Szerintem nem a vállalkozó Pálfi Gáborral van a gond. Neki nyilván van üzleti érzéke, szakmai tudása, ha 30 éven át fent tudott maradni és folyamatosan építeni tudta vállalkozásait. A baj a nulla teljesítményt nyújtó feleségével és a jólétbe született kislányával van. Ők nem ebben a világban élnek, főleg a kislány, aki már nem is annyíira kicsi.
@@bianka94825 Vicces vagy ! Hogy ne lenne ilyen " Nők" -re szükségünk! Akik megkopasztanak hátbaszurnak es még a házimunka is büdös nekik! Tuti ,hogy Te is ilyen vagy! 👌😂😂😂😂
Bocsánat, de ezzel mi a baj? VágyoK valamire, a "minden" pedig "valami"-nek számít. Mindent akaroM, az azt jelentené, mintha lenne egy "minden" nevű tárgy amit akarsz. Viszont "mindent akaroK", így helyes. Mindenem megvan, amire vágyoK. Vágyok valamire, vágyok arra a mindenre, amim megvan. Viszont mindenre vágyom, mintha lenne egy "minden" nevű dolog, amire konkrétan vágyik az illető, és már megvan ez a "minden" nevű tárgya. Amit kérek, azt azonnal megkapoK, itt egyet kell értenem veled, mert az valóban megkapoM lesz. Az elsővel viszont pont semmi baj nincs.
Megláttam belvárosban a plakátot pár hete és egyből az jutott eszembe, hogy Dancsó már dörzsöli is a tenyerét. Nagyon nagy szükség van még 1 ilyen "gecigazdagokvagyunkéseztmutogatjukismiközbenazátlagmagyarmegabékaseggealattvanfizetésügyileg" műsor.
Bárcsak ne láttam volna ezt! 🥹 Mindig elmondom magamba, hogy ennél nincs lejjebb! De sajnos mindig meghazudtoló az élet. 😀 Ott ül apuka, hallgatja a fia remek ötleteit és közben az arcára van írva minden! 😆 De annyira nem gazdag, hogy magán repülőt tudjon megvenni és fenntartani. 😃 25-30 millió dollár, meg éves szinten rengeteg pénz. Magán repülőt Magyarországon legfeljebb a felső. 10 leggazdagabb ember engedhet meg magának. Komolyan hánynom kell! Nem attól hogy hogyan élnek, hanem ettől a hedonista újgazdag, hozzáállástól.
Van egy tippem, hogy a "kanadai" fickó, akinek a feleségén kívül van valami Bianka nevű barátnője, melyik iparágban dolgozik. Gondolom,, kelet-európai alacsonyan képzett lányoknak kínál, könnyű és egyszerű megélhetést, napi betevőt.
házas szingli!? azta nyelvújít mindenit. főleg a luxus menedzsment szak lehet a legjobb a világ. Poénka h. a mutogatott órán v. épp ékszeren rajta a biletta. :)
@@editkiss5127 Megértem, a viselkedésük maga az irigység. Hazugságokkal (igaznak eladott mű előadásokkal, reklámokkal) az emberekbe oltott irigység, a fogyasztói társadalom alapja.
A vakaró szalon melléküzemágaként, meg kellene nyitnia az orrtúró szalont is. Egy magára valamit is adó gazdag ember, már csak nem turkál a saját orrába! Ezzel a két szolgáltatással tuti letarolnák az egész világot!
Nem mondasz hülyeséget. Egy reality-ben a Netflixen láttam, hogy van olyan masszázs amcsiban élő ázsiai gazdagok körében, hogy a szája/pofija (pofája) belsejét maszírozzák műanyag kesztűben. Nincs határa a baromságnak, ha a pénz nem számít. Ott az egyik szereplő apja Ázsiában X db. bevásárló központot birtokol és a szerencsétlen debil gyereke, aki nyílván nemiségében is feltűnő...unalmában a pénz szórás mellett szintén nem tudja mit kezdjen magával. A másik, meg fegyvergyáros poronty, totál alkoholista osztja az észt és szintén kérkedve szórja a pénzt.... A harmadik királynőről kiderül, hogy apa két nővel két családot alapított, a felfedezés nem esik jól. Nyílván. Ráadásul ebben az ázsiai kőrben a szégyen még ma is létező faktor... Mutogatják magukat, azt hiszik menők, közben meg mi mezei átlag röhögünk rajtuk vagy/és szánakozunk. Milyen paradox.
