Sándor a kárpátaljai magyarok nem jöhetnek és nem is jöhettek ki,ahogy ön említi a interjú végén.A háború kezdetének második napján már a Kárpátaljaiak magyar útlevéllel sem tudtak átjönni mert a határőrök nézték a születési helyet és ha az kárpátaljai volt akkor vissza.Valószínű nem csúsztatni akart csak nem jól informálták.Kárpátaljai magyar vagyok.Nem akarok állást foglalni mert nincs abszolút igazság szerintem.Valaki így látja valaki meg úgy de az tény hogy rengeteg ártatlan ember hal meg mocskos nagyhatalmi érdekek miatt.Amúgy jó volt ön hallgatni.További sok sikert.
Magyarországi magyarként azt kell mondjam, hogy kizárt dolog, hogy háborúba keveredjünk Oroszországgal azért, hogy Ukrajna határai és területi épsége megmaradjon... Az egyetlen ok, ami miatt belekeveredhetünk ebbe a háborúba, az Kárpátalja kérdése. És azt pont, hogy nem az oroszokkal kell lemeccselni, ha úgy hozza a helyzet. Hanem az ukránokkal...
Plusz 1 kárpátaljai jelen. Nagyon szépen köszönöm az interjút. Nem dédelgetek hiú reményeket azzal kapcsolatban, hogy a ruszkibérencek szemét/fülét felnyitja, de jó, hogy vannak még Magyarországon ilyen hangok.
Ha nekilátnánk mi is Ukrajna és a zsidó pöcszongorista Zelenszkij faszát szopkodni, akkor az ukránok visszaadják nekünk Kárpátalját? Nincsenek ruszkibérencek! Jelenleg a magyar Kárpátalját nem az oroszok bitorolják, hanem az ukránok!!!
Nehéz volt végig hallgatni, de KÖSZÖNÖM. Felvidéki gyülekezetünk a háború kezdete óta fogadja és segíti az ukrán menekülteket. Mi hús-vér embereket látunk, akik elvesztették otthonukat, háború elötti életüket, szeretteiket…a környezetemben viszont elszomorítóan sok az oroszbarát “békét” kívánó ember. Mindegyiküknek kötelezöen látnia/hallgatnia kellene ezt a podcastot.
Barátnőm kutyatenyésztő Ukrajnában. ( kistestű kutyái vannak/voltak) az oroszok a kennelbe zárt kutyáit sorba lelőtték, még a kicsi kölyköket is 😢 elvitték a tyúkjait, disznókat, mosó és mosogató gépet, számítógépet még a bojlert is… ez még a háború elején volt, azóta eljött, most Hollandiában van az életben maradt egy kutyusával. A férje is eljött de visszament harcolni.
Miért haltak volna éhen❓ ott voltak a gazdáik. Végignézték ahogy lelövik a kutyákat. Már akkor úgy volt, hogy Magyarországon át érkeznek, az egész útjuk meg volt szervezve, a kutyáknak ideiglenes befogadókat is megoldottuk. Még az engedélyek is megvoltak a kutyák behozatalára ( ugye 5 kutya felett az EU ha kell + titer teszt de erre sikerült hatósági orvosi engedélyt szerezni)
Szerencsétlen becsapott emberek, akiket az egyik nagyhatalom porrá lő, a másik nagyhatalom pedig hiteget és hamis reményekkel áraszt el…Csak a pénz, a hatalom, és az érdek dominál, mint minden háborúban…
Köszönom a beszámolót. Kívánom, hogy vége legyen a háborúnak mihamarabb, de nem minden áron! Már eddig is magas árat fizettek érte, emberileg, gazdaságilag. Egy traumatizált nemzet, aminek a helyreállításához egy generációra lesz szükség. Ami új a régi háborúkhoz képest, hogy minden sokkal jobban van dokumentálva, mint eddig valaha. Ez lehetővé teszi majd az igazságtételt, a bizonyítást az elítéléshez, de nehezíti majd a felejtést és a gyógyulást is. Legyen ez az utolsó éve a háborúnak!
Továbbítom Putyin elnök úrhoz a kérését. Miféle igazságot tetszik tenni? A fukkrán NÉPIRTÁST, amit Donbasszban műveltek? LEGYEN. Véletlenül az ELTE-ÁJK-ra is jártam...
az egyik legjobb magyar kortárs író. mondjuk ha valakinek ilyen jócsengésű a neve,el is várom hogy jókat írjon ! :) viccet félretéve : nem értem miért teszi ezt saját magával de a bátorságát, hivatástudatát mérhetetlenül becsülöm.
Mert egy igaz ember, a valóságot próbálja bemutatni. Sajnos a kormány médiák semmit nem közölnek a valóságról. Ez talán változni fog, ugyanis az amerikai magyar nagykövetet hazahívták Washingtonba, ott az amerikai külügyminiszter fogadta, ( többek között, ) Orbán is szóbakerült természetesen. Orbán, meg ebben a hónapban kievben fog tárgyalni az ukrán miniszterelnökkel, és óriási változás fog beállni a magyar külügyi politikában. Az európai unió, és a Nató közelről fogja követni az eseményeket. Orbánnak véglegesen szakítani kell Moszkvával , putinnal
Szörnyû dolgok ezek, de nem hiszem el, hogy az ukránok nem teszik meg ugyan ezt az oroszokkal! Ugyan ez az agresszív lakosságcsere megvan Kárpátalján is! Teljesen kihasználják a helyzetet az ukránok is! Nincs jó és rossz oldal!
Kárpátaljai magyar vagyok. Csak annyit szeretnék mondani, hogy egyáltalán nincs igazad. Sokáig èltem Magyarországon, ezért tudom hogy az ukránok általában sokkal liberálisabbak, mint mi magyarok, és nem akarnak senkit elnyomni. Csak egyvalamit szeretnének- békében élni a saját országukban.
@@nagysandor2008 hallottam olyat, hogy nyomott áron veszik a magyaroktól a házakat. Amúgy meg kellemetlenkednek nekik, hogy ne érezzék magukat annyira jól ( már amennyire lehet a jelenlegi Ukrajnában jól érezni magát az embernek) így ösztönözve őket az elköltözésre. Szóval ilyenről nem hallott vagy tapasztalt ilyet? (Akitől hallottam ezt úgy mondta, hogy ez nem publikus. Tudott dolog, de nem publikus. )
@@karolymihalypala6027 Ami a nyomott ingatlan árakat illeti, az egyáltalán nem igaz. Az ár teljesen független attól, kié volt az adott ház. Persze az árak olyanok, amilyenek, de ez inkább a háború és a gazdasági helyzet következménye. Kellemetlenségek viszont néha tényleg vannak, de ez sem általános vagy szisztematikus, inkább egyes emberek rosszindulata vagy előítéletei eredménye.
Egyet értek. Ungvári vagyok, és jelenleg is itt élek. Negyven éve még senki nem vert meg engem az utcán mert magyar vagyok. Nem ugy mint Romániában vagy Szlovákiában. Nagyon sok magyar ugy fecseg össze - vissza mintha itt élne. Ugy tesznek mintha jobban képben vannak az itteni helyzetről, emberekről mint az itteni. Sok magyarországi ismerősöm barátom még azt sem tudták, hogy Záhony merre van. És ezt komolyan mondom. Miért menjek Magyarországra? Azért csak, hogy az államot gazdagitsam a sok adókkal?
Én is kárpátaljai vagyok, és ha kell, eskü alatt vallanám, hogy amit a kormánypropagandátok összehord, full hazugság. Unom már, hogy minket használnak eszköznek a kampányolásra meg uszításra. És nem mellesleg: kárpátaljai magyar nem kaphat betegbigtosítást Magyarországon, ha nem iratkozik ki az ukrán lakcíméről, és akkor már munkát se. Ez tény, rengeteg eset van erről. Akkor ki is cserélteti ki erőszakosan a lakosságot?
Hát igen. Így vagy sehogy, kedves sajtó munkatársak! Respect a munkádért és Slava Ukraini 🇺🇦 💙💛💙💛💙💛💙💛❤❤ Minden interjú után egy kicsit más vagy. Biztos,hogy amit láttál ott a lelkedbe a retinádba égett. Na neked aztán 100X nehezebb lehet a magyar "legyen béke" hitványságot hallgatni. Jó egészséget neked és köszönöm.
Azt senkinek sem könnyű hallgatni akiben még maradt egy pici empátia , tanult ezt azt a történelemről vagy arról hogy miként működik a diktatúrát vezető nárcisztikus ember de jó hogy rámuttattál arra , hogy ő ki a saját szemével látta ezt még inkább vérlázítónnak érezheti! Legközelebb ez fog eszembe jutni mikor valaki a családból a " békét" hirdeti! Köszönöm!
Hát akkor ne legyen béke. Ez a ti dolgotok. De azt azért jobb ha tudjátok, hogy amit most szétlőttök, az nem lesz újjáépítve még hosszú évtizedekig, akárhogy is rinyál Zelenszky.
Mennyivel másabb ez a beszámoló mint a TV híradó ! Az embert a hideg rázza amikor beszél a Tudositó. Pedig Én Önként mentem katonának és Tűzszerész felderítő voltam a katonaságnál. Én élő képeket látok amikor beszél a tudoitó. Igazi meg győző ereje van a tudositónak attól, hogy haza hozta azt a fáradságot ami még gyötörte Ukrajnában. Ami számomra nagyon sokat mondó.
Akkor hallgasd FÖLDIT, te idióta, vagy engem - mi értünk hozzá. Án speciel dr. Piószeghy János ddtbk., későbbi nyá.vőrgy. alatt szolgáltam. A nagybátyám pedig a műszaki dandár (... ezred) laktanyaparancsnoka volt. Te hány napig SE voltál katona?
