GESZTI+ 6. epizód: FORMÁLHATJUK-E A SZEMÉLYISÉGÜNKET? vendégek: Sterczer Hilda, Buda László

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 1 бер 2023
  • A Geszti+ hatodik adásában a fő kérdés így hangzik: formálhatjuk-e személyiségünket vagy ezt leginkább életünk nagy krízisei és traumái teszik meg helyettünk? A mostani adás első részében Friderikusz és Geszti maguk is számba veszik, hányszor változott meg személyiségük eddigi életük során.
    A podcast első vendége Sterczer Hilda, hegymászó arról beszél, hogy miért a veszélyes hegymászás lett az ő komfortzónája és miként ment szembe akár az orvosok
    jövendöléseivel is, hogy megtalálja önbecsülésének terepét. De további kérdések is felmerülnek a beszélgetésben, például az, hogyan dolgozta fel saját személyes ambícióinak és az anyai szerepnek a konfliktusát, mennyire alakította át személyiségét Erőss Zsolttal közös élete, majd első férje tragikus halála, és hogyan kerülte el, hogy a gyász váljon identitásává.
    A podcast második részében Buda László, pszichiáter társaságában evezünk ismeretlen vizekre. A pszichoterapeuta szerint az, aki magabiztosan állítja, hogy tudja, ő kicsoda, gyanús. De vajon miért? Mi az két fázis, amelyben személyiségünk felépül, hogy aztán lebonthassuk és igazán megérthessük saját karakterünket? Miért érdemes időt adni magunknak, hogy beszélgessünk a testünkkel, illetve jelenbeli és időskori önmagunkkal? Miféle bölcsesség vezethet a természetes önszeretethez?
    #aszabadsagbennunklakik #gesztipeter #pozitivitas #Friderikusz Podcast #grundproductions
    Geszti Péter inspirációs előadásaival kapcsolatos érdeklődés, booking:
    hello@mivagyunkagrund.hu
    Facebook: / gesztipeter
    Instagram: / geszti.official
    Hogyan támogathatja a munkánkat?
    Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
    / friderikuszpodcast
    Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
    Név: TV Pictures
    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
    Közlemény: Podcast-támogatás
    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
    Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
    Kövessenek, kövessetek itt is:
    UA-cam: / friderikuszpodcast
    Facebook: / friderikuszpodcast
    Instagram: / friderikuszpodcast
    Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
    Spotify: spoti.fi/3blRo2g
    Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
    Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi

КОМЕНТАРІ • 211

  • @ildikojocsak1333
    @ildikojocsak1333 Рік тому +199

    Uraim! Önök többet tesznek az emberek lelki egészségéért, mint az egész orvostársadalom és WHO együttvéve! Jobbà teszik a világot azáltal, hogy segítenek az embereknek önmaguk megértésèben. Köszönjük!

  • @magyarzsofia767
    @magyarzsofia767 Рік тому +245

    A beszélgetést hallgatva eszembe jutott Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség című versének utolsó bekezdése.
    Gyönyörű az egész mű, de a vége különösen megindító:
    "... Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
    s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
    de pattanó szivem feszitve húrnak,
    dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
    annak, kiről nem tudja senki, hol van,
    annak, kit nem lelek se most, se holtan.
    Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
    úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
    hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
    mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
    vendége voltam."
    Köszönet az értékes műsorért!

    • @patakyeva
      @patakyeva Рік тому +14

      Milyen igazad van, és nagyon örülök, hogy feltetted ide ezt a részletet! Amúgy ezek a beszélgetések - hasonlóan a Fridi podcastokhoz - rengeteget adnak a nézőknek. Mindig is nagyon kedveltem Geszti Pétert, de mostanában látom, hogy mennyire jól látja a világot, de legfőképpen milyen jól kezeli a különböző élethelyzeteket, és bevállalja azt is, hogy amin nem tud változtatni, azt elengedi és más megoldást keres. Hiába, a kreativitása mindig is lenyűgözött!!

    • @Jalraxe
      @Jalraxe 3 місяці тому +1

      De jól esett ezt az idézetet ismét olvasni!

  • @weinergy
    @weinergy Рік тому +50

    Friderikusz nagyvonalúsága,hogy teret enged Gesztinek, Geszti zsenialitása mindenben,amihez nyúl egészen elragadó! Csodálatos vendégek, szuper szakértők! Ebben a TV-t nézhetetlen világban csoda és fény a sötét alagútban. Köszönet a sorozatért! Ha Salamon király gyűrűjének története belénk vésődik könnyebb a túlélés! Csak hát várni kell........

