Húzós podcast / Surányi György - Agymosás és szemfényvesztés

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 28 гру 2023
  • A címben szereplő szavakkal írta le a kormányzati gazdaságpolitikát a jegybank korábbi elnöke. Aki lehetett volna miniszterelnök, csak nem teljesültek a feltételei, helyette lett olasz kereskedelmi bank vezérigazgatója, tanít, ír és nem nyilatkozik naponta. Most Rónai Egonnak elmondja, honnan jövünk, hol tartunk, merre megyünk, kit hogyan ismert meg és mi maradt az akkori benyomásaiból.
    IRATKOZZON FEL CSATORNÁNKRA: goo.gl/uo2kim
    LÁTOGASSON EL OLDALUNKRA: www.atv.hu
    FACEBOOK: / atv.hu
    INSTAGRAM: / atv_magyarorszag
    #atv #atvmagyarorszag #podcast

КОМЕНТАРІ • 653

  • @laszlohajnal2687
    @laszlohajnal2687 7 місяців тому +93

    Nagyon szeretem hallgatni Surányi Györgyöt, mert sokat lehet tanulni abból, amit mond. Viszont ha nem ebből a szempontból nézem, hanem arra gondolok, milyen helyzetet vázolt fel az országunkkal, gazdaságunkkal, kormányunkkal kapcsolatban, akkor hiába érzem úgy, hogy a józan gondolkodás és észszerűség pártján állok, mégis mélyen szégyellem magam az egész ország nevében, hogy hagyjuk belesüppedni Magyarországot a posványba, amikor mindenünk meg van ahhoz, hogy egy minden szempontból nyugati színvonalú társadalommá váljunk és valóban úgy kritizáljunk bármit is, hogy tudunk rá jobb példát mutatni.

    • @kellermihaly8353
      @kellermihaly8353 7 місяців тому +19

      Sajnos nincs meg minden, mert mint láthatod a kommentekből, az intellektus hiányzik!

    • @laszlohajnal2687
      @laszlohajnal2687 7 місяців тому

      @@kellermihaly8353
      Valóban így van, bár ez egy tünet és nem maga a probléma. Én nem arra gondoltam, hogy mindenünk meg van, hogy megváltoztassuk a mostani helyzetet, hanem arra, hogy a mostani felfogás és szándék, ami a politikában uralkodik nem lenne, akkor szuper hellyé lehetne varázsolni ezt az országot, mert meg van hozzá mindenünk.
      Az emberek szűklátókörűsége és radikális szembenállása egymással már bizonyos érdekek mentén irányított "programok" eredménye. Ha nem lennének tömegek totálisan félrevezetve, a kommentek is nagyon megváltoznának. Szerintem.
      (Persze azzal egyetértek, hogy a tájékozottabb embereket nehezebb félrevezetni, de nem csak az okos emberek lehetnek megfelelően tájékozottak.)
      Na mindegy. Baromi hosszan tudnám csak egészen pontosan kifejteni, hogy mire gondolok, de most ezt itt nem teszem meg.

    • @SperS-222
      @SperS-222 7 місяців тому

      Minden szempontból nyugati ország ? 🤮🤮🤮

    • @kovacsatila3532
      @kovacsatila3532 6 місяців тому

      Csodáltam, ha egy volt bilderberg tag, nem ugy próbálná megmenteni a gazdaságot, hogy a nincstelentol elvegy azt is amije nincs és szetossza a szemfüles spekulánsoknak. Hisz Noam Chomski, megmonda, a mai pénzügyi politika : a "fejlődés" árát a társadalom kell viselje a profitot privatizálja a penzhatalom. Ezek az uzsora guruk mindég kamatemelesekel oldják meg a problémákat, mert ők szakítanak a legtöbbet a törvényes rablásbol. Mi lett a mai "" baloldal "" akik arra buzdítaninak, hogy mindenki mindenről * monnyon le *, senkinek se legyen semmije, hogy mindenki #boldog# lehessen. Boldogan, csupán járjanak jó példával előttünk,,,,,,,

    • @krisztina2419
      @krisztina2419 6 місяців тому

      Nálad mindenesetre!@@kellermihaly8353

  • @zsuzsannapigniczki7915
    @zsuzsannapigniczki7915 7 місяців тому +131

    Hosszú ideje hallgatom Surányi Györgyöt, egyedül ő képes elmagyarazni országunk gazdasági helyzetét úgy, hogy közben nem szid senkit és olyan nyelven beszél, hogy az minden embernek érthető legyen. Akinek füle van, tanulhat tőle sokat nemcsak szakmailag, de emberileg is. 👍

    • @MultiJosta
      @MultiJosta 7 місяців тому +1

      "Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkba, akkor már nincsen megoldása. Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány."
      Gyurcsány Ferenc

    • @krisztina2419
      @krisztina2419 6 місяців тому +8

      Bukott MMNB elnök! Gratula!😄

    • @hejbalazs
      @hejbalazs 6 місяців тому +12

      @@krisztina2419 blablablablablablablablablablablablablabla....

    • @azigazigyuribacsi5115
      @azigazigyuribacsi5115 6 місяців тому +1

      Neked ennyi jött le ebből az egészből? Ez fontos számodra, amikor a magyarokat a magyar kormánnyal azonosítják, és a világ intelligensebb felén utálják?@@krisztina2419

    • @Andrea-fi9zd
      @Andrea-fi9zd 6 місяців тому +15

      ​@@krisztina2419 A jelenlegi viszont szuperül végzi a munkáját, szinte politikamentesen...

  • @zsuzsogalambos1796
    @zsuzsogalambos1796 7 місяців тому +104

    Nagyon jó volt hallgatni! Érdekes és fontos dolgok hangzottak el Surányi úrtól! Érdemes lenne odafigyelni rá !☝☝

    • @tuzgago
      @tuzgago 7 місяців тому +6

      ​@@tarackattackKöszönjük! Ha a hallottak és tapasztaltak után vidámak tudunk lenni, akkor valami nincs rendben a világlátásunkkal-, akkor kár volt bezárni a Lipótmezőt.

    • @janoscs.1946
      @janoscs.1946 7 місяців тому

      @@tarackattack Egy-ket kivetellel senki nem olvassa vegig ezt a hosszu ertekezest!Egymondatos szoveghez van csak turelmuk a mai emberek 95 szazalekanak.En elolvastam,egyetertek.Egyetertek az utolso ,,mindenki hibas" megallapitas kivetelevel.Pont ez kell orbannak.......mindenki hibas....mindenki korrupt.....mindenki lop.Nem igaz,persze nem Gyurcsanyra vagy a populista naci Torockaira esetleg a volt komcsikra gondolok.Peldaul Suranyi sem tolvaj,Solyom Laszlo,Antal Jozsef,Mzp vagy Bokros Lajos aki valsagban vette at a gazdasagot ,Bajnai Gordon sem lopta el azokat a libakat!Istenem,libakat lopott......es ezzel lehet ezeknel a birka valasztoknal celt erni mikozben ezek a disznok(akikra en meg 2010-ben szavaztam) elloptak a komplett orszagot!

    • @ballazsuzsanna1674
      @ballazsuzsanna1674 7 місяців тому +4

      Nagyon szomorú, jó lenne ha sikerülne ezen változtatni és megfogadnak Surányi úr javaslatait.

    • @ossz13
      @ossz13 7 місяців тому +3

      @@tarackattackNem emlékszem mikor olvastam ilyen pontos leírást a jelenhelyzetünkről. Ez a fajta igazság az, ami sajnos sok örömet nem okoz senkinek sajnos. Mind ettől függetlenül Boldog új évet!

    • @zsuzsakertesz6921
      @zsuzsakertesz6921 7 місяців тому +2

      Az " érdemes lenne odafigyelni rá" - egy nagyon bulváros megjegyzés akkor, amikot részletekbe menően elemezte az ország pénzügyi helyzetét.

  • @palneemerenciababinszki9412
    @palneemerenciababinszki9412 7 місяців тому +59

    Nagyon szépen köszönöm az előadást.Surányi Úr nagy tisztelője vagyok.Óriási szakmai tudása van,érdemes lenne tanulni tőle a mai "nagyjainknak"

    • @uborka1956
      @uborka1956 7 місяців тому +7

      Még Gyurcsány is elküldte a fenébe.

    • @zsuzsakertesz6921
      @zsuzsakertesz6921 7 місяців тому +1

      Nem csináljátok korrekten. Nem tartjátok be a játékszabályokat. Nézd meg, amit jónak talált, elismeri. Ti meg minden asztalra odaszartok, ha van rajta kaja, ha nincs. ​@@uborka1956

    • @sandorkovacs859
      @sandorkovacs859 7 місяців тому +7

      @@uborka1956 Ez csak megerősíti azt, hogy mennyire jó közgazdasági szakember.....

    • @uborka1956
      @uborka1956 7 місяців тому

      @@sandorkovacs859 : Igen? Még a devizakölcsönös csalást is Felcsuti Péter csinálta meg, Surányi ezalatt egy kis bank (CIB) elnöki székében bújt meg.

    • @kovacsatila3532
      @kovacsatila3532 6 місяців тому

      Vagy már neki is tulzottan " bilderberg" volt,,,,,,,,,,,,,

  • @jolkamonostori5449
    @jolkamonostori5449 6 місяців тому +17

    Ha egy banki szakember, vagy akár egy miniszterelnök azt mondja nem számit az árfolyam.......akkor lehet, hogy el kellene menniük mindannyiuknak egy akkumulátorgyárba a pakisztáni munkások közé dolgozni...ott lehet osztani az " észt".
    Az a dolgozó, aki két hét alatt keresett ezer eurót az 430 ezer ft volt, de ha két hét alatt keres 375 ezer ft ot..
    .a különbség " csak".55 ezer ft .
    Tehát orbán szerint nincs jelentősége az árfolyamnak....nos 5-6-10 milliónál nem számit 55 ezer, ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy melyik dimenzióban létezik és hány méterrel lebeg a föld fölött.........a nem gondolkodóknak....akik lassan már csak csirkelábat esznek boldogan......na azoknak el.lehet adni, hogy jól élünk, sőt még állampapir, sőt még mol kötvény vásárlásra is rá lehet őket venni.
    Teszi mindezt Orbán anélkül, hogy leégne a bőr az arcáról..

