Szia Rita! HEURÉKA....👏❤️❤️🤣 Végre van, aki ilyen infókat ad a kínai ételek terén. Én bejártam Kína nagy részét, szeptemberben is készülünk vissza, ha nem szól közbe a vírus. Imádom az ottani kajákat, de nem az itteni változatot. Annyira jó, hogy végre én is el tudom készíteni. A szójaszószos ételek is nagyon bejönnek. Most pont fogyózni szeretnék, ehhez ez nagy segítség. Köszönöm neked❤️❤️❤️
Az a srác folyton rágja a fülem, hogy szerezzek neki egy magyar barátnőt. :D Megkértem, hogy vegye fel nekem ezt a dalt, ha sikerül összehozni, hogy elküldje, akkor felteszem majd azt is. Szerintem is zseniális.
szia kedves Rita, nagyon sok érdekességet osztottál meg, a cukkinis " balhét" meg fogjuk csinálni, mivel szeretem, csak a répával állok hadilábon, ám de majd csak megbirkózom vele, köszi a videót...
Amikor először jártam Kínában, alig mertem enni, de idővel megszerettem és most már idehaza is sokszor készítek kínai ételeket. Hoztam pár fűszert Kínából.
Már nagyon vártam a legújabb videódat, máris sok új ötletet lestem el amit akár az itthoni fözésben is alkalmazni lehet.A szakmát úgy kell elcsenni , mondták mindig mikor még tanonc, inas voltam.Ez egy nemes " lopás". Rita, szuperül kiszolgálsz bennünket és ráadásul hasznos is vagy.Pedagógia is van jócskán stílusodban, javunkra.Túlzás nélkül mondom, része lettél mindennapjainknak.Vivát,Rita! Ma jó a kedvem, kiköltöttek a fecskéim a szobámban. Kedves lények.Minden újdonság ami tőled jön kedves vendég.🙋♥️🇭🇺👍.
A kínaiak a levest is pálcikákkal eszik? A sok finomságért itt egy vicc, aki érti,megérti. Elmegy a cigány a gróf gyümölcsösébe csősznek.A gróf ki akarja puhatolni ,hogy mit fog majd az új csősz megdézsmálni éréskor: - Melyik a te kedvenc gyümölcsöd ebből a kertből? -A SÜLT SZALONNA-felel huncutul a cigány. Azt lehet pálcika nélkül is enni csak úgy, ötágú villával ( kézzel).🤣🇭🇺♥️🙋.
Szia! Már több videódban figyeltem, hogy nagyon szép a bőröd, a hajad. 😍 Tanultál el valamilyen szépségápolási technikát is kint? Esetleg arról is lehetne videó, mert a kínai nők a szépségmegőrzésről is híresek. 😊 (Persze ez csak egy tipp) Egyébként nagyon tetszenek a videóid! Minden jót! ☺️
Köszi! :) Annyit tanultam, hogy kerülni kell az erős napsugarakat, és sok langyos vizet kell inni. :D A maszkokban, krémekben nem nagyon hiszek. Ritkán sminkelek, régebben sokat használtam a mandulaolaj-méz kombót az arcomra. A hajam ha lehet hagyom, hogy természetes módon száradjon meg (kivéve télen). Sok mandulát eszem. :D Valószínű, hogy az egészséges étkezés és a sport felelős leginkább a bőrért és a hajért. Az általános immunitás mutatkozik rajta és egyesek szerint az idegrendszerrel is összefügg. A hajamra bevált még, ha hajmosás előtt néhány órás olajos pakolást teszek. (Ezt egy magyar barátnőmtől tanultam. :D)
Oh, Drága Rita! Ez egy hiánypótló videó most Tőled. Vegetáriánus vagyok 4. éve és hetente 2-3x szoktam főzni, de kezdtem kicsit kifogyni a zöldségek elkészítésének variációiból. Kérésem meghallgattatott, jöttél és győztél. Pontosabban hoztál új ötleteket. Imádom a kínai konyhát, amíg nem voltam vegetáriánus, a mézes-szezámmagos csirke rizzsel, és azzal az isteni finom csípős-savanyú levessel volt a kedvencem. Nyilván most már nem eszek húst, de az a leves mai napig nagy kedvencem. 🙂 Olyan kis bohém vagy, mint mindig. Nagyon jól áll Neked, maradj mindig ilyen! Köszönöm a megmentő ötleteket! ❤️😘
Mint mindig, tartalmas és remek videó. Már vagy egy éve követlek és hozzád hasonlóan, szeptemberben kínai szakon szeretnék kezdeni. Esetleg gondolkoztál egy videón tanácsokról/tippekről azoknak akik belefognak a kínaiba/terveznek Kínába utazni? Biztos vagyok benne, hogy sokan örülnénk neki. Csak így tovább!
