Gratulálok Csőzik úrnak, végre egy igazi városvezető. A sok pacal érdekember, betoji elbújhat mögötte. Nagyon remélem, hogy a választásnál ezt figyelembe veszik a szavazók!!! Mégha krumplit kaphat is!!!
Én azt nem értem, hogy ott van a sok elhagyatott gyár, üzemi terület (pl Miskolc a régi vasipar fellegvára - mára szellem városa), aminek a helyére mi a kénköves isten f@szért nem lehet építeni az új akkumulátor előállító és feldolgozó gyárakat? Miért kell teljesen új, termékeny földekre építeni ezeket?
Azért, mert a magyar emberek, földjét, levegőjét, nyugalmát, vizét és telkét kell elvenni! Orbán orosz-kínai zsoldban van, az övét biztos, hogy nem veszik el.
Miskolc nem szellemváros. De akkugyár nem kell, köszi. A gyár területét pont most irták ki újrahasznositásra. Van itt elég fos-BOSCH, Joystone. Akkufeldolgozót sehová nem kell épiteni ebben az országban. azzal-hogy ide oda lökdössük, se Neked , se nekem nem lesz jobb. A régi gyártól pár kilóméterre nemzeti park van.
Autopalya , német autógyár helyzete hatarozza meg ezeknek a beuházásoknsk a helyét. A regi uzemi helyeknek borzasztó nagy rekultivációs költségei is vannak
A lényeg, amit el akar hallgatni a kormány: a nemzeti fejlesztési tervben az van benne, hogy Magyarországon összesen 50 db akkumulátorgyártó és akkumulátorösszeszerelő üzemet akarnak építeni. Igen jól olvassátok nem 5 db-ot, hanem 50 db-ot. Ezzel teljesen tönkretennék a helyiek egészségét, az ivóvizet, a levegőt, a termőföldet és mindannyiunk (gyermekeink és unokáink) jövőjét.
Tökéletesen igaza van Úram! Ez az Orbán Rendszer és az Élősködő Hiénái olyanok,mint az emberbőrbe bújtatott,élősködő pataziták,akik mindig éhesek,mint a Sátán!!! Hiszen az Ő szolgái,ezért kell olyan sok gonoszsággal dolgozni nekik!!! Eladták a lelküket az Ötdögnek!!! EZÉRT AZ ŐRDÖG GYERMEKEI MIND A VEZÉRREL EGYÚTT!!! /Orbán/👹🖤😎💣
Érdekelne,hogy a jelenlévők közül hányan szavaztak le a fideszre miután Viktorunk elmondta a nagy beszédét az illiberális demokráciáról meg az akunagyhatalom Magyarországról...
@@zsoltzs2092Csakhogy a gyárrak hol van Győrben! 😂 Itt konkrétan a kertjűkbe menne a vegyiípar. Győr meg putri semmit nem fejlődik, a Belváros pár utcáját annyi pénzből kirakatban tartani szerinted az "győr" közben pedig üres épületek nem tudjak szerepüket betölteni, 10 éve üresek az átgondolatlan beruházások. Sopron után az első település lepipálja Ausztriában Győrt, pedig nincs Audi.
Az már mindegy, hogy ki lesz a felelős, ha romba dől a házad vagy megsérülsz/meghalsz. Az lenne a fontos, hogy milyen biztonsági intézkedéseket tesznek, és hogy fogják azokat ellenőrizni, hogy ne is legyen bumm.
Ott van példának a Recski kőfejtő,lezúdúlt a sár,ígértek fűt fát,és azóta sem történt semmi,mert itt nincsenek felelősök,ez ilyen ország.Azthiszem ennyire lehet hinni nekik,jobb ha nem alkudoznak,semmilyen gyár ne legyen pont.