    • @janosbalog1588
      @janosbalog1588 6 місяців тому +2

      Apropó, ki bízik egy miniszterelnökben, " banki szakemberben, a mózesi magas kamatokkal amit fizetni kell egy időután dupplán, vagy triplán !!!

  • @szabolcstamasszudar8195
    @szabolcstamasszudar8195 6 місяців тому +19

    Köszönöm az interjút! Surányi Úr éles látása és tudása tiszteletreméltó.

  • @sandorkovacs859
    @sandorkovacs859 7 місяців тому +57

    Hatalmas összefoglaló volt ez egy világszinten is kitüntetéseket és elismeréseket kapó közgazdasági szakembertől!
    Gratulálok Surányi Györgynek, ezt nagyon jól összerakta.

    • @bezen61
      @bezen61 7 місяців тому +6

      Arra a "Világbanki" elismerésre és 5milliódollárra és a zsíros fizetét biztosító állásra gondolsz amit MNB elnökként a Horn kormány megvezetéséért és sok ezermilliárd dollárnyi pénz kitalicskazásának jogi alapjainak megvalósításáért kapott? Gyönyörű cionista teljesítmény!

    • @sandorkovacs859
      @sandorkovacs859 6 місяців тому +1

      @@bezen61 Ez csak a fidesz propaganda... Az igazság az, hogy akkoriban több neves gazdasági világhírlap és szervezet választotta egybehangzóan Surányit az akkori világ negyedik legjobb pénzügyi szakemberének, megelőzve ázsiai és japán jegybanki elnököket.....
      Amikor pedig a pofátlan zsíros állások és korrupciós lopások jutnak eszedbe, akkor nem kell nagyon hátra tekinteni.... Ami jelenleg zajlik az az ország kifosztása és a maffia családok feltőkésítése a közösből......
      Nagyon boldog új évet kívánok!

    • @attilakovacs1415
      @attilakovacs1415 6 місяців тому +6

      blablablablablablablablablablablablablabla....ezt rakta össze !..meg 94 -be eladta a magyar aranytartalékot.....ezek sosem tudtak országot építeni.....

    • @bezen61
      @bezen61 6 місяців тому

      @@attilakovacs1415 👍👍👍!

    • @sandorkovacs859
      @sandorkovacs859 6 місяців тому +1

      @@attilakovacs1415 Butaság... Az aranytartalék harmadát már Surányi előtt eladták... Ezt az MNB. honlapján is megtalálod... A másik az, hogy jelenleg is alacsony értéket képvisel a magyar aranytartalék, az az költségvetési szempontból most is jelentéktelen értéket képvisel... A harmadik az, hogy az arany nem kamatozik... és már nagyon meg is bánhatták, hogy a devizatartalék egy részét aranyba helyezték mi közben, 7-8%-os deviza kamatokat is fizetünk... Vagy is, évről évre bukjuk a kamatokat... A negyedik pedig az, hogy a jelenlegi devizatartalék alig több mint a 2010-es kormányváltásnál... Úgyhogy ezzel megint csak átverték a buta szavazóikat....

  • @zsuzsivagonesztupa3303
    @zsuzsivagonesztupa3303 7 місяців тому +27

    Köszönöm a beszélgetést.

  • @peterczirok7876
    @peterczirok7876 6 місяців тому +5

    Ezúton is köszönöm az alapoktatást!

  • @user-vv2po4dk3b
    @user-vv2po4dk3b 7 місяців тому +14

    1975-ben enciklopédikus tudással rendelkező apám aszondta úgy el van rontva a gazdaság hogy kb 40 év kell h. rendbehozzák apu 60 éves leszek akkorra most 70.be vagyok Ratkós mindenkinek kitartást erőt egészséget sok sikert kívánok szeretettel Zemplén Vármegyéből Sátoraljaújhely

    • @azigazigyuribacsi5115
      @azigazigyuribacsi5115 6 місяців тому +7

      néhány írásjelet szétszórhattál volna

    • @leventelovasy
      @leventelovasy 6 місяців тому +1

      @@azigazigyuribacsi5115Nyelvtantól most függetlenül, az értelmező olvasás megismerése ugye nálad kimaradt Gyurica?

    • @azigazigyuribacsi5115
      @azigazigyuribacsi5115 6 місяців тому +1

      jaja, Levice!@@leventelovasy

    • @Andrea-fi9zd
      @Andrea-fi9zd 6 місяців тому +2

      Erőt, egészséget - Szabolcs megyéből, ne urizáljunk már! Csak mert Kocsis Máté kitalálta, aztán meg bevezették! Röhej

    • @peterfodor5058
      @peterfodor5058 6 місяців тому

      Na ez nagyon ertelmes volt. Valaki leforditana, aki erti ezt az egyedi nyelvet?

  • @szabiracer
    @szabiracer 6 місяців тому +10

    nincs is rezsicsökkentés, vállalkozói világpiaci árak, és és extém nagy rendszerhasználati díjak vannak

  • @FilmGamerHUN
    @FilmGamerHUN 7 місяців тому +19

    Azt nem értem rekord hiány van és hitelezés, rekord adósság az államnál , s semmi gond. Ha mi egy 1000 ft ot nem fizetnénk be rezsibe vége kikapcsolják. Országosan 1000 milliárdokkal meg semmi gond nincs . :D Nincs fegyelem vagy ellenőrzés.... Nincs semminek következménye.

    • @aranynagy5457
      @aranynagy5457 7 місяців тому +1

      Mert a gazda engedi.

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 7 місяців тому +7

      @@aranynagy5457 Mert mi engedjük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    • @raysen623
      @raysen623 6 місяців тому +7

      Van következménye: első lépésben mindig és egyre többet kell az adófizetőktől elvonni a hiány kezelésére. De aki látni is akar és nem csak nézni, az látja mi van a kórházakkal és az oktatással. De akár az utak minőségét is ide lehetne hozni, nem arra költünk amire kellene.

    • @krisztina2419
      @krisztina2419 6 місяців тому +1

      De a kedvezményeknek örültél, eltetted!

    • @Andrea-fi9zd
      @Andrea-fi9zd 6 місяців тому +4

      ​@@krisztina2419hamán adták, majd hülye leszek, tán csak kiegészítem azt a kevéske ápolási díjat! ....

  • @andrasnecsoti9692
    @andrasnecsoti9692 7 місяців тому +37

    Suranyi Ur minden alkalommal erdekes es hasznos penzugyi, gazdasagi esemenyekrol tajekoztatja a nezoket. Koszonjuk!

    • @krisztina2419
      @krisztina2419 6 місяців тому +1

      Kiibicnek semmi sem drága!

    • @09bvbTom
      @09bvbTom 6 місяців тому +3

      @@krisztina2419 Ne dumálj, mosogass inkább! 🙂

    • @ibolyajakabne1123
      @ibolyajakabne1123 6 місяців тому

      ​@@09bvbTomjó a humorod. Meg figyeljen a vak komondorra.

  • @robertmorrison1751
    @robertmorrison1751 6 місяців тому +2

    @25:00 azt felejti elmondani, hogy az elvtársai támadják rendszeresen a forint árfolyamát.

  • @MiklosGrof
    @MiklosGrof 7 місяців тому +90

    Döbbenetes,lesújtó, elgondolodtató, kétségbeejtő - mert igaz. Egy kiváló beszélgetés, egy kiváló adás. Bárcsak az ellenkező tartalma miatt lenne az.

  • @user-sq2ym1qi7e
    @user-sq2ym1qi7e 7 місяців тому +13

    Vajon nagy marton milyen koncepcioval lesz sikeres??

    • @lajosjozsefkarika5589
      @lajosjozsefkarika5589 5 місяців тому

      Ahogy kinéz 🤔❗Ő személyesen, "dinamikus gyarapodás" jeleit prezentálja, 🙄 Csakúgy, mint a Dōbrögi Banda sok-sok tagja🤔😮😱❗A mértékteken gyarapodás.... Minden tekintetben😱❗🤮❗💣💥

  • @istvanneberecz1852
    @istvanneberecz1852 7 місяців тому +6

    Boldog új évet kívánok! ❤

    • @janosbalog1588
      @janosbalog1588 6 місяців тому +1

      Az uralkodóosztálynak, már meg van..!! Állandó...megszakítás nélkül...!! Jobbról balra...balról jobbra...!! Na persze csak a felsőbb kategóriákban...!!!

  • @robertmorrison1751
    @robertmorrison1751 6 місяців тому +2

    @49:00 más szemében a szálkát is?

  • @ferencnemes3461
    @ferencnemes3461 6 місяців тому +4

    Ott a lényeg 14:30- 18:00- ig. Az a helyzet, h ami a népnek jó, az a külföldi befektetőknek, azaz a gazdaságnak nem és fordítva is igaz. Most látszólag a népnek kedvezés folyik évek óta, megvan a 2/3,viszont rossz minden gazdasági mutató.

    • @tomtom-wk1nc
      @tomtom-wk1nc 6 місяців тому

      Te fordítva ülsz a lovon.
      Az ún. jóléti államokban, ami növeli a polgárok elégedettségét, az jó a gazdaság többi szereplőjének is. Ettől jóléti.