Szégyellem magam, de csak ma tudtam megnézni a friss videót, szokás szerint szuper lett. Szinte éreztem az ízeket amit a képernyőn láttam. Már annyira mennék vissza és kostólnám élőben. Remélem az első októberi (novemberi) gépet sokan megöltjük. 想你中国
Tervezel valamikor videót készíteni a harcművészetek hagyományairól? Nagyon kíváncsi vagyok miként él náluk az ősi tanítás napjainkban :D Egyébként imádom a videóidat, és további sok sikert az utadon!
Kedves Rita, ez is nagyon tetszett szuper lett!😁 Komolyan nagyon érzed a témaválasztást. Tuti kipróbálom a recepteket, imádom a kínai konyhát (is🙁). Bár ez a típus közelebb áll hozzám, mint amit próbáltál ( pók 🤮). Ahhoz nem lenne bátorságom. Üdv!
Hiánypótlóóóó! Rárepülök a káposztás témára , és pikk-pakk a héten biztos csinálok egy ilyet :) Én is imádom a praktikus és jó ízű kínai étkeket. Köszi a vidit! Ugye készítesz még ilyen egyszerűbb kínai ételkészítős vodeókat?
Kedves Rita, nagyon jók a videóid! Imádom a minőségi kínai ételt. A Four Season szálloda megnyitása előtt volt a földszinten egy remek kínai étterem! Ma is párját ritkítaná - ha lenne hasonló.
Fogalmam sincs, hogy van-e ra magyar kifejezes de hand pulled noodles mikor lesz ? :D (kezzel nyujtott tesza? o.O) Nekem volt olyan wokom Magyarorszagon aminek lapitott es kicsit vastagabb volt az alja, igy mukodott sima fozolapon es indukcioson is es szepen lehetett vele forgatni az etelt. A wok hei viszont nem hiszem, hogy igy menne, azt nagy tuz folott kerek alju wokkal lehet elerni, amivel kicsit fel tudod gyujtani amit fozol. :) Milyen kinai eteleket szeretsz a legjobban enni ill. kesziteni? Ha tervezel meg fozos tartalmat engem nagyon erdekelne, hogy Magyarorszagon hogyan lehet osszehozni ezeket: - Chongqing csirke - Mapo Tofu - HotPot - 100 eves tojas - Dim Sum (barmelyik fele) Ill. a plazak "kinai" gyorsettermeiben levo valaszteknak mennyi koze van az igazi kinai etelekhez. :)
"Többször készítettem már, kínai ételeket a családomnak".... Az utána lévő mosolyban, úgy érzem, hogy érdekes story bújt meg 😁 Nagyon jó vidi lett megint! Ennyi remek videó után, gondolkodtál már egy "baki parádé" videón? Vagy minden ilyen zökkenőmentesen zajlik 🙈😁?
:D Úgy tűnik, hogy a kínai fűszerekkel nem tudok igazán bánni.. Valahogy mindig olyan "különlegeset" szerettem volna készíteni. Ha magyarosan fűszereztem, akkor viszont nagyon ízlett. Bakiparádénak lenne bőven anyag, de nem korai az még?