Figyeljetek a magyar közlönyt. Majd a valaki a kdnpből este benyujtja, hogy ne legyen kötelező érvényű a népszavazás eredménye, éjszaka megszavazzák, és reggel már nem az. Az emberek meg a profitnak, és a hatalomnak csak problémát jelentenek egy autokráciában
Veletek vagyunk. Jó volna ha időben eljutna hozzám az infó ha tüntetni kell menni tarthatatlan amit tenni készülünk a szülőföldünkkel, Trianonhoz mérhető tragédia fenyeget hogy világötödikek legyünk akkugyártásban
Mi lesz ha lesz bumm? Jászberényben leéget az akku gyár (JászPlasztik) csodák csodájára az állam telibe fizette a teljes újjáépítést. Az már csak mellékes hogy ott dolgozók pletykái szerint pont a tűz keletkezése előtt mindenkit kiküldtek🤷🏼♂️( De ez csak pletyka)
@@zoltan2728 mérges gázok? Ugyan már. Mikor hallottad azt bármi káros került a levegőbe ha ég egy műanyag, akku gyár vagy egy szemétlerakó. Példának ott az Elektrolux Jászberényi üzeme. Ott is az út másik oldalán a lakótelep. No para. Ezek azt se ismerik el hogy rohadt veszélyes cuccok ezek és a magyarországon levő szabályok … Az meg csak hab a tortán hogy most mindent is lehet csak jőjenek.
Ha 80 km-el arrébb rakta volna akkor megse mukkant volna egyik se, vicc ez az ország fújonganak itt gyárakra, de 22-be mindegyik a fideszre szavazott, szóval egyék meg amit főztek...😅 Ugyanez megy Debrecenbe is és az ország számos pontján. Én nem vagyok ezek ellen a beruházások ellen mert lehet puffogni az aksik ellen de amikor telefonon a tiktokot pörgeti órákat meg szelfi boton lájvozik egy építkezési terület közeléből, abba a készülékbe is egy akkumulátor van amit valahol összeraktak, a kocsikba szintúgy van, nagy képmutatás amikor környezetvédelmi szempontokat hajszolnak, közbe órákat a neten csüngenek meg a pöffögő kocsijaikba ülnek szintúgy órákat a dugókba, mutassanak ezek az emberek példát járjanak biciklivel vagy lovas szekérrel km-eket nem számítva illetve telefon helyet és egyéb telekommunikációs eszközök helyett használjanak morzét vagy postát, na majd akkor elhiszem hogy nekik fontos a környezetük.🤣🤣
@@janoszz3261 nem azzal van a legnagyobb baj hogy aksit kell gyártani. hanem azzal - ami amúgy a videóban is elhangzott -, hogy ezek a kínai gyárak nem tartják be különösebben a környezetvédelmi meg biztonsági előírásokat, a már meglévőekben is volt szennyezés, haláleset meg minden is... ezekből akarunk tényleg még többet?
@@bpitor1481 Az a baj ezen emberek 85%-a csak hadovál összevissza azt se tudja mit beszél, magáról az előállítási folyamatról se tud semmit, ugyanaz megy mint ami az ácsi közgyülésnél, mert ott is a katodgyár esetébe a nikkel meg egyéb adalékanyagok veszélyeségével jöttek, közbe én magam laikus emberként mondom, senki se olyan hülye hogy minden fajta védőfelszerelés nélkül bemenjen egy ilyen területre, vegyi üzemről beszélünk, ilyen alapon a gyógyszergyárakat is lehetne nézni és minden olyan gyárat ahol vegyszerekkel dolgoznak :) Az meg hogy gyárakba történek halálesetek illetve balesetek, szerintem kár ezt felhozni, én az életem során ahol eddig dolgoztam kb 3 munkahelyi halálesettel találkoztam és minden esetbe az emberi felelőtlenség volt az oka, kapkodunk és beleesünk a mixerbe, vagy észnélkül isszuk a hellt és a hasonló szarokat aztán a dohányzóba szívrohamot kapunk, vagy nyomkodom a telefont és elcsap egy targonca és akkor sorolhatnám, ilyen halálesetek vagy akár csonkolásos balesetek létezhetnek amibe a báttya azt hiszi hogy eltudja a hibát hárítani közbe a mozgógép bedarálja az ujjait, illetve a védőfelszerelések öntörvényű nem viselése idézem "meleg van benne" az a baj hogy ezek a dolgok nem a munkáltatóért vannak hanem a munkavállalókért, amikor azzal jön itt bárki hogy mik történek egy random gyárba, azért az emberi felelősség komoly támpont, ami felett sok mindenki elsiklik. Mindezt úgymondom hogy gyárba dolgozok.