    • @ferencnemes3461
      @ferencnemes3461 6 місяців тому

      Hát nem igazán,nézz utána a dolgoknak jobban,minden játszma végén ami vhol plusz,az máshol mínusz,tehát ha pl több fizetést szórnak a népnek,akkor az a befektetőknél negatív eredményű,egyértelmű,amit nem kell fizetésre elszórni,az marad a befektetőké pl. Hol versenyképes 1 gyártás?Ott,ahol kevés bért kell fizetni,ezért jönnek ide pl a kínaiak,az csak nekik jó. Nyugi,nem ezt az 1 videót láttam eddig,hanem több 100at.@@tomtom-wk1nc

    • @tomtom-wk1nc
      @tomtom-wk1nc 6 місяців тому

      ​​@@ferencnemes3461Sajnos téves a piacról alkotott elképzelésed.
      Konszolidált jóléti demokráciák versenykörnyezében, ahol nagyobb a termelékenység, hatékonyabb a termelés, ott magasabb bérszínvonal fog kialakulni.
      Így fordulhat elő, hogy a fenti típusú országokban magasabb az életszínvonal, mint pl. nálunk. És ha már jártál ilyen helyeken és/vagy vannak kint rokonaid, barátaid, akkor ezt neked is pontosan érzékelned kellene.

    • @ibolyajakabne1123
      @ibolyajakabne1123 6 місяців тому

      Ferencnemes
      Más a jóléti társadalmakban az elosztás és a társadalmi szolidaritás is magasabb szinten van. Te csak pufogtatod az üres frázisokat.
      Az ország gazdasági - pénzügyi helyzete közel azonos a lakosság helyzetével. Es a jövő sem rózsás, mert fogytán van minden erőforrásunk.
      Amit Surányi György itt elmondott az eljutott az agyadig? Szerintem elakadások vannak nálad.
      A kormány értékválasztásáról nekedmi jut az eszedbe? Józan pataszti ész is elveszett, vagy ellopták? Te nyugodtan alhatsz nyitott ablaknál.
      Hallottad, hogy nem Brüsszel adja pénzt, hanem a nyugati országok állampolgárai által befizetett adókból származik. Hallgasd meg még egyszer nyitott fülekkel.

    • @ferencnemes3461
      @ferencnemes3461 4 місяці тому +1

      ​@@tomtom-wk1nc Te mit néztél? Nézd meg újra és akkor megérted!

  • @kalmangiczi6591
    @kalmangiczi6591 6 місяців тому +1

    Gratulálok nagyon szuper

  • @kornelhorvath1639
    @kornelhorvath1639 6 місяців тому +3

    Biztosan okos és jó szakember, sok tapasztalattal a háta mögött, de az a BILDERBERG csoport tagság nem egy pozitívum, legalábbis számomra... 🤷‍♂️

  • @imrepeli5470
    @imrepeli5470 6 місяців тому +1

    Fantasztikus EMBEREK együtt! 👏

  • @agneskocsis2019
    @agneskocsis2019 7 місяців тому

    Thanks

  • @user-gj5on2fx3v
    @user-gj5on2fx3v 3 місяці тому

    Nagyon tanulságos volt a beszélgetés.nagyon szeretem halgatni,sokat lehet tanulni belőle. Csak ajánlani tudom a politikusainknak.van mit tanulniúk.

  • @user-vk3wh1jy2z
    @user-vk3wh1jy2z 7 місяців тому +8

    Amerika el van adósodva Kínának, nem csak nyugaton van helyünk, kelet felé is nyitni kell!

    • @sandorkovacs859
      @sandorkovacs859 7 місяців тому +1

      Igen és éppen ezért van szarban Kína..... és ezt már ők is értik... Mi lesz ha az usa nem fizet nekik? Akkor Kína csődbe megy.....

    • @kellermihaly8353
      @kellermihaly8353 7 місяців тому +6

      Egy adóst megkérdeztek, nem nyomasztja-e a sok tartozása, mire a válasz...., izguljanak azok akiknek tartozom!
      Amerika legnagyobb hitelezője Kína, öböl menti országok, Japán, stb. Az USA ellenségeinek fele, a hitelezője is egyben, úgyhogy izguljanak azok akiknek tartozik!

    • @sandorkovacs859
      @sandorkovacs859 7 місяців тому +1

      @@kellermihaly8353 Erről beszéltem én is, Kína retteghet mert sok amerikai állampapírt tart...

  • @ferencmori3114
    @ferencmori3114 7 місяців тому +55

    "Ha a saját kertünkből nem nézünk ki, akkor jól érezzük magunkat. Ha kinézek a kertből, összeszorul a gyomrom". Találó mondás. Több mint egy évtizede külföldön élő magyarként sajnos azt tapasztalom, hogy ez a kert egyre ocsmányabb, pedig valaha csodálatosnak tartottam ezt a kertet. Kívánom, hogy minél több magyar lássa meg mi van a saját kertjén túl, hiszen a saját kertünk valódi szépségét csak kontextusban lehet pontosan megítélni. Addig is amíg külföldön járok, inkább hallgatok arról hogy magyar (is) vagyok; mostanában nincs mire büszkének lennem. :(

    • @leventelovasy
      @leventelovasy 7 місяців тому +6

      Te nem is voltál soha magyar Ferkó!

    • @kellermihaly8353
      @kellermihaly8353 7 місяців тому +14

      @@leventelovasy Különb mint te suttyókám, aki az ország kirablóit isteníted, és asszisztálsz is hozzá!

    • @leventelovasy
      @leventelovasy 7 місяців тому +4

      @@kellermihaly8353 A Strabag Demokraták Szövetségéből ismeritek egymást?
      Vagy pontosabban: az ávós gyerekek unokák iskoláiból?

    • @kellermihaly8353
      @kellermihaly8353 7 місяців тому +2

      @@leventelovasy Majd pont egy ilyen senkiházi fogja eldönteni, hogy ki a magyar, vagy ki nem! Te osztályzod úgy az embereket, hogy mi a vallása, vagy a pártpreferenciája. Ebben az országban 9,6 millió magyar él, plusz a külföldön élő nemzettestvéreink, és egyenlőre nem az számít felismersz-e egy narancssárga logót a szavazólapon!

    • @zsuzsannahertelendi2456
      @zsuzsannahertelendi2456 7 місяців тому +9

      Hű … nagyon jól megfogalmaztad. Én ugyan ebben a “cipőben” járok és abszolút egyetértek! Milyen szomorú dolgok mindenesetre.

  • @agnes9662
    @agnes9662 7 місяців тому +1

    Termelő beruházás épitenek?

  • @LiSmith518
    @LiSmith518 6 місяців тому +6

    Na mert Surányi csodát művelt amikor lehetősége lett volna rá 🤷🏼‍♂️
    Jaaaaaa nem 😂

    • @tomtom-wk1nc
      @tomtom-wk1nc 6 місяців тому +1

      Hiába volt kiváló MNB elnök, ha a kormányzat időnként kersztbe tett neki.

    • @LiSmith518
      @LiSmith518 6 місяців тому

      @@tomtom-wk1nc
      Az aki elismeri a Bokros csomagot es a népet sarcolja meg az lehet bármilyen szakember egy szar ember
      Gyurcsanyek Bajnaiek ugyan ezt csináltak megemeltek az Szja-t elvettek a 13 nyugdíjat elvettek a 13 havi fizetést elvettek a tanárok bérét
      Lásd most az extra bevételeket nem a néptől direktbe veszik el hanem a multiktol
      Isten mentsen meg minket a balosoktól lenne itt szja emeles lenne itt ado emeles lenne itt fizetes befagyasztas lenne itt elbocsajtas

  • @tax-nobt4778
    @tax-nobt4778 7 місяців тому +18

    Magyarország teljesen lepusztul az akkugyártás miatt. Anyagilag is de főképp környezeti szempontból.

    • @zsuzsakertesz6921
      @zsuzsakertesz6921 7 місяців тому +1

      Plusz mezőgazdasági területeken, plusz a vízkésuletünk kárára. orbán nagyon rossz utat választott. Ő csak a a társadalom lezüllesztésében és az ország kifosztásában profi.

    • @krisztina2419
      @krisztina2419 6 місяців тому +1

      Te dobálod ki a szemetet az autóból aztán panaszkodsz.😊

    • @09bvbTom
      @09bvbTom 6 місяців тому +2

      @@krisztina2419 Te meg mész az utcán és óbégatsz! Ráadásul hülyeségeket! 🙂

    • @irmadobi8584
      @irmadobi8584 6 місяців тому

      75 évre eladta a kínainak az országot a kormány..

    • @valkaielod
      @valkaielod 6 місяців тому

      Úgy ráadásul, hogy még akut sem effektív gyártanak, csak összeszerelnek?

  • @istvanfilipszki2269
    @istvanfilipszki2269 7 місяців тому +50

    Felkészült remek szakember! Ilyenek kellenének most is!

  • @kalmanstube
    @kalmanstube 6 місяців тому +2

    Értem, hogy gazdasági szempontból rossz a rezsicsökkentés és az adókedvezmények, vagy az 1 kulcsos SZJA. Azt viszont nem értem, hogy ha ezek nem lennének, akkor a közgazdászok szerint az emberek miből fizetnék ki a rezsit és miből élnének meg.

    • @lajosjozsefkarika5589
      @lajosjozsefkarika5589 5 місяців тому

      Ki kellene osztani 🤔AZ ELLOPOTT € MILLIÁRDOKAT, AZOKNAK AKIK A TÁMOGATÁSOK JOGOS VÁROMÁNYOSAI...... A MAGYAR NÉP - NEK 🤩👍ÉS NEM ELLOPNI🤔🙄❗MINDEN MAGYAR ÉLHETNE... JÓLÉTBEN-EGÉSZSÉGBEN-BÉKESSÉGBEN😅❤👍😜

    • @VaczoGabor
      @VaczoGabor 5 місяців тому +2

      Ugyanugy kifizetik az emberek a befizetett adoban. Mondjuk ha ezek nem lennenek, nem lenne szukseg ennyi adonemre, es 27%-os Afa-ra.

    • @alpinrenova
      @alpinrenova 5 місяців тому +1

      ​@@VaczoGaborNézd már meg a többi országban a létminimum felett mennyi az adó.

  • @Zenenergie
    @Zenenergie 7 місяців тому

    A Forint egy luxus valuta 5000 milliárd volt az idei évben az ára. Jövőre mennyi lesz?

