Egy teljesen más arcát mutatta meg, mint amit eddig láttam a médiában róla, és ez nagyon pozitív. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyre ható, komoly könyveket olvas, pedig azt sem tudtam, h olvasási nehézséggel küzd. Mára felnőtt, letisztult, szerintem külsőre is. Köszönöm ezt a videót, köszönöm, hogy megmutatta ezt az oldalát is nekünk. Köszönöm Ági, hogy nálam ezzel a videóval egy hamis képet romboltál le.
Elképesztően jó rész volt, egy nagyon erős nyitás. Milyen szomorú és azt hiszem ez is az ember tragédiája, hogy hamar megítélünk valakit egy pillanatnyi önmaga alapján vagy egy szeletből amit látunk belőle. Annyira kellemes csalódás volt hallgatni Cinthyát. Nagyon inspiráló volt. Egyszerűen jó volt hallgatni. 😊❤
Nagyon örülök, hogy újra indult a műsor. Fantasztikus számomra az embereket a könyveik által megismerni, egy teljesen más oldalukra derül fény. Elképesztő, hogy ez a leányzó annyi nehézség ellenére milyen magas szintre eljutott. Maximális respect. Kívánok Neki/Nekik nagyon sok boldogságot. Várom a következő részt. Köszönöm Ági.
Cinthy az elmúlt időszak legnagyobb pozitív csalódása számomra. Hihetetlen ez az interjú, több ponton meg kellett állnom, mert a könnyeimmel küzdöttem, hogy mire képes, mennyi erő van ebben a csodaNőben. Csak így tovább, kívánom, hogy minden kitűzött célját elérje. Fantasztikus könyveket érintett, nagyon mély, tartalmas beszélgetés született. Köszönöm neki is, és persze Áginak is. Igazán feltöltött.
Köszönet ezért a tartalmas és rendkívül érdekes beszélgetésért! Cinthya fantasztikus Nő! Milyen sokan szeretnénk ilyen érzékenységgel, ilyen szemmel nézni a világra, ahogy Ő teszi a fotóin, a kreatív munkáin keresztül! Lehet, hogy ha nincsenek ezek a nehézségei, akkor nem tudna így kiteljesedni a művészetében. Gratulálok neki is és Áginak is, hogy a látóterünkbe hozta! 👏👏👏🤗❤️
Jaj de örülök, hogy visszatért ez a műsor, nagyon vártam! Elgondolkodtató Cinthya története, meg is néztem az említett diszlexia-szimulátort. Valóban komoly kihívás így olvasni. Nemrég olvastam egy könyvet (Valérie Perrin első regényét), amelyben 100évvel ezelőtt egy (akkor még nem diagnosztizált) diszlexiás lány a vakok által használt Braille írás segítségével tanult meg olvasni és merülhetett el az írott kultúrában. Hát a kreativitás határtalan! :)
Végig mosolyogtam amíg a videót néztem! Szuper volt! Hatalmas motiváció lehet hallani Cinthy szavait azok számára is, akiknek szintén olvasási nehézségeik vannak❤ Eddig bele se tudtam gondolni, milyen nehéz lehet így olvasni! Köszönöm! 😊
Annyira jó volt 😊 nem gondoltam, hogy Cinthya ilyen kedves és okos, lelkes. Nagyon szerethető lány 😊 Olyan jó volt hallgatni ezt a beszélgetést! Őszinte volt, a nehézségeit nem szégyenli, pozitív kisugárzás áradt róla! Szuper beszélgetés volt ☺️
Nagyon örülök, hogy hallgattam Cinthyát, mert én is betűtévesztéssel, iránytévesztéssel/ eltérő logikával én is küzdöttem gyerekként/ viszont ezeket leküzdöttem valamilyen szinten, illetve az betűtévesztést már ovódában speciális olvasás tanulással leküzdöttem, így nem lett számomra probléma az olvasás. Aminek nagyon örülök, mert már kicsi korom óta nagyon fontos szerepet tölt az életemben az olvasás, számomra mindig is egy menedék volt. 11 évesen én Jane Eyrét olvastam például, már akkor nagyon szerettem a klasszikus műveket. Én is nehezen tanultam/tanulok, illetve koncentrálok, de ami tetszik könyv arra nagyon oda tudok koncentrálni hálistennek, csak én így szelektálok, ami nem érdekel, arra képtelen vagyok figyelni, talán ezért is voltak nehézségeim a tanulással. Cinthya számos olyan rejtélyre választ adott saját magammal kapcsolatban, amit nem értettem magamban sosem, és számos tippet is adott, hogyan lehet ezt leküzdeni. Számomra nagyon hasznos volt ez a beszélgetés. Ági, nagyon gratulálok ehhez a hasznos youtube csatornához és a Libertine könyvesbolthoz, nagy értéket teremtesz, gyönyörű könyvekkel, hasznos, tanulságos mondanivalókkal. Ja és az Ember tragédiája, számomra is meghatározó mű, és imádtam!
