05. 2023. Régiók a történelemben: London korszaka, nemzetállamok és nemzetgazdaságok

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 10 вер 2024

КОМЕНТАРІ • 5

  • @palpoloma6142
    @palpoloma6142 8 місяців тому +1

    Az utóbbi időben az előadások nagy részét megnéztem, és kifejezetten tetszenek. Tetszik a stílus, a hosszuk, a mélységük. A legtöbben van persze valami, amit másképp tudok, vagy szerintem nem, vagy nem teljesn úgy van.(többször visszatér pl. a Pavel Morozov szovjet pionír-sztori, aki felnyomta a családját, és végül árvaházban kötött ki. A legendárium szerint azonban a család maradéka nyírta ki később, vagy összeverekedett más gyerekekkel, és úgy halt meg, stb., de ez egy klasszik szovjet történet, nem igazán tudható, mi a teljes igazság. Még az is lehet, hogy az egészet csak a szovjet propaganda gyártotta...) Általában nem állok le okoskodni, mert nem az én történeteim, a professzor úr majd úgyis megkapja máshonnét reakcióban, de most már a - migráció, ami milyen jó dolog - mellett már nem tudok szó nélkül elmenni.
    Ez korábban hallgatott elődásokban is elhangzott. Önmagában nem reagállnék rá, de mivel itt magyarázat(magyarázkodás?) is elhangzott hozzá, ezért úgy döntöttem, hogy most mégis reagánék pár sorban.:
    A megállapítás eléggé sommás. A migráció hosszú távon jó dolog. Valóban? Akkor azt is fejtsük ki, milyen nézőpontból gondoljuk ezt. Az őslakos szempontjából, az épített környezet, vagy egy jó távoli semleges nézőpontból?
    Az őslakos, mondjuk kelta szempontjából jó volt-e a római "migráció"? A romanizálódott kelták örültek-e a szász "migrációnak"? És az angolszászok a normannak és vikingnek? De végigmehetnénk bármely régió történelmén.
    A távoli semleges nézőpont sem mondathatja azonban egyértelműen, hogy a migráció jó dolog. Az imént a gugli egy egyiptomi fotót tolt be képernyővédőnek. Talán a karnaki templom oszlopsora volt rajta(vagy Luxor?) Csaknem az összes szobor arca le volt verve a domborművekről, gyakran az egész emberi test. Miért? Mert az egyiptomiakra rámigráló későbbi arabok - azt ma már szinte mindenki elfogadja, hogy a mai arab népesség döntően nem leszármozottja az ókori egyiptomiaknak - tehát, az arabok vallása, az iszlám tiltja az emberek, főleg arcok ábrázolását. Magyarországon is, például Pannonhalmán látni olyan domborműveket, amiknek a török hódoltság alatt a migráltak leverték az arcát, orrát...
    Tehát a mi európai tudományos nézőpontunkból jót tett-e egyiptomnak az arab migráció?
    Persze, ha eléggé távolról nézem az eseményeket, akkor minden lehet jó is. Ez alapján például nem értem, minek picsog a világ a globális felmelegedésen? Hiszen, ha eléggé távolról szemlélem a dolgot, az a 4-6 fok, amivel megnőhet a globális hőmérséklet, az csak jó lehet. Igaz, az emberi civilizáció összeomlik, de a nagyobb meleg, párolgás, csapadék, klimatikus sávok eltolódása majd növeli a biodiverzitást, mint évmilliókkal ezelőtt. Kész haszon, csupa jó dolog. Csak a nézőpontom legyen jó messze, meg a prioritásaim legyenek máshol.
    A migráció a mindenkori társadalom szempontjából olyan, mint fúszer az ételben. Kis mennyiség élvezetesebbé teszi az ételt, nagy mennyiségben ehetetlenné. Nem én találtam ki, de nagy igazság. A "mekkora" és "mennyi idő alatt" ls "kinek a szempontjából" kérdések megválaszolása nélkül kijelenteni ex katedra, hogy a migráció mekkora haszon, szerintem nagyon férlevezető.

  • @rezvez6378
    @rezvez6378 8 місяців тому

    A mályvalevél kitűnő a törlésre!

  • @rezsonemeth1542
    @rezsonemeth1542 9 місяців тому

    Gondolom senkinek nem mondok újat, Nagy Britanniában mindenkj brit , vagyis kelta kivéve az angolok , ők germánok, a francia bretonok viszont mint a nevük is mutatja britek, ugye az írek szintén. Ezek kelta népek akik még Pál apostol idején gögög területen tartottak a vándorlásukban. A Biblia Galatákhoz írt levélben említi öket. Galata = Kelta

    • @szabocsaba8938
      @szabocsaba8938 8 місяців тому

      Ez a Galata dolog érdekes. Köszönöm.