Remélem lesz még ilyen videó, nagyon sokat segített, mivel én is jelenleg egy csikóval dolgozom! Nagyon szépen fejlődött Bohém az évek során, látszik a bele fektetett idő és türelem :))
Nagyon ügyesek vagytok 😍 Igen, tény, hogy megosztó, de én úgy gondolom, hogy ahogy te elfogadod mindenki más módszerét, úgy nekünk is el kell fogadnunk a tiédet. Én aki tenyésztőnek készülök, szintén azt vallom, hogy minél előbb el kell kezdeni kötőféket tenni a csikóra és szoktatni az emberhez, mert apróságnak tűnik, de a későbbiekben ennek hihetetlen eredménye lehet, mint például most esetedben egy egyátalán nem agresszív csődör csikó (tudom, hogy ezt az előző videó alá is odaírtam, de ez számomra egy csoda😅❤), másrészről pedig az én lovam az élete első hat évében egy ménesben nőtt fel, konkrétan teljesen “vadon” és már az is sok időbe tellett, hogy egyátalán hozzászokjon az ember jelenlétéhez, a mai napig nehezebb egyébként elkapni a legelőn, mint a csikó korától “kezelt” társait.
Büszke lehetsz magadra Dorina, gyönyörűen felépítetted Bohémot, aki pedig tényleg nagyon ügyes. Látszik, hogy értesz hozzá és nagyon jól csinálod! Csak így tovább! :)
Szerintem remek ló lett Bohém és mindent jól csináltál én is már hamar tanítottam a csikómnak több mindent és én sem csak szép dolgokat kaptam rá de én semit nem bántam meg Sok sikert Bihémm ❤
Nagyon ügyesek vagytok és amikor azt mondtad Borinál hogy nem lesz olyan bideó hogy belovaglós nagyon elkeseredtem de hogy ezt kiraktad ennek nagyon örülök még egyszer nagyon ügyesek vagytok😊
Nagyon ügyesen belovagoltad Bohémkát ügyes csikó! Látszik mennyire összeillek! Gratulálok nagyon ügyes csikó! Csak így tovább! Én nagyon szeretnék 2. részt ! Addig is puszi nektek! Vigyázzatok magatokra!❤
Nagyon ügyik vagytok❤❤❤ de sajnálom hogy lassan a csikókorának vége😢 Ja és nagyon köszönöm hogy júli 8-án eljöttetek vácrátótra a versenyünkre és gratu a 4. helyhez🎉🎉🎉 egyépként én voltam azzal a lóval aki hasonlított Thesszához csak nem jutottam el odáig hogy köszönjek😂😂😂
Szia! Nem rossz indulatból írok csak tanács! Szerintem jobb lenne ha sámliról szálnál fel és nem földröl mert a műanyag vázas nyergek nagyon könnyen törnek, és néha észre sem lehet venni, viszont a ló hátának nagyon nem egészséges 💙🐴
Nincs az üléseddel semmi baj szép nyugodt a kezed meg lábad nem rugdosod meg téped a száját, az meg, hogy az egyensúly néha kibillen az nem a te hibád, egy csikó még folyton változtatja a sebességes ritmust a lovas azaz te meg arra figyelsz hogy ne a száját tépd s ha esetleg bakol akkor az ne észrevétlenül érjen nem pedig arra hogy szép egyenesen egyensúlyban ülj. Ez teljesen rendben van így, aki akar beszólni annak egyrészt fogalma sincs a fiatal lovak kiképzéséről, hogy azok mennyire ritmust alanyok, egyensúly vesztők, bizonytalanok, másrészt ne dumáljon csinálja maga.
Mintha csak most született volna… Gyönyörű állat❤️ Jó volt nézni! Sok puszi a lovaknak!❤
Elképesztő, hogy csak pár éve volt, amikor végig követtem Bestia vemhességét, most meg már a belovaglásnál tartotok. Rohamosan halad az idő🥹
Remélem lesz még ilyen videó, nagyon sokat segített, mivel én is jelenleg egy csikóval dolgozom! Nagyon szépen fejlődött Bohém az évek során, látszik a bele fektetett idő és türelem :))
Nagyon ügyesek vagytok 😍
Igen, tény, hogy megosztó, de én úgy gondolom, hogy ahogy te elfogadod mindenki más módszerét, úgy nekünk is el kell fogadnunk a tiédet.
Én aki tenyésztőnek készülök, szintén azt vallom, hogy minél előbb el kell kezdeni kötőféket tenni a csikóra és szoktatni az emberhez, mert apróságnak tűnik, de a későbbiekben ennek hihetetlen eredménye lehet, mint például most esetedben egy egyátalán nem agresszív csődör csikó (tudom, hogy ezt az előző videó alá is odaírtam, de ez számomra egy csoda😅❤), másrészről pedig az én lovam az élete első hat évében egy ménesben nőtt fel, konkrétan teljesen “vadon” és már az is sok időbe tellett, hogy egyátalán hozzászokjon az ember jelenlétéhez, a mai napig nehezebb egyébként elkapni a legelőn, mint a csikó korától “kezelt” társait.
