Mikor szülsz már gyereket?

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 2 жов 2024
  • OLVASD EL MIELŐTT KOMMENTELSZ!
    Témák, amiket nem érintettem (vagy nem elég hangsúlyosan) a videóban:
    ▪️ Sokan érvelnek azzal, hogy ha nem születik elég gyerek, nem lesz miből kifizetni a nyugdíjakat. Erre a válaszom, hogy egyrészt hiába szülök én öt gyereket a "hazámnak", ha a gyerekeim más országba vándorolnak, ott dolgoznak, ott fizetik az adót, ami nyilván nem a magyar nyugdíjasokat fogja segíteni. Másrészt, a fejlett országokban nem az az alap, hogy a fiatalok adójából finanszírozzák a nyugdíjakat. Több európai országban működnek nyugdíjalapok, ahol a saját befizetett pénzedet forgatják és adják vissza neked, amikor nyugdíjba mész, amelynek az összegét bármikor ellenőrizheted az életed során. Aztán van, ahol létezik egy nyugdíjminimum, amit biztosan megkapsz, de ezen felül neked kell biztosítanod magadnak a nyugdíjadat azzal, hogy kötsz magadnak egy olyan megállapodást, ami a számodra a legmegfelelőbb. (Hozzátenném, hogy nem ártana egy alap pénzügyi felelősségre való nevelés/oktatás sem országunkban, mert hibáztatni azt mindenkit tudunk a pénzügyeinkért.) Én sem úgy fogok nyugdíjba menni, hogy reménykedem, hogy marad még valami addigra, hanem magam gondoskodok erről a kérdésről. Ahelyett tehát, hogy a szülőképes korban lévő nőkre terhelnénk a nyugdíjkérdés végkimenetelét, inkább el lehetne kezdeni ezt a borzasztóan elavult nyugdíj- és adórendszert megreformálni.
    ▪️ Abba se mentem bele úgy igazán, hogy ma egy szülőnek milyen kilátásai vannak, ha egyedül marad egy vagy több gyerekkel. Hogy hány forint a maximum gyerektartás, amit igényelhet, és hogy az totálisan behajthatatlan, amennyiben a másik szülő nem fizeti időben (vagy egyáltalán nem) éveken keresztül. Hogy milyen a bürokrácia útvesztőiben bolyongani, amennyiben valaki gyerekeit egyedül nevelve szeretne valamilyen támogatáshoz jutni (a bánásmódról nem is beszélve).
    ▪️ Aztán fontos téma még, hogy mennyire kevés a gyerekek után járó pénzügyi támogatás úgy alapjában véve is, vagy hogy milyen keveset kapnak azok, aki sérült gyereket nevelnek otthon, aki mellett nyilvánvalóan nem, vagy csak óriási segítséggel lehet dolgozni.
    ▪️ Nem mentem bele abba sem, hogy nincs részmunkaidős/otthoni foglalkoztatottság kismamák vagy gyerekükkel otthon lévő anyák részére (arról nem is beszélve, hogy általános probléma, hogy 4 órára van bejelentve valaki, de 8-10 órát dolgoztatják).
    ▪️ Beszélnünk kéne arról is, hogy mi az, hogy a nagyszülőket automatikusan abba a kategóriába soroljuk, hogy majd ők NYILVÁN segítenek az újdonsült szülőknek. Az én nagyszüleim például dolgoznak, így 70 felett is. Meg miért is nézném a saját szüleimet és nagyszüleimet rabszolgának? Ők talán nem érdemlik meg a pihenést a ledolgozott élet után? A nők identitása tényleg odáig tart, amíg egyszer anyák lesznek, mert onnantól anyák, aztán az unoka születésétől értelemszerűen nagymamákká válnak, akiknek más vágyuk sincs, csak felnevelni egy újabb gyereket? Persze, nagy öröm az unoka, de az unoka nem egyenlő azzal, hogy 0-24 8 éves koráig a gyerek mellett vagyok, míg a szülei dolgoznak.
    ▪️ Mint mondtam; a videóban említett és itt leírt témákról is órákig lehetne (és kellene) beszélgetni, azonban erre itt nyilvánvalóan nincsen végtelen keret.
    Köszönöm, ha elolvastad, és köszönöm, ha mérlegelsz, mielőtt kommentelsz!
    Ha eljutottál idáig, és részben vagy teljesen egyetértesz, akkor kommenteld, hogy: #szülökhaszeretnék
    Fontos cikkek a témában:
    ▪️ merce.hu/2018/...
    ▪️ qubit.hu/2018/...
    ▪️ index.hu/kulfo...
    ▪️ index.hu/velem...
    ▪️ doraetlabora.bl...
    ▪️ index.hu/belfo...
    ▪️ m.hvg.hu/brandc...
    ▪️ 24.hu/kultura/...
    ▪️ abcug.hu/nem-m...
    ▪️ merce.hu/2018/...
    ▪️ m.hvg.hu/elet/2...
    Másállapotot a szülészetben Facebook oldala: / masallapotot
    Ja, és persze itt van az a poszt is, amire a videóban reagáltam, igaz, nem szívesen osztom meg, de tessék: gyorfiandras.bl...
    A videó bármely részletének felhasználáshoz előzetes írásos hozzájárulás szükséges! Minden jog fenntartva!

КОМЕНТАРІ • 687

  • @andreavarga9418
    @andreavarga9418 6 років тому +18

    Ilyen tökéletes összefoglalót a témáról még sehol nem hallottam, tökéletes. Gratulálok!

  • @jazmindobrovitz1784
    @jazmindobrovitz1784 6 років тому +12

    Valaki végre megmondja az igazságot, nagyon inádlak köszönöm hogy ennyit dolgozol ezeken a dolgokon!!💖💗

  • @TothAttila74
    @TothAttila74 6 років тому +51

    Teljesen jók a meglátásaid én 43 éves férfiként ugyanezt mondom.Ha nincs egzisztencia ne szülj!Lakhatás,anyagi biztonság,gyerekre fordítható szabadidő ha ezek együtt vannak és tényleg akarsz gyereket(te,és nem a szüleid akarnak unokát és ennek akarsz megfelelni) akkor szülj és annyit amennyit tisztességesen fel tudsz nevelni.

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +15

      Köszönöm szépen a megerősítést! Nagyon sokat számít, hogy így 43 éves férfiként megírtad ezt. Nagyon fontos témát feszegetsz a "kik is akarják igazából a gyereket" félmondattal, erre nem volt lehetőségem a videóban kitérni, de borzasztó a nyomás, amikor szülők, meg hozzátartozók elkezdik a gyereket cseszegetni, hogy "mikor szülsz már nekem unokát". Egyáltalán nem jó dolog, amikor úgy születik meg valaki, hogy a szülei nem biztosan a dologban, és csak a nyaggatás hatására cselekszenek. Köszönöm a kommentedet!

    • @TothAttila74
      @TothAttila74 6 років тому +15

      Bizony!Ismerek olyat aki versenyben volt a sógorával hogy ki csinál előbb unokát az apósnak,azt a versenyt megnyerte de lány lett a sógoré meg fiú,erre otthagyta a nőt a kislánnyal mert az már nem akart több gyereket a pasi viszont mindenáron addig akart próbálkozni amíg fiú nem lesz.Ezt így nem lehet,a nagyszülők ne az én pénztárcám és az idegeim terhére akarjanak már unokát,a férfiak meg ne a nők méhére apelláljanak már hogy hány gyereket akarnak ennek közös megegyezésen kell alapulnia.

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +13

      Ez egy baromi beteg dolog, hogy ebből is versenyt csinálnak egyesek. Felfordul a gyomrom.

  • @argyelanerzsebet649
    @argyelanerzsebet649 6 років тому +10

    Nagyon jól összefoglaltad! Helyettem is beszéltél! Kövezzenek meg érte, de nekem 38 évesen nem prioritás a gyermekvállalás. Talán egyszer az lesz, talán sosem, de az is az én döntésem és az én életem, amibe csakis egy embernek van beleszólása, mégpedig nekem! Köszönöm a videót!

  •  6 років тому +16

    Végignéztem a videót, és először is hadd gratuláljak, nagyon szépen, érthetően, körültekintően végigjártad a témát. Sőt, annyira nagyon tetszett, hogy legszívesebben ezt a videót nyomnám be minden hasonló férfi orra alá, akik még mindig jobban tudják, mi kell a nőknek, és mit kell tenniük a nőknek.
    Nagyon egyetértek azokkal a dolgokkal, amiket itt elmondtál, bár tény, én azért nem látom ennyire borúsnak a jövőt (pedig az, csak próbálok optimistább lenni, és kicsit örülni, hogy még mindig jobb, mint 20-30 éve volt, és remélhetőleg csak jobb és jobb lesz). Az ilyen férfiakban én is leginkább a kétségbeesést látom, mert valójában nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel, hogy a nők többsége már nem csak "urat" akar és beletörődést, hanem önmegvalósítást. De hát erről tényleg rengeteget lehetne beszélni...
    Viszont, ha már kommentelek, akkor elmondom az én személyes sztorimat. 25 éves vagyok én is, bár már idén ősszel 26. Harminc előtt szeretnék mindenképp szülni, mivel olyan az egészségi állapotom, és visszanézve anyámat, nagyanyámat, nem vagyok benne biztos, hogy harminc felett teherbe tudnék esni. Csak hát én hiába terveztem ezt így be évekkel ezelőtt, hogy 28 évesen szülök, ha egyszerűen nincs meg a másik fél. Mert mint ahogy te is mondtad, ez nem csak a nőkön függ... Szóval két éve lediplomáztam, és belefogtam a párkeresésbe (azelőtt annyira nem foglalkoztam vele, igen, akkor első a tanulás volt), de most ott tartok, hogy szinte csak azt kapom meg a férfiaktól, hogy "nem érzem a szikrát" vagy "egy éjszakára szívesen, de hosszabb távon nem tudom elképzelni veled" vagy "én már az igazit keresem, egy szex belefér, de benned nem látom a jövendőbeli feleségem". Mindezt egy 1-2 órás randi után jelentik ki. Hát, szóval így nehéz szülni :)

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +1

      Örülök, hogy te pozitívabban látod a jövőt! :)
      Köszönöm a kommentedet, mert rávilágítottál arra, amiről én tapasztalatból már nem tudok beszélni, hogy milyen párt keresni ma, amikor mintha csak olyan pasik léteznének, akik csak egy estére akarnak, lehetőleg minél több lányt. Sarkítás amit mondok persze, de még engem is van hogy betalálnak különböző közösségi oldalakon, pedig facebookon pl közös képünk van kint a barátommal, szóval nem irigyellek, nem egyszerű.
      Nagyon nagyon nagyon remélem, hogy megtalálod azt a másik felet, akivel közösen bele tudtok vágni a gyerekvállalásba, csak a legjobbakat kívánom neked!

    •  6 років тому

      Köszönöm, nagyon aranyos vagy :)

    • @cuccendarecuncus6772
      @cuccendarecuncus6772 6 років тому +2

      Hogytessék? Egy férfi nem válogathat? :D
      Amúgy meg hő, hő, hő...nem a nők rinyálnak alapvetően, hanem a vezető hímjeink azért, mert fogyunk és a nők méhében turkálva keresik a megoldást. Kissé kifordítva látod azon a nagy büszkeség-szemüvegen át a világot nem?
      Nőista világ? Hahajajjj...mégcsak az egyenlőség illúziójában élünk, nem hogy átbillent volna a mérleg. Elég alacsony az úr ingerküszöbe! :D

  • @pbetti183
    @pbetti183 5 років тому +3

    Köszönöm szépen, hogy elkészítetted ezt a videót!! Teljes mértékben egyet értek a Te általad leírt okokkal és észrevételekkel. Idén esküdtünk a férjemmel, idén vettünk egy lakást is, ugyanakkor egyáltalán nem érezzük úgy, hogy bevállalnánk egy gyereket. És ezt nem önzőségből mondom. A gyermeket helyezem előtérbe. A mai világba szerintem kegyetlenség lenne gyereket szülni. A mai oktatási rendszer szégyen. A gyerekek nem tanulják meg, hogyan érvényesüljenek a világban, nem tanulják meg, hogyan legyenek felnőttek, hogyan viselkedjenek egy munkahelyen. Persze, pici önzőség is van azért bennem, mert valóban, én személy szerint rettegek a kórházaktól. Hány olyan történetet hall az ember, hogy a beteg még betegebben jön ki a kórházból (ha szerencséje van és nem kap el valami fertőzést, ami az életébe kerül...). Szóval, egy hatalmas like ment a videóra és remélem minél több emberhez eljut! :)

  • @szilviaszalontai1712
    @szilviaszalontai1712 6 років тому +8

    Szia. Teljesen egyetértek veled. Gyönyörűen egybefoglaltad a témát. Én 28 éves nő vagyok, a párommal több mint 10 éve vagyunk együtt. Szeretnénk már nagyon gyermeket, de a párom fizetése egyenlő volt a nullával, most kikényszerült Németországba, és mint tudjuk a távolság pedig rámehet a kapcsolatunkra. Hiába szeretjük egymást, így nem érezzük annyira sem boldognak magunkat, mint ha itthon lenne és gürizne mit tudom én 160-170 ért. Nekem pedig hiába van érettségim, kisgyermekgondozó szakképesítésem, sehová sem vesznek fel. Egyszerűen megfosztanak attól, hogy élvezhessem azt, amiért tanultam. Elkeseredve szoktunk arról beszélni mennyire másabb lenne legalább egy idegen nyelven beszélni, (mert hogy sajnos nem tudunk) már rég nem itt lennénk. Telnek múlnak az évek, s majd azt kell észrevennem hogy leszek vagy 35 éves mire talán mernék vállalni egy gyermeket, de közben kétségek közt vagyunk. Közben a rokonság is csak nyaggat, s nem értik meg hogy nem csak úgy megy az, mint régen. Az ő idejükben más volt. Sajnos sokkal rosszabb időket élünk. A témához még csak annyit fűznék, hogy felháborító hogy a kormány a nőkhöz szóltak, mint ha csak mi dönthetnénk erről a kérdésről. Abba nem gondolnak bele, hogy egyre kevesebb olyan férfi van, akikkel lehetne is tervezni. Azzal nem lesz boldogabb a nő sem, sem a "nemzet gyermeke", hogy csonka családban kell felnőnie. Elszomorító, hogy ilyen világot élünk.

    • @CompaqP920
      @CompaqP920 4 роки тому

      menj utána míg együtt vagytok

  •  6 років тому +6

    Mennyi hülyeséget mondtak már nekem amiatt, hogy nem szeretnék gyereket. Kedvencem: "Az a nő aki nem szül végtelenül ostoba." Szeretem a gyerekeket, nagyon jól kijövök velük. De sosem vonzott, hogy legyen nekem is. Tiszteletben tartom ha valaki szeretne, de ő tartsa tiszteletben az én döntésemet. Szerencsés vagyok, mert a barátom sem szeretne gyermeket.Mert ez volt még félelmem, hogy ha olyan társat találok magamnak akit szeretek, de szeretne gyereket én nem tudnám megadni neki amire vágyik.
    Ó, és az oktatás: Diszlexiás és Diszkalkuliás vagyok. Mikor jöttek rá vajon erre? Nem, nem 7-8 éves koromban. Hanem 18 éves koromban. Mit mondtak előtte? Zsófi lusta. Zsófi nem tanul. És így nem is foglalkoztak velem. Pedig lehet ha rászántak volna Zsófira hetente egy kis időt, most jobb lenne a helyzet. :( Itthon semmit nem törődnek azzal ha valaki nem tud ugyan úgy haladni mint a többiek. Megkapja az egyest, és jól van. És érdekes mióta tudom, hogy mi is a bajom, sokkal szorgalmasabb vagyok. Mert fejleszteni akarom magamat, amennyire csak lehet. Gyereket vállalni és nevelni ebben az országban kihívás. Pedig nem is Bangladesben élünk..

  • @unatkozoshinigami1570
    @unatkozoshinigami1570 6 років тому +3

    Nagyon intelligens videó lett, köszönöm!
    A hiteles résszel nagyon egyet értek, még 20 éves vagyok és most márciusban veszítettem el az édesanyámat. Hirtelen lett beteg, 3 hónap alatt elvitte a rák. Lakáshitelt vettek fel apuval, hogy legyen hol élnünk és ennek a fele most rám öröklődik. 1,5 millió forintnyi hitellel kezdem az életemet. Nagyon kilátástalannak látom a jövőt. Én szeretnék gyereket, de ha nem változik a helyzetem, akkor nem fogok szülni mert az önzőség lenne.

  • @andreahorvath1303
    @andreahorvath1303 6 років тому +115

    Én 32 évesen személy szerint (és majd minden eddig még nem szült barátnőmmel egyetértve) azért nem szültem ez idáig,mert nem találtam olyan parnert akivel KÖZÖSEN gyermeket tudtam volna vállalni. Mert akkor arrol sem ártana beszélni, hogy hány korunkbéli férfi van iszonyat betolyva a felelőségvállalástól, hányan tekintenek a családra úgy mint börtönre, ami után nics buli, nincs szabadidő, csak a felelősség, a kompromisszumok, meg a nyomás, hogy fel kéne nevelni egy kis életet. Vagy hogy hány férfi, aki egy gyerek mellett érzi az előbbieket, lép le a gyerek 1 éves koráig. Mert marha sok. Arról nem is beszélve, hány férfi dobbant egy mamahotelból a párkapcsolatba, és veszi természetesnek, hogy a háztartás, főzés a nő feladata ( őszintén, nem szívesen szülnék olyannak, aki szintén még gyerek). És félreértés ne essék, rengeteg csodálatos férfit és apát ismerek, csak azért írtam ezt le, mert én ezekbe a problémákba futok bele párkeresés közben. Szóval boldogan szülnék én, ha lenne kinek, de sajna jelenleg nincs ilyen férfi az életemben.

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +12

      Köszönöm szépen a kommentedet!
      Nagyon fontos, hogy ezeket leírjátok, köszönöm!
      Nem akartam ilyen mélységeibe belemenni ebbe a videóba, már csak azért sem, mert stabil párkapcsolatban élőként erre nincs rálátásom, csak történeteket hallok én is arról, hogy férfiak mennyire rettegnek a családtól. Hiába akarsz te öt gyereket szülni, ha a pasid/férjed retteg a gondolatától is.
      Egyébként voltak 30-as férfi kollégáim, akiknek teljesen természetes volt, hogy reggel az anyukájuk máig beviszi nekik a kakaót meg a kávét ébresztőként, közben meg nyavalyogtak, hogy egy nő sem akar mellettük megmaradni. Hát már bocs, de nem véletlenül.
      Az meg a másik, amit te is írsz, hogy a pasik nincsenek felkészülve arra, mivel jár egy gyerek igazából, hogy milyen állapotban lesz az anyuka, ha magára hagyják ezzel a feladattal azzal a felkiáltással, hogy "oldja meg egyedül, ez az ő dolga".
      Szerencsére vannak ellenpéldák is, igen, köszönöm, hogy kiemelted!
      Sok szerencsét kívánok neked a párkeresésben, remélem rátalálsz majd valakire, aki nem így áll hozzá a gyerek-család kérdésközhöz!

    • @eletemmorzsaiblog
      @eletemmorzsaiblog 6 років тому +3

      Andrea Horváth jól megmondtad! Hohó vannak ismerőseim, akik szívesen dugnának, csak írjak. Ennyi. És 30-34 éves emberekről beszélek

    • @andreahorvath1303
      @andreahorvath1303 6 років тому +6

      Legszívesebben ezt a cikk írójának küldtem volna,aki valahogy azt a sértett "minden nő csak..." vonalat képviseli, akikkel tele vannak a fórumok. Nagyon mélyen bele lehetne ebbe menni, hogy pl. milyen nehéz(mert az!) ma egy férfinak megtalálnia a férfiasságát, a kapcsolatban/családban való szerepét. A társadalmi átrendeződések közepén vagyunk, ahol valahogy mindenki kicsit elveszett( a férfiak talán jobban), mert a klasszikus szerepek felborultak. Szóval, egyálltalán nem szertném a férfiakat beállítani bűnbaknak, de talán a nőket sem kéne.
      Találkoztam a cikk címével,de nem olvastam el szerencsémre,mert nagyon kiakadtam volna.Engem megnyugtat, hogy valaki kimodja ezeket a gondolatokat, és köszönöm, mert sajnos nekem nagyon kevés fórumom van erre (12!! férfival dolgozom együtt másod magammal, imádom őket de azért...na! :) ).