@@VizerRita Nem bizti, hogy benned van/volt a hiba, vannak akik egyszerűen nem szeretik a nem megszokott ízeket! Személy szerint, mindig jókat nevetek! Legyen az, az "időhúzós" pók kóstolás🙈😁 vagy a hallottak e Magyarországról(különösen, ahogy meglepődnek a kiejtésed hallatán) és még lehetne sorolni! Annyi elég, hogy tervben van! Ha nem érzed még, hogy itt az ideje, mi tudunk várni 😁
Én viccen kívül, így készítem a rántottát évek óta úgy, ahogy a videó végén is látható. Sose gondoltam volna, hogy ez Kínában normál :D Magyarorszagon bárkinek mondtam, hogy hogyan szeretem a rántottát, mindenki csak nézett. :D
Mondtam magamban hogy vajon lesz-e új videód hétvégén? És lett! 😁 7:54 Tetszik ez a rész az aláfestő zenével, meg utána ahogy mulatnak a végén! 🙂 Jó étvágyat! 😋 Ezt a dalt küldöm neked: 吳亦凡Kris Wu - 大碗寬麵Big Bowl Thick Noodles 官方真人版MV Ez meg egy másik verzió más előadóval 😊.: 【炙热的我们 We Are Blazing】SING女团《大碗宽面》&《双面燕洵》
Nem szoktam hozzászólni a videókhoz, de most kivételt teszek. A ragacsos rizsgombóc a világ legjobb édessége, édes vörösbabbal töltik meg, vagy száz másféle töltelékkel. Japánban szerettem meg, ott mocsinak hívják. Ott próbáltam annyit enni hogy halálosan megunjam, amire hazaérek és ha már itthon nem jutok hozzá. Ez nem sikerült. :) De ma már itthon is lehet kapni a kínai diszkontokban. Amikor hazahoztam az otthoniaknak, nem aratott nagy sikert nálunk sem, de megkérdeztem a diszkontban, ahol lehet kapni, és azt mondták hogy mára a magyarok is sokan megszerették, és viszik, mint a cukrot, amin ők is meglepődtek. Rita egyébként nagyon szeretem a videóidat! Köszönöm a recepteket!
Pontosan hol lehet ilyet kapni? Nekem kifejezetten ez a bambuszos dolog izgatja a fantáziám. Mocsit ettem már :p ami nem volt semmibe beletekerve hanem eper volt benne
Fu, de ehes lettem igy ejjel 2 korul :D Epp hetvegen fagyasztottam le kaposztat, szerintem ma ki is probalom a rantottas receptet, csak cukkini helyett kaposztat hasznalok :)
Egy kérdés: van egy magyar ismerősöm aki nagyon sokszor megy ki (szinte minden nyáron) Ázsiába, konkrétan Dél Koreába és ő mesélte nekem pár hete, hogy Ázsiában teljesen másmilyen a rizs mint itthon, Magyarországon és, hogy ő jobban szereti a kinti rizst mint az itthonit. Igaz az, hogy teljesen másmilyen az Ázsai rizs mint az itthoni? És te személy szerint melyiket szereted jobban Rita?
Tényleg más, az ázsiai talán ragadósabb kicsit, az alakja hosszúkásabb, jobban összetapad. Én most már úgy hozzászoktam, hogy az ázsiait tartom a "normális" rizsnek, és furcsán száraznak érzem az itthonit. Ízében is más. Leírhatatlan. Én általában azt szeretem, ahol éppen vagyok. :D
Hellóbelló. Én ki nem állhatom a kínai kaját itthoni viszonylatban, mikor kollégák rávesznek hogy csak még egy próbát tegyek, rendszerint csirkét kérek bár olyan alakú alkatrésze eleve nincs, meg összeragad a szám a cukortól, pffhöejjj... viszont ez a serpenyős zöldségsütéses fűszeres megoldás már jobban tetszik, szeretem is a salátákat, amik mindenféle zöldségből vannak, de vajon valami szósz vagy mártás vagy akármi az nem jellemző vajon? Mondtad a szójaszószt de nem arra gondolok, meg nem is a majonézre... na majd szerintem érted, amúgy köszi, hogy vacsi után felcsigáztad a gyomormirigyeimet 😀😀😀
Kipróbáltam a cukkinis répás receptet. Igaz kicsit birsiztam és lilahagymát tettem bele... Azt húztam ki a földből véletlenül xD cukkini is itthon termett. Fokhagymát nem találtam (több lilahagymát meg már nem akartam belerakni xD) szóval csak foghagyma port raktam bele. Nagyon ízlett. Bár kicsit al dente lett a répa
Több nyelvjárás is van, amik annyira eltérnek egymástól, hogy egyes területeken nem értik más tartományok nyelvjárását. Nyugaton a mandarint (A szárazföldi Kína hivatalos nyelvét) vagy kantonit kínait (Dél-Kína, Guangdong, Hong Kong) szoktak tanulni. A mandarint a legtöbb helyen megértik, mert ez a média hivatalos nyelve.