4:50 az állandóan, indokolatlan helyzetekben is fülest viselők = olyan fontos emberek, akiket bármelyik pillanatban hívhatnak. Nem vicc, láttam már, hogy valaki így ebédelt vendésgségben. :D
2:29 "Zsuzsiék házassága nem mindennapi, mert a férjének van egy barátnője is közben." - Nem ezért nem mindennapi, hanem mert a nő tudja és elfogadja. :)
Majdnem magamra borítottam a reggelimet 😂 Amikor megérkezett Isti!! Mi tévő legyek Mi tévő legyek legyek már 😂😂😂😂😂 Én úgy érzem hogy ő a csatorna új kabalafigurája! Imádlak ISTI 😅
Baszki... bár én ilyen elánnal kaphatnám meg az összes könyvet a világon. Mellé az összes minőségi festő és rajzeszközt, amit csak kinézek magamnak. :P Egy jó rajztáblával megspékelve. Még ezeknek együttesen is több értelme van.
6:10 "A hosszú távú célunk az, hogy az egész világot ki szeretnénk belezni" - eskü, ezt hallottam először, tekintve a Freddy Krügert megszégyenítő karmokat.
Czeglédi Laura...mondom valahonnan olyan ismerős nekem aztán rájöttem... Azért a konyhafőnök után egy ilyen "A város királynői" szutyok legalja primitív műsorban lealacsonyodni hatalmas karrier... 👏😂😂
@@jtamas82 Nem is azért írtam hogy eltantoritsalak a véleményedtől. Nézzük úgy, hogy, nekik meg ingyen reklám is mindkettonek menő jól jövedelmező vállalkozása van. Én így látom, nehari.☺️
Hű, itt mindegyik nyanya azt hiszi, hogy üzletasszony, meg, hogy ér valamit. Durva képzavarban élnek. Pedig az igazság, hogy a háttérben egy-egy gazdag férfi van.
Esküszöm ezeket a "realityket"külön neked gyártják! :D :D :D
de ezeket kik gyárcsák, és hol? Még van tévé? Aminek olyan nagy segge van?
Ne nézd meg a csatornámat!
ezen már én is elgondolkodtam... De tuti neki hozza a legnagyobb nézettséget.
És tényleg 😅
Már vártam hogy jöjjön a királynoi videó.🌞🦋
Zsuzsi: "Szeretnék évről évre jobban kinézni"
Narrátor: "De geci ronda lett"
xDDDDD
A legdurvább a botoxkirálynő "arca", hát azzal vallatni lehetne
😀
@@innenafotelbol De ki az az elvakult hülye, aki hozzá jár botoxoltatni?
Az azért teljesítmény mikor 31 évesen kb 47 nek nézel ki úgy hogy elvileg mindig jólétben élt
A plasztika is öregítő tényező. Ironikus, hogy épp fiatalításra használják az emberek.
Pont azért :)
Baszki, minden nap azon stresszelni, mikor lesz hirtelen vége a jólétnek...bárkit felőröl.
A másik meg hogy azért ezeket eszegeti a kóla
Szerintem az igazi teljesítmény az, hogy valaki ezt el is hiszi. Általában 15 évet letagadnak a saját korukból.
@@gaborkiss1425sokaknak nem kell azon stresszelni, mert soha nem éltek úgy🙁
Mezőgazdasági birodalmat épített fel 30 év alatt= rendszerváltáskor megvett pár TSZ-t meg termőföldet pár forintért :)
@cicafalat1 👍 + Kárpótlási jegyeket ...
Szerintem nem a vállalkozó Pálfi Gáborral van a gond. Neki nyilván van üzleti érzéke, szakmai tudása, ha 30 éven át fent tudott maradni és folyamatosan építeni tudta vállalkozásait. A baj a nulla teljesítményt nyújtó feleségével és a jólétbe született kislányával van. Ők nem ebben a világban élnek, főleg a kislány, aki már nem is annyíira kicsi.
És nem a börtönben rohad, hanem ő az új arisztokrata. Eszem f*szom megáll ettől az országtól!