    • @andreahorvath1303
      @andreahorvath1303 6 років тому +12

      :D Ne aggódj! nekem van olyan ismerősöm, aki még nem állt készen egy komoly kapcsolatra, és ez máig fennáll, most 46 éves.
      Velem sokan kikezdenek (használja még ezt a szót valaki rajtam kívűl? ) a testi adottságaim miatt főleg (mert azt hiszik,ha nagy a melled, egy céda vagy (még egy szó,ami idejét múlt :P ), de mikor kiderül, hogy a komolyabb kapcsolatok felé hajlok, csiri bú-csiri bá (na jó,most már elég az ódivatú szófordulatokból!!! :D )el is tűnnek.

    • @alettaacs3695
      @alettaacs3695 6 років тому +11

      Nem szeretnek szülni , nem akarok ekkora terhet a nyakamba ekkora felelősséget hogy utána csak a gyerekemnek és a férjemnek éljek
      Nem akarok egy börtönben élni
      Plusz nem szeretnek háztartást vezetni ahol fozhetek moshatok takarithatok egy férfira mint egy nagy csecsemőre
      Sok férfi szerint sajnos ez “női munka “ és ezért nem veszi ki a részét a hazimunkabol
      Másik meg nem vagyom arra hogy gy gyerekről gondoskodjam neveljem
      Nekem nem kell ekkora felelősség

  • @glorenke14
    @glorenke14 6 років тому +23

    Nagyon fontos téma, örülök, hogy csináltál róla videót. Viszont a lista elvileg egy feminista oldalról származik, ez a férfi pedig csak másolta/lefordította forrás megjelölése nélkül, szóval az is lehet, hogy nő írta az eredetit, bár ez nem változtat kb semmin.
    Kicsit más, de kapcsolódik a témához és szinte minden nőt érint: Nem új dolog, de miután a kormány turkálni próbál az emberek magánéletében, szinte idegen emberek is feljogosítva érzik magukat erre. Pont múlt héten beszélgettünk erről a férjemmel, hogy mégis miért kérdezi meg annyi ember, hogy mikor szülök már gyereket? Persze manapság csak akkor szokás összeházasodni, ha már jön a gyerek, mi meg már két éve megtettük, gyerek pedig sehol. De könyörgöm, itt vagyok 24 évesen, még két évem hátravan az egyetemből, hova tegyem a gyereket míg órán vagyok? (Igen tudom, az a dolgom, hogy minél tanulatlanabb maradjak.) Arról nem is beszélve, hogy tandíjat kell fizetnem, arra meg azért annyira nem lehet alapozni, hogy tényleg elengedik-e x év múlva azt az összeget. Ettől függetlenül lehet, hogy bevállaljuk, de akkor sincs senkinek semmi köze hozzá. Az is érdekes, hogy ezzel a kérdéssel mindig páromat találják meg, ő pedig nagyon tapintatos, de már párszor megkértem, hogy kérdezze meg, hogy akkor finanszírozná-e pl a pelenkát, ha már ennyire akarja, hogy legyen gyerekünk. Kicsit rendet kéne tenni a fejekben, mert ez így nagyon gusztustalan. Arról nem is beszélve, hogy elég sok párnak egészségügyi okokból nem jön össze olyan könnyen a gyermekvállalás és netalántán már több éve próbálkoznak eredménytelenül és közben folyamatosan bombázzák őket a kérdésekkel. És persze az ilyen emberek vannak legjobban megsértődve, ha esetleg nem a legkedvesebben válaszolunk vagy esetleg igyekszünk leépíteni a kapcsolatot. #szülökhaszeretnék

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +9

      Igen, én is láttam, hogy egy kommentbe leírta ezt, de én még úgy tanultam, hogy ha valahonnan átemelsz és lefordítasz egy cikket, akkor a forrást kötelező jelleggel meg kell jelölni. Az, hogy odaírja válaszul, hogy ja, amúgy ezt máshonnan vettem át, édeskevés. Meg nekem gyanús, hogy egy feminista oldalon nem fog olyan cikk megjelenni, amiből az jön le, hogy a nőnek kevesebb joga van, mint egy férfinak. Szerintem még ha forrást is használt, kifordította az olvasottakat. Akárhogy is, ahogy ő azt átveszi, azzal azt mondja, ő is egyetért. Talán nem kéne ezzel takaróznia utána, mert gyáva dolog.
      Nagyon megértem ezt, amiről írsz, én ki tudok rohanni a világból, mikor akár szinte ismeretlenek elkezdik forszírozni, hogy "mikor jön a baba?", hát nem tök mindegy az neked?? Az a szomorú, hogy több olyat is olvastam, hogy valakinek megszületett az első gyereke, még a szülészeten feküdt friss anyaként, amikor már megkapta a kérdést, hogy "és mikor lesz kistestvér?", szóval elvileg az ilyen embereknek soha nem lesz elég jó semmi. Mondjuk én már nem szoktam udvarias lenni, simán vissza szoktam szólni, hogy ez teljes mértékben a mi magánügyünk, és senkinek nincs köze hozzá. Aki nyitottabb ezután, annak le szoktam vezetni, hogy azért nem kéne ezt kérdezgetnie, mert semmit nem tud a pár helyzetéről, lehet, hogy sikertelenül próbálkoznak évek óta, lehet hogy nem lehet gyerekük, esetleg a nő most vetélt el (igaz történet: egy ismerőst vetélés után két nappal találtak be egy ilyen kérdéssel), szóval sose tudjuk mibe gyalogolunk ilyenkor bele.
      Kicsit továbblépve, engem az is idegesít, mikor azt látom, hogy terhes nőknek vadidegenek elkezdik fogdosni a hasát, vagy benyúlnak a babakocsiba kérdés nélkül a gyereket tapizni. Hát már bocsánat, az a gyerek meg az a has nem köztulajdon, hogy bárki fogdossa meg méregesse.
      Szóval ezek mind káros, tanult folyamatok, és jól teszitek, ha az ilyen embereket leépítitek, esetleg elmagyarázzátok nekik, hogy miért nem ildomos kérdés ez.

    • @vecseisz1365
      @vecseisz1365 6 років тому +1

      NEM írja, hogy feminista oldalról származik, ezt írja: "gyermekvállalást segítő oldal". Budaházy Edda is nagyjából így definiálja magát, bőven nem biztos, hogy bármi köze lenne feminizmushoz...

    • @glorenke14
      @glorenke14 6 років тому

      Az egyik kommentre válaszolva írja:
      András Györfi · Journalist - Editor, Kripto Akadémia
      egy feminista oldalról származik a lista
      Tetszik · Válasz · 4 hete
      nem kitaláltam, hidd el. ;)

  • @Tofi_ytchannel
    @Tofi_ytchannel 6 років тому +23

    Nagyon jó, kiegyensúlyozott videó, logikus, alátámasztott állásponttal. Remélem, a "Hozz világra még egy magyart" videóra is készítesz akkor már egy reakciót :D (bár valószínűleg nehéz lesz egy szalonképes verziót összehozni)
    Igaz, hogy a videódban nem politikai szempontokkal foglalkoztál, de valójában az, hogy ez a kérdés újfent ilyen mértékben bekerül a közbeszédbe, nem más, mint egy politikai manipuláció. Ezt muszáj látni ahhoz, hogy az ember reálisan tudjon gondolkodni a témáról.
    Nagyon fontos látni, hogy ebből most nem azért lett (újra) politikai kérdés, mert annyira muszáj és égető lenne ezzel foglalkozni, hanem egyszerűen azért, mert könnyen lehet belőle politikai kérdést csinálni, mivel sok embert érintő és heves érzelmeket kiváltó témáról van szó. Erre pedig azért van a kormányzatnak szüksége, mert kell egy újabb hosszú lejáratú toposz, amely körül évekig tematizálhatja a közvéleményt, mivel az Európába irányuló migrációs nyomás drasztikusan visszaesett a 2015-ös szinthez képest, így az a téma sokáig már nem fog kitartani.
    Ha valóban egy szakmai alapú népesedéspolitikai program lenne a cél, akkor semmi szükség nem lenne erre az agyament ostoba propagandára, ugyanis a demográfiai elöregedésre nem a népszaporulat minden áron való növelése a leghatékonyabb és legmegfelelőbb válasz, sőt bizonyos körülmények között (amelyek valószínűleg fenn is állnak Magyarországon) kifejezetten kontraproduktív, amely se nem hatékony, se nem megfelelő eredményt fog hozni.
    A népszaporulat növelése _megfelelő körülmények esetén_ mintegy 25-30 éves időtávban eredményezhet egy ország jóléti rendszerének fenntarthatóságában javulást, ennél előbb semmiképpen sem. A szükséges körülmények: a népesség általánosan jó egészségi állapota, magas képzettsége, magas foglalkoztatottsága, az adott országban a humántőkébe való hosszú távú és magas szintű beruházási stratégia (egyszerűbben: kiváló korai felzárkóztatási programok és a társadalmi egyenlőtlenségeket mérséklő oktatási rendszer). Ezen körülmények közül lényegében egyik sem valósul meg jelenleg Magyarországon, ezért nagyon reális annak a veszélye, hogy bármilyen további népesedéspolitikai beavatkozás generációs időtávban nemhogy javít, hanem akár rontani is fog a helyzeten. De még ha működne is, nekünk jelenleg egy ennél gyorsabb megoldásra lenne szükségünk, mivel a Ratkó-gyerekek már most nyugdíjba mennek, a következő (még nagyobb korfai aránytalanságot eredményező) generáció pedig kb. 20 év múlva fog nyugdíjba menni.
    De a lényeg azt látni, hogy a fennálló hatalom a demográfiai helyzetből azért akar politikai kérdést csinálni, mert ez az ő érdeke, és nem azért, mert ez a társadalom mindenekfeletti érdeke. Ugyanis a népesség elöregedésének kérdése _elsősorban_ nem demográfiai és nem gazdasági, hanem _elosztási_ jellegű kihívást jelent! (Ahogy írja John Myles az Új társadalmi szerződés az idősekkel? c. munkájában.) Az elöregedő és ebből következően fogyó népesség mellett is lehetséges fenntartható jóléti rendszert működtetni, csakhogy nem a régi, huszadik század közepi megoldásokkal. Ám ehhez olyan jellegű átalakítások lennének szükségesek, amelyek az aktuális kormányzatnak nem állnak érdekében. Igazi történelmi bűn tehát, hogy a valós problémákkal való foglalkozás és a valós megoldások nyújtása helyett, a kormány álproblémákra és álmegoldásokra fecsérli a saját energiáját és a mi pénzünket, mivel a saját rövidtávú politikai érdeke előbbrevaló számára, mint az ország valós hosszú távú érdekei.
    Mindebből pedig a Hozzád hasonló, tehetséges, normális gondolkodású, a politika és a közhangulat felől érkező cseszegetésre egyáltalán nem rászolgált nők (és férfiak is btw, csak nem olyan mértékben), annyit éreznek, hogy bennük próbálnak bűntudatot kelteni, belegázolnak a privát szférájuk legintimebb részébe is stb. Mindössze azért, mert a saját boldogulásotokat, a saját érdekeiteket követitek egy olyan országban (világban?), amelyik évtizedek óta a jövőjét éli fel azáltal, hogy a fiatal generációkra terheli a társadalmi-gazdasági változások minden hátrányos következményét.
    Bocs a hosszú kommentért, de úgy gondoltam, egy 40 perces videó alatt megengedhető egy 4000 karakteres hozzászólás :)

  • @aeszter
    @aeszter 6 років тому +68

    #szülökhaszeretnék
    az én első, dühös reakcióm az, hogy a viszony.hu alapítója ne adjon senkinek tanácsot
    gyerekvállalással, családi élettel kapcsolatban. köszi.
    lépjünk tovább. értem, hogy messze van Skandinávia, de azért itt is 2018 van, nem csak ott. igen, mi nők szeretnénk örülni annak, hogy már lehet szavazati jogunk, saját keresetünk, hobbink, önálló gondolatunk. szeretnénk tanulni, utazni, ismerkedni, karriert befutni és kipróbálni, hogy milyen juharsziruppal a zabkása.
    más egzotikumoknak is örülnénk. jó lenne, ha nem azt látnánk magunk körül, hogy a kisgyermekes anyák megszűnnek Szilvinek és Petrának lenni, és kizárólag szerepként ("Bártfai anyuka") funkcionálnak. örülnénk, ha nem kellene attól rettegnünk, hogy a szülés után 2-3 évre elszeparálódunk (ugye innen jönnek a fő okként emlegetett mentális betegségek is). szeretnénk, ha a velünk élő férfi nem cselédnek választana minket, hanem partnernek. megnyugtató lenne, ha a részmunkaidős állások listája majdnem olyan hosszú lenne, mint a főállásúaké. ha nem kérdeznék meg az interjún, hogy mikor akarunk gyereket/ki fog vigyázni a gyerekre. ha nem tenne megjegyzéseket a nőgyógyász, hogy 22 évesen kellett volna szülni (azt tudtátok, hogy a sperma minősége is romlik az évek előrehaladtával?). ha egy 500 pontos rendszerben nem 280 lenne a ponthatár az óvónő és a tanító szakokon. ilyesmik.
    valójában szükségtelen listákat írni nekünk arról, hogy miért nem akarunk (még) szülni. itt a tételmondat: nem lehet visszacsinálni. ha megszülted, felelős vagy érte. ezért nem mindegy, hogy kivel, mikor, hol, hova, hogyan szülünk.

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +21

      Hahaha, na igen.
      Annyira kivagyok, amikor azzal jönnek nekem, hogy "hát örülj, hogy már ennyi mindent megtehetsz, mert bezzeg 20 évvel ezelőtt". Hát kösz szépen, talán nem ennek kéne a mércének lennie.
      A harmadik bekezdéstől legszívesebben kinyomtatnám és kiragasztanám a falamra a kommentedet, mert szinte minden benne van, ami a témával és megítéléssel kapcsolatban bosszant, nagyon betaláltál vele. Lehet ki is fogom.
      Rosszul vagyok attól, hogy egy nő, onnantól kezdve, hogy gyereket szül, megszűnik a saját nevével, önálló identitásként létezni, "anyuka" lesz belőle. A legrosszabb, amikor hallom, hogy házaspárok is így szólítják egymást, hogy anya meg apa. Hát már bocs, de min csodálkoznak akkor, ha tönkremegy a szexuális életük, mégis kinek van kedve olyan emberrel szexelni, akit anyának vagy apának hív? A másik meg, hogy a reálisan nézzük, mi alapján várjuk el, hogy egy nő anya és csak anya legyen? Az a gyerek 18-20 év után felnő, kirepül, lesz saját élete. Egy csomó nő ott áll olyankor, hogy te jó ég, most hogyan tovább, mit kezdjek az életemmel? Erre az instant megoldás, hogy elkezdik vegzálni a gyereket, hogy szüljön szépen unokát, hogy anyukából automatikusan nagymamák lehessenek. Egyébként ezt másoktól is szoktam hallani, hogy hát miért nem szülsz, ott a nagymama, majd ő segít. Hát kösz szépen, de egyrészt nem mindenkinek van ott a nagymama, hogy segítsen, másrészt bocs, hogy nem nézem a nagymamát rabszolgának. Mert én például lehet, hogy idős koromra nem azzal akarom majd tölteni a nyugis éveimet, hogy felnevelem a gyerekem gyerekét is, bár tudom, azért, hogy ezt le merem írni, már önmagában megérdemelnék egy pofont.
      Egyébként minden állásinterjúmon megkérdezték, hogy mikor meg hogyan tervezünk gyereket, még olyan főnökeim is, akik egyébként maguk is anyák voltak. No comment.
      Rajtam 22 évesen akkora volt a nyomás ezzel a szüljél már témával kapcsolatban, hogy megkérdeztem a nőgyógyászomat, hogy mondja meg őszintén, nekem már késő? Majdnem lefordul a székéről meglepetésében, majd közölte, hogy azok, akik ezzel tömik a fejem tehetnek egy szívességet, mert ez egy orbitális baromság. Még 35 évesen is bőven ráérek szülni. Szóval erről ennyit.

    • @pallbernadett1798
      @pallbernadett1798 6 років тому +3

      My Comfort Zone for You A gyerekeid apját nem kell törvényszerűen apának szólítani. Ez szerintem is egyébként ritka gusztustalan és csak azok csinálják, akik az évek alatt szépen el is hidegültek egymástól.

    • @pengekcs
      @pengekcs 6 років тому +4

      Es hany olyat lattam mar ahol megszuletik 1-2 gyerek, 2-4 ev mulva valas, vasarnapi apukazas... pszichesen is jol kene ismerni egymast, ki milyen helyzetre hogyan reagal majd, stb. Nem konnyu az biztos. Mivel nem csak rozsaszin felhocskek lesznek majd.

  • @horváthéva777
    @horváthéva777 6 років тому +6

    Tökéletesen egyetértek veled. Az én kisfiam 1992-ben született. Akkor még volt remény rá, hogy fel tudom nevelni, el tudom tartani. Más idők voltak és optimistán álltam ehhez a kérdéshez. Természetesen örülök, hogy így döntöttem, de ma már nem engedném meg magamnak ezt a luxust. 11 éves korától egyedül neveltem, hát nem volt egyszerű. Ebben a rendszerben már elképzelhetetlen lenne számomra. Buzdítják a hölgyeket, hogy szüljenek gyermeket, közben családok ezreit rakják az utcára. Miért akarnak még több hajléktalant gyártani??? Farkastörvények uralkodnak, csak magunkra számíthatunk, a szociális háló megszűnt létezni Magyarországon. A legalapvetőbb orvosi ellátásra is hónapokat kell várni, hacsak nem mész magánrendelőbe. Szégyen. :( Csodálatos dolog a családalapítás, de csak nyugodt körülmények között. Ha a férfi szétdolgozza magát, hogy eltarthassa a családját, előbb-utóbb válás lesz a következménye és annak is szegény gyerek issza meg a levét. :( Attól tartok, hogy magyar család már tényleg csak külföldön örökítheti a génjeit. :( Nyilvánvaló, hogy a jómódú emberek nem fognak egyetérteni velem, de sajnos nem ők vannak többségben, nem nekik írtam ezt a bejegyzést. Mondhatnám, hogy Szebb jövőt!, de most már ennek sincs értelme.

  • @melindabohacsi9306
    @melindabohacsi9306 6 років тому +1

    Teljes jogos... örülök hogy megcsináltad ezt a videót ugyanis nagyon sok ember kényszerből vállal gyereket és ez úton a gyerekek nem biztos hogy jó körülmények között tudnak felnevelkedni. Ráadásul ha beteg lesz neagyisten a gyerek kórházba kerül, Orbán nem ad elegendő pénzt a kórházakba ezúton ez megnehezíti a gyógyulást..