Megkérdezik a jereváni rádiótól, igaz-e, hogy Jerevánban Moszkvicsokat osztogatnak. Válasz. "A hír igaz. De nem Jerevánban, hanem Tbilisziben. Nem Moszkvicsokat, hanem Volgákat. És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak."
az oroszok nem a nyugati 2 darab légvédelmi rendszer miatt nem repülnek,hanem az ukrán kézben lévö kiváló orosz rendszerek miatt..ezért lövik az infrastruktúrát,így felfedik a légvédelmet,kilöhetik,aztán bevethetik késöbb a légiertöt..
Érdeklődéssel olvasom J.S. írásait, riportjait, sőt, az egyiptomi esemélyekről szóló könyvét is megkaptam ajándékba egyszer. Viszont nem tudom, az "élőszó varázsa" miatt vagy valamilyen más okból, de ebben a beszélgetésben mérsékelten volt összeszedett. Érdekesebb lett volna többet hallani személyes on-the-ground tapasztalatokról, az idő jelentős részében általánosságok hangzottak el, amit már tudhat és ismerhet jól bárki, akit eleve érdekel ez az egész. Viszont pl a varjas tetoválások és sztori kapcsán rákerestem és harrowing képeket találtam a varjak tömegeiről az országban és Kijev felett is. Ha tetoválásként valakin a vissza nem tértekre utalnak, még megrázóbban hangzik az angol gyűjtőnév, "a murder of crows"... A fentiekkel együtt: hajrá és köszönet a munkájáért.
Elhangzott hogy milyen rossz lenne ha Oroszorszaggal lennénk határosak.Nem gondolnám hogy sokkal rosszabb lenne mint egy maximálisan nacionalissta Ukrajna ahol pl. Sztepan Bandera az elsőszámú nemzeti hős, aki mint tudjuk egy népirtó volt.
@@birdsofvyraj92 Azért Magyarországon nem emelnek szobrokat nekik állami támogatással aztán meg fákIyás felvonulással ünneplik a születésnapját minden január elsején.😏
@@zsigmondbeke8755 lehet azt akarja mondani, hogy ILLÚZIÓ már maga a kérdés is, mely szerint mi magyarok majd választhatunk, hogy ki legyen a szomszédunk. Ekkora baromságot. Azt már a nagy sakktáblán rég kiszámolták, hogy mi lesz itt, hogy veszik el Ukrajna, s abban ki milyen szerepet kap. Nem ideológiai a kérdés, ahogyan Jászberényi úr ezt 31:00 s 33:00 közt éreztette, hanem ahogy korábban is mondta, sokkal pragmatikusabb a probléma. Nagyhatalmak harcában (s nem a lakosságát épp elvesztő Ukrajnára gondolok) nem a kisemberek gondolata, érzelme, álláspontja a meghatározó. Az számít, amit a ruszki haderőt irányító parancs, azaz Putyin akar, meg amit a nyugat kibír. Anyagilag meg élőerővel. Ez fog számítani, nem az ideológia, meg hogy egy 9.6 milliós (politikailag teljesen megosztott, lila/zöld/narancs/vörös/kék színekben is gyűlölködő) kis ország hatalom nélküli, harcot sosem látott, elpuhult kisfiai-kislányai mit szeretnének két netflix-film között.
@@TheGabormester Ok, piacra dobja a kínai az amcsi állampapírokat! És ön szerint ki veszi meg? Az eladáshoz vevő is kell. S ha megveszi valaki, miért lesz rosszabb, mint egy kínai tulaj! Az okoskodása sántít
@Joe Pataki Kína valóban nem fog direktben beszállni az oroszok oldalán, de nem az ön által írt lehetséges következmény miatt. Kína és Oroszország viszonya nem felhőtlen és nem volt felhőtlen. A Szovjetunió idején is volt határvillongás a kínaiak részéről, mert az oroszoknál rengeteg az ásványkincs. Az orosz-ukrán háborúnak kína nagyon örül, mert a piaci ár alatt tud vásárolni az oroszoktól BÁRMIT (gázt meg olajat minimális mértékben, mert nincs hozzá meg a két ország között a megfelelő infrastruktúra. A korábban európába szállított mennyiség töredékét tudja szállítani az orosz a kínainak) mert az orosz gazdaság szarban van a szankciók miatt. Magyarán a kínai megmondja, hogy mennyiért hajlandó megvenni az orosztól az adott árucikket. Az orosznak ráfizetés ez is, de a befolyó összeget a hadiiparra tudja fordítani. Illetve a kínai olyan áron tud eladni az oroszoknak felszerelést, a hadiiparnak szükséges cikkeket amilyenen AKAR. Ha pedig az orosz nem tud fizetni az sem baj, a kínai beéri területi garanciával is, ennek a kínai elvtársak nagyon tudnak örülni. Ergo az orosz nem szívesen és csak óvatosan üzletel a kínaival. Másfelől az oroszok elbukják a háborút, mert hamarabb fogy el a pénzük, mintsem bevennék Ukrajnát. Ha neadjisten nyerne az orosz, akkor is ez lenne az utolsó győztes háborúja, azért, mert a gazdasága padlón van, totálisan ki lesz szolgáltatva a kínainak, azaz Kína rabszolgájává válik Oroszország. Ezt Putyin is tudja, meg a Hszi Csin Ping is.
@@saskatalin171 Az USA és Európa is abban a pillanatban összeomlana. Arról nem is szólva, hogy a BRICS, ha utánanéz a világ lakosságának közel a felét képviseli. Jóval nagyobb piac, mint az euroatlanti, kiegészítve Japánnal és Dél-Koreával.
Az ukránok még hisznek abban, hogy Európa egy szabad világ, ahol a törvényeket betartják és a tehetség, kibontakozhat. Azt, hogy ez mennyire reális, megítélhető Magyarországon. Az EU nem oldja meg a problémákat az ország helyett.
Minden tisztelet a Jászberényi úrnak! A másik oldalt is meg kellene látogatni és megkérdezni a véleményüket és megjelentetni az álláspontjjkat. Köszönöm.
- Elszomorító mert 2024-ben ilyen barbár háború dúl a szomszédban... borzalmas hogy 2024-ben még mindig ezt tart... -Elgondolkodtató hogy 5-10 év múlva az oroszok kopogtatnak már európa kapuim... A kisembereket sajnálom mindkét oldalon, ugyanis mint minden háborúban, mindig a civil lakosság a hosszútávú elszenvedője.. Én egy utópiában hiszek... ahol hamarosan föl találnak egy olyan eszközt ami minden puskaporral lőporral működő eszközt mint a puska az ágyú és a rakéta, neutralizálni tudja... hogy mit értek ez alatt? A kémikusok dolgozzanak már rajta : biztos van olyan sugárzás vagy anyag ami megsemmisíti a meghajtó anyagot a rakétában illetve a fegyverben... annyira fejlettek vagyunk már ( állítólag) hogy ezt megtehetnénk . Egyéb ötlet : miért nem kérdezzük meg például a mesterséges intelligenciát hogy mi az az ellenanyag ami a puskaport hatástalanítja? Melyik az a sugárzás vagy anyag ami az atombombákat is.... Csak akkor lesz béke ha a háború már nem hoz profitot egy nagyon szük körnek, illetve a fegyvereket nagyon gyorsan lehet majd megsemmisíteni távolról, nos ekkor lesz tartós béke a földön ... Én abban hiszek hogy 2050-ig feltalálunk majd egy olyan eszközt ami minden fegyvert hatástalanít... Úgy hiszem hogy ezen az úton kellene végre elindulni.... Aki pedig ezek után is még mindig háborúzni akar azt lőjük ki a holdra vagy a marsra és a hason szőrű emberek egymás között rendezzék le... Szerintem az már mindenki előtt világos 2024-ben hogya világon mindenütt elterjedt 0,01% világpolgárainak egy konfliktus mindig hatalmas profitot hoz... miközben milliók halnak meg...
Azért fontos lenne korrektül fogalmazni: nem egymással háborúznak ott a felek, hanem a megszálló Oroszország háborúzik Ukrajna ellen. Nincs egymás viszony. Támadó van es megtámadott aki védekezni próbál.
@@TheGabormester arról tud, hogy az oroszok az 1994-es Budapesti Memorandumban aláírták, hogy Ukrajna szuverén állam és garanciát vállat, hogy ezt tiszteletben tartja. Ennek ellenére 2014-ben annktálta a Krímet. A világ nem igazán mozdult rá - pár szankció, amit be sem tartottak, és nem is rengette meg Oroszországot. Közben persze Oroszország a többi volt szovjet tagköztársaságot is egyfolytában lerohanta - csecsen háború, Azerbajdzsán, grúzok ellen, Moldova, Tadzsikisztán, Dagesztán s most Ukrajna!! Ki lesz a következő? A 2014 utáni konfliktusokat is főképp az oroszok provokálták. Attól sem radnak vissza, hogy saját embereiket lelgyilkolják és ukrán provokációnak állítsák be, nekik az emberélet annyi, mintha kóborkutyákat lődöznének le. Ahogy írta, csak más vot a forgatókönyv - pofánvágta magát, hogy aztán 'visszalőhessen'
@@saskatalin171 És akkor már rögtön jogos, hogy az ukránok lövik a városait? Mert aláírtak egy papírt? Gondolom abban szó nem volt a Donbasz ágyúzásáról. Amúgy tényleg nem nekik kellett volna beavatkozniuk, hanem az ENSZ-nek, Putyin 2014 óta rinyál, meg Minszk 1-2-3-4 egyezményeket gründol, miközben a tahó amcsik meg németek csak hordták a cuccot az ukránoknak a népirtáshoz, ahelyett, hogy rányomták volna őket, hogy hagyják abba.