A város szégyenei a királynő nagyon erős kifejezés ők nem így viselkednek😢
Fantasztikus ismeretterjesztő műsorok a fiatal lánykáknak
Inkább "útmutatók" 😷🤮🤮
A mai “ferfinak” erre van igenye🫠
@@bianka94825 Vicces vagy ! Hogy ne lenne ilyen " Nők" -re szükségünk! Akik megkopasztanak hátbaszurnak es még a házimunka is büdös nekik! Tuti ,hogy Te is ilyen vagy! 👌😂😂😂😂
@@nosukaaa7192 hat kepzeld pont nem :) de te egy nogyulolo incel vagy aki egesz nap andrew tatet hallgat. Remelem egyedul doglessz meg😘🤤
"Mindenem megvan, amire csak vágyoK. Amit kérek, azonnal megkapoK." Kár, hogy nyelvtanórára nem vágyott... :D
Megbundázták a magyartanártot, hogy átrugdossák.
Bocsánat, de ezzel mi a baj? VágyoK valamire, a "minden" pedig "valami"-nek számít. Mindent akaroM, az azt jelentené, mintha lenne egy "minden" nevű tárgy amit akarsz. Viszont "mindent akaroK", így helyes. Mindenem megvan, amire vágyoK. Vágyok valamire, vágyok arra a mindenre, amim megvan. Viszont mindenre vágyom, mintha lenne egy "minden" nevű dolog, amire konkrétan vágyik az illető, és már megvan ez a "minden" nevű tárgya. Amit kérek, azt azonnal megkapoK, itt egyet kell értenem veled, mert az valóban megkapoM lesz. Az elsővel viszont pont semmi baj nincs.
@@tillnikolett7549attól még rohadt vicces ennek a nőnek a szájából 😂
@Melinda: LOL
Megláttam belvárosban a plakátot pár hete és egyből az jutott eszembe, hogy Dancsó már dörzsöli is a tenyerét.
Nagyon nagy szükség van még 1 ilyen "gecigazdagokvagyunkéseztmutogatjukismiközbenazátlagmagyarmegabékaseggealattvanfizetésügyileg" műsor.
Milyen jó érzés, hogy fogalmam sem volt 10 perccel ezelőttig, hogy ez a műsor egyáltalán létezik 🤣
😀
Bárcsak ne láttam volna ezt! 🥹 Mindig elmondom magamba, hogy ennél nincs lejjebb! De sajnos mindig meghazudtoló az élet. 😀 Ott ül apuka, hallgatja a fia remek ötleteit és közben az arcára van írva minden! 😆 De annyira nem gazdag, hogy magán repülőt tudjon megvenni és fenntartani. 😃 25-30 millió dollár, meg éves szinten rengeteg pénz. Magán repülőt Magyarországon legfeljebb a felső. 10 leggazdagabb ember engedhet meg magának. Komolyan hánynom kell! Nem attól hogy hogyan élnek, hanem ettől a hedonista újgazdag, hozzáállástól.
Ne nézd meg a csatornámat!
Szerintem az kellemetlenebb, h egyértelmű, hogy az egészet felmondatják a gyerekkel a műsor kedvéért és van, aki benyalja
Ba+, Magyarország leggazdagabb embere is bérbe adja a magángépét, ez csak így éri+
A szürkeállományom egy darabja elhalt az elmúlt percekben. Én a falat vakarom (kaparom) tőlük.
A város kurvái😮 már vártam
😂😂😂😂😂
Már nem csak a városé, hanem az egész országé 😂😂😂😂
Kajálás közben néztem...nagy hiba volt.. Komolyan hányingerem lett ettől a sok feltöltött fejű szutyoktól :D
Nekem is.
Ami a legviccesebb talán, hogy ezek "jó nő"-nek hiszik magukat.
Közben meg csak agyonsminkelt, agyonműtött, festett hajú, lelakott qrvák.
Van egy tippem, hogy a "kanadai" fickó, akinek a feleségén kívül van valami Bianka nevű barátnője, melyik iparágban dolgozik. Gondolom,, kelet-európai alacsonyan képzett lányoknak kínál, könnyű és egyszerű megélhetést, napi betevőt.
