Találkoztam ilyen s olyan cigányokkal is - Élet a mátészalkai romatelepen

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 23 сер 2024
  • Morvai Krisztina 2014 októberében a mátészalkai cigánysoron járt. Látogatásának s az arról készült filmnek fő tanulsága : az emberi méltóság szerves része, hogy vannak választási lehetőségeink a saját életünkkel s szeretteink életével kapcsolatban, s van erkölcsi, emberi felelősségünk is sorsunk alakításában. A cigányság helyzetének megváltoztatásához szükséges lenne annak egyenes és világos kimondása, hogy mindez a roma emberekre is igaz, az ő sorsuk sem független saját döntéseiktől, saját felelősségvállalásuktól, ők sem teljességgel kiszolgáltatottak másoknak és a szerencsétlen körülményeknek. Az ezzel ellentétes üzenet nem "cigánybarát", nem is "jogvédő", hanem infantilizálja, illetve erkölcsileg másodosztályúnak tekinti a cigányokat, akik "alkalmatlanok arra, hogy saját életüket a kezükbe vegyék". Vannak, akik Kelet-Magyarországon, a cigánysoron is képesek és hajlandóak - erőfeszítések árán - méltóságban élni, s vannak, akik nem. Fontos lenne, hogy a cigányság példaképei és vezetői az előbbiek közül kerüljenek ki, s ők hassanak oda, hogy az utóbbiak erkölcsi, testi és lelki nyomorúságban tartására se uzsorások, se politikusok, se mások ne építhessenek jól jövedelmező üzletágakat.

КОМЕНТАРІ • 293

  • @balazsvincze8246
    @balazsvincze8246 9 років тому +424

    "-a ferjem mar regota nyugdijas.Ő igy szuletett!" :) ez mekkora :D

  • @joczo97
    @joczo97 7 років тому +33

    "-es a fiu?
    -az ittvan kint,az a kozmunkan dolgozik"
    meglepo fordulat :DDDD

  • @gabordarazs4200
    @gabordarazs4200 5 років тому +53

    Szegeny kutyák!😫😫😫Milyen vékony volt csori!és a kis pici hogy mászott rá! ❤️Inkább a kutyákat mencsek meg🙋🙂

    • @gaborolah8050
      @gaborolah8050 5 років тому +1

      Szegeny megerőszakolt kis lányok milyen véknyak védtelenek inkabb őket mencsek meg

    • @molnarferenc3847
      @molnarferenc3847 2 роки тому +1

      mármint mentsék

    • @ferencbissioni247
      @ferencbissioni247 11 місяців тому

      Kutyát láncon tartani az "úgynevezett állatvédelmi törvény szerint " állatkínzásnak minősülő bűncselekmény.

    • @szepfaludy-werneralfredign1414
      @szepfaludy-werneralfredign1414 19 днів тому

      Persze, foglalkozzunk inkább a kutyák évszázados integrációs problémáival

  • @laszlocsoka2991
    @laszlocsoka2991 5 років тому +27

    Krisztina ezekkel nem lehet mit kezdeni! Tisztelet a kivételnek!

    • @danielm2831
      @danielm2831 2 роки тому

      Meg neznem egy ijen bator ember mint on maga, mit ert el azzal a szegyentelen elitelkedo eletevel.
      Fogadni mernek hogy 27 eves koromra, cigany letemre, tobbet termeltem mint on maga meg az egesz generacioja osszerakva.

    • @sanyi1963bpp
      @sanyi1963bpp Рік тому

      krisztinával mit lehet kezdeni azon kívül hogy elkergetjük a francba a hazug nőszemélyt

    • @ferencbissioni247
      @ferencbissioni247 11 місяців тому

      Sajnos mindkét mondat igaz,a legsajnálatosabb az első mert erről nagyrészt ők tehetnek.

  • @agikamatyasi2139
    @agikamatyasi2139 5 років тому +48

    Tessek...vannak dolgos ertelmes roma emberek!

    • @zalaba617
      @zalaba617 4 роки тому +17

      2/1000

    • @paplikaskumpi396
      @paplikaskumpi396 4 роки тому +2

      @@zalaba617 😂😂😂😂

    • @peterfarkas8497
      @peterfarkas8497 4 роки тому +1

      nem roma...