  • @szilviabacso9935
    @szilviabacso9935 4 місяці тому

    Rendkívül okos ember, hallgatom egy ideje. 🎉

  • @editmiskolczy5695
    @editmiskolczy5695 6 місяців тому

    Remek. Mint mindig.

  • @tiborbalint6293
    @tiborbalint6293 6 місяців тому +7

    Ez csak a komcsi alternatív valóságban létezik. Tölgyesi is sikeres évről beszélt. Elkeseredett erőlködés megint, ám rettentő szórakoztató hallgatni és az agyhalottak kommentjeit olvasni.

    • @raysen623
      @raysen623 6 місяців тому +1

      Az a te gondod, hogy semmit nem értesz abból, amiről a műsorban szó volt. Tölgyessy meg csak maradjon csendben. Időnként előbújik a barlangjából és osztja az észt, mögötte álló teljesítmény meg nulla.

    • @krisztina2419
      @krisztina2419 6 місяців тому

      Hát NE kommentelj!😀

    • @tiborbalint6293
      @tiborbalint6293 6 місяців тому

      @@raysen623 😂😂😂

    • @tiborbalint6293
      @tiborbalint6293 6 місяців тому

      @@krisztina2419 Rád gondoltam pl. DKs vagy?

    • @raysen623
      @raysen623 6 місяців тому +1

      @@tiborbalint6293 Te is tipikusan a végletek embere vagy, akit szépen beszippantott a propaganda. Szavazgass csak nyugodtan továbbra is a bűnözőkre és ne nyivákolj. 😂😂😂

  • @sandorgyuricza4669
    @sandorgyuricza4669 7 місяців тому +11

    Hol az arany gyurka!?

    • @bulcsuhorka4913
      @bulcsuhorka4913 7 місяців тому +1

      Nem megmondta a suri-gyuri: az aranynak már nincs/nem lesz szerepe a világgazdaságban (sem) Eladták hát hamar.. Erről is kérdezhetné valaki ezt a "kedves kis bácsikát"- miért mondta, tette amit..

    • @andrasgardonyi5644
      @andrasgardonyi5644 7 місяців тому +1

      @@bulcsuhorka4913 Tisztelt Hegyi Úr! Nem keresem Surányi úr megszólalásait. Ennek ellenére már fél tucatszor hallottam tőle, az akkori munkatársaitól miért volt szükség az arany devizára történő konvertálására. Ön azonban alkalmi süket. Csak azt hallja meg, amit akar.
      Gyurica úrnak üzenném. Elösször magánál keresse, a feneke végén.

    • @kellermihaly8353
      @kellermihaly8353 7 місяців тому +1

      @@bulcsuhorka4913 Pesti TV - Stefka kérdezi Surányit! Megkapod a válaszokat!

    • @leventelovasy
      @leventelovasy 7 місяців тому

      1990-ben, Surányi vezetése alatt váltották pénzre az akkori aranytartalék zömét, mintegy 43,5 tonnát. Az unciánként 380 dolláros áron eladott tartalékból a jegybank akkori vezetése főleg dollárt vásárolt. A lépést azzal indokolták, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé. E szempontból nézve ironikus, hogy később pont az amerikai valuta értékének romlása miatt tért át a jegybank fokozatosan a dollárról az euróalapú tartalékokra, így védekezve a dollár árfolyamcsökkenéséből adódó veszteségek ellen. Ehhez képest az aranyfóbiás Surányi az azóta eltelt húsz év alatt számtalanszor védelmébe vette korábbi döntését, és továbbra is úgy gondolja, hogy az arany nem jó befektetés. Ennek némileg ellentmond a tény, hogy az általa eladott 43,5 tonna (nagyjából 1,4 millió uncia) arany akkori árfolyamon mintegy félmilliárd dollárt ért, a mai, 1800 dollár/uncia árfolyamon viszont már két és fél milliárd dollárt érne. Azaz nagyjából az ötszörösét.

    • @kellermihaly8353
      @kellermihaly8353 6 місяців тому

      @@leventelovasy Mi van Garázs Géza, nevet változtattál, de a szokásod elárul, mert te vagy aki ötször másolja be ugyanazt a szöveget, de ha választ kap rá, kitörli!?

  • @leventeadam8471
    @leventeadam8471 6 місяців тому +5

    Igen. Agymosás ez az ellenzéki "szakértői" monologizálás . . .😂

    • @gyulahorvath2815
      @gyulahorvath2815 6 місяців тому +2

      Alákérdezéssel. Mit is mondott erről a fószerről Gyurcsány Öszödön? Akkor hol volt ez a fene nagy szakértelem? Ja, az is a Fidesz propaganda volt, csak Fletó szájával...😄

  • @claradelray495
    @claradelray495 7 місяців тому +9

    Valaki magyarázza el, hogy a szankciók milyen módon csökkentették le tizedére az áram árát?

    • @karolinklara9583
      @karolinklara9583 7 місяців тому +6

      Mert nehezebben tudja Oroszország másnak értékesíteni és mivel csökkent a kereslet, csökkent az ára is.

    • @STJ695
      @STJ695 7 місяців тому +6

      Úgy, hogy európa nagyrésze nem nagyon veszi az orosz gázt és még spórólnak is . A piac meg úgy működik, hogy ha van kereslet valamire akkor felmegy az ára ha, nincs kereslet akkor csökken. A gáz ára most annyi , mint 10 éve! Mivel sok hőerőművet gázzal fűtenek( itthon is ) így az áram előállítása is olcsóbb! Háború ide vagy oda. Valahogy így.

    • @laszlofekete7617
      @laszlofekete7617 7 місяців тому +6

      Papíron minden lehetséges és vannak agyi rokkantak akik el is hiszik hogy ez a jó.

    • @janosilles3910
      @janosilles3910 6 місяців тому +3

      Na ebből se igaz semmi.

    • @tiborbalint6293
      @tiborbalint6293 6 місяців тому

      Nyilván hazudok Surányi. A szankciók működnek 😂

  • @horompolierik3590
    @horompolierik3590 6 місяців тому +3

    44:40 ha gazdaságtalan az akkumulátor gyártás akkor miért csinálják?

    • @zoltannagy8677
      @zoltannagy8677 6 місяців тому +2

      Ezt te nem értheted. Az összefüggések összefüggnek!

    • @zerkovitzzoltan2182
      @zerkovitzzoltan2182 6 місяців тому +2

      Rendkívül drága termékről van szó, így minimális hozzáadott érték mellett is látványos GDP növekedést eredményez, de ha import munkaerőt használnak import energiát vesznek külföldről abból mi vajmi keveset profitálunk. Ha nem épülnének akkugyárak akkor olyan GDP visszaesés lett volna az elmúlt években mint a huzat, ezekkel a beruházásokkal próbálják azt eltakarni, hogy a meglévő gyárak egy része távozott, leépített, a másik részénél pedig a termelékenysége csökkent. De az akkugyárak addig növelik látványosan a GDP-t amíg felépülnek és magyar munkaerőt és nyersanyagot használnak, miután felépülnek sokkal kevesebb munkaerőre lesz szükségük, mert magasan automatizált gyártósorokkal dolgoznak. Az építkezés alatt az sem ritka, hogy 4000-5000 ember is dolgozik az építkezésen, ha beindul a termelés ez 1000-2000 főre fog redukálódni. 2023-ban csökkent a GDP 2022 képest, 2021-hez képest 4% növekedés kimutatható 30% feletti infláció mellett.

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому

      Hogyhogy miért? Pénzért! Na nem neked! Neked beáldozzák érte az országod!

  • @anitanagy528
    @anitanagy528 6 місяців тому +1

    Nekem megadott, hogy a privációt 1 nagyon lényeges szempontból lássam.
    Ahol én a fordulat éveimből emlékszem..
    Na azóta is nagyon rossz irányban mentünk...!!!Senki nem kérdezett Bennünket!
    Ezzel most is szembesülhettem !
    Az egészségügyhöz 30 éve nem mer
    hozzányúlni senki !
    Na. ,,ezt mindig érezni fogjuk mi Eü dolgozók.
    Az orvosok bérét emeljétek az égig,akkor is összeomlik az Egészségügy !
    Hajra !

  • @lixfrancescaildiko5855
    @lixfrancescaildiko5855 Місяць тому

    Üdvözletem! Nagyon reális tiport volt! Részemről ami az elmúlt 10 évben történt de alspból sem vagyok Unios párti! Sem keleti!! Nekúnk még ha szinte vágykénk is van de a mavunk úra kéne hogy legyünk, erre törekedni! Mikor ez a riport készült még nem bolt nagyobb a baj mint most! ( háború és egyebek)
    Az a bsj szetintem, hogy a politikában nagyon rakoncátlan lett az a " ló!" Persze érthető mert ennyi hiszékeny, sorsával nem törödő embert így lehet irányitani! Nyilván voltak jó döntések is de a jövő az csak részben tervezhető és ezt ők tudják is Ezért van az ami!! Azt viszont bízton mondhatom, hogy a M.úr egy zseni!!! Itt viszont az a mondás, hogy: Amilyen a mosdó, olyan a törölköző is ez nem fedi a valóságot! 🤔
    Nagyon jó riport volt! Köszönöm.
    Minden jót mindenkinek.

  • @katamarkos3575
    @katamarkos3575 6 місяців тому +2

    Hat nem meggyozo amit mond mert meg mindig nem ment csodbe az orszag es kb. 20 eve errol beszel.

  • @decomprodservice2670
    @decomprodservice2670 6 місяців тому +17

    Nem emlékszem pontosan, az ő vezetése alatt kótyavetyélték el Magyarország aranykészletét.
    Bildenberg csoport tagjaként miért nem segítette, segíti az ország helyzetét?

    • @jolkamonostori5449
      @jolkamonostori5449 6 місяців тому +1

      Miért ő tegye rendbe az ország helyzetét...nem Orbán a zrt vezetője?
      Talán ezért kap nem kevés fizetést.?
      Orbánnak egyáltalán nem fontos az ország helyzete...csak annyirahogy a hatalmát és lopott vagyonát megtarthassa, ezért bármire képes, még egy kávéra is kiugrik, ha kell...csak felelősséget semmiért ne kelljen vállalnia.

