Ennyire fontos a nézőpont! Mert ebben a filmben ha csak a tényleges történéseket kézzük, valóban a "szörny" az áldozat. Elrabolták a bolygójáról, szüleit, fajtársait sosem láthatja, kikelése után pedig rögtön egy ketrecbe vágják. Amikor kiszabadul és megpróbál barátkozni a földi lényekkel, azok elfutnak előle. Amikor megtalálják az emberek, szó nélkül rátámadnak, és amikor ő teljesen jogosan megpróbálja megvédeni magát, villával szúrkálják, lapáttal verik azán meg lesokkolják és kísérletezgetnek rajta. Ettől én is brutál ideges lennék, nem csak Angie. Szegény zavarodott lény tök egyedül van, fogalma sincs mi zajlik körülötte, gyakorlatilag születése óta csak bántják, verik, sokkolják, lángszóróval perzselik és elefántot uszítanak rá, holott ő nem csinált semmi rosszat. A végén meg még éljenezzek is a xenofób rohadékoknak akik megölték? Lófaszt! RIP Angie! :(
"Ne zavard az ufót, ha ként eszik,ne zavard az ufót, ha ként eszik,ne zavard az ufót, ha ként eszik" Imádom ezeket a robot hangokat és a retroshock-ot. :D
Hosszas készülődés tán megnéztem teljes terjedelmében. A Retroshockos filmek általában mára veszélyesen elavult hajdani-kasszasikerek olyan forgatókönyvvelamit ma egy ötéves is kiröhögne, DE EZ a film a messze elavult technológiától eltekintve (a falon/vetítővásznon megtörő hullámok az elején az első durva) ma is működik. Ez Egy Jó Film. És a maga 75 percével teljesen jól végigülhető. Köszönet a Retrohocknak hogy megismertetett ezzel a gyöngyszemmel. Éljen a Stop Motion!
8:13 "Az olasz milícia kézigránátokat hajigál a folyóba, amiért az bújtatja a szörnyet, de a folyó hihetetlen sebességgel regenerálódik." :D :'D hát kiégtem :D
Nos, a Colosseum, bár masszív építménynek tűnik, nagy valószínűséggel nem bírna el egy hatalmas szörnyet, mert egyrészt nagyon régen épült és jó része azért elpusztult, másrészt meg hát na.
Az addig oké, hogy végigröhögöm az egészet, de hogy még olyan zenéket is pakolsz alá, amiket még sokáig hallgatok, az már tényleg túl megy egy bizonyos határon. Like.
Köszönöm Kenny,hogy láthattam,hogy harcol egy robotszivacsszörny egy elefánt ellen Rómában ahol az olaszok egymás hátán esnek el.Ezért érdemes volt ma is felkelni. #RetroSock
ÚJ kedvencem van keny ez ez ez iszonyatjó istenem soha nem láátam még ilyen jó videótartamlat... soha :3 Ha hetente csinálnád világsztár lennél ezzel :D
Megvan dvd-n (sajnos csk ff-ben), de régen láttam, úgyhogy csak most vettem észre, mennyire hasonlít ez a film a King Kongra. Ugyanúgy társadalomkritika, mint az óriásmajom tragédiája. RIP Kong, RIP Angie, a Málna.
Huhhh, ezt most fel kell dolgozni, mint hentes a disznajt :D Ez valami űberbrutál :D De amúgy jó ezeket a régi cuccokat végiglesni, legalább látja az ember, hogy a mostani nagy kasszasikerek gyakorlatilag semmi újat sem mutatnak, mert ezekben a régi filmekebeben már minden fura jelenet lejátszódott egyszer. :) Ez a kritika nagyot ütött :D
Az elefántnál a fél keserűből kiöntöttem egy egészen picit de mégis jelentős mennyiség, mert nem én belém került... De most már mindig lesz nálam bármilyen kalap, hátha valakinek meg van egy élijen és így mindenki jól jár.
Köszönöm Keny az újabb videót. Ez volt az első olyan videód, ahol a szörnyet sajnáltam meg. Szegény kis lény KÉNytelen volt megvédeni önmagát. Az elefántos résznél, kicsit néztem, sose gondoltam volna hogy az életem során, egy ilyen epikus fight-ot fogok látni. Mikor a vége jött és a szörnyeteget lelőtték, még jobban sajnáltam. Mondhatni érzelmeket váltott ki ez a film.(Persze minimálisat) Nem tudom elégszer megköszönni, hogy elénk tárod ezeket a közelmúltban készült filmeket, és nagyon elmés szókincseddel prezentálod nekünk. :) Már alig várom a következő részt :DD
RetroShock ! Valaki meg tudná mondani a What a Wonderful World cover az pontosan kitol is van? nagyon szeretném meghallgatni. Köszönöm előre is a válaszokat.