  • @agnesszokocs6682
    @agnesszokocs6682 Рік тому +228

    Nemcsak a meghívott vendégek, de Geszti Péter is szuper jó volt! Annyira intelligensen irányítja a beszélgetést! Nagyon élvezetes volt ez az adás is!

    • @mosolygok
      @mosolygok Рік тому +8

      Mint mindig!

    • @pinmiklos
      @pinmiklos Рік тому +9

      Lubickol.
      Amikor egy tehetseges embernek megadatik hogy azt csinalhassa amit szeret. Elmeny.

  • @qwentyfly
    @qwentyfly Рік тому +158

    Buda Lászlót hallgatni, felér egy relaxációval.💗

    • @citrozsu
      @citrozsu Рік тому +4

      Az ultrarövid terápiáján magam is átéltem a csodát!!! Végső elkeseredésembe próbáltam ki ezt a módszert...

    • @zsofiarosta5018
      @zsofiarosta5018 Рік тому +1

      A jó személyiség!!

    • @bsa8374
      @bsa8374 Рік тому

      @@citrozsu Egy párszót írna még róla? Miért ezt választotta? Köszönöm ha ír!

  • @mariabencsik9832
    @mariabencsik9832 Рік тому +132

    Wow! De jó, hogy Friderikusz és Geszti közös munkába fogott! 😇 s az eddig meghívott vendégektől is nagyon sok élettapasztalatot kaptunk!

  • @MsMassage79
    @MsMassage79 Рік тому +140

    Kedves Sándor és Péter!
    Hihetetlen, hogy mennyire feltöltőek, inspiratívak ezek a beszélgetések.❤️
    Imádom azt a fajta gondolkodást, hozzáállást, amit a beszélgetésekben a meghívott vendégek és Ti is mutattok ❤️
    És mindemellett az egész tele van lélekkel ❤️
    Ne hagyjátok abba❤️

  • @ildikomariapolcznecsernus3674
    @ildikomariapolcznecsernus3674 Рік тому +11

    Fantasztikus, ahogy Sándor a háttérbe tudott húzódni, S teret engedett Geszti Péternek. Hatalmas tehetség mindkettő, S óriási az összes podcast. Fantasztikus párosítás, fantasztikus vendégek. Sándor nem sokat beszél, de érezni végig a jelenlétét. Mindkettő személyiség most ért abba a fázisba, hogy együtt alkossanak nagyot! Ez egy tv.csatornán talán sohasem valósulhatott volna meg.
    Köszönöm 😊

  • @Tuhamade
    @Tuhamade Рік тому +22

    dr. Buda Lászlóval beszélgetni mindig csoda. Izgalmas volt a kontraszt is a másik két résztvevő kíváncsi, nyitott, gyakorlatias nézőpontja és Buda László szeretetteljes, elfogadó, szívből adni akaró, bölcs nézőpontja között. Nagyon élveztem a beszélgetést, köszönöm minden résztvevőnek. :)

  • @hajnalkarakaczki5104
    @hajnalkarakaczki5104 Рік тому +81

    Buda László micsoda tanítást adott! Sterczer Hilda is nagyon szimpatikus volt.

    • @hannaovari2030
      @hannaovari2030 Рік тому +4

      Köszönöm ezt a beszélgetést is, nagyon mély és tanulságos volt! Örülök, hogy végre nyilvánvalóvá válhat így sokunknak, h az önmagunk megismerése a kulcs a szabadságunkhoz, amiben másoknak is utat lehet nyitni. A Bibliában Isten Igéje ezért dolgozik, h akinek van füle a hallásra, az hallja meg! Hiszen kéznél lennénk, csak eltávolodva legtöbbször nem értjük az egészet. Meg kell állni, várni, aztán vissza kell fordulni ahhoz, aki a legnagyobb szakértője az embernek, aki megalkotott! Salamon is Tőle kért a kormányzáshoz bölcsességet, és minden leírt Ige a Bibliában Ő rá mutat, Őt ajánlja nekünk, az Alkotónkat! Az elköltözéshez mindannyiunknak kikerülhetetlen a születés is, a közte lévő időt viszont mi töltjük fel, de az elkövetkezendő idő szempontjából nem mindegy, hogy mivel. A
      készülés milyensége teszi teljessé, lazán kiegyensúlyozottá a jelent. Érdemes ezt megfontolni. Az idő itt fogy, ott viszont idő már nem lesz. Örökkévalóság jön, de nem mindegy, hogy hol. A jelen attól lesz igazán tartalmas, értelmes és jó, ahogy megértem, hogy Ki alkotott, Ő mi szerint rakott össze, hogyan kell azzal élnem, mit teszek hozzá, vagy az ellen erőnek engedve működöm! Ott, az ágyon majd, ne kelljen sajnálni, hogy valóban, éltem ugyan, de nem értek belőle semmit. Kérjük Őt, és megmutat mindent nemes egyszerüséggel, ahogy Jézusban láthatóvá lett. Kérjük Őt, segítsen! Ezért köszönöm az beszélgetést Buda Lászlóval! További sikereket kívánok mindannyiunk hasznára!