    • @jolkamonostori5449
      @jolkamonostori5449 6 місяців тому +1

      Köszönöm.
      Nagyon érdekes, tanulságos beszélgetés volt

    • @nightone360
      @nightone360 6 місяців тому +1

      Felteszem a kérdést, mit jelent az, ha magyarország eladja az aranykészletének egy részét?
      Igen, Ők voltak akik elkezdték eladni magyarország aranykészletét és megjegyzem nagyon helyesen! Ajánlom nézz utána miért csinálták, illetve ennek mi volt a pozitív hozadéka. Minden jót!

    • @TamasMaga
      @TamasMaga 6 місяців тому

      @@nightone360 Te meg inkább annak nézz utána, hogy mások, (egyesűlt államok) Miért vásárolták fel örömmel a mi aranyunkat.

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому

      Az aranykészlet csak púp a hátunkra, elavult dogma. Te is tudnád ha csak egy minimálisan is értenéd a közgazdaságot.

  • @bezen61
    @bezen61 7 місяців тому +22

    Gyuri van e még abból a Világ Banki prémiumból, jutalom pénzből (5millió dollár) amit az MNB elnöksége idején elkövetett tetteiért kapott (hogy meg vezette a Horn kormányt, és biztosította ezer milliárdok kitalicskázását az országból)
    Meg abból a zsíros fizetésből amit szintén ama nemes intézménybiztosított miután itthon "munkanélküli" lett?

    • @gabortoth7050
      @gabortoth7050 7 місяців тому +2

      A helyesírásod alapján látom a Fideszre szavazol.

    • @leventelovasy
      @leventelovasy 7 місяців тому

      @@gabortoth7050 Az értelmező olvasás elsajátítható! :)

    • @laszlopolgar4037
      @laszlopolgar4037 6 місяців тому +2

      Nincs :) :) :)

    • @nightone360
      @nightone360 6 місяців тому

      ua-cam.com/video/3Ca138ohl2Y/v-deo.html 1:23:45 te büdös troll

    • @halmosg
      @halmosg 6 місяців тому

      Ez most netto személyeskedés. Minek? Van bármi értelmes hozzászólásod a témához is?

  • @hetoke72
    @hetoke72 7 місяців тому +31

    Lehet mondani, hogy Surányi úr felkészült Élmény hallgatni

    • @krisztina2419
      @krisztina2419 6 місяців тому +1

      NEM lehet!

    • @hetoke72
      @hetoke72 6 місяців тому +1

      Miért nem? Biztos van valami jó erved Vagy csak az a baj,hogy nem a Fidesz propagandát tolja

    • @JOCO1860
      @JOCO1860 6 місяців тому

      Tróger háttérhatalom embere, akinek már a kötélen kellene példát mutatnia a bűnei miatt!

    • @Andrea-fi9zd
      @Andrea-fi9zd 6 місяців тому

      ​@krisztina2419 akkor NE hallgasd!

    • @JOCO1860
      @JOCO1860 6 місяців тому

      @@Andrea-fi9zd Ne hogy tisztán lásson...lemagáztam!

  • @zoltannagy8677
    @zoltannagy8677 6 місяців тому +16

    Szóval, ha nem költünk semmire, mindenre marad pénzünk. Ez egy nagy tanulság. Felvésem a vándorbotomra.

    • @bencetoth6924
      @bencetoth6924 6 місяців тому +6

      Mondjuk egy ekkor hülyéből mint te kinézem hogy vándorbototod van😂😂😂😂

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому

      Remek! Már vándorolhatsz is vele valami nagyon meleg éghajlatra...

  • @user-br7gi7vx6s
    @user-br7gi7vx6s 6 місяців тому +7

    Iq!!!! Hozzáértés itt..Ez nem semmi...Csak annyi a kérdésem hogy miért nem ilyen vezetőink vannak top 😢😢szinten????

    • @robertfarsang46
      @robertfarsang46 5 місяців тому

      Mert a választások nincsenek iq szinthez kötve😉, így minden hülye mehet, hülyék meg mindent elhisznek.

    • @sandorvarga9396
      @sandorvarga9396 5 місяців тому +1

      Azért mert nem hajlandóak a mocskos rendszerhez adni a nevüket. Őket nevezném én Embernek. Sajnálatos hogy nem ők vannak ott ahol kellene.

  • @ottofabian5241
    @ottofabian5241 6 місяців тому +4

    A hozzáèrtő szaki aki elpotyázta az aranykèszletünket.

    • @nightone360
      @nightone360 6 місяців тому +2

      Legalább néznél utána mire van az aranykészlet és miért tették. Mond, mit jelent az, hogy elkezdték eladni az aranykészletet? (meglehetősen nagyon jól tették) Volt ennek valami negatív hozadéka, és pozitív? Erre már nem tudsz válaszolni, mert addig jutottál, hogy jaj, eladták az aranyat, az baj. Dehogy ezt objektíven megítélt arra már nem vagy képes 2 újságcikkből.

    • @TamasMaga
      @TamasMaga 6 місяців тому

      @@nightone360 Volt pozitív hozadéka az aranykészlet eladásának. Persze hogy volt. Annak aki megvette, megvehette olcsón, nagyon pozitív volt.

  • @nagysanyi059
    @nagysanyi059 7 місяців тому +15

    "A független objektív riport ,"

  • @galotthon
    @galotthon 6 місяців тому +2

    Hol az arany Gyuri?

    • @TamasMaga
      @TamasMaga 6 місяців тому

      A baj, hogy nem csak az aranyat ba...ta el.

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому +1

      Minek az neked? Kell a púp a hátadra?

  • @stfnsipos
    @stfnsipos 6 місяців тому +3

    Kinek nem volt elege a komcsikbol?? A komuveseken kivul......lehet hogy mar nekik is csak kellemetlen belatni..............

    • @Andrea-fi9zd
      @Andrea-fi9zd 6 місяців тому +2

      Orbán is komcsiivadék

    • @halmosg
      @halmosg 6 місяців тому

      Ezt nem egy másik beszélgetés alá szántad? Mi köze van a beszélgetéshez? Érdemes lenne a szakmai tartalomra reagálni!

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому +1

      Mindenkinek. Mégis ott pöffeszkedik az ország élén a legvadabb komcsik egyike...

    • @Andrea-fi9zd
      @Andrea-fi9zd 6 місяців тому

      @@krisztiantozser8741 De te sem a szakmai tartalomra reagáltál..
      😅

  • @lukacspiroska4882
    @lukacspiroska4882 7 місяців тому +4

    Kedves RONAI EGON a kérdései fantasztikúsak!!!!!!

  • @evadrmatyas2067
    @evadrmatyas2067 3 місяці тому +2

    Mennyire rosszul jártunk hogy nem Surányi lett a miniszterelnöknek,ma már mindenben elsők lennénk?!

    • @evadrmatyas2067
      @evadrmatyas2067 3 місяці тому +1

      NEKÜNK NEM KELL A ROMÁN ORBÁN A DRAKULÁIVAL!!
      BORZALOM,SEMMIT NEM TUDNAK,SÚLYOSAN TANULATLAN CIGÀNY!!

    • @evadrmatyas2067
      @evadrmatyas2067 3 місяці тому

      Kár hogy nem egy inteligens nagytudású ember,Surányi lett a miniszterelnöknek!! Megyünk lefelé 2010-től!Miért nincs senki aki megmondaná Orbánnak az igazságot!! Szórja fölösleges dolgokra a magyar nép pénzét!!
      ROMÁNOK ÉS DRAKULÁK HAZA!!

  • @icadobsonyi8528
    @icadobsonyi8528 4 місяці тому

    Respect!

  • @007DrTomix
    @007DrTomix 6 місяців тому +1

    Most nem akarom megvédeni a közmédiát a 200 milliárddal, de ha az RTL, meg a TV2 40-40 milliárdból működik, akkor azért azt is meg kell nézni, hogy van M1-M5ig tv adó, és van jópár rádióadójuk. Akkor már ott van a 200 milliárd. Egyébként érdekes a beszélgetés!

    • @vickyyvickyy3121
      @vickyyvickyy3121 6 місяців тому +1

      A ket kereskedelmi csatornanak is van tobb csatornaja...nem is keves...

    • @007DrTomix
      @007DrTomix 6 місяців тому

      @@vickyyvickyy3121Igen megnéztem! A TV2 csoportnak 13 db Tv adója van. Az RTL csoportot egyben nem találtam meg.

  • @gezasomogyvari3228
    @gezasomogyvari3228 7 місяців тому +15

    Ki adta el anno az aranykészletünket?

    • @erzsebettresz4954
      @erzsebettresz4954 7 місяців тому +6

      Hatalmas nagy segítség volt azaz arany is amit Matolcsy halmozott fel 😂, inkább euróba tettek volna, akkor tavaly nem megy fel 430 ra az euró és nem kellett volna 18 % felnyomni az alapkamatot! Jövőre nem lenne a GDP 4,3 % csak a kamat és a jegybanknak sem lenne 2000 milliárd hiánya. Tényleg jó ötlet volt az arany 😂

    • @laszlofekete7617
      @laszlofekete7617 7 місяців тому

      Külföldi valutáért, te nem mentél a bankba menteni a forintodat? Na érted már? Ha nem érted, sajnállak!

    • @andrasgardonyi5644
      @andrasgardonyi5644 7 місяців тому +2

      Tisztelt Somogyvári úr! Nem vagyont gyűjtött belőle, csak forgalomképes valutára cserélte.
      Ki vette az "olcsó" orosz gázt, európai országokhoz viszonyítva, háromszoros áron?

    • @leventelovasy
      @leventelovasy 7 місяців тому

      @@andrasgardonyi5644Képes vagy mindent benyelni?
      A gáz világpiaci ára lement és ezért a Nyugat már nem hatszoros, csak négyszeres áron vásárolja az amerikai gázt.

