért hozta a formáját az öreg! :) de Endre jól kezelte, mint mindig mindenkit. Jó riport.

  • @verebesgyorgy2802
    @verebesgyorgy2802 5 років тому +8

    Én akkor is csípem! És számomra meglepő hasonlóságokat fedeztem fel az életünkben!

  • @janosszabo124
    @janosszabo124 2 роки тому +3

    Avas úr nagy arca bele se fér a képernyőbe :)

  • @mariankalikalazi1417
    @mariankalikalazi1417 Рік тому +1

    2 000 000 nem kelek fel,
    látja végre fél óra után egy jó kérdés végre,
    Nagyon kedves vagyok (egyik mondat, 3 mondat után pedig) igen bunkó tudok lenni,
    nem érdekel a nézettség, de mindenhol torony magasan vertem mindenkit mert engem néztek.
    Nem hazudtolta meg magát most sem.

  • @maiapopan3011
    @maiapopan3011 3 роки тому +2

    Köszönöm Endre!

  • @dezsoszilagyi7285
    @dezsoszilagyi7285 4 роки тому +6

    Havas Liptai a legjobb páros volt ! Szenzációs volt a reggeli műsoruk ! Azóta sincs egy normális reggeli műsor !

    • @evakis1763
      @evakis1763 Рік тому +1

      Igy igaz Liptai -Havas a Mokkában
      Szuper reggel volt velük ❤️ !! Azóta sem érdemes nézni.

  • @pallaszlo4133
    @pallaszlo4133 4 роки тому +3

    Jót tett neked az öregedés Endre! Karakteresebb vagy!

  • @mayermatt6726
    @mayermatt6726 4 роки тому +1

    van pár Havas paródia ami nagyon jól lefesti,hogy milyen öntelt "leszarok mindent" pasi ez a Havas

  • @000ken8
    @000ken8 6 років тому +5

    Flegma az ember, de én is vagyok. Így élveztem is. Ehhez kellett egy jó riporter. Köszönet Endre

  • @6130Lazyman
    @6130Lazyman 6 років тому +140

    Háááát,ilyen öntelt hólyag még a kalendáriumban sincs. :D

  • @domonkosbalazs2265
    @domonkosbalazs2265 4 роки тому +2

    ,,Rosszat nem írnak rólam, mert nem lehet, nem tudnak. Jót meg minek írjanak". Van dumája az öregnek, főleg ahoz képest,hogy így tért ki az alól, hogy megválaszoljon normális kérdést

  • @szilvialaki5886
    @szilvialaki5886 Рік тому

    Endre, minden elismerésem! Szuper korrektül kezelted! Attól függetlenül, hogy tudtad vagy sem, hogy Havas úr csak "kifelé" mutatja azt az arcát, amit szerinte elvárnak tőle. Szerintem is van benne egy bizonyítási kényszer.

  •  3 роки тому

    Gratula !!!👍👏👏🍀🍀🙋‍♂️

  • @ivanyiattila3547
    @ivanyiattila3547 6 років тому +85

    Havas Henrik arckép? Bele se fér az arca a képbe.

    • @krisztinamann6634
      @krisztinamann6634 4 роки тому +5

      Ivanyi Attila Neked meg a hozzád hasonlóan gondolkodó 51 egyénnek pedig, sajnos annyira nem fejlődött ki a személyiség analizáló képességetek, hogy nem vagytok képesek felismerni, egy ember álarcát, és az alatta rejtőző igazi arcát. Ajánlanám, a kezdeti Heti Hetesek megnézését, amiben szerepelt. Csak hát, ahhoz érzék, és mély analizáló készség is szükségeltetnék. Ti vagytok azok az emberek, akik a felszín alatt, soha sem fogjátok felismerni, a másik ember igazi énjét.

