„Császármetszés közben vették el az áramot a Ceaușescu-rendszer idején" - Nehéz idők, erős emberek

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 28 лип 2024
  • „Elég szabadszájú voltam, fontos volt a szabad mozgás, szabad gondolkodás. Ezért koncepciós pert indítottak ellenem, naponta be kellett járnom a Securitatéhoz, ahol kihallgattak, próbáltak tanúkat keresni a korrupcióra. Sőt, a fő vádpont az volt, hogy elkötöm a román nők petevezetékét, hogy ne szülessenek román gyermekek, ami ab ovo egy idiótaság volt!" A Ceaușescu- rendszerben dr. Miniska János olyan döbbenetes körülmények között gyógyított, amilyenek egy mai magyar nőgyógyász számára elképzelhetetlenek.
    Felesége, Miniska Mónika zeneakadémistaként tapasztalta meg, hogy milyen az, amikor valaki betör az ember lakásába, megpróbálja beszervezni, és milyen következményekkel járt, amikor valaki nemet mondott, és megtagadta, hogy társai után kémkedjen.
    A házaspár szerelme mintegy negyven éve töretlen, a körülmények ellenére sem volt kétséges számukra, hogy szeretnének-e „gyermeket erre a világra hozni". Két lányuk született.
    Ez a visszaemlékezés legyen biztató és erőt adó a mai nehézségekkel küzdők számára.
    Valós történetek olyan idős emberektől és emberekről, akik sikeresen megküzdöttek már az élet nehézségeivel. S hogy miért fontos rögzíteni, megjelentetni és elolvasni ezeket? Mert segítenek szembenézni a mai nehézségekkel az idős emberek megküzdéstörténetei, a nehéz időszakokban számukra bevált és példaértékű stratégiákról szóló elbeszélések.
    Kapcsolódó tartalom:
    kepmas.hu/hu/NehezidokErosemb... - összeállítás
  • Розваги

КОМЕНТАРІ • 1