Kenny megint alkottál! Imádtam az Antiface-es munkáitokat mert egy kíméletlen társadalomkritika van mögöttük, imádom a retroshockot mert eredeti ötlet volt, és szeretem a stílusodat. És mindezt sikerült azzal tetézned, hogy rendes zenék vannak a videók alatt! Azt hiszem ezért vagyok a leghálásabb! Végre nem dubstep meg rap meg a tőbbi hülyeség. Keep it on bro!
Sziasztok! (több, mint 4 év után...).Leszögezném, a filmet nem láttam, de az összeállítás alapján egyedül a fényelés volt az, ami kizökkenthetett volna a jelenetek láttán. A stop-motion akkor hiteles, ha nem ezer szögből érkeznek a reflektorok, mindig az aktuális szereplőre főreflektálva.
Fú de jó a stop motion ebben a filmben. A társadalomkritikus mondanivaló is átjön, még ha nem is túl eredeti és csak az 1933-as King Kong aktualizált változatáról is van szó.
Retroschock! Kennytheone! Kérlek segíts.... Több covert nem tudok meghallgatni... Melyik verzió ez a "Wonderfull world cover" ből. Ezerszer meg tudom nézni ezt a videót.. de még mindig bosszant, hogy mennyire kell a zene.
hogy van ezeketett a szenyeket megnézni utána még megvágni a filmet 1 órárol 10 percre zenéket bele rakni és ugy legyen vicces ,hogy család barát és még isten tudja mit csinálni te egy hös vagy Keny
Ennyire fontos a nézőpont! Mert ebben a filmben ha csak a tényleges történéseket kézzük, valóban a "szörny" az áldozat. Elrabolták a bolygójáról, szüleit, fajtársait sosem láthatja, kikelése után pedig rögtön egy ketrecbe vágják. Amikor kiszabadul és megpróbál barátkozni a földi lényekkel, azok elfutnak előle. Amikor megtalálják az emberek, szó nélkül rátámadnak, és amikor ő teljesen jogosan megpróbálja megvédeni magát, villával szúrkálják, lapáttal verik azán meg lesokkolják és kísérletezgetnek rajta. Ettől én is brutál ideges lennék, nem csak Angie. Szegény zavarodott lény tök egyedül van, fogalma sincs mi zajlik körülötte, gyakorlatilag születése óta csak bántják, verik, sokkolják, lángszóróval perzselik és elefántot uszítanak rá, holott ő nem csinált semmi rosszat. A végén meg még éljenezzek is a xenofób rohadékoknak akik megölték? Lófaszt! RIP Angie! :(
Így van! Engem is dühített ez a film, abszolút a kis málnának drukkoltam, de hát hiába :\
Már azelőtt inzultálni kezdik, hogy megszületett volna: 2:27-nél a tudós bemutat neki középső ujjal.
Egy málna!
Egyébként tényleg szokatlanul jó benne a stopmotion ahhoz képest amikor készült. De a vágásodtól lesz az igazi Kenny! :D
R.I.P. Angie
Ez nem is szörnyfilm inkább társadalom kritika.
Nagyon jó lett :D
"Ne zavard az ufót, ha ként eszik,ne zavard az ufót, ha ként eszik,ne zavard az ufót, ha ként eszik" Imádom ezeket a robot hangokat és a retroshock-ot. :D
Egy málna. ❤ *szip-szip*
Csak engem hatott meg Angie halála? O.o
nem o.O csak a zene miatt szomoru :P
nem
Nem xd
Torcs Nem :(
szegény angie nyugogyék békében
Hosszas készülődés tán megnéztem teljes terjedelmében.
A Retroshockos filmek általában mára veszélyesen elavult hajdani-kasszasikerek olyan forgatókönyvvelamit ma egy ötéves is kiröhögne, DE EZ a film a messze elavult technológiától eltekintve (a falon/vetítővásznon megtörő hullámok az elején az első durva) ma is működik. Ez Egy Jó Film.
És a maga 75 percével teljesen jól végigülhető. Köszönet a Retrohocknak hogy megismertetett ezzel a gyöngyszemmel. Éljen a Stop Motion!
ez lett a második kedvencem. ez már málnadíjas :)
Az a tyúkhajigálás kolosszális volt....:D
Hát amikor megtudtam, hogy Engie egy szivacs konkrétan kifakadtam. Köszi, hogy feldobtad a napom ebben az esős időben Keny :)
akárhányszor nézem, mindig meghatódom Angie sorsán.
A RetroScok-s filmek közül nekem eddig ez tetszett a legjobban :D
*RetroShock
Ja, ez RetroShock! XD
RIP in peace, Angie! :D
Hát, ezért a filmért kár volt tönkre tenni Rómát... :( :(
8:13 "Az olasz milícia kézigránátokat hajigál a folyóba, amiért az bújtatja a szörnyet, de a folyó hihetetlen sebességgel regenerálódik." :D :'D hát kiégtem :D
Köszi,imádom a retroshockot,várom a következö videodat.