Koszonjuk a tajekoztato musorokat mert bizony megnezunk minden hirt es aggodunk az Europaban elo szeretteinkert . Isten ovja az erintetteket 🙏. Isten nyugtassa az elesetteket 🙏 Udvozlet a Keleti partrol 🇺🇸🍀🙏❤️
Pont most olvastam az irono konyvet az Asszony a fronton... De az a borzalom ami a haboru alatt tortenik szavakkal nem lehet kifejezni... Emberi esz ezt nem tudja felfogni..🕊️.
Megdöbbentő és észheztérítő e6 a beszámoló. Font9s tudni mi történik Ukrajnában ahhoz, hogy józanul mérjük a helyzetünket. Jászberényi úr minden beszámolóját hallgattam, bár mindenki meghallgatná. Köszönöm a riporter szép beszédét, választékos szavait. E z ma rendkívül ritka!
Sandor! Van konkret infod, hogy a Mariupolbol Sziberiaba viszik az embereket? Esetleg Mariupol, ami mar 2014-ben is a szakadar koztarsasaghoz huzott, csak az ukran hadsereg elfoglalta, visszafoglalta vagy felszabaditotta akkor minek kene oket oroszra atagymosni?! . Azert vannak furcsa megjegyzesek kar vele a szemelyes front elmenyeket elrontani
Nagyon jó volt Jászberényi Úr, vigyázzon magára, köszönjük a tudósítást. DE ez a riporter nagyon nem képernyőre való. Össze-vissza hebeg-habog, forgolódik, befejezetlen a mondatai. Menjen el egy beszedtanarjoz, ha továbbra is a pályán akar maradni, és máskor írja össze előre a kérdéseit. Kb.úgy nézett ki, mintha az utcáról valakit belöktek volna oda riportot csinálni. Szörnyű választás
@@LEK-we2hh az amerikai segítség az olyan,mint ,a riga moped..jó,ha van,de jobb,ha nincs.nézzen széjjel,mi lett azokból az államokból,ahol az usa segített..romhalmaz,szegénység,káosz..ugyan ez vonatkozik ukrajnára is..
Megkérdeztem a mesterséges intelligenciát : Mi a véleményed az ukrajnai háborúról ?Hogyan lehetne azt leállítani? ChatGPT ChatGPT Az Ukrajnában zajló konfliktus szomorú és bonyolult helyzet, amely már sok szenvedést okozott az embereknek és a régió stabilitásának. A leállításához általánosan elfogadott, békés megoldásra van szükség, amelyet diplomáciai tárgyalások és nemzetközi együttműködés révén lehet elérni. Az ENSZ és más nemzetközi szervezetek, valamint az érintett országok közötti párbeszéd segíthet az erőszak csökkentésében és a béke megteremtésében. Fontos, hogy minden résztvevő fél tiszteletben tartsa az emberi jogokat és az államok szuverenitását.
Köszönjük a riportot. Gyalázat, hogy van olyan magyar ember aki orosz propagandát monja így az 1848-as magyar szabadságharc tükrében is. Hajrá Ukrajna csupa nagy betűvel...
Egyrészt másrészt , te egy beteg kutya vagy , mert nem ember az tuti! Kivánnám neked tiszta szívből hogy az orosz megszállás jönne el neked , a te lakásodban / házadban , de örökre, és élvezd őket . Egy hitvány ember vagy !
Mire véget ér ez a háború Ukrajnának semmije nem marad. Egy része az oroszoké lesz, a másik fele multinacionális cégeké. Az ukránoknak csak egy tönkretett ország marad rengeteg halottal és fájdalommal.😢
Ez az Ember elmonta hogy mit latot es hallot az otlevo emberektol nem az ugato muszka propogandatol, emberek kerlek benneteket az Istenke szerelmere - haljatok nem csak halgassatok! 😮
Ez az emberszabású UKRÁN getzikkel beszélt. Donbasszba be sem engedték, ahogy SPÖTTLÉT SEM! Demkózsidó is csak zakarpatszkaja fukkránokkal beszélt, akik szerint NINCS kényszersorozás. A videót nyilván az orosz propaganda-szakkörben csinálták. Mind a harmincnégyet...
A háború AZ ILYEN. Viszont Jászberényi úr nagyon elfogult egy riporter. A 8 év alatt az ukránok által nehéztüzérséggel lemészárolt orosz ajkú lakosságról miért nem beszél ilyen érzelmekkel teli? Ja, azokat meg sem említi. :P
Egyetértek,En kerdeztem ukrajnaban elo magyarokat az ukránokról,végtelen mocskolódás volt a válasz mindenkitől,valami nem stimmel ezzel a beszámolóval….,attól még h sok szörnyűség van nem lesznek aljasabbak az oroszok,mindenki azt mondta ha az oroszok nem lettek volna mar rég kiirtották volna őket a fasiszták,és ennek bárki utánnajárhat.
Mindez borzalmas .. És arra a kérdésre hogy ki az aki szeretne orosz szomszédsàgot elgondolkodtató ...főleg ha tovàbb gondoljuk hogy nekünk az ukràn szomszédsàg sem hozott túl sok jót...😢
Köszönöm neked és a hozzad hasonló hősöknek akik elhozzák nekünk az igazság szomorú valóságát szégyellem magam hogy nem tudok tenni semmit a sok hős harcos katona ért
Köszönöm, nagyon szívszorító volt. Három megjegyzésem lenne csak! 1,Mindenkinek ajánlom azt a könyvet, hogy "Allah megveti a gyávát". Melyből rögtön kiderűl, hogy az Amerikaiak pontosan ugyan olyan állatok mint az Oroszok!!!!! 2, De jure minden államot megillet a szuverenitás joga. De facto csak azt nem aki egy nagyhatalom szomszédja!!!!!! Képzeljük el azt, ha Mexikó elkezdene nagyon barátkozni Kínával. Az USA ölbe tett kézzel nézné mindezt? Dehogy, pontosan ezt tenné amit most az Oroszok most Ukrajnával!!!!! 3, Mi a szart keres ez a rohadt USA megint ott??? Minek pofazik bele mindig mindenhol mindenbe???? (félreértés elkerülések érdekében, nem az a bajom, hogy támogatjak az ukránokat), csak úgy általában, miért??? Miért dumál bele Kína kontra Taivan konfliktusba? Miért megy Afganisztánba? Irakba? Líbiába, Szíriába stb stb, Hát kiknek képzelik ezek magukat???? Persze, hogy a világ 2/3 anak rohadtúl elege van ebből a már több mint 100 éve tartó hegemoniából.
Értem én ezt a manuszt de ez is egy vélemény a sok közül ki azt gondolja az ő látás módja az igazság . Másik ; 10 év vissza lépés az orosz technológiai lemaradásban meg sem érdemes említeni történelmi távlatokban .
'Nem az a kérdés, hogy az ember szereti-e az Ukránokat, hanem hogy akar-e oroszország szomszédjában lakni?' Hátőő. Én személyesen ismerek fidesszopót, aki konkrétan azt várja, hogy végre, orosz fennhatóság alatt védettek legyünk a fasiszta brüsszeliektől.
Olyan kár, hogy nem volt méltó kérdezőtársa ebben a fontos pillanatban Jászberényi Sándornak. Ennek a fiúnak valami nagyon mást kéne csinálni.Képernyőn semmiképp sem erőltetném ezt az embert.
Ne sírj Éva! 30db háború folyik a világban most is, Ukrajna csak az egyik,nem hiszem hogy volt 1 nap a történelemben mikor béke volt,és nem is lesz.Kár a könnyekért!
Semmi baj. Szarlelkű, megvezethető, gyáva alak vagy. Pedig pontosan tudod, hogy az oroszok minden háborújukban így viselkedtek, és most sem tesznek másképp. Beszopod a Orbán hamis békeszűkölését is - neki jó, mert amíg nem teszel fel kérdéseket, az ostoba kiállásod fedezi a folyamatos tolvalmunkáját. De neked elég, ha négerezik, melegezik egyet, meg kijelenti, hogy báncsák a szegíny magyart, nem pálinkázhat meg zabálhatja elhízottan a disznót, európa legszegényebb, legelhízottabb, legrövidebb ideig élő népeként, és rohansz egyetérteni vele, meg gyűlölni a megtámadott szerencsétleneket. Ti hozzátok el Magyarország végét, és meg is fogjuk érdemelni ekkora szar, szívtelen árulás után.
@@TheNavycolt No most azért nézzünk már mélyen a lelkünkbe, hogy mi hogyan viselkedtünk velük a háborúink során. Kiirtottunk 40 millió oroszt. Ezekután megy a nyígás azért mert megdugtak egypár menyecskét? Még arra is meg lett volna a morális joguk, hogy kiirtsanak 5 millió magyart. Meghogy a német náciknak milyen szar volt a szovjetek alatt. Örüljenek neki, hogy nem kaptak skulót a fejükbe, ők nem voltak ennyire civilizáltak a nagy Barbarossa kaland alatt. Elmegyünk Sztálingrádhoz megsemmisítőosztagosdit játszani, aztán azt várjuk, hogy amikor ők ugranak be, akkor a kerekasztal lovagjait is lekörözzék?
Ott volt látta érezte! Szerintem a leghitelesebb! Ez az ami fontos, nem a sok fars propaganda szöveg. Ez a leghitelesebb beszámoló amit eddig hallottam a háborúról!
Minden haditudósító arra az oldalra húz, ahonnan tudósított. A másik oldalon is elhangzik ugyanez a történet, azoktól akik onnan hozzák a beszámolót, videókkal, riportokkal. Akkor most melyik gyártja az álhírt? Egyik sem. Mindkét oldalon megtörténik a borzalom, a lövészárokban nincsenek jók és rosszak, csak túlélés. Ezért kell minél előbb befejezni ezt a háborút.