@@bpitor1481 Az ott levő emberek java azt se tudja mi a folyamata és a lényege az akku újrahasznosításnak, pedig nem egy mostani találmány, de azt a videóba megtudni hogy 2022-be amikor szavazni kellett nem tudták hol van hatvanpuszta mostanáig, bárhogy lehet lázadni, ha innét elviszik kerül máshova, ha meg olyan a vezetőség az meg szarik az emberek véleményére. A balesetekről meg halálesetekről annyit, hogy az emberi felelőtlenség is közre játszik, ha pl valakit telefonozás közbe elcsap egy targonca, vagy épp a sok hell és hasonló nyalámságok szürcsölése után megáll a szíve az illetőnek a dohányzóba, és akkor a mozgógépekbe nyulásról nem is beszélve, és akkor lehetne sorolni, a munkavédelmi felszerelések a legtöbb esetbe mindenhol biztosítottak és maga a munkavédelmi szabályok tudatos nem ismerése és be nem tartása és kijátszása nem teszi azokat az embereket egytől egyig mártirrá.
És e közben túl az óperencián: tiltakozók fekszenek az utakra, kevesebb kőolajt. Eu parlamentben felszólalnak hogy az állattenyésztés káros a klímára. Termöldeket áldoznak szélerőműveknek, napelem parkoknak. De semmi gond, a tervek szerint halad minden.
Németországban,ahol a zöldek tényleg zöldek,nem pedig SÖTÉTzöldek,mint ezek itthon.Azoknak megfelelt az ilyen akkugyár,sőt még többet szeretnének. Akkor most ki a hülye?
Te vagy a hülye, mivel nem is akkugyárról van szó, és ha nem lennêl funkcionális analfabéta, felfogtad volna! Akkumulátor-feldolgozó üzemről van szó! Te agyhalott!
Dörmögő Dömötör Csaba mondókája volt ez. A német zöldek inkább a sötétzöldek, mert nekik még az elektromos autó is környezetbarát. De gondolom a német aksigyárakat nem lakott területekre építik, és a biztonsági vagy természetvédelmi előírásokat is betartják SZIGORÚAN
Nyugi, nyugi júniusban választások előtt kapni fogod a zsák krumplit a gazdáidtól a szorgos "munkáidért" ... Remélem ott ahol élsz a többi lakos nem ennyire egybites mint te és felmérik egy ilyen beruházás értelmét és következményeit..
Legalább lesz munka a sok semmire kellő nyugdíjasnak meg naploponak elhiszem hogy nem tetszik! A nyugdíjasok könnyen beszélnek a semmiért kapják a pénzt! Ha régen dolgoztak volna nem itt tartana az ország!
„Mi van akkor, hogyha történik egy bumm?” - ilyen előfordulhat egy műtrágyagyár egy vegyi vagy egy hadiüzem esetében de ilyen idióta kérdést csak egy agymosott barom tesz fel egy "akkumulátor feldolgozó"-val kapcsolatban.
Es egy agymosott barom hiheti azt ,hogy nem történik ! Ork ismered a megsemmisítés folyamatát ,de ha nem is bűn lesz hány helyen van lepakolva a bontasbol származó környezet szennyező anyagok ? Videók vannak , és mégsem történik semmi !
Van olyan helység ahol , majdnem mindenki a fideszre szavazott oda kell vinni az aksigyárakat!
Azok a helyek még kína szerint is övön aluliak.
Azt nem lehet, mert ott nem így nézne ki egy lakossági fórum… azokon a településeken pengével adnak nyomatékot a szavaknak…
A Fideszesek nem Aksi gyárakra szavaztak! Szó sem volt erről!
Lásd:Debrecen...😂
@karolypataki 👍🏻
Ilyenkor miért nem írnak ki nemzeti konzultációt? Megmondom mert éhesek a Neres elvtársak.
Gratulálok Csőzik úrnak, végre egy igazi városvezető. A sok pacal érdekember, betoji elbújhat mögötte. Nagyon remélem, hogy a választásnál ezt figyelembe veszik a szavazók!!! Mégha krumplit kaphat is!!!
Rajtam nem fog múlni :) egyik, ha nem a legjobb polgi az országban
Több milliárdot adózik az ovinak iskolának....birkak
"Egy népszavazási eredményt nem lehet figyelmen kívül hagyni." Nem fogja engedni a Sz.rgyártóPeti-féle banda, hogy népszavazást írjanak ki.
