"Ha nem szereted magad, az megbetegít!" - Járai Máté a Címlapsztoriban

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 15 бер 2024
  • A Címlapsztori e heti adásában a Jászai-díjas Járai Máté a vendégünk. A Blikk TV heti interjújában a színész műsorvezető őszintén vallott Eszenyi Enikővel létrejött barátságáról, de szülei elvesztéséről és testvérével való viszonyáról is.
    Máté ezúttal nem "bohóc énjét" vette elő, őszinte és komoly arcát mutatja a két műsorvezetőnek, Holdampf Lindának és Marczali Lászlónak. Szóba kerül a terápia és az is, mi kell ahhoz, hogy megbékélj saját magaddal.
    Járai Mátét a magyar televíziótól kezdve, a közösségi médián át a színházig mindenütt láthattuk már, ez alkalommal ő járt a Blikk stúdiójában.
    A Címlapsztoriban most Járai Máté nevét ütöttük be a Google keresőjébe, a nem mindennapi házasságáról ismert színészről most sokkal több érdekesség derült ki, mint eddig bármikor!
    Szülei nagy hatást gyakoroltak Mátéra, szenvedett, küzdött és hosszú utat járt be ahhoz, hogy békével tudjon felmenőire gondolni. A Címlapsztoriban erre is kitért:
    - Azt hiszem apámat jobban szerettem, mint édesanyámat.
    Húgáról elég keveset tudunk, a keresési javaslatok között viszont ott szerepelt, így Máté beavatta műsorvezetőinket abba, hogy egy polcra sorolta testvérét a szüleivel, amiről úgy fogalmazott: hiba volt.
    A színész őszintén vallott az idegösszeomlásáról is, az adás során nem tartotta magában az érzéseket, a mindig mosolygós Máté könnyes szemmel vallott mélypontjairól is.
    - Amíg ott voltam addig az enyém volt - mesélte a Jászai Mari-díjas színész a Reggeli műsorából való távozásáról. Ugyan 2023-ban véget ért munkaviszonya az RTL korai műsorával, úgy érzi ezzel még dolga van, és rengeteg mindenre még keresi a választ
    Kövessen minket a közösségi médiában:
    Facebook ► / blikkhu
    Instagram ► / blikkhu
    Feliratkozás a Blikk.hu UA-cam csatornájára ►
    ua-cam.com/users/BlikkTV?...
    Blikk.hu ► www.blikk.hu/?...
    #Blikk #JáraiMáté #címlapsztori
  • Розваги

КОМЕНТАРІ • 43

  • @marikaujlaki6683
    @marikaujlaki6683 3 місяці тому +18

    Köszönöm Nektek ezt a riportot Járai Mátéval .Ő egy energia bomba egy őszinte ember és színész.🎉😮❤😊🎉

  • @borbalaszennai5397
    @borbalaszennai5397 3 місяці тому +26

    Minden mennyiségben jöhet Járai és Kira. ❤❤

  • @zsuzsi61mirjam
    @zsuzsi61mirjam 3 місяці тому +8

    Nagyon közel áll hozzám Máté érzelem világa, őszintesége, szinte gyermeki lelkesedése minden iránt is a földi létben, hogy minél többet nézem, olvasom, látom, annál inkább az az érzésem, hogy nagyon szegény lenne ez a Föld, ha Ő nem lenne! Imádom pasi, úgy ahogy van! Köszönöm a beszélgetést és a lehető legjobbakat kívánom neki a pályán is, magánéletben is! ❤

  • @edinanagy901
    @edinanagy901 3 місяці тому +3

    Csoda ez az ember❤❤❤Csodás kisugarzás,több ijen ember kellenne a földre.Szebb lenne a világ❤

  • @klarafarkas8572
    @klarafarkas8572 3 місяці тому +9

    Nagyon szeretem, őszinteségét, választékos beszédét, jószívűségét! Sok sikert kívánok neki, teljesüljenek a vágyai.!!!! ❤

  • @ildiko.jf.
    @ildiko.jf. 3 місяці тому +13

    Imádom Mátét hallgatni ❤❤❤😊🤗🥰

  • @martabenczik2426
    @martabenczik2426 3 місяці тому +2

    De nagyon élveztem ezt a riportot is Járai Mátéval. Nagyon szeretem a tiszta lelkét. Őt jókedvében küldte le a Földre a Jóisten.

  • @anettino81
    @anettino81 3 місяці тому +3

    Kedves Máté,hidd el csodálatos vagy,jó vagy jobb mint gondolod!Egy egyértelmű mondatot írok le most neked.
    Ha ilyen emberek élnének a földön mint amilyen te vagy, akkor nem lenne más,csak kacagás,béke,elfogadás,szeretet,❤Hát ezt sugárzod felénk,felénk kik nagyon sokan szeretünk a magasságaiddal , mélységeiddel együtt🌺🥰👃

  • @beatakocisova3567
    @beatakocisova3567 3 місяці тому +7

    Máté egy csupaszív ember🥰

  • @adriennprezenszky6261
    @adriennprezenszky6261 3 місяці тому +5

    Járai Máté minden mennyiségben 🥰 imádom az Istenestben is😀

  • @katalinszirom7741
    @katalinszirom7741 3 місяці тому +3

    Szuper volt!!Köszönet a videóért!!Máté egy energiabomba,bárhogy is alakulnak a napjai, Kírával meg fel is "robbannak"" mikor alkotnak "valamit!!👍👍🤗