Nagyon cuki a scikó és ügyes😊
Nagyon ügyesek vagytok, Bohém nagyon szépen dolgozik. Ahhoz képest, hogy az első vágtátok volt gyönyörűen ment! Csak így tovább! ❤😊
Büszke lehetsz magadra Dorina, gyönyörűen felépítetted Bohémot, aki pedig tényleg nagyon ügyes. Látszik, hogy értesz hozzá és nagyon jól csinálod! Csak így tovább! :)
Szuperek vagytok. ❤️❤️
Bohém szerencsés, hogy hozzád született❤️❤️🐎🐴
Szerintem remek ló lett Bohém és mindent jól csináltál én is már hamar tanítottam a csikómnak több mindent és én sem csak szép dolgokat kaptam rá de én semit nem bántam meg
Sok sikert Bihémm ❤
Nagyon gratulálok hogy ekkora sikert elértetek ilyen fiatalon is sok sikert a továbbiakban❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Nagyon ügyesek vagytok és amikor azt mondtad Borinál hogy nem lesz olyan bideó hogy belovaglós nagyon elkeseredtem de hogy ezt kiraktad ennek nagyon örülök még egyszer nagyon ügyesek vagytok😊
Szia nekem azt a videókat láttam először amikor megszületett Bohém ❤ és azóta követkek. És elképesztő milyen nagy lett
Nagyon ösze iletek továbi sok sikert és kitartást
Gyönyörűen csináltad végig buszke lehetsz magadra!!!!!!!!
Nagyon ügyesen belovagoltad Bohémkát ügyes csikó! Látszik mennyire összeillek! Gratulálok nagyon ügyes csikó! Csak így tovább! Én nagyon szeretnék 2. részt ! Addig is puszi nektek! Vigyázzatok magatokra!❤
Szuperül működik Bohém, nagyon édes kis lóállat. 😁 Sokat segített a videód, mi is lassan elérkezünk a belovagláshoz.
Kedves Dorina egy élmény a video Köszönöm szépen János
De aranyosak vagytok. ❤
Ezt a videót nagyon vártam már!Szuper lett nagyon!Mással ne is foglalkozz,ha lessz folytatása azt is megköszöném.😊❤
Úristen,de ügyes már 😻
Nagyon ügyesek vagytok
Nagyon ügyik vagytok❤❤❤ de sajnálom hogy lassan a csikókorának vége😢
Ja és nagyon köszönöm hogy júli 8-án eljöttetek vácrátótra a versenyünkre és gratu a 4. helyhez🎉🎉🎉 egyépként én voltam azzal a lóval aki hasonlított Thesszához csak nem jutottam el odáig hogy köszönjek😂😂😂
Gyönyörű ló💕🐴
Nagyon ügyes ki baba paci ❤
De cuki❤
Jeezusoomm😮😮🎉❤
Nagyon ugyesek vagytokk!! Legyen még majd ilyen videooo!! Egyszer amikor mentek terepre olyan video is lesz?❤
Belovaglásnál nem az ülés a lényeg!❤ így tovább! Ha lehet napi vlogot csinálsz majd?❤
Szia! Nem rossz indulatból írok csak tanács! Szerintem jobb lenne ha sámliról szálnál fel és nem földröl mert a műanyag vázas nyergek nagyon könnyen törnek, és néha észre sem lehet venni, viszont a ló hátának nagyon nem egészséges 💙🐴
szia dorina nagyon cukik a lovak
leg cukib szilaly akit vettél
Nagyon jó lett a videó
Elsem hiszem amikormégcsak csikóként láttam az anja mellett mostmeg már be van lovagolva😮
És büszke vagyok rátok
Bocsihogy megkérdezem hogy hol van a lovardátok? 😂
Pest vármegyébe
Köszi hogy válaszoltál mert nagyon szeretnák el enni megnézni a lovakat mert én Nyirádon lakom
Bohèm szokott vitázni más lovakkal
De szép és nagy ló lett belőle .
szerintem le a kalappal előtted :D
Nincs az üléseddel semmi baj szép nyugodt a kezed meg lábad nem rugdosod meg téped a száját, az meg, hogy az egyensúly néha kibillen az nem a te hibád, egy csikó még folyton változtatja a sebességes ritmust a lovas azaz te meg arra figyelsz hogy ne a száját tépd s ha esetleg bakol akkor az ne észrevétlenül érjen nem pedig arra hogy szép egyenesen egyensúlyban ülj. Ez teljesen rendben van így, aki akar beszólni annak egyrészt fogalma sincs a fiatal lovak kiképzéséről, hogy azok mennyire ritmust alanyok, egyensúly vesztők, bizonytalanok, másrészt ne dumáljon csinálja maga.
Blacky miért sántít
Sajnos az orvos nem tudta röntgen alapján megállapítani mi a baja :(