    • @hannaovari2030
      @hannaovari2030 Рік тому +2

      Ui. Buda László nagyon, nagyon értelmes egyszerüséggel beszél mindezekről, odaszántan segíti a pácienseit és köszönöm, hogy hallhattam. Hogy magára engedi a problémákat, hogy átéli... Örülök, hogy eddig ki tudott jönni belőlük, de ezt nem ajánlanám továbbra is. Benne lehet rekedni, hiszen olyan erők ezek, amik fogságba visznek. Beteggé lehet lenni. Jézus harcolt ezek az erők ellen, le győzte és az Ő győzelmébe vetett hit által élhetünk az erejével. Ez valóság. Nekünk már nem szükséges senki terhét átélni. Sőt a magunkét sem kell cipelni, hiszen ezért jött el a szabadító, Jézus. Ő odaszegezte a keresztfára mindannyiunk bűnét terhét, elvetettséget, fájdalmakat betegségeket (a rákot is), Őt, ha Urunknak, Istenünk nyilvánítjuk (az örökkévalóságra készülés), akkor Ő neki kell átadni mindezeket egy egész életen át, hogy kicserélje jóra és én azt vegyem is át. Veszélyes beleállni más bajába, hiszen nem vagyunk Isten! Emberek lehetünk "csak", mint amilyen a segítségre szorult. Ez alól a kategória alól nincs hová állni, ha pedig mégis, az bizony veszélyes. Hiszen még magunkat is tanulnunk kell, ehhez képest mik ezek az erők (Isten beszél a Bibliában nekünk róluk)!? A kapott bölcsességgel mindannyiunknak segített még így is, videón keresztül. Remélhetem, hogy jószándékomat szívesen veszi mindenki. Nagyon hálásan köszönöm mégegyszer a videón elhangzottakat! Várom a továbbiakat is! Sok sikert!

    • @sandorszarka5605
      @sandorszarka5605 Рік тому +1

      Igen erre van szüksége a Magyar tàrsadalomra beszélgetni, beszéltetni, gondolatokat megosztani mert nagyon építő jelleggel bírnak.

    • @attilamereg
      @attilamereg Рік тому

      Másik Podcast Sterczer Hildával ua-cam.com/users/live0Dp-2Z3-Mcg

  • @andreadimak337
    @andreadimak337 Рік тому +16

    "Nem a haláltól félek, hanem a méltatlan időskortól" - elég sok mindent summáz ez az egy gondolat. Remek interjú volt, gratulálok hozzá!

  • @tornyizsuzsi
    @tornyizsuzsi Рік тому +43

    Remélem nem ér veget 10 rész után ez a sorozat, és bízom benne, hogy Buda Doktort (is) újra meghivják!

  • @petruska-vasvaryklaudia4508
    @petruska-vasvaryklaudia4508 Рік тому +25

    Ez egy csúcspontja ennek a műsornak. Külön köszönet érte Buda Lászlónak.

  • @kriszzinaszucs4978
    @kriszzinaszucs4978 Рік тому +16

    Egy mély beszèlgetés. Olyan emberi! Nagyon jók vagytok Friderikusz ès Geszti. Ez az igazi. Köszönöm, hogy vagytok és mertek emberek lenni.

  • @juditjamnik7373
    @juditjamnik7373 Рік тому +17

    Buda László! Köszönöm 🙏

  • @mariaboros4261
    @mariaboros4261 Рік тому +53

    Fantasztikus tanítások az életről! Köszönet a beszélgetőtársaknak. Annyi gondolat kavarog a fejemben, ami feldolgozásra vár...most, így 60-70 között...mit tudhat az ember még beépíteni, miben tud még fejlődni? Csodás este volt.