    • @kellermihaly8353
      @kellermihaly8353 7 місяців тому +1

      @@leventelovasy Látom nagyon jó vagy másolásból, hát itt van neked is egy Idézet, egy szaklapból! Ez a gázár többlet egy 13.havi nyugdíjtétel, csak hogy értelmezni tudd a számokat!
      „Idén augusztusig 3,6 milliárd köbméter orosz gázt kaptunk összesen 869 milliárd forintért. Ha a gázt idén nem az Orbán-kormány által az oroszokkal kötött, 2021 októberétől 15 évig hatályos szerződés alapján, hanem a tőzsdén vesszük meg, akkor 2023 augusztusáig 337 milliárd forinttal kevesebbet fizettünk volna érte."!!!

  • @user-zf3eo6lr5n
    @user-zf3eo6lr5n 7 місяців тому +6

    Jól kinézünk!

  • @stfnsipos
    @stfnsipos 6 місяців тому +5

    Ki is mossa itt kinek az agyat??? Melyik politikus nem hazudik??? Az nem is politikus!!! Ezt nekik magasfokon tanitjak.(talan az ugyvedek....)🤔🤔

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому

      Egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy polizikus hazudik. Még itthon is vannak akik őszinték. Még ha a parlament nincs is tele velük. De jó példát mutatnak az északi országok is.

  • @lajosnemargoszendi8155
    @lajosnemargoszendi8155 6 місяців тому

    imadom, adok a vélemenyére!

  • @lajoshorvath7511
    @lajoshorvath7511 4 місяці тому +1

    Mielőtt elájulna az ember a nagyszerű előadásról, érdemes átgondolni miről is kiről van szó. Látni kell, hogy egy karrier-siker orientált emberről van szó. Minden MNB elnök ilyen. Egy ilyen szakember esetén a legjobb ha megnézi az enber előbb a Wikipediát. Sajnos a Wikipedia legnagyobb hibája, hogy az oda fel tett anyagot mindig egyeztetik az illetővel. (akik karrier-siker orientált emberek.) Ilyenkor a leg egyszerűbb ha megnézzük, hogy mi az ami fontos lenne és arról nem beszél. Nem mond semmit a következőkről: A Forint 1946-1923 között 900 szorosan elértéktelenedett. (lassan 1000 szeresn). 1970-2023 között 240 milliárd Dollárt fizetett ki a Magyar Állam a felvett hitelek után. Surányi szerint 1970-2000 között egy nagyon szép, sikeres pénzügyi folyamatban tudott részt venni. Ez megdöbbentő. A másik ami a siker-karrier orientált embereket hallgatva arra ne számítsunk, hogy esetleg önkritikát fogunk hallani. Ez minden MNB elnöknél így van. Áldásos tevékenységük eredménye: 25000 Forintos nyugdíjjal szemben 5000000 Forintos nyugdíjat láthatunk (nyugdíjas államelnökök). Hallgat a rendszer váltásról, hallgat a közel 50 évig tartó szovjet uralom pénzügyi következményeiről. Nem beszél a Pénzügy Kutatóban kifejtett áldásos tevékenységéről - a szovjet uralom alatt.

  • @fpetren
    @fpetren 4 місяці тому

    Nem értem, miért nincs börtönben. 😮

  • @incifinci-9664
    @incifinci-9664 6 місяців тому

    Véleményem szerint mindenki nagyon sikeres üzletember, csak amikor pozícióba kerül, akkor nem látja át úgy, mint ahogy privátban teszi, és ezért a népnek sohasem lesz jobb.

  • @terezatoth8056
    @terezatoth8056 7 місяців тому +6

    Buek Suranyi ur es mindenki

  • @jozsefvarga4833
    @jozsefvarga4833 6 місяців тому +3

    Sajnos még mindig be vagyok ragadva az arany tartalék eladásában. Ha ezt el tudná magyarázni még hinni is tudnék neki.
    Így csak egy a sok közül, aki miatt pályán módosítanék. Vargából bakó lennék.

  • @mickeymouse5981
    @mickeymouse5981 6 місяців тому +1

    Szeretem hallgatni Surányi urat,reálisan érthetően gondolkozik.De. A rezsicsökkentés,mint káros folyamat lehet igaz,de belegondolt-e Surányi úr,hogy a mostani bérekből hány ember maradna villany és gáz nélkül? És nemcsak a kisnyugdíjasok,hanem sokan mások is?

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому

      A rezsicsökkentés nem más mint egy rögzített ár. 2014 óta magasabb mint a világpiaci ár. A legnagyobb támogatás a vagyonos embereknek ment, míg az átlag magyart csak lehúzta vele a kormány. A rezsicsöki-csöki meg a rendszerhasználati díj óta csak méginkább lekarmolják vele az embereket. Ha eltörölnék hamar a kétharmadára, felére zuhannának a rezsiszámlák.

    • @tundecsovak7817
      @tundecsovak7817 6 місяців тому

      Ez a lényeg, hogy nem maradna gáz és áram nélkül.......mert pontosan EZEKET és csak ezeket a családokat kellene támogatnia a kormánynak. Nem a milliomosokat is , meg mindenkit, akik a mellényzsebükből ki tudnák fizetni a háromszorosát is.

    • @mickeymouse5981
      @mickeymouse5981 6 місяців тому +1

      @@tundecsovak7817 igazad van,de nincs ilyen,hogy a szegényebbek kapnak támogatást,a gazdag millások meg nem. Vagy van,vagy nincs.

  • @jozsefhorvath4342
    @jozsefhorvath4342 7 місяців тому +14

    Nem tudom szavakkal kifejezni azt, amikor 2001-ben távozott az MNB éléről. Emlékszem, egy egész oldalas csalódás kifejezésére, egy oldalas hirdetésre, amit az akkor a pénzügyben, gazdasági életben számottevő szakemberek írtak alá. Talán a Magyar Hírlapban jelent meg, de ez nem biztos. Az viszont igen, hogy a munkahelyi szekrényem oldalán hónapokig kint volt. Éreztük, hogy innentől valami nagyon más lesz. És ez is történt.
    Az elemzés hibátlan, csak sajnos pl. a rezsicsökkentés "hívei", a propaganda szócsövei miatt nem történik változás. Szégyelljék magukat akik ezt teszik és a hatalmuk fenntartása érdekében még jobban tönkre teszik az országot.!!!!!

    • @leventelovasy
      @leventelovasy 7 місяців тому

      1990-ben, Surányi vezetése alatt váltották pénzre az akkori aranytartalék zömét, mintegy 43,5 tonnát. Az unciánként 380 dolláros áron eladott tartalékból a jegybank akkori vezetése főleg dollárt vásárolt. A lépést azzal indokolták, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé. E szempontból nézve ironikus, hogy később pont az amerikai valuta értékének romlása miatt tért át a jegybank fokozatosan a dollárról az euróalapú tartalékokra, így védekezve a dollár árfolyamcsökkenéséből adódó veszteségek ellen. Ehhez képest az aranyfóbiás Surányi az azóta eltelt húsz év alatt számtalanszor védelmébe vette korábbi döntését, és továbbra is úgy gondolja, hogy az arany nem jó befektetés. Ennek némileg ellentmond a tény, hogy az általa eladott 43,5 tonna (nagyjából 1,4 millió uncia) arany akkori árfolyamon mintegy félmilliárd dollárt ért, a mai, 1800 dollár/uncia árfolyamon viszont már két és fél milliárd dollárt érne. Azaz nagyjából az ötszörösét.

    • @krisztina2419
      @krisztina2419 6 місяців тому +1

      Libsi????

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому

      És tudod mi a legnagyobb biznisz? Hogy a propagandát is a mi pénzünkből nyomják! A más pénzét fekteti a saját hatalmába!

  • @jano-ir1cg
    @jano-ir1cg 5 місяців тому +2

    Eladta az ország aranykészletének nagy részét. 4szeres áron vásároltuk újra. Gratula! Hol is máshol, mint az ATV-ben szerepelhetne egy ilyen alak

  • @robertmorrison1751
    @robertmorrison1751 6 місяців тому +4

    Sajnálatos, hogy senki nem teszi fel Surányinak a kérdést a CW AG-ben milyen szerepe volt az MNB vezetőjeként. Hova lett a magyar állam pénze?

  • @user-vv2po4dk3b
    @user-vv2po4dk3b 7 місяців тому +4

    Köszönöm a végszót Kissingerrel értek egyet professzor úr sajnálom hogy földi pályafutása véget ért 😢😢😢😊😊😊😊🎉🎉🎉🎉Boldogabb EGÉSZSÉGESEBB 2024 - et Magyarországnak és Keletnek-Nyugadtnak úgyszintén

    • @timeabiro3878
      @timeabiro3878 6 місяців тому

      Kissinger az egyik lég vérengzőbb tömeggyilkos a stalin es hitler után .

    • @timeabiro3878
      @timeabiro3878 6 місяців тому

      Kissinger az egyik lég vérengzőbb tömeggyilkos a stalin es hitler után .

    • @timeabiro3878
      @timeabiro3878 6 місяців тому

      Kissinger az egyik lég vérengzőbb tömeggyilkos a stalin es hitler után .

    • @timeabiro3878
      @timeabiro3878 6 місяців тому

      Kissinger az egyik lég vérengzőbb tömeggyilkos a stalin es hitler után .

    • @timeabiro3878
      @timeabiro3878 6 місяців тому

      Kissinger az egyik lég vérengzőbb tömeggyilkos a stalin es hitler után .

  • @pappmonika4742
    @pappmonika4742 6 місяців тому +1

    Kar hogy nem Suranyi György a magyarorszag miniszterelnöke

  • @hartisti
    @hartisti 7 місяців тому +33

    Az ország az utóbbi 3 évben egyre szegényedik, erre jönnek a : "piros a paradicsom , nem sárga...", szégyen, hogy ezzel választást lehet nyerni. Egy megoldás van - kimenni a "hanyatló" (bruhhahhahha) nyugatra.

    • @jozseftoth7411
      @jozseftoth7411 7 місяців тому +4

      Elore JOL megtervezett NEPIRTAS !