  • @Parlandorka13
    @Parlandorka13 6 років тому +135

    Lassan a negyvenedik évem felé közeledem, és soha nem akartam gyereket.
    De hogy ezek miatt?
    1. A közalkalmazotti állásomat nem tekinteném mindenek feletti karriernek ❌ FAILED
    2. Életemben nem nyomkodtam még a Tindert, és hét éve élek stabil kapcsolatban ❌ FAILED
    3. Igen, szeretnék egy életen át tanulni. Ahogy egy életen át tanult az Anyukám is, aki közben megszült és felnevelt engem ❌ FAILED
    4. Sajátban lakom, hitel sincs a lakáson ❌ FAILED
    5. Tudatában vagyok a világ pusztulásának. Úgy a világot nézve, mint az embereket. És igen, ez elborzaszt. De látom azt is, hogy a mai fiatalokban mekkora lendület van arra, hogy tegyenek ezek ellen ❌ FAILED
    6. Nincs sem adósságom, sem hitelem ❌ FAILED
    7. Világ életemben megdolgoztam mindenért, amim van, és mindig vállaltam valami közösségi munkát is ❌ FAILED
    8. Soha semmilyen szervezetnek nem voltam élaktivistája ❌ FAILED
    9. Ha valaha is vágytam volna az anyaságra, nem tántorítana vissza, az a nem meglepő tény, hogy az anyaság szüléssel jár ❌ FAILED
    10. A szüleim nem váltak el, mintaszerű, boldog kapcsolatban élnek a mai napig ❌ FAILED
    11. Nem vagyok független. Stabil kapcsolatban élek, és azzal, amivé mostanában a feminizmus lett, nem is tudok igazán azonosulni ❌ FAILED
    12. Ismétlem: sajátban lakunk, van munkám, a családom is mindenben támogat ❌FAILED
    13. Igen, szeretek utazni. Kövezzen meg a cikkíró, szeretek bizony. Kiskorom óta, amikor még a szüleimmel utaztam, akik ugyebár vállaltak gyereket ❌ FAILED
    14. Azt hiszem, meseíróként jó anya lennék, ha szeretnék ❌ FAILED
    15. Többféle betegséggel találkoztam már életem során, és többféle lelki rendellenességgel. De többféle megoldást is ismerek ezekre ❌ FAILED
    Ennyit a cikkről.
    Egyébként, hogy mennyire kell a férfi is a gyermekszüléshez, én anyák napjára felköszöntöttem Apát is, hiszen nélküle Anya nem vált volna anyává 😁

    • @ronaiago
      @ronaiago 6 років тому +2

      Június 3. vasárnapja Apák napja 😊

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +11

      Erre a kommentre csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm! Remélem minél többen elolvassák!

    • @pengekcs
      @pengekcs 6 років тому +6

      Fontos meg az is hogy akik viszont szulnek eleg gyakran latom hogy egyaltalan nem foglalkoznak, vagy nem szivesen a sajat gyerekukkel, akit / akiket elvileg akartak. Es pl. ez a fantasztikus otlet, amit csok-nak neveznek is csak sulyosbit ezen. Eleg sok gyerek neveletlen, nincsenek hatarok felallitva nekik (mert mindent rahagynak). Sok kedves "szulo" maximalisan a szuleire tamaszkodik, indokolatlanul, foleg ha nagyika 1-2 kerulettel arrebb lakik pl. bp-n nem tudjak nem ralocsolni a kolkoket 70-80%-ban. Sok ilyet lattam mar, sajnos tul kozelrol, es ez sem jo. Ha valaki akar gyereket, maganak akarjon, ne a nagyinak, ne az allamnak, hanem csakis azert mert normalisan fel akarja nevelni, egy normalis embert akar "csinalni" belole, akinek majd normalis celjai lesznek, es kesz. Lehetne meg folytatni boven persze.

    • @Parlandorka13
      @Parlandorka13 6 років тому +1

      azhat Bizony, hogy nagyon fontos! Sőt, tovább megyek, még csak ne is sajat magának akarja azt a gyereket, hanem a gyereknek önmagának. Nem játékbaba. Azt hiszem, nem ártana tanítani a felelős szülővé válást.
      És amit írsz, igen, aztán rámondják, hogy azért, mert ez a liberális nevelés. Hát nem ez! Csak túl könnyű és kényelmes összekeverni a szabadságot a szabadossággal és a felelőtlenséggel.

    • @robertroccse1853
      @robertroccse1853 6 років тому +3

      Nekem meg az jut eszem be a bejegyzéséről: ÉN, ÉN, JA ÉS ÉN!!!

  • @ronaiago
    @ronaiago 6 років тому +59

    Én 14 éves koromban elhatároztam, hogy 25 évesen szeretnék 1 gyermeket minimum! Most 26 vagyok és van egy 15 hónapos kisfiam :) sikerült 😊
    Valamint a célom is az volt, hogy ausztriában éljek.. 2013 óta ausztriában élek!
    Szóval, mindenkinek hajrá! és ne addja fel az álmait senki 😊✌🏻✌🏻✌🏻

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +15

      Szia!
      Köszönöm a kommentedet! Örülök, hogy amit elhatároztál valóra vált! Sok boldogságot a kisfiaddal!
      Azért a "2013 óta Ausztriában élek" zárómondatodon elmosolyodtam, nem tudom fricskának szántad-e, mindenesetre én kihallottam belőle valami pluszt is. :)

    • @ronaiago
      @ronaiago 6 років тому +17

      My Comfort Zone for You azzal a mondatommal csak azt szerettem volna közölni, hogy ott élek, ahol szerettem volna.. hogy jobban élhessek! és hogy családom lehessen. Magyarországon ezt még a mainapig nem tudtam volna elérni :)

    • @eletemmorzsaiblog
      @eletemmorzsaiblog 6 років тому +2

      ❤❤❤

  • @anikogacso9660
    @anikogacso9660 6 років тому +13

    Szuperül rácáfolsz arra, hogy a mai fiatalokat csak a drog, a buli meg a kütyük érdeklik. Én 41 éves anya vagyok, a társadalom szerint későn szültem, 36 évesen. Akkor azzal b...ogattak, most azzal, hogy miért nem jön a kistesó. Közben hallom, mi mindennel gyalázzák a mai fiatalokat, miközben rengeteg ismerősöm van közülük, és 1-2 kivételt leszámítva olyan tudatosságot és értelmes világnézetet tapasztalok náluk, hogy le a kalappal. Dicséretes, hogy te 25 évesen ennyire képben vagy, és úgy alkotsz véleményt, hogy gyermektelenként is jól átlátod, mik ennek a buktatói. Megmondom őszintén, engem nagyon sok minden felkészületlenül ért és nem is sejtettem gyermektelenként, és amikor ott voltam egy csecsemővel a karomon, akkor koppantam. Pedig nekem volt tartós, kiegyensúlyozott kapcsolatom, a párom szuper apa és mindenből kiveszi a részét otthon. Nem éltünk rossz anyagi körülmények között, és még segítségünk is volt, nem többszáz kilóméterre laknak a nagyszülők, és még akarnak is segíteni. Mégis iszonyú kemény ez az egész, amit egy gyerek vállalása jelent. A videóban szinte mindent felsoroltál, ami miatt jó észnél lenni és tudatosan vállalni, mert ez egy életre szóló döntés.
    Jó, hogy felvállaltad ezt a témát, őszintén, le a kalappal előtted!

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +1

      Anikó Gacsó Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt megírtad! Hálás vagyok érte!

  • @mlaptaylor13
    @mlaptaylor13 6 років тому +86

    Minden szavával egyetértek. Hiánypótló vagy te is a magyar youtube-on, nagyon jó, hogy ilyen fontos témákról beszélsz. :)

  • @alexandrak.2112
    @alexandrak.2112 5 років тому +22

    Ó hát ilyet én is tudok, összerakom 10p alatt nem kell hozzá sok ész. Szóval lássuk a 15 ok, amiért a férfiak nem akarnak gyereket:
    1. Karrier az első. Fontos számukra a megfelelő egzisztencia megteremtése, ezért kitolódik a családalapítás. A karrierbe fektetett energia mellett nem marad hely másnak.
    2. Nem akarnak megállapodni. A mai férfiak kevésbé hajlandóak megállapodni, nem gondolkodnak hosszútávra. A mának élnek. A szabados szexualitás és a kevesebb erkölcsi gát miatt leginkább csak szexet akarnak a nőtől, egy kapcsolattal járó nehézségek nélkül.
    3.Még mindig otthon laknak. A kényelmes, biztonságot nyújtó mamahotel exkluzív kiszolgálással.
    4.Túl sok lehetőség. Legtöbben még élni szeretnének, bulizni , csajozni, szex, pia... A továbbtanulás lehetősége miatt később gondolkodnak el a gyerekvállaláson.
    5.A gyerek iránti vágy hiánya. A férfiakban egyáltalán nem, vagy csak később érik meg a gondolat, és a gyerek iránti vágy.
    6.Túl sok az adósság, magas albérlet árak, hitel. Az anyagi bizonytalanságtól való félelem. Az ingatlan árak az egekben, emiatt nehezebb a lakáshoz, házhoz jutás. Plusz az albérlet piac is elszállt.
    7.Önzés. A mai férfiak jelentős része meglehetősen énközpontúan gondolkodik. A saját érdekeit nézi, a saját igényeiből nem hajlandó lentebb adni.
    8.A felelősségtől, kötöttségektől való irtózás. A gyermekedért felelősséggel tartozol, nem elég csak megcsinálni. Biztosítani kell számára mind anyagi mind lelkileg azt a hátteret, ami az egészséges fejlődéséhez szükséges. Sajnos sokan ha azt érzik hogy "szorul" a hurok menekülőre fogják.
    9.Elhanyagolástól való félelem. Félelem attól hogy nem ők lesznek a kapcsolat központjában a gyerek megszületése után. Igaz hogy az első időkben sokszor "háttérbe" szorulnak az apukák, de nagyon fontos a szerepük, jelenlétük, támogatásuk.
    10.Az örök gyerek mentalitás. A legtöbb férfi szívesen marad (nagy)gyerek egy életen át. A háztartásból nem, vagy csak alig veszi ki a részét, elvárja hogy kiszolgálják. Gyereknek gyerek? !
    11. Xbox, WoW és társai. Sokan vannak akik számára első helyen szerepelnek a számítógépes játékok, ez tölti ki napjaik jelentős részét. Kapcsolatra egyáltalán nincs idejük/igényük.
    12.A család és a hobbi nem fér össze. Nehezen tudják összeegyeztetni a kettőt. Kérdéses melyik fele billen a mérleg.
    13.Félelem az anyagi kiszolgáltatottságtól. Mivel nem kötelező a házasság előtt vagyoni szerződést kötni a feleknek, a férfiakban ez félelmet okoz, az esetleges későbbi vagyonfelosztást illetően. Ez pedig ki hat a házasodási kedvre.
    14. Sok rossz példa a környezetben. Ma a házasságok fele válással végződik.
    15. Kevesebb szex. A szülés után a nők libidója csökkenhet, testük megváltozhat (nem feltétlenül). Egyes férfiakban ez is félelmet okozhat.
    Férfiak felháborodó kommentjei 3 ... 2 ... 1 :D

  • @istvanbus6799
    @istvanbus6799 6 років тому +6

    Kedves My Comfort Zone for You!
    Remélem olvasod a hozzászólásom, mert én nagyon örülök, hogy elkészítetted ezt a bejegyzést.
    Amint említetted, a felsorolt pontok férfira és nőre egyaránt vonatkoznak (talán eltérő arányban és súllyal), egyedül csupán a terhesség és a szülés témaköre érinti kimondottan a nőket, de természetesen jogos a felvetés, hogy egy férfi ezidő alatt is álljon a nő mellett.
    A témára térve - azt gondolom, hogy komoly bizalmi válságban élünk.
    A világ egyrészt kétségtelenül kitárult, hiszen sokunknak van lehetősége utazni, tanulni, karrierrel foglalkozni - ezek valóban egyre inkább kitolják a gyerekvállalás idejét és mikéntjét. Sokan tényleg nem tudják, hogy mihez is kezdjenek az életükkel, hiszen a változatosság gyönyörködtet és nehezen szánják rá magukat olyan döntésre, amely kizár/korlátoz más lehetőségeket. (Az önző, egoista embereket most hagyjuk figyelmen kívül. Velük nem csak családot, mást sem lehet tervezni)
    Másrészről azonban bizonytalanságban élünk, hiszen ma már nem csupán biztos állás, de jószerével biztos szakma sincs - az automatizáció és a növekvő elvárások alapjaiban változtatják meg a munkalehetőségeket. Aki lemarad, az kimarad: ma már nem elég angolul tudni, jobb, ha 2-3 nyelven is beszél az ember; a diplomád ma már nem garancia, ha nem képzed magad, egy pár év múlva már nem tudsz ugyanazokkal a feltételekkel belépni a munkaerőpiacra. Ebből kifolyólag én kimondottan szeretném, ha a párom olyan nő lenne, akire lehet támaszkodni, ha én bármi okból a pálya szélére sodródnék.
    A bizalmi válság azonban jelen van férfi-nő viszonylatban is. Nagyon sok olyan nő van, akik bántalmazó családból vagy kapcsolatból jönnek és ezek mély, kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. Sokuk számára a család veszélyforrást jelent a szabadság helyett. Egy olyan helyzetet, amely bedarálja és elnyomja őket - ahelyett, hogy a biztonságot látnák benne. Egy szilárd és meghitt közösség helyett, ahol elfogadják és szeretik őket, úgy és olyannak, amilyenek. És gyakran sajnos az a dolog dinamikája, hogy ezek a korábban bántalmazott nők maguk is kíméletlenné válnak a kapcsolataikban. Én ezt intellektuálisan ugyan meg tudom érteni, kezelni azonban roppant nehéz, hiszen én sem szolgáltam rá, hogy valaki a korábbi barátja vagy az apja rémképeit vetítse rám, azokat a sérelmeket kérje rajtam számon.
    Családot szerintem azért érdemes alapítani, mert jó. Mert az élet értelme az élet maga. Mert élni jó és ezt az örömet érdemes megadni azoknak is, akik még nem születtek meg.

    • @annanyikonyuknefarago4893
      @annanyikonyuknefarago4893 6 років тому +1

      István Bús
      Nagyon rokonszenves a véleménye,és irígylem azt a nőt,aki Önnek majd párja lesz.
      Kevés férfi ilyen beleérző a nők lelki problémái gyökerének megértésében!

    • @peternagy4817
      @peternagy4817 6 років тому

      Nagyon korrekt vélemény! Gratulálok! :)

  • @evimarvel8750
    @evimarvel8750 6 років тому +3

    Na hát....nagyon tetszik ez a videó.....örülök, hogy elkészítetted....Én 26 éves vagyok, most lépek ki a 8 éves párkapcsolatomból...ahol a pasi nem akar se gyereket se házasságot, Nekem pedig minden vágyam az volt....most viszont úgy érzem nem szeretnék se párkapcsolatot se gyermeket....egy ideig....aztán ha megtalálom a nagy Őt akkor biztosan szeretnék Vele....

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +2

      Szia!
      Nagyon örülök, hogy tetszik!
      Köszönöm, hogy megírtad a történeted, sajnálattal olvasom a soraidat! Nagy szükség van ezekre a kommentekre, mert ezekből látszik, hány oka lehet annak, ha valaki fiatal nőként nem szül 30 éves kora előtt gyereket. Szívből remélem, hogy megtalálod majd azt a férfit, akivel egyezik a véleményetek a témában, legyen minden úgy, ahogyan szeretnéd!

    • @evimarvel8750
      @evimarvel8750 6 років тому

      Nagyon aranyos, kedves vagy! Köszönöm! :*

  • @eszter_virag
    @eszter_virag  6 років тому +116

    OLVASD EL MIELŐTT KOMMENTELSZ!
    Témák, amiket nem érintettem (vagy nem elég hangsúlyosan) a videóban:
    ▪️ Sokan érvelnek azzal, hogy ha nem születik elég gyerek, nem lesz miből kifizetni a nyugdíjakat. Erre a válaszom, hogy egyrészt hiába szülök én öt gyereket a "hazámnak", ha a gyerekeim más országba vándorolnak, ott dolgoznak, ott fizetik az adót, ami nyilván nem a magyar nyugdíjasokat fogja segíteni. Másrészt, a fejlett országokban nem az az alap, hogy a fiatalok adójából finanszírozzák a nyugdíjakat. Több európai országban működnek nyugdíjalapok, ahol a saját befizetett pénzedet forgatják és adják vissza neked, amikor nyugdíjvba mész, amelynek az összegét bármikor ellenőrizheted az életed során. Aztán van, ahol létezik egy nyugdíjminimum, amit biztosan megkapsz, de ezen felül neked kell biztosítanod magadnak a nyugdíjadat azzal, hogy kötsz magadnak egy olyan megállapodást, ami a számodra a legmegfelelőbb. (Hozzátenném, hogy nem ártana egy alap pénzügyi felelősségre való nevelés/oktatás sem országunkban, mert hibáztatni azt mindenkit tudunk a pénzügyeinkért.) Én sem úgy fogok nyugdíjba menni, hogy reménykedem, hogy marad még valami addigra, hanem magam gondoskodok erről a kérdésről. Ahelyett tehát, hogy a szülőképes korban lévő nőkre terhelnénk a nyugdíjkérdés végkimenetelét, inkább el lehetne kezdeni ezt a borzasztóan elavult nyugdíj- és adórendszert megreformálni.
    ▪️ Abba se mentem bele úgy igazán, hogy ma egy szülőnek milyen kilátásai vannak, ha egyedül marad egy vagy több gyerekkel. Hogy hány forint a maximum gyerektartás, amit igényelhet, és hogy az totálisan behajthatatlan, amennyiben a másik szülő nem fizeti időben (vagy egyáltalán nem) éveken keresztül. Hogy milyen a bürokrácia útvesztőiben bolyongani, amennyiben valaki gyerekeit egyedül nevelve szeretne valamilyen támogatáshoz jutni (a bánásmódról nem is beszélve).
    ▪️ Aztán fontos téma még, hogy mennyire kevés a gyerekek után járó pénzügyi támogatás úgy alapjában véve is, vagy hogy milyen keveset kapnak azok, aki sérült gyereket nevelnek otthon, aki mellett nyilvánvalóan nem, vagy csak óriási segítséggel lehet dolgozni.
    ▪️ Nem mentem bele abba sem, hogy nincs részmunkaidős/otthoni foglalkoztatottság kismamák vagy gyerekükkel otthon lévő anyák részére (arról nem is beszélve, hogy általános probléma, hogy 4 órára van bejelentve valaki, de 8-10 órát dolgoztatják).
    ▪️ Beszélnünk kéne arról is, hogy mi az, hogy a nagyszülőket automatikusan abba a kategóriába soroljuk, hogy majd ők NYILVÁN segítenek az újdonsült szülőknek. Az én nagyszüleim például dolgoznak, így 70 felett is. Meg miért is nézném a saját szüleimet és nagyszüleimet rabszolgának? Ők talán nem érdemlik meg a pihenést a ledolgozott élet után? A nők identitása tényleg odáig tart, amíg egyszer anyák lesznek, mert onnantól anyák, aztán az unoka születésétől értelemszerűen nagymamákká válnak, akiknek más vágyuk sincs, csak felnevelni egy újabb gyereket? Persze, nagy öröm az unoka, de az unoka nem egyenlő azzal, hogy 0-24 8 éves koráig a gyerek mellett vagyok, míg a szülei dolgoznak.
    ▪️ Mint mondtam; a videóban említett és itt leírt témákról is órákig lehetne (és kellene) beszélgetni, azonban erre itt nyilvánvalóan nincsen végtelen keret.
    Köszönöm, ha elolvastad, és köszönöm, ha mérlegelsz, mielőtt kommentelsz!
    Ha eljutottál idáig, és részben vagy teljesen egyetértesz, akkor kommenteld, hogy: #szülökhaszeretnék
    Fontos cikkek a témában:
    ▪️ merce.hu/2018/05/17/a-magyar-nok-roskadoznak-a-tarsadalom-ujratermelesenek-terhei-alatt/
    ▪️ qubit.hu/2018/05/18/magyarorszagon-ugy-diszkriminaljak-a-noket-hogy-ok-azt-meg-csak-eszre-sem-veszik
    ▪️ index.hu/kulfold/2018/05/15/a_nok_helyzete_miatt_biralja_magyarorszagot_az_ep/
    ▪️ index.hu/velemeny/2018/04/20/hello_hallo_magyar_nok_segitsunk_orban_viktornak/
    ▪️ doraetlabora.blog.hu/2018/04/22/nem_a_kormanytol_szuletnek_a_gyerekek
    ▪️ index.hu/belfold/2018/04/20/szemelyzeti_vezetobol_ugyintezot_csinal_a_szules/
    ▪️ m.hvg.hu/brandchannel/hvgextrano_20180504_Anya_nem_er_ra__Beepitett_buntudat
    ▪️ 24.hu/kultura/2018/05/09/az-anyak-nem-mennek-cannes-ba/
    ▪️ abcug.hu/nem-marad-mas-elottuk-mint-a-szules/
    ▪️ m.hvg.hu/elet/20180506_Hogy_szurhatta_el_ennyire_a_rendorseg_a_cukiskodo_anyak_napi_videojat
    ▪️ merce.hu/2018/05/06/szabad-anyakat-szabad-orszagot/
    Másállapotot a szülészetben Facebook oldala: facebook.com/masallapotot/
    Ja, és persze itt van az a poszt is, amire a videóban reagáltam, igaz, nem szívesen osztom meg, de tessék: gyorfiandras.blog.hu/2018/05/01/15_ok_amiert_a_nok_nem_akarnak_gyereket
    UTÓIRAT: igen, tudom, hogy a szerző azóta beközölte, hogy ő csak "átvette ezt egy feminista" oldaltól, lejjebb lesz a "feminista" oldal, ahonnan ő "átvette" a cikket, amelyik állításból sajnos egyik sem igaz. Az oldal nem feminista oldal, hanem egy bulvároldal, ami terhes celeb anyukákról szóló cikkeket, listákat, meg egyebeket oszt meg. Attól még, hogy egy online magazin terhességről, vagy anyákról beszél, nem lesz feminista. A másik az, amiről mindenki meggyőződhet, aki tud angolul, hogy a cikk "fordítása" köszönőviszonyban nincs az eredetivel. Az egyes pontok durván sarkítva, helyenként az eredeti szöveghez képest totálisan (és szándékosan) félre vannak értelmezve, tele vannak tűzdelve "legalábbis a nők így gondolják" meg "ők sem lesznek fiatalabbak" típusú kijelentések, amelyek az eredeti cikkben sehol nem szerepelnek, úgyhogy a szerző nem átvette a cikket, maximum ihletet merített belőle. Az eredeti bulvár cikk pedig itt található, bátran össze lehet a kettőt hasonlítani: www.babygaga.com/15-brutally-honest-reasons-millennial-women-dont-want-kids/

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 6 років тому +3

      kicsit ideggyenge vagy. mindenesetre aki kimegy külföldre, és vissza se jön, annak az iskoláit ki kell számlázni.