  • @monikahajnal4867
    @monikahajnal4867 Рік тому +38

    Aztakutyafülemindenit! Mint a szivacs úgy szívtam magamba a tudást! Hihetetlen! Azzal hogy hagyom a sorsom alakulását és figyelek, ilyen és hasonló beszélgetések szinte elém rakja a sors. Nagyon hálás vagyok, köszönöm! Gratulálok a résztvevőknek🥰

  • @katibajak5502
    @katibajak5502 Рік тому +18

    A legjobb műsor, amit az utóbbi időben hallottam! Gratulálok és köszönöm az élményt.

  •  Рік тому +4

    Dr. Buda Lászlót hallgatni elképesztően felemelő a tudatos, és a tudatos gondolkodásra törekvőknek! éhezőknek..🙏😇😊

  • @katalineisenberg
    @katalineisenberg Рік тому +10

    Férjemmel kint voltunk a kutyával gyalogolni, elmentünk egy szép ház előtt és épp kint volt egy fiatal pár a kisbabával fényképeket készítettek, és megrázó euréka pillanat volt, hogy hirtelen átfutott az agyamon hogy most hozták haza az újszülött babát és én magam már átmentem minden eseményen amit az élet felkínálhat (nagymamaságot is beleértve) … a halál a következő esemény. Keleti Éva is átélt hasonlót itt láttam youtube-n, hogy a körúton a villamosokról futott át rajta hasonló gondolat. Tényleg a születés és a halál … nagyon jó beszélgetés volt.

  • @Boxi8201
    @Boxi8201 Рік тому +11

    A műsorokat hallgatva úgymond versélménye lesz az embernek. Bennem is bennem vannak hasonló érzések, de megfogalmazni, ráébredni és azt a homályos tükröt újra letisztítani ez a nagyszerű műsorsorozat nagyban segíti. Köszönöm!

  • @viragzita
    @viragzita Рік тому +12

    A kedvenc musorom lett ez a sorozat. Halasan koszonom ezeket a beszelgeteseket. 🙏☀️

  • @klarakulcsar7666
    @klarakulcsar7666 Рік тому +4

    Remek a Geszti féle beszélgető
    műsor Buda László fantasztikus volt. Fehérváron is műsora. Akkor kezeltek a rákot. Tőle hallottam “beszélgessen önmagammal. Helyezzem kívülre a beteg szervet. Igaza volt. Ennek már 11 éve. Köszönöm!

  • @andreapeter5967
    @andreapeter5967 Рік тому +2

    Isteni volt! Különösen a Buda úr!

  • @koronicsmargit9610
    @koronicsmargit9610 Рік тому +7

    Nagyon tetszett ez az adás is, mindkét beszélgetés nagyon tanulságos volt, tele életbölcsességekkel, megoldóképletekkel, nyitogatásokkal, életvezetési tanácsokkal. Buda László megnyilvánulásait egyébként is nagyon szeretem. Tudtam miről beszél, mikor azt firtatta, hogy kik is vagyunk valójában.
    Egy példa. Kisebbik fiam anno 8-9 évesen (még élénken látta a másik síkot), mikor a vidámparkban felültünk egy rakétára, ami az Univerzumba kalauzolt el. Élethű volt ahogy a galaxisba vitt a szimuláció. Mikor leszálltunk, gyermekem könnyezett, s látható volt, hogy érzelmileg nagyon megérintette az élmény. Rákérdeztem, hogy mi zajlik benne...?! Nem tudott megszólalni, ezért próbáltam én. HONVÁGYAD VOLT? Nagy bólintás volt a válasz és jobban potyogtak a könnyei. Megöleltem, s megkönnyeztem, mert felsejlett bennem, hogy a VALÓDI OTTHONOM UTÁN én is nagyon vágyódom. De ki vágyódott bennünk erre?
    Olyan jó, hogy a feledés fátyla alá a gyerekek által beszüremlenek ilyen emlékeztetők, s pont arra világítanak rá, hogy kik is vagyunk valójában.
    Köszönöm szépen ezt az emlékeztetőt is!!!

  • @szilviahideg6953
    @szilviahideg6953 Рік тому +23

    Ismét egy nagyon értékes beszélgetés volt! Sokat elviszek magammal! Nagyon köszönöm!