Cinthy számomra egy csodálatos ember, egyszerűen jó ránézni, jó őt hallgatni és igazán inspiráló a kitartása, valamint az izgalmas látásmódja. Bárcsak ne kételkedne önmagában és olyannak látná magát, amilyennek mi kívülállók látjuk! Ezer hála, Ági, hogy őt is meglátogattad, nagyon klassz volt ez a beszélgetés. (Legközelebb kíváncsi lennék a párjára, Tomira is, ő is egy igazán érdekes személyiség.) 🤩
Nagyon érdekes, mély és elgondolkodtató beszélgetés volt. Köszönjük a keszítőknek. 🙏Egyébként én is kedvet kaptam, hogy újra elővegyem Az ember tragédiáját. 😉
Köszi a felvételt, jó volt hallani hogy van más diszis, hiperaktív aki sokat olvas. Nekem is hasonlóképpen küzdelem volt és rengeteget olvasok csak én főiskolan kezdtem :-) Ma már szeretek nagyon olvasni és feltölt. :-)
Ez egyike azoknak az interjúknak/videóknak, amit mindenkinek látnia kellene. Nagyon inspiráló Cinthya hozzáállása az élethez, elképesztő személyiség. 🤗
Szuper beszélgetés volt! Valaki emlìtette, hogy Ági részéről "sok a basszus" egy ilyen témájú beszélgetésben. Szerintem meg teljesen hiteles, önazonos beszélgetés volt mindkettőjük részéről. Pontosan ezért is nagyon tetszett, mert végtelenül természetesen viselkedtek. Nekem is voltak előìtéleteim Cynthiával kapcsolatban... Sajnos. Nekem is tükröt tartott ez a beszélgetés. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy Ági Cynthiával kezdte újra a műsort! Klassz könyvespolc, a falon a bekeretezett lemezborìtó ötletet szeretném lenyúlni... 😊 Inspiráló beszélgetés volt, minden szempontból. Köszönöm. ❤
Remek epizód volt, nagyon erős kezdése az új évadnak. Gyorsan elröppent ez a 45 perc, kevésnek is tűnt. Akár két órán keresztül is hallgattam volna. Cynthia nagyon szimpatikus és remek dolgokat mond. Örülök, hogy visszatért a sorozat.
Hogy ez mennyire egy fantasztikusan jo resz volt!!! A "sohavegetnemeros" olvasmanylistahoz ujak erkeztek es csatlakozom az ember tragedias ujraolvasashoz
Nagyon szuper volt, imádom Cintit !😊 Még az ember tragédiájához is megjött a kedvem,pedig gimibe nem volt a kedvencem... 😅 Örülök, hogy visszatértél Ági! Sok sikert! 😊
Nagyon jó beszélgetés volt ismét, elképesztő, hogy az interjúalanyok személyisége mennyie átjön azáltal hogy a könyvekről beszélgettek! Csak így tovább!!🥰
Ez megint egy olyan beszélgetés volt, ami nagyon jól esett, jókor jött, érdekes témák jöttek fel (finoman szólva:)) Örülök, hogy újra itt ez a műsor! Hajrá Ági!
Örülök, hogy újra indult a műsor és új értékes tartalmakat nézhetek a youtube-n. 🤗 Cinthya mindig is egy különleges ember volt nekem, most is csak ezt erősítette. ❤
Nagyon szuper beszélgetés! Cinthya remek ember, aki nem fél mély dolgokról beszélni! Nekem is meghozta a kedvemet Az ember tragédiája elolvasásához, és az angol fordítással való összehasonlításához, főleg, hogy nekem is megvan mindkettő :)
Nagyon inspiráló, és nagyon örülök, hogy vele készült egy beszélgetés. :) Tudok vele azonosulni, mert én is Diszlexiás vagyok, de a könyvek szeretete, olvasáshoz való rajongásom töretlen.
Nagyon szertettem ezt a részt,egyáltalán nem volt felszínes,sőt! Cinty nagyon érdekes személyiség,örülök,hogy őt választottad az évad első részéhez! További sok sikert,várommm a következő részt!