    • @jasoncharopos
      @jasoncharopos 6 років тому

      NHS-el is bizniszeltek valamit nem?

    • @KoczekaZolee
      @KoczekaZolee 6 років тому +5

      Ma Magyarországon... :D Tudjuk, minden szar, vagy semmi sem jó. Egyes nyugati "fejlett" demokráciákban néhány hétig lehet otthon az anya az újszülött gyermekével, csak akkor tud többet, normális időt tölteni a babájával, ha anyagilag meg tudja oldani az életét! Ebben például itthon sokkal jobb a helyzet.
      A felelős döntések előtt először is felelősen kellene gondolkozni a mindennapokban. A mindent megmagyarázó, mindenben kifogást kereső hozzáállással valóban azt fogod elérni, hogy hamarosan sajnálni fogod az elvesztegetett éveket. A tested szülés nélkül is változni fog és ez akár baromi gyorsan is történhet.
      A gyermeket váró kismamák átlagos veszelyeztettségi tablazatában már a 24 éves kor is kockázatosnak van feltüntetve és minél idősebb a hölgy, annál nagyobb kockázatokkal kell számolnia. Ezt például egy genetikai vizsgálat közben tudod meg, ez a téma sincs szem előtt sajnos.
      Úgy általában szerintem a nőknek sokkal több önértékelési problémával kell szembenézniük, mint a férfiaknak. Éppen elég kihívást jelentenek ezek. Például ha csak azokra a bizonyos testi változásokra gondolsz, akár szülés után, akár előtte vagy gyermekvállalás nélkül is. De mindezeket bizonyosan hatványozza az, amikor relatív "későn" szeretné "bepótolni" a családalapítás amúgy gyönyörű feladatát, és akkor már számos esetben például nem is fogan meg a magzat, sokszor látszólag lehetetlen lesz az áldott állapot elérés, majd emiatt különböző megoldásokat igyekeznek keresni élete párjával. És közben szintén könyörtelenül telik az idő. Meg kell érteni, hogy a nők számára az idő múlása sokkal több negatív következményt tud hozni például a gyermekvállalással kapcsolatban is. Szóval először is ezeket gondold végig felelősen. Nézz szembe a könyörtelen tényekkel és igen, fogadd el, hogy nem lehet mindent megtervezni az életben úgy, mint egy tervező asztalon. A családodat a szeretet fogja összetartani, nem a pénz. A gyermeked boldogsága elsősorban a szülői szeretet lesz. A Te boldogságod meg a családod, amelyben ráadásul a tiéd lehet a "teremtő" szerep és ha lesz hozzá elegendő energiád, a Te szereteted ad majd minden értelmet a család többi tagjának, az lehet a kohézió ami Te magad lehetsz. Ez persze a korral egyre nehezebbé tud válni.
      Édesanyád biztosan tudna mesélni arról, mit jelent kihordani egy gyermeket, majd milyen érzés látni a fejlődését és esetleg, hogy van-e más dolog az életben, amihez ezt hasonlítani lehet.

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +8

      Igen, képzeld mondanak. Sőt a Questor bedőlése előtt fél évvel már beszéltünk erről a barátommal itthon, hogy abból, amit ők csináltak, nem fog jól kisülni, szóval kár ezért a kioktató, lenéző stílusért, ha normális hangnemben írsz, úgy is meg fogom érteni a mondanivalód. Az általános pénzügyi ismeretek alatt azt értem, hogy a felnőttek jó része még egy kiadás-bevétel táblázatot sem tud összerakni, hibáztatnak mindenkit a pénzügyeikért, miközben több tízezrek folynak ki a kezeikből cigarettára, alkoholra stb. Nem mindenkinek, félreértés ne essék. De talán alapvető pénzügyi ismeretek oktatásával az iskolában el lehetne érni, hogy ne sétáljanak bele felnőtt emberek kecsegtetőnek tűnő hitelkonstrukciókba stb. Nyilván, ennek az oktatása nem feltétlenül érdeke azoknak, akik a jóhiszemű, naiv és tudatlan emberek döntéseiből profitálnak.

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +7

      Köszönöm szépen az aggódást a testem öregedése miatt. Olyan jó lenne, ha mindenki a saját testének változásaival foglalkozna, férfiként meg pláne nem kérek a kioktatásból és a riogatásból a "női testek változásával" kapcsolatban. Egyáltalán mi a cél ezekkel a mondatokkal? Hogy hirtelen rájövök, hogy "úristen, tényleg, öregszem, ideje gyorsan kipotyogtatni a gyerekeket, amíg még lehet, a nagy büdös semmibe, a létbizonytalanságba, aztán majd állambácsi biztos fizeti nekem a pelust meg a lakásomat"? Szépen megfogalmazva: le lehet szállni a nők testéről, a nők testének változásairól, meg a petefészkeikről, a méhükről és a szülésükről is. A riogatás miatt született gyerekek, a nem várt gyerekek, a kényszer és nyomás hatására született gyerekek nem fogják megkapni azt a szeretetet, amire szükségük van ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek lelkileg.
      Abból is elegem van, hogy a nőket meg anyákat berakják ebbe a "szeretetet meg törődést adó" szerepbe, akinek az a feladata, hogy önfeláldozóan, minden idejét és energiáját a családjának adja. Már bocs, de nem. Egy családban két ember van, mindkettejük szeretetére szükség van, és mindannyian emberek vagyunk, nincsenek kifogyhatatlan "szeretet meg törődés forrásaink", ez egy olyan idealizált képe az anyaságnak meg a valóságnak, ami megakadályozza a fejlődést és elnémítja azokat, akik a létező problémákra szeretnének megoldást az életükben.
      Tudom, hogy nem lehet mindent megtervezni, ez nem is erről szól, hanem arról, hogy még a minimális feltételek sem teljesülnek ahhoz, hogy most gyereket vállaljunk, bármennyire is szeretnénk. Jelenleg 180-200 órát dolgozom, a barátom úgyszintén, hogy fenntartsunk egy albérletet, amire így is rámegy a fél fizetésünk. Ha most elmegyek szülni, a fizetésem kiesik, óriási törés lesz. A babavállalás hatalmas anyagi kiadás, láttad már mennyiben kerül pl csak egy babakocsi? Ráadásul, mivel még nincs meg a 2 év folyamatos munkaviszonyom, GYES sem jár nekem. Hm. Ja, és akkor abba még bele se mentem, hogy ha állami egészségügyben szülök, az sem ingyen van, ott a hálapénz, ami nélkül császárral két nap után kiraknak a kórházból, utána lehet nézni a történeteknek. Szóval szép a "szülj szeretetből, aztán majd lesz valahogy" eszméje, de a tények rácáfolnak arra, hogy ez jó ötlet lenne, vagy akár csak működőképes-e a társadalmunkban.
      Édesanyámmal jó sokat beszélgetünk a témában, és száz százalékban egyetért a videó tartalmával, sőt azt is kimondta, hogy aki anélkül áll neki szülni, hogy csak egyszer leült volna és kiszámolta volna, hogy kb mire kell számítania, az felelőtlen. Sőt, azt is elmesélte, hogy azért nem vállalt be egy harmadik gyereket annak idején (mielőtt egyedülálló anyává vált volna), mert rájött, hogy ugyan 4 év van köztünk a húgommal, még kettőnknek sem feltétlenül tudja megadni ugyanazt a törődést, amire egy adott helyzetben szükségünk van, mivel ő csak egy ember, nem pedig kettő vagy több (pl. húgomat fürdetni kell, miközben én az esti mesémre vártam egy órát). Tehát felmerül a kérdés, hogy az anyagiakon túl bizony a törődést is komplikált megoldani, egyedül meg pláne.

  • @sweetblondeable
    @sweetblondeable 5 років тому +1

    Nagyon szívesen elbeszélgetnék a cikk írójával, akinek mellesleg segg hülye a témához láthatóan. És felvilagosítanám miért nem leszwk képes pl én sem gyereket vállalni 30 előtt, úgy hogy egyetemet csinálok levelezőn és a párommal orrvérzésig dolgozunk hogy végre közös lakásba költözhessünk.. Egzisztenciálisan Megteremteni a körülményeket ma itt kúrva nehéz.. És ha csak valaki nem tol hátulról anyagilag 30/35 előtt kb lehetetlen is.. Ellenben még igyis túl sok olyan ember szaporodik akiknek nem kellene.. Akinek meg igen az meg nem eshet teherbe és évekig szenvednek miatta.. Nagyon fontos témát fogtál meg:) szeretem a videóid! Köszi :)

  • @TheWien7
    @TheWien7 6 років тому +13

    Szia!
    Teljes mértékben egyetértek a videóban elmondottakkal. Úgy örülök, hogy végre valaki a magyar UA-cam keretien belül is felvállalja és beszél ezekről a témákról. Én is úgy gondolom, hogy mindenkinek magánügye, hogy szeretne e gyermeket szülni vagy sem. Senkinek nincs joga a döntése miatt bírálni. Alapjaiban véve vannak komoly problémák az országban, amiket helyre kellene hozni. Mindemellett, ahogy Te is említetted, beszélni kellene ezekről a dolgokról és nem tabu témaként felfogni. Az iskolákban pedig sokkal hasznosabb lenne, ha tényleg az életre nevelnék a diákokat, és nem úgy kerülnének ki a nagybetűs életbe, hogy kétségbeesetten és stresszesen próbálják megtalálni a számukra megfelelő karriert, továbbtanulási lehetőségeket.
    Még órákig tudnám fejtegetni a témát, de legyen elég most ennyi.
    Nagyon köszönöm, hogy vagy nekünk és ilyen minőségi videókat hozol. Csak így tovább!

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +2

      Köszönöm szépen a kommentedet és a megerősítésedet!
      Nagyon örülök annak, hogy egyetértünk, nagyon sok tabuként kezelt téma van, amivel el kellene kezdeni foglalkozni országos és oktatási szinten is.

  • @helomynameisJessica
    @helomynameisJessica 6 років тому +6

    Kedves feltöltő! Nem tudom, hogy te is észrevetted-e, de kifejezetten szórakoztató, hogy a sok kritikus vélemény a komment szekciódban szinte kizárólag férfiaktól származik. Mi tagadás, nehéz lehet szembenézni a ténnyel, hogy sajnos-bajnos már nem gyakorolnak hatalmat a nők teste (és testi funkciói) felett kényük-kedvük szerint. Ráadásul a szendvicskészítés helyett újabban már inkább "megváltjuk a világot" szabadidőnkben! Szégyen és gyalázat :D Azt mindenesetre örömmel hallom, hogy a párkapcsolatodban sokkal kiegyensúlyozottabb, kétoldalú kommunikáció folyik erről a témáról, és őszintén remélem, hogy a privilégiumai elvesztését nőgyűlöletbe és jobboldali radikalizmusba fojtó kommenthuszárok idővel rájönnek, hogy egy egészséges társadalomban ez nélkülözhetetlen.

    • @peternagy4817
      @peternagy4817 6 років тому +1

      Ha a kritikus vélemények férfiaktól érkeznek, annak inkább az lehet az oka, hogy alapvetően a férfiak inkább gondolkodnak racionálisan, és sajnos igencsak sok olyan dolog van a videóban, amibe bele lehet kötni :-)

  • @arpadszoke6757
    @arpadszoke6757 6 років тому +7

    Én nem vagyok egy visszatérő néződ és bevallom hogy ez volt az első videód amit láttam és teljes mértékben egyetértek veled minden tekintettben. Például én diszlexiás vagyok, általános iskolában úgy kezeltek szinte mint a szemetet (később lettek is vele problémáim) és ez meglátszódott minden téren. általános végén gyenge 3-assal kullogtam az osztály végén míg a középiskolában ahova jártam fel voltak készülve az ilyenekre így 4-egészes átlag fölötti eredménnyel végeztem és volt olyan is amikor osztály első voltam.
    Ekkor különbség van a kettő között.
    Nem csak a nőknek "kell" megváltozni inkább az országnak az oktatásnak az egészség ügynek és úgy maguknak az embereknek egyáltalán. Az nem egy járható út hogy a nőket úgy kezelik mint a tenyéssz állatok. mégis milyen gondolat vagy inkább cseledet lenne ez mind az ország mind a kormány részéről. Nem hiszem hogy egy modern államnak így kellene működnie.

  • @melittanemeth7779
    @melittanemeth7779 6 років тому +3

    Teljesen egyetértek!!!

  • @martapasztor690
    @martapasztor690 6 років тому +21

    Teljesen egyetértek veled! A halálom, hogy szerintük a gyerekvállalás csak a nők gondja!!! A pasik hol vannak ebben a képletben? Röhej!

  • @laszlokelli8666
    @laszlokelli8666 4 роки тому +8

    Azonnan NOVÁK KATALIN helyére iktatni ezta lányt :) 💎😎

  • @Ritarou
    @Ritarou 4 роки тому

    Nagyon köszönöm, hogy ezt ilyen normálisan, intelligensen, elfogulatlanul kifejtetted, minden szavaddal egyetértettem. #szülökhaszeretnék

  • @ferenckovacs9667
    @ferenckovacs9667 6 років тому +9

    Lakhatás van?
    Normális munkakörülmény van?
    Normális megélhetés van?
    Egészségügy?
    Van, vagy nincs?? Oké, akkor gyerek sincs!

    • @alexandrak.2112
      @alexandrak.2112 5 років тому +4

      Megfelelő, érett, felelősséget vállaló partner van?

  • @eletemmorzsaiblog
    @eletemmorzsaiblog 6 років тому +93

    A pasik miért nem akarnak apák lenni. Kétoldalú a dolog. Több férfi ismerősöm van, akik hangosan terjesztik, nem akarnak gyereket.
    Szóval kinek szüljünk?
    - anyuval otthon élő pasinak
    - alamuszi nyusziknak, akik helyett én hordom a nadrágot
    - gyereket soha nem akaró pasinak
    - egy xbox rajongónak (játékfüggőnek)
    - olyannak, aki szerint a nőnek a konyhában a helye.

    • @kintsugiwarrior
      @kintsugiwarrior 6 років тому +3

      Szüljetek olyannak aki keményen dolgozik értetek, akár 10-12 órát is egy nap hogy aztán olyannak szüljetek aki semmi mást nem ad majd csak pénzt amiből a csillivilli társadalomrétegbeli pozíciót meg tudjátok majd tartani. Mert hogy ez a mai lánygeneráció akit tudatosan neveltek fel......huh majdnem káromkodtam esküszöm......komolyan....Életem morzsái blog.....csak külföldi szösszenetek.....hagyjuk is....

    • @vsaxfnz5178
      @vsaxfnz5178 6 років тому +6

      ti fost nem érő vinnyogós semmirekellő lányok...persze hogy 1 pali se akar tőletek gyereket, nemhogy mást:)

    • @hoboce
      @hoboce 6 років тому +11

      Életem morzsái blog
      Ezeket a szar dumákat a lányokra is rá lehet húzni. Akkor most mi legyen? :D

    • @evarsany
      @evarsany 6 років тому +10

      Itt a probléma. Nem nekik dolgozunk keményen, hanem magunknak! A családnak. Akkor jó egy család, ha folyamatos a kommunikáció a házastársak (és a gyerekek) között.
      Volt időszak amikor csak én dolgoztam, volt amikor mindketten dolgoztunk, sőt volt egy rövid idő, amikor csak ő dolgozott. Egy jó házasságnak ezt ki kell bírnia gyerekkel, gyerek nélkül is.
      Sajnos én elszúrtam, de szerencsém van, mert a feleségem megmaradt mellettem amíg felnőttek a lányaink. Nyilván kettőn áll a vásár, de be kell látnom, a beszélgetés hiánya (amiről főleg én tehettem) tett be a házasságunknak.
      Kevés családdal találkoztam ahol mindkét fél egyenlő energiát fektet, vagy kénytelen fektetni az életükbe. Legjellemzőbb példa az, hogy - valljuk be őszintén - mi, férfiak nem sokra becsüljük az otthoni gyereknevelést, a háztartási munkát... Úgy fogjuk fel, hogy az természetes és könnyű. Én megpróbáltam. Szívás. Mi eltartjuk, ők fenntartják a családot. Ez elég tisztességes felosztás lenne, ha nekik nem kéne még plusz dolgozni is mert mi nem tudunk elég pénzt hazavinni.

    • @gergelykorody4662
      @gergelykorody4662 6 років тому +9

      lehet nem kéne arra korlátozni az apaszerepet, hogy hordja haza a pénzt, hogy ti gyesen lebzselve megélhessétek az anyaságotokat. Aztán persze amikor elhidegültetek a sose otthon lévő aputól, akkor evidensen ti viszitek a gyereket házastól. Ebben most mi a vonzó?

  • @04ruru76
    @04ruru76 6 років тому +3

    A karrier témával kapcsolatban....Nos...én igen lány vagyok 14 éves és rendészeti suliba megyek,ami azt jelenti,hogy ha én ebben az ágban magasabb állásponton szeretnék lenni,mint például nyomozó különleges ügynök stb.(amit én szeretnék a legjobban,hogy ilyen rangon végezzem az életem)komoly munkával jár,ha kell este is hívnak munkába hogy menj,mert dolgod van,és egy ilyen pályán nem érdemes szülni!
    Én viszont nagyon szeretnék gyereket,főleg ikreket vagy fiút és persze nem eggyet,viszont egy ilyen szakmában lehetetlen,de ha mégis vállalsz gyereket,a karrierednek,amiért évekig dolgoztál vége,és csak azért mert gyereked van,mert egyértelműen jogos,hisz ha szoptatnod,pelenkáztatnod etetned kell a gyereket,akkor nincs időd dolgozni.
    Ráadásul én nekem ott lett vége,hogy az idősebb ismerős köreim 80% százaléka úgy végezte hogy elváltak,a hitel csapdájába esnek,az egészségi problémákról a szülés után,ne is beszéljünk.
    És igen....a pelenka rohadt drága!Főleg akkor ha egy ember tud csak dolgozni a családban...
    Én köszönöm,hogy ilyen téren kiálltál azért hogy nekünk több jogunk van dönteni mint a férfiak többségének erről a témáról,mert miattuk megy tönkre sol nőnek az élete akár,ha a gyerekkel együtt faképnél hagyja (tisztelet a kivételnek)

  • @barjababa
    @barjababa 6 років тому +3

    Köszi, hogy egy ilyen komoly témát feszegetsz intelligens módon. További hasonló témákat!