“Férj”
Azt hiszem sokan az eredeti műsor rövid nézése után a villamosmegállóban a táblához beszélő utasra változnak át
😂😂😂😂
😂
házas szingli!? azta nyelvújít mindenit. főleg a luxus menedzsment szak lehet a legjobb a világ. Poénka h. a mutogatott órán v. épp ékszeren rajta a biletta. :)
Ne nézd meg a csatornámat!
Mindig szeretem az ilyen videókat, jól le tudod írni milyenek ezek az ócska álmenő emberek..
MIlliárdos vagyok, de nyitok egy szalont, ahol vadidegen embereket kell fogdosnom a körmömmel? Na, ne!
Annál nincs is rosszabb érzés a bőrön, mint amikor műkörmökkel vakargatják. Ezért valaki fizet?
Gusztustalan
"Jó pénzért bármit, ez cégünk egyik alapelve."
@@Zsuzsi-eu3pdVannak, akik azért is fizetnek, hogy korbáccsal elverjék őket kikötözve... :)
A vakaró szalon lehetne McVakar's, aztán lehet kebelezni a világot! 😆
Ez nagyon jó 🤣🤣🤣🤣🤣
Ifjabb Paulina akkora úrnő, hogy külön Papaszitát tart Pintyőke kendőjének kivasalására, de a vakarószalonban saját körműleg vakarja a kuncsaftot?
Biztos exkluzive vakarasra fizetett elo a kuncsaft! XD
Erről a műsorról eszembe jut amikor a kőművesek tanakodnak:
- te Józsi, mit csináljunk ezzel a talicska földdel?
- hát ássunk neki egy gödröt...
király..már vártam :D egyik poszt alatt meg is említettem hogy nemsokára Videomania lesz ebből :D és itt is van..:D
Luxusmenedzsment és vakaró szalon...luxusimádó rongyrázó birkák...mint a Győzike show.
😂😂😂😂
Én mérnöki menedzsmentre járok, valamit benéztem basszus 😂
Látod és milyen fenyuzoen élnek belőle. Nem irigylem tőlük.🙃
@@editkiss5127 Megértem, a viselkedésük maga az irigység.
Hazugságokkal (igaznak eladott mű előadásokkal, reklámokkal) az emberekbe oltott irigység, a fogyasztói társadalom alapja.
A legjobb "a felső tízezer szintjén élek", ezzel bevallotta, hogy nem tartozik közéjük :D
😂😂😂Már nagyon vártam , zseniális lett😂😂😂
0:13 a város k--------i🤪🤣
Valahogy nekem azok tünnek a legszegényebbnek akik azzal kezdik, hogy "egy nagyon gazdag"...
A vakaró szalon melléküzemágaként, meg kellene nyitnia az orrtúró szalont is.
Egy magára valamit is adó gazdag ember, már csak nem turkál a saját orrába!
Ezzel a két szolgáltatással tuti letarolnák az egész világot!
Nem mondasz hülyeséget. Egy reality-ben a Netflixen láttam, hogy van olyan masszázs amcsiban élő ázsiai gazdagok körében, hogy a szája/pofija (pofája) belsejét maszírozzák műanyag kesztűben. Nincs határa a baromságnak, ha a pénz nem számít. Ott az egyik szereplő apja Ázsiában X db. bevásárló központot birtokol és a szerencsétlen debil gyereke, aki nyílván nemiségében is feltűnő...unalmában a pénz szórás mellett szintén nem tudja mit kezdjen magával. A másik, meg fegyvergyáros poronty, totál alkoholista osztja az észt és szintén kérkedve szórja a pénzt.... A harmadik királynőről kiderül, hogy apa két nővel két családot alapított, a felfedezés nem esik jól. Nyílván. Ráadásul ebben az ázsiai kőrben a szégyen még ma is létező faktor...
Mutogatják magukat, azt hiszik menők, közben meg mi mezei átlag röhögünk rajtuk vagy/és szánakozunk. Milyen paradox.
Feláras szolgáltatásként (hívjuk "upsell"-nek, ha már annyira luxi) megetetheti velük aztán a fikájukat is.
Van lejjebb?
Ne mondj ilyet, mert a tv már bármire képes, hogy ezt bebizonyítsák
Igen sajnos ahogy telnek az évek mindig lesz lejjebb és lejjebb
FarmVIP megvan ?😅
mindig van lejjebb
Hú ha! Ez a Zsuzsi súlyos esett és marad is.