Cinti tipikusan az az ember, akit nem szabad a borítója alapján megítélni. A videó ráébresztett milyen előítéletes tudok én is lenni. 😔Köszönöm a beszélgetést. :)
Manapság a papír alapú könyveknek már annyira sok értelme szerintem nincs. Megsárgul, szétesik, sokáig nem is tárolható. Ha technológia alapú, akkor ráadásul még gyorsan devalválódik is. A papír alapú újságok után a könyveim is PDF-ben folytatják életüket. Mi kerül a könyvespolcra manapság? Tablet, router, NAS stb.
Az első magyar nyelvű Felolvasás funkcióval ellátott eszköz az InkPad 3 Pro e-olvasó lesz. Két hónapon belül ez a funkció minden hangtámogatással rendelkező PocketBook e-olvasóban elérhető lesz: PocketBook Touch HD 3, PocketBook InkPad 3, PocketBook InkPad X, PocketBook Color, PocketBook InkPad Color. Ezt 2021. július 12-én írták a honlapon...
13 évvel ezelőtt érettségiztem és nekünk gimnáziumban volt Madách Ember tragédiája kötelező, sőt én ezt a tételt húztam érettségin. Lehet én is újraolvasom :D
Nekem is megjött a kedvem, én is újraolvasom az Ember tragédiáját, olyan lelkesen beszél róla Cinthy. Sajnálom, hogy sokat bántották ilyen hülye tévéműsorokban, mert sebezhető... pedig egy szeretetteljes, sokoldalú személyiségnek tűnik.
Cinthya elképesztően intelligens, számomra ez nem volt most meglepetés, mert már néhány korábbi interjúból is pontosan ez jött le, de mindig újra és újra lenyűgöz. Nagyon bölcs gondolatai vannak
On the top shelf, the grey book looks like the holy bible, protestant kjv version, the most popular book of all time. The most spiritual book of all, full of fulfilled predictions, wisdom, history, psalms, and the meaning of life. A true life manual.
@@CinthyaDictatorOfficial csak egy tipp, lehet nem fog beválni, de hátha mégis , én a Voiz hangoskönyvtár applikációban szoktam könyveket hallgatni, és ott lehet állítani a gyorsaságon. Az alap felolvasás nekem is lassú, de egy 1,5X gyorsításban megfelelő számomra.
Ezt a naplopó celebet honnan sikerült megtalálni?😂 A tízéves lányomnak több könyve van, és ő legalább elolvasta őket és nem csak a képeket nézegeti 😅 Ez a nő annyira semmilyen, hogy még egy nevet is ki kellett találnia, hogy felfigyeljenek rá az emberek. 😅 szerencsétlen Életében SEMMIT sem ért el, nincs szakmája, semmit sem csinál csak a TVben majomkodik hogy ne tűnjön el a süllyesztőben. Ha kell pucérra vetkőzik, ha kell elmegy trash realitybe, bármit megtesz a figyelemért. Kudarcok sorozata az élete. Ennél 100x értékesebb embereket lehet találni 5 perc alatt..
Рік тому+5
a celebekkel kapcsolatos előítéleteddel egyetértek, de a személyt illető ítéleteddel nem
Ebben a videóban is elmondták, hogy 2 diplomája van. Elolvasta a könyveket és nem csak a képeket nézegeti. Cinthya beszélt arról is,hogy tett olyat a múltban, amire nem büszke. Szerintem egy nagyon értékes ember. Ön úgy írta ezt a kommentet, hogy meg sem nézte a videót. Legalább 22:02 -től nézzen meg pár percet, ha nincs ideje az egészre...
Szerintem pedig pontosan a "rossz kapcsolat lehúz" (Varga Viktor), és a " lehet változtatni " megtestesült példája. Ja, hogy se itt , se máshol nem hallgatod, nézed meg? Akkor meg ne fertőzd itt a levegőt.
Még ha igaz is lenne, amit írsz róla - pedig távolról sem az, és az látszik, hogy semmit sem tudsz róla -, még akkor is mellette szólna, hogy nem gonosz és rosszindulatú, mint te ("érjél el" bármit is "az életben")
Óriási nehézségek árán olvasó emberré vált. Intelligensen gondolkodik, és beszél. Fotózik. Két diplomája van. Ez messze nem semmi. Kevés ember ilyen kitartó tanulási nehézségekkel. Erről nekem sok tapasztalatom van fejlesztőpedagógusként. Bántó kommentet írni, na, AZ nem teljesítmény!
