DALFUTÁR EXTRA ⎜Puskás Peti ⎜2020
Вставка
- Опубліковано 29 лис 2020
- DALFUTÁR EXTRA ⎜Puskás Peti ⎜2020.
Megszokhattátok, hogy két Dalfutár évad között szeretett műsorunk medveálomba merül. Persze az alkotók nem tétlenek, ilyenkor dolgozunk a következő évadon, kigyúrom magam és lefogyok, gondosan ügyelve arra, hogy a forgatás első napjára visszahízzak. Közben azon is gondolkodunk mindig, hogy milyen műsort adhatnánk nektek, nézőknek, a szunnyadós hónapokra
A negyedik évad végén ígértem, hogy lesznek extra tartalmak, hát eljött az idő. Egy átlagos Dalfutár interjú kb. egy óra szokott lenni, amiből 5-8 percet tudunk az adásban használni. Pedig különleges, csodálatos emberekkel beszélgetek, akikből több is járna nektek. Ráadásul általában nagyon jól szórakozunk, és amikor megnyílnak, néha egészen mélyre láthatunk a lelkükbe.
Szerintünk ezek a beszélgetések valami mást, valami többet adnak, mint a szokásos beszélgetős műsorok. Belengi őket a feladat okozta izgalom, és mivel nem hagyományosan riporterkedem, alanyaim néha véletlenül egészen elfeledkeznek saját social media imidzsük fontosságáról és igazi énjüket mutatják meg. Nézzétek, szeressétek, a műsort is, engem is, de leginkább a benne szereplő művészket.
Vagy, ahogy Téli György költő mondaná:
Juj, de hideg a winter, hú
Majd felmelegít egy interjú
A DalfutárExtra első epizódjában egy 2019-es beszélgetést mutatunk vágatlanul. A szerzők között a dalfutár, Hajós András közvetített. A zeneszerző ezúttal Puskás Peti, a szövegíró Süveg Márk Saiid volt, a produceri feladatot ekkor először egy teljes zenekar, a Qualitons látta el, az énekes pedig Papp Szabi lett.
---------------------
#dalfutárextra #dalfutár #dalfutár3 @dalfutár2019 @hajósandrás @puskáspeti @biebers @thebiebers
---------------------
Keress minket az instagramon is:
/ dalfutar_hivatalos
---------------------
Gyártó: Filmimpex Kft.
Producer: Hajós András és Jeli András
Minden jog fenntartva. 2020. - Розваги
A DalfutárExtra első epizódjában egy 2019-es beszélgetést mutatunk vágatlanul. A szerzők között a dalfutár, Hajós András közvetített. A zeneszerző ezúttal Puskás Peti, a szövegíró Süveg Márk Saiid volt, a produceri feladatot ekkor először egy teljes zenekar, a Qualitons látta el, az énekes pedig Papp Szabi lett.
Mikor lesz a következő?
Kedves Dalfutár, ez remek ötlet volt, kérjük az összes interjút!
Jöhet az Ivanos extra long verzió :D
Remélem a Henri Gonzo interjú is felkerül ebben a formában. Hihetetlen nagy egyéniség, és öröm hallgatni azt amit mond. Tudom ezt sokan nem így látják, de én szívesen látnám.
Jajj hát ezt osztom! Bizony nem sokan látják így! 🙏👍😊
Ez szuper volt! Remélem lesz Szendrői Csaba is, mert nagyon szórakoztató párosnak tűntek Hajóssal :)
Ez dejó! Ezekben a szürke, hideg, négyfalköztlevős, deprimált időkben - nagyon jól esett ez a jó hangulatú, 'egyébként minden rendben van'-érzetű beszélgetés. Köszönöm.
Kérhetném a Zsidó temetős beszélgetést is vágatlanul? A szúnyogcsapkodásokat meg kellene számolni! :D
Ez egy csoda élmény volt, olyan bennsőséggel, amit egy vágott riport nem feltétlen ad át. Reméljük, ez egy új koncepciója is lehet a műsornak, hogy miután lement a két rész, a teljes interjúkat is akár megkapnánk egy-két heti rendszerességgel! :) Köszönöm az interjút, nagyon jó egy zenészt is a természetes környezetében látni, mozogni, kibontakozni látni, és nem ráfeszülve az interjúnak való megfeleléstől. Köszi-köszi! Szívesen várjuk még a többit, András! :)
Ez baromi jó volt...még sok ilyet...hasonlót...annyira mulatságos volt ...és nagyon sok minden is kiderült..nagyon tetszett...Imádlak...még még még 😀😇
Szuper volt. Majka, Fluor, Diaz..... Ezeket a beszélgetéseket is nézném szívesen!