    • @ivanyiattila3547
      @ivanyiattila3547 4 роки тому +3

      @@krisztinamann6634 Én arról mondok véleményt amit a médiában betöltött szerepe alapján tapasztalok. Mint embert egyértelműen nem ismerem, nem is találkoztam vele. Nem mint emberről jelentettem ki, hanem a szerepéről, amit a TV-ben jelent. Ha tudnád, hogy az utóbbi hat évben mit dolgoztam, milyen emberek között mozogtam úgy, hogy angolul egész jól beszélek, és informatikával kapcsolatban illetve zenei szinten is eléggé otthon vagyok, ledöbbennél. De engem se ismersz, de mindjárt kijelented, hogy soha de soha nem fogom felismerni a másik ember igazi arcát. Á nem, meg nem soha, mégis olyan különféle társadalmi réteg problémáival kell minden nap szembesülnöm, amitől már sokan megbolondultak volna. De nekem ehhez van hivatásom. Emberekkel foglalkozom.

  • @tiborsos7024
    @tiborsos7024 6 років тому +10

    Egyszer voltam egyik műsorában vendég. A téma amiért meghívtak, már eleve "magas labda" volt. Ennek ellenére végig nagyon korrekt módon viselkedett. Ez még engem is meglepett! :-)

    • @klarabotar4608
      @klarabotar4608 6 місяців тому

      Nem bìrom, mert nem egyenes ember. Nagyképű is, sokat hisz magáról, kibeszéli azokat, akikből élt.

    • @klarabotar4608
      @klarabotar4608 6 місяців тому

      Nincs szeretet benne, a gyerekkora az egész viselkedésébe benne.

  • @AndorSolymos
    @AndorSolymos 3 роки тому +5

    Hogy Balót a kutya se nézte? Kedves Havas úr! Magának még ötször meg kellene születnie ahhoz, hogy csak megközelítse azt a nívót, és szakmaiságot, profizmust, amit Baló György képviselt!

  • @jozsefvarga1945
    @jozsefvarga1945 6 років тому +5

    én a Henriken csak mulatni tudok! Egyszer volt egy tv vetélkedő ahol ismert emberek voltak a játékosok, valami jótékonysági, műveltségi vetélkedő volt, és a Henrik, az első, 50 Ft-os kérdésnél kiesett!

    • @75Tirisztor
      @75Tirisztor 2 роки тому

      Mert Havas egy félművelt bunkó….

  • @danielhajdu9494
    @danielhajdu9494 4 роки тому +8

    jaaaj haggyuk már a nyavalygást. Ez az ember ilyen, így lehet szeretni, vagy nem szeretni. Legalább nem játsza meg magát

    • @domonkosbalazs2265
      @domonkosbalazs2265 3 роки тому +2

      Ja, Puzsér is kurva sokat kritizálja, de ezt szinte kivétel nélkül hozzá teszi. Sokszor úgy ,,Ő volt az első ember, aki nem akart
      családtag lenni". ,,Ha mégis bejön egy családi ebédre/vacsorára, nővére biztos nem jön el".

  • @takacsi
    @takacsi 6 років тому +72

    volt ebben a műsorban egy-két öntelt, nagyképű arc de az ember mindet übereli. (Egyébként nagyon vicces, hogy folyamatosan ellentmond saját magának.)

    • @ivanyiattila3547
      @ivanyiattila3547 6 років тому +5

      Bele se fér az arca a képbe, pedig az a címe a műsornak, hogy arckép. :D

    • @krisztinamann6634
      @krisztinamann6634 4 роки тому

      @Roger Burnett HA-HA-HA-HA!!!

  • @sandorbasti9038
    @sandorbasti9038 6 років тому +4

    Megsajnáltam Havast

  • @juditkissnem.2319
    @juditkissnem.2319 6 років тому +40

    Azzal indít, hogy ki nem állhatja azokat, akik a munkájukban és a magánéletükben más-más arcukat mutatják. Ehhez képest az egész riportban egyfolytában ezt a típust testesítette meg. Minden elismerésem Kadarkai Endréé. Úgy tűnik Havas is kénytelen volt elismerni a riporter felkészültségét, ügyességét.