És??? Egy rákból gyógyult ember biztos, hogy megnézi mit eszik meg. Cyntia rákból gyógyult és mindig is vékony alkatú volt. Ilyen kommentek inkább irigységre utalnak részedről és roppant felesleges. Te hány kg vagy amúgy és hány cm magas????
Cinthy egy csodálatos ember. Nagyon tetszett a beszélgetés. Örülök hogy visszatért a műsor. Sok sikert hozzá Ági! 😘
❤
@@CinthyaDictatorOfficial megkérdezhetem az ebook olvasòd pontos típusàt? Köszönöm!
Egy teljesen más arcát mutatta meg, mint amit eddig láttam a médiában róla, és ez nagyon pozitív. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyre ható, komoly könyveket olvas, pedig azt sem tudtam, h olvasási nehézséggel küzd. Mára felnőtt, letisztult, szerintem külsőre is. Köszönöm ezt a videót, köszönöm, hogy megmutatta ezt az oldalát is nekünk. Köszönöm Ági, hogy nálam ezzel a videóval egy hamis képet romboltál le.
❤
igen Viktor sokat rontott rajta
Igazán pozitív csalódás ez a beszélgetés,nem erre számítottam. Nagyon érdekes volt!🙂
Milyen őszintén reagál és mesél. Én nagyon becsülöm érte. Legyen elgondolkodtató ez, jó példa mindenki számára...
Elképesztően jó rész volt, egy nagyon erős nyitás. Milyen szomorú és azt hiszem ez is az ember tragédiája, hogy hamar megítélünk valakit egy pillanatnyi önmaga alapján vagy egy szeletből amit látunk belőle. Annyira kellemes csalódás volt hallgatni Cinthyát. Nagyon inspiráló volt. Egyszerűen jó volt hallgatni. 😊❤
Nagyon örülök, hogy újra indult a műsor. Fantasztikus számomra az embereket a könyveik által megismerni, egy teljesen más oldalukra derül fény. Elképesztő, hogy ez a leányzó annyi nehézség ellenére milyen magas szintre eljutott. Maximális respect. Kívánok Neki/Nekik nagyon sok boldogságot. Várom a következő részt. Köszönöm Ági.
Öröm volt hallgatni Cinthyát. Nagyon tetszett, hogy nyíltan beszélt a betegségéről. Számomra Ő egy csodálatos ember.
Köszönöm, hogy hallgathattam!😘
Cinthy az elmúlt időszak legnagyobb pozitív csalódása számomra. Hihetetlen ez az interjú, több ponton meg kellett állnom, mert a könnyeimmel küzdöttem, hogy mire képes, mennyi erő van ebben a csodaNőben. Csak így tovább, kívánom, hogy minden kitűzött célját elérje. Fantasztikus könyveket érintett, nagyon mély, tartalmas beszélgetés született. Köszönöm neki is, és persze Áginak is. Igazán feltöltött.
Köszönet ezért a tartalmas és rendkívül érdekes beszélgetésért! Cinthya fantasztikus Nő! Milyen sokan szeretnénk ilyen érzékenységgel, ilyen szemmel nézni a világra, ahogy Ő teszi a fotóin, a kreatív munkáin keresztül! Lehet, hogy ha nincsenek ezek a nehézségei, akkor nem tudna így kiteljesedni a művészetében. Gratulálok neki is és Áginak is, hogy a látóterünkbe hozta! 👏👏👏🤗❤️
Nagyon köszönöm 🥹♥️🙏🏻
Óhhhh, nagyon jó volt! Hogy izgult! ... Jó volt a végén a kis kulisszatitok! ❤ Én örülök, h ogy "felnőtt" Cinthia, szuper meglátásai vannak!