Minden tiszteletem mellett meg kell jegyeznem, hogy tömény élvezkedésre adtál okot a neresek moszkoviták számára! Micsoda kézimunka folyhat neres publik klubjában?! -Vajon a Sprötlével nem találkoztál?
@@hoppaistvan9982 Tudom. Csak hat a fo narrativa ugye az, hogy a szemet gyilkos oroszok elukon a verszomjas Putyinnal minden ok nelkul lerohantak a szegeny, artatlan Ukrajnat, egy szabad, demokratikus es fuggetlen orszagot. Ja....En meg tegnap szulettem es mindent elhiszek.
Aki visszariadna az első percektől: Úgy öltözik, mint egy igazi műmájer. Fogalmam sincs miért. De 2004(vagy 7?)-től csinálja ezt a haditudósítósdit, ha jól emlékszem. Van a szavai mögött tapasztalat, épp elég. És érdemes a könyveit is beszerezni - nem vagyok senkije, sőt, Az ördög egy fekete kyutyá-t ajándékba kaptam, mert nem is ismertem igazán ezt a figurát, szóval nem reklámból mondom. De a prózája teljesen kilóg a magyar irók stílusából. Érdemes adni neki egy próbát. Ja, és köszönet a riportért!
Minden Tiszteletem Sándornak, de sajnos ismét csak egy egyoldalú tájékoztatást kapunk. Sándor is csak egy oldalt kérdez ill. egy oldalról közelíti meg a témát. Engem személy szerint a kiváltó ok ami érdekelne, a miértek- miértje, hiszen az Oroszok sem egy idióta nép, és Putyin sem egy " Hruscsov, aki mellesleg ukrán volt " !!! Szenzációs volt a beszélgetés Köszönet érte !!!!
Kiváltó ok? Oroszhírek.hu: Donbassz, Donbassz gyermekei. Ha lusta vagy Friedman, Brezvcxbsgahgszinsznkij, Hudjosbidé szenátor korában mondott beszédeit stb. stb. visszakeresni.
Az a baj a fajtátokkal, hogy ha egy ember még az életét is kockáztatja, hogy hiteles információkat adjon első kézből, akkor sem fogtok neki hinni, mert nem illeszkedik a ruszkibérenc világképetekbe. Igenis putyin egy idióta, egy népirtó, meg lehet kérdezni egy pár szomszédját vagy a szíreket, esetleg az orosz ellenzéket. Hruscsov pedig nem volt ukrán. Nulla bizonyíték van rá, Hruscsov maga írta, hogy nem az. de persze, kell találni valamit, amiért pluszba lehet utálni az ukránokat. Bár amennyi mocskot ránk hordott a fősodratú médiátok ezek alatt az évek alatt, talán még a ruszkikat is űbereltétek.
Nem kell messzire utaznod hogy meglassd az igazat. Gyere att ukrajnaba. Vendegul lattlak es majd mutatok egy par helyet neked es majd eldontod propoga da ez vagy sem
Ki mondtad a lényeget!!!! Mit nyerhet nek? Halált és nincstelenséget, feldarabolódást végtelenség!!!!! Mit adott a Nyugat az életekért, ígéretet!! Mesét!!!! Mint nekünk 56!!! Ha ezt nem értik meg az ukránok, akkor megkapják mint mi az öseiktől 48ba 44ben 56ban. Az életeket végtelen sajnálom szívből őszintén, ha nem tudják, hogy testvér háború végleges elmúlás okoz!!
Sándor a kárpátaljai magyarok nem jöhetnek és nem is jöhettek ki,ahogy ön említi a interjú végén.A háború kezdetének második napján már a Kárpátaljaiak magyar útlevéllel sem tudtak átjönni mert a határőrök nézték a születési helyet és ha az kárpátaljai volt akkor vissza.Valószínű nem csúsztatni akart csak nem jól informálták.Kárpátaljai magyar vagyok.Nem akarok állást foglalni mert nincs abszolút igazság szerintem.Valaki így látja valaki meg úgy de az tény hogy rengeteg ártatlan ember hal meg mocskos nagyhatalmi érdekek miatt.Amúgy jó volt ön hallgatni.További sok sikert.
Magyarországi magyarként azt kell mondjam, hogy kizárt dolog, hogy háborúba keveredjünk Oroszországgal azért, hogy Ukrajna határai és területi épsége megmaradjon... Az egyetlen ok, ami miatt belekeveredhetünk ebbe a háborúba, az Kárpátalja kérdése. És azt pont, hogy nem az oroszokkal kell lemeccselni, ha úgy hozza a helyzet. Hanem az ukránokkal...
A kettős állampolgárok sem jöhettek át? Én úgy emlékszem, hogy igen.
Plusz 1 kárpátaljai jelen. Nagyon szépen köszönöm az interjút. Nem dédelgetek hiú reményeket azzal kapcsolatban, hogy a ruszkibérencek szemét/fülét felnyitja, de jó, hogy vannak még Magyarországon ilyen hangok.
Kárpátalján a fasiszta ukránokat jobban szeretik gondolod mint az oroszokat?
Ha nekilátnánk mi is Ukrajna és a zsidó pöcszongorista Zelenszkij faszát szopkodni, akkor az ukránok visszaadják nekünk Kárpátalját? Nincsenek ruszkibérencek! Jelenleg a magyar Kárpátalját nem az oroszok bitorolják, hanem az ukránok!!!
Nehéz volt végig hallgatni, de KÖSZÖNÖM. Felvidéki gyülekezetünk a háború kezdete óta fogadja és segíti az ukrán menekülteket. Mi hús-vér embereket látunk, akik elvesztették otthonukat, háború elötti életüket, szeretteiket…a környezetemben viszont elszomorítóan sok az oroszbarát “békét” kívánó ember. Mindegyiküknek kötelezöen látnia/hallgatnia kellene ezt a podcastot.
Az a szomorú , h ha látják sem hiszik el !!! Már annyira kimostták az agyukat és egyben az empatiát is belőlük!
Hát nem kellett volna élve elégetni orosz lakosokat és akkor lenne az ukránok felé tolerancia
@@brigittegacsado4263 empátia az ukránok felé amikor orosz katonákat ölnek meg ( hadifoglyokat) milyen empátia? Atomot nekik
Az ukrán vezetésnek nem kellett volna kóstolgatni az oroszokat. Ez a háború az oroszoknak sem volt kívánatos, de a korrupt politikusok belevitték.
Értsük úgy, hogy te, mint egy gyülekezet tagja nem ,,békét" kívánsz? Szomorú. Lelked rajta.
Barátnőm kutyatenyésztő Ukrajnában. ( kistestű kutyái vannak/voltak) az oroszok a kennelbe zárt kutyáit sorba lelőtték, még a kicsi kölyköket is 😢 elvitték a tyúkjait, disznókat, mosó és mosogató gépet, számítógépet még a bojlert is… ez még a háború elején volt, azóta eljött, most Hollandiában van az életben maradt egy kutyusával. A férje is eljött de visszament harcolni.
Elég barom hogy vissza ment!!ez se szereti asszonyát!!
Te igazi hazafi lehetsz. Gondolom ha Magyarországot megtámadják első leszel a határon aki menekül…. 😅
Szerinted mit kellett volna csinálni hagyni éhen dögleni őket a kenelbe vagy mi???
Miért haltak volna éhen❓ ott voltak a gazdáik. Végignézték ahogy lelövik a kutyákat. Már akkor úgy volt, hogy Magyarországon át érkeznek, az egész útjuk meg volt szervezve, a kutyáknak ideiglenes befogadókat is megoldottuk. Még az engedélyek is megvoltak a kutyák behozatalára ( ugye 5 kutya felett az EU ha kell + titer teszt de erre sikerült hatósági orvosi engedélyt szerezni)
Sok erőt kívánok nekik! Ez szörnyű!
Szerencsétlen becsapott emberek, akiket az egyik nagyhatalom porrá lő, a másik nagyhatalom pedig hiteget és hamis reményekkel áraszt el…Csak a pénz, a hatalom, és az érdek dominál, mint minden háborúban…
Köszönom a beszámolót.
Kívánom, hogy vége legyen a háborúnak mihamarabb, de nem minden áron!
Már eddig is magas árat fizettek érte, emberileg, gazdaságilag.
Egy traumatizált nemzet, aminek a helyreállításához egy generációra lesz szükség.
Ami új a régi háborúkhoz képest, hogy minden sokkal jobban van dokumentálva, mint eddig valaha.
Ez lehetővé teszi majd az igazságtételt, a bizonyítást az elítéléshez,
de nehezíti majd a felejtést és a gyógyulást is.
Legyen ez az utolsó éve a háborúnak!
Továbbítom Putyin elnök úrhoz a kérését. Miféle igazságot tetszik tenni? A fukkrán NÉPIRTÁST, amit Donbasszban műveltek? LEGYEN. Véletlenül az ELTE-ÁJK-ra is jártam...
@@TheGabormester Ez is fizetett propaganda droid vagy csakvegy buta seggfej aki ebben leli örömét.
Sándor minden elismerésem és tiszteletem . Kárpátaljai magyar ként mondom . Több ilyen riport hiányzik a magyar médiában.
Kitartás!
Fele sem igaz , ne köszönnyed
az egyik legjobb magyar kortárs író. mondjuk ha valakinek ilyen jócsengésű a neve,el is várom hogy jókat írjon ! :) viccet félretéve : nem értem miért teszi ezt saját magával de a bátorságát, hivatástudatát mérhetetlenül becsülöm.