    • @magdimihola4225
      @magdimihola4225 2 роки тому

      P0l

    • @denesbeles4868
      @denesbeles4868 2 роки тому

      @@magdimihola4225 És szopatja a női tanítványait?
      Csak kérdeztem, nem mondom.....
      Az a hangfelvétel biztos hamis...meg...biztos megvágott.

  • @kolink77
    @kolink77 Рік тому

    Ennyire beképzelt, (aki el is mondja)
    tényleg ritka a médiában!

  • @llkviki
    @llkviki 4 роки тому +3

    Hatalmas arc Havas, maradjon sokáig velünk! Endrét pedig egyre jobban kedvelem. Felkészült, intelligens és alázatos. Szuper interjúkat készít.

    • @Icus362
      @Icus362 4 роки тому

      Szó szerint.....hatalmas arc! Hìrdethetnè magàt! "Nagy kèpernyőt...kissebbre cserèlnèk!"

  • @zsuzsiiii2011
    @zsuzsiiii2011 6 років тому +6

    Sajnálom,hogy már nincs a Heti hetes.Ez pedig jó riport volt.

  • @viruska69
    @viruska69 5 років тому +6

    hát nekem tetszett köszönöm

  • @leopoldbela9402
    @leopoldbela9402 5 місяців тому

    Nagyon jó interjú.

  • @dzseniferwiesenberger8952
    @dzseniferwiesenberger8952 4 роки тому +3

    Istenem..mekkora önteltség van benne... Okos, ember... De..jellembeli hiányosságokkal

    • @75Tirisztor
      @75Tirisztor 2 роки тому

      Minden igaz, kivéve, hogy okos.

  • @balintmagyar3285
    @balintmagyar3285 6 років тому +19

    "Én halálkedves vagyok." Nem, Havas úr, maga kedves, mint a halál! Nem ugyanaz.

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 2 роки тому +4

    Örület, milyen nagyképü!!
    " Maga ezt nem olvashatta"
    "Végre egy jo kérdés, 30 perc utàn"
    És ahogy a betegségéről beszél!!

  • @MrAmericoamerico
    @MrAmericoamerico 4 роки тому +3

    Nagy-arckép...

  • @telelaci2
    @telelaci2 4 роки тому +3

    Milyen sok pitiáner jelentéktelen ember van és mind gyűlöli Havast tiszta szívből. Pedig egy nagyon szórakoztató rendes krapek.

  • @noemimiko1450
    @noemimiko1450 2 роки тому +6

    Fantasztikus riporter, borzalmas riportalany. Amikor azt mondja, az első jó kérdés 30 perc után, én sajátkezűleg pofoztam volna fel. Folyamatosan mellébeszél, csúsztat, hazudik, öntelt és beképzelt. Azt gondoltam, hogy összeszorított foggal meg tudom nézni, de nem megy.

  • @csabaszilvasi1189
    @csabaszilvasi1189 3 роки тому +2

    Tanááááár Úr? Ez egy sznob ország, ahol egy ilyen beszélni sem tudó, "a,a,a, ö, ö, ö," nyögő, szóköpő egyáltalál "meghallgattatik".

  • @borbalaszennai5397
    @borbalaszennai5397 6 років тому +5

    Nem bírtam végignézni, ......minimum, ha valakivel beszélgetek, akkor a szemébe nézek, de nem tette, mert számára a "senkivel" beszélgetett. Egyre elviselhetetlenebb a Havas Tanár úr.....

  • @monikabarna4292
    @monikabarna4292 6 років тому +8

    Nekem egyre szimpibb ez a dilinyós. :-)

  • @Klassenfeind
    @Klassenfeind 5 років тому +6

    Kimondottan kellemetlen.