  • @tamasbaranyi4869
    @tamasbaranyi4869 Рік тому +9

    Ebben az adásban, igazán elgondolkodtató és nagyon szerethető volt mind a 4 résztvevő. Geszti Péter, számomra ebben a részben volt a legprofibb (leginkább legény a gáton), mind a Műsorvezetés, mind az Emberség tekintetében.
    Az adás második felében finoman érzékelhető feszültség, nagyon jót tett a beszélgetésnek.
    Köszönöm!

  • @23Kacci
    @23Kacci Рік тому +4

    Buda László nekem megmentette a lelkemet. 3* voltam nála különböző években, más -más problémával. Fantasztikus szakember,ember🙏

  • @pusztaikriszti
    @pusztaikriszti Рік тому +5

    Köszönöm szépen. Érdemes újra visszanézni, hogy leülepedjenek a hallottak.

  • @veronikamezes665
    @veronikamezes665 Рік тому +14

    A kérdéshez: kik vagyunk? egy megjegyzés: az énképünk( személyiségünk) és az önvalónk ( ÖnMAGunk) nem ugyanaz. A kettő közötti távolság: szenvedésünk mértéke. Köszönöm a beszélgetéseket.

  • @martamatyovszky6675
    @martamatyovszky6675 Рік тому +6

    A meghívottak műveltek, elevenek, spéci élettapasztalattal, a műsorgazdák rezonábilisak, személyesek, de nem tengenek túl, igyekszenek megérteni amit a meghívottak közvetítenek- hát, "csak" ennyi kell ahhoz, hogy a hallgató is élettelivé válva hallgathassa őket! Gratulálok! (Nem találom az adakozás módját.) (Megoldottam.)

  • @krisztinakaraszi-ms6wi
    @krisztinakaraszi-ms6wi Рік тому +15

    Mindkét meghívott vendég sok-sok támpontot ,segítséget adott a hétköznapok megoldandó feladataira.Buda Lászlóval eddig a könyvein keresztül találkoztam.Öröm volt élőben is hallgatni.Sokat kaptam ma is.Köszönöm .🙂

  • @BlackSwan661
    @BlackSwan661 Рік тому +9

    Könnyek ès mosoly - váltottàk egymàst a beszèlgetèsek alatt. Köszönöm, nagyon hasznos volt, újra meg fogom hallgatni. 🙂

  • @enikofritz8347
    @enikofritz8347 Рік тому +22

    Értékes gondolatok, szereplők 🙂👏!
    Egyediek és megismételhetetlenek vagyunk mind itt e földi létben...
    Vajon hogyan tudjuk ez egészségesen kialakítani, megélni, s működtetni életünkben?! Ehhez adott támpontokat a mai adás...
    Fontos ehhez a hit, az önbecsülés, az önszeretet, az önelfogadás!

  • @evavargova9116
    @evavargova9116 Рік тому +5

    Nagyon jó a műsor, gratulálok Friderikusz Sándornak és Geszti Pèternek !

  • @martinaplo
    @martinaplo Рік тому +12

    Elképesztően jó volt ez a beszélgetés, csak gratulálni tudok minden résztvevőnek! Legyen még sok hasonló ❤

  • @Gajdacsi61
    @Gajdacsi61 Рік тому +20

    Különösen élveztem az irodalmi idézeteket: Kosztolányi, Salamon, vagy a Teljesség felé-ből. Popper Péter előadásait is az idézetek tették különösen élvezetessé. Hiánycikk manapság!

  •  Рік тому +3

    Üdv! A bevonzásról azt gondolom, és hiszem, hogy csak azt tudjuk bevonzani, ami egyébként is benne van a sorsunkban. Ami még van írva a jövőnkben! Ezen kívül az történhet még, hogy valaki ,,belelát" a jövőbe, és azért beszél róla, azért gondol rá, mert látta már. Tehát nem bevonzza, hanem megtörténik amit látott-érzett előre!
    Nagyon lélekemelők😇 ezek a beszélgetések, köszönöm 🙏😊

  • @kataperje3102
    @kataperje3102 Рік тому +8

    Nagyszeru musor...mint mindig.Kedves Hilda:nekem is babakocsi volt a jelem az oviban😀 Sose lattam azota sehol senkinel.Üdv Kata Debrecenbol

  • @mizsu77
    @mizsu77 4 місяці тому

    Kétszer hallgattam végig dr. Buda László gondolatait, annyira mélyen megérintett!😊 ez volt az eddigi műsorok közül a legmeghatározóbb számomra!

  • @krisztinaruborics6377
    @krisztinaruborics6377 Рік тому +4

    lezuhantam ...aztán felemelkedtem!köszönöm!

