Eljött Európa órája

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 25 жов 2024
  • 2023. szeptember 25-e után újra jelentkezünk Ispánkról, Bistey Zsuzsa otthonából. A videóra rögzített beszélgetésünket azzal a céllal tesszük közzé, hogy hírt adjunk mindazok számára, akik már kapcsolódnak, vagy a jövőben kapcsolódni szeretnének a 2023-ban elindított Koronatanú mozgalomhoz és az Ispánkra tervezett Makovecz kápolna megvalósítási folyamatához. A Zsuzsával folytatott beszélgetésben egyrészt összegezzük az elmúlt év főbb eseményeit, másrészt előre tekintünk az előttünk álló 2024-es évre. Nagy örömünkre az adományozók áldozatkészsége révén összegyűlt annyi pénz, hogy elindulhatott a tervezési folyamat és meg tudtuk vásárolni a kápolna felépítéséhez szükséges 150 köbméternyi vörösfenyő rönköt. További jó hír, hogy az "oltóprogramot" meghirdetése óta több mint félezren kezdték el. Időközben a jelentkezők nagy száma miatt új helyszínt kellett találnunk, ebben a Győri Forrás Waldorf Iskola sietett a segítségünkre otthont adva két csoport számára is decemberben. Ezt a gesztust ezúton is hálásan köszönjük az iskola munkatársainak. Továbbá örömmel adjuk hírül hogy a közeljövőben folytatódnak az "oltóprogramok" és a Koronatanú előadások is.
    Az oltóprogramokról bővebben itt olvashat: filantroposzmu...
    Akiknek az érdeklődését felkeltették a videóban elhangzó témák és szívesen tanulnának személyesen Bistey Zsuzsától kérjük írjanak emailt Kalyó Ildikó munkatársunknak az ildiko@kalyo.hu email címre.
    Az aktuális előadásokról honlapunkon, filantroposzmu... oldalon és a Filantroposz Műhely facebook oldalán tájékozódhatnak.

КОМЕНТАРІ • 70

  • @laszloneimre8698
    @laszloneimre8698 9 місяців тому +38

    Bistei Zsuzsának nagyon jó egészséget kívánunk, mert még sokáig szeretnénk hallani briliáns gondolatait! Köszönjük neki!

  • @antoniaanitagere3261
    @antoniaanitagere3261 9 місяців тому +27

    Imádom!kedvelem a választékos,intellektuális beszédstílusát!A tartalmát mègjobban!😊

  • @lilianhavasneborszek225
    @lilianhavasneborszek225 8 місяців тому +25

    Kinyílt a Kapu, árad a Fény,
    Vagyunk a Mi, és nem csak az én.
    Tengeri hullám körbeölel,
    Mind az igaz szót hozza csak el!
    Szembe a szempár ragyogva néz,
    Kereső kézbe kulcsol a kéz.
    Szárnyal a Lelked, emberi lény,
    Kinyílt a Kapu, árad a Fény!

  • @ildikom
    @ildikom 9 місяців тому +41

    UA-cam-on követem Zsuzsa munkásságát előadásain keresztül. Nagyon szeretem. ❤
    Köszönöm minden tanítását. 🌷

  • @ottiliapusztai271
    @ottiliapusztai271 9 місяців тому +22

    Hálàsan köszönöm!
    Kîvànok mindannyiónknak erőt egészséget és kitartàst az előttünk àlló helyzetekhez !
    Szîvemből köszönöm Zsuzsa munkàjàt ! Àldàs !❤❤❤❤❤❤❤

  • @martakriston1314
    @martakriston1314 9 місяців тому +10

    Drága Zsuzsa!
    Nagyon köszönöm az ismereteket amit kapok a beszédeiből. Kár,hogy Rudolf Steinerről csak felnőtt korban szereztem tudomást,de így is jó. Sokra értékelem és követőnek tartom Makovecz Imre munkásságát.

  • @adriennmezeine2879
    @adriennmezeine2879 8 місяців тому +2

    Köszönöm! Nagyon szeretem és tisztelem Bistey Zsuzsát, hihetetlen megnyugtató bármit is mond, még videón keresztül is érződik a megnyugtató lénye.

  • @zsuzsannadozsa777
    @zsuzsannadozsa777 9 місяців тому +8

    Hűha ez fantasztikus volt nagyon megerintett hálásan köszönöm ❤❤❤❤❤

  • @gabornebranduschek3016
    @gabornebranduschek3016 6 годин тому

    Hálásan köszönöm! ❤

  • @arankakoszorus307
    @arankakoszorus307 9 місяців тому +7

    Szívből gratulálok a nemes célkitűzéshez. Gyönyörű vállalás!😊Külön gratulálok a meghívott előadók sokszínű, a mai világ "realitásain" túlmutató, az Univerzum egészét átfogó valóság megláttatására való törekvésükért.. Ellenpontot mutatnak, képviselnek a mai média lehúzó, az emberek lelkét bilicsben tartó funkciójával szemben. ☺Bejelentkeztem a márc. 6.-i Szentandrás kastélybeli előadásra!😊

  • @athosolah
    @athosolah 8 місяців тому +8

    Nagyon hálás vagyok, hogy rátaláltam a Zsuzsa által képviselet tanításra (vagy lehet hogy az talált rám)
    🙂
    Egyetlen javaslat:
    az "oltóprogram" elnevezést talán érdemes lenne valami másra, pozitívabbra cserélni. (szerintem nem kell magyaráznom, hogy miért)
    Üdvözlettel.