    • @Goku_solos-vq4gw
      @Goku_solos-vq4gw 4 роки тому

      @@paplikaskumpi396 hát igaza van

    • @ferencbissioni247
      @ferencbissioni247 11 місяців тому

      Persze hogy vannak.Nem is velük van baj hanem a sok tolvaj magukat ki tudja minek képzelő .... áh hagyjuk.

  • @romeobotos9784
    @romeobotos9784 5 років тому +53

    Az oregrol vehetnének példát !

    • @lajossimon6371
      @lajossimon6371 5 років тому +3

      r Justin az nem tűnik eredeti morénak.

  • @thomasszilagyi8458
    @thomasszilagyi8458 2 роки тому +5

    mateszalka, nagyon szép hely-feltetlenul ide szeretnek költözni. kellemes városka, isteni levegő, nagyon egészséges kis hely, hip-hop mar indulok is , rofi, rofi.

  • @arandoedson4356
    @arandoedson4356 6 років тому +11

    Krisztina asszony nem kell úgy kiakadni, ez lesz Magyarország jövője!

  • @vatta3089
    @vatta3089 5 років тому +75

    Túlvállalják magukat pulyával 👶🏿😂

    • @seriouxsound4934
      @seriouxsound4934 3 роки тому +2

      dzsipszi

    • @janosgyori6435
      @janosgyori6435 Рік тому +1

      A szabolcsiak így hívják a gyereket.
      Több speciális szavuk és szóösszetételük is van, pl:
      Jössz - mensz=jössz - mész(de nem az a mész amivel meszeljük a falat)
      Lábtó=létra
      Menszek nálatok= megyek hozzátok,
      Sikárol=súrol
      stb.
      Apáti ízig-vérig szabolcsi, ezért nem csodálkozom ha ilyen szavakat használ, mint ahogy azon sem, ha valakinek ez furcsa.
      Minden országrészben találhatunk furcsábbnál-furcsább kifejezést.
      Nincs ezzel semmi baj, esetleg csak szokatlan a máshoz szokott fülnek, de attól még a magyar nyelv része.

    • @mexmex8184
      @mexmex8184 Рік тому

      Igaza van

  • @Black_Tac
    @Black_Tac 5 років тому +22

    Minek ezeknek kutya, mikor még magukrol sem tudnak gondoskodni

  • @janoselek9872
    @janoselek9872 5 років тому +2

    "Cigány" ember amit kétlek fiáról beszélt: nagyon ritka magyar gyerek volt

  • @karolina2006
    @karolina2006 5 років тому +54

    Én a kutyákat sajnálom a legjobban. Az embereket nem. A háziállatok nem tudnak nagyon maguknak jobb életet teremteni, az emberektől függenek

    • @zoltanvallo3662
      @zoltanvallo3662 5 років тому +5

      Milyen jó hogy itt mindenki ilyen okos!

    • @karolina2006
      @karolina2006 5 років тому +3

      @@zoltanvallo3662 ugye?

    • @death-ji8dv
      @death-ji8dv 4 роки тому +1

      Ez érthető hogy sajnáljuk a kutyát, de ez a videó nem feltétlen az allatkinzásrol szól, csak bevágtak eggy képet eggy sovány kutyárol, de nem ez a lényege!

    • @nikolettnadasi1886
      @nikolettnadasi1886 3 роки тому +2

      Szerencsétlen kutya. :(

  • @szilviabakos4559
    @szilviabakos4559 5 років тому +14

    A férjemnek van ő régóta nyugdíjas így szuletett😂😂

  • @albertkecskemeti6861
    @albertkecskemeti6861 2 роки тому +5

    "Morvai Krisztina egy nap a hivatalban" ajánlom mindenkinek :D

  • @markbaranyai4479
    @markbaranyai4479 5 років тому +15

    6:33 'röff röff röff röff röff röffröff röff'

  • @skatorphy1
    @skatorphy1 9 років тому +69

    Én értem,és megértem hogy szar a helyzet, de annak a sovány láncravert kutyának a szeme az éhes könyörgő szeme ...Hátán a kiskutyixal :(
    " Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért,amit megszelídítettél"!