Mert egy igaz ember, a valóságot próbálja bemutatni. Sajnos a kormány médiák semmit nem közölnek a valóságról. Ez talán változni fog, ugyanis az amerikai magyar nagykövetet hazahívták Washingtonba, ott az amerikai külügyminiszter fogadta, ( többek között, ) Orbán is szóbakerült természetesen. Orbán, meg ebben a hónapban kievben fog tárgyalni az ukrán miniszterelnökkel, és óriási változás fog beállni a magyar külügyi politikában. Az európai unió, és a Nató közelről fogja követni az eseményeket. Orbánnak véglegesen szakítani kell Moszkvával , putinnal
A legjobb kortárs magyar író én vagyok, a Kanadai Magyarok Közössége novellapályázatának közönségdíjasa.
@@TheGabormester Te max jelentést írsz nem novellát...
Nagyon köszönjük Sándor!
Mit?végig hazudott.
@@gaborfarago4813 Harcolj az agymosásod ellen Gábor. Egy alternatív valóságba taszítottak.
Szörnyû dolgok ezek, de nem hiszem el, hogy az ukránok nem teszik meg ugyan ezt az oroszokkal! Ugyan ez az agresszív lakosságcsere megvan Kárpátalján is! Teljesen kihasználják a helyzetet az ukránok is! Nincs jó és rossz oldal!
Kárpátaljai magyar vagyok. Csak annyit szeretnék mondani, hogy egyáltalán nincs igazad. Sokáig èltem Magyarországon, ezért tudom hogy az ukránok általában sokkal liberálisabbak, mint mi magyarok, és nem akarnak senkit elnyomni. Csak egyvalamit szeretnének- békében élni a saját országukban.
@@nagysandor2008 hallottam olyat, hogy nyomott áron veszik a magyaroktól a házakat. Amúgy meg kellemetlenkednek nekik, hogy ne érezzék magukat annyira jól ( már amennyire lehet a jelenlegi Ukrajnában jól érezni magát az embernek) így ösztönözve őket az elköltözésre. Szóval ilyenről nem hallott vagy tapasztalt ilyet? (Akitől hallottam ezt úgy mondta, hogy ez nem publikus. Tudott dolog, de nem publikus. )
@@karolymihalypala6027 Ami a nyomott ingatlan árakat illeti, az egyáltalán nem igaz. Az ár teljesen független attól, kié volt az adott ház. Persze az árak olyanok, amilyenek, de ez inkább a háború és a gazdasági helyzet következménye. Kellemetlenségek viszont néha tényleg vannak, de ez sem általános vagy szisztematikus, inkább egyes emberek rosszindulata vagy előítéletei eredménye.
Egyet értek. Ungvári vagyok, és jelenleg is itt élek. Negyven éve még senki nem vert meg engem az utcán mert magyar vagyok. Nem ugy mint Romániában vagy Szlovákiában. Nagyon sok magyar ugy fecseg össze - vissza mintha itt élne. Ugy tesznek mintha jobban képben vannak az itteni helyzetről, emberekről mint az itteni. Sok magyarországi ismerősöm barátom még azt sem tudták, hogy Záhony merre van. És ezt komolyan mondom. Miért menjek Magyarországra? Azért csak, hogy az államot gazdagitsam a sok adókkal?
Én is kárpátaljai vagyok, és ha kell, eskü alatt vallanám, hogy amit a kormánypropagandátok összehord, full hazugság. Unom már, hogy minket használnak eszköznek a kampányolásra meg uszításra. És nem mellesleg: kárpátaljai magyar nem kaphat betegbigtosítást Magyarországon, ha nem iratkozik ki az ukrán lakcíméről, és akkor már munkát se. Ez tény, rengeteg eset van erről. Akkor ki is cserélteti ki erőszakosan a lakosságot?
Minden tiszteletem Jászberényi Sándornak!
o is nyomja az ukran propagandat lehet hogy az ukran tv tudositasaibol tajekozodik kint sem volt
Hát igen. Így vagy sehogy, kedves sajtó munkatársak! Respect a munkádért és Slava Ukraini 🇺🇦 💙💛💙💛💙💛💙💛❤❤ Minden interjú után egy kicsit más vagy. Biztos,hogy amit láttál ott a lelkedbe a retinádba égett. Na neked aztán 100X nehezebb lehet a magyar "legyen béke" hitványságot hallgatni. Jó egészséget neked és köszönöm.
Azt senkinek sem könnyű hallgatni akiben még maradt egy pici empátia , tanult ezt azt a történelemről vagy arról hogy miként működik a diktatúrát vezető nárcisztikus ember de jó hogy rámuttattál arra , hogy ő ki a saját szemével látta ezt még inkább vérlázítónnak érezheti! Legközelebb ez fog eszembe jutni mikor valaki a családból a " békét" hirdeti! Köszönöm!
Az agyatlan szó iskolapéldája vagy! Nézzél már be a függöny mögé. Mi,miért történik és kik állnak a háttérben 🧠
SZláva Donbasszu, büdösparaszt. Meg fogtok dögleni, mind! Ez jár a náciknak, nyolcvan évvel a soá után!
Hát akkor ne legyen béke. Ez a ti dolgotok. De azt azért jobb ha tudjátok, hogy amit most szétlőttök, az nem lesz újjáépítve még hosszú évtizedekig, akárhogy is rinyál Zelenszky.
Mennyivel másabb ez a beszámoló mint a TV híradó ! Az embert a hideg rázza amikor beszél a Tudositó. Pedig Én Önként mentem katonának és Tűzszerész felderítő voltam a katonaságnál. Én élő képeket látok amikor beszél a tudoitó. Igazi meg győző ereje van a tudositónak attól, hogy haza hozta azt a fáradságot ami még gyötörte Ukrajnában. Ami számomra nagyon sokat mondó.
Akár a 3 órás verziót is végighallgattam volna! Köszi a videót és minden elismerésem Sándornak!
Köszönöm hogy hallgathattam. Csak megerősített abban amit eddig is véltem a helyzettel kapcsolatban.
Akkor hallgasd FÖLDIT, te idióta, vagy engem - mi értünk hozzá. Án speciel dr. Piószeghy János ddtbk., későbbi nyá.vőrgy. alatt szolgáltam. A nagybátyám pedig a műszaki dandár (... ezred) laktanyaparancsnoka volt. Te hány napig SE voltál katona?
Vágóhídra küldik az ukránokat
Meg az oroszokat is. A Sátán az aki élvezi és jót röhög az embereken,
Köszönöm, érdekes volt és jó!
Minden tiszteletem Jászberényi Sándornak! Elképesztő dolgokat láthatott, látszik a szemén és az arcán.
Megkérdezik a jereváni rádiótól, igaz-e, hogy Jerevánban Moszkvicsokat osztogatnak.
Válasz. "A hír igaz. De nem Jerevánban, hanem Tbilisziben. Nem Moszkvicsokat, hanem Volgákat. És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak."
Respect! SLAVA UKRAINA!
Nagyon erős interjú volt! 👏
az oroszok nem a nyugati 2 darab légvédelmi rendszer miatt nem repülnek,hanem az ukrán kézben lévö kiváló orosz rendszerek miatt..ezért lövik az infrastruktúrát,így felfedik a légvédelmet,kilöhetik,aztán bevethetik késöbb a légiertöt..
Nagyon jó volt, köszönöm a munkátokat és a bátorságod Sándor !
ez se mehetne le a kormánymédiában
Azért mert nem igaz hazudik .
Az már biztos!
ha ha ha ez egy ukrancsicska musor volt 12 egy tucat ez szol egesznap a cnn bbc es hasonlo szemetekben
Érdeklődéssel olvasom J.S. írásait, riportjait, sőt, az egyiptomi esemélyekről szóló könyvét is megkaptam ajándékba egyszer. Viszont nem tudom, az "élőszó varázsa" miatt vagy valamilyen más okból, de ebben a beszélgetésben mérsékelten volt összeszedett. Érdekesebb lett volna többet hallani személyes on-the-ground tapasztalatokról, az idő jelentős részében általánosságok hangzottak el, amit már tudhat és ismerhet jól bárki, akit eleve érdekel ez az egész. Viszont pl a varjas tetoválások és sztori kapcsán rákerestem és harrowing képeket találtam a varjak tömegeiről az országban és Kijev felett is. Ha tetoválásként valakin a vissza nem tértekre utalnak, még megrázóbban hangzik az angol gyűjtőnév, "a murder of crows"...
A fentiekkel együtt: hajrá és köszönet a munkájáért.
Hazudozni egyenes adásban kissé nehezebb, mint írásban, gyöxi.
Stone those crows! Mint kozmondas, ez jobban hangzik!
Elhangzott hogy milyen rossz lenne ha Oroszorszaggal lennénk határosak.Nem gondolnám hogy sokkal rosszabb lenne mint egy maximálisan nacionalissta Ukrajna ahol pl. Sztepan Bandera az elsőszámú nemzeti hős, aki mint tudjuk egy népirtó volt.
Itt biztos nem élteti senki a mai napig Szálasit, Hitlert, Sztálint és hasonló nagyszerű államférfiakat és tömeggyilkosokat.
na vegre egy normalis hozzaszolas a sok ukrancsicska komment kozott
@@birdsofvyraj92 Azért Magyarországon nem emelnek szobrokat nekik állami támogatással aztán meg fákIyás felvonulással ünneplik a születésnapját minden január elsején.😏
Valójában mit akart mondani? Mert ez egy nagy semmi eddig.