  • @1965nostradamus
    @1965nostradamus 9 місяців тому +3

    Hálásan köszönöm!

  • @samisdatum
    @samisdatum 7 місяців тому +3

    Sokszor szídjuk az internetet és Facebook-ot, de ennek köszönhetöen leltem rá Bistey Zsuzsára és ragadott meg a mondanivalója, szemlélete és a vele való beszélgetések értelme,filozófiája. Az, ahogy olyan szépen beszéli nyelvünket és kifejezi magát. Nembeszélve arról,hogy arcvonásai és kinézete nagyon emlékeztet, az imádott nagymamámra. Az antropozófiáról és Rudolf Steinerröl érintve már halottam, de közelebbröl nem.Elgondolkoztató ez a szellemvilág.Csodás ez a tenni akarás!Követem Önöket sajnos csak Németországból. a svájci határ mellöl.

  • @yuditsarosine1000
    @yuditsarosine1000 8 місяців тому +2

    Csodálatos beszélgetés !!! ❤

  • @MagdolnaMolnár-w8q
    @MagdolnaMolnár-w8q 9 місяців тому +3

    Köszönöm a munkátokat❤❤

  • @regisztracio6124
    @regisztracio6124 7 місяців тому +6

    31:24 nagyon sajnálom h ez elhangzott ebben a gyönyörűen kifejtett kontextusban. Politikát, föleg a mai magyar politikát idemaszatolni nagy kár.
    Aki érti, érti, aki nem, annak felesleges magyaráznom miért.
    Nagyon nem ide illő ráfűzése volt...

    • @Pipacs1245
      @Pipacs1245 4 місяці тому

      Ez pont nem politika, hanem a politika köntösébe bújtatott negativitás…

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 2 місяці тому

      @@regisztracio6124
      Emberek cselekszenek jót vagy rosszat.
      Ez az említett ember cselekszi a jót. Kár idemaszatolni, mert ez politika? Ugyan már! Jól tették!

  • @eszterjanzso6068
    @eszterjanzso6068 8 місяців тому

    köszönjük szépen! én is jó egésszéget kívánok Zsuzsa néninek!

  • @dalmairenegri2613
    @dalmairenegri2613 2 місяці тому +2

    Összeollózott múlt! Újat mondjon amit Ő csatornáz le a szellemvilágból.

  • @KrisztinaNagy-us2zp
    @KrisztinaNagy-us2zp 9 місяців тому +2

    Köszönöm szépen 😊

  • @renataveres3847
    @renataveres3847 9 місяців тому +3

    Hálás köszönet Burgenlandból 🌻💖

  • @KendeKata
    @KendeKata 8 місяців тому +1

    Köszönöm a felismerést Várkonyi Nándor szellemiségével kapcsolatban! (Nem csak Várkonyi unokájaként mondom.)

  • @melindals7790
    @melindals7790 9 місяців тому +6

    ❤️🙏❤️

  • @bergendociaimesemondo
    @bergendociaimesemondo 9 місяців тому +1

    Kedves Zsuzsanna, köszönöm 🙏
    Kérdezném, hogy mit jelent az a mondata, ha a vizek elapadnak? Megköszönöm válaszát előre is, és építem a hidakat én, mint mesemondó💜

    • @SheranaLylaManesha
      @SheranaLylaManesha 8 місяців тому

      De jó látni téged❗️🤩
      Tavaly taliztunk, amikor átutaztunk, és BeMutattalak MiKInek❗️💫
      Légy Áldott❗️🤗
      🌹🌷S(z)erike-MaitREya🌷🌹

    • @GizellaGobbi
      @GizellaGobbi 6 місяців тому

      Viz mindig a lélek szinonimája.

  • @ildikoszilagyi6017
    @ildikoszilagyi6017 6 місяців тому

    ❤❤❤

  • @karolyszabo4087
    @karolyszabo4087 6 місяців тому +1

    Milyen oltási programról van szó, milyen kápolna?

  • @katikollar2467
    @katikollar2467 9 місяців тому

    Halasan koszonom

  • @SándornéDallos
    @SándornéDallos 5 місяців тому

    Üdvözletem . Milyen kápolnát építenek ? Megírná valaki ?