  • @illeskornel1511
    @illeskornel1511 4 роки тому +2

    Alapvetően értem a videóban elhangzottakat, de egy nagyon fontos gondolat kimaradt belőle. És érdekes módon, a kommentek között sem látom ezt. Ha valaki csak ezt a videót hallja, akkor azt gondolja, hogy oké Svájcban, Luxemburgban, Svédországban tuti túlnépesedés van. Csakhogy ez nem igaz, egész Európában csökken a népesség. A helyzet az, hogy tudományos tény, minél gazdagabb egy ország, minél nagyobb a jólét, annál kisebb a gyerekvállalási kedv. Sőt, társadalmi csoportok esetében is így van. Minél gazdagabb egy társadalmi csoport, annál kevesebb gyerek születik. Ezért van az, hogy mondjuk a svédek (meg mások is) úgy gondolják, hogy majd bevándorlással pótolják a kieső népességet. Kérdésem, ha egyszer egzisztenciálisak a fő okok, akkor a fentiek vajon hogy lehetségesek? A svédek, osztrákok, svájciak stb. szegények? Akkor miért nem nő a népesség ezekben az országokban? (Természetesen a bevándorlást hagyjuk figyelmen kívül ebből a szempontból.)

    • @hectorcooper1104
      @hectorcooper1104 4 роки тому +1

      Ez valóban érdekes. Még érdekesebb, ha megfordítjuk. Nem azért nagyobb a jólét, mert kevesebb gyerek születik? Nem azért szegényebbek bizonyos társadalmi csoportok, mert több gyereket vállalnak, mint kellene? Tagadhatatlan, hogy egy gyerek kiadásokkal jár, több gyerek pedig még többel. A "modern" ember pedig nem szeretne "vakon" gyereket vállalni. Szeretne előtte saját lakást, biztos munkahelyet, hogy az a gyerek, akit fel kell majd nevelnie, ne szenvedjen hiányt semmiben és értékes tagja lehessen majd a társadalomnak. Tehát úgymond "tudatosabbak" vagyunk, mint régen. Hisz régebben ugye szinte elvárás volt, hogy bizonyos kor felett legyen családod, legyen gyereked. Ma már ez nem így van, hogy az ember gyereket vállal csak azért, mert ezt várják el tőle. Persze az idősebbek körében még meg van ez a vélemény, ők azok akik folyton kérdezik a lányuktól/fiúktól, hogy mikor lesz már család, mikor lesz már gyerek? A szegényebb országok, társadalmi csoportok viszont ilyen szempontból szerintem fejletlenek. Ők még úgy gondolkodnak, hogy márpedig legyen gyereked, ha eltudod tartani, ha nem. Itt kanyarodnék vissza a mondanivalóm elejére, hisz ez a gondolkodásmód szerintem nagyban elősegíti, hogy akik tudatosan vállalnak gyereket, jólétben éljenek, akik pedig csak úgymond ész nélkül vállalnak, azok szegénységben neveljék fel a porontyot. Természetesen vannak a világon olyan helyek is, ahol a születésszabályozás elmaradottsága, vagy teljes hiánya is hozzájárul ehhez, de az szerintem már egy másik téma lenne. :)

  • @mahurian2903
    @mahurian2903 4 роки тому +2

    Üdítően értelmes, intelligens videó. Jó volt végighallgatni. Lett egy új követőd. :)

  • @SemperEadem8
    @SemperEadem8 6 років тому +10

    Nagyon-nagyon jó videó, nagyon örülök, hogy megszületett, és felvállaltad ezt a feladatot.

  • @jozseflaszlo6825
    @jozseflaszlo6825 Рік тому +1

    Respect👍💐

  • @dp0102
    @dp0102 5 років тому +3

    Minden szavaddal egyet èrtek...arra a rèszère a videònak,ahol a sajàt indokaidat hozod fel a "mèg nem gyerekvàllalàsra" azt tanàcsolom,tanulj meg jòl egy idegen nyelvet ès gyorsan hùzzatok ki külföldre..mi Szerbiàbòl,Vajdasàgbòl költöztünk ki Nèmetbe mert a helyzet pontosan dettò ugyanaz mint Magyaro.vagy mèg rossabb,pontosabban règebb òta rosszabb ès ez a legjobb amit tehettünk eddig magunkèrt ès a gyerekeinkèrt..imàdom az itteni ovikat,h.tizenpàr gyerekre 5 òvònèni jut,a gyerekek nyugodtan benèzhetnek az igazgatònő irodàjàba,h.èppen mit csinàl,vagy mèg a szàmìtògèpèn is jàtszhatnak pàr percet..de maga az igazgatònő is elvegyül a csoportokban,besegìt bàrmibe..a gyerekek ha esik ha nem nagyon sokat vannak az udvaron ami jòl felszerelt(mert otthon mèg a hintàt a padot ès a libikòkàt is kèpesek kilopni..)ezàltal nem tarolnak a vìrusok,stb,stb.teljesen normàlis,h.van vegetàriànus ebèd mondennapra,mert azok vagyunk....ès mèg sorolhatnàm..a suli..tènyleg sokkal lazàbb,mint otthon vagy nàlatok...csak a hàzis könyv jut haza,nem nehèz a tàska,jàtèkkal (memòriakàrtya,lego,puzzle,stb)indul a nap aztàn beszèlgetès ( kivel mi ùjsàg hètvège òta) ès indulhat a tanulàs...ès mèg rengeteg de rengeteg dolgot fel tudnèk hozni..ja èn nem itt szültem(habàr megjegyzem otthon mindkètszer minden rendben volt,ami az àllami kòrhàzi ellàtàst illeti,ès nem fizettem senkinek semmit)de amiket itt hallottam a baràtnőimtől..èg ès föld a kül.,pl.nem viszel be semmit a kòrhàzba a hàlòingeden kìvül..ha csàszàroznak 5 napon àt lèzerezik a heget minèl gyorsabban gyògyuljon,mint kismama 3 fèle menüből vàlogathatsz csak!ebèdre..de jàr a gyümölcs,stb..babakocsik vannak a kòrhàzban,h.tudj sètàlni az udvaron a babàddal (nàlunk otthon jaj 10 nap utàn 5 percre,majd 10,bla bla)...holnapig sorolhatnàm..az egyetlen ès persze òriàsi fàjdalmam,a szüleim,pàrom szülei azaz a nagyszülők hiànya...a gyerekeim èletèből..szòval èvi 1-2× 2 hèt tali ès ennyi.. :( szòval ha nem vagy nagy patriòta èn csak bìztatni tudlak,h.menjetek,egy èletetek van ès az bizony elmùlik mire otthon rendeződik minden...azt nem lehet kivàrni..minden jòt!! ;) :*

  • @mateszabo5487
    @mateszabo5487 6 років тому +10

    #elevemiközünkamásikmagánéletéhez

  • @petragrosz1753
    @petragrosz1753 6 років тому +2

    Szívemből szóltál. Nem beszélve arról, mikor pont a pasi nem akar gyereket egy kapcsolatban. 😕

  • @Jucyika
    @Jucyika 6 років тому +11

    Mélységesen felháborít engem is, hogy mindig mi nők vagyunk pengeélre állítva ebben a témában. Hogy mindig csak az a baj, hogy egy nő független, vagy jól megvan egyedül is, vagy nem is akar gyereket.
    Igen, a gyerekhez férfi is kell... nem csak nő! Egy gyereknek az egészséges fejlődéséhez szüksége van az apjára is, a közös élményekre vele. Nem csak "megcsinálni" kell a gyereket, aztán bajlódjon vele az anyja onnantól... játsszon, tanuljon vele ha már akkora, meg szaladjon munka után a szülőire. (És nem egy család van, ahol a nagyobb gyerekeknél az anya a fő kereső.)
    A Nők szülési kedvét nagy mértékben befolyásolja személyes, és környezetemben szerzett tapasztalataim alapján, hogy a férfiak mennyire "felnőttek" és felelősségteljesek. Egy nő se akarja nevelni a gyereke(i) mellett még a férjét/párját is!
    #szülökhaszeretnék

  • @YszapHun
    @YszapHun Рік тому +1

    szia! újra itt! (2023.04.10.) - azóta szültél már?

  • @mihalynagy7730
    @mihalynagy7730 6 років тому

    Köszönöm, hogy nézőpontomat tágíthattam általad!

  • @fubenfabanorvossagvlog3776
    @fubenfabanorvossagvlog3776 6 років тому +6

    Szerintem alapvető emberijogom, hogy eldöntsem szülök-e, vagy sem! 40 vagyok, eddig mindig haligattam, ma már nem igazán gondolok erre, hogy gyereket akarnék. Erőszakkal ezt nem lehet követelni! De ugyan ez pl az abortuszra is vonatkozik, azt is betíktatná a Fidesz... Jó a téma! Köszi!

  • @ivci
    @ivci 6 років тому +4

    Teljes mértékben egyet kellene,hogy értsenek azokkal az indokokkal amiket te itt elmondtál! Abba senki nem gondol bele,hogy hiába nő a fizetés, attól még rettentő sok adót kell fizessünk, és manapság már sok "gyerek" azért nem is jelentkezik egyetemre, vagy fősulira, mert a szülei nem tudnak neki pénzt adni, és inkább elmegy dolgozni! De még is egy sima érettségivel hova a francba vennék fel, ha nem egy gyárba, vagy egy raktárba pakolgatni? Ha nem dolgozol 2-3 műszakba, nem hétvégézel, akkor kb. annyit keresel, amivel kitörlöd a segged, és kész, el is fogyott a pénz. Na most, azt várják,hogy 2 ember körülbelül éljen meg 400-450 ezres fizetésből úgy,hogy a nő szüljön 2-3 gyereket? Hogy? Nem tudnak belegondolni abba,hogy ameddig ők milliókat ejtenek ki a kezükből, egy kisvárosi ember még is mennyit... Hogyan tudna két ember 2-3 gyereket eltartani, ennyi pénzből ráadásul úgy,hogy mikor a nő terhes van olyan munkahely ahol nem is dolgozhat, mert veszélyes. És van olyan gyár, ahol a sok veszélyes körülmény miatt már nem is tud szülni, mert meddő lesz! Sajnos nagyon sok szülőt látok manapság egyébként is, akiknek látszik,hogy szanaszét gürcölik magukat a munkába, és már semmi ereje, vagy kedve ahhoz,hogy ő most még a gyerekét fegyelmezze. Miért kell ez? Meg egyáltalán ne is haragudjanak de egy ilyen országba szüljenek a nők gyereket, ahol egy stadion már higiénikusabb mint egy kórházi műtő? Ahol a gyerek már gyomorgörccsel jár az óvodába is, mert már ott is bántalmazzák és csúfolják egymást? Szóval, nagyon sok probléma van az országban, végül is hol nincs, de szerintem az adóból nagyon le kellene faragni, mivel inkább fiatalabb korban számít a pénz, és nem akkor mikor már 80 éves leszek!

  • @zivilprozessordnung
    @zivilprozessordnung 4 роки тому +1

    Sosem gondoltam volna, hogy kommentet írok egy UA-cam videóhoz.
    8 éves koromban megálltam a zongora előtt és azt mondtam, hogy zongoraművész szeretnék lenni ha nagy leszek. Sokat kellett tanulnom más tárgyakból, mert féltem, hogy kiiratnak szüleim ha pl. hetedikben leromlok. Kitűnő voltam 7. és 8. osztályban. Pedig anyukám akkor ment főiskolára, mikot ötödikes lettem. Fel se fogtam, de kellett volna egy Anya, aki elmondja, hogy ne féljek attól, hogy 6. osztályban valamikor megváltozik a testem...
    Érettségim 4.9, emelt magyar jeles, felvettek zongoraművész szakra,egyetemre. Egész életemben a legőszintébb barátom a zongora (volt), napi 4-5 órát gyakorolni. 1 órás diplomakoncert, kiváló minősítésű diploma. Két napon belül zongoratanári állás a PEDAGÓGUS ÉLETPÁLYÁJAMODELLBEN meghatározott fizetésért. Szerettünk volna a barátommal már diploma után esküvőt, majd gyermeket, de az a fizetés nemhogy megélni, de egy albérletre is kevés. Arról nem is beszélve, zongoraművész diplomával ha valaki teljes állásban tanít, akkor nem lesz annyi ideje, hogy gyakoroljon (eleget). Többször gondolkoztam már az öngyilkosságon is, annyira mélyre taszít ez az egész, hogy a a fizetés élhetetlen, de az ingatlan- és albérlet árak a csillagos egekben.

  • @SirGalahard
    @SirGalahard 6 років тому +4

    Komolyan, annyira tele van a tököm ezekkel az emberekkel, akik más életébe bele akanak szólni. Mégis, honnét veszik hozzá a bátorságot? Olyan Magyarország mint egy nagy falu, ahol mindenki ismer mindenkit és beleszól a másik életébe, hogy ezt meg azt kéne csinálnia, vagy nem csinálnia. Komolyan? Kinek mi köze hozzá? Ez népességfogyás dolog meg: amikor megszülettem aláírtam valamiféle szerződést az állammal, hogy én az állam tulajdona vagyok és köteles vagyok szülni/csinálni legalább 2 gyereket, hogy az állam fennmaradhasson? Tényleg? Én ilyenre nem emlékszem, hogy megtörtént volna. Ez a fajta aktív vagy passzív agresszív magatartás az ami elhajtja a fiatalokat Magyarországról, nem a pénz vagy munkahiány. MIndenki próbáljon meg úgy élni ahogy szeretne, vagy ahogy tud, gyerekkel vagy anélkül. Egyébként, ne félj, ha lesz 1 vagy 2 gyereked, akkor sem fogod megúszni, mert akkor jönnek majd a nagyokosok és kérdezgetik, hogy mikor lesz már 2. vagy 3. gyerek, mert anélkül fogy vagy nem növekszik a nemzet. Komolyan? Közöd? Ja és ezt általában olyanoktól, akiknek 0 gyereke van!!! LOL!

  • @__.chupachups
    @__.chupachups 5 років тому +4

    Mikor mondom nem szeretem a gyerekeket ezért vagy azért erre azt hiszik ezzel megmondják nekem a tutit: “De de de hát te is vótá’ gyerek”. Erre csak annyit válaszolnék: “Halott is leszek még sem kell egy itthonra.” Oké talán morbid, de hatásos ha az embert úgymond sarokba szorítják a csöpögős rózsaszín köddel és erőszakos unszolással 😇 De azt hiszem így 18 évesen még nem annyira erősek ezeket a szavak, gondolom az idő előrehaladtával ez csak rosszabbodni fog...

  • @katsumikiyota4658
    @katsumikiyota4658 6 років тому +1

    Koszonom a videot. Nagyon jo, alapos munka a linkekkel. Annyit tennek hozza a bevezetohoz, hogy amikor azt a kritikat kapja sohasem lesz eleg, s korabbi generaciok a semmibe is szultek. Ezegy ferdites. Ugyanis a lenyeg az, hogy ma a kiszamithatosag nincs meg, illetve a remeny a jobbra. A masodik vilaghaboru utan minden europai orszagban megnott a nepszaporulat, hiszen remeny lehetet a jobbra. A korabbi evtizedekben, elozo generaciokban a munkahelyek nem valtoztak olyan gyorsan, mint ma. Ez megint egy stabilitast jelentet. Ugyanis a gyerekvalalasban -legalabis nekem - a stabil kiszamithato jovo kepe nagyon is fontos.

  • @katalinaradi7472
    @katalinaradi7472 6 років тому +1

    Szuper video lett, teljesen egyet ertek.

  • @your_local_vampire1580
    @your_local_vampire1580 6 років тому +9

    Borzasztóan örülök, hogy elkészítetted ezt a videót! Fantasztikus, hogy ilyen nyiltan beszlsz a témáról! #szülökhaszeretnék

  • @kulfoldikentkulfoldon
    @kulfoldikentkulfoldon 6 років тому +58

    Aaaa, ezt a kérdést én is hallom elégszer. :D Szarni rá, magánügy én azt gondolom. :)

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +18

      Persze, magánügy ez igaz. :) Csak az a baj, hogy mindig is szociálisan érzékeny voltam, és nem tudtam szarni az ilyen dolgokra. Amúgy meg a tököm tele van, hogy itthon amúgy is állandó beszédtéma ez, bárki, bármikor megkérdezheti, hogy "na, mikor tervezitek a babát?" meg "nem futsz ki lassan az időből?". Olyan tapintatlan egy viselkedés ez, ráadásul sose lehet tudni éppen mibe nyúlnak bele ezzel a kérdéssel. Mindenesetre te tartsd meg a jó szokásod, és szar le őket továbbra is. :)

    • @blumenkindlilla5446
      @blumenkindlilla5446 6 років тому +1

      Life in Switzerland - Külföldiként Külföldön Én is borzalmas idegesítő, kb 2éve ezt hallgatom 26éves koromtól és nem a családom vagy a barátaimtól!! Hanem olyanoktól akiknek semmi köze hozzá!!!(távoli rokonok)miért kell 20-30között szülni!!! Bosszantó! Mindenki ahogy érzi!

    • @kulfoldikentkulfoldon
      @kulfoldikentkulfoldon 6 років тому

      totál egyetértek.

    • @blumenkindlilla5446
      @blumenkindlilla5446 5 років тому

      @@augustorvz3543 Nekem van 2 idősebb nővérem, ( én ,,vagyok a legkisebb,,) az egyik nővéremnek 3gyereke van 24évesen szülte az 1.-söt, 26évesen a 2.-at mind a ketten már nagy fiúk!!! Aztán most,hogy elmúlt 40éves bevállalt egy 3.babát kislány lett, és gyönyörű szép most másfél éves!!14év korkülönbség van köztünk, a másik növéremmel pedig 11, de nem is ez a lényeg, hanem, ahogy Te is emlitetted ez ,,genetikai dolog,, is lehet!? Mert mondom én vagyok a legutolsó ,,gyermek,, anya 34évesen szült engem!! Én nem is arra gondoltam talán nem jól fogalmaztam a kommentem, arra gondoltam,hogy mindenki akkor szüljön ha megvan a méltó apa hozzá és van egy közös egzisztenciájuk amit ketten felépítettek nem mindent csak a férfi, és a legfontosabb lelkileg is felkészülve legyen az ember, mert hatalmas nagy felelősség!!! Az ember szeretetben, boldogságban felelősségteljesen nevelje fel a gyermekét vagy gyermekeit, ha úgy érzi készen áll rá, mások kedvélyért ne szüljön senki intézetnek se szűljön senki én inkább ezt hangsúlyoznám!!! Ezt szerettem volna mondani csak mondom talán nem jól fogalmaztam!!!✌👍
      Szép Napot!!!