    • @arnoldilyes8478
      @arnoldilyes8478 4 роки тому

      Spapdao

    • @arnoldilyes8478
      @arnoldilyes8478 4 роки тому

      Qw l pu d
      X

    • @martonmezo1988
      @martonmezo1988 4 роки тому

      @@arnoldilyes8478 Korhatár van a youtubeon.. neem regisztrálhatsz 10 éven alul..

    • @monikakalmar1818
      @monikakalmar1818 2 роки тому +1

      Láttam én is... Krisztina, meg a munka kerülőkkel bajolog és hagyja szégyen..

    • @SzabõĘvike-l7q
      @SzabõĘvike-l7q 5 днів тому

      T.
      Ezt mondom én is,hogy ezeket a nem kis problémákat kellene kiküszöbölni..
      Csak az a kérdés,mit lehetne tenni?
      Erre kik tudnànak megoldást találni?
      T
      Köszönöm ha megírják 😇

  • @AnnamariaValentovics
    @AnnamariaValentovics Місяць тому +1

    Van egy mondás .Segíts magadon isten is megsegít !❤

  • @Kocsisilona1
    @Kocsisilona1 6 років тому +77

    A férjem nyugdíjas. Õ így született.

    • @imtrxshuwu3724
      @imtrxshuwu3724 5 років тому +10

      Azt mondja ríg született vagyis rég született

  • @morzsivargajozsef4684
    @morzsivargajozsef4684 Місяць тому +1

    A tiedebe van jószág és be van vetve a kérted,Krisztina.

  • @sagittariusa4855
    @sagittariusa4855 4 роки тому +10

    Szegeny allatok 😔😪

  • @imreracz5137
    @imreracz5137 4 роки тому +23

    Hogy lehet nyugdijasnak szuleltni? Másnak sem konyu az élete. Csak nekik budos a munka. Minden igyen kell.

    • @nickolukac
      @nickolukac 2 роки тому

      Szoval emberek nem szuletnek vmilyen fogyatekkal/betegseggel?
      Attol h tanulatlan es nem tudja magat kifejezni meg nondhat igazat vagy nem?
      De te az ertelmes igazan felfoghatnad h mit is akar mondani csak hat te nem akarod felfogni es sokan masok se
      Inkabb csak rohogtok
      Termeszetesen az is lehet h szimplan lista es nem akart sohasem dolgozni de ezt nem lehet tudni
      Itelkezni meg nem kellene csak igy

    • @viktorbalog9537
      @viktorbalog9537 2 роки тому

      Magyarúl jó ember!!

  • @bajnok44
    @bajnok44 9 років тому +14

    Tanulsága persze mindennek van, csak nem biztos, hogy mindenki számára az, amit a közzétevő meghatározni szeretne a számunkra. Természetesen a témáról nem lehet csak a kisfilm alapján véleményt alkotni, hiszen a film erősen manipulált és nem csak a közzétevő szeretne egyféle üzenetet sugallani, hanem maguk a készítők is. Mindettől függetlenül, remek dolog, hogy elmentek ezekhez az emberekhez és közzétették amit tapasztaltak. Olvasni pedig tanuljon meg mindenki a sorok között.

  • @istvanpapp1676
    @istvanpapp1676 5 років тому +10

    Csodálatos ez a szókincs amivel rendelkezik némelyik commentelő.

  • @karlplatyekkollinszky5459
    @karlplatyekkollinszky5459 7 років тому +5

    Három éve volt,de a Morvaival még mindig...

  • @antalboros5521
    @antalboros5521 2 роки тому +6

    Olyan ezek munkál a mint a környezetük, szegénység nem jár szemetelesel, meg akármennyi pénzt kapnak ahoz elnek, dozsolnek!

  • @zsuzsimarton4164
    @zsuzsimarton4164 2 роки тому +4

    Az az asszony akinek rendezett az udvara háza,látszik hogy teljesen más felfogású.

  • @borsodimarta7871
    @borsodimarta7871 Рік тому +3

    Igen! Mert ingyen kellene minden nekik! Dolgozni ONE!
    Csak a segély!!!

  • @ildikogondor2129
    @ildikogondor2129 Рік тому +2

    Szegeny allatok!!