Annyira szeretem a kínai ételeket. Kínában egy hónapig éltem egy főiskolán ahol mindenféle ételeket próbáltam ki, viszont hiányolom a gyömbér használatát 😉. Készítettem 饺子-t és 包子-t itthon, szinte ugyanolyan ízű lett.
Pekingben erdekes tapasztalat volt egy buszallomasban figyelni a triciklin bogracsban megfözte a koma a gulyas paprikast es termoszbol adta a rizst ( fött) erdekes fastfood volt de kanalas fött etel, le a kalappal nekik es a munkaba jövö menö emberek fött etelt ehettek labrol az utcan ( amugy ez este lehetett 8 körül).
Vannak speciàlis indukciós direkt wok formàra. De nem òlcsòk. Itt a kezdő ár kb.72 000 Ft ez különálló. De van indukciós lapba beépített ( komplett lap , melynek egy része homorú) az kb 1 000 000 Ft.
En nem vagyok oda az azsiai konyhaert de megtanitottak par dologra amit azota is napi szinten hasznalok. Zoldseget nagyon kenikvagjak. Ropogos, friss csak ugy eszem ahogy ok csinaljak.
Ránézésre ezek igazi wok-ok. www.emag.hu/serpenyo/brand/skilltrade/c Valószínűleg kell hozzá wok gyűrű, mert eldől a tűzhelyen. Használat előtt ki kell égetni.
En a mochi-t imadom, Ausztraliaban ettem elöször. Nekem rögtön nagyon izlett, de a ferjem undoritonak talalta. Ertem hogy sokan miert nem szeretik, megis nekem izlik
9:07 - köszi, jól sikerül a pörköltem galuskával és kovászos uborkával. Finom lett.
Köszönöm a receptet. Kínában eleinte alig mertem enni, de most már nagyon szeretem! Gyakran főzök itthon kínait.
Szeretem a főzős videókat + szeretem Rita videóit = telitalálat🙂
Én szívesen eszek Kínai ételt mert sok benne a zöldség és mert ízletes.
Szia Rita!
HEURÉKA....👏❤️❤️🤣 Végre van, aki ilyen infókat ad a kínai ételek terén. Én bejártam Kína nagy részét, szeptemberben is készülünk vissza, ha nem szól közbe a vírus. Imádom az ottani kajákat, de nem az itteni változatot. Annyira jó, hogy végre én is el tudom készíteni. A szójaszószos ételek is nagyon bejönnek. Most pont fogyózni szeretnék, ehhez ez nagy segítség. Köszönöm neked❤️❤️❤️
Kíváncsi lennék a dal címére a videó végén.. a gitáros/énekes kisugárzása valami fantasztikus.🙏😃
Köszönjük a remek videót!! Csak így tovább!
haokan.baidu.com/v?pd=wisenatural&vid=6034921779076028374
Az a srác folyton rágja a fülem, hogy szerezzek neki egy magyar barátnőt. :D Megkértem, hogy vegye fel nekem ezt a dalt, ha sikerül összehozni, hogy elküldje, akkor felteszem majd azt is. Szerintem is zseniális.
szia kedves Rita, nagyon sok érdekességet osztottál meg, a cukkinis " balhét" meg fogjuk csinálni, mivel szeretem, csak a répával állok hadilábon, ám de majd csak megbirkózom vele, köszi a videót...
Vajjal készítette a feleségem. Nagyon jó, az egész családnak ízlett. KÖSZÖNÖM
De szuper! Örülök, egészségetekre!
Amikor először jártam Kínában, alig mertem enni, de idővel megszerettem és most már idehaza is sokszor készítek kínai ételeket. Hoztam pár fűszert Kínából.
Már nagyon vártam a legújabb videódat, máris sok új ötletet lestem el amit akár az itthoni fözésben is alkalmazni lehet.A szakmát úgy kell elcsenni , mondták mindig mikor még tanonc, inas voltam.Ez egy nemes " lopás". Rita, szuperül kiszolgálsz bennünket és ráadásul hasznos is vagy.Pedagógia is van jócskán stílusodban, javunkra.Túlzás nélkül mondom, része lettél mindennapjainknak.Vivát,Rita! Ma jó a kedvem, kiköltöttek a fecskéim a szobámban. Kedves lények.Minden újdonság ami tőled jön kedves vendég.🙋♥️🇭🇺👍.