    • @blumenkindlilla5446
      @blumenkindlilla5446 5 років тому

      @@eszter_virag Ki maradt az írásomból,hogy hatalmas felelősség egy vagy több gyermek, és kell hozzá egy apa is aki nem csak megcsinálja hanem felneveli és a legfontosabb MINDENKI magának szüljön ne másoknak!!! Ha lelkileg és/ anyagilag készen álltok rá!!!
      Puszi!!😘💝

  • @attilahavasi3583
    @attilahavasi3583 6 років тому +5

    Szia, egyidősek vagyunk mint kiderült így nem is akartam teljesen végig hallgatni. Viszont sikerült mert ilyen átfogó és intelligens vélemény kifejtést ritkán hall az ember. főleg ebben a korosztályban nagyon remélem hogy neked illetve a hasonlóan gondolkodó lányoknak nőknek lehetősége lesz több gyermeket is felnevelni. sajnos azt látom hogy egész eddig a pár évig vidéken inkább az szaporodott aki nem értett hozzá. (hátrányos helyzetűnek mondott személyek) vagy dob egy kicsit a családi pótlék dolog. a kicsit értelmesebb emberek meg sem próbálták ha nem volt meg hozzá a feltétel ami javarészt nem volt. sok mindent megemlítettél ezekről a témákról napokig lehetne beszélni (illetve hallgatnálak) mert ebbe bizony nem igen lehet belekötni. lehetne mondani hogy miért kell ilyenről beszélni nem tudhatod nincs is gyermeked de aki végig hallgatja az ebbe se tud. nem mintha ezzel a célzattal jöttem volna. (nekem van gyermekem) :) és remélem sok emberhez eljut a videód illetve a hozzád hasonló véleményen levők hangja. Sok sok boldogságot kívánok a továbbiakban mutassatok példát a barátoddal. ;)

  • @Misuci
    @Misuci 6 років тому +1

    Nagyon jo film ! Nagyon sokmindenre kiter, es nagyon fontos vita indito. Gratulalaok a tisztelt "My Comfort Zone for You"-nak.
    Az egyik legfontosabb amit kiemelnek a 28:00 utan, a kovetkezo :A gyermekek aggodasa.... ! A szulok aggodasa...!
    Ez egy teljesen altalanos nepegeszsegugyi problemava valt. STRESSZ.
    Selye János (Bécs, 1907. január 26. - Kanada, Montréal, 1982. október 15.) osztrák-magyar származású kanadai vegyész, belgyógyász, endokrinológus.... a stressz elmelet egyik "anyja"... Nem csoda....
    Endokrinologia.... alig tudunk errol valamit, pedig ez tortenik bennunk minden masodpercben.... Nol a hajunk, a kormunk, izzadunk, hormonokat termelunk.... stb... A STRESSZ ezeket modositja... A STRESSZ meddove teheti a noket Impotense a ferfiakat.
    Tisztelt " My Comfort Zone for You " csak igy tovabb. Nagyon fontos, hogy fiatalkent felszolal. Mindenkit arra biztatok, hogy kovesse a peldajat. MINDEN FIATAL KEZDJEN EL GONDOLKODNI ! ES MONDJA KI BATRAN MI NINCSEN RENDBEN !

  • @janosnagy3787
    @janosnagy3787 6 років тому +3

    Hmmm teljesen jogos! Arra viszont kíváncsi lennék, hogy a cikk írójának van-e 1. Normális kapcsolata, ahol a Nő is egyenlő fél (de ez igazából nem szabadna, hogy ez kérdés legyen...) 2. Van-e gyereke?
    Valóban gond a mai világban a gyermektelenség, de a "hozz világra még egy gyereket" vicc-mozgalom, vagy nevezzük akárminek nem hiszem, hogy segítene. Sokkalta nagyobb, az általad elhangzott problémákra kellene megoldást találniuk, az idézem: "döntéshozóinknak". Habár én nem nevezném őket így.

    • @Kuyuko89
      @Kuyuko89 6 років тому +3

      A cikk írója alapította a Viszony.hu-t és a RondaRandi.hu-t...szerinted ez alapján hogy tekint a nőkre?
      Én a közelébe se mennék egy ilyennek az biztos. Egyébként a cikk maga is egy plágium, egy angol nyelvű babamama oldalról lopta az egészet, csak szegény "elfelejtette" a forrásmegjelölést.

    • @janosnagy3787
      @janosnagy3787 6 років тому +2

      Durva...az oldalon is elég "komoly " védekezés van. Akkor gondolom ez is ilyen hatásvadászat volt...

  • @TheNikolett83
    @TheNikolett83 6 років тому +4

    Nagyon szuper ez a videó, és minden pontja igaz annak amit mondasz. Az anyagiakra visszatérve sokan gondolják úgy, hogy a gyerekvállalás nem pénz kérdése. Mert hogy bezzeg ők is havi fizetésre szültek és a gyerek mégis felnőtt valahogy. Hát köszönöm szépen de én nem szeretném, hogy a gyerekem csak úgy "valahogy" nőjön fel. Ha nem tudok neki normális körülményeket biztosítani akkor inkább jobb ha meg sem születik, mivel azt sem szeretném, hogy azért ne tudjon kiteljesedni mert tinédzserkorától kezdve be kelljen segítenie az anyagiakba. A szeretet önmagában sajnos nem elég, arról nem beszélve, hogy rengeteg szerelmet, szeretetteljes szülő-gyerek kapcsolatot mérgez még a pénztelenség.

  • @daisym6968
    @daisym6968 4 роки тому +3

    Régen apám elment dolgozni, anyám meg évekig otthon maradt velünk. Ebben a mai elcsexett világban engem inkább az lep meg, hogy valakinek még van kedve szülni. Drága a lakás, az albérlet, hitel, legyél 20 éves 30 év munkatapasztalattal, az orvosnak láthatóan nincs kedve a munkájához... várjam el a gyerektől, hogy ezért az "életért" hálás legyen? Egyébként én attól félek, hogy egy gyerek anyagilag csődbe vinne, meg az, hogy menjek el dolgozni teljes munkaidőbe, és plussz még a háztartás meg még a gyerek is, na ne, az nekem sajnos túl sok.

  • @touristique89
    @touristique89 6 років тому +6

    Úristen és ez a videó még Budaházy Edda megjelenése előtt készült. :O

  • @ritzhenrik
    @ritzhenrik 6 років тому +3

    " Mi a francot csinálnak egész nap a gyermektelen emberek?" - ezt a kérdést egy online fórumon írta egy hős anyuka. Vannak akiknek tényleg unalmas munkájuk és érdektelen életük van és tényleg akkor érzik hogy van értelme amikor gyerekeket szülnek.

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +4

      +Henrik Ritz Ez egy létező jelenség, csak kérdés, hogy mihez kezdenek, amikor a gyerek kirepül? (Költői kérdés csak, sajnos tudom, hogy mi szokott történni ilyenkor.) Mi a barátommal annyi mindent csinálunk munka mellett, hogy egy gyerek a napirendbe se férne bele. 😄 Ráadásul sokszor pont egymásra nem jut idő, pont azt beszéltük mostanában, hogy nem csodáljuk, ha elhidegülnek egymástól a szülők, mert ha most még egy gyerekünk is lenne, semmi időt nem töltenénk egymással. Bosszantanak az olyan anyukák, akik azt hiszik, csak gyerekkel lehet elfoglaltnak lenni.

    • @ritzhenrik
      @ritzhenrik 6 років тому +3

      Amikor kirepülnek a gyerekek akkor kezdődik a gyerekek piszkálása hogy mikor jönnek már az unokák mert ők bizony már unokázni akarnak. :D
      Szerintem ez Magyarországon kifejezetten megszokott és azon nagyszülők vegzálása is akik nem szeretnének már unokákat is nevelni.
      Emlékszem még 2008-ban mikor a Kanári-szigeteken dolgoztam sportanimátorként egy hotelben, a magyar kolléganőim megdöbbenve beszélték egymás közt hogy az angol nagymamák nyaralni jönnek a családdal és ugyanúgy szórakoznak ahogy a család többi tagja, miközben a gyerekekre babysitter vigyáz akit a család szintén magával hoz a nyaralásra.
      Hiszen ez a nagymama dolga, hisz neki az unokázás az szórakozás. Kortól függetlenül tehát a nők dolga hogy mosolyogva és önként, természetesen ingyen végezzék ezt az idegileg kimerítő munkát. Ugyan miért akarnának bármi mást? :D

  • @eramama35
    @eramama35 6 років тому +4

    Gratulalok ehez a videohoz, igen is kell h megszolaljunk es egy kis inteligenciat vigyunk a sok berogzott begyepesedett, regi megszokott gondolkodasmodba. En 42 eves vagyok de mar 14 eves korom ota tudom h nem akarok gyereket. De amikor idosebb lettem 22-30 ev kozott igen szerettem volna, legalabbis azt hittem... miert? Mert ez az elet rendje, mert olyan edesek a pici babak, mert a hamupipoke almat hajszoltam amit beadnak az emberisegnek ev ezredek ota h majd jon az alom pasi es eskuvo es gyerek es minden szep es jo. De a valosag teljesen mas! PNL pszicologiat tanulok es sok mindent megertettem az eletrol, az emberekrol. Ra jottem h a legnagyobb onfeladozas amit egy no tehet az a gyerek vallalas! Es en nem vagyok hajlando ezt az aldozatot meghozni. A mai vilagban igenis gondolkodni KELL, sajnos ezt a kifejezest sokan nem ismerik, valltozo vilagban elunk, tulnepesedes van a vilagon nem lehet csak ugy belevagni semmibe. Mint ahogy emlitetted a videoban az idosebbek mondjak de h mi tobb gyereket is felneveltunk. Igen de akkor teljesen mas vilag volt, nem eltunk ebben a rohano azonnal kesz kell legyen, munka, kaja, stb Nagyon orulok h egyre tobb fiatal el kezdi hasznali az agyat es gondolkodik, merlegeli mit is fog kezdeni magaval, h mit is szeretne az eleteben. Ennek mindig is igy kellett volna lenni, de tobb mint 2000 eve h egy vilagi elnyomasban elunk ahol be programoznak az allam, a rendszer(pe:komunizmus) az egyhaz h hogyan is kell eljunk. De ennek vege!!!!! Vegre felebredtunk a remalombol, ez az uj fiatal generacio ami te is vagy, ti fogjatok tudni megvalltoztatni a vilagot mert mar nem hagyjatok h a rendszer befolyasoljon. Sajat magunk tudjuk csak h mi a jo nekunk, es nem azert mert masok elvarjak tollunk, legyen az gyerekvallalas, vagy maradni egy munkahelyen ahol megalaznak de hat ez van... nem szabad beletorodni abba ami nem jo nekunk. Lehet kicsit elszalltam es meg tudnek sok mindent irni de nagyon hosszu lenne.... Udv mindenkinek!

  • @Anikornis
    @Anikornis 6 років тому +3

    Szia! Szinte mindennel egyet kell, hogy értsek. :) Nem kell, hogy ugyan úgy gondolkozzunk. 28 vagyok, máshogy terveztem az életem, 16 évesen azt gondoltam, ennyi idősen már családom lesz. Nem mindenknek sikerül egyből olyan párt találni, akivel egyeznek a vágyaik és mindketten érettek a gyermekvállalásra. Vagy nem olyan biztonságosak a körülmények, hogy ti azt a gyermeket feltudjátok nevelni gond nélkül. Azt, hogy milyen a saját helyzetem csak én tudom és, ha van akkor a párom. Nem kell, hogy egy idegen ember megmondja mit csináljak az életemmel. Bevagy skatulyázva, nő vagy, 25 felett, neked már itt az "időd"... Azt hiszem, hogy a gyermekvállalás az egyik legfelelősségteljesebb döntés. És, ha a felelősség rajtam van, akkor a döntés joga is lehessen már az enyém, megbélyegzés nélkül...

  • @noracsentes268
    @noracsentes268 6 років тому +4

    38 eves vagyok. Meg 18 eves koromban eldontottem hogy lesz gyerekem 24 evesen. 24 evesen nem ugy alakultak a dolgok hogy ezt betudtam volna vallalni aztan gondoltam raerek 30 -32 evesen aztan 32 evesen adodott alkalom arra hogy kulfoldre utaztam jobb megelhetes remenyeben es egy uj szerelemert, ami persze nem ugy alakult szinten ahogy azt elterveztem most 38 evesen mar nem erzem azt hogy nekem szuksegem lenne egy gyerekre nem azert mert nem szerettem volna hanem azert mert ha szegeny vagy es naprol napra kell elned akkor ki az a hulye aki gyereket szul azt hiszi hogy ettol majd lesz penz ruhara, iskolara, ....... stb. re? En ugy gondolom a mai napig hogy jol tettem hogy nem lett gyermekem mert nem szerettem volna ha nelkulozesben kell felnonie ha meglett volna az anyagi hatterem akkor minden gondolkozas nelkul lett volna az biztos, ugyhogy nem erzem magam ebben hibasnak, a masik meg ha nem 100% os a kapcsolatod miert szuljel hogy utanna valas meg tobb problema legyen? kinek hianyzik ez? Szeretem a gyerekeket sok ismerosomnek van es sajnalattal kell mondanom hogy van koztuk olyan aki semmiert nem adna oda senkinek a gyermeket de azt mondta hogy ha ujrakezdhetne nem szulne, nos hat erre mit mondjak, vannak olyan emberek akik jobban csalad centrikusak nekem nagyon jo gyerekkorom volt de a parkapcsolataim mint kudarcba fulladtak, szoval most sem banom hogy nem szultem. En csak azokat az embereket itelem el akik elitelnek engem es a velem hasonlo helyzetben levo noket, ne tegyetek mert nem tudhatjatok min mentek keresztul es miert dontottek ugy hogy NEM. A masik ok az hogy en nem akarok csak azert szulni egy gyereket hogy majd ha megorekszem legyen aki eltart, na en ezt tartom gusztustalannak azert csinaljak gyereket hogy ne maradjak oreg koromra egyedul ettol hanyni tudnek es meg annyi miert latni olyan sok gyermekes csaladot ahol mindenki meggyotorten nez ki szomoru, boldogtalan MIERT? talan mert a gyermek megsem olyan jo Uzlet??? Megsem leszel olyan boldog tole??? En probalom fiatalosan tartani magam es rajottem az evek soran hogy nem allok keszen a feladatra. Sajnalom azokat akik oszinten szeretnenek gyermeket es nem lehet nekik, de en csak 1% ban bantam meg hogy nincs. Csak ennyit szerettem volna elmondani. Jo egeszseget kivanok.

  • @JustanAI00
    @JustanAI00 6 років тому +6

    Külön fölidegesítem magam azon, mikor ha egy nő nem akar gyereket, akkor rögtön karrieristának gondolják, pedig a valóságban erre rohadtul nincs bizonyíték, legalábbis én még nem tapasztaltam, egy multinál dolgozom és minden rendes pozícióban lévő nőnek van már családja. A probléma a munkahelyekkel van, akik azért se akarják megoldani a rugalmasabb munkaidőt, hogy a gyereket lehessen járatni óvodába stb. Na meg persze, ahogy mondtad, ha egy nő gyereket akar, nem biztos, hogy vissza tud menni dolgozni. És ismét, ebből nem kellene kihagyni a férfiakat se! Mert neki kell gürizni majd emiatt.

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +1

      Engem is ki lehet kergetni ezzel a világból! Pláne, mikor úgy fogalmaznak, hogy egy nő csak ne akarjon karriert is meg családot is, vagy-vagy, és nyilván, ha még nincs gyereked, az azért van, mert te karrierista vagy, de értsd már meg, hogy nőként a végső cél a szülés-házasság kombó kell hogy legyen. Azért itt felmerül a kérdés, hogy a jogegyenlőség, amivel állandóan példálóznak, itt hol valósul meg? Jogilag ugyan lehet munkám is meg családom is, gyakorlatilag nőként választanom kell? Meg ne akarjak "túl sokat"? Ilyet, már bocsánat, de egy férfi mikor fog hallani?
      A karrierista hozzáállás átkozása már csak azért is hülyeség, mert igenis kell a két kereső egy családba, tehát ha "karrierem" nem is, de munkám mindenképp kell hogy legyen. Egyrészt anyagi szempontból, mert ha az egyikünk fizetése kiesik, az bizony óriásit üt a családi költségvetésen, amit a járulékok és az adókedvezmény sem tud sok esetben visszapótolni, másrészt ahogy a videóban is kifejtettem, én nem szeretném, ha a barátomon/férjemen lenne az eltartásunk súlya, mert az senkinek nem jó. Abba pedig bele se megyek, hogy milyen akár csak egy évig (ha csak annyit vagyok otthon a gyerekkel) kiszolgáltatottnak lenni anyagilag, ez igenis borít egy harmonikus kapcsolaton is. Úgyhogy igen, meg kéne oldani azt, hogy egy nő dönthessen, hogy mennyi időt tölt otthon a gyerekével, és legyen lehetősége emellett, ha nem főállású anya szeretne lenni dolgozni is, otthonról, vagy részmunkaidőben (itthon egyébként tapasztalataim szerint csak papíron létezik részmunkaidő, gyakorlatilag bejelentenek heti 20 órára, aztán elvárják, hogy dolgozzál napi 8-at).

    • @kintsugiwarrior
      @kintsugiwarrior 6 років тому

      Spoiler: A videó szerintem nagyon jól össze lett állítva és egyetértek minden egyes pontjával és szerintem teljesen a realitás talaján áll. A karrierista nő mint olyan fogalomként az 1920-as évek Amerikájában jelenhetett meg először. A legnagyobb baj hogy a férfiak miatt a valódi karrierista nő aki vagy így vagy úgy de könnyebb előrelépési lehetőséggel rendelkezik, (igen a csupaszcsiga ami a lába között van, a pirosra gélllakkozott kezecskéje és a finom rúzsozott szájacskája is ide tartozhat) rossz színben tünteti fel adott körülmények között az értelmesebb nőket. Addig amíg nem teremtik meg az anyagi javakat az általános jóléti feltételeket a középrétegnek (középrétegként fogalmazok de szerintem értitek mire gondolok, amikor azt írom hogy mindenki aki nem burzsoá vagy újgazdag) addig ne várják el egy értelmes nőtől sem hogy "Ő" (mert hogy egyének vannak nem "NŐK") mikor szeretne gyermeket a világra hozni.

    • @norah8716
      @norah8716 6 років тому

      My Comfort Zone for You
      Létezik a részmunkaidő intézménye, nem csak papíron. Nem azzal van a baj, hogy ledolgoztatják a 8 órát fele fizuért, hanem, hogy kevés munkahelyen elérhető ez az opció. Elég fos helyeken dolgozhattál, vagy az én mintám torz, de azért, ha valahol 4-6 óra, akkor az 4-6 óra tényleg, ahogy én tapasztaltam.
      Nagyon egyetértek azzal, amit írtál a kiegyensúlyozott kapcsolatról az anyagi függetlenség vetületében. Ezt a dolgot mindenki vagy a szőnyeg alá söpri, vagy kifordítva visszaokádja.."Minek akar egy nő független lenni anyagilag? Minek akar egyáltalán döntéseket hozni? Bízza csak azt a férfira és hajtsa az ő igájába a fejét, úgy van rendjén."
      Na most ez talán a legnagyobb emberiség ellen elkövetett bűntett, ami valaha is létezett. Nem kevesebb, mint az össztársadalom felét érinti. :O Hogy alakulhatott ez így ki? Mindez csak a fizikai erőfölény és a szülés miatti kiszolgáltatott évek miatt?

  • @izabellams4943
    @izabellams4943 6 років тому +7

    Koszonom, h vallaltad ezt a feladatot.. minden mondatoddal egyetertek.. parommal vegigneztuk.. szebbe tetted a napunk.. kivanjuk, h megtalaljatok a szamitasaitokat..

    • @mayerstorkgabor
      @mayerstorkgabor 6 років тому +2

      Ez így van! Ütős, velős tartalom, gratuláció hozzá!! Ez egy érzelmekkel teli, inteligensen megfogalmazott, logikusan felépített vélemény. Nekünk férfiaknak is példát kellene vennünk az ilyenfajta határozottsagból. Csillagos ötös.
      Egyébkén lányok, nem vagytok egyedül az ilyen problémákkal. Már én is szembesültem azzokkal a kérdésekkel, hogy “mikor nősülsz meg?”, “mikor lesz gyereked?” stb. Én ezeket a kérdéseket csak a párommal akarom megbeszélni!
      Azt pedig külön köszönöm, hogy megfogalmaztad, hogy a gyermek vállalásban a férfiaknak legalább 50% résznek kell, hogy jusson, és fontos a jelenlétük.