  • @jozsivarga9059
    @jozsivarga9059 5 років тому +13

    A férjemnek van ,mer' Ő régóta nyugdíjas, így született.
    Hogy bazdki? Nyugdíjasnak?😂😂😂😂😂😂😂

    • @valamiorult545
      @valamiorult545 2 роки тому

      Ja baszod, hát ahhoz dolgozni kellet! A sunyi hangsúly a "dolgozni"-n van...

  • @imreferenczy7536
    @imreferenczy7536 4 роки тому +2

    ismerem ezt a kézfogásukat vigyázz mert lehúzzák a gyűrűt vele

  • @FellegiZeno
    @FellegiZeno 7 років тому +4

    Tanulságos videó.

  • @Imrucsek1
    @Imrucsek1 9 років тому +2

    Sok a zene, kevés a szöveg.

    • @LEWISG777
      @LEWISG777  9 років тому +2

      Ezért nézik ilyen sokan. Nézd végig Te is! Nem olyan hosszú...

    • @Imrucsek1
      @Imrucsek1 9 років тому

      L. Almási
      Miből gondolod, hogy nem néztem végig?

  • @tiborszanto5347
    @tiborszanto5347 5 років тому +6

    ha apa megtudtavolna hogy iskola mellé jártam volna bele sem merek gondolni mi lett volna akkor.
    De szerencsére nem is gondolkoztam azon hogy iskola mellé kellene járnom

  • @SSLaziale
    @SSLaziale 9 років тому +3

    Az egy komoly méretű darázs volt :)

  • @Gyenoveva
    @Gyenoveva 8 років тому +13

    Hol veszi Krisztina ezeket a gyönyörű magyaros hímzett ruhákat?

    • @LEWISG777
      @LEWISG777  8 років тому +2

      +Gyenoveva Varrónő ismerőse varrja Neki.

    • @Gyenoveva
      @Gyenoveva 8 років тому +2

      +Almási L. Honlapja, vagy elérhetősége van neki?

    • @LEWISG777
      @LEWISG777  8 років тому +2

      +Gyenoveva
      Honlapról nem tudok, de nem budapesti a hölgy. Jászberényben "rendel".

  • @tibortoth5615
    @tibortoth5615 5 років тому +9

    4:52-nél van az igazság!

  • @zs9260
    @zs9260 3 роки тому +2

    A kutyusokra miért nem figyelt fel Morvai???

  • @tferi30
    @tferi30 8 років тому +3

    Magyarország nagyobb településeit bejárják ahol tudják hogy nagy számba élnek romák! Vannak települések sokkal kisebbek amit észre sem vesznek. De jó , hogy szabolcsba jártak, jó lett volna sokkal több településre ellátogatnia . aztán Borsodba is van számtalan kis települése .

  • @ibolyastifter5623
    @ibolyastifter5623 2 роки тому +3

    Én az állatokat sajnáltam 😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭

  • @auroraborealis2442
    @auroraborealis2442 9 років тому +17

    Én nem bírtam végignézni a videót :( a csontsovány anyakutya láncon, szerencsétlen disznók, tyúkok a szívem szakad meg értük :(

    • @BalintuSS
      @BalintuSS 9 років тому +15

      szerinted azokat a disznókat, amiket te felszelve megveszel a tecsóban jobban tartják? lószart... még kevesebb helyük van, és műtápot esznek

    • @auroraborealis2442
      @auroraborealis2442 9 років тому +1

      BalintuSS Vegán vagyok

    • @gretah.6368
      @gretah.6368 9 років тому +8

      Teljesen igazad van azt a kutyát azonnal el kellett volna hozni onnan.

    • @imtrxshuwu3724
      @imtrxshuwu3724 5 років тому +1

      A malacok és tyúkokat mi is így tartjuk. Általában nem házörzőnek hanem megenni.

  • @zsoltnagy8375
    @zsoltnagy8375 6 років тому +8

    Nem értem miért nem pakolnak össze az udvaron?

  • @attilak-t772
    @attilak-t772 4 роки тому +1

    Boldog karácsonyt

  • @ferenchadhazy394
    @ferenchadhazy394 5 років тому +7

    EN IS NYUDIJAS VAGYOK. 50 EVI MUNKA UTAN.

  • @belakovacs3154
    @belakovacs3154 Рік тому +1

    Anglia- 1601 Tessék utána nézni.
    Kicsit le vagyunk maradva!