A kínaiak a levest is pálcikákkal eszik? A sok finomságért itt egy vicc, aki érti,megérti.
Elmegy a cigány a gróf gyümölcsösébe csősznek.A gróf ki akarja puhatolni ,hogy mit fog majd az új csősz megdézsmálni éréskor:
- Melyik a te kedvenc gyümölcsöd ebből a kertből?
-A SÜLT SZALONNA-felel huncutul a cigány.
Azt lehet pálcika nélkül is enni csak úgy, ötágú villával ( kézzel).🤣🇭🇺♥️🙋.
Éhes lettem 😁 ! Nagyon szeretem a Kínai kaját ✌️ !
Szia! Már több videódban figyeltem, hogy nagyon szép a bőröd, a hajad. 😍 Tanultál el valamilyen szépségápolási technikát is kint? Esetleg arról is lehetne videó, mert a kínai nők a szépségmegőrzésről is híresek. 😊 (Persze ez csak egy tipp) Egyébként nagyon tetszenek a videóid! Minden jót! ☺️
Köszi! :) Annyit tanultam, hogy kerülni kell az erős napsugarakat, és sok langyos vizet kell inni. :D A maszkokban, krémekben nem nagyon hiszek. Ritkán sminkelek, régebben sokat használtam a mandulaolaj-méz kombót az arcomra. A hajam ha lehet hagyom, hogy természetes módon száradjon meg (kivéve télen). Sok mandulát eszem. :D Valószínű, hogy az egészséges étkezés és a sport felelős leginkább a bőrért és a hajért. Az általános immunitás mutatkozik rajta és egyesek szerint az idegrendszerrel is összefügg. A hajamra bevált még, ha hajmosás előtt néhány órás olajos pakolást teszek. (Ezt egy magyar barátnőmtől tanultam. :D)
Bevallom őszintén, még nem sok videódat láttam, de nagy élmény az összes. Ügyes vagy. =)
De jó, köszi! Üdv a csatornán! ;)
Oh, Drága Rita! Ez egy hiánypótló videó most Tőled. Vegetáriánus vagyok 4. éve és hetente 2-3x szoktam főzni, de kezdtem kicsit kifogyni a zöldségek elkészítésének variációiból. Kérésem meghallgattatott, jöttél és győztél. Pontosabban hoztál új ötleteket. Imádom a kínai konyhát, amíg nem voltam vegetáriánus, a mézes-szezámmagos csirke rizzsel, és azzal az isteni finom csípős-savanyú levessel volt a kedvencem. Nyilván most már nem eszek húst, de az a leves mai napig nagy kedvencem. 🙂 Olyan kis bohém vagy, mint mindig. Nagyon jól áll Neked, maradj mindig ilyen! Köszönöm a megmentő ötleteket! ❤️😘
Ilye ragacsos rizst ettem már :)Nagyon finom! :)
Mint mindig, tartalmas és remek videó. Már vagy egy éve követlek és hozzád hasonlóan, szeptemberben kínai szakon szeretnék kezdeni. Esetleg gondolkoztál egy videón tanácsokról/tippekről azoknak akik belefognak a kínaiba/terveznek Kínába utazni? Biztos vagyok benne, hogy sokan örülnénk neki. Csak így tovább!
Nagyon szuperül néznek ki a6 ételek, imádom a kínait (Magyarországon, Németországban nem mert nem. Is hasonlít)
Köszi köszi a tippeket. ☺️
Köszönöm szépen a receptet én itthon ettem már kínai ételeket nem rossz
❤💙💛
Nagyon jó :) Ki fogom próbálni :)
Nem is lehet pálcikával másmilyen rizst enni, mint ragacsosat.
Az a cukkinis-répás-tojásos dolog még reggelinek is jó lenne. :) Ki is próbálom ezt a módszert hamarosan.
Szégyellem magam, de csak ma tudtam megnézni a friss videót, szokás szerint szuper lett. Szinte éreztem az ízeket amit a képernyőn láttam. Már annyira mennék vissza és kostólnám élőben. Remélem az első októberi (novemberi) gépet sokan megöltjük. 想你中国
526 megtekintés...106 like...és 0 dislike...így tovább :D
Tervezel valamikor videót készíteni a harcművészetek hagyományairól? Nagyon kíváncsi vagyok miként él náluk az ősi tanítás napjainkban :D
Egyébként imádom a videóidat, és további sok sikert az utadon!