Jaj de örülök, hogy visszatért ez a műsor, nagyon vártam! Elgondolkodtató Cinthya története, meg is néztem az említett diszlexia-szimulátort. Valóban komoly kihívás így olvasni. Nemrég olvastam egy könyvet (Valérie Perrin első regényét), amelyben 100évvel ezelőtt egy (akkor még nem diagnosztizált) diszlexiás lány a vakok által használt Braille írás segítségével tanult meg olvasni és merülhetett el az írott kultúrában. Hát a kreativitás határtalan! :)
Végig mosolyogtam amíg a videót néztem! Szuper volt! Hatalmas motiváció lehet hallani Cinthy szavait azok számára is, akiknek szintén olvasási nehézségeik vannak❤ Eddig bele se tudtam gondolni, milyen nehéz lehet így olvasni! Köszönöm! 😊
Annyira jó volt 😊 nem gondoltam, hogy Cinthya ilyen kedves és okos, lelkes. Nagyon szerethető lány 😊 Olyan jó volt hallgatni ezt a beszélgetést! Őszinte volt, a nehézségeit nem szégyenli, pozitív kisugárzás áradt róla! Szuper beszélgetés volt ☺️
Nagyon örülök, hogy hallgattam Cinthyát, mert én is betűtévesztéssel, iránytévesztéssel/ eltérő logikával én is küzdöttem gyerekként/ viszont ezeket leküzdöttem valamilyen szinten, illetve az betűtévesztést már ovódában speciális olvasás tanulással leküzdöttem, így nem lett számomra probléma az olvasás. Aminek nagyon örülök, mert már kicsi korom óta nagyon fontos szerepet tölt az életemben az olvasás, számomra mindig is egy menedék volt. 11 évesen én Jane Eyrét olvastam például, már akkor nagyon szerettem a klasszikus műveket. Én is nehezen tanultam/tanulok, illetve koncentrálok, de ami tetszik könyv arra nagyon oda tudok koncentrálni hálistennek, csak én így szelektálok, ami nem érdekel, arra képtelen vagyok figyelni, talán ezért is voltak nehézségeim a tanulással. Cinthya számos olyan rejtélyre választ adott saját magammal kapcsolatban, amit nem értettem magamban sosem, és számos tippet is adott, hogyan lehet ezt leküzdeni. Számomra nagyon hasznos volt ez a beszélgetés. Ági, nagyon gratulálok ehhez a hasznos youtube csatornához és a Libertine könyvesbolthoz, nagy értéket teremtesz, gyönyörű könyvekkel, hasznos, tanulságos mondanivalókkal. Ja és az Ember tragédiája, számomra is meghatározó mű, és imádtam!
Cinthy számomra egy csodálatos ember, egyszerűen jó ránézni, jó őt hallgatni és igazán inspiráló a kitartása, valamint az izgalmas látásmódja. Bárcsak ne kételkedne önmagában és olyannak látná magát, amilyennek mi kívülállók látjuk! Ezer hála, Ági, hogy őt is meglátogattad, nagyon klassz volt ez a beszélgetés. (Legközelebb kíváncsi lennék a párjára, Tomira is, ő is egy igazán érdekes személyiség.) 🤩
Nagyon érdekes, mély és elgondolkodtató beszélgetés volt. Köszönjük a keszítőknek. 🙏Egyébként én is kedvet kaptam, hogy újra elővegyem Az ember tragédiáját. 😉
Köszi a felvételt, jó volt hallani hogy van más diszis, hiperaktív aki sokat olvas. Nekem is hasonlóképpen küzdelem volt és rengeteget olvasok csak én főiskolan kezdtem :-)
Ma már szeretek nagyon olvasni és feltölt. :-)
Ez egyike azoknak az interjúknak/videóknak, amit mindenkinek látnia kellene. Nagyon inspiráló Cinthya hozzáállása az élethez, elképesztő személyiség. 🤗
Szuper beszélgetés volt! Valaki emlìtette, hogy Ági részéről "sok a basszus" egy ilyen témájú beszélgetésben. Szerintem meg teljesen hiteles, önazonos beszélgetés volt mindkettőjük részéről. Pontosan ezért is nagyon tetszett, mert végtelenül természetesen viselkedtek.
Nekem is voltak előìtéleteim Cynthiával kapcsolatban... Sajnos. Nekem is tükröt tartott ez a beszélgetés. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy Ági Cynthiával kezdte újra a műsort!
Klassz könyvespolc, a falon a bekeretezett lemezborìtó ötletet szeretném lenyúlni... 😊 Inspiráló beszélgetés volt, minden szempontból. Köszönöm. ❤
Fantasztikus beszélgetés volt! Hihetetlen mélységei és nagyon jó gondolatai vannak Cinthyának. Élmény volt hallgatni!
🙏🏻🫶🏻
Uhh lányok ez nagyon ütős volt. Cynthia mindig egy meglepetés számomra, igazi, mély gondolatisaggal. Imadtam❤
Meglepő volt számomra a műsor! Cinthya egy nagyon értékes ember! Köszönöm, hogy betekinthettem gyermekkori küzdelemeibe, félelmeibe!