Szegény Málna,! :'(
Úgy szerettem a pici édes pofiját!
Nos, a Colosseum, bár masszív építménynek tűnik, nagy valószínűséggel nem bírna el egy hatalmas szörnyet, mert egyrészt nagyon régen épült és jó része azért elpusztult, másrészt meg hát na.
Három éve jártam ott, hát egy része még mindig eléggé le volt rombolva.
Az osztálytársam is Enginek hívják, hasonlít rá :D
RIP Málna
Nagyon jó! Gratulálok! Megint jót röhögtem! :-)
Az addig oké, hogy végigröhögöm az egészet, de hogy még olyan zenéket is pakolsz alá, amiket még sokáig hallgatok, az már tényleg túl megy egy bizonyos határon. Like.
60 éve ilyen stop motion! Taps taps! Micsoda gyöngyszem!
6:12 :DDD "Ő egy virág. Egy pillangó. EGY MÁLNA." :DDD #sirok
Nemazért, de iszonyat jók a trükkök. Itt még komolyan vették a sztopmósönt.
Az biztos nem mósün? :D
What a wonderful world feldolgozást ki adja elő?
Köszönöm Kenny,hogy láthattam,hogy harcol egy robotszivacsszörny egy elefánt ellen Rómában ahol az olaszok egymás hátán esnek el.Ezért érdemes volt ma is felkelni. #RetroSock
R.I.P. Angie :l
ÚJ kedvencem van keny ez ez ez iszonyatjó istenem soha nem láátam még ilyen jó videótartamlat... soha :3 Ha hetente csinálnád világsztár lennél ezzel :D
Robotszivacs... XD
R.I.P Málna :(
Üdv, újra itt, köztünk! :D
RIP Engie
Megvan dvd-n (sajnos csk ff-ben), de régen láttam, úgyhogy csak most vettem észre, mennyire hasonlít ez a film a King Kongra. Ugyanúgy társadalomkritika, mint az óriásmajom tragédiája.
RIP Kong, RIP Angie, a Málna.
A Fekete lagúna szörnyének van folytatása. A címe: A Szörny Bosszúja (Revenge of the Creature (1985))
az utsó részről is van videó: A lény köztünk jár
@@Hanna-qr6mn az a komment 4 éves
Imádom :D
Legalább a báránnyal tudott beszélni *lö robot hang:Ne zavard az ufot ha ként eszik.Ne zavard az ufot ha ként eszik.Ne zavard az ufot ha ként eszik.
R.I.P. Angie :(
Angie RIP
4:23 ....... ezt kérem csengőhangnak !!!!! :DDDDDD
Angie:c R.I.P.♥
Wahah zseniális :)
megtaláltam :D XVII - What a wonderful world (Louis Armstrong cover) ha mást is érdekelne
Király az új Intro! :D
Mommeg' hová dugtad el... a kakajós tekercset! ^^
Ha a bútor mellett nézted már, akkor keresd tovább :(
R.i.p málna...
A névadó után végig azt vártam hol bukkan fel az Angie:)
Huhhh, ezt most fel kell dolgozni, mint hentes a disznajt :D
Ez valami űberbrutál :D De amúgy jó ezeket a régi cuccokat végiglesni, legalább látja az ember, hogy a mostani nagy kasszasikerek gyakorlatilag semmi újat sem mutatnak, mert ezekben a régi filmekebeben már minden fura jelenet lejátszódott egyszer. :) Ez a kritika nagyot ütött :D
Az elefántnál a fél keserűből kiöntöttem egy egészen picit de mégis jelentős mennyiség, mert nem én belém került... De most már mindig lesz nálam bármilyen kalap, hátha valakinek meg van egy élijen és így mindenki jól jár.
nekem ez a film tokre bejon...igazi retros mozi...😀
Szia! Most találtam meg a csatornádat! 11 perc önfeledt nevetést okoztál, köszönöm! :) +1feliratkozó
Szia! Örülök neki, van ott még pár órányi anyag :D
Köszönöm Keny az újabb videót. Ez volt az első olyan videód, ahol a szörnyet sajnáltam meg. Szegény kis lény KÉNytelen volt megvédeni önmagát. Az elefántos résznél, kicsit néztem, sose gondoltam volna hogy az életem során, egy ilyen epikus fight-ot fogok látni. Mikor a vége jött és a szörnyeteget lelőtték, még jobban sajnáltam. Mondhatni érzelmeket váltott ki ez a film.(Persze minimálisat) Nem tudom elégszer megköszönni, hogy elénk tárod ezeket a közelmúltban készült filmeket, és nagyon elmés szókincseddel prezentálod nekünk. :) Már alig várom a következő részt :DD
Zontárt akarunk! Nem menekülhetsz, Keny!