  • @adrianalagrande7926
    @adrianalagrande7926 2 роки тому +1

    Nagyon szerettem ezt az interjût. Köszönet érte, Endre valóban az a hiánypótló riporter aki Friderikusz méltó utodjává válhat, és ezt drága Havas úr a maga módján ki is fejezte méltatva a jó kérdést a 30dik perc után. ( Tőle ez nyílt elismerés). Nagyon tetszett, hogy Endre végig valóban figyelt és visszautalt arra a gondolatra, hogy Henrik utál emberek közé menni, de erre csak sokadik tovabbi kérdés után kanyarodott vissza, "elaltatva"Henrik figyelmét.
    Méltán hivta vissza Kadarkai Endrét Friderikusz idén a podcastbe egy forditott interjura( zseniális lett), szerintem Havas Henrik is ezután megerdemelne egy újabb és még mélyebb Kadarkai beszélgetést. Megkerdeznem például mi a kapcsolata Istennel.
    További nagyon sok sikert es köszönöm a kiváló beszélgetést a mélyen tisztelt es nagyon kedvelt Tanár úrral. Üdv. Németországból.

  • @domonkosbalazs2265
    @domonkosbalazs2265 3 роки тому +2

    Tudtam, hogy már az első 10 percben kiégek

  • @alexandrab1990
    @alexandrab1990 6 років тому +21

    "Végre egy jó kérdés harminc perc után."
    Hát, ez lett az első Arckép, amit nem nézek végig...

    • @XaxafransLand
      @XaxafransLand 6 років тому +17

      Igen, ez durva mondat volt. És az Endre milyen jól kezelte! Semmit nem reagált,ült csöndben,kivárta, és ugyanolyan hangulatban folytatódott a beszélgetés. Intelligens pasi!

  • @puskasmargareta
    @puskasmargareta 4 роки тому

    Havas és Ulbrich.. erre emlékszem még a 80-as évekből...

  • @i.sz.
    @i.sz. 4 роки тому +7

    Akkor akkor akkor akkor....🙈

  • @Boonyaist
    @Boonyaist 4 роки тому +3

    Micsoda szerénység... :)

  • @laszlonescherdan6623
    @laszlonescherdan6623 2 роки тому +2

    Ő a Havas! Úgy van jól ahogy van! Én kedvelem!

  • @erikadebreceni4050
    @erikadebreceni4050 3 роки тому +3

    Valoban nagyon bunko ,nemtudom ,hogy a felesege mikent kezeli ,,,de en nagyon szerettem ,szeretem ,a munkajat 👍🙏

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 2 місяці тому

    20.percnél elkapcsoltam.ELÉG VOLT😧😰🤧😧😎😎🤧🤧🤧🤧

  • @agotaszots2601
    @agotaszots2601 Рік тому

    Belerugok szegénybe....ez mindent elmond...

  • @grazerfan4342
    @grazerfan4342 6 років тому +7

    Nem gonoszkodott😀
    Azt mondja: " Az első értelmes kérdés fél óra után "😄😁😔😳

    • @mikloskleinhappel6060
      @mikloskleinhappel6060 6 років тому +3

      Egyébként tényleg ez volt az első értelmes kérdés, még akkor is, ha nem könnyű Havassal jó interjút csinálni. Az utolsó tíz percben még voltak jó pillanatok, amikor a K.E. nem arra csak kérdezett rá, amit olvasott valahol, hanem ráment arra, amit Havas neki mondott, de több magaslabdát nem csapott le, amikből akár nagyon jó válaszok is születhettek volna. Egy-egy ilyen nehéz interjú teszi próbára a kérdezőt igazán, úgyhogy kellenek ilyenek, mert ha a két beszélgető csak bájolog, meg hízeleg, abból egyikükről sem tudunk meg semmit. Úgyhogy ebből a beszélgetésből látszik, hogy Kadarkai nem rossz (persze a jelenlegi, silánynál is silányabb felhozatalból ezért főleg kitűnik, de ez azért nem akkora érdem), de korántsem olyan jó, mint pl. Havas, aki, emlékszem, az egyik reggeli Mokkában valaki helyett beugorva, szinte tréningruhában, mindenfajta felkészülés nélkül is olyan beszélgetéseket csinált egész reggel, mint más három napos felkészülés után sem. Viszont még fiatal, van idő fejlődni.