❤
Imádom ezt a lányt ❤️👍🙏És nagyon örülök,hogy Molnár Tomival megtalálták egymast! ❤️Ultracukik együtt !💏Ági klassz a műsor felíratkoztam !👍👏
Remek epizód volt, nagyon erős kezdése az új évadnak. Gyorsan elröppent ez a 45 perc, kevésnek is tűnt. Akár két órán keresztül is hallgattam volna. Cynthia nagyon szimpatikus és remek dolgokat mond. Örülök, hogy visszatért a sorozat.
Cinthya egy fantasztikus példakép, szívből gratulálok, hogy ilyen kitartó, elszánt és bátor vagy! 👏🏻❤️
Hogy ez mennyire egy fantasztikusan jo resz volt!!! A "sohavegetnemeros" olvasmanylistahoz ujak erkeztek es csatlakozom az ember tragedias ujraolvasashoz
Cinthyát mindig jó látni, a külseje, a beszédstílusa és természetesen a mondanivalója számomra mindig nagyon érdekes. További sok sikert kívánok neki.
Nagyon erős rész lett! ❤️ Cinthya bátran fejtsd ki a véleményed, mert példaértékűen inteligens nő vagy! ❤️ Légy büszke rá, mutasd meg bátran!
De édes ez a lány! Klassz műsor volt. 😊
Nagyon szeretem ezt a két csodálatos nőszemélyt!!! Cinthyától pedig mindig tanulok valami új perspektívát. Köszönöm!! 😍
Cinthya egy csodálatos,sokoldalú,tehetséges,számomra nagyon szerethető fiatal nő!Szuper beszélgetés volt!Imádtam!További sok sikert kívánok neki!💖💖💖
Nagyon tudok kapcsolódni a gyerekkori történéseihez. Fantasztikus beszélgetés, fantasztikus emberrel!
Nagyon kíváncsi voltam erre a részre. Bevallom, nem is gondoltam, hogy ilyen érdekes és mély lesz a beszélgetés. 😍
Nagyon klassz, oszinte beszelgetes volt. Koszonom szepen :)
Nagyon szuper beszélgetés volt, sokat adott.
Nagyon különleges, mély személyiség Cinthya. Jólesett ez a beszélgetés. Hiányzott a műsor is, örülök, hogy újra indult.
Nagyon szuper volt, imádom Cintit !😊 Még az ember tragédiájához is megjött a kedvem,pedig gimibe nem volt a kedvencem... 😅 Örülök, hogy visszatértél Ági! Sok sikert! 😊
Cinthyt nagyon kedvelem. Köszönöm a beszélgetést.
Nagyon jó beszélgetés volt ismét, elképesztő, hogy az interjúalanyok személyisége mennyie átjön azáltal hogy a könyvekről beszélgettek! Csak így tovább!!🥰
Ez megint egy olyan beszélgetés volt, ami nagyon jól esett, jókor jött, érdekes témák jöttek fel (finoman szólva:)) Örülök, hogy újra itt ez a műsor! Hajrá Ági!
Cinthya nagyon jó nő lett.❤
Örülök, hogy Viktortól eltávollodott, végleg.
Elképesztően jó beszélgetés volt. Szívből ajánlom mindenkinek. Bevallom, nem ismertem Cinthyát. Bűbájos, intelligens, hiteles. Kötelezővé tenném meghallgatni!
Már alig vártam, annyira jó volt. Cinthya egy zseni.
Nagyon köszönöm 🙏🏻♥️
Örülök, hogy újra indult a műsor és új értékes tartalmakat nézhetek a youtube-n. 🤗 Cinthya mindig is egy különleges ember volt nekem, most is csak ezt erősítette. ❤
♥️
imádom ezt a részt
Tényleg csodálatos volt hallgatni ezt a beszélgetést.
Köszönet Nektek! ❤
Imádtam! Csodás vagy Cinthy❤️ Nagyon várom a következő részt 😊
Nagyon tetszett! ❤ És annyira örülök , hogy folytatódik a sorozat.
Ágnes nek puszizni szeretnèm a mindenèt❤
Nagyon szuper beszélgetés! Cinthya remek ember, aki nem fél mély dolgokról beszélni! Nekem is meghozta a kedvemet Az ember tragédiája elolvasásához, és az angol fordítással való összehasonlításához, főleg, hogy nekem is megvan mindkettő :)
Fantasztikus első rész volt. Nagyon inspiráló Cinthy :)
köszönöm!!!!