Amint megláttam a promoját a sorozatnak, már tudtam, hogy ebből Dancsó videót fog csinálni :D
"Sokba kerül manapság felszedni manapság egy kétgyerekes leharcolt férjes anyukát..." :D :D :D :D
5:15 nél Violetta óráján az árcédula rajta maradt! 😂😂😂
Egy óraszalonban próbálgatta az órákat. Majd ha megveszi, leveheti az árcédulát.
Nagyon jó lett 😂😂😂
Már vártam ezt a videót 😂
Alig vártam már, hogy csinálj róla egy ilyen csodálatos videót 😅😂👏
4:50 az állandóan, indokolatlan helyzetekben is fülest viselők = olyan fontos emberek, akiket bármelyik pillanatban hívhatnak. Nem vicc, láttam már, hogy valaki így ebédelt vendésgségben. :D
Na ez is egy jó vidi lesz szerintem 🎉🎉
Ez a videó is 1M megtekintés felett lesz😂
Ha bunkó Zsuzsi szeretne évről évre jobban kinézni,arról már akkor lekésett,amikor megszületett !
😂😂😂😂😂
Még jó hogy azok az éti csigák nem csigák hanem osztriga kagylók..😂😅😂😅
Mi lett Dancsó szemöldökével? 6:16
Luxusmenedzsment 😂😂😂
A legjobb vagy ! :D
Vegyedsszzz vegyedsszzz!!😂😂
Na elerkeztunk arra a pontra amikor mar a dancsó féle kifigurázós zanzáját SE bírom végig nézni egy műsornak, mert annyira undorító és gagyi
3:07 sírok!!! kb így adják elő ,agukat a proli csajok!!! Tisztelet a kivételnek! 😂😂
Nekünk elitből is csak ez jutott.
Kicsit sárga, kicsit savanyú, de sajnos a miénk.
2:29 "Zsuzsiék házassága nem mindennapi, mert a férjének van egy barátnője is közben."
- Nem ezért nem mindennapi, hanem mert a nő tudja és elfogadja. :)
A férjet 101%-os valószínűséggel csak pénztárcának használja
Ismered az ide vonatkozo viccet? "A mienk szebb." XD
Phúú, egyik rondább, mint a másik. Főleg a két Paulina - anya és lánya, a vakarószalon-tulajdonosok. :)
Köszi hogy ezt megnézted hogy nekünk ne keljen 😂
Tényleg jó ötlet a Chrystal nailst összekötni a vakarószalonnal.
Ezaz! Már vártam🥴
De szeretem de jóoooo😂😂😂😂❤
Szex és New York ribancokkal :)
Luxus menedzsment 😂😂 bekaksizás 😂😂😂
Majdnem magamra borítottam a reggelimet 😂 Amikor megérkezett Isti!!
Mi tévő legyek Mi tévő legyek legyek már 😂😂😂😂😂
Én úgy érzem hogy ő a csatorna új kabalafigurája!
Imádlak ISTI 😅
A vakaró az cigány kenyér 😅
És milyen fincsi❤
Uh..asszem egy vödör odakint alig várja, hogy belehányjak... Folyik le a genny meg a takony a monitorról... hihetetlenek ezek a kerálynők.
Imádlak Péter!
5:36 "Jöjjön közelebb, Safranek!"
Imadom!
Baszki... bár én ilyen elánnal kaphatnám meg az összes könyvet a világon. Mellé az összes minőségi festő és rajzeszközt, amit csak kinézek magamnak. :P Egy jó rajztáblával megspékelve. Még ezeknek együttesen is több értelme van.
Kivenhedt Dubai szakasz ??
Végre.... Csak azt vártam hogy Dancsó csináljon belőle egy videót
Csak Laura meg Anna normális úgy-ahogy, de Anna is inkább orrsövény bűtétre költene! 😂
6:10 "A hosszú távú célunk az, hogy az egész világot ki szeretnénk belezni" - eskü, ezt hallottam először, tekintve a Freddy Krügert megszégyenítő karmokat.
Kaksizás után Kiszakad a luxus puha WC papír😂
Nagyzolás 😂😂😂😂
😂😂😂😂😂😂😂😂 királynők 😂😂😂😂
köszi, hogy ismét bevittél a trashworldbe
Gecc...a képről azt hittem valami új szopórémről van szó...