    • @izabellams4943
      @izabellams4943 6 років тому +1

      Koszonom Szivem, h megfogalmaztad bovebben!! :)

  • @Rumotaztszeretem.
    @Rumotaztszeretem. 6 років тому +2

    27 évesen saját lakással, biztos munkahellyel SEM érzem magamat anyagi biztonságban. Nincs is asszony, nő, lány.Mitől ez a bizonytalanság? Magam sem tudom. A mai korombeli "fiatalok"-ban benne van a félsz a gyerekvállalastól. Kapom is az ívet mert nincs gyerek még. Nincs az a biztonság mint régen ha nincs munkahelyed mész a másikra... Mondják az idősek hogy jajj de jó lenne fiatalnak lenni. Tessék, én felajánlom. Cseréljük. Fogadok kis idő elteltével viszakoznának 🙃

  • @laszlonedudas2320
    @laszlonedudas2320 6 років тому +4

    Mindenben egyetèrtek. Legyen mindenkinek szabad döntèse a gyermekvállalásról. Aki felelőssèget èrez, az így beszèl. Nehogy már hazafiasságból kelljen parancsszóra szülni. A hazafiasság nem azt jelenti, hogy gondolkodás nèlkül cselekszünk.

  • @Csengesz28
    @Csengesz28 6 років тому +3

    Amit itt elmondtál, annak a nagy részével egyet tudok érteni. 19 éves vagyok, most érettségizem. A továbbtanulás kapujában állva kényszerből jelöltem egyetemet, mert lövésem sincs, mit akarok kezdeni az életemmel. Annyit tudok, hogy mindenképpen államtudományi területen akarok elhelyezkedni. Amit keresek, az arra se lesz elég, hogy elköltözzek otthonról, nemhogy egy gyerek felnevelésére. Ha marad a mostani barátom, akkor én se szeretném őt kitenni a kenyérkereső szerepének, mert így is elég stresszes munkája lesz (rendészeti területen fog elhelyezkedni). Arról nem is beszélve, hogy szerintem én nem lennék jó anya és nem hinném, hogy azzal jót teszek a nemzetnek, ha egy lelkileg megnyomorított embert szülök és nevelek neki.

  • @zsanettszucs9940
    @zsanettszucs9940 6 років тому +3

    Persze állami egészségügyben szülni!? Rosszabb mint a vágóhíd. Persze magánkórházba lehet menni, potom 1,5-2 millió forintért. Kinek van erre pénze? Sok mindenben egyet értek veled.

    • @krisztinatoldi4513
      @krisztinatoldi4513 6 років тому

      Államiban nekem még SEMMILYEN problémám nem oldódott meg, pedig volt már néhány... Januárban műtötték az orromat magánban... Nem, nem az volt a gond, hogy kicsit jobbra/balra áll, hanem hosszú idők óta már semmilyen szinten nem kaptam levegőt, ezért... Nem szeretném részletezni, mennyit fizettem, viszont 1 hetet kellett várnom a műtétre, nem hónapokat vagy éveket. A doki kb mindig rendelkezésre állt, kérdés esetén telefonon is el lehetett érni utána...

  • @movarezne
    @movarezne 6 років тому +3

    Kezd nagyon hasonlítani ez az ország Gileadra A szolgáló lány meséjèben! Jézusom 😫 ! Igazad van maximálisan! Egy gyermek anyukája vagyok és mégis maximálisan egyetértek veled!

  • @brendajones8312
    @brendajones8312 5 років тому +2

    Hello! Csak most néztem meg a videódat. Eggyet értek veled mindenben. Ne más döntsön hanem mi. Nem mellesleg a barátok, kollégák, és a család is szereti pesztrálni a fiatalokat. De ha baj lenne hirtelen senki nem ér rá. Persze ismerek jó példákat is. Ahol a 3 generáció eggyütt él, mert lehetetlen lenne másképpen megoldaniuk.

  • @alexandramihok3179
    @alexandramihok3179 6 років тому +5

    Minden egyes szavaddal egyet kell hogy értsek Eszter.

  • @claudiaalexandravincze845
    @claudiaalexandravincze845 6 років тому +3

    Köszönet ezért a videóért, jó volt végre egy őszinte véleményt hallgatni youtube-on :) Ezenfelül remek lenne az is ha végre leküzdené az ország, hogy a politikáról nem illik beszélni, és ha felszólalsz, kiállsz és elmondod a véleményedet leintenek, hogy inkább hallgass.. nagyon bátor dolog volt ez Tőled :)
    A gyermekvállalás 2 ember magánügye, és jó lenne ha végre ezt tiszteletben tartaná mindenki, a kormányunk meg főleg. 20 éves vagyok óvónőnek tanulok és még 30 éves korom előtt szeretnék szülni. Hogy ebben mi fog megakadályozni?
    - Az a röhejesen alacsony fizetés, amiből még magamat sem tudom majd eltartani, a bankban meg körberöhögnének ha erre a fizetésre kérnék hitelt, hogy legyen saját lakásom.
    -Az egészségügy undorító helyzete, de ezt már kifejtetted
    -Az oktatás. Párom is pedagógus, szóval nap mint nap hallom a jobbnál jobb történeteket. Nem akarnám hogy a gyerekeim is ebben a rendszerben szenvedve menjenek tönkre. Nem akarom, hogy agymosott birkák módjára lépjenek ki az iskolából érettségi után. Nem akarom, hogy még 18 évesen se tudja hogy miben tehetséges, miben nem és mi szeretne lenni ha nagy lesz.
    Párom is és én is, illetve még rengeteg ember a környezetemben van azon az állásponton, hogy szeretnének el menni erről a helyről. És akárhányszor felmerül a kérdés, hogy miért, a válaszuk mindig ugyanaz: 1. Politika és csak a 2. 3. 4. helyen áll a gazdaság, egészségügy és oktatás. Furcsamód még senkitől sem hallottam, hogy a kalandvágy miatt költözött volna ki végleg külföldre.

  • @mankatube
    @mankatube 6 років тому +10

    Leendő pszichológusként és fiatal, tartós párkapcsolatban élő nőként köszönöm neked ezt a videót. Minden szavával egyet értek! :)

  • @krisztoballit
    @krisztoballit 6 років тому +3

    Szia Eszter! Csak véletlenül akadtam a videódra. Nagyon jól összerakott, szépen megfogalmazott, összeszedett lett. Csak egyetérteni tudok az általad elmondott dolgokkal. Jó hogy elmondtad, szükség van rá hogy beszéljünk a témáról. Sok boldogságot kívánok Nektek.

  • @standlast6143
    @standlast6143 3 роки тому +1

    Engem nem zavar hogy te nem akardz gyereket. Annyi az egész hogy nem akarnálak barátnőnek-feleségnek , mert hodszú távon (2 éjszakánál több) nem jönnénk ki jól. Kb semmiben sem értünk egyet, de érdekes hallani más véleményeket.

  • @owoman
    @owoman 5 років тому +2

    nagyon igazad van... Elszomorító ahogy lenézik a 30 év feletti nőket aki még nem szült..

  • @GalaXisJoe
    @GalaXisJoe 6 років тому +4

    örülök, hogy megtaláltalak! Jól beszéltél! NEM találtam fogást rajta, pedig én kekec vagyok ám! Tetszik, hogy ilyen akkurátus maga! ;) Nézem a többi cuccod is. Ha ilyen érdekes mind, akkor nagyon puszillak! :) 42. vok, gyermekimádó & boldogtalan gyermektelen vok. Jó volt hallgatni téged!

  • @sandornoemi7558
    @sandornoemi7558 6 років тому +28

    Csak igazságot mondtál és jól teszed hogy a barátoddal döntesz a szülésről!! IMÁDLAK!!😀

    • @coco8722
      @coco8722 6 років тому

      Ha fejlődéslélektant ismeri, akkor nem mond olyat, hogy szülésen kívül az apa is lehetne anyai szerepben.

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +10

      R T Nem is mondtam olyat. Azt mondtam, hogy nincs olyan feladat a gyerek körül (pelenkázás, iskolába vitel, fürdetés, etetés stb.) a szülésen kívül, amit az apa ne tudna megcsinálni. Szó nem volt itt az apai vagy anyai szerepek helyettesítéséről. A pelenkacsere nem egy szerep, hanem egy tevékenység.

  • @csiiigalia9393
    @csiiigalia9393 6 років тому +11

    Nem szokásom kommentelgetni, de most muszáj! Köszönöm a videót, kötelezővé tenném mindenki számára! Férfiaknak és nőknek egyaránt, mert szuperül összefoglaltál minden lényeges kérdést, fiatalon is nagyon jól látod a dolgokat és fantasztikus, ahogy gondolkodsz a témáról. Sajnos nem minden nő ennyire magabiztos, pont ezek miatt az idióta elvárások/sztereotípiák miatt elbizonytalanodnak és nem egy ismerősöm van, aki vállal gyermeket, majd utána jön rá, hogy valójában nem az ő belső vágya volt ez, vagy nem épp most, hanem akkora külső nyomásnak van kitéve, mert csak így "lehet Nő a Nő", hogy már tudat alatt is ez motoszkál bennünk... Ilyen alakod legyen, úgy dolgozzál, háztartást vezess, SZÜLJ! Szóval igen, merjük magunkat felvállalni, ismerjük magunkat és egymás között se legyen az mérvadó, meg alapkérdés, hogy miért van, vagy nincs gyermek.
    A másik, a szülési kedvet erősítsük... ja, de hogy ki neveli fel a gyereket, vagy hogy nő fel az a gyerek, az már nem számít, mert a rendszer ugye úgy működik, hogy szüljél, de abban a pillanatbanahogy ezt megtetted, húzzál vissza dolgozni. Szomorú, de ez van. Strigulákat húznak, meg népességszámról beszélnek, adatokról...az emberi tényező, az hogy mi jó egy gyermeknek, hogy kellene felnőnie ahhoz, hogy valóban később a társadalom értékes tagja legyen-hiszen a gyermek a jövő- az nem kérdés. Csak legyen.
    Még egy kis személyes: Én harmadik gyermekemet várom jelenleg és egyszerűen fel vagyok háborodva, el vagyok képedve azon, hogy az emberek többsége bárminemű kérdés/gratuláció/beszélgetés nélkül simán elsőként a következő kérdéssel állnak az arcomba: Na, a CSOK-ra hajtotok? Építkeztek, vagy házat vesztek? Szerintem ez legalább annyira sértő, mint a miért nincs kapcsolatod/gyereked ennyi idősen típusú kérdések! Gyereket nem ezért vállal az ember! És nem, nem tudom igénybe venni, de gyerektervezésnél még csak fel sem merült ez köztünk párommal, mint lehetséges ok egy harmadik gyerekre....Még egyszer köszönöm a videót, hiánypotló nagyon!
    #szülökhaszeretnék

  • @orsolyaszigethy1547
    @orsolyaszigethy1547 6 років тому +7

    Szia . Elképesztően sokkolt ez a videó, és jó értelemben, mert megfogalmaztál olyan gondolatokat, amelyek a mi fejünkben is megfordultak már, mint jövőkép, szülőség, párkapcsolat, és Romániában sem megfelelőbb ez a helyzet sok sok esetben.
    Sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen anyagi körülményeket biztosítsunk az utódoknak, mert ha lesznek akkor kettő lenne a jó (persze Erdélyben a négy kellene legyen az optimális). Ott van az albérlet kérdés, hatalmas magasságokban, Kolozsváron is annyiba kerül egy ingatlan mint Pesten, de itt még infrastruktúra sincs. Csak egy példa: gyerekét egyedül nevelő anyuka fogjuk rá, jól keres, de hitele van mert lakást, kocsit kellett vennie a válás után, vagy a kocsit megtarthatta nem tudom. Szászfenesen lakik, külvárosnak felfogható. A gyerek Kolozsváron jár magánoviba, mert az anyukája dolgozik, nincs aki vigyázzon rá, ott meg magyar gyerekek közt lehet, ahol ennyire kisebbség van, ott sok embernél ez is számít. Kedvencem az új törvény, miszerint a gyerek járjon a lakóhelyéhez legközelebbi iskolába, szóval a belvárosban ahol a magyar gimik vannak, én nem tudnék beköltözni, szóval innen már csak elmegyek, és nem itt szaporítom a magyarokat, mert lehetetlen. Az ingázás min. napi 2 óra autóutat és dugót jelent, ahol nem tudnak csinálni semmit, és még csak a tömegközlekedés sincs jól kiépítve.
    Ki akar ilyen helyen családot.? Ha nem örökölsz ingatlant akkor niincs biztosítva a lakhatásod, és abban nem hiszek, hogy egy udvaron éljen több generáció, mert nekünk szükségünk van az intim térre is, hogy ne legyen súrlódás. Ha az mind biztosított, és nem kötöd le magad hitelekkel, amit egyre többet látok, akkor már jöhet.
    A másik kérdés: mégiscsak az én testemről van szó. A barátommal beszéltünk erről is, és az ő megfogalmazása szerint ebbe is csak akkor érdemes belevágni, ha sem az én sem a születendő gyermek épsége nincsen kockáztatva, ergó, ha már túllépem a harmincat, vagy nagyon közeledek hozza, az összes létező vizsgálaton végigmegyünk, és ha azt mondják a dokik, hogy oké, ami nem szavatol túl sokat mégsem, akkor esetleg merünk. És ha nem szülök, de a feltételek megvannak arra, hogy legyen gyerekünk akkor amellett döntünk, amiről keveset hallani, az az örökbefogadás, mert tudom, hogy ha megvan a kötődés, és a szeretet, akkor nem számít a vérségi kötelék, és ez a lényeg.
    Erről meg eszembe jutott az, hogy sokan azt szaranyázzák, aki megszül egy gyereket, de nem akarja megtartani, mert nem tudja felnevelni, szerintem ez iszonyú nagy kín így is, de megadja a lehetőségét annak, hogy a gyereke esetleg máshol sokkal boldogabb lehet. Ugyanakkor aki beleszüli a gyerekét a nyomorba, szerintem sokkal rosszabbat tesz, szóval, lehetne mit boncolgatni, de igen, egy gyerekhez is két kereső szülő kell, szóval ne akarjanak kvóta szerint 3-4 gyereket / nő. Engem ez az egész a kommunista Romániára emlékeztet, amikor is nem volt születésszabályozás, és a legtöbb esetben a nem kívánt gyerekek, akik a mai dolgozó, középkorú felnőttek, mocskos, állami árvaházakban kötöttek ki.
    Bocsi, hogy hosszú voltam de ez egy generációs probléma, és a családunkat is érintette (nagyobb lakás + hitel + egy munkanélküli szülő) amit csak kiskamaszként éltem át, szerencsére vége lett, de nem akarom még egyszer végig élni. Szóval, ha ez nem is egy globális probléma, Kelet Európát még mindig érinti.
    Egy barátnőmmel is beszéltem erről, ő meg a párja úgy döntöttek, nyakukba veszik a világot és külföldön dolgoznak a félretett pénzt meg itt forgatják be egy ingatlanba. Sokan így csinálják, de ez nem mindenkinek jön össze, így nem lehet okolni senkit azért, hogy van józan esze, és mérlegelni, és súlyozni tud a lehetőségei között. Csak ennyi.

    • @orsolyaszigethy1547
      @orsolyaszigethy1547 6 років тому

      Már bocs, de miért is? Nem értem ezt a rosszindulatú megjegyzést.

    • @orsolyaszigethy1547
      @orsolyaszigethy1547 6 років тому +2

      Nem értettem a megfogalmazást. Igen, szeretnék szülni, de nem most, és nem így. 24 leszek idén. Van még időm, de azért 2-5 év alatt nem leszek még anyagi biztonságban, még akkor sem, ha a párom jól keres. És igen, félek kitenni magamat és a családom annak, hogy mi fog történni. Ha te esetleg családban élsz, van feleséged és gyerekeid akkor nyugtass meg, hogy nem kell mitől tartanom, tartanunk. Nem szeretném, hogy elmenjen mellettem az élet, de nem szeretnék csak úgy élni bele a világba, hogy majd lesz valahogy.

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +8

      Szia!
      Fú, nagyon sok nagyon fontos témát említettél, igyekszem mindegyikre reagálni valamit.
      Először is, köszönöm, hogy leírtad, mi újság Romániában a helyzet ezen a téren, sajnálom, hogy ott sem feltétlenül jobb, ráadásul egyéb kérdések és tényezők is belépnek a képletbe, ami mondjuk itthon nem jellemző.
      A generációs együttélésben én sem hiszek. Több helyen olvastam, hogy az mennyire egészséges, mert hát régen is így éltek az emberek... Na ja. De azért éltek így, mert nem volt másra lehetőségük. Kizárt dolognak tartom, hogy ne legyen súrlódás (esetemben akár komoly konfliktus), a generációk együttélése alatt (nagyon zárójeles mondat, hogy nekem együttélés nélkül is sikerül agybajt kapnom bizonyos rokonok bizonyos beszólásaitól, ha még együtt is kéne élnem velük.... hát.... annak nem lenne jó vége). Ráadásul arra mindenkinek szüksége van, hogy megválogassa, hogy kikkel él egy közösségben, egy háztartásban, ha ezt nem tudja megtenni, annak komoly következményei lehetnek.
      Az örökbefogadás egy gyönyörű dolog. Erről érdekes módon elfelejtkezik az állam, hogy itthon mi lesz azokkal, akik bekerülnek a nevelőintézetekbe, hogy ők milyen esélyekkel indulnak, hogy ott mekkora a korrupció stb. Azzal érdekes módon nem törődik senki, pedig lehetne arra is biztatni az embereket, hogy válasszák az örökbefogadást, mondjuk az egy másik téma, hogy mennyire nehéz dolga van itthon a bürokráciával annak, aki erre adja a fejét.
      Nagyon kivagyok attól a dumától, hogy megszületni a legnagyobb áldás, mert sajnos ez nem igaz. Nagyon sok olyan - az átlagember számára elképzelhetetlen - helyzetet lehet felsorolni, amiben a gyereknek nagy szenvedés, hogy megszületett. A nyomorba való beleszületés is szörnyű, de abba belejátszik az is, hogy Magyarországon még mindig prüdériában és tagadásban élünk a szexualitást illetően, nincsenek rendes felvilágosító órák, nincsenek óvszerautomaták az iskolákban, így egy csomóan a fiatalok azt se tudják, hogy annak, hogy szexelnek milyen következményei lehetnek vagy tele vannak téves információkkal, mert senki nem mondja el nekik. Ezen a problémán egyébként több szervezet is dolgozik, de az államhoz fordulva folyamatosan lepattannak az ezt célzó intézkedések "a 13 évesek még nem szexelnek-minden a legnagyobb rendben" falról. Messzire mentem, de igen, előfordulhat, hogy fiatal, kevésbé szerencsés körülmények között élő lányoknak úgy születik gyerekük, hogy nincs miből gondoskodni róluk, ami tovább rontja a saját helyzetüket (pl kimaradnak az iskolából), és így a gyermeküknek se nagyon lesz remény a jó életre, mert meghatározó, hogy miben szocializálódunk.
      Az a gond, hogy én nagyon tartok attól, hogy ez a kormány is afelé tart, hogy korlátozni fogja a születésszabályozást így vagy úgy. A fogamzásgátló így is luxus dolog, baromi drága, nem mindenki engedheti meg. Ami ennél is nagyobb baj, az az óvszer, ami szintén nem könnyen elérhető bárki számára, és nem is feltétlenül olcsó, pedig nem csak a terhesség ellen véd.
      Köszönöm a kommentedet, remélem mindenre válaszoltam!

    • @orsolyaszigethy1547
      @orsolyaszigethy1547 6 років тому +2

      Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál a felvetett gondolataimra a videó kapcsán. Nagyon jól esett.

  • @HUNCSA1
    @HUNCSA1 4 роки тому +2

    Szia! Én egy barát neve alatt írok.Nő vagyok. Nagyon köszönöm, hogy szót emeltél ebben az igen fontos, de sokak által elbagatellizált témában. Jó az ok fejtés és basszus, VÉGRE VALAKI KIMONDJA!!! Csak így tovább!

