Ez a sorozat egyszerűen zseniális! Én sosem voltam a minecraft híve , de odaragasztasz a képernyő elé! És olyan mint amikor egy új játékot ismer meg az ember!
Az elmélet hibái. Az enderman olyan ender pearlt képes adni amit mi ha használunk nincs endermite. Az ender pearl egy dimenziók közti és a teleportálást segítő kristályos gyöngy alakú szerv és amit mi eldobva képesek vagyunk teleportálni vagyis az enderman széttörés nélkül képes vele helyet változtatni. Az ender pearlból vég szemet hozunk létre (a szem valójában a belülre helyezett világító blaze powder). Az enderman képes a dimenziók között és azokon belüli helyzet változtatásra valójában úgy, hogy még mindig kicsit benne tartozkódik erre példa az a kísérlet amikor nyilakkal meglőjük és a feje felett levegőben marad. A chorus fruit csak akkor képes minket teleportálni ha egy szigeten vagy a fölött vagyunk és csak a szigeten belül képes teleportálni. A sárkány tojás is képes teleportálni ön védelem az endermanek támadása ellen. A köztes dimenzió kisebb és zsúfoltabb a többinél az endermite pedig egy kifejletlen lény ami véletlenül át kerül amikor ezen a dimenzión keresztül bárki át halad. Az endermite kifejlett változatát megölve jutottak az elytra-hoz. A netherbe vagy az endbe nem lehet az ellentétes dimenzió portálját működése helyezni. A homokkő blokkok faragványai alatt van írás.
Az enderman vég gyöngy eldobása és törése nélkül is képes teleportálni. A köztes dimenzión át haladva valójában ritkán hozzuk át az endermitot mivel valójában nem a gyöngyben található meg mivel sok olyan gyöngy van ami teleportáláskor nincs endermite mivel csak át hozzuk a dimenziók közti térből ami nagyságban kisebb mint a többi. A sárkány tojás is képes teleportálni. Az endermite csak lárva mivel a kifejlett változata fedő szárnya az elytra.
Ez annyira fura hogy mikor az enderman ekről beszéltél ugye a koruszgyümölcs miatt tudtak teleportálni és elbutultak itt pedig a fertőzésről beszéltél ez egy kicsit cáfolja a kettő sztorit
Volt enderman, endermite. Shulkerek? Amúgy van egy olyan elméletem, hogy az ősi építők idézték meg az endersárkányt, pont úgy, mint a withert. Van is egy olyan advancement, hogy "The End Again?". Te (ti) mit gondolsz?
Lehetséges, mivel az ender dragon által dobott XP bájitalfőzésre felhasználható, mivel semmilyen más XP forrás nincs az endben a shulkereken kívül akik elég gyenge xp forrás meg az is lehet hogy a Shulkereket is az ősi építők hozták létre.
Egyébként ezekben a videókban annyira összefügg minden mindennel, hogy néha azt hiszem, hogy te egy zseni vagy, és tényleg sikerült kitalálnod a Minecraft eredettörténetét. Kár hogy a Mojangnél nem értenek magyarul, mert ezt jó lenne ha látnák.
Szia Gibbi. Csinálnál egy videót a föld alatti csontvázakról? Nem a mobokra gondolok hanem a blokkokra. Nem lehet hogy az épitők amiatt menekültek, nem csak wither miatt?
Ha a blaze lesz akkor biztos arról fog szólni, hogy azt az ősi építők hozták létre. De itt nekem az a baj hogy a blaze rod-ot ender rod , a blaze powdert pedig ender eye, bájital főző állvány készítésére használják. A probléma az, hogy a spawnerekre nem hivatkozhatunk mert akkor ennek blokknak is kell egy elkészítés mód ami az adott mobot spawnolja le vagyis a blaze nem mesterséges csak a spawnolása.
Szia, eddigi videók is jók voltak, néhol volt egy kis leplezése de, belefért, jól összeált. De amin most fenn akadtam, eddig ilyen nem volt, hogyha az Ősi építők lettek az Enderman-ek a endermiteok miatt és belőlük lesz a enderpearl akkor, hogy volt enderpearljük a end megnyitásához? Ok az egy megoldás lehet, hogy a neather és overword közötti mászkálással lehet hozni endermiteot, de akkor még mielőtt eljöttek overword-ből már fertőződtek és át kellet alakulni jó párnak enderman-nél még mielőtt az endben letáboroztak.
De hát az előző Endre -man-nel foglalkozó videdóban az mondtad hogy azért utálják az embert mert ő a Wither leszármazottja. Akkor ez most így van vagy nem?