Itt zsolcan rendesen kifujtuk az orrukat.ne hagyjatok magatokat!
Megnéznék egy Felcsúti vagy Hatvanpusztai lakossági fórumot az akkumlátor gyár telepítésről.
Magyarország,használt akkumlátor temető lesz! Minden Magyarországon gyártott akkumlátor,Magyarországra lesz vissza szállítva,miután tönkrement.
Ha az emberek nem akarnak ott gyárat, akkor ne legyen.
Már pedig valahol lesz, mert a Vajda ezt akarja.
@@livmarlin4259nono ne ciganyozz mert megserted őket hogy ő is kozejuk tartozik😂
@@livmarlin4259 Nem tudom. Én az emberek akaratát nézem, és nem Orbánét.
Sehol nem akarnak
@@Clue0411 Még jó, hogy nem! Te akarnál aksigyárat a közeledben?
Köszi Bogó László!!!!!
Veletek vagyunk... Jövünk máskor is... és ez a lényeg !!!
Én azt nem értem, hogy ott van a sok elhagyatott gyár, üzemi terület (pl Miskolc a régi vasipar fellegvára - mára szellem városa), aminek a helyére mi a kénköves isten f@szért nem lehet építeni az új akkumulátor előállító és feldolgozó gyárakat? Miért kell teljesen új, termékeny földekre építeni ezeket?
Azért, mert a magyar emberek, földjét, levegőjét, nyugalmát, vizét és telkét kell elvenni! Orbán orosz-kínai zsoldban van, az övét biztos, hogy nem veszik el.
Miskolc nem szellemváros. De akkugyár nem kell, köszi. A gyár területét pont most irták ki újrahasznositásra. Van itt elég fos-BOSCH, Joystone. Akkufeldolgozót sehová nem kell épiteni ebben az országban. azzal-hogy ide oda lökdössük, se Neked , se nekem nem lesz jobb. A régi gyártól pár kilóméterre nemzeti park van.
Meg számos meddőhányó, régi bányatelep… ehelyett az M0 mellé meg egyetemi városok határába telepítenek…🤷♂️
A Fidesznek az a terve hogy leépíti az országot aztán eladja...
Autopalya , német autógyár helyzete hatarozza meg ezeknek a beuházásoknsk a helyét. A regi uzemi helyeknek borzasztó nagy rekultivációs költségei is vannak
2022-ben mire tetszettek szavazni? Hát erre. Sorry, de aki imádja a NER-t, az viselje a következményeit is.
A lényeg, amit el akar hallgatni a kormány: a nemzeti fejlesztési tervben az van benne, hogy Magyarországon összesen 50 db akkumulátorgyártó és akkumulátorösszeszerelő üzemet akarnak építeni. Igen jól olvassátok nem 5 db-ot, hanem 50 db-ot. Ezzel teljesen tönkretennék a helyiek egészségét, az ivóvizet, a levegőt, a termőföldet és mindannyiunk (gyermekeink és unokáink) jövőjét.
Respect Csőziknek, Erd polgarmesterênek!
Meg Lukácsnak is, Tárnok polgármesterének
Ez van, ha nem egy gerinctelen fideszes szolgát választ vezetőnek egy települést.
És Bogó Lászlónak, Diósd előző polgarmesterének
Gratulálok! B@sszuk szét a Földet! Mérgezzük meg a levegőt, a vizet, a termőföldet! Éljük fel a jövőt!
Tökéletesen igaza van Úram!
Ez az Orbán Rendszer és az Élősködő Hiénái olyanok,mint az emberbőrbe bújtatott,élősködő pataziták,akik mindig éhesek,mint a Sátán!!! Hiszen az Ő szolgái,ezért kell olyan sok gonoszsággal dolgozni nekik!!! Eladták a lelküket az Ötdögnek!!! EZÉRT AZ ŐRDÖG GYERMEKEI MIND A VEZÉRREL EGYÚTT!!! /Orbán/👹🖤😎💣
EZ Egy lakossági fórum volt. Nem mint a másik. Remélem, sikeretek lesz.
Az a baj, Ha nem itt, akkor egy következő helyszínen csinálják meg.
Általános fellépésre van szükség.