  • @andikapicur330
    @andikapicur330 3 місяці тому +2

    Kedvelem Mátét! Öszinte, kedves , okos!❤

  • @NagymamaCuki
    @NagymamaCuki 3 місяці тому +3

    Nagyon szerethető ember Máté, de Kyrát se felejtsük el. Szóval imádom őket. ❤😊🎉

  • @zsuzsannaszabo3461
    @zsuzsannaszabo3461 3 місяці тому +3

    Minden előttem szólval egyetértek. Imádom.❤️😊

  • @csikosjutkaveresne
    @csikosjutkaveresne 3 місяці тому +1

    ❤szív és még millió egy szív ❤

  • @dmarta6224
    @dmarta6224 3 місяці тому +4

    Nagyszerü , èdes ember.😊

  • @krisztina47
    @krisztina47 3 місяці тому +1

    Nagyon hálás vagyok ezért a beszélgetésért Mátéval. Köszönöm szépen az élményt és a személyét🙏❤️❤️❤️

  • @monikasipko9729
    @monikasipko9729 3 місяці тому +7

    Sajnos irreleváns személy beszél Eszenyi negatív megítéléséről. Ha nincs tapaszatalata a Víghes időszakból kollégaként, akkor értelmetlen annak minősítése, mert az ottani tapasztalás nem a sajátja, szemben azokkal a kollégáival, akik visszatérő gyakorisággal, módszeresen elszenvedték azt.

  • @AnnamariaFrisch-gm3cj
    @AnnamariaFrisch-gm3cj 3 місяці тому +5

    Mate imadnivalo,sok eve szeretem,persze Kiraval eggyut.Mindent megnezek de sajnos nagyon keves.Imadtam a reggeliben.❤❤❤❤❤

  • @emi3249
    @emi3249 3 місяці тому +7

    A kèt kèrdező emberke ,lehetne felkészültebb,nekem mindkettő egy ,,kicsit" mesterkélt.

  • @kriszti4590
    @kriszti4590 3 місяці тому +5

    Cuki ez a Máté❤️

  • @evabode1541
    @evabode1541 3 місяці тому +3

    Imádom❤

  • @user-nj2lt8yr8x
    @user-nj2lt8yr8x 3 місяці тому +5

    Nagyon Jo fej ❤kedvelem oszinte on azonos jamboree tisztelet tudo alazatos ❤

  • @matthias.k.
    @matthias.k. 3 місяці тому +4

    6:45 Van-e egyféle igazság,,, nincs,,, de ha 10, 20, vagy mennyi? ember megélése az, hogy fájdalmat okoztam nekik, akkor az érdekelni fog, és sajnálni fogom, és / vagy bűntudatom keletkezik. Az őszinte bocsánatkéréshez a lelki eljutást kívánom Enikőnek. Az ő lelki gyógyulása érdekében.

  • @gabriellabazso2101
    @gabriellabazso2101 3 місяці тому +1

    Imádom!❤❤❤

  • @forgacsanita11
    @forgacsanita11 3 місяці тому +1

    Imádom!

  • @ildikohorvath8928
    @ildikohorvath8928 3 місяці тому +2

    ❤❤❤

  • @trww4069
    @trww4069 3 місяці тому +1

  • @biankachalupka3106
    @biankachalupka3106 3 місяці тому +1

    ❤❤❤❤❤

  • @horvatheva6216
    @horvatheva6216 3 місяці тому

    Én Mátét és Kírát követem mindenhol Is😁
    Nagyon kedvelem őket.
    Mátét még nem láttam színházban játszani, de addig nem halok meg míg ez meg nem történik😁
    Én is 8-as vagyok. Ahogy mondta a Muki a bohócot, könnybe lábadt a szemem. Máté hidd el, nagyon sokan vagyunk akik nem csak a "bohóc" énedet szeretik. Én köszönöm, hogy vagy😊

  • @m.tothkata1976
    @m.tothkata1976 3 місяці тому +6

    Máté intelligenciája, tehetsége lenyűgöző.

  • @evagalambos5255
    @evagalambos5255 3 місяці тому

    nagy csalódás, hogy Eszenyivel összeállt

  • @biyzse5379
    @biyzse5379 3 місяці тому

    Kedvencem drága Mátém

  • @laszlonagy6448
    @laszlonagy6448 3 місяці тому +4

    Az asztal közepére nem kellene az a mozgó “ izé “ zavaró. Különben Máté csodálatos Kírával össze illenek mert két intelligens ember

  • @kingaszabo8802
    @kingaszabo8802 3 місяці тому +1

    Hú Mátè , én is 8-as vagyok ,Muki 🤡😪

  • @Jasmin23336
    @Jasmin23336 2 місяці тому

    Csíptem őt a Survivorban is

  • @brendonkadzsuraszik9827
    @brendonkadzsuraszik9827 3 місяці тому

    Én szeretem magam, van, hogy napjában többször is!😛

  • @attilazoltanslezak
    @attilazoltanslezak 3 місяці тому

    Máténak legalább jó àllàsa van.Csak az üléssel vannak bajai .

  • @rga7482
    @rga7482 3 місяці тому

    EZ NEM IGAZ!