  • @dpancsi
    @dpancsi Рік тому +15

    Nagyon cuki csaj a Hilda 😊 ritka őszinte 🙏🏻 és László is szenzációs volt 👏🏻

  • @erikakov58
    @erikakov58 Рік тому +2

    Nagyon egyetértek a Hildával, nagyon izgultam érte a Zsolt halála után. A film már bizonyságot adott, hogy jó úton jár, de igazán most nyugodtam meg. Tisztelem Őt az "erőssége" miatt. Sikeres életet kívánok Neki és családjának. Köszönet Buda Lászlónak a higgadt, rendkívül intelligens probléma megoldási javaslataiért. Geszti Pétert a végén még megkedvelem. Padig nem volt ez mindig így a sokszor hadaró, kifejthetetlen beszéd stílusa miatt. Bravó Geszti Péter @ Friderikusz Sándor

  • @heddakonyary7633
    @heddakonyary7633 Рік тому +2

    Sterczer Hilda és Buda László is esszenciális tudást adnak át! Egy újabb fantasztikus adás! Kedves Sándor és Péter, köszönjük, és ne hagyják abba! 🙏🏼👍🏼💯 Elgondolkodtatóak, építőek, élvezetesek és lendületesek ezek az adások! Korszakos mindegyik! Nagy szükség van rájuk! Minél nagyobb körben teríteni kell őket! … Én ezúttal is megtettem a saját kis platformomon! 👍🏼

  • @katalindeaknemeszaros3656
    @katalindeaknemeszaros3656 Рік тому +15

    Elgondolkodtató, szuper beszélgetés volt, köszönöm ezt az estét.

  • @awake964
    @awake964 Рік тому +3

    Ilyenkor vagyok igazán hálás az internetért. Bár kb 15 éve nem nézek tv-t, de gondolom ma sem lenne helye ilyen tartalmas, lélekemelő, tanulságos műsoroknak. Fridi és Geszti Peti beszélgetései sokat adnak a nézőknek (hallgatóknak). Jó lenne, ha egyre több embernek lenne füle, hogy hallja, szeme, hogy lássa...Kívánom, hogy sok sok ilyet kapjunk még. Köszönet érte!

  • @jutkamraz8864
    @jutkamraz8864 Рік тому +8

    Nagyon jó és tanulságos adás volt Hildát kimondottan szeretem. Sok ilyen adás kell. Köszönöm szépen! További sok sikert kívánok!

  • @andretschi158
    @andretschi158 Рік тому +18

    Fantasztikus gondolatok. Kötelező olvasmány jellegű téma. 🙂

  • @hajnalkakarolyi6261
    @hajnalkakarolyi6261 Рік тому +1

    De jó Buda Lászlót hallgatni. Azt hiszem, hogy mégegyszer meghallgatom ezt a műsort.

  • @editvajda9329
    @editvajda9329 Рік тому +7

    Zseniális volt!!! Mindkét vendég sokat adott. Köszönöm.

  • @evadr.szekely3019
    @evadr.szekely3019 Рік тому +12

    A halálunk előtti idő azt mutatja meg kristálytisztán,hogy mit tettünk jól és mit mulasztottunk el- helyrehozhatatlanul.
    Előtte hiába gondolkodunk raja.Ezért van az,hogy valami nagy életveszélyből megmenekülés után ,rögtön tisztábban látja az embet az életét és nem csak tükör által,homályosan.

  • @IvadyLevente
    @IvadyLevente Рік тому +2

    Ez volt eddig a Geszti + indulása óta a legmélyebb műsor!!!❤ Buda László-rajongó lettem. És annyira jó, hogy két ilyen tapasztalt és profi médiás nagyöreg kérdez és sztorizik!!! Zseniális, köszöntem!!!

    • @FriderikuszPodcast
      @FriderikuszPodcast  Рік тому +2

      Köszönjük munkavégzésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast és a Geszti+ stábja

  • @ezsebetszafian
    @ezsebetszafian Рік тому +11

    Ismét egy remek beszélgetés. Minden percét élvezettel hallgattam.

  • @andreapap561
    @andreapap561 Місяць тому

    Fantasztikus beszélgetések!🙂 Ez most kimondottan nehezebb témakört ölelt át Buda László válaszait illetően. Nagyon érdekes, átgondolandó és mindenképp fejlesztő. Köszönet érte és a többi potcast-ért, mind remek. Gratulálok! 👌👏

  • @mariannabenedek
    @mariannabenedek Рік тому +7

    Fantasztikusan jó műsort kaptam ismét!! Hálás köszönet érte!