Most nem a main fiokomról írok de, Mégha csak leforditás is ( kétlem hogy csak ennyi) Hihetlen jó s izgalmas ez a sorozat, és vagy igy vagy úgy de rengeteg munka/fantázia van benne, minden elismerésem (S mielőtt bárki beszólna nem érdekel ha forditás csak , az se ha nem) maga ez a sztori igencsak mély.. s emlitettem mindkét esetben sok munka van vele :) (sorry if őssze szedetlen)
Szia Gibbi! Nagyon tetszett a videó, csak egy kérdésem lenne. Ha a játékos megeszik egy kórusz gyümölcsöt, és átkerül a köztes dimenzióba amiről beszéltél, akkor a parazita, hogy nem fertőzi meg a játékost? Tudom, hogy nem biztos, hogy tényleg így van, de ha tényleg így lettek az endermenek, akkor ez igazán egy jó kérdés lehet!
@@harmatfukereklevelu7345 Ez is lehetséges. De van egy elméletem, hogy pár ősi építő bentragadt a köztes dimenzióban és sikerült nekik legyőzni annyi endermite-ot, hogy a játékost ne tudják megfertőzni, mert egy-egy endermite sokat nem ér a játékos ellen! És azok akik bentragadtak a köztes dimenzióban azok rég éhen haltak.
a pattanások és a miteszerek is ugyan ehez köthetők mert a miteszer a pattanásból jön létre, a pattanás meg akkor alakul ki amikor egy porszemcse kerül a bőr alá és a kagylóik is ostrigák ahogy mutattad
*Intro átugrása:* 01:17
Túl jó az intró az átugrásra 😀😊
@@timeapeter397 egyet értek veled
Figyelj gibbi
2 kerdés
Mi van az enderszemekkel?
És ez a sorozat utolsó része?
Szia Gibbi! Szerintem lehetne egy összefoglaló videó ebből a sorozatból.
Még ne. Majd a vegen.
@Gery igen így van, de egy videóban nem lehetne összefoglalni mindent úgy hogy ne legyen unalmas, több videóban meg nem lenne jó szerintem
Támogatom az ötletet!
Annyira jól tudsz következtetni + elmondani elképesztő!
Így tovább:D
Ez a sorozat egyszerűen zseniális!
Én sosem voltam a minecraft híve ,
de odaragasztasz a képernyő elé!
És olyan mint amikor egy új játékot ismer meg az ember!
Még végig sem nézhette senki!🤣
Mi van ha az Endermite-ok is fertőzöttek? Vagyis a silverfishek valahogy a köztes dimenzióban ragadtak és őket is megfertőzték
Amúgy érdekes, hogy pont az end kapu előtt lehetnek csak így logikus
Már vártam!
Az elmélet hibái. Az enderman olyan ender pearlt képes adni amit mi ha használunk nincs endermite. Az ender pearl egy dimenziók közti és a teleportálást segítő kristályos gyöngy alakú szerv és amit mi eldobva képesek vagyunk teleportálni vagyis az enderman széttörés nélkül képes vele helyet változtatni. Az ender pearlból vég szemet hozunk létre (a szem valójában a belülre helyezett világító blaze powder). Az enderman képes a dimenziók között és azokon belüli helyzet változtatásra valójában úgy, hogy még mindig kicsit benne tartozkódik erre példa az a kísérlet amikor nyilakkal meglőjük és a feje felett levegőben marad. A chorus fruit csak akkor képes minket teleportálni ha egy szigeten vagy a fölött vagyunk és csak a szigeten belül képes teleportálni. A sárkány tojás is képes teleportálni ön védelem az endermanek támadása ellen. A köztes dimenzió kisebb és zsúfoltabb a többinél az endermite pedig egy kifejletlen lény ami véletlenül át kerül amikor ezen a dimenzión keresztül bárki át halad. Az endermite kifejlett változatát megölve jutottak az elytra-hoz. A netherbe vagy az endbe nem lehet az ellentétes dimenzió portálját működése helyezni. A homokkő blokkok faragványai alatt van írás.
Örülök hogy újra sok videó kerül ki rövid idő alatt
így legalább egy picit meg lett magyarázva az amikor teleportálunk a vég gyönggyel akkor miét sebzödünk meg mert ha sokat használjuk akkor megöl
Az enderman vég gyöngy eldobása és törése nélkül is képes teleportálni. A köztes dimenzión át haladva valójában ritkán hozzuk át az endermitot mivel valójában nem a gyöngyben található meg mivel sok olyan gyöngy van ami teleportáláskor nincs endermite mivel csak át hozzuk a dimenziók közti térből ami nagyságban kisebb mint a többi. A sárkány tojás is képes teleportálni. Az endermite csak lárva mivel a kifejlett változata fedő szárnya az elytra.
Szia Gibbi! Nagyon jók a videóid csak így tovább!
Nagyon jó lett a videó !nagyon szeretem az ilyen érdekes videókat
Best channel ever!