  • @agotaszots2601
    @agotaszots2601 Рік тому

    Élvezi!!!

  • @zsuzsannathum9491
    @zsuzsannathum9491 4 роки тому +3

    Álarcok, álarca. Havas Henrik nagy kár, hogy sokféle igazságát nagyon rosszul tudja közvetíteni. Sok a ripacsság és a fölösleges nagyképűség, mivel nincs kellő szerepe a mondandójában. Félművel ember.

  • @annemondi
    @annemondi 3 роки тому +2

    Velem nem gonoszkodott, sőt marha rendes volt egy vizsgán. Jó riporter, és nagyon jó előadó.

  • @horvathhilda3712
    @horvathhilda3712 4 роки тому

    genyüó

  • @ivanyiattila3547
    @ivanyiattila3547 6 років тому +1

    És belefért az arca a képbe?

  • @Ysstike
    @Ysstike 4 роки тому +2

    5:23 -> ...ez tipikus csúsztatás, amit maga mondd :D

  • @3ameternalforryan
    @3ameternalforryan 6 років тому +12

    Kibaszott nagy troll ez a Havas; kedves Endre, jól álltad a sarat, pókerface FTW. :)

  • @burai8753
    @burai8753 6 років тому +3

    A végén kimondja Havas,ami bennem is megfogalmazódott az interjú során.
    Kadarkai elolvas rengeteg interjút és azokból idéz,majd rákérdez,hogy "ez igaz?" vagy "ezt hogy érti?".
    Nem túl eredeti...

  • @katalinbohdan6842
    @katalinbohdan6842 6 років тому +6

    A Havas epp annyira szinesz, mint ujsagiro

  • @ircsiszabo6239
    @ircsiszabo6239 2 роки тому +2

    Minimum nezunk az ember szemébe ha beszélgetünk tisztelettel

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 2 роки тому +2

    Az arcjátéka, fintorai ...borzasztó☹

  • @leopoldbela9402
    @leopoldbela9402 3 роки тому +1

    Dehogynem gonoszkodott.

  • @Hld59
    @Hld59 2 місяці тому

    Vén tróger rontja a színvonalat.

  • @puskasmargareta
    @puskasmargareta 5 років тому +1

    Havas Henrik, Ulbrich Andras, nekem legenda..

  • @fatumteam
    @fatumteam 5 років тому +1

    Örülök, hogy láttuk... egészségére :D ez mi?

  • @TTibcsi1
    @TTibcsi1 6 років тому

    Szervusz Endre
    szeretem a műsoraidat, mindig nagyon várom az új adásokat.
    a felvezetőben hallható zenétől pedig mindig kész leszek.
    ez a zene a műsorhoz készült, vagy esetleg tudsz mondani előadót??
    előre is köszönöm

  • @katti205
    @katti205 4 роки тому +1

    Lehet más másképp látja, de nekem az jött le ebből az interjúból, hogy Havas tényleg jó újságíró. A rá annyira jellemző pökhendből csak annyit adott, hogy felismerhető legyen. Mint a csipetnyi bazsalikom, az íz kedvéért. Nyilván ehhez kellett a riporter is, nem vitás, engem most Havas lepett meg, kellemesen.

  • @kolink77
    @kolink77 Рік тому

    Még íly beképzelt palit!
    A könyveit is "négerekkel" íratta!

  • @lesclaypool0727
    @lesclaypool0727 4 роки тому +2

    Arckép? Akkora kép nincs is amiben elfér Havas Henrik arca. Egyszer Havas regisztrált a facebook-ra. Kiakadt a facebook, mert ekkora arcot még ki se bír rakni a képernyőre.

  • @jozsefpasztor6347
    @jozsefpasztor6347 4 роки тому +2

    "Halál kedves vagyok, de tényleg..." :D

  • @agnesfesus8562
    @agnesfesus8562 6 років тому

    Hova tunt Forro Tamas?