  • @attilaszakacs9912
    @attilaszakacs9912 6 років тому +2

    Hűha!!! Le a kalappal!! Egyetlen szót sem tudok és nem is akarok cáfolni!! Logikus érvek és ellenérvek!! Ne éljünk már a múltban"hogy bezzeg az én időmben "... Annak a korszaknak vége van... Gratulálok a videóhoz!! Szuper!!!

  • @csabaszferle2017
    @csabaszferle2017 6 років тому +2

    Fuhh, ennyi hozzászólást még nem láttam! Légyszi, ezt is olvasd el! :)
    Nem az a baj, hogy a nők nem szülnek, hanem az, hogy meghalunk. Minden kutatásra szánt pénzt a genetikára és a nanotechnikára kellene rátolni! Én le akarok szállni erről a futószalagról!
    Idézek a videóból: "Ma Magyarországon hogyha egy nő gyereket szül, akkor egy létbizonytalanságba taszítja magát, ugyanis totálisan kiszolgáltatott lesz a férjének, párjának..."
    Ez nem csak itt és most, hanem mindig így volt! Az egyik fontos különbség az a mai modern és a régi természetes világ között, hogy régen a gyermek áldás és segítség volt a mindennapi életben; ma pedig időrabló, hátráltató tényező. Nincs semmi baj a mai nőkkel és férfiakkal, egyszerűen a rendszer beteg!
    A videó alatti írásra egy nagy lájkot adok, kis Hölgy! Kívánom, hogy jól alakuljon az életed!

  • @hedaaa.
    @hedaaa. 3 роки тому

    Én hallottam egy esetet, mikor a nő szült, és minél hamarabb, amint lehetett ment dolgozni, mivel jobb volt a fizetése, mint a férjének. Most gondolj bele milyen érzés....kiráz a hideg. Azt hozzá teszem a férfi maradt otthon, ezért mindenki kinevette őket. De miért? Azért mert gondoskodnak gyermekük jövőjéről? ( Szerbiában élek, és ha van jó fizetés meglehet élni belőle épp hogy. Nem azt mondom, hogy nem kell féretett pénz de értitek)

  • @ametiszt7995
    @ametiszt7995 6 років тому +3

    Ez nagyon király lett. :) Összeszedett...És sajnos igazad van. Én egyelőre még nem döntöttem el, hogy akarok-e gyereket, és én leginkább az iskolai évektől félek. A tanulásban valóban túl szigorúak, de ha valamelyik osztálytársa zaklatásba, gúnyolódásba kezd, és esetleg rettegésben tartja a gyerekemet... Nos, az ellen biztosan nem tesznek semmit a tanárok. Sajnos.

  • @anettdorka
    @anettdorka 5 років тому +1

    Végignéztem és a kommentekbe is beleolvastam. Szerintem aki akar gyereket, az talál rá módot, aki nem akar, az talál rá kifogást. Aki azt mondja, hogy ő szegénységben nőtt fel, és nem akarja, hogy a gyereke is abban nőjön fel, nem dolgozta fel a gyerekkori traumáit, amit a szegénység okozott. Van olyan gyerek, akit traumatizál a szegénység, és van akit nem. Esetleg a szülője őt hibáztatta, hogy neki szülőként mennyi áldozatot kell hozni emiatt. Ez rossz szülői mentalitás, pedig nagyon gyakori. A gyerek ajándék, a szülő tudta, hogy áldozattal fog járni a felnevelése, szemétség ezért a gyereket hibáztatni, nem volt kötelező szülni. A gyerek nem tartozik a szülőnek semmivel, mert nem ő akart a világra jönni, hanem a szülő döntött úgy, hogy világra hozza. Ha támogatja idős korában, támogatja, ha nem, nem. Nem kötelező. A szülőnek kötelessége viszont szeretetben felnevelni a gyereket, és mindent megadni neki, ami a boldogságához szüksgées, mert annó az ő szülője szintén így tett. De pl. egyáltalán nem köteles a szülő iPhone-t venni a gyereknek, csak mert az osztálytársaknak is van. Nagyon sok mindenkit csúfolnak, nem mindenkit azért, mert szegény. Ismerek olyan fiatalt, aki amiatt hibáztatja a neki mindent megadó, dúsgazdag apukáját, mert az kevés időt töltött vele gyerekkorában, mert a vállalkozásán dolgozott, hogy a fiának mindene meglegyen. A gyerekek is találnak ezer okot a szülők hibáztatására, és a szülők is a gyerek hibáztatására. A szüleinktől örökölt mintát visszük tovább, vagy annak a szöges ellentétét, ami szintén nem jó szélsőség. Másokat hibáztatunk ahelyett, hogy önmagunkon változtatnánk. Ez egészen addig folytatódik, míg el nem fogajduk a szüleinket és a gyerekkorunkat olyannak, amilyen. Amikor ez elérkezik, akkor természetes módon születik meg a gyerek iránti vágy, férfiban és nőben egyaránt. Szerintem aki egész életében nem akar gyereket, az egész életében nem dolgozza fel a gyerekkori traumát, és nem akarja "újra átélni" a gyerekkorát a saját gyereke sorsát nézve. Az emberek anyagi helyzete, az egészségügy, a politikai életben zajló megfélemlítés, manipuláció számomra is megdöbbentő. Mégis, aki akar, az meg tudja oldani, hogy minden oké legyen, és nem esik nehezére lemondania pénzről, szabad időről, stb, cserébe ismerek jól szituált, külföldön élő párt, akik csak egymásnak, a munkájuknak és az utazásnak élnek, ez az ő döntésük.

  • @Zoltan678
    @Zoltan678 6 років тому +4

    Úgy gondolom megint a tipikus példáját láthatjuk annak, ahogyan egy laptopja mögül a világot szemlélődő ifjú hölgy globális kérdésben lokálisan foglal állást. A cikk írója globálisan a magyar nőkre nézve (valószínű statisztikai adatok alapján vont le következtetéseket). Ugyanígy a miniszterelnök globálisan a magyar nőkhöz szólt, ezzel még természetesen nem zárja ki azt, hogy te eldöntsd, hogy mit gondolsz a kérdésről és azt is tudja, hogy férfiak is kellenek a gyermek vállaláshoz. Természetesen a saját véleményedet mondod el és ezt értékelem, hogy kihangsúlyozod. Az viszont nem ártott volna ha mondjuk megnézel pár közvélemény kutatást, statisztikát a témával kapcsolatosan. Hidd el, hogy nagyon sok nő van Magyarországon aki nem tud azonosulni azokkal a gondolatokkal amiket te mondasz. Attól még el tudom fogadni, hogy te így gondolod, viszont nem értem, hogy téged miért frusztráltak azok a cikkek amikben mások más véleményt képviselnek.
    Vannak-e Magyarországon olyan nők, akik nulla érettséggel rendelkeznek 30 évesen, romba van az önbecsülésük és az önértékelésük? Igen. Ezeknek nagy része igenis jelen van a közösségi médiában. Nézd meg a témába vágó statisztikákat, közvélemény kutatásokat és rájössz, hogy igen.
    Van olyan nő Magyarországon aki 30 éves korára kemény, tisztességes áldozatos munkával és tanulással, pro aktív módon egy több száz milliós vállalkozást épített fel és közben egyedülálló anyaként gyerekeket nevelt? Ja és egyedülálló anyukaként egyedüli keresőként kezdte építeni a vállalkozását úgy ahogy tudta. Igen létezik. Természetesen a többsége nem keres elég pénzt és ha jó jövedelme van is, fogalma sincs a hatékony pénzkezelésről ezért gyakorlatilag nulla a megtakarítása. Könnyű minden felelősséget másokra lőcsölni, mert attól nem érzed rosszul magad, de egy fikarcnyit sem fogsz előre lépni.
    Nekünk két gyermekünk van és sosem néztem a gyerekeimet olyan lényeknek akiknek a létezését az határozza meg, hogy én anyagilag mikor tartok ott ahol szeretnék.
    Vannak-e nők akik megbánták, hogy nem vállaltak gyereket? Természetesen. Férfiként is találkozom nem egy nővel aki negyvenen túl ébredt fel, hogy a komolynak vélt hosszabb, rövidebb párkapcsolataiból egy sem bizonyult "igazinak", aztán eszébe jut, hogy csak jó lett volna gyermeket vállalni, nem dolgozni annyit stb. stb.
    A gond az, hogy férfiak, nők elfelejtenek felelősséget vállalni. Lehetsz laza kapcsolatokban hosszabb-rövidebb ideig Tinderrel vagy anélkül kötöttségek nélkül. Lehet szex gyerek nélkül, lehet szerelem házasság nélkül, hűség nélkül, még teherbe is lehet esni úgy, hogy nem szülsz gyereket hiszen ott az "elegáns" és diszkrét megoldás erre is.
    Úgy gondolom a miniszterelnök olyan nőkkel szeretne tárgyalni akik teljes felelősséget vállalnak az életükért.
    Akik belátják, hogy az anyaság elsősorban áldás és nem valami nyűg, nem valami megalázó és borzasztó dolog amit a nők "bevállalnak." Akik tudják, hogy egy gyermeket vállalni nemcsak anyagi kérdés.
    Az idősek példáját ma "trendi" elvetni, de ők még tudtak felelősséget vállalni, felnőtt módjára viselkedni. Megházasodtak és hűségben kitartottak egymás mellett jóban-rosszban. Ezt a "kiszolgáltatottságot" kölcsönös szeretetnek és tiszteletnek nevezték. Képesek voltak lemondani azért, hogy a gyerekeiknek biztosítsák azt amire szükségük van.
    Olyan dolgokkal kellett megküzdeniük amikről neked, a laptopod, kamerád mögül fogalmad sincs. Éhezés, háború, szeretteik elvesztése a háborús helyzetek miatt, betegségek amikre nem volt gyógyszer, vagy éppen orvos hiánya. Ilyen körülmények között olyan gyermekeket neveltek akik anyagiakban talán nem jártak annyira elől, de jellemben biztos lehetsz benne, hogy sok "mai gyereket" lepipálnak.
    Ma pedig, amikor a lehetőségek országában élünk, olyan jólétben amiről sok generáció álmodni sem mert, ahelyett, hogy megragadnánk a lehetőséget és változtatnánk az életünkön, inkább másokat hibáztatunk. Nem csoda, hogy aki a problémákra fókuszál nem látja a lehetőségeke. Aki pedig a lehetőségekre, könnyen átlép a problémákon. :)
    Ne vállaljanak gyermeket olyan nők akik az anyaságot nyűgnek tekintik, akik nem tudnak felelősségteljes döntéseket hozni az anyagi helyzetüket, párkapcsolataikat tekintve és akik a karriert fontosabbnak tekintik, mint az anyaságot.

    • @enchantedojou8491
      @enchantedojou8491 5 років тому

      Zoltán Tencut Azt honnan tudná egy nő, hogy az anyaság nyűg-e, ha még nincs gyermeke? Az alapvető félelem a megfelelési kényszer miatt a normális férfiakban is megvan. Egy normális ember nem akar rossz szülő lenni, és ha realista, nem pedig egy felhők felett járó optimista, bizony benne van a félelem a pakliban.

  • @filmeshobby7476
    @filmeshobby7476 6 років тому +2

    Neked Teljesen Igazad van, és bátor vagy, mert ezzel a videóval az állam figyelmét is felkeltetted. Ilyenkor szokott jönni a NAV, TEK, vagy majd kapod a Soros bérenc jelzőt. (nem merültem bele a kommentekbe) Gratulálok a videódhoz, a bátorságodhoz, Maximálisan igazad van! Minden tiszteletem a tiéd! gratula! ( egyébként a diák hitelt 1998 -2002 között az akkori Orbán kormány találta ki.)

  • @enikovolner-pinviczki6511
    @enikovolner-pinviczki6511 6 років тому +6

    #szülökhaszeretnék
    Teljesen egyetértek veled!

  • @annasz7782
    @annasz7782 6 років тому +9

    Azért örülök, hogy én még nem az állam tulajdonában állok:D

  • @ohaoha3737
    @ohaoha3737 6 років тому +3

    En nem tudom hogyan gondolta azt a pontot amiben az all, hogy a noknek minden adott a tanulas karrier stb. Most tenyleg repuljunk vissza nem tudom hany evet es tartsunk megint ott, hogy a noken semmi lehetoseguk es egyetlen jovokepukha a szules mert ugy majd lesz egy ferjuk aki varhatoan a gyermek adas miatt eltartja oket? Ehhez jon az hogy ez nem biztos vagy nem kivitelezheto. Teljesen egyet ertek veled szinte minden teren.

  • @evaszabo7067
    @evaszabo7067 10 місяців тому +1

    Most találtam rá a csatornára és mennyire jó, hogy rátaláltam.🎉

  • @rolandrocskar2561
    @rolandrocskar2561 6 років тому +3

    Udv. Ez egy tenyleg igazan kenyes tema, ambar sikerult eleg komplex modon osszefoglalnod a legfobb problemakat. Az anyagi biztonsag kelloen sulyozza a kerdest es hat csunya vagy nem csunya dolog, kihatassal van mindenre, amit felsoroltal. Erdemes azonban a tarsadalmi oldalarol is nezni a kerdest, ami persze ertheto okokbol nem lett kivesezve, mert csak ez a tema akar egy napos vidi is lehetne.
    A kivel kerdes is meglehetosen fontos (bocsanatot kerek elore is, erosen sarkitok) egy pava gyerekkel, akinek a belott sero megeloz minden valos erteket vagy egy plazacicaval, akinel ugyan ez a helyzet, nem igazan ez a fo tema.
    A telefon nyomogatosdi pedig sokkal nagyobb gond a gyermekvallalas utan, mint elotte (a helyette dolgot nem is ertem, ez eleg beteg pont volt azon a listan). Rengeteg olyan anyukat latni, aki a gyereket, vagy a babakocsit ugy vonszolja az utcan, mint egy borondot mikozben telo a kezben es pont mindegy minden, kiveszo felben van a "nezd ott egy madar" vagy "nezd csak, ott van Sarika a tuloldalon" tipusu kommunikacio es csak "degeneraciot" nem is tudom, nevelnek? Na az ilyen paroknak a gyermekei vajon mit tanulnak a szuloktol? Max a facebook webcimet. Szoval igen, a kivel is eleg fontos tema.
    Aztan ugye 2018... modern tarsadalom. Valoban, csak Magyarorszagon hianyzik a komplett hatterintezmenyrendszer. Persze nem az epuletekre ertem ezt. Hiszen talalkozunk ingatlanokkal melyekre Ovoda meg Iskola tabla van kirakva, de ezen helyeken nem sok jo dolog tortenik a csemetekkel, jobb esetben a tulterhelt dolgozok nem a mi gyerekunkon vezetik le a feszultseget melybol egyre tobb jut. Kesobb persze suli, ahol pont a logikus es kritikus szemleletmodot helyettesitik bemagolando es sok esetben felesleges dologgal, ergo bologato droidokat nevelnek es kompetencia tesztekkel nezik, milyen szepen tud az illeto bemagolni egy matek egyenlet levezetest, mert az csak ugy jo es nem kell tudnod miert van az ugy ahogy. Szuleszetekre pedig nem ternek ki.
    Mindennapi elet. Ez erdekesebb. Pont a fentiekbol kiindulva, ugye mit hozunk otthonrol, mire tanitanak minket a szuleink, mit kapunk az oktatasi intezmenyektol, ezekbol all ossze egy minta, amit mi adunk majd tovabb. Jelenleg ez a legtobb esetben ugy fest, hogy anyu otthon van a gyerekkel, apu dolgozik, ami igen, jelentos anyagi kihivasok ele allitja a csaladot és hatalmas feszultseget kepes teremteni az amugy sem egyszeru helyzetben. Amikor pedig eljon az este es otthon a csalad, apunak nincs energiaja a gyerekre , de mar anyunak se sok, mert ameddig apu lehuzta a munkaidot 8-10-12 orat, ki mennyit, addig anyu 0-24-ben neveljen gyereket. Lehetetlen. Ez pedig szeteso csaladokat eredmenyez.
    Szoval igen, a megoldas resze ott indul, hogy legyen egy hely, ahol a gyerekem minden teren biztonsagban van, normalis ovoda-iskola. El tudjon helyezkedni mindket szulo, hogy ne legyen felesleges stressz anyagiak teren es itt nem 7es BMW-re gondolok termeszetesen. A kiegyensulyozott csaladi elet alapjai hianyoznak eleg erosen es ennek minden hatulutoje a szulok vallat nyomja, majdhogynem egy tarsadalmi teszt is lehetne, mennyit birnak meg el, de nem csinalok ebbol izlestelen trefat, inkabb legyen egy tulelo show. Tessek vallalj gyereket. Aki nem felelotlen az 100x meggondolja....

  • @jlc9153
    @jlc9153 6 років тому +6

    25:10 ahj de egyetértek..

  • @brigittapap
    @brigittapap 6 років тому +3

    Szia
    Nagyon nagy dolog hogy te erről tudtál beszélni. Örülök neki, hogy te fel tudod vállalni az álláspontod és, hogy beszéltél ezekről a fontos dolgokról.Mindenben egyetértek veled és szerintem is a mi és a párunk döntése, közösen ez a dolog, hogy mi szeretnénk e ebben az országban gyereket vállalni vagy sem.
    Én még csak 18 vagyok de mér mindjárt 5 éve vagyok együtt a barátommal és már beszélgettünk nemrég erről is és mivel én jővőre érettségizek és nem szeretnék továbbtanulni gondolkoztunk azon hogy hogyan tovább de semmi ötletünk sincs sajnos. Tisztában vagyunk azzal hogy itt Magyarországon nem a legjobbak a megélhetőségi lehetőségek,mivel a párom már dolgozik.Már csak remélni tudom hogy találunk majd egy jó megoldást.
    Olyan jó látni hogy te ilyen komolyabb témákról is beszélsz.Örülök hogy nézhetem a videóidat. Imádom a gondolataidat a kreativitásod és a véleményeidet is.
    #szülökhaszeretnék

    • @eszter_virag
      @eszter_virag  6 років тому +1

      Szia!
      Nagyon köszönöm a kommentedet, a véleményedet, örülök, hogy tetszik a komoly téma.
      Sajnos mi annak ellenére, hogy van munkánk és van hol laknunk is, sem látjuk a jövőt jelenleg itthon, nem vagytok ezzel egyedül. Nagyon nehéz kérdés ez, és nagyon nagy dilemma, ezért sem szeretem, amikor arra sarkítják a külföldre költözés lehetőségét, hogy az a "könnyebb megoldás", mert aki valaha, mélyen elgondolkozott ezen, az tudja, hogy ez nem igaz. Ahogy azt sem szeretem, mikor azzal jönnek, hogy "kint sincs kolbászból a kerítés", miközben senki nem mondta, hogy abból van, viszont ott van lehetőség ugyanezzel a kemény munkával, amit itthon is csinálunk felépíteni az évek alatt valamit. Szerintem bárhogy is döntötök bármilyen kérdésben, próbáljátok kizárni mások véleményét, károgását a fejetekből, és igyekezzetek csak ti kommunikálni róla, hogy tényleg a saját döntéseiteket hozzátok meg, sok utánajárással. Ne mások félelmei tartsanak vissza.

  • @martiballa210
    @martiballa210 6 років тому +2

    Mintha minden szavad az èn szàmbòl jött volna! Èn màr 6 ève lakom Svàjcban,de a gyermekvàlalàsban itt is,nekünk külföldieknek is nehèz a döntès.DE!Haza nem mennèk soha èlni!!!Inkàbb itt , Mint otthon a kilàtàstalansàgban!!!

  • @laszloszikra6320
    @laszloszikra6320 4 роки тому +2

    Globálisan az a helyzet, hogy a mennyiség nő de a minőség csökken! A genetikai hibák szaporodása az utódokban legalább akkora probléma mint a klímaválság!

  • @V.Kriszta
    @V.Kriszta 5 років тому +2

    Annyira igazad van! Teljesen így gondolom ezeket én is. A cikk pedig bicskanyitogató, külön gratula, hogy ilyen higgadt tudtál maradni.