  • @timeamuszta1830
    @timeamuszta1830 Рік тому +2

    Nagyon szeretem Pétert illetve Sándort több ilyen ember kellene Magyarországon. Intelligens - okos emberek!

  • @zsuzsannatoth1327
    @zsuzsannatoth1327 Рік тому +4

    Koszonom szepen! Nagyon halas vagyok Nektek (a video szereploinek!) ..es magamnak, hogy eber voltam arra,hogy ezt a videot megnezzem!!!! Köszönöm, Köszönöm..😊

  • @martagaraczi2803
    @martagaraczi2803 Рік тому +1

    Nagyon , nagy tisztelet Hildának. Igazi példakép. ❤ okos, szép és tele van melegséggel.

  • @mariaboros-ej5zq
    @mariaboros-ej5zq Рік тому +6

    Jó napot kívánok Székelyudvarhelyen hallgattam ezt a fantasztikus előadást gratulálok nagyon tanulságos előadás volt.

  • @bakkkkata
    @bakkkkata Рік тому +2

    Fantasztikus beszélgetés, mély, elgondolkodtató témáról.Most lett vége..de kezdem újra. Remélem sok-sok ilyen beszélgetést hallhatunk még önöktől s vendégeiktől. Hálásan köszönöm!!

  • @kcsillaful
    @kcsillaful Рік тому +4

    Öröm volt végighallgatni a műsort!! Mély és tartalmas, tömör és nagyon hasznos információkkal tele - csak úgy tapadt a fülem a beszélgetésre! Külön köszönet a minőségért és a meghívott vendégekért!
    Mintha egy könyvet foglaltak volna össze két részletben. Vidd magaddal címmel :)
    Hálás köszönet 😊

  • @hummingbirdcage5098
    @hummingbirdcage5098 Рік тому +1

    Ahogy halad a sorozat, egyre jobbak a műsorok. Élvezetes, tartalmas, elgondolkodtató, minőségi.. Köszönet az alkotóknak!

  • @orscha6126
    @orscha6126 Рік тому

    ez egy annyira jo resz !!! nagyon koszonom. Hilda mondata, hogy akkor oldottad meg a helyzetet jol, ,mentel at a gyaszidoszakon, ha ujra tudsz indulni, ujat teremteni, nem beleragadni, de megis tudva , hogy az is hozzank tartozik.

  • @annamariabalogh4103
    @annamariabalogh4103 3 місяці тому

    Annyira tetszik és teljesen megható és elfogadom ahogyan László beszél, kifejezi ezeket az érzéseket, stb, ahogyan vezeti le,fontosak.amikor először néztem a tükörbe, a szemembe néztem és azt mondtam szeretlek téged..., akkor elsírtam magam.

  • @danielbiro9747
    @danielbiro9747 Рік тому +1

    Szülővé válás igazán gyorsan és mélyen tudja formálni személyiségünket :)

  • @agatacsehiova4544
    @agatacsehiova4544 10 місяців тому

    Minden egyes részét imadtam ennek a sorozatnak! Mert elgondolkodtató, nevelő, inspiráló, motiváló az élet sok-sok területére! Nagy köszönet minden aktív résztvevőjének! 🙏

  • @tothgabriella1962
    @tothgabriella1962 Рік тому +2

    Lenyűgöző beszélgetés volt, mind a két meghívottal. Nagyszerű élmény volt! 😊

  • @erzsebettukacs7763
    @erzsebettukacs7763 Рік тому +2

    Hálásan köszönöm az élményt! Ez egy fantasztikus, sokat adó beszélgetés volt!

  • @katalinbenyak-cy1ou
    @katalinbenyak-cy1ou Рік тому +2

    Nagyon szeretem a műsort van amikor újra hallgatom mert sokat lehet belőle tanulni de nem csak ebből hanem mindegyik riportból !!❤

  • @csiziandras
    @csiziandras Рік тому +3

    Végre egy normális, emberi szakértő: Buda Lászlót öröm volt hallani.
    És nem csak azért, mert jórészt ugyanúgy beszélt, mint én 😉

  • @bopishu
    @bopishu Рік тому +1

    Azt a mindenit! Erre most szükségem volt. Köszönöm!

  • @katalint.benedek1911
    @katalint.benedek1911 Рік тому +2

    Ismét fantasztikusan jó volt! Nagyon köszönöm mind hármójuknak!