Én megnéztem a videót, tele van szopórémmel.
@@jookovacs😅😅😅
😂
@@jookovacs"Ahová mész, ott minden nap Halloween" (Spawn)
MS Isti mindig beköszön! :D
Annyira vágyik, na ez így durva. 🙂 Az órán az árcédula rajta maradt. 05:16.
Én is azt néztem, hogy komolyan árcédulás órával villog?
Én aszittem, hogy a boltban csak próbálgatja és az van bevágva, ezek szerint benéztem
Peti rakhattál volna magadra lip filler effektet, mert zavar, hogy az egész videóban te vagy az egyetlen, akinek nincs feltöltve a szája.
Eddig a hazai cigányság csak olasznak spanyolnak meg más mediterrán népeknek képzelte magát.
Ez a kanadai vonal már valami újhullámos dolog lehet.
Itt van a családi mindenesunk. Kutyakendo. Xd
Szépség szalon vagy inkább rémség szalonXD
Palfi Gáborral jártam egy suliba 🤣
Nem látják, akik olyan sokat botoxoltatnak, hogy idősebbnek néznek ki a koruknál miatta? Mire jó?
Úgy látszik van az a pénz, amiért az ember multimilliárdos lesz.
Ezek a pronyó műmájerek.. 😆
A gyerek buktatta le, hogy vagizik a spiné a csigával, meg a békalábbal! 😆
5:16 rajta maradt az árcédula az óráján🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Mar most itt🎉
Az a szerencsétlen kisfiú annyira boldogtalannak látszik.
Te is boldogtalan lennél ha anyád azzal akarna villantani, hogy megeteti veled a csigát. 🤭
Nekem a Zsuzsi fia volt a legszimpatikusabb 😂
Nevetségesek 😂😂😂 de jó hogy szegény vagyok
"Szeretnék minden évben jobban kinézni."
Ezer év elég is lesz, hogy elérje a rém szintet.
Olyan mint egy szereplő az eredeti majmok bolygója filmből.
😂😂😂😂
5:24 vajon van happy finish a szolgáltatásban? :D
Úristen de vàrtam ezt màr😂
Nyakné nyaklevessel eteti a "fejet" 🤣😅😆
Akik 30 év alatt "építenek fel" mezőgazdasági birodalmat, azok jellemzően tisztességes, szorgalmas emberek. Mennyit járhatott kapálni a kis öreg 🥹
Ez az új kedvencem😅
Nice
3.09 nél jön az igazság😂😂😂
Ilyenek lesznek a papaszita sorozat játékosai,15 év múlva...🤣🤣🤣
*1,5
Lehetett volna már akkor anya-lánya paula és paulina...
A hogyvoltba Mamalina lett
Szia, csinálsz majd egy videót a szellemek illetve paranormalis jelenségek létezéséről?
Czeglédi Laura...mondom valahonnan olyan ismerős nekem aztán rájöttem... Azért a konyhafőnök után egy ilyen "A város királynői" szutyok legalja primitív műsorban lealacsonyodni hatalmas karrier... 👏😂😂
Pedig még mindig Laura és Anna az aki jobban hozza a természetes formájat.
@@editkiss5127 a véleményemen ettől ez még nem változtat, miszerint lealacsonyodásnak számít ilyen primitív műsorban szerepelni...
@@jtamas82
Nem is azért írtam hogy eltantoritsalak a véleményedtől. Nézzük úgy, hogy, nekik meg ingyen reklám is mindkettonek menő jól jövedelmező vállalkozása van.
Én így látom, nehari.☺️
@@editkiss5127 végűl is a negatív reklám is reklám.. 😅
@@jtamas82
Az.😁
Hű, itt mindegyik nyanya azt hiszi, hogy üzletasszony, meg, hogy ér valamit. Durva képzavarban élnek. Pedig az igazság, hogy a háttérben egy-egy gazdag férfi van.
Éden hotelről is mehetne pár videó, biztos jobban hoznád a lényeget mint a műsor!!!!
hello dancso. mikor lesz új Mc istis video?
A Micheller Mónit az Isten áldja meg 🙏😊
Misiss Nyak azaz Nyakné ha nem viselkedsz Nyakné főz neked egy nyaklevest!!!Kiégtem szombat reggel 🤣🤣🤣🤣!!!