Remek beszélgetés volt!😊
Brutal jo, aranyos csajok
Cinti csoda inspiráló vagy! Köszönjük a videót!
Nagyon inspiráló, és nagyon örülök, hogy vele készült egy beszélgetés. :) Tudok vele azonosulni, mert én is Diszlexiás vagyok, de a könyvek szeretete, olvasáshoz való rajongásom töretlen.
Szuper beszélgetés volt!
Hihetetlen kitartó és szorgalmas lány ❤
Én érettségin Az ember tragédiáját húztam 11 éve. 😅 Visszatérve a beszélgetésre, kellemes csalódás volt. Örülök, hogy újra indult a sorozat. 🥰
Nagyon tetszett ,köszönöm!❤
Nagyon szertettem ezt a részt,egyáltalán nem volt felszínes,sőt! Cinty nagyon érdekes személyiség,örülök,hogy őt választottad az évad első részéhez! További sok sikert,várommm a következő részt!
Szuper érdekes és felemelő beszélgetés volt, nagyon örülök h hallhattam :)
Nagyon tettszett,emelem kalapom !
Cinti tipikusan az az ember, akit nem szabad a borítója alapján megítélni. A videó ráébresztett milyen előítéletes tudok én is lenni. 😔Köszönöm a beszélgetést. :)
Nagyon jó videós vagy. ❤
Nagyon örülök hogy újra elindult a sorozat❤
Ez a legjobb riport Cynthiaval. Koszonom
Jaj de nagyon jó volt!!! Cinthya 🤗🥰 Köszönjük Ági!!! 🤗🥰
Hihetetlenül jó volt, köszönöm Ági ❤
Cinthya én régen is nagyon birtalak 🙃🙃🙃 Nagyon kitartó,erős és okos csaj vagy 🥰🙏
De jó beszélgetés❤️Cinti, és Àgi is szuper Nô❤️❤️👌
Az elso kepes bibliakonyv nekem is megvolt 😂 Erdekes, akkor még engem is erdekelt, de szerintem az egy nagyon aranyos konyv volt, abszolut mesés.
Szuper ember vagy Cintia 😊
mi a típusa az ebook olvasódnak?
Manapság a papír alapú könyveknek már annyira sok értelme szerintem nincs. Megsárgul, szétesik, sokáig nem is tárolható. Ha technológia alapú, akkor ráadásul még gyorsan devalválódik is. A papír alapú újságok után a könyveim is PDF-ben folytatják életüket. Mi kerül a könyvespolcra manapság? Tablet, router, NAS stb.
Nagyon inspiralo vagy Cinthy!
1:40 Vao, egy Depeche Mode lemezborító a falon ....
Igazán szemfüles vagy!
@@Luca-0520 figyelek :)
@@TENCASH Igen, az sosem árt.
De inspiráló volt ez a beszélgetés. Cinthy, több önbizalmat. Annyira izgultál🥰. Kár volt, nagyon jó gondolatokat hallottam.
Ungár Anikóval is nagyon szuper lenne egy adás:)
Tudja valaki melyik tipusu Pocket Book ez?
Nagyon koszonom
Az első magyar nyelvű Felolvasás funkcióval ellátott eszköz az InkPad 3 Pro e-olvasó lesz. Két hónapon belül ez a funkció minden hangtámogatással rendelkező PocketBook e-olvasóban elérhető lesz: PocketBook Touch HD 3, PocketBook InkPad 3, PocketBook InkPad X, PocketBook Color, PocketBook InkPad Color. Ezt 2021. július 12-én írták a honlapon...
Cinthy egy csoda kis lény ❤️
🧡
❤❤❤❤
Cinthya ❤ egy csoda, a kisnő❤
❤
Wawww!!! ❤❤
Cuki a Cynthia, de nála már csak Ági a cukibb! ❤
13 évvel ezelőtt érettségiztem és nekünk gimnáziumban volt Madách Ember tragédiája kötelező, sőt én ezt a tételt húztam érettségin. Lehet én is újraolvasom :D
Tanulási zavarokkal foglalkozó gyógypedagógusként minden elismerésem Cyntiának a kitartásáért!
Cinthya nagyon érdekes, különleges és szimpatikus nő.
Erdekes lenne Tomit is meglatogatni (még ha ugyanott is élnek :) ). 😊
Nekem is megjött a kedvem, én is újraolvasom az Ember tragédiáját, olyan lelkesen beszél róla Cinthy. Sajnálom, hogy sokat bántották ilyen hülye tévéműsorokban, mert sebezhető... pedig egy szeretetteljes, sokoldalú személyiségnek tűnik.