11:47 Szöveg fordítása:
i couldnt control myself
Szia Gibbi! Nagyon érdekes videó volt! Csak így tovább!
Ez annyira fura hogy mikor az enderman ekről beszéltél ugye a koruszgyümölcs miatt tudtak teleportálni és elbutultak itt pedig a fertőzésről beszéltél ez egy kicsit cáfolja a kettő sztorit
Imádom ezt a sorozatot!
Szia Gibbi nagyon szeretem ezt a sorozatot nagyon vártam a következő részt
A következő lehetne az őrláng eredete?
Egy perces intro,uha
Volt enderman, endermite. Shulkerek? Amúgy van egy olyan elméletem, hogy az ősi építők idézték meg az endersárkányt, pont úgy, mint a withert. Van is egy olyan advancement, hogy "The End Again?". Te (ti) mit gondolsz?
Lehetséges, mivel az ender dragon által dobott XP bájitalfőzésre felhasználható, mivel semmilyen más XP forrás nincs az endben a shulkereken kívül akik elég gyenge xp forrás meg az is lehet hogy a Shulkereket is az ősi építők hozták létre.
@@milanfarkas5440 bázis védelem gyanánt? De akkor a plyaert miert bántsák?
@@kanekisassan3064 Nem tudom
Szia Gibbi lehetne egy kérdésem? Ha a játékos az az mi mondjuk akár 100-szor el dobunk egy ender pearlt akkor miert nem változunk endermenné?
Egyébként ezekben a videókban annyira összefügg minden mindennel, hogy néha azt hiszem, hogy te egy zseni vagy, és tényleg sikerült kitalálnod a Minecraft eredettörténetét. Kár hogy a Mojangnél nem értenek magyarul, mert ezt jó lenne ha látnák.
Aszem a videók nagy részét redit ről szedi
Hmmm honnan tudod?
Tolmács oszt tudnák a videó lényegét
GIBBI tényleg egy zseni! :)
Szerintem az endermite-ok silverfishek, akiket szintén megfertőzött a parazita
Lesz Minecraft story mode eredet???
Az nem a alap Minecraft része, ez olyan mintha Education Edition-ről is lehetne videó
Szerintem nem lesz
Majd lehetne videó az endről a sárkány előtti időszakról
Már volt
Igen
@@relcomrade Melyik?
@@benjaminbaranyai7460 warden
Amit hiányolok a Minecraft-bol. Azok a hajók, ugye vannak az endben is meg a sima világban, a víz alatt. Akkor mi miért nem tudunk csinálni?
Tudod te hogy mennyi idő lenne még egymagában az embernek is csinálni hajót?-
@@vegzet2066 Mármint mód, vagy minecrafton belülre érted?
Mert modis van, és egy komplett kastélyt tudsz felhúzni egyedül
Szia Gibbi. Csinálnál egy videót a föld alatti csontvázakról? Nem a mobokra gondolok hanem a blokkokra. Nem lehet hogy az épitők amiatt menekültek, nem csak wither miatt?
Igen jó lenne, amúgy foszílliáknak hívják (csak mondom hogy tudd)
Amúgy akkor hogyan tudunk teleportálni MI MINT JÁTÉKOS a gyönggyel? Nem értem. Kérlek gibbi magyarázd el
Lesz majd videó a blaze-ekről?
Mindig a videó végén van egy hang ami a kövi videó témája. Ez most a blaze szóval a kövi vidó arról fog szólni.
Köszi. Én is gondoltam rá, de nem voltam benne biztos
Szia Gibbi kérhetnék egy szívességet? A leírásba linkelnéd a forrásokat pl a bestinárium, vagy a különböző érdekesebb weboldalakat. köszi :)
Egy kérdés: mivan az ezüstmolyokkal ök hova kapcsólodnak? /tartoznak?
Én azért kíváncsi lennék egy ghast eredetre
Amúgy 11:07-nél az mi??? Nézzétek már meg
11:01 ezekszerint a következő videó a blaze lesz?
Ha a blaze lesz akkor biztos arról fog szólni, hogy azt az ősi építők hozták létre. De itt nekem az a baj hogy a blaze rod-ot ender rod , a blaze powdert pedig ender eye, bájital főző állvány készítésére használják. A probléma az, hogy a spawnerekre nem hivatkozhatunk mert akkor ennek blokknak is kell egy elkészítés mód ami az adott mobot spawnolja le vagyis a blaze nem mesterséges csak a spawnolása.
