Góbé - Kodályos - 2015.12.28. - Fonó Budai Zeneház
Вставка
- Опубліковано 15 вер 2024
- Góbé - A zenekar tagjai az erdélyi zenei tradíciót, a vajdasági hagyományokat, a komolyzenei hatásokat, illetve a jazz és a rock inspirációit tették a közösbe.
Zenéjük a Kárpát-medencei népzenei hagyományból indul és ezt szabadon variálják, lazán kapcsolják a jazz, a blues, a country és a klasszikus zene elemeivel. Dalaik arányérzékről, iróniáról tanúskodnak, jól kihasználva a különböző műfajokban rejlő energiákat, hangulatokat. Céljuk, hogy divatba hozzák a népzenét, új és mindenki számára élvezhető formában.
Az "alter-folk fazonok", ahogy a közönségük nevezi őket, egyaránt otthonosan mozognak a belvárosi klubokban, táncházakban és immár a legjobb nyári fesztiválokon is. Koncertjeiken olyan ismert hazai zenészekkel muzsikáltak már együtt, mint Porteleki László, Csík János vagy Ferenczi György.
Produkciójuk népzenének nem elég autentikus, könnyűzenének túl folkos, s a komolyzenei hatások miatt pedig végképp besorolhatatlan.
Második, "Ez van!" című lemezük 2015 márciusában jelent meg.
"Legszívesebben ilyen zenét hallgattunk volna. Mivel nem találtunk ilyet, ezért megcsináltuk mi." - Kiss B. Ádám
Napok óta nagy gyönyörűséggel hallgatom a Góbé dalokat. Ilyen egy városi népdal, mint ez is, a régi szíve-lelke újraérezve, újraformálva. Nekünk ma, itt.
Koszonom, gyerekek. Kodalynak abszolut igaza volt - az Isten aldja ot, de tieket is, hogy eletben tartjatok az uzenetet, a szellemet.
Dr. Kiss Akos Johannesburg