@@zsigmondbeke8755 lehet azt akarja mondani, hogy ILLÚZIÓ már maga a kérdés is, mely szerint mi magyarok majd választhatunk, hogy ki legyen a szomszédunk. Ekkora baromságot. Azt már a nagy sakktáblán rég kiszámolták, hogy mi lesz itt, hogy veszik el Ukrajna, s abban ki milyen szerepet kap. Nem ideológiai a kérdés, ahogyan Jászberényi úr ezt 31:00 s 33:00 közt éreztette, hanem ahogy korábban is mondta, sokkal pragmatikusabb a probléma. Nagyhatalmak harcában (s nem a lakosságát épp elvesztő Ukrajnára gondolok) nem a kisemberek gondolata, érzelme, álláspontja a meghatározó. Az számít, amit a ruszki haderőt irányító parancs, azaz Putyin akar, meg amit a nyugat kibír. Anyagilag meg élőerővel. Ez fog számítani, nem az ideológia, meg hogy egy 9.6 milliós (politikailag teljesen megosztott, lila/zöld/narancs/vörös/kék színekben is gyűlölködő) kis ország hatalom nélküli, harcot sosem látott, elpuhult kisfiai-kislányai mit szeretnének két netflix-film között.
Kína nem fog beszállni az oroszok mellett, mert ha elveszíti az amerikai piacokat végük lesz 1 milliárd ember munkanélkül marad!
ilyen okos vagy ? legyel politikus a dk var ott a helyed
A világpiac még ott van. Amerika lenne bajban, ha a csájenek elkezdenék eladni az amcsi állampapírokat...
@@TheGabormester Ok, piacra dobja a kínai az amcsi állampapírokat! És ön szerint ki veszi meg? Az eladáshoz vevő is kell. S ha megveszi valaki, miért lesz rosszabb, mint egy kínai tulaj! Az okoskodása sántít
@Joe Pataki
Kína valóban nem fog direktben beszállni az oroszok oldalán, de nem az ön által írt lehetséges következmény miatt.
Kína és Oroszország viszonya nem felhőtlen és nem volt felhőtlen. A Szovjetunió idején is volt határvillongás a kínaiak részéről, mert az oroszoknál rengeteg az ásványkincs. Az orosz-ukrán háborúnak kína nagyon örül, mert a piaci ár alatt tud vásárolni az oroszoktól BÁRMIT (gázt meg olajat minimális mértékben, mert nincs hozzá meg a két ország között a megfelelő infrastruktúra. A korábban európába szállított mennyiség töredékét tudja szállítani az orosz a kínainak) mert az orosz gazdaság szarban van a szankciók miatt. Magyarán a kínai megmondja, hogy mennyiért hajlandó megvenni az orosztól az adott árucikket. Az orosznak ráfizetés ez is, de a befolyó összeget a hadiiparra tudja fordítani. Illetve a kínai olyan áron tud eladni az oroszoknak felszerelést, a hadiiparnak szükséges cikkeket amilyenen AKAR. Ha pedig az orosz nem tud fizetni az sem baj, a kínai beéri területi garanciával is, ennek a kínai elvtársak nagyon tudnak örülni. Ergo az orosz nem szívesen és csak óvatosan üzletel a kínaival.
Másfelől az oroszok elbukják a háborút, mert hamarabb fogy el a pénzük, mintsem bevennék Ukrajnát. Ha neadjisten nyerne az orosz, akkor is ez lenne az utolsó győztes háborúja, azért, mert a gazdasága padlón van, totálisan ki lesz szolgáltatva a kínainak, azaz Kína rabszolgájává válik Oroszország. Ezt Putyin is tudja, meg a Hszi Csin Ping is.
@@saskatalin171 Az USA és Európa is abban a pillanatban összeomlana. Arról nem is szólva, hogy a BRICS, ha utánanéz a világ lakosságának közel a felét képviseli. Jóval nagyobb piac, mint az euroatlanti, kiegészítve Japánnal és Dél-Koreával.
Az Asszony a fronton-t kötelező olvasmánnyá tenném.
Orakig hallgattam volna. Koszonom.
Az ukránok még hisznek abban, hogy Európa egy szabad világ, ahol a törvényeket betartják és a tehetség, kibontakozhat. Azt, hogy ez mennyire reális, megítélhető Magyarországon.
Az EU nem oldja meg a problémákat az ország helyett.
Legyünk őszinték…az egyik legerősebb leghitelesebb interjú volt! Köszönöm
Tisztelettel köszönöm ezt az őszinte hadi tudósítást-tényfeltárást!
Minden jót kívánok!
Az első mondatból csak a "Tisztelettel köszönöm" az igaz.
Minden tisztelet a Jászberényi úrnak! A másik oldalt is meg kellene látogatni és megkérdezni a véleményüket és megjelentetni az álláspontjjkat. Köszönöm.
- Elszomorító mert 2024-ben ilyen barbár háború dúl a szomszédban... borzalmas hogy 2024-ben még mindig ezt tart... -Elgondolkodtató hogy 5-10 év múlva az oroszok kopogtatnak már európa kapuim...
A kisembereket sajnálom mindkét oldalon, ugyanis mint minden háborúban, mindig a civil lakosság a hosszútávú elszenvedője..
Én egy utópiában hiszek... ahol hamarosan föl találnak egy olyan eszközt ami minden puskaporral lőporral működő eszközt mint a puska az ágyú és a rakéta, neutralizálni tudja... hogy mit értek ez alatt? A kémikusok dolgozzanak már rajta : biztos van olyan sugárzás vagy anyag ami megsemmisíti a meghajtó anyagot a rakétában illetve a fegyverben... annyira fejlettek vagyunk már ( állítólag) hogy ezt megtehetnénk .
Egyéb ötlet : miért nem kérdezzük meg például a mesterséges intelligenciát hogy mi az az ellenanyag ami a puskaport hatástalanítja?
Melyik az a sugárzás vagy anyag ami az atombombákat is....
Csak akkor lesz béke ha a háború már nem hoz profitot egy nagyon szük körnek, illetve a fegyvereket nagyon gyorsan lehet majd megsemmisíteni távolról, nos ekkor lesz tartós béke a földön ...
Én abban hiszek hogy 2050-ig feltalálunk majd egy olyan eszközt ami minden fegyvert hatástalanít...
Úgy hiszem hogy ezen az úton kellene végre elindulni....
Aki pedig ezek után is még mindig háborúzni akar azt lőjük ki a holdra vagy a marsra és a hason szőrű emberek egymás között rendezzék le...
Szerintem az már mindenki előtt világos 2024-ben hogya világon mindenütt elterjedt 0,01% világpolgárainak egy konfliktus mindig hatalmas profitot hoz... miközben milliók halnak meg...
Nagyon erős interjú, köszönöm!
Amiről nagyon nem szeret senki se beszélni, se hallani
Választhattak volna semlegességet, amire mi is vágytunk, és amiért NI életét adta.
Azért fontos lenne korrektül fogalmazni: nem egymással háborúznak ott a felek, hanem a megszálló Oroszország háborúzik Ukrajna ellen. Nincs egymás viszony. Támadó van es megtámadott aki védekezni próbál.
MEgtám,adott: AKI A SAJÁT, oroszajkú állampolgárait ágyúzta nyolc éven át..., de rábacott, mert visszalőttek...
@@TheGabormester arról tud, hogy az oroszok az 1994-es Budapesti Memorandumban aláírták, hogy Ukrajna szuverén állam és garanciát vállat, hogy ezt tiszteletben tartja. Ennek ellenére 2014-ben annktálta a Krímet. A világ nem igazán mozdult rá - pár szankció, amit be sem tartottak, és nem is rengette meg Oroszországot. Közben persze Oroszország a többi volt szovjet tagköztársaságot is egyfolytában lerohanta - csecsen háború, Azerbajdzsán, grúzok ellen, Moldova, Tadzsikisztán, Dagesztán s most Ukrajna!! Ki lesz a következő? A 2014 utáni konfliktusokat is főképp az oroszok provokálták. Attól sem radnak vissza, hogy saját embereiket lelgyilkolják és ukrán provokációnak állítsák be, nekik az emberélet annyi, mintha kóborkutyákat lődöznének le. Ahogy írta, csak más vot a forgatókönyv - pofánvágta magát, hogy aztán 'visszalőhessen'
@@saskatalin171 És akkor már rögtön jogos, hogy az ukránok lövik a városait? Mert aláírtak egy papírt? Gondolom abban szó nem volt a Donbasz ágyúzásáról. Amúgy tényleg nem nekik kellett volna beavatkozniuk, hanem az ENSZ-nek, Putyin 2014 óta rinyál, meg Minszk 1-2-3-4 egyezményeket gründol, miközben a tahó amcsik meg németek csak hordták a cuccot az ukránoknak a népirtáshoz, ahelyett, hogy rányomták volna őket, hogy hagyják abba.
Koszonjuk a tajekoztato musorokat mert bizony megnezunk minden hirt es aggodunk az Europaban elo szeretteinkert .
Isten ovja az erintetteket 🙏.
Isten nyugtassa az elesetteket 🙏
Udvozlet a Keleti partrol 🇺🇸🍀🙏❤️
Kellene egy alapítvany, hogy legyen honnan finanszírozni azt a fixert, urambocsá biztonsagi embert, neadjisten tolmácsot.
Köszönöm az interjút, más dimenziókat mutatott meg
Hát hogyne , mese a holdrol.
Pont most olvastam az irono konyvet az Asszony a fronton... De az a borzalom ami a haboru alatt tortenik szavakkal nem lehet kifejezni... Emberi esz ezt nem tudja felfogni..🕊️.
Megdöbbentő és észheztérítő e6 a beszámoló. Font9s tudni mi történik Ukrajnában ahhoz, hogy józanul mérjük a helyzetünket.
Jászberényi úr minden beszámolóját hallgattam, bár mindenki meghallgatná.
Köszönöm a riporter szép beszédét, választékos szavait. E z ma rendkívül ritka!