Én készséggel elhiszem, hogy ez a Puskás Peti nagyon jó énekes, dalszerző, előadó, celeb, de egyszerűen elviselhetetlen a pojácasága.
nem kell, hogy elhidd a fent emlitetteket. Mert nincs igy. Csak egy celeb semmi mas. Ezt fenyesen bizonyitja az ami eddig az eletmuve.
@@altusynlig basszus, a kommented kapcsán megnéztem a """diszkográfiáját"""... Egyetlen egy darab kiadott lemez, 2007-ben...
@@mrimmortalis amugy az ,hogy jo enekes az igaz. azt adom. meghallgattam a csillagok c. szamat
hat ilyen rakonczai fiverek 4 standard akkordos popzene. a szovege is hasonlo sablonokbol van kirakva.
@@altusynlig ...belehallgattam... vajon mi lesz vele, ha elkezd mutálni? :D
@@mrimmortalis Amy Winehouse tribute talan. Amugy megneztem es a Biebers nevu formacioval van tobb lemeze is. a dalok halgathatatlanok.
Ez tökjó volt! Köszönjük!!
Lehetne még ilyen, nagyon jó kis beszélgetés volt:)
Nagyon jó kis "beszélgetős műsor" lett, kár lett volna kidobni ezt az anyagot! 👍
Hatalmas, köszönjük András! Nem véletlen hogy ez volt a kedvenc beszélgetésed, jó hogy megosztottad velünk.
Nagyon tetszik, szeretem az efféle beszélgetéseket, támogatnám a folytatását!
végig mosoly és néha egy kis röhögő görcs... köszönjük! ❤❤❤❤🙏👌
Imádom ezt!
"A lófaszt!!!!"😂
Hajos , azt hiszem az Alfoldi Robi most buszke rad a kutya imadatert !!:)
Ugyan ez jutott eszembe. lol
❤ de jóóó ötlet!
Teljesen jó ötlet ez az extra tartalom, abszolút lekötötte a figyelmemet, észre sem vettem és már vége is volt. Jöhetnek még. :)
a Papp Szabit is légyszi! köszi.
Majdnem dislike ment a hajdobálás miatt, de egyébként tök jó beszélgetés volt
Szeretettel várom/várjuk a DALFUTÁR-t és természetesen Téged! Keress fel minél több ismert és nem kellően ismert alkotót, hogy lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra és alkotásra és mindezt tehessék egy általad humorossá tett kellemes műsorban. Itt lenne az ideje hogy folytasd, mert a "csönd" csak a természetben tesz boldoggá engem.:)
Remek interjú volt!
Végre, a napom fénypontja!
(Most megsajnáltam kicsit magam.)
Ez nagyon klassz, lesz Qualitons és Süveg Márk is meg Csepella és MAO? Olyan jó lenne őket is többet hallgatni!
Az én nagyobbik fiam akkor kezdett el "szárnyalni" a kosárlabdában, amikor rákapott a PS-re😀 Onnan leste el a technikát
Ha akarjátok, 19.00-kor chattali!
Na végre !!!! Kb 12 éve vagyok ( Emil ) Hajós fan de kb 2-3hete egy Angyalföldi irodaházban láttalak és magasról szar...ál mindenkire aki vidám arccal “elájulva” köszönt. Remélem,hogy ez egy rossz napod volt nem lettél ilyen savanyú. Az a38 as hajón legelőször mikor hallgattalak ,láttalak még ember voltál. A szeretetem töretlen marad továbbra is. 🏆🏆🏆👍👍👍
Először azért alkot az ember, hogy ismert legyen, azaz, hogy felismerjék az utcán. Ettől boldog lesz. Eltelik pár év és ez az ismertség alapdologgá válik, azaz, ez kijár neki. Majd pár tíz év után már azért fizetne, hogy nem ismerjék fel és végre békén hagyják. Ezt hívják "a nagyság átkának". Itt tart Hajós. Most már csak akkor örül a felismerésnek, ha az, aki felismeri, ismert ember, azaz, "valaki". Teljesen tipikus, ne is törődj vele.:)
Szia András, minden szereplővel van hosszabb beszélgetés? Nagyon jól kitaláltátok, DTK szintű tartalom. Üdv: Kefe bácsi
"- Nem ismered?!!!!!" 😂
Neba§! Korai karácsonyi ajándék! !!!! !!!!! Nagyon várjuk a következőket!
hanyattkutya :D ebből kell egy dalt írni, hatalmas sláger lenne, érzem :D
Ott a helyen a képernyő előtt :)
Bevallom..vmiert nem szerettem Puskas Petit..