  • @andreszabo9045
    @andreszabo9045 2 роки тому +2

    Elhagytam e Orszàgot 1959.- Ban. 16.èves Koromban ès azota Bejàrtam a Vilàgot. De ha Manap ez az èn Hazàm ??? NEM KOSZONOM. SZABO.

  • @sandorsuki2596
    @sandorsuki2596 5 років тому +1

    Zene az elején Best🤣

  • @attilahajdu1000
    @attilahajdu1000 Рік тому +1

    szerencsétlen kutyák láncon :( Nagy élete lehet a palinak aki nyugdíjason születik

  • @Hzoltan78
    @Hzoltan78 8 років тому +3

    De szép itt minden!

  • @ilmagnifico82
    @ilmagnifico82 3 роки тому +4

    7:57 Mind az öt gyerek félrement? Nem valami hűséges család! :D

    • @davidh.7027
      @davidh.7027 3 роки тому +4

      Szerintem az férhe' ment. Mármint a lányai férjhez mentek.

  • @sanyisuto5961
    @sanyisuto5961 5 років тому +2

    Hogy lehet ijet fel teni, ahejet hogy segitenenek a ijen embereken!! Hat meg a alatok is eheznek, de minek nekik ha magugat nem tugyak elatni!!!!! Vajon dolgoznak lagalabb!? Borzalom ez a egesz ott😱

  • @vilmosmezei6732
    @vilmosmezei6732 7 років тому +2

    odavok meg vissza a videoitol :-)

  • @mind1nem909
    @mind1nem909 6 років тому +3

    Ez a rozsadombon van???

    • @jozsefbarta8113
      @jozsefbarta8113 4 роки тому

      Oda kéne telepíteni pár családot ezekből, azután lehetne ugatni, hogy ők is emberek

  • @albertjonas6409
    @albertjonas6409 2 роки тому +1

    Krisztina terhes lett a felvetel utan,a ciganyok tele nyomtak a lyukat :O :D

  • @markbulyaki8314
    @markbulyaki8314 4 роки тому +1

    Mekkora mázlista hogy nyugdijaskènt született

  • @attilaszakalas
    @attilaszakalas 9 років тому +3

    Van itt minden csak szét kell dikhazni :)

  • @krisztianflaschner6436
    @krisztianflaschner6436 5 років тому +1

    Azt mondja már meg nekem valaki,hogy mért mimdog a putrikra kiváncsiak ? Élünk sokan jobban,jómódban

  • @azarctalan5500
    @azarctalan5500 Рік тому

  • @albertkecskemeti6861
    @albertkecskemeti6861 2 роки тому +1

    Nyugdíjasnak született? 😂, Eskü érdekelne ezt hogy kell.

  • @zoltankun5715
    @zoltankun5715 5 років тому +4

    Ez egy fertő! 😥

  • @AnnamariaValentovics
    @AnnamariaValentovics Місяць тому

    Kedves Krisztina Őn egy szuper nő !! ❤

  • @028tiger8
    @028tiger8 5 років тому +4

    1360-ból 12 ember....... XDDDDDDDDD

  • @dublinszkiistvan1032
    @dublinszkiistvan1032 4 роки тому +1

    01:09 Look how clean that is

  • @tamascsajbok2925
    @tamascsajbok2925 5 років тому +1

    Szimpatikus a riporter hölgy,szívsen megismerném

  • @istvanpapp1676
    @istvanpapp1676 5 років тому +3

    Jaj ha még dolgoznátok is jobban megélnétek! Bocs aki nem ilyen! Mert sokan uborkáznak!! Elismerésem,!

  • @fallenslave6684
    @fallenslave6684 3 роки тому +3

    Nem kell tíltani azt, hogy népes legyen egy család. Hanem a munkát kellene bátorítani.

  • @panakis2585
    @panakis2585 4 роки тому +3

    Kupli, pahadicsom! :D

  • @MU-ey3jt
    @MU-ey3jt 5 років тому +6

    Ez a Morvai asszony ,honnan tanulta ezt a negédes ,nyávogò beszédstilust ? Ő nem veszi észre hogy hogy beszél,nem szokta magát kívülről hallgatni..... Ez szerintem nagyon sokat ront munkái hitelességén..... a hiteles ,komoly stilus hiányzik sokszor nála.