Dikk a Pityinger Dopeman hasonmás....
Csak ezért nyomtam ráxD
@@kecskegyilkos kajak én is, mert a hírt már ismertem 😆😆😆 szép clickbait munka 24.hu-tol 👍
Az hagyján de Bill kapitány is ott volt! :D
Kajak azt hittem, hogy ő az :D
Vagy simán a cégtulaj arcába kell önteni az akkusavat, ha veszélytelen, akkor nincs mitől félnie.
Érdekelne,hogy a jelenlévők közül hányan szavaztak le a fideszre miután Viktorunk elmondta a nagy beszédét az illiberális demokráciáról meg az akunagyhatalom Magyarországról...
Szóban természetesen senki sem. A többit tudjuk...
Gyere el Győrbe.A gyárak mit jelentenek...Az ovikba már olyan képzések ..A város milyen sz€p...Innen indult minden ..A müsor lazit
@@zsoltzs2092Csakhogy a gyárrak hol van Győrben! 😂 Itt konkrétan a kertjűkbe menne a vegyiípar. Győr meg putri semmit nem fejlődik, a Belváros pár utcáját annyi pénzből kirakatban tartani szerinted az "győr" közben pedig üres épületek nem tudjak szerepüket betölteni, 10 éve üresek az átgondolatlan beruházások. Sopron után az első település lepipálja Ausztriában Győrt, pedig nincs Audi.
"Demokráciában élünk" ... 6:36
és nem röhögte el magát :D
@@krisztinawien ez már kiemelkedő színészi teljesítmény!
@@csak13133 szerintem először tanulj meg egy értelmes mondatot összerakni. Utána, talán beszélhetünk.
@@szabikolllarHahaha, ez a fideszes papi nagyon beteg, engedd el 😂
Pontosain így van ahogy az úr mondja. Vigyék az öszes akkumlátorgyárat 60pusztára
Hajrá! Elég a környezetszennyező és közös természeti értékeinket pusztító hozzáállásból!
Olcsóbbak lesznek az ingatlanok
Hááát nem tudom, hogy melyik a jobb, a pusztazámori hulladék lerakó vagy az akkumulátor újrahasznosító üzem...
Szerintem ilyenekre kíváncsiak, hogy ki vállalja a felelősséget,ha lesz egy bumm.
A felelősséget senki nem vállalja, de a hibás egész biztosan a baloldali portás, lesz.
Az már mindegy, hogy ki lesz a felelős, ha romba dől a házad vagy megsérülsz/meghalsz. Az lenne a fontos, hogy milyen biztonsági intézkedéseket tesznek, és hogy fogják azokat ellenőrizni, hogy ne is legyen bumm.
Ott van példának a Recski kőfejtő,lezúdúlt a sár,ígértek fűt fát,és azóta sem történt semmi,mert itt nincsenek felelősök,ez ilyen ország.Azthiszem ennyire lehet hinni nekik,jobb ha nem alkudoznak,semmilyen gyár ne legyen pont.
@@furfarag13 Számomra az egy végtelenül szomorú történet!
Figyeljetek a magyar közlönyt. Majd a valaki a kdnpből este benyujtja, hogy ne legyen kötelező érvényű a népszavazás eredménye, éjszaka megszavazzák, és reggel már nem az. Az emberek meg a profitnak, és a hatalomnak csak problémát jelentenek egy autokráciában
Csak azert nem vitatkozok onnel,mert biztosan nagyobb a tv-je,mint a konyvespolca.
Veletek vagyunk. Jó volna ha időben eljutna hozzám az infó ha tüntetni kell menni tarthatatlan amit tenni készülünk a szülőföldünkkel, Trianonhoz mérhető tragédia fenyeget hogy világötödikek legyünk akkugyártásban
"Ha ezt a Viktor tudná..."
Minden máskép alakulna , egesz biztos....
Meg Sztálin és Rákosi elvtársak...:)
@@andreamarcso2783 Bizzunk vezetöinkben ,jo hogy van idejűk velűnk foglakozni..a sok gonjuk mellett..
Tegye mindenki a szivere a kezet!,Kire tetszettek szavazni!?Nem a nep dont,hanem akit maguk fole valasztottak.