R.I.P. Enji.... My dear robosponge. We'll miss you Berrybae.
Rest In Peace Angie...
Rákerestem Dont Ask-tól a Some other stuffs-ra, de nem adta ki azt a zenét, amit kéne. Tudja valaki mi lehet a probléma?
R.I.P. robotszivacs málna
1:49 Budapest :)
RetroShock ! Valaki meg tudná mondani a What a Wonderful World cover az pontosan kitol is van? nagyon szeretném meghallgatni. Köszönöm előre is a válaszokat.
R.I.P málna
Szerintem Engie nagyon aranyos volt. Nagyon utálom, mikor egy ártatlan lényt próbálnak meggyűlöltetni a tisztelt nagyérdeművel :(
JimmyTheOne LOOOL! dat name
Névrokonság 4 ever
Ajánlom figyelmedbe az "In the year 2889" című filmet! :D
tudom ajánlani a következő filmnek A sötétség seregét :D
láttam már, de az is eleve paródia (horror comedy)
Kenny megint alkottál!
Imádtam az Antiface-es munkáitokat mert egy kíméletlen társadalomkritika van mögöttük, imádom a retroshockot mert eredeti ötlet volt, és szeretem a stílusodat. És mindezt sikerült azzal tetézned, hogy rendes zenék vannak a videók alatt! Azt hiszem ezért vagyok a leghálásabb! Végre nem dubstep meg rap meg a tőbbi hülyeség. Keep it on bro!
Sziasztok! (több, mint 4 év után...).Leszögezném, a filmet nem láttam, de az összeállítás alapján egyedül a fényelés volt az, ami kizökkenthetett volna a jelenetek láttán. A stop-motion akkor hiteles, ha nem ezer szögből érkeznek a reflektorok, mindig az aktuális szereplőre főreflektálva.
Mi a szám címe Angie halálánál?
Tetszik ez az új intro zene
Fogadt öszinte tiszteletemet. Ritka az olyan videós aki az idő multával fejlődik és nem "elcelebesedik".
Annyira még nem sajnáltam filmes karaktert mint a kis málnát
Majdnem sírtam mikor megölték... :(
szegény engi vagy hogy kelle irni a nevét :(
:D
Angie :)
oké ö akor :D
Málna :(
RIP Angie
9:16-tól a végéig milyen drámai már ezzel a zenével a kis godzilla halála ...(kár hogy ő nem tud atomot okádni)
mi volt az a torreádorzene a videó elején? :D
Fú de jó a stop motion ebben a filmben. A társadalomkritikus mondanivaló is átjön, még ha nem is túl eredeti és csak az 1933-as King Kong aktualizált változatáról is van szó.
Rip endzsi
Hogy egy ilyen jó pofa jószágot megöltek :(
06:04 nél valaki megtudná mondani a zene címét?
Engie-nek hivják a mi kutyánkat Angie emlékére
Retroschock! Kennytheone! Kérlek segíts.... Több covert nem tudok meghallgatni... Melyik verzió ez a "Wonderfull world cover" ből. Ezerszer meg tudom nézni ezt a videót.. de még mindig bosszant, hogy mennyire kell a zene.
Én sírtam
A végén a Scorpions szám :DD
Jaja, főleg a Rolling Stones :DD
Tehát angie Spongyabob?
R.I.P. endzsi 2014.06.5-2014.06.6
Rip Angie.
Zöld szivacs robot. :D RIP.
Szegény robotszivacs málna nyugodj békében! ="(
Már majdnem elhittem, hogy az egész videó alatt nem csendül fel az Angie.
valaki tudja a pontos címét a wonderful world covernek köszönöm :D egyszerűen nem találom :(
Hát rendesen megsajnáltam Angie-t. Ez nekem olyan akkori társadalom kritikának tűnik. Kicsit hasonló, mint pl. a nemrégiben elkészült Monsters részek.
Hogy van energiád részről részre új introt csinálni?
hogy van ezeketett a szenyeket megnézni utána még megvágni a filmet 1 órárol 10 percre zenéket bele rakni és ugy legyen vicces ,hogy család barát és még isten tudja mit csinálni te egy hös vagy Keny
8:26 I got the power!
bameg, kajak megszántam Endzsit...
Szegény nyugodjon békében
Hát, végül is egy agresszív tette sem volt a "szörny"nek. De hát az ember már csak ilyen, megöli azt, amit nem ismer.
Angie szeretetcsomag a RetroShock Shopban?
Angie nyugodjèk békében
3:12 - nél ki az előadó ?
Szegény Málna 😭