  • @evamefun
    @evamefun Рік тому +6

    Nagyon jo es ertekes gondolatok.Koszonjuk!

  • @csabameszaros996
    @csabameszaros996 Рік тому +1

    nagyszerű volt, Geszti nagyon jól hozza vissza az elöadót a köznek is elfogadható mederbe. Ez már nagypája.

  • @juliafekete3764
    @juliafekete3764 Рік тому +3

    Csodás beszélgetések,kétszer meghalgattam ,jó munkát továbra is.

  • @katalinvago7870
    @katalinvago7870 Рік тому +3

    Köszönöm Dr. Buda László

  •  Рік тому

    Akarom a változást, szándékomban áll változtatni. Teszek néhány dolgot ennek érdekében. Majd engedem, hagyom hogy megtörténjen.

  • @anitalorellamagdu7572
    @anitalorellamagdu7572 Рік тому +2

    Köszönöm az őszinte beszélgetést ! Hildát nagyon jó volt megismerni picit, respect 😍

  • @janosszalai6785
    @janosszalai6785 Рік тому +4

    Nagyon tetszett a műsor! Gratulálok!👍

  • @zoltandeli2894
    @zoltandeli2894 Рік тому +3

    Köszönöm szépen!

  • @erzsebetandras3835
    @erzsebetandras3835 Рік тому +3

    Köszönöm! Szuper!

  • @henton7982
    @henton7982 Рік тому +1

    Ez ismét nagyon jó volt! Köszönöm!

  • @evaguba4571
    @evaguba4571 Рік тому

    Szívből köszönöm!

  • @mariannangyal6794
    @mariannangyal6794 Рік тому +4

    Nagyon érdekes, elgondolkodtató beszélgetések. Vajon miért akar valaki fiú lenni, miért nem érzi jól magát a bőrében. Érdekes lehet a háttere egy ilyen dolognak. Transzgenerációs trauma esetleg?

  • @danielbiro9747
    @danielbiro9747 Рік тому +1

    Ez is üdítő volt. Köszönöm!

  • @irenkissnekarnik2688
    @irenkissnekarnik2688 Рік тому

    Már harmadszorra hallgatom, és megunhatatlan. Köszönöm a kérdezőnek, illetve a vendègeknek.

  • @gaborpasztor7540
    @gaborpasztor7540 Рік тому +1

    Ismét tanultam valamit! Csodás! ☺️ köszönöm!

  • @bereczkihilda
    @bereczkihilda Рік тому

    Minden tiszteletem Hilda asszonynak! Csodálatra méltó személyiség, példamutató életútja van, bár néhol kemény göröngyöket gördít az Élet eléje! Nagyon sok boldogságot, egészséget kívánok Neki 😊
    Nagyon színvonalas műsort készítettek újra és újra kedves Friderikusz és Geszti Úr 😊

  • @mariannkovesdinenemes2143
    @mariannkovesdinenemes2143 Рік тому +1

    Egy élmény volt!Köszönöm! ❤

  • @csadigabi
    @csadigabi Рік тому +1

    Ez valami fantasztikus volt! Igazan nagyon szepen koszonom! ❤️

  • @bubek06
    @bubek06 Рік тому

    Szuper volt, köszönöm!!!

  • @martondr.karika8856
    @martondr.karika8856 Рік тому +3

    Buda László nagyon jó!

  • @andreafarkas6009
    @andreafarkas6009 Рік тому +8

    Remek volt!!Gratulálok!!!🥰🥰

  • @ildikototh-qo5db
    @ildikototh-qo5db Рік тому

    Jó kis program, köszönöm🙏❤️

  • @andreaorban1772
    @andreaorban1772 Рік тому +5

    Szuper volt,gratulálok!

  • @zsuzsamolnar9642
    @zsuzsamolnar9642 Рік тому +7

    Fantasztikus emberek!! Köszönöm!:))))

  • @anikolaperla3611
    @anikolaperla3611 Рік тому +1

    Remek beszélgetés volt, sokat adott nekem köszönöm.

  • @tyepasz
    @tyepasz Рік тому +3

    Ez most nagyon jó volt! 😊

  • @veronikanadasne1910
    @veronikanadasne1910 Рік тому +1

    Nagyon tetszett, sokat adott számomra!Köszönöm!

  • @karakson
    @karakson Рік тому +1

    Köszönjük szépen! Nagyon sokat segít!:D