Ez a kérdés benne volt a nemzeti konzultáció kérdéseiben???Azért kérdeztem mert én fel se bontottam 😂😂😂
Az etyeki borászok csöndben?
Mi lesz ha lesz bumm? Jászberényben leéget az akku gyár (JászPlasztik) csodák csodájára az állam telibe fizette a teljes újjáépítést. Az már csak mellékes hogy ott dolgozók pletykái szerint pont a tűz keletkezése előtt mindenkit kiküldtek🤷🏼♂️( De ez csak pletyka)
Az újjáépítés egy dolog. A kiszabadult mérgeket hogy zárják vissza a palackba?
@@zoltan2728 mérges gázok? Ugyan már. Mikor hallottad azt bármi káros került a levegőbe ha ég egy műanyag, akku gyár vagy egy szemétlerakó. Példának ott az Elektrolux Jászberényi üzeme. Ott is az út másik oldalán a lakótelep. No para. Ezek azt se ismerik el hogy rohadt veszélyes cuccok ezek és a magyarországon levő szabályok … Az meg csak hab a tortán hogy most mindent is lehet csak jőjenek.
Hajrá Dopeman!
Hogy jön ide?
Nekem is feltünt!!! :D
Dopeman bolond.
DE, EZ A FÉRFI ,NEM A DOPEMAN.VAGY VAK VAGYOK ?
Riporterka tessék már már havi 1millio forintért legalább a zsíros komcsi haját megfesülni!!!!
Most sem értem meg miért akkumulátor gyárak? Miért nem élelmiszer gyárak? Miért nem termelöi ágazat, Ja tudom mert a nagyfejüek zsebe megtelik
mert ebben van a jó pénz. az mindegy hogy kipusztul az ország, de lagalább lesz egy kis borravaló a kínaiaktól
ha kiirjak a nepszavazast ...... b...meg de nem irjak ki , ez mar elvan dontve mehettek ti akarhova
Ha 80 km-el arrébb rakta volna akkor megse mukkant volna egyik se, vicc ez az ország fújonganak itt gyárakra, de 22-be mindegyik a fideszre szavazott, szóval egyék meg amit főztek...😅
Ugyanez megy Debrecenbe is és az ország számos pontján.
Én nem vagyok ezek ellen a beruházások ellen mert lehet puffogni az aksik ellen de amikor telefonon a tiktokot pörgeti órákat meg szelfi boton lájvozik egy építkezési terület közeléből, abba a készülékbe is egy akkumulátor van amit valahol összeraktak, a kocsikba szintúgy van, nagy képmutatás amikor környezetvédelmi szempontokat hajszolnak, közbe órákat a neten csüngenek meg a pöffögő kocsijaikba ülnek szintúgy órákat a dugókba, mutassanak ezek az emberek példát járjanak biciklivel vagy lovas szekérrel km-eket nem számítva illetve telefon helyet és egyéb telekommunikációs eszközök helyett használjanak morzét vagy postát, na majd akkor elhiszem hogy nekik fontos a környezetük.🤣🤣
@@janoszz3261 tesa nem a lakóházak mellett kellene ilyet építeni, hanem ipari területen... problem solved
@@janoszz3261 nem azzal van a legnagyobb baj hogy aksit kell gyártani. hanem azzal - ami amúgy a videóban is elhangzott -, hogy ezek a kínai gyárak nem tartják be különösebben a környezetvédelmi meg biztonsági előírásokat, a már meglévőekben is volt szennyezés, haláleset meg minden is... ezekből akarunk tényleg még többet?