Szia, eddigi videók is jók voltak, néhol volt egy kis leplezése de, belefért, jól összeált. De amin most fenn akadtam, eddig ilyen nem volt, hogyha az Ősi építők lettek az Enderman-ek a endermiteok miatt és belőlük lesz a enderpearl akkor, hogy volt enderpearljük a end megnyitásához? Ok az egy megoldás lehet, hogy a neather és overword közötti mászkálással lehet hozni endermiteot, de akkor még mielőtt eljöttek overword-ből már fertőződtek és át kellet alakulni jó párnak enderman-nél még mielőtt az endben letáboroztak.
A zene 10/10
De hát az előző Endre -man-nel foglalkozó videdóban az mondtad hogy azért utálják az embert mert ő a Wither leszármazottja. Akkor ez most így van vagy nem?
Szia gibbi csinálsz a creeperöl vidid kérlek???
VOLT MÁR
Kajak
Én azt hallottam, hogy az endermanek nem tudnak teleportálni, ha blokk van felettük. Akkor, hogy kerülnek a netherbe?
De akkor ha túl sokszor teleportálunk chorus gyümölccsel akkor endermanné válunk?
A játék kódjában nincs ilyen, de lehetne egy elmélet hogy tényleg azzá válunk mondjuk 10000ender pearl után, de ez a játékban nem működne persze
❤❤❤❤
Most nem a main fiokomról írok de, Mégha csak leforditás is ( kétlem hogy csak ennyi) Hihetlen jó s izgalmas ez a sorozat, és vagy igy vagy úgy de rengeteg munka/fantázia van benne, minden elismerésem (S mielőtt bárki beszólna nem érdekel ha forditás csak , az se ha nem) maga ez a sztori igencsak mély.. s emlitettem mindkét esetben sok munka van vele :) (sorry if őssze szedetlen)
endermite-covid
Szia Gibbi! Nagyon tetszett a videó, csak egy kérdésem lenne. Ha a játékos megeszik egy kórusz gyümölcsöt, és átkerül a köztes dimenzióba amiről beszéltél, akkor a parazita, hogy nem fertőzi meg a játékost? Tudom, hogy nem biztos, hogy tényleg így van, de ha tényleg így lettek az endermenek, akkor ez igazán egy jó kérdés lehet!
Lehet hogy az ősi építők enermanná válásakor nem érkezett több gazatest amelyet meg tudnak fertőzni. A játékos azért immunis mert ő a wither.
@@harmatfukereklevelu7345 Ez is lehetséges. De van egy elméletem, hogy pár ősi építő bentragadt a köztes dimenzióban és sikerült nekik legyőzni annyi endermite-ot, hogy a játékost ne tudják megfertőzni, mert egy-egy endermite sokat nem ér a játékos ellen! És azok akik bentragadtak a köztes dimenzióban azok rég éhen haltak.
Az az érzésem, hogy a blaze lesz a következő mob ;D.
lehetne egy öszefoglalo a szlájmokrol is
Tényleg, a sárkány fejek a hajókon. Akkor ez arra utal, hogy egy időben nem csak 1 sárkány létezett az Endben
évek óta van egy mobestiárium könyvem de csak ezek után a vidik után jöttem rá hogy több mint aminek látszik
Ebbol nincs gyogy mod komoly lenne ha a player feltelalna egy gyogy modot
Én is
De miért csak akkor ölnek megha rá néznek?
a pattanások és a miteszerek is ugyan ehez köthetők mert a miteszer a pattanásból jön létre, a pattanás meg akkor alakul ki amikor egy porszemcse kerül a bőr alá és a kagylóik is ostrigák ahogy mutattad
Wooow
Nem vagy semmi,
Most akkor ez volt az utolsó? Remélem nem nagyon élvezem!
gibbi szerintem lehetne a shulkerekről is vidi
Az első videó szólt az Enderman-okról
Első meg most nézem bisztoor szuperlesz
Az endermiteok hasonlítanak a Plague Inc Evolved játékban lévő "Neurax" féregre. Ugyanúgy átveszi a gazdatest felett az irányítást
😎
Hát szerintem is😅
Ki a player eredete?
Már elmondta a 2 rész végén
A wither
Eddig silver fishek voltak nem?
Nem
Kövi rész: Blaze
Akkor az Endermanek azért támadják meg az embert mert a parazita irányitja vagy azért mert felismerik benne a withert?
Mindkettő szerintem
Vége lesz a sorozatnak? (no way) pls ne
Kövi részben a blaze-ről lesz szó
Én többet nem eszek chorus gyümölcsöt. Nem kérek parazitát🤣🤣
nekem is, rip ősi épitők
egy hardcore sorit adnák
Nekem nem teccethanemimádt😅😅😅😅😅
Ezüsmoj endermite
ZS
Mi van ha azért mert nem szereti hogy az endermine - nak isvan eredet története
Tudom rossz vicc
Szerintem amúgy az endermite a silverfish-ből alakult ki! Egyébként remek videó volt!