Kedves Rita, ez is nagyon tetszett szuper lett!😁 Komolyan nagyon érzed a témaválasztást. Tuti kipróbálom a recepteket, imádom a kínai konyhát (is🙁). Bár ez a típus közelebb áll hozzám, mint amit próbáltál ( pók 🤮). Ahhoz nem lenne bátorságom. Üdv!
Inspirált, köszönöm!
Na most éhes lettem 😄
Hiánypótlóóóó! Rárepülök a káposztás témára , és pikk-pakk a héten biztos csinálok egy ilyet :) Én is imádom a praktikus és jó ízű kínai étkeket. Köszi a vidit! Ugye készítesz még ilyen egyszerűbb kínai ételkészítős vodeókat?
Nálatok háns ora van? Nalunk most van 9 ora. Majd kiprobalom a foztot.
Te vagy a legjobb!
😊😊☺☺😆😊😁😃😄😉😆
Most kezdtelek nézni, ez fasza volt, az a Mochi az kinai vagy japán eredetű? még néznék gasztro videokat, de még nem tartok a végednél.
Nagyon ügyes vagy .. bírom az így elkészített zöldségeket 😍
Te vagy a szerelmem ❤️🔥
Ez a videó valami szenzációs lett🤩🤩Nagyon várom a folytatását (REMÉLEM LESZ).Csak így tovább.😍
Csorog a nyálam! :D
Tavaly volt szerencsém jópárszor Kínába utazni, egyik alkalom, pont egy éve volt, amikor én is megkóstoltam a 粽子-t. 😋😋😋 Hiányoznak a kinai ételek.
Hát akkor ezt ki is próbáljuk 😊😋
Jang Bao kedvenc ételem volt
Szia Guszta nagyon👍👍👍👍😘😘
Kedves Rita, nagyon jók a videóid! Imádom a minőségi kínai ételt. A Four Season szálloda megnyitása előtt volt a földszinten egy remek kínai étterem! Ma is párját ritkítaná - ha lenne hasonló.
Honnan lehet Magyarországon a zongzihoz bambuszlevelet kapni?
Életemben először nézek főzős videókat...♥️
:D
Extrém gyönyörű vagy insrán és UA-cam Vizer Rita
Cuki vagy szép,okos szeretsz főzni... Nagyon ügyesen videózol ♥️ szóval gratulálok. Bár ismernélek😅😇♥️
Fogalmam sincs, hogy van-e ra magyar kifejezes de hand pulled noodles mikor lesz ? :D
(kezzel nyujtott tesza? o.O)
Nekem volt olyan wokom Magyarorszagon aminek lapitott es kicsit vastagabb volt az alja, igy mukodott sima fozolapon es indukcioson is es szepen lehetett vele forgatni az etelt.
A wok hei viszont nem hiszem, hogy igy menne, azt nagy tuz folott kerek alju wokkal lehet elerni, amivel kicsit fel tudod gyujtani amit fozol. :)
Milyen kinai eteleket szeretsz a legjobban enni ill. kesziteni?
Ha tervezel meg fozos tartalmat engem nagyon erdekelne, hogy Magyarorszagon hogyan lehet osszehozni ezeket:
- Chongqing csirke
- Mapo Tofu
- HotPot
- 100 eves tojas
- Dim Sum (barmelyik fele)
Ill. a plazak "kinai" gyorsettermeiben levo valaszteknak mennyi koze van az igazi kinai etelekhez. :)
A ragacsos rizst hol vetted? 🤤❤️ köszi
"Többször készítettem már, kínai ételeket a családomnak".... Az utána lévő mosolyban, úgy érzem, hogy érdekes story bújt meg 😁
Nagyon jó vidi lett megint! Ennyi remek videó után, gondolkodtál már egy "baki parádé" videón? Vagy minden ilyen zökkenőmentesen zajlik 🙈😁?
:D Úgy tűnik, hogy a kínai fűszerekkel nem tudok igazán bánni.. Valahogy mindig olyan "különlegeset" szerettem volna készíteni. Ha magyarosan fűszereztem, akkor viszont nagyon ízlett. Bakiparádénak lenne bőven anyag, de nem korai az még?