    • @laciesevasimon2568
      @laciesevasimon2568 3 роки тому

      Nyakig benne volt a brókerbotrányban,rossznyelvek szerint százmillióval.Volt benne betyárbecsület,elhúzott a közéletből.

  • @ficere1088
    @ficere1088 4 роки тому

    Óriási Arc a pasi !!!! Hihetetlen !!!!

  • @endrefarkas9770
    @endrefarkas9770 3 роки тому +2

    Egy olyan ember aki nem nez rad, az sosem oszinte... meg a szoval, tettel es cselekedettel nem bizonyit semmit.

  • @valeriatothnekiss3760
    @valeriatothnekiss3760 Рік тому

    Lehet, hogy a Forróval Tamással a rendszerváltás fenegyerekei voltak, és akkor ez a stílus trendi volt, de Havas megmaradt azon a szinten. Szerintem ez ma már sem nem érdekes, sem nem elég, sem nem trendi.

  • @jptomi
    @jptomi 6 років тому +4

    Minek ennek smink szoba? Gorenyt is sminkelunk?

    • @krisztinamann6634
      @krisztinamann6634 4 роки тому

      JP tomi Én azt kérdem, minek ez a szar internet? "magyar" állandóan fikázó, cinikus, kritizáló, tehetségtelen SENKIKNEK???

    • @jptomi
      @jptomi 4 роки тому

      Krisztina Mann minek vagytok az országunkban?
      Senki nem hivott...

  • @mcjuanita
    @mcjuanita 6 років тому +4

    Juj... nem egyszerű ember, még szerencse, hogy a szeme többet elárult néha, mint ő maga, így nem bojkottálta teljesen az interjút..

  • @evamihalyi5804
    @evamihalyi5804 6 років тому +6

    Nekem, sem szimpatikus Havas Henrik stílusa, ez viszont nem zárja ki hogy hitelességébe kételkedjek.A két celeb hölgyet nem szeretném megsérteni, de ahogy a médiából megismertem őket, hát bizony erősen meg kérdőjelezném a szavahihetőségüket.

  • @kecskebeka9683
    @kecskebeka9683 4 роки тому +1

    Szereti emlegetni a bipoláris depresszióját (az olyan menő, csomó nagy embernek volt), de a diagnózishoz édeskevés, hogy valaki napközben dolgozik, este meg csöndben olvasgat, majd nyugovóra tér.

  • @amaliamatyas6170
    @amaliamatyas6170 6 років тому

    ÉRDEKES EGYÉNISÉG DE NAGYON NAG Y KÉPÚ!

  • @cykebona7927
    @cykebona7927 5 років тому

    1:39 ... még mindig azzal a régi, női bringával jár?

  • @koldulobaratx9859
    @koldulobaratx9859 4 роки тому

    Nyasgem havas

  • @decalco1373
    @decalco1373 6 років тому

    Mega Genya

  • @mosolygni
    @mosolygni 6 років тому +13

    Nem értem a negatív kritikákat.Van egy stílusa a Havasnak,de ezzel együtt szeretni is lehet. Személy szerint tetszett a műsor.

  • @eg4514
    @eg4514 3 роки тому

    Lehet hogy valakinek őszintének tűnik ez az ember, de csak mert önmagának is hazudik. Kizárólag sajnálatot érzek irányába, még mindig nagyon sok mindent nem tett helyre /nem dolgozott fel az életében.

  • @gabordorogi6420
    @gabordorogi6420 4 роки тому +5

    Csernus jutott róla eszembe. Amikor róla néztem riportot, ugyanilyen kellemetlenül éreztem magam. Az ilyen öntelt pojácák milyen alapon helyezik magukat mindenki fölé? Azon kívül se füle se farka nem volt ennek a sok zagyvaságnak, amit összehordott.
    Endre, minden elismerésem, hogy túl élted és jól kezelted a helyzetet.