(Lehet, hogy feltekeny voltam, hogy sok csaja volt.. 😂)
De jo kis extra volt...
Ahh, nem a Hajos miatt...😆
Az csak faarcal ult ott, a vibratort keresve az agy alatt😂😂😁
Nagyon jo volt..szetrohogtem magam..
Életszagú mély interjú.
Azért esett jól, mert velük nevettem és nagyon sokat. Én bírom Petit. Nem teljesen tiszta, mi az, amiért kínos őt nem bírni, vagy miért haragszik rá Bakács. Én szeretem ezt a kattos humort.
13:23 az az bizonyos 500 mind fizetős volt ezek szerint :)
András tényleg lehet valahol Zenehajó előadásokat nézni? Pont egy pár hónapja gondoltam rá, de nem találtam sehol. Nem csak a dalok érdekelnének, hanem az egész dal-írós folyamat (a wc puNpás a leginkább :)). Amikor ment akkor még nem volt gyerekünk, és akárhányszor előjött a téma, hogy elmegyünk egyre úgy gondoltuk, hogy valahogy furán vette volna ki magát :) De most meg - ha lenne - szívesen elvinném a kisfiamat, vagy legalább megmutatnék egy ilyet neki felvételről, ha valahol hozzá lehetne férni. Köszi.
Hát azt hiszem nem nagyon
Köszönjük, ezzel ki lehet húzni a következő évadig! De csak tudnám, csak tudnám, minek a hajpánt? Érdekes, hogy Petit választottátok elsőnek amúgy, van huszonpár Dalfutárt járt ember, aki határozottan jobban érdekel, dehát lesz mi miatt várni a következő extrát!
És hogy miért fejjel lefelé vette fel egy forgatásra.
András, Justin Bieber-től a Company, Confident számokat hallgasd meg! Jobbak, mint a Fa La La. Csatlakozom különben, tetszett a beszélgetés.
14:27 Az nagy trekk volt a legjobb lemezről (Limp Bizkit: No Sex, Significant Other 1998).
ua-cam.com/video/GlJiGjMk0Yk/v-deo.html
Az a kis dallam csak bekerült a dalba (saccperkábé) :D
Ivánt is megnézném.
Lehet vajon látni P.Petit idén vagy jövőre a Macskákban?
Türelmes, jò ember ez a Hajòs Andràs!
Jól hallottam? Dalfutár 5?😇
Justin Beatles
Nagyon jóóó interjú :-) A makcskafogót nehogy megnézze valaki, borzasztó.
Isten látja lelkem, minden minden irigység nélkül, évek óta csodálkoztam, hogy ez a súlytalan srác, hogyan jutott ilyen lehetőségekhez, így már értem, anyuka, apuka híres befutott színész...
Fú, az fel sem vetődött benned, hogy megdolgozott a sikerért?
Hmm. Az irigység és a gonoszság azért dübörög benned ezerrel. Bele kell hogy rúgj valakibe, aki csak egy kicsit is több mint te(csupa kis betűvel!) Még hogy a "lelkem". No, az nincs neked.:)
@@monikanemeth6718 Nevezd inkább ismertségnek, mint sikernek.
@@mrimmortalis Jó. Nem vagyok rajongó, de annyit látok, hogy jó pár éve folyamatosan hallani így-úgy róla. :)
@@monikanemeth6718 Fel tudod idézni három dalának a címét úgy, hogy nem nézel utána?
Ez meg mi volt?
6:28
P.Péter magyar állampolgárnak :ua-cam.com/video/xma69sxxobw/v-deo.html
Eddig is szerettem Petit,különleges embernek tartottam,nem egy átlagos elme,most még jobban megismerhettem,nem csalódtam,csodás koponya ,köszönet a beszélgetésért !!!
Hacsek és Sajó :)
Music 2000 akit érdekel :D ua-cam.com/video/wBzFeOn0PEs/v-deo.html
Eddig is gondoltam, hogy valószínű hasonló lehet a humorunk, de most hogy megtudtam, hogy ő írta a Rágugumit, nagyot nőt a szememben 👏👏
(Amúgy hatalmas lenne egy olyan adás amiben hatalmas szakembereket, ikonokat összevállogatni, és az énekes VV Zsófika lenne. Imádnám 😂😂😂)
Pojáca Peti
.... amikor még Puskás Peti nem tudta, hogy három napi bulvártémával bővíti az internetes kommunikációt.
(kommentmező alapján leszűrt rövid következtetésemet olvashattátok XD)
Ez Nagyon Fuj