  • @adriennhorvath7088
    @adriennhorvath7088 4 місяці тому

    vajon a makoveczi epitmenyek csupan csak veletlenul abrazoljak egyes helyeken a szamarfeju pofajat? Erre jo lenne, ha valaku valaszt adna!

  • @TheWakerLion
    @TheWakerLion 9 місяців тому

    💚💚👍

  • @evagaal9188
    @evagaal9188 2 місяці тому

    Én nem "oltás " címet adtam volna ezeknek az előadásoknak...

  • @mariaczarne1727
    @mariaczarne1727 9 місяців тому +2

    Úgy akar templomot , hogy háborút kezdeményez? Hiszen nekirontott épp most egy országnak. Ez érthetlen. A béke szeretetete lehet csak az alap.

    • @Gyorgy-zq9qb
      @Gyorgy-zq9qb 8 місяців тому

      Tudom érthetetlen lesz amit írok, de ez nem politikai oldal. Tehát nem a napi politikát elemzi, arra esetleg kiszól néha. Amúgy már két éve rontott.

  • @tiborihasz
    @tiborihasz 9 місяців тому +4

    Csodálatos termékeny gondolatok! Nagyon vágytam már arra hogy bizonyos dolgokra válaszokat kapjak, hihető válaszokat. Aztán jött a zuhanás...a 31. perc után...Komolyan gondolja a beszélgető partner úr, hogy Orbán békepárti?!?? Mi alapján?? És hogy kerül ide is Orbán?? Miért kell vele, és bárkivel a jelen politikai palettából beszennyezni ezt a tiszta gondolatiságot??? Nagyon szomorú vagyok..Ezekután már csak Steiner írásaira hagyatkozok majd...Önnek köszönöm Zsuzsa!

    • @Pipacs1245
      @Pipacs1245 4 місяці тому +1

      Addig nem jutottál el gondolatilag, hogy ezek a poltikusok épp kit és mit képviselnek a nagy nyugaton?… Akkor jobb is, ha mész…

    • @martasimon725
      @martasimon725 2 місяці тому

      Engem is megdöbbentett, hogy kormányfőnket békepártinak tartja. Hol ~l ez az ember? Mit lát a világból?

  • @boroszsuzsazambone2303
    @boroszsuzsazambone2303 8 місяців тому +1

    Jó napot kívánok!Szeretném kérdezni, tudható-e mikor, hol lesznek Zsuzsa asszony előadásai, és hogyan lehet rá jelentkezni?
    Köszönöm

    • @filantroposz677
      @filantroposz677  8 місяців тому

      További információért kérem írjon az alábbi email címre: ildiko@kalyo.hu Üdvözlettel: Filantroposz Egyesület

  • @andrastas9679
    @andrastas9679 9 місяців тому +2

    A kedves Zsuzsának nincs vezetékneve? Érdekel, amit mond de nem vagyok klubtag.

  • @jolanjuhasz3715
    @jolanjuhasz3715 8 місяців тому +1

    Oltóprogram🤔

    • @anikoavramucz395
      @anikoavramucz395 Місяць тому

      Nem szó szerint èrtendő. filantroposzmuhely oldalàn megtalàlható

  • @annafurrer7445
    @annafurrer7445 9 місяців тому +2

    Es Sveiz. En videon követem.

  • @robertjschroff6307
    @robertjschroff6307 9 місяців тому

    43:18

  • @Szabolcs-o7c
    @Szabolcs-o7c 9 місяців тому +10

    Miért nem Csontváriról ,Wass Albertről gondolkodunk akik szintén hidat építettek evilág es másvilág közt pl Atilával ,így kapcsolatot építünk odaattal igy tudjuk építeni evilágot.Nem hinném hogy R.S.- re van szükség itt és most .Abból az iskolából számolni írni nem tudó gyerekek jönnek ki.

    • @balazsvitalyos9140
      @balazsvitalyos9140 9 місяців тому +6

      Ha ez így van, az nem R.S. hibája. Ha a mai Waldorf tanárok nem rátermettek, arról nem ő tehet. Ismertem Corvinusos Waldorf diákot is.

    • @balazsbiro2530
      @balazsbiro2530 9 місяців тому

      Hülye magyarkodó, fsz.

    • @dianamocsari369
      @dianamocsari369 8 місяців тому +2

      Miért ne lehetne is-is? Mindegyikük fontos.

    • @balazsvitalyos9140
      @balazsvitalyos9140 8 місяців тому +3

      @@dianamocsari369 szerintem is. Másmiatt fontos Csontváry és más miatt R. Steiner. Aki ismeri Steienert, sokkal mélyebben képes megérteni Csontváryt és a világot. Aki nem ismeri Steinert , annak fogalma sincs, mit veszít.

    • @mikebistey9992
      @mikebistey9992 8 місяців тому +1

      Es a gyermekeim gyonyoruen irnak, olvasnak, zenelnek es rajzolnak...