Megdöbbentő, maga minden hülyeséget beszopik?
@@TheGabormester 😂😂😂Pont te beszélsz, orosz címerrel? 🤦
Mese a javábol
Sandor! Van konkret infod, hogy a Mariupolbol Sziberiaba viszik az embereket? Esetleg Mariupol, ami mar 2014-ben is a szakadar koztarsasaghoz huzott, csak az ukran hadsereg elfoglalta, visszafoglalta vagy felszabaditotta akkor minek kene oket oroszra atagymosni?! . Azert vannak furcsa megjegyzesek kar vele a szemelyes front elmenyeket elrontani
Nincs. Miért vinnék oda? NESZE, videók Mariupolról: www.youtube.com/@MariupolVideo
ua-cam.com/video/PqABnyYj_Rw/v-deo.html
milyen az illegális buli?
Erre nincsenek szavak
Nagyon jó volt Jászberényi Úr, vigyázzon magára, köszönjük a tudósítást.
DE ez a riporter nagyon nem képernyőre való. Össze-vissza hebeg-habog, forgolódik, befejezetlen a mondatai. Menjen el egy beszedtanarjoz, ha továbbra is a pályán akar maradni, és máskor írja össze előre a kérdéseit.
Kb.úgy nézett ki, mintha az utcáról valakit belöktek volna oda riportot csinálni. Szörnyű választás
mit tenne az usa,ha ki próbálták volna penderíteni pl.guantanamoról,vagy okinawáról?
Hoppa ))) erdekes ahogy sikan Mo on gondolkodnak
Ha amerika segit valahol az a baj Ha em az a baj 🙈
@@LEK-we2hh az amerikai segítség az olyan,mint ,a riga moped..jó,ha van,de jobb,ha nincs.nézzen széjjel,mi lett azokból az államokból,ahol az usa segített..romhalmaz,szegénység,káosz..ugyan ez vonatkozik ukrajnára is..
Nagyon jó videó, érdekes dolgokat mond!
Minden tiszteletem Jászberényi úrnak!
Ejsze voltál a màsodik vilàgháboruban ?
Megkérdeztem a mesterséges intelligenciát :
Mi a véleményed az ukrajnai háborúról ?Hogyan lehetne azt leállítani?
ChatGPT
ChatGPT
Az Ukrajnában zajló konfliktus szomorú és bonyolult helyzet, amely már sok szenvedést okozott az embereknek és a régió stabilitásának. A leállításához általánosan elfogadott, békés megoldásra van szükség, amelyet diplomáciai tárgyalások és nemzetközi együttműködés révén lehet elérni. Az ENSZ és más nemzetközi szervezetek, valamint az érintett országok közötti párbeszéd segíthet az erőszak csökkentésében és a béke megteremtésében. Fontos, hogy minden résztvevő fél tiszteletben tartsa az emberi jogokat és az államok szuverenitását.
Isten áldja Sándor és az ukrán népet. Döbbenet, ami ott folyik.
Nagy Feró is remélem látja ezt
❤❤❤
Köszönjük a riportot. Gyalázat, hogy van olyan magyar ember aki orosz propagandát monja így az 1848-as magyar szabadságharc tükrében is. Hajrá Ukrajna csupa nagy betűvel...
Slava Ukrayini! 🇺🇦 🇭🇺 👍
Slava Russia! Slava Orbán Viktor 🥰🥰🇷🇺🦎🇷🇺🦎🇷🇺🇷🇺🦎🥰🤘
@@egyresztmasreszt4292 🤔hmmmm, te figyelj nekem csak egy kérdésem van hozzád ami őszintén érdekel, mégpedig az,hogy: Mondd nem fáj?
Slava Ukraini 💙💛💙💛💙💛❤️❤️❤️ 🇺🇦
Egyrészt másrészt , te egy beteg kutya vagy , mert nem ember az tuti! Kivánnám neked tiszta szívből hogy az orosz megszállás jönne el neked , a te lakásodban / házadban , de örökre, és élvezd őket . Egy hitvány ember vagy !
szarva ukri?
Mire véget ér ez a háború Ukrajnának semmije nem marad. Egy része az oroszoké lesz, a másik fele multinacionális cégeké. Az ukránoknak csak egy tönkretett ország marad rengeteg halottal és fájdalommal.😢
Nice try! Mondaná a tanult orosz....
@@theremay Te mire számítasz, hogyan ér véget?
És mit tudnak tenni...?....csak harcolni vagy elmenekülni.
Jók azok a multik!
Majd a BalckRock felépíti, már dolgoznak rajta.
Ez az Ember elmonta hogy mit latot es hallot az otlevo emberektol nem az ugato muszka propogandatol, emberek kerlek benneteket az Istenke szerelmere - haljatok nem csak halgassatok! 😮
Ez az emberszabású UKRÁN getzikkel beszélt. Donbasszba be sem engedték, ahogy SPÖTTLÉT SEM! Demkózsidó is csak zakarpatszkaja fukkránokkal beszélt, akik szerint NINCS kényszersorozás. A videót nyilván az orosz propaganda-szakkörben csinálták. Mind a harmincnégyet...
A háború AZ ILYEN. Viszont Jászberényi úr nagyon elfogult egy riporter. A 8 év alatt az ukránok által nehéztüzérséggel lemészárolt orosz ajkú lakosságról miért nem beszél ilyen érzelmekkel teli? Ja, azokat meg sem említi. :P
Egyetértek,En kerdeztem ukrajnaban elo magyarokat az ukránokról,végtelen mocskolódás volt a válasz mindenkitől,valami nem stimmel ezzel a beszámolóval….,attól még h sok szörnyűség van nem lesznek aljasabbak az oroszok,mindenki azt mondta ha az oroszok nem lettek volna mar rég kiirtották volna őket a fasiszták,és ennek bárki utánnajárhat.
Mert nem volt ukran tuzerseg akkor.
Ez az ember miert nyammog egyfolytaban? Nagyon idegesito.
Emberileg érthető.
Politikailag Nem.
Köszönjuk az emberi megvilágitást Nagypénteken.
Mindez borzalmas .. És arra a kérdésre hogy ki az aki szeretne orosz szomszédsàgot elgondolkodtató ...főleg ha tovàbb gondoljuk hogy nekünk az ukràn szomszédsàg sem hozott túl sok jót...😢
Ruszkik haza!
Köszönöm neked és a hozzad hasonló hősöknek akik elhozzák nekünk az igazság szomorú valóságát szégyellem magam hogy nem tudok tenni semmit a sok hős harcos katona ért
KÖSZÖNÖM a riportot...nincsenek szavaim...
nekem csak ez a hozzafuznivalom ZZZZZZZZZZZZZZ
Köszönöm, nagyon szívszorító volt.
Három megjegyzésem lenne csak!
1,Mindenkinek ajánlom azt a könyvet, hogy "Allah megveti a gyávát". Melyből rögtön kiderűl, hogy az Amerikaiak pontosan ugyan olyan állatok mint az Oroszok!!!!!
2, De jure minden államot megillet a szuverenitás joga. De facto csak azt nem aki egy nagyhatalom szomszédja!!!!!! Képzeljük el azt, ha Mexikó elkezdene nagyon barátkozni Kínával. Az USA ölbe tett kézzel nézné mindezt? Dehogy, pontosan ezt tenné amit most az Oroszok most Ukrajnával!!!!!
3, Mi a szart keres ez a rohadt USA megint ott??? Minek pofazik bele mindig mindenhol mindenbe???? (félreértés elkerülések érdekében, nem az a bajom, hogy támogatjak az ukránokat), csak úgy általában, miért??? Miért dumál bele Kína kontra Taivan konfliktusba? Miért megy Afganisztánba? Irakba? Líbiába, Szíriába stb stb, Hát kiknek képzelik ezek magukat???? Persze, hogy a világ 2/3 anak rohadtúl elege van ebből a már több mint 100 éve tartó hegemoniából.
USA 👎
Addig örülj, amíg az amerikaiak a janik, mert ők még egész rendes népség. A kínaiak nem lennének ilyen jófej gyerekek.
Értem én ezt a manuszt de ez is egy vélemény a sok közül ki azt gondolja az ő látás módja az igazság . Másik ; 10 év vissza lépés az orosz technológiai lemaradásban meg sem érdemes említeni történelmi távlatokban .
'Nem az a kérdés, hogy az ember szereti-e az Ukránokat, hanem hogy akar-e oroszország szomszédjában lakni?'
Hátőő. Én személyesen ismerek fidesszopót, aki konkrétan azt várja, hogy végre, orosz fennhatóság alatt védettek legyünk a fasiszta brüsszeliektől.
ÉN nem vagyok Fitne$$-szopó, még csak vallásos sem, de ugyanazt szeretném, amit Kirill őszentsége.
Olyan kár, hogy nem volt méltó kérdezőtársa ebben a fontos pillanatban Jászberényi Sándornak. Ennek a fiúnak valami nagyon mást kéne csinálni.Képernyőn semmiképp sem erőltetném ezt az embert.
Tehat elmentel a frontra,hogy meselj nekünk az elmenyeidröl?Hol vannak a foto,meg a videok erröl?
Nem tudtam végignézni. Jobb lenne ha Sándor a Wosidjöönalnak dolgozna.
Szörnyű! Sírtam a riport alatt.
Fájdalom, hogy ilyen lehetséges a szomszédunkban.
Ne sírj Éva! 30db háború folyik a világban most is, Ukrajna csak az egyik,nem hiszem hogy volt 1 nap a történelemben mikor béke volt,és nem is lesz.Kár a könnyekért!
@@zoltannagy4160 Az együttérzéstől vagyunk emberek akiből ez hiányzik az ne legyen büszke magára.
