Korona Páros Kupa

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 11 вер 2024
  • Páros Korona Kupa!
    56 fő, 5 szektorban versenyzett ma a Törökbálinti Horgászparkban, ahol nem egy kiemelkedő fogás is született. Érdekessége a versenynek az volt, hogy az összetett első hely és az összetett harmadik is egy hallal győzött, de ahogy az lenni szokott a győzelmet nem kell magyarázni, hiszen ha nyersz, nyersz, és mindegy hogy egy grammal vagy egy hallal!
    Gyönyörű halakat fogtak a versenyzők és többeknek az egyéni rekordja is megdőlt, aminek szívből örülök, mint ahogy annak is, hogy sok régi ismerős közt, ujjakkal is találkozhattunk, de biztos nem utoljára.
    Tehát az öt szektorban egytől háromig díjaztuk a versenyzőket, vagyis ezen a versenyen 31 serleget tudtam kiosztani, ami mellé támogatói csomagok kerültek a Dovit és horgászbotok a szektor elsőknek az Energofish jóvoltából.
    Összesen ezen a hétvégén 30 (a ket versenyen )horgászbotot adtam át a versenyzőknek.
    Összetett I. Zsótér Péter és Boros Ádám 257595 gramm.
    Összetett II. Kéval Tamás es Nagy Daniel 253380 gramm
    Összetett III. Horváth Kálmán és a murgensz 191665 gramm
    Összetett IV. Finszter Sándor és Kránitz Szabolcs 171125 gramm
    Összetett V. Pothorszky László és Petr Klasek 78470 gramm
    A legnagyobb hal ma 12000 gramm volt és Boros Ádám fogta.
    Gratulálok mindenkinek és köszönöm a részvételt.
    A szombati verseny már egy Nytro versenyládáért megy , és csak csendben jegyzem meg, hogy a nagyok a középdöntőn küzdenek majd egymással!
    Kellemes pihenest mindenkinek és holnap még szabadnap , úgyhogy irány mindenkinek a tűzijáték ! 😃

КОМЕНТАРІ •