🤗❤
Cinthya elképesztően intelligens, számomra ez nem volt most meglepetés, mert már néhány korábbi interjúból is pontosan ez jött le, de mindig újra és újra lenyűgöz. Nagyon bölcs gondolatai vannak
On the top shelf, the grey book looks like the holy bible, protestant kjv version, the most popular book of all time. The most spiritual book of all, full of fulfilled predictions, wisdom, history, psalms, and the meaning of life. A true life manual.
Kedves Ági! Imádom a műsorait, csak kevesebb “ basszust”. Nagyon nem ide illik. A riporthoz gratulálok!
Egy lehetséges megoldás: "hangoskönyv" 🤔
Hangoskönyv nagyon sok témában nem készül. Pl filozófiában sem. De kitérek a hangoskönyvekre is a beszélgetés végéhez közelítve . Nekem túl lassú.
@@CinthyaDictatorOfficial csak egy tipp, lehet nem fog beválni, de hátha mégis , én a Voiz hangoskönyvtár applikációban szoktam könyveket hallgatni, és ott lehet állítani a gyorsaságon. Az alap felolvasás nekem is lassú, de egy 1,5X gyorsításban megfelelő számomra.
Ne sajnáld, hogy nem vagy vallásos. Nem maradtál le semmiről...
Hát, nem egy nagy könyvespolc. Olyan sokáig azért nem kellett rendezgetniük. :D
A szüleim házában vannak a könyveim nagy része. Nemrégen lett kész az itteni lakásban a könyvespolc és csak a leglényegesebbeket hoztam el
Ezt a naplopó celebet honnan sikerült megtalálni?😂
A tízéves lányomnak több könyve van, és ő legalább elolvasta őket és nem csak a képeket nézegeti 😅
Ez a nő annyira semmilyen, hogy még egy nevet is ki kellett találnia, hogy felfigyeljenek rá az emberek. 😅 szerencsétlen
Életében SEMMIT sem ért el, nincs szakmája, semmit sem csinál csak a TVben majomkodik hogy ne tűnjön el a süllyesztőben.
Ha kell pucérra vetkőzik, ha kell elmegy trash realitybe, bármit megtesz a figyelemért.
Kudarcok sorozata az élete.
Ennél 100x értékesebb embereket lehet találni 5 perc alatt..
a celebekkel kapcsolatos előítéleteddel egyetértek, de a személyt illető ítéleteddel nem
Ebben a videóban is elmondták, hogy 2 diplomája van. Elolvasta a könyveket és nem csak a képeket nézegeti. Cinthya beszélt arról is,hogy tett olyat a múltban, amire nem büszke. Szerintem egy nagyon értékes ember. Ön úgy írta ezt a kommentet, hogy meg sem nézte a videót. Legalább 22:02 -től nézzen meg pár percet, ha nincs ideje az egészre...
Szerintem pedig pontosan a "rossz kapcsolat lehúz" (Varga Viktor), és a " lehet változtatni " megtestesült példája. Ja, hogy se itt , se máshol nem hallgatod, nézed meg? Akkor meg ne fertőzd itt a levegőt.
Még ha igaz is lenne, amit írsz róla - pedig távolról sem az, és az látszik, hogy semmit sem tudsz róla -, még akkor is mellette szólna, hogy nem gonosz és rosszindulatú, mint te ("érjél el" bármit is "az életben")
Óriási nehézségek árán olvasó emberré vált.
Intelligensen gondolkodik, és beszél.
Fotózik.
Két diplomája van.
Ez messze nem semmi.
Kevés ember ilyen kitartó tanulási nehézségekkel.
Erről nekem sok tapasztalatom van fejlesztőpedagógusként.
Bántó kommentet írni, na, AZ nem teljesítmény!
40 kiló a könyvespolccal együtt.
És??? Egy rákból gyógyult ember biztos, hogy megnézi mit eszik meg. Cyntia rákból gyógyult és mindig is vékony alkatú volt. Ilyen kommentek inkább irigységre utalnak részedről és roppant felesleges. Te hány kg vagy amúgy és hány cm magas????
És mindezt egy nőtársadra..szégyelld magad mélységesen!
Mit számít ez????
@@anitaratoti4436 Sajnos aki ilyet kommentel abban biztos, hogy semmiféle szégyenérzet nincsen.
Idióta
❤❤❤❤