    • @peterkropotkin6262
      @peterkropotkin6262 7 місяців тому +4

      Menjen, ki tartja vissza!

    • @gyorgyvasko6338
      @gyorgyvasko6338 7 місяців тому +9

      @@peterkropotkin6262 Mennek is. Az ön nyugdíjával együtt.

    • @sandorkovacs859
      @sandorkovacs859 7 місяців тому

      @@peterkropotkin6262 Senki nem tart vissza senkit, éppen ezért költöztünk ki mi is.... Ti meg majd felébredtek, hogy mennyire szétcsesztétek az országot... De ha nem, akkor az sem probléma...
      A minap olvastam, hogy csak a második világháború alatt született olyan kevés gyermek Magyarországon mint most 2023-ban 85000! Közben 140000-ember halt meg, 55000 emberrel lett kevesebb az ország lakóssága.. Egy közel Kaposvár méretű város lakóssága tűnt el 1-év alatt... Ezek brutális számok!
      Ilyen kilátásokkal nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki itt maradjon...
      Lassan el lehet gondolkodni azon, hogy ki fog benneteket eltartani......

    • @peterkropotkin6262
      @peterkropotkin6262 7 місяців тому

      Ha a fele megmarad, akkor is elvagyok...​@@gyorgyvasko6338

  • @user-lg1xo4lu4c
    @user-lg1xo4lu4c 6 місяців тому

    Köszönöm szépen! Nagyon értékes beszélgetés volt, mindig csodálattal hallgatom, nézem Surányi urat. Fantasztikus tudású szakemer. Tűpontos elemzései segítenek megérteni a szamunkra fontos dolgokat. Egon kérdései is profizmusról árulkodnak, köszönöm! Sajnos nem dőlhetünk hàtra, van és lesz min izgulnunk továbbra is. Azért sikeres boldog Új esztendőt kívánok!! 🤗🥰

  • @istvanaleksa1453
    @istvanaleksa1453 7 місяців тому +13

    Hol az arany??

    • @andrasgardonyi5644
      @andrasgardonyi5644 7 місяців тому

      Megjött az aranyvonat!
      Hát kérem, a nyilas kormány kivitte vonaton. Az amerikaiak a vonatot lefoglalták, csupán a koronát adta vissza harminc év múlva Carter elnök.
      Vagy mire tetszett gondolni? Arra az aranyra amit a török vilajetek közvetlenül beszedtek, és a birodalomba továbbítottak. Esetleg arra, amit a habsburgi Magyar Királyság fizetett időnként, a néhány éves békéért? Nem is beszélve az önálló Erdélyi Fejedelemség által fizetett adókra. A fejedelmek szokás szerint szultáni fermánnal kerültek trónra, amelyet a három nemzet utólag megerősített.
      Surányi úr csupán valutára cserélte, mert az országnak szüksége volt pénzre.

  • @rozaliarauf8585
    @rozaliarauf8585 7 місяців тому +9

    Ez sokkal jobb riport volt mint a partizánon a partizánnál úgy éreztem mintha a közgáz egyetemen lennék egy kurzuson és már a második mondat után elvesztettem a fonalat.😮

  • @noosa1976
    @noosa1976 6 місяців тому +7

    Reméljük bukik idén a vezér.

  • @tuzgago
    @tuzgago 6 місяців тому

    Az ország jobban járt volna, ha Surányi György ül be Batthyányi Lajos székébe...

  • @bulcsuhorka4913
    @bulcsuhorka4913 7 місяців тому +11

    Azért nem ártana újra meghallgatni azt a részt, ahol a korábbi tevékenységeit taglalják.. (tetves bankár,bilderberges, szdsz-es, stb.) A sok agyas meg elélvez tőle, miközben mélyen torokra szívják, mint a pipafüstöt.. (Persze nem ő az egyetlen *eci, van minden oldalon bőven...) 🤔 Nincs több kérdésem... Jobbulást!

    • @kalandrafel4071
      @kalandrafel4071 6 місяців тому +1

      Hülye vagy te ősmagyar barom, csak nem forogsz.

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому

      Boltokban szétnéztél már? Az is csak balos hablaty?

  • @gaborbesze-vj3qw
    @gaborbesze-vj3qw 7 місяців тому +8

    A célzott lakossági rezsitámogatás, mekkora összeggel tehermentesítené a költségvetést, ebben szegény kis kárpát medencében, Gyuribá? Lehet hogy semekkorával. A tehetős 3% már passzív házakban él, szinte zéró rezsiköltség mellett, a többi 97%meg az utcát fűti télen.Addig amíg nincs egy átfogó épületkorszerűsítési reform,( hőszigetelés, fűtésrenszer átalakítás stb) ami a lakásállomány legalább 40-60%-át érintené első lépésben, addig nincs "jobb" a mai rezsivédelmi rendszernél... A célzottal meg azt érné el a kűccségvetís, hogy amit megsporolnának a rezsitámogatáson, annyival többet költenének szociális segélyekre.Ez így egy róka fogta csuka, Gyuribá.

    • @kellermihaly8353
      @kellermihaly8353 7 місяців тому +2

      Amit a rezsivédelem költségének hazudnak, abból már az összes panel, meg kádárkocka le lenne szigetelve, csak abból nem lehet lopni! Az EU adott pénzt lakáskorszerűsítésekre, csak azt Lázár elvonta a közintézményekre, ahol a túlárazott munkákkal szépen el is tüntették!

    • @anikoriba3095
      @anikoriba3095 7 місяців тому +2

      A politikusokhoz , a rezsimhez kéne ezzel fordulnod

    • @gaborbesze-vj3qw
      @gaborbesze-vj3qw 7 місяців тому

      A rezsidhez forduljon a szélkakas.

    • @lujo5502
      @lujo5502 7 місяців тому +1

      A rezsicsökkentést nem egységesen kellene adni, hanem csak annak, aki valóban rászorul, és akkor tán az szoc segélyre is jutna neki. Bár lehet, h akkor azért óbégatnál, h ő miért kap, te meg miért nem? Másrészt házszigetelésre, ablakcserére, fűtéskorszerűsítésre, és azért vmennyi saját önerőt is kellene felmutatni, mert ami ingyen jár, azt nem becsülik, és feleslegesen csináltatják meg. Tipikus példa, volt olyan település, amelyben 8-10 kilátót építettek, mert ingyen volt.
      Ez a kormány olyan dolgokra ad támogatást, amit csak a gazdagabbak tudnak igénybe venni. pl elektromos autó, e-bicikli, energiatakarékos háztartási gépek,5G-s mobiltelefon, stb ami hirtelen eszembe jut. Miért? Ezeket nem a szociálisan rászorultak veszik igénybe, sokan még csak nem is tudnak róla.

    • @andrasgardonyi5644
      @andrasgardonyi5644 7 місяців тому +1

      Tisztelt Uram! Soha nem mondta Surányi, hogy a pénzt segélyekre kell költeni. Abban megerősítheti Önt, hogy nem a 3 % emelt fogyasztását támogatja, hanem szigeteli a 97 % házait. (Legalább is támogatja, szervezi)

  • @mariagabor5554
    @mariagabor5554 6 місяців тому

    Klausschwab azt üzente 2 éve: vegyék tudomasul,hogy az Uj világrendben az oktatás és egészségügy nem a tanárokon és orvosokon múlik!!! 4 éve tapasztaljuk.

  • @user-rx1cd5fd1k
    @user-rx1cd5fd1k 5 місяців тому

    Idén Szlovéniában már br.482 000 ft lesz a minimálbér!!!!!!!!!
    És 4 mill lakosa van.Hogyan csinállllllljááaaaaaaaaak???

  • @ferencnemes3461
    @ferencnemes3461 4 місяці тому

    Lenyomtuk az inflációt!
    /Fidesz Coelho/

  • @martus72
    @martus72 6 місяців тому +5

    Köszönet a nagyon tartalmas, hiteles szakmai beszélgetésért, sajnos boldogabb nem lettem tőle........!!😢

  • @catoom10
    @catoom10 6 місяців тому

    Ez nem semmi beszélgetés volt! Itt minden mondatnak és szónak komoly értéke és súlya volt. Az utolsó szavak pedig a legsúlyosabbak voltak.

  • @TUNDELakatos-jr5kc
    @TUNDELakatos-jr5kc 7 місяців тому +2

    ❤ koszonjuk h elmondta a valosagot..a népnek kell felebredni..vagy ha nem ebred sotet kozepkorba megyunk vissza ők meg csak meg gazdagabbak lesznek...

  • @irmadobi8584
    @irmadobi8584 6 місяців тому

    A pénz dolgozik,nincs mögötte új dolog előállítása.. .. A kamat nem győz mindent..

  • @bajnaigordonofficial
    @bajnaigordonofficial 6 місяців тому +1

    Surikám,mozduljatok ki már a panelből bm

  • @leventeadam8471
    @leventeadam8471 6 місяців тому +1

    Mit keres egy ilyen figura a Corvinus Egyetemen?????

    • @tomtom-wk1nc
      @tomtom-wk1nc 6 місяців тому +1

      Valószínűleg ért ahhoz, amit csinál.

    • @user-ck2st5lh8p
      @user-ck2st5lh8p 6 місяців тому +2

      Mit keres a teknyővájó füstös zsirdisznó a miniszterelnöki székben?

    • @TamasMaga
      @TamasMaga 6 місяців тому

      Éppen az egyetemet minősíti.

  • @SperS-222
    @SperS-222 7 місяців тому +13

    Tönkre tettétek az országot xar alak

    • @jozsefvirag6463
      @jozsefvirag6463 6 місяців тому +1

      Ki uralkodik 13 ève, 1bites?

    • @SperS-222
      @SperS-222 6 місяців тому

      @@jozsefvirag6463 😂 ó te 🌳x minek szólsz ahhoz amihez hü . Je vadj 🤣

  • @gyorgymezosi8240
    @gyorgymezosi8240 7 місяців тому +18

    Gyuri! Hol az arany?