    • @agnes49
      @agnes49 4 роки тому

      ....igen, mesterkélten nyájas. Azán beül az autóba és vissza sem néz.

  • @attilabaranyi4029
    @attilabaranyi4029 5 років тому +4

    Ezek csak panaszkodni tudnak de munkát keresni azt nem!!

  • @balintvarga113
    @balintvarga113 2 роки тому +1

    Telek 10 millió,ház 20 millió(igaz ott lehet,hogy nem,de amúgy az lenne),a házak nem ajándékok voltak? még az eddigi bármi.Nekem ki adna 20000ret,senki. És ebben semmi rosszindulat vagy rasszizmus nem volt.

  • @juniorrufus6974
    @juniorrufus6974 8 років тому +5

    kert be van vetve ablak nincs nekik a házon nem hogy kert

  • @oldtimer1975
    @oldtimer1975 5 років тому +3

    Azért felhízott a nyilas-barbie az eu-s semmittevése közben...

  • @rzyzzforrever565
    @rzyzzforrever565 5 років тому +3

    500 mázsa tengeri...
    Az igen😂

    • @albertkecskemeti6861
      @albertkecskemeti6861 2 роки тому

      Ebbe mi a vicces? Magyarázd már el mert nemértem.

    • @rzyzzforrever565
      @rzyzzforrever565 2 роки тому +1

      @@albertkecskemeti6861 ez olyan mintha a 2 milliard helyett 2000 milliot mondanal..

  • @evaruszti6409
    @evaruszti6409 6 років тому +3

    Krisztikének, hogy van annyi esze, hogy a tampont jó helyre dugja és nem a szájába. Bár így mindenki jobban járna, azt hiszem.

    • @despaversailles
      @despaversailles 6 років тому

      Szeretnél te annyi ésszel olyan sok pénzt keresni, mint ő...

  • @gulyasfabika1021
    @gulyasfabika1021 8 років тому +9

    feltalálták a jofogást énis hgasználtatt vetem és 10 000 vettem hütöt és gászt példátkelenevenetek az öregröl nemgazdag de teszmagáért

  • @gandalfferi6092
    @gandalfferi6092 5 років тому +3

    Fujj de ruhellem még mindíg ezt a nöt!

  • @zongoralovas
    @zongoralovas Місяць тому +1

    Tudok nekik egy tábort....

  • @friedrichkass1644
    @friedrichkass1644 9 років тому +6

    Szerintem ez az idös bacsi nem Roma!

    • @kapor4931
      @kapor4931 5 років тому

      Friedrich Kass kerverék like me

    • @agnes49
      @agnes49 4 роки тому

      Keverék. Sajnos.

  • @jamescarstars1665
    @jamescarstars1665 6 років тому +3

    Az egèszben a kutyák fogtak meg èn nem tettem volna rá láncot sohaszegèny kutyus sokkal többet èr nemzeisègtőll függelenül mint sok ember,lehet vicces amit irok de ezerszer jobban megèrtek egy támadó kutyát mint egy embert

  • @gertrudcsanadi8630
    @gertrudcsanadi8630 2 роки тому +1

    Kifejezni sem tudják magukat,megállt az ido náluk.

  • @jonaszsolti9003
    @jonaszsolti9003 3 роки тому

    Ok

  • @Blabla809-t1g
    @Blabla809-t1g 7 років тому +2

    annyira kevés a kivétel bár tény hogy van..hogy szóra sem érdemes sajnos

  • @zoli4096
    @zoli4096 5 років тому +2

    Sziasztok! Ény 1 tiszteséges roma származtatásu fiu vagyolok szeretek lopni verekedni szivni kristályt fontos számomra ezek az erkölcsiségek.ággyon meg titeket a jaú Isten.csokok

    • @istvanbalazs1072
      @istvanbalazs1072 2 роки тому

      HÁLA JÓISTENNEK HOGY ILYEN ROMA IS VAN MÁR KEZDTEM AGGÓDNI

  • @Cayapas
    @Cayapas 6 років тому +3

    Pedig mar a magyar sem veti be a foldet...

