Nagyon szeretem a fügét. 2020-ban a párom hozott 3 kis gyökeres fügevesszőt és jó napos helyre ültette a kertemben. 2021-ben pár nyurga vessző nőtt belőle, sok levél és kis, kemény termések, amik akkor nem értek meg. 2022 nyarán már voltak isteni édes, érett fügék, júliusban, augusztusban. Naponta többször mentem ki a bokorhoz, hogy mikor legelhetem le a következő érett fügét. Most, 2023 tavaszán, tele van a kis bokrom levéllel és kemény, szép terméskezdeménnyel. Várom az érett fügéket. PS: a párom 2020. végén halt meg COVID-ban. Amikor ránézek a fügebokromra, mindig Ő jut eszembe, aki ültette nekem. És amikor eszem a saját fügémet, úgy érzem, Ő adta a kezembe.
Kedve Szabolcs.Lenne egy nagyon nagy kérdésem.Kibujtak a paradicsom palántáim már 3hete , de ùgy vannak egy állapotban ahogy a Jóisten megadt. Kérem szépen tudna segíteni? Köszönöm szépen,kedves.

Eddig gyönyörű pár szemet termet a fa a többi meg zöld ! Mikorra várhatóak az éresek! Köszönöm a válaszát!!
Úgy látom az én fügém az a fajta,barnára érő.A pulim is szereti,kéri.Imádom sok vitamint tartalmaz.Szép napot.
nagyon szeretem a videóidat meg a fügét is :)
De ari ahogy a végén falatozik a kis teki 😁❤️
Szeretném megkérdezni, miért nem érik be a füge? Tele van a bokor, de a termés zöld még most is.Köszönöm a választ.
Hála égnek kifele megyünk a télböl.És hamarosan fügézhetünk is.Aleluj@ !