@@bpitor1481 Az a baj ezen emberek 85%-a csak hadovál összevissza azt se tudja mit beszél, magáról az előállítási folyamatról se tud semmit, ugyanaz megy mint ami az ácsi közgyülésnél, mert ott is a katodgyár esetébe a nikkel meg egyéb adalékanyagok veszélyeségével jöttek, közbe én magam laikus emberként mondom, senki se olyan hülye hogy minden fajta védőfelszerelés nélkül bemenjen egy ilyen területre, vegyi üzemről beszélünk, ilyen alapon a gyógyszergyárakat is lehetne nézni és minden olyan gyárat ahol vegyszerekkel dolgoznak :)
Az meg hogy gyárakba történek halálesetek illetve balesetek, szerintem kár ezt felhozni, én az életem során ahol eddig dolgoztam kb 3 munkahelyi halálesettel találkoztam és minden esetbe az emberi felelőtlenség volt az oka, kapkodunk és beleesünk a mixerbe, vagy észnélkül isszuk a hellt és a hasonló szarokat aztán a dohányzóba szívrohamot kapunk, vagy nyomkodom a telefont és elcsap egy targonca és akkor sorolhatnám, ilyen halálesetek vagy akár csonkolásos balesetek létezhetnek amibe a báttya azt hiszi hogy eltudja a hibát hárítani közbe a mozgógép bedarálja az ujjait, illetve a védőfelszerelések öntörvényű nem viselése idézem "meleg van benne" az a baj hogy ezek a dolgok nem a munkáltatóért vannak hanem a munkavállalókért, amikor azzal jön itt bárki hogy mik történek egy random gyárba, azért az emberi felelősség komoly támpont, ami felett sok mindenki elsiklik.
Mindezt úgymondom hogy gyárba dolgozok.
@@bpitor1481 Az ott levő emberek java azt se tudja mi a folyamata és a lényege az akku újrahasznosításnak, pedig nem egy mostani találmány, de azt a videóba megtudni hogy 2022-be amikor szavazni kellett nem tudták hol van hatvanpuszta mostanáig, bárhogy lehet lázadni, ha innét elviszik kerül máshova, ha meg olyan a vezetőség az meg szarik az emberek véleményére.
A balesetekről meg halálesetekről annyit, hogy az emberi felelőtlenség is közre játszik, ha pl valakit telefonozás közbe elcsap egy targonca, vagy épp a sok hell és hasonló nyalámságok szürcsölése után megáll a szíve az illetőnek a dohányzóba, és akkor a mozgógépekbe nyulásról nem is beszélve, és akkor lehetne sorolni, a munkavédelmi felszerelések a legtöbb esetbe mindenhol biztosítottak és maga a munkavédelmi szabályok tudatos nem ismerése és be nem tartása és kijátszása nem teszi azokat az embereket egytől egyig mártirrá.
Figyeljetek oda, az Iváncsaiak már nagyon megbánták, hogy nem léptek közbe és megépült az akkumulátorgyár.
hol vannak a fiatalok?
már leléptek innen. Külföldön....
Az értelmesebbje már külföldön.
És e közben túl az óperencián:
tiltakozók fekszenek az utakra, kevesebb kőolajt.
Eu parlamentben felszólalnak hogy az állattenyésztés káros a klímára.
Termöldeket áldoznak szélerőműveknek, napelem parkoknak.
De semmi gond, a tervek szerint halad minden.
Mert megválasztottátok azért
Munkátok se lesz!
Ilyen munka? Neked ez kell? 😂 K+F, ilyenről hallottál már, vagy beered a szarral? Ha, nálunk Ausztriában, ilyet terveznenek, bukna a kormány...
Ők nem csicskak, mint te, hogy ilyen munkával beerjek. És ez helyes.
Sokra fogsz menni a munkahelyeddel, ha közben rákot kapsz, és nem fogsz tudni dolgozni.
WTF! Hol van Dopeman? 😂😮😊
Akik a fityeszre szavaztak 100%-ban oda építsenek gyárakat, de inkább felcsutra kell vagy 4 db!!!
Magyarország előre megy nem hátra!
Haaaat az nézőpont kérdése. 🧭🧭🧭🧭🧭🧭
Előre megy a vesztébe...
Akkor viszik Szabolcsba a gyárat... Hiszen Debrecenben is hiába tüntetett a nép.
"Szakembernek kell kimennie" Olyannak aki zsebre dolgozik, gondolhatja a cégvezető.
Hajrá PHSZ!
Állítólag a Románok , a szlovákok versenyeztek a nagy lehetőségért , hogy ott legyen akksi gyár !!!!
Akkor át kell engedni , nem kell ez nekünk !!!!!
Olyan hiányérzetem van
Nem furcsa szituáció 🥴magyarok 🕺🧘
Mi van ha van ellenőrzés....MINEK NEM KELL ÉS PONT!!!
elqrtuk ,nem nagyón .kicsiít
Hol vannak a fiatalok?Az o gyermekeik meg elni fognak,mikor a fold mar elhetetlen lesz!Nem kesz hova hazamenni!