    • @ibolyabalogh4585
      @ibolyabalogh4585 2 роки тому

      Nem éri meg manapság már bíbelődni vele, mert jön egy jégeső vagy egy aszály azt oda az egész évi termés.
      Még sok helyen nincs bekerítve a kert és mások ellopják a termést, ezért dolgozzon vele az ember?
      Aki viszont ingázik a munkába meg még a háztartás és a gyerekek, annak már nincs ideje arra, hogy kertezzen.
      Olcsóbb a piacon megvenni, mert a termelő csak ezzel foglalkozik és nem a fárasztó fizikai munka után (mert sokunk nem tudott továbbtanulni) kellene még kimenni a kertbe.

  • @carlosfeher4292
    @carlosfeher4292 3 роки тому

    JAJJ KEZICSOKOLOM POLITIKUS KRISZTINACSKA. EN MAGARA SZAVAZOK AM. DE SZEP NAGYKABATTYA VAN

  • @lakatoseminem4628
    @lakatoseminem4628 5 років тому

    Most kell minden oat kiwégezni
    Amíg még nem késø

  • @szabolcsfecsko782
    @szabolcsfecsko782 4 роки тому +1

    Cinevég az a roma telep

  • @dima9171
    @dima9171 8 років тому +5

    Istenem milyen felsőbbrendüségi komplexusa van ennek a Krisztinának..

    •  5 років тому

      @@adamdora9529 5 percre 2 kamerával

  • @denitelefon
    @denitelefon 4 роки тому +1

    Azok a kutyak.. 😪😪😪

  • @AndrisSkullcandy
    @AndrisSkullcandy 5 років тому

    yo dauwg-oznak :D

  • @remeteladi7677
    @remeteladi7677 3 роки тому

    1977!

  • @karojhorvath6655
    @karojhorvath6655 7 років тому

    nem kedv kell hoza hanem a alom kell hogy mongya hogy musajak men iskolaba

  • @istvankovacs541
    @istvankovacs541 7 років тому

    Bolond Czinevég

  • @tamasnagy4905
    @tamasnagy4905 3 місяці тому

    El vesznekmimdent.ez céljuk

  • @balazskovacs7651
    @balazskovacs7651 5 років тому +4

    szalkán lakok xd de nem a cigu telepen

  • @rexluminus9867
    @rexluminus9867 4 роки тому

    A zene nem jo ehhez a temahoz!
    Gyenge szam. Az interview az jo.

  • @64tundi
    @64tundi 5 років тому +1

    Csak a kutyákat sajnálom. Istenem

  • @gyozobalogh9970
    @gyozobalogh9970 4 роки тому

    puja

  • @ZoltanCsere
    @ZoltanCsere 25 днів тому +1

    Vanak meg normalis civanyok

  • @gpszabo1643
    @gpszabo1643 9 років тому

    Persze persze meg kimennek árvízkor a gátra fotózkodni stb...Az egész politika egy nagy 'bullshit', ha már tenni nem tudok ellene legalább nem kajálom meg a sok baromságot.Mindamellett nem csak a rosszat látom mindenben.A kettőnek semmi köze konkrétan egymáshoz...

    • @focismrbean007
      @focismrbean007 9 років тому +1

      Szerintem tájékozódj mielőtt valami ellen szólsz, nem ez az első videó ebben a témában nem bekajálni kell, hanem észrevenni, hogy ők legalább kimennek és próbálnak megoldást keresni erre a problémára, te mennyit tettél ez ügyben?

    • @focismrbean007
      @focismrbean007 9 років тому

      ***** Ki írt megértésről? Mert én nem, nem tudom mit olvastál. Azért kell megoldani a problémát és teljeskörű megoldást keresni, mert azt kell elérni, hogy ők is dolgozzanak hisz ezért is tart ott az ország ahol. Hiszen 2millió kisebbségit is eltartunk. Soha nem akarták alapjaiban megoldani ezt a problémát 200éve sincs változás. Aki próbált erővel fellépni a történelemben ellenük semmit nem ért el, ugyanúgy azok sem akik hagyták őket szabadon a nyomorban, még rosszabbak és még többen lettek. Ha nem foglalkozunk egy problémával az eluralkodik rajtunk épp ez történt ez ügyben is. Én gondolkoztam neked sem ártana ;)

  • @norbertveseli589
    @norbertveseli589 5 років тому +4

    Basszus ez milyen primitív videó M.Krisztina maga bevette ezeket a meséket.