@@VizerRita Nem bizti, hogy benned van/volt a hiba, vannak akik egyszerűen nem szeretik a nem megszokott ízeket! Személy szerint, mindig jókat nevetek! Legyen az, az "időhúzós" pók kóstolás🙈😁 vagy a hallottak e Magyarországról(különösen, ahogy meglepődnek a kiejtésed hallatán) és még lehetne sorolni!
Annyi elég, hogy tervben van! Ha nem érzed még, hogy itt az ideje, mi tudunk várni 😁
Én viccen kívül, így készítem a rántottát évek óta úgy, ahogy a videó végén is látható. Sose gondoltam volna, hogy ez Kínában normál :D Magyarorszagon bárkinek mondtam, hogy hogyan szeretem a rántottát, mindenki csak nézett. :D
De király vagy! :)
Nyamii 😋
Mondtam magamban hogy vajon lesz-e új videód hétvégén? És lett! 😁 7:54 Tetszik ez a rész az aláfestő zenével, meg utána ahogy mulatnak a végén! 🙂
Jó étvágyat! 😋 Ezt a dalt küldöm neked: 吳亦凡Kris Wu - 大碗寬麵Big Bowl Thick Noodles 官方真人版MV Ez meg egy másik verzió más előadóval 😊.: 【炙热的我们 We Are Blazing】SING女团《大碗宽面》&《双面燕洵》
Mochi imádom
Nem szoktam hozzászólni a videókhoz, de most kivételt teszek. A ragacsos rizsgombóc a világ legjobb édessége, édes vörösbabbal töltik meg, vagy száz másféle töltelékkel. Japánban szerettem meg, ott mocsinak hívják. Ott próbáltam annyit enni hogy halálosan megunjam, amire hazaérek és ha már itthon nem jutok hozzá. Ez nem sikerült. :) De ma már itthon is lehet kapni a kínai diszkontokban. Amikor hazahoztam az otthoniaknak, nem aratott nagy sikert nálunk sem, de megkérdeztem a diszkontban, ahol lehet kapni, és azt mondták hogy mára a magyarok is sokan megszerették, és viszik, mint a cukrot, amin ők is meglepődtek. Rita egyébként nagyon szeretem a videóidat! Köszönöm a recepteket!
Pontosan hol lehet ilyet kapni? Nekem kifejezetten ez a bambuszos dolog izgatja a fantáziám. Mocsit ettem már :p ami nem volt semmibe beletekerve hanem eper volt benne
Nyami!!
Fu, de ehes lettem igy ejjel 2 korul :D Epp hetvegen fagyasztottam le kaposztat, szerintem ma ki is probalom a rantottas receptet, csak cukkini helyett kaposztat hasznalok :)
Olíva olajjal főznek?
Sima étolajjal, esetleg még mogyoróolajjal.
A videó végén lévő asztal körüli eseményről lesz kis videó? Ez egy ünnep? Tradicionális dal? Stb:)
Eltaláltad. : ) Tényleg lesz egy videó róla. A dal az egy mongol nemzetiségű énekes dala, de műdal. Rákérdezek, hogy mennyire tradicionális.
Imádom ezt a konyhát viszont polipot és skorpiót meg pókot jah meg ami mozog azt sose ennek 😂😄
Drága Rita! Képeket hová küldhetek? :) (Neked... ) Üdv Keszthelyről!
A facebook oldalamra tudsz postolni? Az poén lenne. facebook.com/RitaKinaban/
@@VizerRita Huhhhh! Sajna nem. :( Esetleg egy "helló"-t dobsz ide? sziggggorúan titkos E-mail cím: lago@vipmail.hu
Egy kérdés: van egy magyar ismerősöm aki nagyon sokszor megy ki (szinte minden nyáron) Ázsiába, konkrétan Dél Koreába és ő mesélte nekem pár hete, hogy Ázsiában teljesen másmilyen a rizs mint itthon, Magyarországon és, hogy ő jobban szereti a kinti rizst mint az itthonit. Igaz az, hogy teljesen másmilyen az Ázsai rizs mint az itthoni? És te személy szerint melyiket szereted jobban Rita?
