Füzesgyarmat (H), református templom harangjai - összehúzás / plenum

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 12 лют 2018
  • A füzesgyarmati református templom három harangja felváltva, majd összehúzva harangoz be 10 percen keresztül a vasárnapi istentiszteletre. .
    1886-ban Thury János budapesti harangöntő mester műhelyében 3 harang készült, ezek közül a két kisebbet elvitték hadi célokra az I. világháború idején. 1927-ben tudta a gyülekezet pótolni őket, melyeket a II. világháború idején ismét elvittek. Csak a régi öregharang maradt a toronyba. Ezt követően 73 évig egyedüliként hirdette az impozáns toronyból Isten dicsőségét. A történetírások szerint a II. világháborúban elvitt két harang beolvasztására már nem került sor, a szovjetek egyszerűen kidobták őket a toronyból, majd hadizsákmányként elvitték. Ezeket 2017-ben a Reformáció 500. évfordulója alkalmából pótolta a gyülekezet.
    A megmaradt, ősi nagyharang pedig eredeti, öntöttvas, Pozdech József által szabadalmazott jármon van, és eredeti nyelvvel szólal meg, ezeket a gyülekezet vezetése megóvta az átalakítási, modernizálási szándékoktól.
    A két új harangot síklienáris motor, a nagyharangot húzómágnes hajtja. Mindhárom harang nyelvlekötés nélkül, alulütősen működik.
    A két új harang villamosítását Anton Kruszewski végezte, a nagyharangét a Bim-Bam Csoport még korábban. Távirányítóval indíthatók.
    A harangok adatai:
    1) Nagyharang: 1209 kg, 130,4 cm, es1(-), Thury János, Budapest, 1886.
    2) Középharang: 700 kg, 107 cm, g1, Kruszewski testvérek, Węgrów, 2017.
    3) Kisharang: 420 kg, 91 cm, b1, Kruszewski testvérek, Węgrów, 2017.
    Harangozási rend vasárnap délelőtt:
    9.30-9.35: középharang - hívogatás
    9.43-9.48: közép+kisharang - hívogatás
    9.55-10.05: mindhárom harang - beharangozás
    12.00-12.05: nagyharang - déli harangszó
    A toronyba való feljutásért köszönet Nt. Tóth Zoltán lelkipásztornak.
    Felvétel: 2018.02.11. 9.55-10.05.

КОМЕНТАРІ • 1