Már csak a népszavazást megakasztó kopaszokat hiányoltam...
Ja... hogy az nem ez a rendezvény😅
Csak amikor majd tenni kell akkor is ..
Sehol nem kell, Debrecenben sem!!
Tényleg Dopeman bazzeg
Mintha Keller 6.55-nél...
Hát Orbán ellen ment egy népszavazásnak, történetesen, az Ukrán segélynek 😂
Én meg örülök, ha elvisszük ezeket a beruházásokat Franciaország és Németország elől.
Szarevő gomba.
Ha nem akarnak aksigyárat, akkor hol szeretnének 10-20 év múlva dolgozni? Mert az összeszerelő munkánál többre nem nagyon képesek
A mezőgazdaságban munkaerő hiány van,pl ott.
Szlovánok:)))
mi lenne ha pakson történne egy bumm? amiatt nem aggódtok?
Az indexkép alapján nem tudtam elkepzelni,hogy mit csinál ott Dopeman😅
Mi van ha Pakson jön egy bumm? Hogy megy majd akkor haza az ember? 😂😂😂😂
Szerencsére ilyen eset soha nem fog megtörténni
Nincs hova HAZAmenni!
A meglincselt a hibás, hát persze 😅
És mi van akkor, ha nem történik egy bumm.
Németországban,ahol a zöldek tényleg zöldek,nem pedig SÖTÉTzöldek,mint ezek itthon.Azoknak megfelelt az ilyen akkugyár,sőt még többet szeretnének. Akkor most ki a hülye?
Te vagy a hülye, mivel nem is akkugyárról van szó, és ha nem lennêl funkcionális analfabéta, felfogtad volna! Akkumulátor-feldolgozó üzemről van szó! Te agyhalott!
Dörmögő Dömötör Csaba mondókája volt ez. A német zöldek inkább a sötétzöldek, mert nekik még az elektromos autó is környezetbarát. De gondolom a német aksigyárakat nem lakott területekre építik, és a biztonsági vagy természetvédelmi előírásokat is betartják SZIGORÚAN
Te ..
@@videjo5161 Fogat mostál valamikor?
Paksot is bontsuk le 😁Molt is ,Richter t is nitrogénmüvek is 🙃
Mi lenne ha a 24.HU nál, lenne egy nagy BUMMMMM? Hááát… a
24 a levegőbe, sok hűlye a temetőbe
Ide hozhatják. Nálunk kell az új munkahely. Üdv pár kilométerrel odébbról. 😂
Dolgozz ott ha annyira tetszik
A szomszédaidnak már mondtad? Nem vertek meg?
Nyugi, nyugi júniusban választások előtt kapni fogod a zsák krumplit a gazdáidtól a szorgos "munkáidért" ... Remélem ott ahol élsz a többi lakos nem ennyire egybites mint te és felmérik egy ilyen beruházás értelmét és következményeit..
Legalább lesz munka a sok semmire kellő nyugdíjasnak meg naploponak elhiszem hogy nem tetszik! A nyugdíjasok könnyen beszélnek a semmiért kapják a pénzt! Ha régen dolgoztak volna nem itt tartana az ország!
Idióta.
Ha a gazdádék nem lopják szét, akkor nem itt tartana az ország! 🐀
„Mi van akkor, hogyha történik egy bumm?” - ilyen előfordulhat egy műtrágyagyár egy vegyi vagy egy hadiüzem esetében de ilyen idióta kérdést csak egy agymosott barom tesz fel egy "akkumulátor feldolgozó"-val kapcsolatban.
Es egy agymosott barom hiheti azt ,hogy nem történik ! Ork ismered a megsemmisítés folyamatát ,de ha nem is bűn lesz hány helyen van lepakolva a bontasbol származó környezet szennyező anyagok ? Videók vannak , és mégsem történik semmi !
Nyilván nem szó szerint értette. Kolontáron sem volt nagy bumm...
Bátonyterenyén többen is meghaltak egy ugyanilyen feldolgozóban. Nem is tudom ki a barom. 😛
Te akkugyárban melózol, ami a házad mellett van, és imádod! Egyébként pofa lapos, kishaver.
Egy halk kis szivárgás, ivóvízbe befolyás is elég...
Oh shut up
You Shut up