Tényleg más, az ázsiai talán ragadósabb kicsit, az alakja hosszúkásabb, jobban összetapad. Én most már úgy hozzászoktam, hogy az ázsiait tartom a "normális" rizsnek, és furcsán száraznak érzem az itthonit. Ízében is más. Leírhatatlan. Én általában azt szeretem, ahol éppen vagyok. :D
Hellóbelló. Én ki nem állhatom a kínai kaját itthoni viszonylatban, mikor kollégák rávesznek hogy csak még egy próbát tegyek, rendszerint csirkét kérek bár olyan alakú alkatrésze eleve nincs, meg összeragad a szám a cukortól, pffhöejjj... viszont ez a serpenyős zöldségsütéses fűszeres megoldás már jobban tetszik, szeretem is a salátákat, amik mindenféle zöldségből vannak, de vajon valami szósz vagy mártás vagy akármi az nem jellemző vajon? Mondtad a szójaszószt de nem arra gondolok, meg nem is a majonézre... na majd szerintem érted, amúgy köszi, hogy vacsi után felcsigáztad a gyomormirigyeimet 😀😀😀
Kipróbáltam a cukkinis répás receptet. Igaz kicsit birsiztam és lilahagymát tettem bele... Azt húztam ki a földből véletlenül xD cukkini is itthon termett. Fokhagymát nem találtam (több lilahagymát meg már nem akartam belerakni xD) szóval csak foghagyma port raktam bele. Nagyon ízlett. Bár kicsit al dente lett a répa
7:14 Mochi?
Jeee új vidii
hogyan van a kínai nyelv? nincs konkrét “kínai” nyelv, hanem a mandarin? vagy több nyelvük is van?
Több nyelvjárás is van, amik annyira eltérnek egymástól, hogy egyes területeken nem értik más tartományok nyelvjárását. Nyugaton a mandarint (A szárazföldi Kína hivatalos nyelvét) vagy kantonit kínait (Dél-Kína, Guangdong, Hong Kong) szoktak tanulni. A mandarint a legtöbb helyen megértik, mert ez a média hivatalos nyelve.
@@VizerRita köszi!
Annyira szeretem a kínai ételeket. Kínában egy hónapig éltem egy főiskolán ahol mindenféle ételeket próbáltam ki, viszont hiányolom a gyömbér használatát 😉. Készítettem 饺子-t és 包子-t itthon, szinte ugyanolyan ízű lett.
Éppen most eszem videó nézés közben a Zhongzimat reggelire :D
:D Jó étvágyat!
Pekingben erdekes tapasztalat volt egy buszallomasban figyelni a triciklin bogracsban megfözte a koma a gulyas paprikast es termoszbol adta a rizst ( fött) erdekes fastfood volt de kanalas fött etel, le a kalappal nekik es a munkaba jövö menö emberek fött etelt ehettek labrol az utcan ( amugy ez este lehetett 8 körül).
A főzès alatti zene eltereli a figyelmet a konyhatechnikai zajokról. Pedig az is segitene megtanulni a kinai főzèsi módszereket.
Tuti ki próbálom a kedvenceim a kínai kaják amiben nincs hal(allergia végett csak) 💓💓😋
imadom a kinait es az indiait is
Meg kellene néznünk azt a fűszert, amit kaptam tőled, mert még nem mertem megbontani és zsíroskenyérre szórni :)
Ha rántottát készítesz, a tojáshoz keverhetsz belőle egy csipetet. Vagy sült krumplira lehet szórni, de azt inkább ne egyél. :D
Ramen kedvenc
Wold to Box étterem magyarországon
Én még sohasem ettem kínait.De egy kannibál barátom nagyon dícséri!
Vannak speciàlis indukciós direkt wok formàra. De nem òlcsòk. Itt a kezdő ár kb.72 000 Ft ez különálló. De van indukciós lapba beépített ( komplett lap , melynek egy része homorú) az kb 1 000 000 Ft.
En nem vagyok oda az azsiai konyhaert de megtanitottak par dologra amit azota is napi szinten hasznalok. Zoldseget nagyon kenikvagjak. Ropogos, friss csak ugy eszem ahogy ok csinaljak.
Dobozkában adják
Mochi
Ránézésre ezek igazi wok-ok. www.emag.hu/serpenyo/brand/skilltrade/c
Valószínűleg kell hozzá wok gyűrű, mert eldől a tűzhelyen. Használat előtt ki kell égetni.
Iiiiimááááádooooom

Első xddd
Mochi