Görbicz Tamás: Érzelem, értelem, akarat
Вставка
- Опубліковано 6 жов 2024
- A mai üzenetem elején az első thesszalonikai levélből szeretnék olvasni, és olyan vizekre merészkedem, amelyek nem könnyűek. Arról szeretnék beszélni, amit a Biblia úgy hív, hogy lélektan, vagyis hogy mi zajlik a belsődben. A fontos dolgok ott dőlnek el belül, ezt nevezi a Biblia szívnek. Sokszor nagy zavar van belül, és ebben a zavarban próbálok egy kis rendet vágni, hogy az ember jobban értse, mi zajlik, és hogyan tudja ezeket a dolgokat a maga javára fordítani. Első thesszalonikai levél 5. rész. Itt Pál egy olyan gyülekezetnek ír, ami nagyon buzgó volt, nagyon lelkes volt, mindenki várta vissza az Urat. A várakozás közben úgy buzgólkodtak, hogy egész Akhájában kizsendült tőlük az ige. Aki csak szembe jött, azoknak hirdették az evangéliumot, és az egész világra eljutott a híre, hogy milyen nagy ébredés van a thesszalonikai gyülekezet körül. Ugyanakkor a hatóságok és a bevett felekezetek a városban mindent elkövettek, hogy befogják a szájukat. Üldözték, zaklatták őket minden módon. A gyülekezet a zaklatások, üldözések ellenére állhatatosan kitartott a hitében, pedig Pál csak néhány hetet töltött ebben a városban. Még nagyon fiatal, éretlen hívők voltak. Ebből az éretlenségből is fakadt sokféle dolog. Állandóan azt várták, azokat a jeleket keresték, hogy Jézus visszatérése a küszöbön áll-e. Pálnak itt az ötödik részben el kell magyaráznia, hogy hogy vannak a dolgok, mi a menetrend, illetve hogy ne foglalkozzanak az időkkel, mert nem a mi dolgunk az idők tudása. Elmagyarázza, hogyan lesz az elragadtatás, aztán utána a lelkükre köti, hogy dolgozni is kell, nem pedig elhanyagolni mindent.
Ha áldást vettél a csatorna videóiból és Te is szeretnél áldás lenni nekünk, újra támogathatsz bennünket személyi jövedelemadód egyházi 1%-nak felajánlásával is a 06 64 -es technikai számon. Itt tudod támogatni azt, hogy még több és még jobb minőségű tartalmat tudjunk gyártani: www.bpa.hu/magu...
A Budapesti Autonóm Gyülekezetben készült további felvételek, és a Gyülekezettel kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon a www.bpa.hu/ oldalon
NAGYON SZ.KÖSZÖNÖM MERJEK ,,JOLDÖNTENIBÁRMILYEN ,NEHÉZ IS ÉS MIBŐL TEVŐDÜNK ÖSSZE IGY RÉG NEM HALLOTAM EZT AZ IGASSÁGOT CSAK A KÁROLI F TANITÁST AZ UR ÁLDÁSÁT K...ÉLETÉRE TAMÁS PÁSZTOR
Nagyon szeretem a Bp-a gyülekezetet köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Köszönöm, köszönöm ! Isten békessége vezessen útadon ! Ámen !
A Szellem az az erő, amely èletre kelti a testünket.
A Szellem èleterő a testnek.
A lèlek valakinek az èletèt jelenti.
A Lèlek, emberekre vagy àllatokra utal .
P
AMEN 🙏🙋♀️💖🌸
Köszönöm,nagyon hasznos volt számomra!
A Szellem az az erő , amely èletre kelti a testünket.
A Szellem èlővè teszi a testet.
A Lèlek az ember vagy az àllat èletère utal.
A végén mindig megsirat .