    • @sandorkovacs859
      @sandorkovacs859 7 місяців тому +4

      A devizatartalékban.... Ez meg szinte semmit nem emelkedett 2010-hez képest...
      Annyi a lényege, hogy most a buxádban a pénzed egy része aranyban hever, de nincs több pénzed mint előtte....

    • @laszlofekete7617
      @laszlofekete7617 7 місяців тому

      Te nem vettél? Akkor borogasd a fejedet.

    • @gaborbesze-vj3qw
      @gaborbesze-vj3qw 7 місяців тому +2

      Az erében😀

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому

      Basszus, erre úgy tanítanak benneteket mint a papagájokat? "HOLAZARANYHOLAZARANYHOLAZARANY.... FIDESZESKE OKOSMADÁRRRRR"

  • @tax-nobt4778
    @tax-nobt4778 7 місяців тому +3

    Összerelő ország és akku nagyjatalom. A gazdaságot másképp kellene fejleszteni. A magyar érdekeket teljen háttérbe szorítják, a magyar dolgozókat elkűldik a munkahelyről és külföldit vesznek fel.

    • @jozsefistvankovacs7389
      @jozsefistvankovacs7389 7 місяців тому +2

      Sötét vagy,mint az éjszakai országút vagy hazudozó gazember.

    • @krisztina2419
      @krisztina2419 6 місяців тому

      Na gondolkozz és fuss neki mégegyszer!

    • @jozsefistvankovacs7389
      @jozsefistvankovacs7389 6 місяців тому

      Szerinted összeszerelő ország vagyunk,veled viszont az a probléma,hogy egy fa,csattogós pillagót sem tudnál összerakni.

    • @TamasMaga
      @TamasMaga 6 місяців тому

      Ezt mondták Neked?

    • @jozsefistvankovacs7389
      @jozsefistvankovacs7389 6 місяців тому

      Mai napon nem találtam nálad hülyébbet.

  • @jeannedarc5066
    @jeannedarc5066 6 місяців тому +1

    Hát..ha seggnyalás koncepció...😂

  • @gotfrid6959
    @gotfrid6959 6 місяців тому +3

    Arròl sosem kèrdezi senki sem, Mennyi köze volt a magyar arany tartalèk el tünèsèhez. Mindig szóba jön a neve,!! TISZTÀZHATNÀ MAGÀT NYILVÀNOSAN, ez valahogy sosem kerül szóba kàr Èrdekel az igazsàg!!

    • @bertoldgal4719
      @bertoldgal4719 6 місяців тому +3

      Friderikusz podcast , Surányi György

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 6 місяців тому +2

      Megnézheti a Pesti TV - Stefka kontra Surányit! Gondolom Stefka nem vádolható részrehajlással! Bár nem hiszem, hogy érdekli az igazság, egyszerűbb itt fröcsögni!

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому

      Nincs mit tisztázni. Veszteséges aranyat halmozni.

  • @denesszabo8508
    @denesszabo8508 7 місяців тому +13

    Hogy lehet ezzel a Surányival nevetés nélkül leülni beszélgetni.. 😅

    • @erzsebettresz4954
      @erzsebettresz4954 7 місяців тому +4

      Mi az amin nevetsz? Az elmúlt két évben mekkora volt az infláció (14+18%)? Esetleg azon, hogy 2024 ben a GDP 4,3 % költjük kamatokra, vagy az a vicces hogy a jegybanki hiány akkora hogy még a holdról is látszik? Nem tudok nevetni azon, hogy dilettáns emberek padlóra küldték a gazdaságot.

    • @sandorfulop5931
      @sandorfulop5931 7 місяців тому +2

      egy szót se ért szegény déneske az egészből, így hát nevetgél zavarában.. (miért nem néz valami eccerűbbet?)@@erzsebettresz4954

    • @kellermihaly8353
      @kellermihaly8353 7 місяців тому +3

      Világítsd meg légyszi, min szórakoztál olyan jót, hátha mi is nevetgélhetünk egyet!

    • @laszlofekete7617
      @laszlofekete7617 7 місяців тому +1

      Idiótákat azért nem szoktak meghívni szerintem. Szerinted?

    • @laszlofekete7617
      @laszlofekete7617 7 місяців тому +1

      Ha te tudod a tutit, miért nem téged kérdeznek?

  • @MegaPetya
    @MegaPetya 6 місяців тому +4

    szegény bolsevik bácsi , aki sokat tett azért hogy Magyarország majdnem tönkrement , de ha valaki utána tud nézni az ö multjának - természetesen nem az atv-n - meglepödhet esetleg ! Remélem hogy még megélem hogy ez a jelenlegi " csodálatos " ellenzék a hatalomra kerül és fél évvel rá mit csinál a társadalom velük , valószinüleg nem simogatás lesz!

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому

      2001 óta nem része a politikának te zseni... neked mindenki bolsevik aki nem a kormánypropagandát hápogja?

  • @anikoskribek3572
    @anikoskribek3572 6 місяців тому +3

    Nagyon szomoru hogy nincsenek ilyen komoly gondolkodàsu emberek a fideszben. Magyar kormànyban.

    • @attilakovacs1415
      @attilakovacs1415 6 місяців тому

      azért akkora bajban nincs . a gazdaság . 1. ..10-15 %-os min bér emelés ...2. 35 %-os tanári béremelés 160 000 embernek........3. 80 000 ft os béremelés a rendvédelemben-tűzoltóknál st...60 000 embernek.......4. dupla falusi csok 15 millió ft.....5. új csok plussz 15-30-50 millió..... beruházási ráta 25 % a gdp-hez..eu-ban legnagyobb !.....3,9 %-os munkanélküliség....27 %-os inflció már 7 %-os......!!!!!!!!!!!!!!!!!.............azért annyira nincs bajban ..............😊😊😊😊😊

    • @tomtom-wk1nc
      @tomtom-wk1nc 6 місяців тому +2

      ​@@attilakovacs1415Ezek egy része bullshit, a másik része meg inflációgerjesztő és ordas szavazatszerző.

    • @attilakovacs1415
      @attilakovacs1415 6 місяців тому

      @@tomtom-wk1nc vedd ki afejed a homokból..a struccpolitika butaság....

    • @attilakovacs1415
      @attilakovacs1415 6 місяців тому

      @@tomtom-wk1nc nem-nem...gdp növelő.....majd figyelj-tanulj...gyárak-export-jövedelem-fogyasztás -áfa.....gdp...5 %----🤣

    • @tomtom-wk1nc
      @tomtom-wk1nc 6 місяців тому +1

      ​@@attilakovacs1415A külső és a belső forrásokkal való rendszerszintű visszaélés, valamint a sok esetben inkompetens döntéshozók miatt, a gazdaság és a társadalom minden szegmensében működési zavarokat érzékelek.
      És ezen semmilyen erőltetett iparfejlesztés nem segít.

  • @karolykatai2324
    @karolykatai2324 6 місяців тому

    Emberileg? Vicces.

  • @tax-nobt4778
    @tax-nobt4778 7 місяців тому +2

    Kérdés az, hogy ezt a rengetek eus pénzt az ország érdekében használják e fel , vagy a haveri kör viszi el megint.

    • @juditerdosi2365
      @juditerdosi2365 7 місяців тому +2

      Hogy vetődhet fel ez kérdésként?🙂 Miért változna bármi?

    • @gaborbesze-vj3qw
      @gaborbesze-vj3qw 6 місяців тому

      Szerintem a galléros páviánok is kaptak a zsetonból... 30 milliárd euró (kB. 11-12ezer milliárd Ft hét évre) ennyi jár. Ebből megkaptuk eddig ill. Jóváhagyták" junyjió" az agrár támogatásokat + mostanit. Amihez még jár kB. 20 milliárd juró. Tehát 15ezer milliárd Ft /7 év =2 ezer milliárd Ft /év. Az ország összterméke ennek az összegnek éves szinten a 35-40 szerese.Kb 70 ezer milliárd Ft... Ezért az EU - s alamizsna miatt izgultok, mint a koldusok.? Ráadásul ez a támogatási összeg, többé kevésbé (30-50százalékban),vissza kerül a feladóhoz.Az EU - gyarmat tartó hegemón centrum országaihoz. A non plus ultra pedig az, hogy ez támogatási összeg egy napra lefordítva alig 50 - 100 Ft a450 000 000 eus népesség viszonyában.50 - 100 /fő/nap, támogatott forintért képesek megzsarolni országokat, politikai rendszereket az unióban.

    • @TamasMaga
      @TamasMaga 6 місяців тому

      A kérdés nagyon jó! Ha a nagycsaládosokat kérdezed, az elsöprő többség szerint az ország édekébent mond. Ha ezeket a libsi szakértőket, természetesen ellopja a NER. Tudjuk." Demokrácia akkor van ha a liberálisok lophatnak. Ha a liberálisok nem lophatnak az a diktatúra"

  • @attilakovacs1415
    @attilakovacs1415 6 місяців тому +5

    blablablablablablablablablablablablablabla....ezt rakta össze !..meg 94 -be eladta a magyar aranytartalékot.....ezek sosem tudtak országot építeni.....

    • @krisztiantozser8741
      @krisztiantozser8741 6 місяців тому

      Mar tizen elmondták előtted, hogy miért f.szság aranyat tartalékolni...

  • @zoltannagy8677
    @zoltannagy8677 6 місяців тому +5

    Ez a csávó saját magénak mond ellent.

  • @kgbeHUN
    @kgbeHUN 7 місяців тому +2

    51:26 nál valaki jó hangosan húzta le a wc-t a háttérben 😅

    • @krisztina2419
      @krisztina2419 6 місяців тому

      Aláfestés?😄

    • @laszlopolgar4037
      @laszlopolgar4037 6 місяців тому

      Az volt a vélemény a műsorról... Nem a kérdésekre értettem .. :)

    • @gyulahorvath2815
      @gyulahorvath2815 6 місяців тому

      Helyet csináltak, mert az új nyomta az ócskát...