Nem kell hinni a propaganda mesében.
láttam mar haborut.ez nem az
Nem hiszek neki.
Semmi baj. Szarlelkű, megvezethető, gyáva alak vagy. Pedig pontosan tudod, hogy az oroszok minden háborújukban így viselkedtek, és most sem tesznek másképp. Beszopod a Orbán hamis békeszűkölését is - neki jó, mert amíg nem teszel fel kérdéseket, az ostoba kiállásod fedezi a folyamatos tolvalmunkáját. De neked elég, ha négerezik, melegezik egyet, meg kijelenti, hogy báncsák a szegíny magyart, nem pálinkázhat meg zabálhatja elhízottan a disznót, európa legszegényebb, legelhízottabb, legrövidebb ideig élő népeként, és rohansz egyetérteni vele, meg gyűlölni a megtámadott szerencsétleneket. Ti hozzátok el Magyarország végét, és meg is fogjuk érdemelni ekkora szar, szívtelen árulás után.
@@TheNavycolt No most azért nézzünk már mélyen a lelkünkbe, hogy mi hogyan viselkedtünk velük a háborúink során. Kiirtottunk 40 millió oroszt. Ezekután megy a nyígás azért mert megdugtak egypár menyecskét? Még arra is meg lett volna a morális joguk, hogy kiirtsanak 5 millió magyart. Meghogy a német náciknak milyen szar volt a szovjetek alatt. Örüljenek neki, hogy nem kaptak skulót a fejükbe, ők nem voltak ennyire civilizáltak a nagy Barbarossa kaland alatt. Elmegyünk Sztálingrádhoz megsemmisítőosztagosdit játszani, aztán azt várjuk, hogy amikor ők ugranak be, akkor a kerekasztal lovagjait is lekörözzék?
🙌🏻
nem a trolloktól kap visszajelzéseket,hanem a troll kap visszajelzéseket..
Ez Pesty László egykori bőrdzsekije??
Nem, ezt Farbageddon tábornokról húzták le, i.e. 3345-ben.
Nap kommentje.😅
😂
Melyik diktatúrával lennénk elégedettek?Orosz vagy amcsi?Egyik sem kell köszi szépen!
Tudjuk, neked csak az orbáni diktatúra kell 🤣
Inkabb Amcsi!
Milyen amcsi diktatúra te félkegyelmű. Voltál te valaha Amerikában vagy csak csaholod a baromságokat...?
Neked a magyar diktatúra (autokrácia) tökéletesen megfelel.
Az orosz diktatúra nem öldösi a saját állampolgárait származási alapon, a fukkrán azt tette.
Ritka idegesítő beszélgetés... tele baromsággal... köszönöm..))
Hajrá Zelensky, hajrá Ukrajna! 🇪🇺
Hogy tennéd anyává! Szlava Donbasszu!
hideg lehet abban a stúdióban
Igyekszem meg hallgatni többféle véleményt....egy pártatlan és tárgyilagos tudósítást vártam...... ......rossz volt hallgatni ezt az embert.......
Ott volt látta érezte! Szerintem a leghitelesebb! Ez az ami fontos, nem a sok fars propaganda szöveg. Ez a leghitelesebb beszámoló amit eddig hallottam a háborúról!
Abszolút így van. Jól látod!
Mitől hiteles?
Minden haditudósító arra az oldalra húz, ahonnan tudósított. A másik oldalon is elhangzik ugyanez a történet, azoktól akik onnan hozzák a beszámolót, videókkal, riportokkal. Akkor most melyik gyártja az álhírt? Egyik sem. Mindkét oldalon megtörténik a borzalom, a lövészárokban nincsenek jók és rosszak, csak túlélés. Ezért kell minél előbb befejezni ezt a háborút.
ÉN inkább hiszek a lehallgatott orosz frontbloggereknek. Tudod, KIZÁRT, hogy egymásnak egy nyugaton tkp. holt nyelven hazudozzanak.
@@bapro1715 ez nem álhír! Az álhíreket az oroszhírek gyártják meg az origo meg a tv2
Es mennyi a Putyin es orosz párti Magyarországon! 😠
Pesti László jut eszembe
Minden tiszteletem mellett meg kell jegyeznem, hogy tömény élvezkedésre adtál okot a neresek moszkoviták számára! Micsoda kézimunka folyhat neres publik klubjában?!
-Vajon a Sprötlével nem találkoztál?
Most akkor Ukrajna megint kisebb lesz?
Elmúlik, mint egy hosszabbra sikerült menstruáció. Aztán baxhatttyyúk..., hehehehe...
@@TheGabormester Ön nemcsak provokátor, hanem egy orbitális suttyó-bunkó!
Gábor aranyi. Te is menstruálsz most? ( bocsánat a többiektől)
A rohamokat pont úgy szoktàk csinàlni mindenhol ahogy elmesélte. Ez nem orosz jelegzeteség.
Vegyél egy bőrjakót, egy kéményseprő sapkát, ülj le és mesélj arról amit előírtak.
11:02 - elszoltad magad, Ocsi! 15 ota ott volt a harcokban? Nocsak? Hat milyen harcok voltak 15-ben?
donbas.sajna a kárpátaljaiakkal is ölették az orosz lakosságot.ez valós adat.de sok más helyen szerintem lódít,vagy csúsztat.
@@hoppaistvan9982 Tudom. Csak hat a fo narrativa ugye az, hogy a szemet gyilkos oroszok elukon a verszomjas Putyinnal minden ok nelkul lerohantak a szegeny, artatlan Ukrajnat, egy szabad, demokratikus es fuggetlen orszagot. Ja....En meg tegnap szulettem es mindent elhiszek.
Krím félsziget elfoglalása.
Öcsi! Ha valamihez hozzàszólsz lègy informáltabb.2014 től vannak harcok.
@@gergokovacs5915 Nahat! Ki gondolta volna? Csak hat a hivatalos narrativa nem ez, hulyegyerek!
Amerikaiak sem kűlőmbek, gondoljatok az ikertornyok sorsára. Meg van magyarázva.
🇪🇺🇭🇺
Ugy voltàl a màsodik ba😂 ragyàs kàlmàn
Mitől jobb az ukrán "demokrácia", mint az orosz?
Gyere att es megtudod.
Aki visszariadna az első percektől: Úgy öltözik, mint egy igazi műmájer. Fogalmam sincs miért.
De 2004(vagy 7?)-től csinálja ezt a haditudósítósdit, ha jól emlékszem. Van a szavai mögött tapasztalat, épp elég.
És érdemes a könyveit is beszerezni - nem vagyok senkije, sőt, Az ördög egy fekete kyutyá-t ajándékba kaptam, mert nem is ismertem igazán ezt a figurát, szóval nem reklámból mondom. De a prózája teljesen kilóg a magyar irók stílusából.
Érdemes adni neki egy próbát.
Ja, és köszönet a riportért!
Úgy öltözik, mint a másik 11 büdös zsidó, akivel pont egy tucat.
Békét, Békét, Békét!!!
Minden Tiszteletem Sándornak, de sajnos ismét csak egy egyoldalú tájékoztatást kapunk. Sándor is csak egy oldalt kérdez ill. egy oldalról közelíti meg a témát. Engem személy szerint a kiváltó ok ami érdekelne, a miértek- miértje, hiszen az Oroszok sem egy idióta nép, és Putyin sem egy " Hruscsov, aki mellesleg ukrán volt " !!! Szenzációs volt a beszélgetés Köszönet érte !!!!
Pontosan, nem tudja feltárni a lényeget, nem engedik neki, nem adnák le. Háború idején kényes téma a saját oldalon elkövetett bűnök elszámoltatása.
Kiváltó ok? Oroszhírek.hu: Donbassz, Donbassz gyermekei. Ha lusta vagy Friedman, Brezvcxbsgahgszinsznkij, Hudjosbidé szenátor korában mondott beszédeit stb. stb. visszakeresni.
Az a baj a fajtátokkal, hogy ha egy ember még az életét is kockáztatja, hogy hiteles információkat adjon első kézből, akkor sem fogtok neki hinni, mert nem illeszkedik a ruszkibérenc világképetekbe. Igenis putyin egy idióta, egy népirtó, meg lehet kérdezni egy pár szomszédját vagy a szíreket, esetleg az orosz ellenzéket. Hruscsov pedig nem volt ukrán. Nulla bizonyíték van rá, Hruscsov maga írta, hogy nem az. de persze, kell találni valamit, amiért pluszba lehet utálni az ukránokat. Bár amennyi mocskot ránk hordott a fősodratú médiátok ezek alatt az évek alatt, talán még a ruszkikat is űbereltétek.
Ukrán és nyugati propaganda ! Messze van a tárgyilagosságtól, de itt kb. erre számíthat az ember.
Hát takarodjunk innen! Én csak felrugdalni jöttem pár fukkránszoponc kufárt...
Hát akkor takarodj.
Nem kell messzire utaznod hogy meglassd az igazat. Gyere att ukrajnaba. Vendegul lattlak es majd mutatok egy par helyet neked es majd eldontod propoga da ez vagy sem
@@Kami2062 Elég nekem az a sok ismerősöm, akik ott élnek és mesélnek....
@@Judge-70 aha. Akito vetted a cigit?😂
Ki mondtad a lényeget!!!!
Mit nyerhet nek?
Halált és nincstelenséget, feldarabolódást végtelenség!!!!!
Mit adott a Nyugat az életekért, ígéretet!! Mesét!!!!
Mint nekünk 56!!!
Ha ezt nem értik meg az ukránok, akkor megkapják mint mi az öseiktől 48ba 44ben 56ban.
Az életeket végtelen sajnálom szívből őszintén, ha nem tudják, hogy testvér háború végleges elmúlás okoz!!